Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-21 / 223. szám

’MajaP 1983. SZEPTEMBER 21. SZERDA Szlovák nyelvű műsor a képernyőn Kapcsolataink erősítése Szeptember 22-én, csütörtö­kön 18.30 órakor a televízió 2. műsorában űi főcím tűnik fel. a szegedi stúdió szlovák nyel­vű adásának szignálja, amely minden hónap utolsó előtti csütörtökjének estéjén, vala­mint hét végén az egyes prog­ramon a szombat reggeli is­métlés során jelentkezik. A ti­zenöt perces műsor címe: Na­sa obrazovka — A mi képer­nyőnk. Kiknek a képernyőjéről is van szó tulajdonképpen? Nap­jainkban a sajtóban, rádióban és televízióban örvendetesen szaporodó nemzetiségi témájú tájékoztató anyagok ismereté­ben talán senki számára sem jelent már újságot, hogy ha­zánkban szép számmal élnek más anyanyelven beszélő ál­lampolgárok is. A szlovák né­pesség lélekszámát a Magyar- országi Szlovákok Demokrati­kus Szövetsége százezerre be­csüli, s pártunk elméleti folyó­irata, a Pártélet is ezt az ada­tot tartja reálisnak. Bár a leg­utóbbi népszámlálás során en­nél lényegesen kevesebben val­lották magukat szlovák aj- kúaknak (ennek okai tanul­mányt igényelnének — s ta­lán érdemelnének), az a tény, hogy jelenleg csupán az isko­lákban mintegy tizenkétezer gyermek tanulja a szlovák nyelvet, bizonyítja nemcsak szlovák nemzetiségi rétegünk széles voltát, műsorunk létjo­gosultságát, hanem következ­tetni enged annak biztató perspektívájára is. A szlovák nemzetiségi adás csak e nemzetiség életében je­lent úttörő vállalkozást, hiszen a Pécsről sugárzott német és délszláv nyelvű műsorok ép­pen a napokban ünnepelték fennállásuk ötödik évforduló­ját, s a hazai románság prog­ramja is — amelynek szintén a szegedi stúdió ad otthont — már másfél éves múltra te- jkinthet,r vissza,. A ,most induló ^szlovák képernyővel” teljes­sé válik tehát a Magyar Tele­vízió nemzetiségi adásainak rendszere. A műsor célja egyértelműen adott: pozitív nemzetiségi po­litikánk szellemében erősítenie kell szlovák ajkú lakosságunk nemzetiségi tudatát a közös hazához való tartozás, közös céljaink megvalósítása jegyé­ben. Ennek gazdag eszköztárá­ból elsősorban az anyanyelv, a nemzetiségi hagyományok, kultúrkincsek ápolását tartjuk a legfontosabbnak, de figye­lemmel kívánjuk kísérni szlo­vák lakosságunk minden kor­osztályának ténykedését az élet különböző területein: az óvodai foglalkozásoktól kezd­ve a munkahelyek széles ská­láján keresztül a nyugdíjasok klubjainak kártya- vagy sakk­partijáig. Külön öröm szá­munkra, hogy tanúi lehetünk hazai szlovák irodalmunk egy­re erőteljesebb kibontakozásá­nak, s ezt kameránkkal is tá­mogatni igyekszünk majd. Mű­sorunk nemes küldetésének te­kintjük, hogy nemzetiségünk szlovákiai kapcsolatainak erő­sítésével tovább mélyítsük a népeink közötti barátságot a nemzetiségek sokat emlegetett hídszerepének szellemében. A műsor készítőinek munká­ját főként nemzetiségünk föld­rajzi szétszórtsága nehezíti: az ország tíz megyéjének közel száz községében és több városá­ban él ma szlovák ajkú lakos­ság. Elsősorban Békés. Borsod- Abaúj-Zemplén, Komárom, Nógrád és Pest megyét kí­vánjuk szem előtt tartani, hi­szen itt élnek legnagyobb számiban, illetve őrzik legin­kább nemzetiségi kultúrájukat hazai szlovákjaink, de elláto­gatunk a szabolcsi tanyabok­rokra, a mátrai mészégetők­höz és az ország más szlová­kok lakta tájaira is. Örömmel vennénk, ha kedves nézőink is hozzájárulnának műsorunk szerkesztéséhez ötleteikkel, ja­vaslataikkal, ráirányítva fi­gyelmünket a lakóhelyük nyúj­totta érdekes témákra (cí­münk: MTV Szegedi Stúdió, Pf.: 431). Útjára indul tehát egy mű­sor, mely címzettjeinek első­sorban hazai szlovák ajkú la­kosságunkat tekinti, de azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a nyelyi nehézségeket áthida­ló film, kép eszközével jobban megismertesse, közelebb hozza őket hazánk magyar és többi nemzetiségéhez tartozó lako­saihoz is. Ebben a reményben invitálja önöket a Mi képer­nyőnk elé a műsor készítőinek nevében a szerkesztő. Fűzik János Hasznos tudnivalók Honismereti akadémia A múlt emlékeinek kutatá­sa csupán alapos gyűjtő- és feltáró munka alapján lehet­séges. Az utóbbi években megnövekedett az érdeklődés országszerte — de szűkebb pátriánkban, Pest megyében is, — a települések króniká­jának feltárása iránt. Peda­gógusok, népművelők, levél­tárosok. kétkeziek láttak hoz­zá, hogy összegyűjtség a még fellelhető forrásanyagokat. A lelkesedés természetesen önmagában nem elegendő. Hi­szen tudjuk, hogy a hozzáértés nélkül összegyűjtött tárgyak nemegyszer nagyon is megne­hezítik a kutatók munkáját. Nem elég összegyűjteni pél­dául a népművészet, a kéz­művesség emlékeit. A múzeo- lógusok számára fontos, hogy .tudják, honnan került elő a tárgy, kik használták, mikor készítették. A múlt emlékei­nek feltárói számára hozták létre Pest megyében a honis­mereti akadémiát. A három: esztendős tanfolyam harmadik évfolyamába lépett ezen az őszön. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága, a Pe­dagógustovábbképző kabi­net, a TIT és a szentendrei művelődési központ közös előadássorozata sok érdekes­séget ígér erre az évadra is. A hallgatók áttekintést kap­nak a Kaposvárott megtartott országos honismereti konfe­rencia tematikájáról, s a Pest megyei sajátosságokról. Meg­ismerkednek a néprajzilag fontos tárgyak, dokumentu­mok gyűjtésének gyakorlati tudnivalóival. Foglalkoznak azzal is. miként lehet a hely- történeti dokumentumokat a közművelődés különböző te­rületein hasznosítani. Az or­szágos üzemtörténeti pályá­zaton és a földrajzi névgyűj­tésben résztvevők számára külön rövidített tanfolyamot szerveznek, hogy az érdekel­tek a gyakorlati tudnivalók­kal is megismerkedhessenek. Er. K. Kiállítótermekből Gondolkodásra késztető szemle Az országos Iparművészeti kiállítás a Műcsarnokban lát­ható október 30-ig. Nagy a tét, nagy a feladat. Arról van ugyanis szó, hogy az iparművészet a harmónia­teremtés nagy lehetősége tár­sadalmi méretekben. Ha a környezetünk szép, iparművé­szeti színvonalon kondicio­nált, ha a tér minden pontján, az idő minden egységét szép tárgyak övezik, akkor mind­annyiunk élete válhat harmo­nikussá ezáltal is. Megoldandó feladatok Mit mutat a valóság? A ma­gyar iparművészetben óriási energia várakozik felhalmo- zottan arra, hogy szolgálja a társadalom igényeit, esztétikai, közérzeti követelményeit, hi­szen korszerűen, szép tárgyak közelében hangulatosabb, kel­lemesebb, boldogabb az élet. Csak az ipar mozdul nehezen nálunk, még mindig nem igényli eléggé az iparművé­szet szövetségét, pedig az nem­csak szociális, esztétikai, ha­nem népgazdasági kérdés. Termékeink csomagolástech­nikája elmarad a világszínvo­naltól, s ez nehezíti külkeres­kedelmünket. Érthetetlen, hogy miért, hiszen alkalmazott gra­fikusaink nagy csoportja vár az ilyen jellegű feladatok megoldására. Kézműves ipar­művészetünk sorra nyeri a külföldi biennálék díjait, de ipari formatervezésünk nem éri el a nyugati piac követel­ményeit. Jogos tehát az Ipar- művészeti Főiskola reformjá­nak az a lényeges része, hogy az ipari formatervezés szintjét gyorsan és meghatározóan in­dokolt iparművészeti szintre emelni környezetkultúránk, külkereskedelmünk követelmé- myei, -előrehaladása miatt. Íme az összefüggés. A hazai ipar és iparművészet általános és folyamatos összefogása hoz­zájárulhat nemcsak a társadal­mi harmóniát eredményező környezetkultúrához, hanem fokozottabb jólétünkhöz is. Ady Endre írta 1906-ban milá­nói levelében az olaszokról szólva, hogy „az ő iparművé­szetük az első iparművészet ma Európában és a világon”. Ma is az, természetesen ha hozzásoroljuk az angol, fran­cia, német, finn, svéd és a ka­nadai design mértékadó mi­nőségét. Összetartozó fogalmak A magyar iparművészet ho­vá sorolható az értékrendet illetően? Ha pontos válaszra törekszünk, akkor megállapít­hatjuk, hogy a kézműves, egyedi, képzőművészeti jelle­gű gobelinjainkat, ötvöstár­gyainkat, plakátjainkat teJ kintve nincs probléma, az él­mezőnyhöz tartozunk. Lema­radás két területen mutatko­zik. Egyrészt az ipari forma- tervezésben számottevő a pó­tolnivaló, másrészt abban, hogy a külföldi példáktól messze elmaradva még ma is indokolatlanul alacsony ná­lunk az ipar és iparművészet kapcsolata. A képzést illetően az Iparművészeti Főiskola nö­veli a maga ipari arculatát. Most az iparon van a sor hogy igényelje a tárgyak ipar- művészeti színvonalát. Ha megvalósul a képző- és fogadó intézmények, valamint a mi­nisztériumok között az alkotó koordináció, akkor fejlődés in­dulhat meg. S az eredmény a szép, esztétikailag értékel­hető magyar környezet lesz. Blazsek Gyöngyvér: Fonott bútorok terve. Örömmel fedeztük fel nemcsak a pécsi cukrászda re­mek bútorait, a Janáky István. tervezte százhalombattai SZFKT laboratóriumát kelle­mes színdinamikai formájával, hanem a Baliga Kornél kom­ponálta ceglédi Kossuth tér színarculatát is. Azt a tényt jelölik, hogy az iparművészei­ben fogalmazódott szellemi energia jótékony áramlásaival egyre nagyobb erővel érkezik meg szűkebb pátriánkba, PeSt megyébe is. Losonci Miklós Római szarkofág Pécs római kori elődje — Sopianae város— emlékei ke­rültek napvilágra a belváros­ban folyó közműépítkezés. so­rán. A Geisler Eta utcában dolgozó munkások több he­lyütt régi építmények marad­ványaira bukkantak. Mint a régészek megállapították, ezek részben ókori, részben közép­kori eredetűek. A legjelentő­sebb lelet egy római szarko­fág. A díszített kőkoporsóval — a jelek szerint — kétszer temettek: először az elkészí­tés idején, ami a római ura­lom korai időszakában lehe­tett, majd a késői római kor­ban újra felhasználták ko­porsónak. A szarkofággal együtt napvilágra kerültek a másfélezer évvel ezelőtt meg­halt római polgár csontmarad­ványai is. A körülbelül két tonna súlyú mészkőfarag- ványt daruval emelték ki a a közműárokból és a Széche­nyi térre szállították, ahol a római kőtárban helyezték el. A közműárok egy pontján masszív kőfalakba ütköztek a munkások. A régészek vélemé­nye szerint valamilyen nagy köztéri épület maradványait találták meg. A Geisler Eta utcai leletek újabb adalékokat szolgáltat­tak Pécs ókori, illetve közép­kori arculatának pontosabb megrajzolásához. A temetke­zési emlékek révén például rögzíteni lehet a római kori temető déli határát. A teme­tő a mai székesegyház körül helyezkedett el. Zenei panoráma Szellemi áramlás Marad egy nem elhanyagol­ható kérdés: iparművészetünk magyar jellege. Mintha ez napjainkban háttérbe szorulna. Nem engedhető meg, hogy korszerűsítés címén a népi, nemzeti jelleg elsikkadjon. Részben saját önbecsülésünk miatt, másrészt a világ a mi termékeinktől is igényli a nemzeti karaktert. Korszerű­ség és patriotizmus — az ipar­művészet megújulásában nem ellentétes, hanem összetartozó fogalmak. A hagyományos ma­gyar kézműves műfajok ápo­lása éppúgy indokolt, mint a tipográfia vagy a gobelin fi­gyelemmel kísérése. A mostani iparművészeti kiállításra több mint három­száz iparművész és közel száz intézmény küldte el tárgyait, terveit, elképzeléseit. Vala­mennyien azt jelzik, hogy erő­södik az értékteremtés. A lé­pésirányt jelzi a tárlat sok Rádiófigyelő ZSEBPÉNZÜGYEK. Neve­lési módszereink legértőbb kritikusai maguk a gyerekek. Mintha csak ezt akarta vol­na bizonyítani a Gyermekrá­dió kedd délelőtti, MR 10—14 című műsorában hallott ösz- szeállítás. Kétségtelenül igaz, gyakorta nem felső fokon gya­koroljuk a szülői mesterséget. Engedékenyek vagyunk, ami­kor szigorúnak kellene len­ni, vagy éppen fordítva. Zsarnokoskodunk, vagy el­tűrjük, hogy csemeténk ural­kodjon felettünk. Erőn fölül költünk gyermekeinkre (is), máskor és mások pedig egy­kori keserű emlékeiket eleve­nítik fel a gyakorlatban, s anyagi ügyekben a legkisebb önállóságot sem adják meg a srácoknak. Bizony nem vagyunk hi­bátlanok. Nem keresünk (?), nem találunk (?) elegendő időt arra, hogy cselekede­teink minden okát megma­gyarázzuk. Például azért, nem mert éppen azön anyagiak megteremtésén munkálko­dunk, amit be kellene osztani. Kívánhatjuk-e egy tizen­éveseknek szóló műsortól, hogy szülőpárti legyen? Én azt hiszem, igen. Mert a fel­nőtt társadalom számtalan hibája ellenére is gyerekpárti. Annyira az, hogy a felnövek­vő nemzedék többsége alig- alig érzi gondjainkat, a cse- ládi pénztárcát feneketlennek hiszi. Ügy gondolom jó szol­gálatot tenne hallgatóságá­nak az MR 10—14, ha arra is felhívná a figyelmet, hogy a szülőnek, családfőnek len­ni sem fenékig tejfel. HALLÓ, ITT VAGYOK! Valamikor nagy port vert fel Szilágyi János telefonos mű­sora. Megvádolták a szerzőt durvasággal, azzal, hogy ízlés­telenül csámcsog mások gyen­geségén. Hallottunk olyan vé­leményt is, hogy beteges em­bereket szerepeltet. A műsor körüli vihar régen elült, a késő esti adás más­napján nem erről vitatkoznak vonaton, villamoson. Talán a magányos emberek is köny- nyebben találnak Szilágyi Já­noshoz telefonvonalat. De miért éppen őt keresik? Szilágyi ugyanis többségük számára nem ideális beszél­getőtárs. Szigorúan, időnként durván letorkollja, nevetsé­gessé teszi a szereplési visz- ketegségben szenvedőket, a betegesen védteleneket, azo­kat, akik túlságosan is szán­ják saját sorsukat, de megjob- bításáért egy lépést sem haj­landók tenni. Igaz, rögtön hangot vált, ha olyan ember telefonál, akinek valóban szüksége van segítségre, akin talán a jó szó, a bíztatás is segíthet. Mások titkait megtudni, a lélek legbensőbb régióiban kí­váncsiskodni jellemünknek bár nem valami dicső, de még­is való része. E késő esti műsor hallatán egyre gyak­rabban érzem magam úgy, hogy mint a kulcslyukon ke­resztül leselkedő gyerek. Ami izgatta, azt látta, de meg­szokásból tovább meresztgeti a .szemét. Szilágyi műsora bár most is pikáns, újat már nem kínál hallgatóinak. S mert a riporter nem csak jó beszélgetőtárs, de kiváló ötlet­ember is, immár egy másik kísérletének szívesebben len­nék hallgatója. Cs. A. Hanglemezhetek Az öt évvel ezelőtt először megrendezett Hungaroton hanglemezhetek kezdetben ügyes kereskedelmi vállalko­zásnak, eredményes reklám- kampánynak tűnt. Mostanra már világosan látszik, hogy mindezeken túl elsősorban kulturális ünnep. A tavaszi ünnepi könyvhét méltó őszi párja, a hangrögzítés és a ze­ne ünnepe, melyre a Hungaro­ton nagy körültekintéssel és művészi ízléssel kitűnobbnél kitűnőbb új hanglemezek megjelentetését időzíti. Az idei hanglemezhetek — a HHH ’83 — tizennégy, ár- kedvezménnyel megvásárol­ható újdonsága között Verdi: Simone Boccanegra című háromfelvonásos operájának digitális felvétele különös fi­gyelmet érdemel. A Boccanegra egyike Verdi kalandos sorsú műveinek. El­ső bemutatóján, 1857-ben, Ve­lencében megbukott. Az átte­kinthetetlenül bonyolult szö­vegkönyv kitűnő, romantiku­san változatos jelenetek meg­alkotására adott lehetőséget Verdinek. De a közönség jog­gal hiányolta a drámai cse­lekmény világos, közérthető menetét. Több mint húsz év múlva Arrigo Boito — a ké­sőbbi Verdi-remekművek, az Otelló és a Falstaff librettis- tája — kitűnő érzékkel egy­szerűsítette a Boccanegra szö­vegkönyvét. Az eredeti mű minden lényeges romantikus elemét (többszöri lányszökte- tés, bosszú, méreg) megtar- • tóttá, de a jellemek szilárd alakot öltöttek, a drámai konfliktus világossá, áttekint­hetővé és hihetővé vált. Az átdolgozott rhű — lényegében szinte új opera — 1881-ben fényes sikert aratott. Az öreg Verdi megőrizte fiatalkori én­je minden erényét, a bőven ömlő, jellemző erejű dalla­mosságot, s mindezt ötvözte a kései, stílusának izzó drámai- ságával, végső összefogottsá­gával. A Simone Boccanegra tehát kitűnő alkotás, ha nem is tartozik az életmű legked­veltebb darabjai közé. Hazai népszerűségét növelte az Operaház néhány évvel ezelőtti, remek, olasz nyelvű előadása, amelynek ünnepelt karmestersztárja Giuseppe Patané volt. Dicséret illeti a Hanglemezgyártó Vállalatot, hogy ezt az előadást — illet­ve ennek előadói gyakorlat­ban kiérlelt, elmélyült s most felfrissített mai állapotát — lemezre rögzítette. A szereplők — a Fiescót éneklő Gregor József kivé­telével — az operaházi elő­adás kettős szereposztásának népes gárdájából valók. Á címszerep igényes szólamát Miller Lajos énekli, kitűnően. A köztudottan magas fekvé­sű szerep illik Miller világos színű, mégis erőteljes bariton­jához. Mind a lírai, mind a drámai jelenetek megoldását győzi hanggal, zenei intelli­genciával. Nem véletlenül aratott e szerepével sikert olasz színpadokon is! Gregor József Fiescója kevésbé meg­győző. Hangjának behízelgő buffoszínezete, lágysága nagy hátrány a súlyos, intrikus vo­násoktól sem mentes figura életre keltésénél. Legjobb adottságai ellen kell tehát dolgoznia, s ez nem mindig sikerül. A szép hangú basszis­ta elénekli a szólamot, de a szerep lényegével, komor fen­ségével, éjfekete színeivel adós marad. Kincses Veronika Amelia Grimaldi szerepében a színpadon és a lemezen is bi­zonyítja kivételes zenei, drá­mai érzékét. Szenvedélyes, hús-vér alakot formál. Külö­nösen drámai kitörései meg­győzőek. B. Nagy János Gab­riele Adornója a lemez egyik legszebb, legemlékezetesebb énekesi-színészi remeklése. Iz­zó indulatok, ízig-vérig olasz bel canto hangvétel jellemzi szerepformálását. A napjaink­ban divatos, hűvösebb, tárgyi­lagosába dallamformálás he­lyett stílusa inkább Pertiíe, Gigli és Tagliavini minden frázisban teljes jelenlétét, drámai intenzitást, a kifeje­zés teljességét követelő hang­vételét idézi. Paolo Albiani szerepében Gáti István szép, de puha baritonja kevésnek bizonyult. Ebben a szerepben a tömörebb, súlyosabb hang — például Patrizio Mendez — nagyon hiányzik. A lemez legelsőrangúbb sze­replője Giuseppe Patané, a karmester, aki mind a rész­letek kidolgozott szépségét, mind a drámai folyamat sod­ró dinamizmusát bravúrosan varázsolja elénk. Lélegzetel­állító, nagy pillanatokkal ajándékozza meg a hallgató­kat. Nem nehéz jósolni: ez a lemez — bár kitűnő konkur- rens felvételek vannak forga­lomban például G. Santini, Abbado, Gavazzeni vezényle­tével — világkarrier előtt áll. A felvétel technikailag is kitűnő, talán csak a kórusje­lenetek dinamikájával és a lemezbeosztással . kapcsolato­san lehetnek fenntartások. Váradi László

Next

/
Thumbnails
Contents