Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-04 / 209. szám
1983. SZEPTEMBER 4., VASÁRNAP 5 Meg kell toldani a fizetést Mindig van munka a ház körül Talán, ha egy pillanatra megadnának ••• Amíg a kohol csak mész marad Ä tűz pedig nem hunyhat ki Füstbe vegyülő lángok szöknek ki a kemence jókora kürtőjén át. Az aranylóan parázsló szén melege lassan szétbomlasztja a körülötte magasodó kőgúlát, s az összezsugorodott, lehulló darabok sisteregve, pattogva üzenik: érik már a mész. Most kell rádobni még néhány lapáttal, hogy a tűé csituló rohama ismét felerősödjék. Holnap reggelre kész a mész. De hol van az még? Egyelőre csak dél van. Gombos János kiszámított mozdulatokkal kotorja ki a tűztér alól a forró salakot. Lapátot ragad, s a szén maradványa máris a vastaligában füstölög tovább. Aztán egy fémlemezt rak a tetejére, arra meg a kávéfőzőt, s kis idő múlva már csurog az illatos fekete nedű. Rá is fér a frissítő, hiszen 36 órája van talpon, akkor gyújtották be a kemencét. Éppen szörnyűlködnék a tartós ébrenléten, amikor ifjabb Gombos János húsz éve minden derűjével a Pilis szemközti dombjára bökve megszólal: tudok olyanról, aki nyolcvan órán keresztül fűtött egyvégtében. Hitetlenkedve nézünk össze a fotós kollégával, nem vagyunk teljesen biztosak dologban. A legifjabb Gombos, a 13 esztenaus Balázs közDen megpakolta szénnel a talicskát Ezekben a napokban kezdte el a hetedik osztályt, de ha teheti, kijár segíteni. Nem bánná, ha már néhány évvel idősebo volna, mert neki is csak a mészegetésen jár az esze. Meg kell hagyni, a bátyja is így kezdte. Sok mindennel próbálkozott, de amikor gyárban dolgozott, a fárasztó műszak után is csak ide húzta a szíve. Most már igazi segítője édesapjának, aki 1957-ben adta fejét erre a munkára. S hogy embert próbáló nehézsége ellenére e mesterségnek számos követője van, arra a Pilisben éppen elég példa akad. Néhány kilométerre Gombosék tanyájától újabb táborhely hívogat. A bástyának is beillő kemencemonstrum körül lakókocsik sorakoznak, bennük a mészégetők alkalmi szállását tisztelhetjük. A mögöttük magasodó kirágott dombok 'arról árulkodnak, hogy az ember itt is kiszakítja a magáét a természetből. A túloldalon robbantják a köveket, onnan szállítják le a völgybe. Takács István éppen pihenőt tart, ujjai közül kikandt- kál a csikk, mélyen leszívja a füstöt. Kockás Inges társa már túl van a cigarettaszüneten, keményen lesújt a kőre. A nyolckilós kalapács rugalmas somfa nyele bókolva hajlik meg az ütés lendületétől, s amint eléri a tömböt, újra ki- egyenesdik. szétpattintja a szikla nagyságú darabot Aztán elkezdik rakni a gúlát a kemence belsejében. Alulra kerülnek a 30—40 kilósak, felfelé egyre kisebbek, tetejére az ökölnyi kövek. Ügy illesztik össze, mint egykor a piramisok kőkockáit. Míg rakják, kézzel, lábbal s bizony még derékkal is tartják, mégis lepotyog egy-kettő. Takács István kérges kezének két ujjúról emiatt hiányzik a köröm. Ha begyullad a kemence, nemcsak alulról, de felülről is vigyázzák, hogy egyenletesen égjen. Alinak a füstöt, lángot okádó kürtő körül, s igyekeznek belesni a mélvbe: szükséges-e a beavatkozás? Persze sapkában, mert különben könnyen megnörkölődne a hátuk. Aztán szaladnak lefelé, mert a tüzet, táplálni, az izzó sa'akot hordani kell. Mire elérkezik a rövid nibe- "5. n ruhán keresztül Is kiütközik a veríték, a nadrágot csavarni lehetne. Leülnek, előkerül a cigaretta, kortyolnak a szódából, a sörből, szunyókálnak, ameddig leihet. És kezdődik minden elölről, mert a tűz nem hunyhat ki... Számos mészégető él, dolgozik ilyenformán szerte a Pilisben. Fölösleges- volna tagadni — s nem is teszik —, hogy kemény munkájukért bőséges fizetség jár. Mégsem hihető, hogy csak ezért vállalnák. Ifjabb Gombos János szaval legalábbis ezt sugallják: Amikor éjszaka lobog a tűz s bevilágítja a környéket, árnyakat rajzol a vidékre, az szinte megfoghatatlan. Sokszor kihozom a fényképezőgépet, kat- togtatom. Már rengeteg felvételem van, de ezt a szépséget a kép nem tudja visszaadni. Kövess László A mészégetők három generációja. Mindannyiukat fogva tartja e szép, emberi próbáló mesterség. (A cím fölötti képeken.) Duruzsol a kemence, érik a mész. Most kell rádobni még néhány lapáttal A vasárnap déli izzó napsütésben az ünnepi ebéd illata száll a farmosi virágoskertek fölött. Egyik-másik házból a „Jó ebédhez szól a nóta”, máshonnan diszkrét, étvágygerjesztő edénycsörgés szűrődik ki. tendő. Büszkén mutatja a sárguló szőlőfürtöket. — Segítenek a gyerekek a munkában? Lejönnek szüretelni, kapálni néha? — Le, persze, szorgos gyerekek azok, nem hiába falun nőttek fel — veszi védelmébe gyermekeit az asszony. — Csak hát. most is az egyik Bulgáriában van, a másik a jóég tudja hol, mi meg felszedtük a mázsa krumplit. Itthon ülünk és dolgozunk, ők meg utazgatnak. Még a kocsit is mi vettük nekik. Igaz. mindig mondják, hogy menjüpV mi is, de hát jobb szeretek én már itthon. Aki a munkát abbahagyja, az meghal.,. Több ezret, csipesszel Balaska Miklós azonban még nem készült el a délelőttre maga elé tűzött feladattal. Igyekezni kell, most, hogy elkezdődött a tanítás, ő is, felesége is kevesebb időt tölthet a kertben. — Mindketten pedagógusok vagyunk. S bár húsz év munka után viszonylag jól keresünk, két nagylányunk neveléséhez szükségünk van egy kis kiegészítő jövedelemre. A hétszáz négyzetméteres fóliasátorban hibridpaprika-magot termelünk — mondja, miután lemosta kezéről a földet. — Aprólékos, sok figyelmet igénylő munka ez. A paprikavirágokat egyenként, csipeszszel kell beporozni, s ez több ezer tőnél nem könnyű feladat. — „Szerencsére” idén a kutatóintézet rossz magokat küldött, nem lehetett a töveket keresztezni — veszi át a szót nevetve a felesége. — Így több szabad időnk maradt. Igaz, azért a pedagógus illetmény- föld is ad elfoglaltságot, bár a betakarításnál, szállításnál sokat segít a tsz. A szomszédban Teri néni nem tudja megállni, hogy főzés közben, néhány percre ki ne szaladjon a kertbe. Saját buzgalma helyett rögtön a szomszédét dicséri. — Ilyen tanárt én még nem láttam, aki ennyit tud dolgozni, mint Miklós. Igaz, erre általában szorgalmas népek laknak, mindenki jutni akar valamire. Elöl katonás rendben állnak a virágok. A szilvafa roskadozik a termés alatt. A szőlő levelei frissen permetezve kéklenek. — Mindketten nyugdíjasok vagyunk már, de nem tudjuk abbahagyni a munkát A férjem nemrég még Pestre járt, éjjeliőr volt, itthon meg a szőlő, a jószág, a kert, a föld ... Most már csak én járok be, takarítani. Jó munkahelyem van, ha végeztem, hazajöhetek. Ennyiért dolgozunk? — A gyerekeim már pestiek, de nélkülünk nem is tudom, mi lenne velük. Mondtam is nekik a múltkor: fiam, ha mi nem lennénk, éhenhalnátok. Innen viszik a zöldséget, gyümölcsöt. krumplit. Már a bort sem érdemes eladni, a borforgalmi négy forintért veszi át a szőlő kilóját. Hát ennyiért dolgozunk egy éven át? Inkább elviszi és megissza a fiam. Árki József szófukarabb ember, mint a felesége. Nem látszik rajta a hetvennégy eszHárom műszakban Szemközt, az utca túlsó oldalán kétszintes, befejezés előtt álló épület. Az emeletre mégcsak létrán lehet feljutni, a földszinten halomban állnak a burkoláshoz, fűtésszereléshez szükséges anyagok. Mik- mai Ferenc csak néhány percre teszi le a szerszámot. — Budapesten dolgozom, a BKV-nál vagyok művezető. Már évek óta éjszakára járok föl, nappal pedig mezőgazdasággal foglalkozom. Sok pénz kellett az építkezéshez, és kettőnk tizetéseből nem jutottunk volna semmire. A vállas! zömök fiatalember néha csak a vonaton alszik. Megszokta már ezt az élettempót, talán csak egy kicsit egy- kedvűbb, hallgatagabb, mint korához illene. — Tavaly még volt egy hold paprikánk, egy hold paradicsomunk is. Idén már nem vállaltam, mert minden idő kellett az építkezésre. Ha sikerül őszre beköltözni, jövőre újrakezdem a gazdálkodást — Nem akarja egy kicsit csökkenteni a tempót? — Nem lehet. Be kell fejezni a házat, a bútor, a berendezés is hiányzik még. Aki nem kap szülői segítséget, csak így juthat egyről kettőre. A farmosi házak között a vasárnapi ebéd illata száll. Fáradtan ülnek asztalhoz a családfők, a háziasszonyok. Sok a gond. Érik a szilva, piacra kéne vinni a szőlőt, úgy jobban fizet... Nincs megállás. Talán, ha egy pillanatra mégis megállnának, elgondolkodnának azon az utánuk jövők, a fiatalok veszik majd át a stafétabotot S éopúgy megteremtik. berendezik a maguk életét, mint az idősebbek. De ők talán már tudiák: kell idő nihenésre. apró örömökre is. Hiszen ígv teljesebb lehet az ember élete. Márvány! Ágnes Bemutatkoznak a kölni vásáron Kényszerűségből erény A A dunavarsányi Petőfi és a dabasi Fehér Akác termelőszövetkezet múlt évben gazdasági társulással létrehozott korszerű élelmiszer-feldolgozó üzemében csúcs- időszak van. A hagyományos konzervek és savanyúságok mellett új termék gyártását is megkezdték az idén. A profilbővítést bizonyos kényszerűség is diktálta, mert az időjárási körülmények miatt uborkából például a tervezettnél kevesebbet savanyíthatnak. Rugalmasan alkalmazkodva a körülményekhez, növelték a savanyított paprika mennyiségét és választékát. Ez évben először különböző befőtteket is készítenek már. Az üzletek polcain rövidesen megjelenik a dabasi cseresznye, meggy, őszibarack és körte mellett a különböző gyümölcsökből összeállított vegyesbefőtt is. Bővül a hagyományos termékek választéka is. Az idén már — egyebek közt — almás tormát, tormás mustárt, torma- pelyhet és szárított tormát is forgalomba hoznak. Már a múlt évben növekvő érdeklődés mutatkozott a dabasi termekék iránt külföldön is. Az exportlehetőségek bővítését szorgalmazva a Generálim- pexszel együttműködve, a dabasi termékek széles választékát mutatják be az október közepén nyíló kölni nagy nemzetközi élelmiszer-kiállításon is. K. Z. Az ötvennegyedik órában. Megtette magáét a tűz, ki lehet szedni a meszet Trencsényi Zoltán felvételei VASÁRNAPI GONDOLATOK „SZEPTEMBERI ÁHÍTAT" Kosztolányi Dezső versében Szeptember áhítata a hajnal fényglóriáját jelenti, az érett gerezdeket, amikor megreped a szőlő és vörös ínyét mutatja a dinnye, ámikor „Hugóm virágokat kötöz a kertbe, aranytálban mo- sakszik reggelente, s ha visszatér az erdőn alkonyaikor, a csillagokról ráhull az aranypor”. Nekem Szeptember áhítata mást is jelent. A sok diákot. A sok gyereket, akik „kimosakodva”, vasalt fehér ingekben, blúzokban, matrózgallérral és piros nyakkendővel — izgalommal és várakozással telítve mennek az akácfák árnyai alatt, mennek a tengerparton és domboldalakon, falusi porban és városi betonon a csodák, az álmok, a titkok, a törvények házába, melyet „ősi skolá- nak” neveznek mindenütt a világon. Évekkel, ezelőtt Párizsban láttam őket, copfhúzó pajkosak voltak és vidámak, tavaly Jerevánban és Grúziában vitt az autóbusz szeptember első napjaiban, és végesvégig, élő füzér villogott, mentek új táskával, fényesre tisztított cipővel, a kisebbek még anyukával, nagymamával — kis hegyek közé húzódó falvak gyors virágsora, tele csönddel, zu- bogással, reménynyel, az „ifjú szívek" tiszta és erős lobogfisával. Most az idén Pomázon, Budakalászon és Dunabogdányban villantak elém. Pompás tisztasággal, vasalt rakott szoknyával mentek a gimnazista lányok Szentendrére és vitték piros dresszüket a kis dunabogdányi lurkók. Izgatottan, vidáman, egészségesen. Öröm nézni őket. Most még mindannyian kitűnő rendűek, mindannyian a tudás, az értelem, a boldogság jelöltjei, még nem íródott egyetlen szekunda sem az osztálykönyvbe. Ez is hozzátartozik a szeptemberi áhítathoz. Még valami más is. Az, hogy nagyon hasonlítanak egymásra — menjenek bár e kis fürtösek gyalog Indiában, lépjenek vonatra a Kaukázusban vagy szánjanak autóbuszra Kiskun- lacházán. Losonci Miklós
