Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-09 / 187. szám
Világjáró kisdobosok Váci gyerekek csoportja az NDK-ban A vád Hajós Alfréd Űttö- rőház előtt különautóbusz áll meg, amit 21 kisdobos, 4 kísérő és néhány könnyes szemű anyuka és apuka vár. Nem végleges búcsúról van szó. A gyerekek tíznapos cseretáborozásra utaznak repülőgéppel az NDK-beli Gotha városába. Az ott található úttörőházzal már három éve van kapcsolatuk a váciaknak. Búcsú, egyórás út autóbusz- szal Ferihegyre. Sokan most utaznak először géppel, kicsit izgatottak. Kellemes repülőút után baráti a fogadtatás. Az első napon ismerkednek a várossal, az otthon megtanult néhány német szó használatával tájékozódnak. Másnap irány Weimar. A történelmi város lenyűgöz mindenkit. Rövid városnézés után csodálatos élményt jelent a Goethe-ház. Nem mesz- sze található innét Liszt Ferenc lakóháza. Egy kicsit mindenkinek összeszorul a szíve, amikor belépünk a nagy magyar zeneszerző egykori hajlékába. A figyelmes idegenvezetést jellemzi, hogy a tájékoztató magyariA hangzik el. A következő nap programja Eisenach, illetve Wartburg városának megtekintése. Ez a nap különös élményt jelent, hiszen itt gyártják a Magyar- országon is ismert Wartburg gépkocsit. Délután Wartburg várának megtekintése, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik Thüjingiára. ,r..... ,, . . Két csodálatos nap Fried- richhadában. Magas hegyek, csodálatos tájak, ózondús levegő, nagyszerű hegyi túrák. Ismerkedés a német hegyi strandokkal, melyek vizének hő- m%séklete nem hasonlít a Balatonhoz. A hét vége újabb izgalmakat ígér. A megállapodás alapján a magyar gyerekek 2 napot német családoknál töltenek el. Gyorsan telik az idő, sok a mondanivaló, az élmény. — Nekem ilyen volt, ezt kaptam. — Engem elvittek oda is. Hétfőn autóbuszos kirándulás Rudolfstadtba. A 80 kilométeres út hegyi tájakon vezet át. A város nagyon szép. Legmagasabb pontján hatalmas kastély található, ahol az NDK egyik leggazdagabb állat- és kőzetgyűjteményét helyezték el, természetes környezetben. Másnap egy igazi nagyváros az úticél: Lipcse. Már a vasúti pályaudvar méretei is meglepőek. Hatalmas a forgalom, sok az áruház, igazi vásárváros. Itt mindent lehet kapni. A városnéző séta a soktornyú tanácsháza előtt ér véget. A napok gyorsan telnek. Már mindenki úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Barátságok kötődnek. Esténként az úttörőházban disco, szabadtéri kolbászsütés a program —• német módra. Hamar eljött az utolsó nap. Búcsú, gyors címcsere, néhány szó a „sajátos” nemzetközi nyelven. Viszontlátásra Magyarországon! Kép, szöveg: Iványi Károly Tömegsport ,A? ,idén,-.is.népp;erű, a.min- dig sok résztvevővel zajló tömegsport labdarúgó-bajnokság. A labdarúgó-szövetség váci vezetői ma délután 15 órára hívták egybe megbeszélésre a bajnokságban résztvevő csapatok vezetőit a váci sporthivatalba. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM 1983. AUGUSZTUS 9., KEDD Utcanevek és emléktáblák A honismereti bizottsáq tervei A Hazafias Népfront munkája ritkán kerül reflektor- fénybe, pedig aktivistái itt tevékenykednek mindennap közöttünk. E mozgalom a társadalom és a közélet fejlődésének nélkülözhetetlen alkotója. A váci szervezet munkabizottságai közül a honismereti a legfiatalabb, 1982 őszén alakúit. Célját egy régi közmondás helyhez, időhöz igazított megállapítása fejezi ki leginr kább; aki nem ismeri a városa múltját, az nem dolgozhat eredményesen jelenében, tehát nem építi a jövőt sem. Milyen feladatokat vállalt magára a honismereti bizottság, milyen elképzeléseik, terveik vannak? — Erre a kérdésre kértünk választ Székelyhídi Ferenciül, a bizottság vezetőjétől. A munkatervünkben olyan feladatokat fogalmaztunk meg, amelyek egyrészt, feltárják a megbecsülésre érdemes emlékeket, hagyományokat. Másrészt az urbanizáció hatására a vonzáskörzetből beköltözöt- tek lakóhelyükhöz kötődését is elősegítjük. A krónika célja — Ezekhez a nehezen áttekinthető, bonyolult feladatokhoz mivel tudnak hozzájárulni? — Kezdetben elvállaltunk olyan feladatokat is, melyek megoldása elsősorban intézményi feladat. Ügy gondoltuk, hogy; segítségünkkel a város lakóinak is ügyévé válnak ezek a problémák. Munkatervünkben többek között az isOeruSiázási kesergő Hogyan nem lesz egyből kettő? EZ AZ ESET is egyfajta elmebajnokság, csak itt arra kell megtalálni a választ; valójában szegényebbek lettünk-e, vagy ilyen gazdagok vagyunk? Foton épül az ifjúsági és szolgáltatóház. Az már persze nézőpont kérdése, hogy programszerűen, a tervek szerint halad-e az építkezés, amely még 1978-ban, kereken öt esztendővel ezelőtt kezdődött. A fóti nagyközségi tanács vb-titkárával, Szalay Mi- hálynéval előbb a dolgok fényesebb oldalát vettük szemügyre, mi mindennel gyarapodik majd az épület átadása után Főt központja. Az épület alsó szintjén Patyolat-fiók, férfi-női fodrászszalon, a TIGÁZ karbantartó és szolgáltató ügyelete. valamint egy fényképész és egy cipészrészleg kap majd helyet. Ugyancsak a földszintre kerül a régóta várt crossbar központ 300 új állomással: ezeket az év hátralevő felében adják át az igénylőknek. A telefonközpont tulajdonképp elkészült már. de az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak a BHG leghatározottabb sürgetésére. A rendre eltolódó határidők miatt ugyanis hajszálon múlott, hogy a gyár hátat fordítson az egész építkezésnek. De ez még nem minden. AZ ELSŐ EMELETEN a Gyermekváros 18. életévüket betöltött nagykorú polgárainak alakítanak ki lakásokat, megkönnyítendő az állami gondozottaknak a felnőtté válást, az otthonteremtést. Közös nappaliról, szociális helyiségekről sem feledkeztek meg a tervezők. A zuhanyozóval, W. C.- vel, főzőfülkével is felszerelt egy- és kétszemélyes lakások felépültével régi dédelgetett álma valósul majd meg a fótiaknak. Igen ám, de az sem mindegy, hogy hogyan, milyen áron? Téved az az olvasó, aki netán azt hiszi, hogy ezek után jön a „feketeleves”. Nem, inkább szabványosnak mondható beruházáskesergő következik, noha történhetett volna másként is, mintsem az elhúzódó beruházások ismert buktatóinak megismétlésével. Nos, ez a jobb sorsra érdemes építkezés 1978-ban azza! kezdődött, hogy a fóti tsz elvállalta a kivitelezői munkákat, viszont más építési technológiával operáltak a tervek, mint ami az ő arzenáljukban szerepel. Ezután egy megyei építőipari vállalat vonult fel, de hogy, hogynem. röviddel ezután ezt a céget megszüntették. A Típustervező Vállalat eközben szorgos társadalmi munkával egyre-másra átdolgozta a terveket, hogy megóvják a beruházót a kiszolgáltatottságtól. Harmadiknak a gödi Duna- menti Tsz építői kapták a megbízást. 1982 nyarán vagyunk ekkor már. A gödieknek az átadásra vonatkozó ígérete reálisnak tetszik és újabb reményeket keltő. A beruházó fóti tanácsnál viszont óvatosabban nyilatkoznak már, s hozzáteszik a szokásos félmondatot: „ha semmi nem jön közbe”. így a megnyugtatóbb. Nos, a végső határidő jövő év decembere lesz. Másfél év múlva tehát levonulnak az építők, és mint remélik, átadhatják végre a házat rendeltetésének. TALÁN EBBŐL, elég is enynyi. Csak még egy apróság. Jószerivel másról sem hallunk, olvasunk manapság, csak arról, hogy fontos beruházásokat kell elhalasztani, mert megvalósításukhoz nincs pénz. De ha meggpndoljuk, a fóti építkezést 17 millió forinttal kezdték, s a költségek ma már 29 milliónál tartanaik. A többletből akár finanszírozhattak volna egy másik közhasznú beruházást is. Akkor ma gazdagabbak lennénk két új létesítménnyel. Míg most, a fóti beruházás fényeinek ismeretében — eggyel szegényebbek lettünk. Szluka Márton kólái honismereti mozgalom szélesítése, a gyárak, vállalatok arculatának megőrzése, emlékbizottságok, emléktáblák elhelyezése szerepel. — A közel egyéves munka alapján mi a tapasztalat az említett területeken? — Felmértük, megtárgyaltuk az üzemi krónikaírás helyzetét. Az a megállapításunk, hogy általában azok az üzemek, melyek az export, illetve a belföldi kereskedelemben érdekeltek, propagandacélból elkészítik a gazdasági egység történetét. Ugyanakkor az önállósággal nem rendelkező gyáregységek, üzemek egy-egy évfordulóhoz kapcsolódó kiállítás során — elsősorban fotók segítségével — mutatják be múltjukat. Utcanevek, sírok — Az iskolai honismereti munkáról még ennél is kedvezőtlenebbek a tapasztalataink. Nem. minden iskolában működik olyan szakkör, melyet tartalmi szempontból a honismereti mozgalom részeként lehetne értékelni. — E rövid idő alatt mit vizsgáltak még meg a bizottság tagjai? — Az utcanevek feltárják a város múltjának számos mozzanatát, helyrajzi változását, a lakosság foglalkozását,- nyelvi és társadalmi rétegződését is. Utalást találhatunk bennük az országos és a helyi politikai eseményekre a termelőerőkre az osztályviszonyokra és az osztályharcra. A korhű, kezdetleges városképpel ismertetnek meg ma bennünket például a Fő, Kis, Üj, Alsó és Felső utcanevek. A munkabizottság javaslatot dolgozott ki, melyet elküld- tünk a városi tanács vezetőinek. A jövőben számítva a segítségükre.' — Egy kibővített ülésen foglalkoztunk a középvárosi temető állapotával. Ugyanis szükségesnek tartjuk az ott és az alsóvárosi temetőben található nevezetes váci személyiségek sírjainak rendbehozatalát és azok ápolását. Ezen a területen sokat segíthetnek a város úttörői és az üzemek szocialista brigádjai. Gondoltunk egy kegyeleti park kialakítására is. Azonban ez az elképzelésünk ha megvalósítható lenne, a temetkezési egységet védő rendelkezések miatt csak 1993 után válhatna valóra. / Emlékbizottság — A nevezetes váci személyiségek emlékének megőrzésében mit ért el a bizottság? Epizód Bisztró és környéke — A honismereti bizottság javaslatára Pikéthy Tibor ze- zeszerző születésének 100. évfordulójára emlékbizottság alakult. Az elnöke Lehotka Gábor, Liszt-díjas orgonaművész. A zeneszerző, pedagógus, orgonaművész és karnagy emlékére fotódokumentációs kiállítás is készül a Dunakanyar Fotóklub ifjúsági csoportjának a segítségével. Július 22-én a városunkban az 55 éve elhunyt Kassai Vidor komikus színész egykori szülőházának falán helyeztünk el emléktáblát. A szűkkörű „testület” a maga szerény eszközeivel, munkájával egyébként a hazafias nevelés lehetőségeit keresi. Surányi János A Nagykor-túra a vízen A napokban csaknem háromhetes vízi túrára Indultak a Hajós Alfréd úttörőház vízi úttörői. Ferenczi Tibor parancsnokságával a harminchárom úttörő tizenegy túrakenuval vágott neki az országosan meghirdetett Nagykör-túrának. A Duna, a Sió, a Balaton, a Zala, a Rába folyókon és a Mosoni-Duna-ágon összesen hétszázhúsz kilométeren át lapátolják a vizet a tizenkét- tizenhárom éves fiúk. A tiszteletet parancsoló távnak mintegy huszonhat kilométeres szakaszát kell csak szárazföldön megtennie a legénységnek. Míg a vízi járművek szülői segítséggel, gépkocsikon kerülnek át a Zala folyóból a Rábába, addig a fiúk végigtalpalják a távot. Augusztus 20-án Járási ünnepség Díszes meghívó tudatja, hogy az MSZMP Váci járási Bizottsága, Vámosmikola pártvezetősége, a Pest megyei Tanács Váci járási Hivatala és Vámosmikola Községi Közös Tanácsa együttesen tartja a váci járás alkotmánynapi ünnepségét. Helye: Vámosmikolán a körzeti általános iskola. Az ünnepség augusztus 20-án délelőtt, 9.30-kor kezdődik, beszédet mond Fábiánná dr. Héger Mária, a Váci járási Hivatal elnökhelyettese. Kulturális műsort ad a Mihálygergei Együttes. matíkusan starthélyzetbe kerül. A zsinór enyhe meghúzása után már alámerül, s úszás közben a farkával ritmikus, csapkodó oldalmozgásokat végez. A váci mflhalat a TRIAL hozza forgalomba. (Papp) Mozi Felszínre és mélyre Gyakorló horgászoknak Sok minden készül városunkban. konténertől a fotópapírig, gépalkatrésztől az aerobic-ruháig. A rangos lista most bővült: a Liszt Ferenc sétány 14-ben Kalácska István mérnök-horgászcikk-ké- szítő műhalat gyárt a sporthorgászok örömére. A műhal hossza hét és fél centiméter, súlya mindössze 12 gramm, típusa szerint felszínre felúszó és mélyre leúszó. Átlátszó műamyagtest- ben, csillogó arany-ezüst fémes fényű betétekkel készül. A súlykamrák a betétek belsejében helyezkednék el. A kiálló fémfüleket melegen sajtolják a haltestbe. Rendeltetése szerint elsődlegesen sporthorgászati célokra szolgál, de — horog nélkül — gyermekjátékként is használható. A készítő tájékoztatása szerint pergető horgászatnál a horgászzsinórt a műhal önrészén lévő zsinórcsatlakozó karikába erősítik. A hal per- gésmentes és önsúlya 60—80 méteres dobótávolságot biztosít. A dobás után a műhal felúszik a'felszínre és autoMadách Filmszínház (a művelődési központ nagytermében): augusztus 8-tól 10-ig délután 4 órakor az Elefánt story című színes, japán természetfilmet vetítik. — Este az 1980-ban készült Viadal című szinkronizált. román bűnügyi filmet játsszák. Rendezte: Sergiu Nicolaescu. Főszereplők: Jean Constantin, Colea Rautu és Sergiu Nicolaescu. Váci Kertmozi (a járási-városi könyvtár szomszédságában): augusztus 8-tól 10-ig a Konvoj című színes amerikai kalandfilm látható a szabadtéri mozi vásznán, III-as helyáron, csak 14 éven felüli nézőknek. Testvér járásunk életéből Verőfényes, forgalmas délután Vácott. a fiatal nő a Naszály Áruház felől jön. A középkorú férfi a Toronybisztró irányából. A hölgy magabiztosan lépked, bájait kidomborító, feszes blúzában. Az autóbusz-pályaudvar váróterme előtt találkoznak Az imbolygó mozgású férfinak nincs szándékában kitérni. Megjelenése határozott lenne, ha valamivel kevesebb szeszt ereszt le a két megye találkozóhelyén. A távolság lépésnyire fogyott közöttük. A nő kitérne. A férfi nem engedi, s hirtelen a blúz feszülő része felé kap. A nő ideges mozdulatokkal védekezni próbál. Szemében egyszerre villan a düh. a szégyen és a megvetés. Tehetetlenül sziszegi: — Szemét, disznó! A „teremtés koronája nyugodt márványarca rezzenéstelen. Elégedetlenül odébbáll. Hétköznapi esel. két ember véletlenül találkozott és kialakult egymásról a vélemé nyük. Nekem is a környéken im bolygó díszpéldá nyokról és szé gyenlem. hogy ez mitsem változtat a közbiztonságon. S. J. TAKARÉKOS FIATALOK. Az Érsekújvárott megjelenő Heti Hírlap tudósítása szerint az ottani fiatalok is szívesen takarékoskodnak. A Szlovák Állami Biztosító járási kirendeltségének előirányzata szerint az év első felében 1100 fiatalt kellett megnyerni az előnyös fakarékoskodás számára. A SZÁB dolgozói 1685 takarékoskodót szerveztek be, és ezzel Szlovákiában az első helyet érték el a fiatal takarékoskodók toborzásában. A postai kirendeltségek közül Udvard és Tardoskedd segítette legjobban a nemes célkitűzés elérését. MEGGY ÉS ŐSZIBARACK. Most adott hírt a HH arról is. hogy a köbölkúti mezőgazda- sági termelőszövetkezet 8 hektáros meggyesében leszedték az asszonyok a termést, Sipos István és Szász Heléna, a helyettese irányította a brigád munkáját, a termés kitűnő volt, 40 tonnát tudtak értékesíteni a jóízű gyümölcsből A meggyszedés után az őszibarackosba vonultak át, s az első 17 vagont megrakva, útnak indították Érsekújvárra NÖVEKVŐ VÍZHÁLÓZAT A vízforrások felkutatása és a vízvezetékek építése jelentős feladat test vér járásunkban is. Húsz évvel ezelőtt csupán a járás községeinek egyharmada rendelkezett 240 kilométer hosszúságú vízvezeték-hálózattal: ma már a községeknek majdnem a felében található vízvezeték, s a hálózat eléri a 355 kilométert. A járás lakosainak 70 százaléka központi vízvezetékkel rendelkező községekben él, az egészséges ivóvízből kilencmillió köbmétert fogyasztanak és használnak fel évente. ÁPOLJÁK A HAGYOMÁNYOKAT. Ezzel a címmel számol be a Heti Hírlap arról, hogy a CSEMADOK szimői kirendeltsége megszervezte és nagy sikerre! bemutatta a Vág-parti randevú című programot. A műsorban a nagyké- ri népi tánccsoport, női és férfikórus, a tardoskeddi vegyeskórus, az andódi énekkar, a kürti menyecskekórus és a szimői óvodások csoportja lépett fel, A nagy sikert aratott program célja a népi hagyományok felújítása volt. — Összeállította: P. R. — ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)