Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
injtt. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Készítette az Olajterv Gázvezeték a Duna alatt Húsz évvel ezelőtt alakult meg az Olajipari Fővállalkozó és Termelő Vállalat. A két év* tized alatt olyan jelentős hazai beruházások terveit készítették el, mint a Barátság és az Adria kőolajvezeték vagy a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat. Ez utóbbi Pest megyei nagyberuházáson szakértelmüket dicséri az atmoszférikus és vákuumdesztilláló, a benzin- és gázfrakcionáló, a benzin izo- menizáló és reformáló, a bitumengyártó, a kenőolajfinomító, a kénmentesítő és még néhány más üzem, több tároló és vezetékrendszer, Bár a hazai beruházások száma az olajiparban ugyancsak csökken, a DKV most is ad munkát az olajtervezőknek. Terveik alapján készül a katalitikus krakküzem, melyet a jövő év június 30-ig kell átadni rendeltetésének. Elkészülte után egyrészt az energiaracionalizálási programot, másrészt a szénhidrogén terméks&rkezet korszerűsítését szolgálja. Ugyancsak az Olajterv mérnökeinek elképzelései szerint készült el a Vác—Szentendre közötti, a Duna alatt is átvezető gázvezetékrendszer. Segítenek az iskolaszövetkezetek Diákok a pult mögött Idestova egy évtizede, hogy a Ráckeve és Vidéke Afész elkezdte az iskolaszövetkezetek kiépítését. Az eredmény: immár öt iskola élvezi e szolgáltatás előnyeit. Nyolc esztendeje a ráckevei gimnáziumban alakult meg az első szövetkezet, mintegy kétszáz taggal. Majd Kiskunlacházán a .szakmunkásképzőben és az általános iskolában, tavaly pedig a dömsödi iskolában létesült ifjúsági méhész szakcsoport. Most az új ráckevei iskolában alakítottak iskolaszövetkezeti csoportot. Az említett iskolákban büféket létesítettek, s a diákok — tanári felügyelettel —, maguk is közreműködnek az árusításban. A. I. Inárcs és Kakucs összeépül Szomszédokból társakká lettek Találkozó a közeli erdő tisztásán J A közös tanácsot ritkán ^ dicséri annak a teleptilés- 5 nek a népe, amelynek közli ségnevét csupán a közös ; szócska helyettesíti. Vissza- ^ fejlődésnek érzik, ha tneg- ^ szűnik a faluban a tanács, ^ s ezen nem változtat az a ^ tény, hogy kirendeltség ^ azért marad a településen. £ Sok helyütt sértődöttség, ^ viszály szülője a közös táji nács léte. Inárcs és Kakucs tíz éve él közös irányítás alatt. A tanács Inárcson dolgozik, a nagyobb s régibb településnek azonban Kakucs számít kétszázzal több lakóházával. Inárcs 1946 óta számít önáfró településnek. Elképzelhető tehát, milyen indulatokat kavart, amikor 1973-ban Inárcs- ra került a közös tanács. Nem vágyálom volt — Az első években , bizony voltak gondjaink a két település viszálykodásai miatt — emlékezik vissza az összevonás „léi fá? u?énom valaki” Monológ a magányról M ár indulni készül, amikor szóra bírom. Teli táskáját igazgatja, benne a kenyeret: a húst, meg a többit. Kinek kell ez a sok kenyér? — kérdem előbb magamtól, azután tőle. — Ekkora a család? Ha nem tartom fel, beszélgessünk' egy cseppet — mondom neki a farmosi közért előtt. — De előbb talán tegyük biztonságba a csomagot. —«■ Nem viszi ezt el senki. Errefelé nem olyanok az emberek--— mondja mély meggyőződéssel. Hiszek neki. Beszélgetünk. Míg mi betérünk egy sörre, kint marad a kenyér, a hús és a többi... Valóban, egyik sem talál új gazdára: — Beszélgetni? Velem? Miért? — néz rám, s nem tudja mire vélni, miért éppen őt választom. — öten születtünk, én a legkisebb voltam. Nagyon rosszkor jöttem a világra. A többiek „valahogy elevickéltek, de én a katonaság elől is csak úgy menekültem meg 1944-ben, hogy a vasúthoz szegődtem. Ott is maradtam hét esztendeig, csakhogy nem tetszett az a szigorú szolgálat. Se ünnep, se hétköznap. No meg fiatal is voítam, nem volt az nekem való. Szakmám nem volt, nem tanulhattam, mi maradt volna más, mint az építőipar, Voltam én ott minden, kubikos, meg ami csak kellett. Azt mondták, — most a maltert hordjátok, most meg betonoztok. Csináltam mindent. Áz utolsó kenyeremet a Hídépítő Vállalat adta. Tőlük mentem nyugdíjba az idén márciusban. Most vagyok 60 éves. Igaz, nem a legjobb bőrben. Előfordult, hogy amikor a vastag csöveket cipeltem, megszólalt mögöttem valaki: mi van, öreg, nem bírod már? Nem mondom, hogy annyira fájt volna, de azért csak elszomorodtam ezen. Mert hát nekem csak a munka, volt. Család? Egy se volt az igazi. Asszony? Három is, de mindegyikkel megjáródtam. Gyerek? Az egy se, maradt utánam. Mi volt a baj? Egyszerűen rosszul okoskodtam. Az első asszony két gyerekkel fogadott be. Nem vettem észre, hogy csak a pénzemért kellek. A másodikkal egészen más volt a helyzet. Kicsapongó volt, így hát vele is szakítani kellett. És a harmadik? Már látom, hogy sokallja a próbálkozásaimat, de mit tehettem? A harmadik megint csak nem vált be. Azt mondta, nem vagyok jó ember. Hogy miért? Azt magam sem tudom, hiszen még az onokák is szerettek. Már nem az enyémek, hanem az övéi. Mert nekem ugye nem volt gyerekem sosem. Vagy talán éppen ez lett volna a baj? Most már mindegy. Ezen úgyse tudnék változtatni. Egy biztos, ma is hozzám jönnek szívesen. Mármint a* harmadik asszony ono- kái, no meg a gyerekei. Szeretem is őket, épp legutóbb meggyet voltak nálam szedni Hogy .vittek is a városba, az csak természetes. Fiatalok, ők mar nem szívesen laknak itt, Farmoson, inkább a város vonzza őket. Persze azért jó lesz ez a kis gyümölcs néha. Én meg csak örülök, ha adhatok nekik. Adok is. Mert amit kerestem, nem éltem én azt fel. de a sírba se viszem. Dolgoztam világéletemben. Még a három asszony után is van kitartásom. Annak ellenére, hogy sok mindent otthagytam nekik. Sokáig munkás- szállás volt az otthonom, de nem olyan régen, négy éve vettem itt egy kis szőlőt, és építettem egy házacskát. Ott két ember számára is lenne hely. Csak jönne valaki... Jöhetne. Hogy bennem is lehetett hiba? Talán... — Hirtelen felém hajol. — Vagy tán az lett vóna hiba — néz rám kérdően —, hogy mindig a máséban laktam? Azt nem vették vóna jónéven? Vagy későn fordítottam a sorsomon? Lehet. De megtettem. A ház, amiben most elférne egy asszony, olyan kisfáié, de lakható. Mellette a szőlő, azt művelgetem, jó haszonnal. Nem is tudom a gyülmölcsét a fáknak elfogyasztani. Még pénz is jut belőle. És itt van a nyugdíj. Kapom szépszerivel, négyezren fölül. A múltkor egyik barátom arról panaszkodott, kevés neki a pénze. Mondtam, miért nem emelgetted annak idején a nehéz vasakat, akkor most nem siránkoznál. Nekem semmi okom siránkozni. Hogy most mégis kellene valaki, az igaz. Hiszen sose tudhatja az ember, mikor mérik neki az utolsó kenyeret. Addig meg? Talán még nekem is lehetne egy kis jó. Az asszony hiányozna mégis? A nyolcszáz öl szőlő, a krumpli, a zöldség kiszíja az erőt. Még dinnyém is van. A parasztember mindig -megteremti magának, ami kell. De csak egy kutyám és két macskám vár engem otthon, Tápiószentmártonban. Két mar lacot is vettem, úgy négy hónapja. Abban a szörnyű melegben az ólat locsoltam nékik. Olyan hálásan néztek, tudom isten, megköszönték volna, ha értem a szavuk. Hogy a sorom milyen volt? Akár a másé. Jó W, rossz is. Mindig dolgoznom kellett. Nem is bánom én azt, hiszen anélkül nem ember az ember. |árom kívánság? Az meg aztán minek kellene? Csak az egészség, az lenne meg, a pénz egyedül úgyse boldogít. Asz- szony kéne mégiscsak. Legjobban tán egy társ hiányzik az életemből. Ha nem jön, jól jár utánam valaki... Talán azok, akik szeretnek? De van-e olyan? Elmondta: Bezzeg Ferenc. Feljegyezte: Szalai Mária w Nyál, galamb, fólia n utáni időszakra Szabó Pál, a közös tanács inárcsi születésű elnöke. — Akkor még több kilométer választotta el egymástól a két falut és sokan idealizmussal vádoltak minket, amiért a két község összeépítését tűztük ki célul. Pedig nem volt ez tíz éve sem olyan vágyálmokat kergető elképzelés. Inárcs területi elrendezése olyan, hogy csak a másik község irányába terjeszkedhetett, de arra korlátlanul. Végighaladva a Kakucs felé vezető úton, látszik, hogy a sokat támadott terv napjainkra gyakorlatilag megvalósult. Inárcs és Kakucs között a házakat — s ezek talán a iegszebbek a két faluban — ma csupán egy kis kukorica- tábla választja el. S, hogy miként jutottak el a viszálykodástól odáig, hogy ma már a 38 tagú közös tanácsban a sürgősen megoldásra váró inárcsi feladatok elvégzéséért a kakucsiak verik az asztalt, s ezek gondjainak megoldásáért a társközségben élők állnak ki, erről beszél Szabó Pál: — Fontos állomás volt a két tsz egyesítése. Kakucson a Lenin, Inárcson a Március 21. Tsz gazdálkodott. Ez utóbbi az elsők között alakult, nagy hagyományokkal rendelkezett, de a kakucsiak is ragaszkodtak nevükhöz, amikor az új elnevezést keresték. Salamoni döntés született: a tsz új neve kakucsi Március 21. lett. Ilyen és hasonló események segítették azt. hogy a két község közelebb kerüljön egymáshoz. A legfontosabb láncszem mégis a tényleges közeledés, az egybe- épülés volt. Dolgos emberek lakják mindkét települést. Sokan dolgoznak a tsz-ben, de legtöbben — a jó vasúti közlekedésnek köszönhetően — az ingázást választják, a többség Kispest és Kőbánya állomáshoz közeli gyárakban dolgozik. — Természetesen egyetlen munkásnak sem kizárólagos megélhetési forrása a fizetése — ■mondja a tanácselnök. — Malacot, baromfit, nyulat, galambot tenyésztenek, csaknem ipari méretekben. Sokan fóliáznak, március elejétől egész kocsirakomány paprika vándorol innen a Bosnyák térre. A jómódról beszélnek az emeletes házak és örvendetesen fejlődik a lakáskultúra is. Az elemes bútorok, rusztikus garnitúrák polcai megtelnek könyvekkel, de arra, hogy el is olvassák őket, nem mernék mérget venni — teszi hozzá Szabó Pál. Elindulunk és feltérképezzük a gyarapodó községeket. Inárcs központjába megyünk, aho.1 hatalmas fák között egy ősparkban található, a község sporttelepe. A gyepes focipálya mellett • földmunka nyomai. Itt készül egy kispályás futball- és kézilabdapálya is. Természetesen társadalmi munkában. Akárcsak az óvoda bővítése. Äz első közös terv A terveket a tanács műszaki előadója Füleki Géza készítette és a tanácstagok gondos szervezése nyomán mindig van munkáskéz a falrakáshoz. betonozáshoz. S nemcsak annak a hatvan gyermeknek az édesapja vállalta a társadalmi munkát, akinek csemetéje az idén óvodán kívül rekedt. A két község határában egyelőre még csak a tanácselnök látja lelki szemeivel — az elkészült tervek alapján — az új nyolctantermes iskola körvonalait. — A négyszáz Inárcsi diákot hét tanteremben kell, elhelyezni, s közben egyre nagyobb az igény a napközire is. . Ha 1985-ig nem tudjuk tető alá hozni az iskolát, akkor hármas váltásban kell tanítani. Az iskola más szempont-' ból is szívügye a tanácsi vezetésnek. Hiszen ez lesz az első közös létesítmény. A rendezési terv a két község határára álmodta a közintézményeket, az összevont település centrumát. Ez azonban ma még szinte elérhetetlen mesz- szeségben van. Nem az új tanácsháza, hanem néhány kilométernyi pormentes belső út is elérhetetlen vágynak tűnik. Nem csoda hát, ha a két település mozogni vágyó lakói nem a poros faluban, hanem a közeli erdő tisztásán gyűlnek össze minden hétfőn baráti labdarúgó bajnokságra, amelynek gyakori megkoronázása a bográcsban, szabad tűzön főtt birkapaprikás. Sok társközség jár ma még hasonló cipőben, mint Inárcs és Kakucs évekkel ezelőtt. Példájuk, mai jó kapcsolatuk nem lehet recept másoknak, de a sérelmek helyett a közös boldogulást előrevivő cselekvésük igen. Móza Katalin •»r „Óvó bácsi K orunkra jellemző, hogy egyre több nő vállal állást. Foglalkozásukat — ha szükséges — úgy jelöljük, hogy megtoldják a szót a nő utótaggal (például tanárnő, kalauznő, munkásnő stb.). Vannak azonban olyan foglalkozások is, amelyek kizárólag nőkre jellemzők, például szülésznő, dada, óvónő stb. Újságjaink szinte szenzációként közölnek olyan híreket, amelyekben az olvasható, hogy jellegzetesen női foglalkozásokat férfiak látnak el. Afc- óvónőképzőkben végzett férfiak foglalkozása óvónő, de a gyéreink óvó bácsinak szólítják őket. A Védőnőképző Főiskolának is volt már férfi hallgatója. Védőnőnek nevezzük őket? Nem lehet, hiszen férfiak. A védő bácsi inkább bizalmas megszólítás. Az élet tehát feladta a leckét: hogyan nevezzük — hivatalosan is! — a „védő bácsikat”, illetve az „óvó bácsikat”? Népszerű hetilapunk a következő címet adta az egyik hírnek: „A szülésznő — férfi!” Hollandiában ugyanis a bába- tanfolyamot férfiak is elvégezhetik. Amikor az oklevél a kezükben van, nem nevezhetjük őket sem szülésznőnek, sem szülésznek (ez inkább szülész- orvost jelöl). Nálunk inkább az ápolónoképzésben vesznek részt férfiak. Amikor állást vállalnak, a betegek legfeljebb csak tréfából hívhatják őket nővérnek vagy madámnak; de éppen olyan vicces lenne, ha így szólítanánk őket: fivér, möszjő. Kivételes esetekről beszéltünk. S ha ezek a foglalkozások netán „elférfiasodnának’*, nyilván megkapnák majd a nemnek is megfelelő nevet —* minden él- celődő szándék nélkül. Lássunk azonban más példákat is! A kismama (==terhes nő, kisgyermekes anya) mintájára létrejött a kispapa ^kisgyermekes apa), a gyes-mama mintájára pedig a gyes-papa szó is. A kismamák az anyák boltjában vásárolják meg gyermekük számára a szükséges árucikkeket. Nyelvünkben van ugyan egy apák boltja kifejezés is, de ez az italboltot jelenti. Minden év májusának első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. D© van-e apák napja? Hogyne lenne! Nem is egy, hiszen a fizetési napokat hívják így. Nemrégiben kaptunk hírt arról, hogy nemcsak tréfából van apák napja, hanem a valóságban is: az USA- ban június harmadik vasárnapját elnöki rendelettel apák napjává nyilvánították. Ezzel állítólag régi hagyományt újítottak fel. Kivételes, olykor tréfás megjelölésekről szóltunk. Valóban szokatlan, amikpr egy-egy férfi jellegzetesen női teendőket iát el. Ebben nincs ki vetni va-?, ló, legféljebb az élnevezésekkel kapcsolatban adódnak nehézségek, s ezeket éppen a szokatlan ság okozza. Ha gyakrabban találkozunk hasonlókkal, a nyelv is megállapodik egy elnevezésnél. Az idő és a használat majd eldönti, hogy lesz-c megfelelő kifejezés, avagy a meglevők tartósnak bizonyulnak-e. Könnyen lehet, hogy alkalmi szóalkotások lesznek, mivel az említett foglalkozások „visszanőiesednek”. A következő évek eldöntik a problémát. M.L. A gyerekek is várják, hogy tető alá kerüljön a társadalmi összefogással épülő óvodai foglalkoztató. Trencsényi Zoltán felvétele A z utóbbi években a népgazdaság legkülönfélébb ágaiban egyre szélesebb körben alkalmazzák a különböző mikroelektronikai műszereket, a bonyolult folyamatokat irányító számítógépektől a miniatűr méretű orvosi célú távjelző műszerekig. Többségüket új félvezető vagy optikai anyagokból állítják elő, melyek három vagy több komponensből állnak. A gyakorlati felhasználásban óriási a szerepe annak, hogy ezeknek az anyagoknak milyen a kristályszerkezete. Az elméleti számítások. kimutatták, hogy jó minőségű kristályokat könnyebb a súlytalanság állapotában előállítani, amikor is a hő- és tömeg- cserehatások erősen gyengülnek. Ennek következtében a világűrben előállított kristályok egyneműbbek, mint földön kapott társaik, jobban megfelelnek a műszeripar igényeinek. Az elmélet azonban Súlytalansággal jobb minőség • • Üzemek a világűrben egyelőre nem tudja pontosan megmondani, hogy melyek azok az anyagok, melyek előállítása a súlytalanság állapotában előnyökkel kecsegtet. Ehhez tapasztalatra, technológiai kísérletekre van szükség. A Szaljut—6 űrállomáson a nemzetközi legénységek az űrrepülés ideje alatt éppen ilyen kísérleteket hajtottak végre. Miután a mintadarabokat visszajuttatták a földre, a szovjet kutatóintézetekben és a kísérletekben részt vevő országok tudományos intézeteiben elemezték a világűrben előállított anyagokat. Az eredmények azt bizonyították, hogy a súlytalanság állapotában előállított mintapéldányok tulajdonságai jobbak. A kozmikus technológia végső célja olyan világűr körüli pályán működő üzemek megteremtése, melyek jobb tulajdonságú és minőségileg új anyagokat állítanak elő, magasabb fokú technikai, gazdasági hatékonysággal. A Szaljut—6 - űrállomáson dolgozó nemzetközi legénységek munkájukkal fontos lépést tettek az űrtecbnológia fejlesztésének útján. E kísérletek folytatása közelebb hozza azt az időt, amikor a világűrben ipari üzemek létesülnek és az ott előállított anyagokat sikerrel alkalmazzák a korszerű műszerek és berendezések építésében. (APN—KS) 1
