Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-10 / 188. szám

A váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában évente 4 millió fojtótekercset gyártanak neon világítótestekhez. Ezek két típusban készülnek: anyag-, illetve energiatakaré­kos kivitelben. A tekercseket összeszerelés után impregnáló berendezésen viszik keresztül, e művelet után műszeresen ellenőrzik. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXVII. ÉVFOLYAM, 188. SZÄM Ára; I. IO forint 1983. AUGUSZTUS 10., SZERDA Az idei tanszervásár eredményeiről A vártnál kisebb a siker A hét végén befejeződött a kedvezményes tanszervásárlási ak­ció, amelyet július 18-án hirdettek meg országszerte. A mérle­get még korai lenne megvonni — a kiskereskedelmi vállalatok­nál csupán most kezdenek hozzá az elemzéshez —, ám már most is látszik, hogy a forgalom a legtöbb helyen kisebb volt a vártnál. A Piért nagykereskedelmi vállalat összesen körülbelül 330 millió forint értékű árut bocsátott a kiskereskedelem rendelkezésére. Az akció két hete során az országban a for­galom meghaladta a 200 millió forintot, tehát a készletek mintegy 60 százaléka gazdára talált. A megmaradt tanszerek iránt nagy kereslet várható augusztus hátralevő napjaiban, illetve szeptember első két hetében. OKOK A kereskedők szerint ebben bizonyára nagy szerepe volt annak, hogy a legtöbben most utaztak el szabadságra, s a 6—io forintos árengedmény nem csábított a vásárlással já­ró fáradtság vállalására. Pest megyében a legnagyobb értékesítési hálózattal az áfészek rendelkeznek. Tavaly összesen 145 szövetkezeti üz­let vett részt az előszezoni is­kolaszervásárban, az idén azonban már csupán 112. A legtöbb boltban széles a vá­laszték, s hogy ne okozzon különösebb fejtörést a szep­tembertől tanulmányait foly­tató gyermek füzeteinek és egyéb felszereléseinek össze- válogatásá, mindenütt előre­csomagolt áruval várják a vá- Jmrlókat. Külöft dicséret illeti a^kereskedelmi egységek kol­lektíváit, hiszen nem egy he­lyen 2—3 ezer csomagot kel­lett —lehetőleg hibátlanul — összeállítani. Kényszerhelyzet is kialakult: a Vác és Vidé­ke Áfész váci Naszály Áru­házában például a millimé­terpapír hiányzott, s maradt ki az egységcsomagból, ám er­re a vásárlókat külön figyel­meztették. A Piért folyamatosan szál­lít megrendelőinek, fennaka­dás szinte sehol sem volt. A nagykereskedelmi vállalat az engedményes akció idejére 20 százalék kedvezményt adott saját kockázati alapjából a kiskereskedelmi egységeknek, amelyek belátásuk szerint to­vábbi forintokkal csökkenthet­ték a csomagok és más áruk árát. Szinte mindenütt éltek is ezzel, s megyénkben átlago­san 30 százalékos engedmény­nyel hozták forgalomba a fü­zeteket. Iskolatáskára, köpe­nyekre és más ruházati ter­mékekre az idén már nem ad­tak kedvezményt. Kivételt La­lán a Piért saját boltjai je­lentenek, ahol a szovjet zseb- számológépet és az iskolatás­kákat is egyharmaddal ol­csóbban lehetett megkapni. Gödöllőn, az ottani áfész- áruházban sakkal több gond volt, mint amire eredetileg számítottak. Nem érkezett elegendő franciakockás füzet, s a - csehszlovák ceruzákból sem volt elegendő. A szakkö­zépiskoláknak ezúttal nem ál­lítottak össze egységcsomago­kat. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatnál viszont az okozott komoly fej­törést, hogy vajon az iskolák igénye és a vállalat kínálata egybe esik-e sportnadrágokból és trikókból. Mert bár minden esztendőben igyekeznek fel­mérni, hogy ősztől, milyen fel­szerelést tesznek kötelezővé a tanintézmények, szeptember­ben szinte úgy kell kapkodva, pótrendelésekkel kielégíteni a vásárlók, majdnem egyszerre jelentkező igényét. Iskolakö­penyből boltjaikban most is van bőséggel, a választék is széles, csupán a tavalyi érté­kesítési gondokon okulva a legkisebb méretből kínálnak ezúttal kevesebbet. F. Z. Augusztus 20-ra készül az ország Tisztavatás, tűzijáték Pest megye a Garancsi-tónál ünnepel Rendkívül gazdagnak ígérkezik, új elemekkel is gya­rapszik idén az alkotmánynapi ünnepség programja. Erről tájékoztatták tegnap az újságírókat a szervezők, akik elmondották: a hazafias, internacionalista és hon­védelmi nevelés eredményeit is mérik a mostani ese­mények, melyek összeállításakor a korábbinál nagyobb takarékosságra törekedtek, úgy, hogy közben a látvá­nyosság se legyen kevesebb. A hagyományokhoz híven ismét Pest megyében, a szent­endrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tartják augusztus 18-án, reggel a tisztavatás fő­próbáját. Az országos események au­gusztus 19-én kezdődnek Bu­dapesten: délután 3 órakor a Gellérthegyen felvonják a nemzeti zászlót és a munkás- mozgalom vörös zászlaját. 4 órakor pedig — kátonai pom­pával —, az Országház előtt, a Kossuth téren, az állami zászlót. Másnap délelőtt 10 órakor kerül sor — ugyancsak _ a Parlament előtt — tizenötöd- ízben a tisztavatásra. Huszonkettedszer rendez­nek most honvédelmi napot Budapesten a Margit-híd és a Lánchíd közötti Duna-szaka- szon. Az érdeklődők százez­reire számítanak a szervezők. Tizenegy óra harminc perckor harsan fel nyitójel, majd kez­detét veszi a vízi és légi pará­dé, melyen a magyar nép­hadsereg, és az idén 35 esz­tendős MHSZ vonultatja fel úszó- és légi egységeit, harci és szállító járműveit, sor ke­rül a vízisíelők, a repülök, a rádióirányítású repülőmodel- lek, az ejtőernyősök és sporto­lók, a motoros sárkányrepülők bemutatóira. A vízi és légi parádé résztvevői már meg­kezdték a felkészülést, egye­bek között Pest megyében — például Dunakeszin, az MHSZ repülőterén is. A 75 perces műsorban 78 úszó,. 51 repülő egység és'14Ö ejtőernyős sze­repel. Az ünnepi tűzijáték augusz­tus 20-án este 9 órakor, kez­dődik, s harminc percig tart. Ehhez idén több mint 10 ton­nányi pirotechnikai anyagot használnak fel; 1623 különbö­ző űrméretű és színhatású bombát lőnek ki a csövekből, 1600 vízeséségőt, s ezer beu- gál égőt gyújtanak. Újdonság lesz a nyélen ülő napkorong, valamint az arany és az ezüst lepke — formáció. Nemcsak az országos készü­lődés tart már javában, ha­nem a Pest megyei is. Idén a megye központi ünnepségét a budai járásban, a piliscsabai Garancsi-tónál rendezik. Egész napos kulturális és sportprog­rammal várják a megye lakos­ságát. Délután 3 órakor kez­dődik az alkotmánynapi nagygyűlés, melynek szónoka Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizott­ságának titkára lesz. A megye minden városában és járásában, az üzemekben és intézményekben, a telepü­léseken is megemlékeznek au­gusztus 20-ról. Az ünnep tisz­teletére több helyütt avatnak új létesítményeket. Október végéig tart a szezon Becsülik a vendégeket... Nem sokan számítottak arra a Pest megyei Vendéglá­tóipari Vállalatnál, hogy ebben az esztendőben július végéig az előző év hasonló időszakához képest öt száza­lékkal, vagyis összesen 27,5 millió forinttal nő az üzle­tek forgalma. Most utólag mérlegelve, ebben bizonyára nagy szerepet játszott a kora tavaszi kellemes időjárás, amikor a vártnál sokkal több turista kereste fel a Duna­kanyart és a Ráckevei-Duna-ágat, sőt újabban Nagykő­rös és környékének idegenforgalma is gyors ütemben fejlődik. Néhány esztendeje a na­gyobb áremelések után ala­posan visszaesett szinte vala­mennyi vendéglátóegység for­galma. Akkor számtalan új­szerű kezdeményezéssel igye­keztek visszacsalogatni az el­pártolt vendégeket. Az étlapo­kon a drága ételek mellett feltűntek a diákmenük és a Vegyes koktél is készül Napsugár a töltősoron A természetes alapanyagok-, ból készült üdítő italoknak egy­re nagyobb a keletje. A tartó­sító. édesítőszer nélkül készül­tek a legkeresettebbek. Éppen ehhez az igényhez igyekszik alkalmazkodni, azt követni a Törökbálinti Állami Gazdaság érdi üzeme. S aki igazán szomjas, az nem éri be a két­vagy háromdecis palackozás­sal. Éppen ezért az érdi üzem­ben áttértek a hétdecis üve­gekbe való palackozásra. Az igényekhez igazodva az idén az üzemben elhelyezet- NDK gyártmányú lévonálor) ötmillió hétdecis palackot tői. tenek meg. A Napsugár ivóié alapanyagját jobbára az állami gazdaság termeli. Nem mint­ha az alapanyagban szűköl­ködnének, de az ivóié céljára csak a kifogástalan minőségű, s teljesen érett gyümölcsöt használják fel. Vegyes koktél is készül az érdi üzemben, mégpedig ötfé­le. Az őszi-, a kajszibarack, az alma, a citrom, s a narancsíz jelenti a választékot. A képen Balogh Tiborné a töltőauto­mata működését ellenőrzi. Kép és szöveg,: Haucsovszki János kisadagok is. Ezek hamar köz­kedveltté váltak, olyannyira, hogy manapság az olcsó leve­sek, főzelékek, húsok és köre­tek adják a bevételek zömét. Ebben az esztendőben a vállalat új üzletet nem nyi­tott, s a beruházásra fordít­ható pénzösszegek jelentős csökkenése miatt a közeljövő­ben sem fog. Ezért a legfon­tosabb célként a karbantar­tást és a felújítást jelölték meg. Ebben az évben 320 egy­ségükre összesen 25 millió fo­rintot költenek. Beváltak a szerződéses üzle­tek is. Eddig mintegy kétszáz­nak akadt gazdája, s az elkö­vetkezendő hónapokban újabb negyvenre lehet majd licitál­ni. Érdekes tapasztalat, hogy az újdonsült gazdák nem él­nek az árubeszerzés terén kapott önállósággal, hanem a kényelmesebb utat választják, s a vállalatot veszik igénybe ilyen célra. Javult a pénzügyi fegyelem is, s a belső ellen­őrök tapasztalatai szerint job­ban megbecsülik a vendége­ket. Az idén elbocsátással já­ró fegyelmi ügy még nem volt. Különösen örvendetes, hogy a vendéglátásban a hagyomá­nyosan és a szerződésben üze­melő boltok között egészséges verseny alakult ki. A vállalatnál továbbra La az idegenforgalomból adódó fel­adatok adják a legtöbb mun­kát. A szezon várhatóan októ­ber végén fejeződik be. F. Z. Ma: 3. oldal A csárda út nélkül keveset ér 4. oldal A becsöngetés előtt 5. oldal Jogi tanácsok 7. oldal Nem rózsás a helyzet Érik a Kartal elsősége 8. oldal. A legtöbb nyáron történik Szakemberek Szarvason Az öntözésről A vízgazdálkodás és a me­zőgazdasági termelékenység összefüggéseivel foglalkozó négynapos nemzetközi tudomá­nyos tanácskozás kezdődött kedden Szarvason. A mintegy kétszáz hazai és külföldi szak­ember részvételével lezajló konferenciát Láng István aka­démikus, a Magyar Tudomás nyos Akadémia főtitkárhelyet­tese nyitotta meg, majd meg­kezdődtek az előadások. A magyar előadók arra hív­ták fel a figyelmet, hogy bár az öntözés az egész világon drága, világméretekben nö­vekszik az öntözött területek aránya. Az utóbbi időben ugyan csökkent hazánkban a mesterséges csapadékpótlás, pedig viszonylag gyakran ala­kul úgy az időjárás, hogy mint az idén is, a termőföl­dek kétharmadánál csak mes­terséges úton biztosítható a vízháztartás egyensúlya. Az öntözés költségeinek a meg­növekedése miatt ennek elle­nére sok gazdaság felszámolta vagy nem használja öntözőbe­rendezéseit. A szakemberek véleménye szerint át kell ér­tékelni az öntözéspolitikát. Közélet Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte dr. Osvaldo Hurtado Larrea köztársasági elnököt Ecuador nemzeti ünnepe al­kalmából. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a KB székházában fogadta a Spanyol Kommunista Párt valenciai tartományi bizottsá­gának küldöttségét, amely Juan Pedro Zamorának, az SKP Központi Bizottsága tag­jának vezetésével augusztus 2—9. között tartózkodott ha? zánkban. K önnyebb most az élet, mert van munka, mondja az asszony, s figyeli arcomon, hiszem-e, kétlem-e, amit állít. Van munka; konzervgyári idénymunka. A helyszín Jászkarajenő, ott is — ne szépítsük —, a cigánytelep, az egyszer fogyó, másko^ gyarapodó közösség, ahon­nét a fiatalabb asszonyok most hiányoznak. Űk vál­lalták azt a bizonyos idény­munkát, Könnyebb így az élet? Igen. Még könnyebb lenne azonban, ha a mun­ka állandó foglalatosság lenne számukra, azaz foly­tonosan vállalt. Erre azon­ban nem hajlandók az asz- szonyok. Miért nem? Most már többen állnak kettőnk mellett, csöndben figyelik, mit válaszol a szót vivő asszony. Szerinte: ugye, ezt nem nagyon érti a ma­gyar, a magaféle, nálunk nem szokás elhagyni a gyerekeket. Elhagyni? Ak­kor jó, ha az anyjukkal vannak. Kinek jó? Hát az asszonynak is, a gyereknek is, ez a rend. Ez a rend. Lefegyverző érvelés. Sok évszázados szokást szegez szembe egy megváltozott világ támasz­totta követelménnyel, ám amikor mélyebbre nyúl az ember, kiderül, nem kizá­rólag a szokás az ok. Ok az is, hogy az érintett telepi asszonyoknak, azaz a mun­kaképes korú, de munka- viszonyban nem állóknak a döntő része — a hevenyé­szett felsorolás alapján szü­letett becslés szerint több, mint a nyolcvan százaléka — nem fejezte be az álta­lános iskolát, megállt a négy, öt, hat osztálynál, to­vább nem jutott, természe­tes tehát, hogy szakmájuk, szakképzettségük sincsen, azaz társul a megszokás és az iskolázatlanság. Ami már együtt erős visszafogó hatás. Ezt a hatást — bar a község tiszteletet érdemlő pedagógiai erőfeszítések színtere ilyen értelemben — csak fokozatosan lehet eny­híteni, elsősorban az érin­tett szülők ellenállása miatt. Egész egyszerűen nem akarják óvodába, nap­közibe engedni a gyereket sokszoros kérlelésre sem némelyek, s a miértre az a válasz, az anyjuk mel­lett a helyük. Ha ott. ak­kor viszont az anya való­ban nem tud munkavi­szonnyal járó kenyérkere­setre vállalkozni. Bűvös kör. Tág bűvös kör ez. Tág. mert a megyében a ci­gánylakosság munkakénes korú. de munkaviszonvban nem álló csoportja eléri a húsz százalékot, s ennek a húsz százaléknak több, mint a kétharmada asz­szony, leány. Olyan asz- szony és leány, aki nem végezte el a nyolc osztályt, sőt, sokan közülük majd**' nem hogy analfabéták ... 1 Ami főként akkor meghök­kentő és elgondolkoztató, ha nem ötven-, hatvan­évesekről, hanem tizen- cfl'folc, huszonhárom, hu­szonhét esztendős fiatal emberekről van szó, akik előtt szinte teljes egésze­ben még ott az életpálya. Igaz, ennek az életpá­lyának egy-egy, rövid sza­kasza fölmutat furcsaságo­kat — a kétszer, háromszor többet kereső iskolázatlan és az iskolázott közötti fe­szültséget például —, ám aligha kételkedhetünk ben­ne, hosszú távon sem az egyéneknek, sem a társada­lomnak nem kínál megol­dást az iskolázatlanság ma még meglévő átörökítése a családon belül. Tapasztal­juk ugyanis: bár van sze­rény, lassú változás a fia­talabb korosztályoknál, az iskolázatlan szülők gyerme­kei jó esetben is csak egy­két osztállyal járnak ki többet, mint apjuk, anyjuk járt, s a lányok tanulási kedvét — ami a pedagógu­sok szerint jóval nagyobb a fiúkénál — a család hűti le...! Lehűti, annak elle­nére, hogy az iskolából így kimaradó lányok jelentős része nem megy pl dolgoz­ni, otthon téblábol, segít valamit az anyjának a test­vérek gondozásában, azaz nem anyagi természetű okok miatt — mint a fiúk­nál, ahol csábít a várha­tó kereset — adják, adat­ják fel a tanulás lehetősé­gét. L efelé és felfelé vezető utak sokasága keresz­tezi egymást egy-egy közösségben, s az utak alapja okok sokszoros köl­csönhatásban álló rendsze­re, olyan rendszere, amely­ben gyakran nem érvénye­sül semmiféle logika. En­nek a logikának a megte­remtése természetesen függvénye határozatoknak, intézkedéseknek, a társada­lom tanúsította magatartás­nak, de elsősorban annak függvénye, miként sikerül fölismertetni az önérdek erős eltérését rövid és hosszú távon, miként sike­rül fölfedeztetni az érintet­tekkel azokat az okokat, amelyek béklyót vernek környezetükre, elfogadtat­va az el nem fogadhatót, a személyes érdekkel valójá­ban ütközőt. A rossz ha­gyományokkal történő sza­kítás is fájdalmas, akár­csak a nemes hagyományok elhagyása. Ezt a fájdalmat enyhíteni, az elvesztett fe­jében megnyerhető felmu­tatásával lehet. Mészáros Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents