Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-04 / 183. szám
x/lmap 1983. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK A helytörténeti kutatás forrása Titkokról árulkodó pecsétek A Kirov Színház fellépése A legjelesebbek elfeledetteket 2 A történelmi összefüggé- $ sekre a kor valamenenyi $ vonásának vizsgálatából $ következtetnek a kutatók. £ A múzeumokban megcso- £ dúlhatjuk a régmúlt tárgyi % emlékeit, bibliotékák, levél. í tárak őrzik a szellemi kin- 2 cseket. A köznapi szemlélj lődő gyakorta nem is sejti, $ mi mindenre terjedhet ki a $ szakemberek figyelme, mi- ff, lyen árulkodó jelekre bükit kanhatnak. Csak hitelesítő jegy? Nemrég jelent meg a Pest megyei Levéltár gondozásában az az alapos elemző kötet, amely átfogó képet nyújt az 1381 és 1876 között szűkebb pátriánkban használatos pecsétekről. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a pecsét nem más, mint lágy vagy olvasztható anyagba nyomtatott, azonosító, hitelesítő jegy. Ha átlapozzuk Horváth Lajosnak, a levéltár tudományos munkatársának csaknem négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötetét, rögtön meggyőződünk arról, hogy a funkcionális meghatározáson túl milyen sokrétű elemzésre alkalmasak az okiratokon fellelt pecsétek. Ha megnézzük az irodalomjegyzéket láthatjuk: a műhöz hasonló önálló kötet hazánkban még nem jelent meg. Eddig, akik e történeti segédtudománnyal foglalkoztak, egy-egy nagyobb összefüggéseket feltáró munka részeként fejtették kd elképzeléseiket. A Pest megye városi, községi és megyei pecsétjei című kiadványban a szerző annak a korszaknak az anyagát gyűjtötte össze, amikor a pecsétek sóik mindent elárultak funkciójukon túl az adott településről, a szokásokról. az életmódról, a társadalmi körülményekről. — Még egyetemi tanulmányaim idején, Bertényi Iván adjunktus szaval tárták fel előttem a pecsétek titkát — mondja Horváth Lajos, amikor arról beszélgetünk, miért kezdett e területtel foglalkozni. — Idestova tíz esztendeje vagyok a levéltárban. Mondhatom úgy is. mintegy a heivtörténetí tevékenység melléktermékeként íródott a könyv. Veresegyházról, Bagról, Kerepestarcsáról állítottam össze falumonográfiát, s a feltárás során mindig megkülönböztetett figyelemmel kerestem a pecséteket, kutattam szerepüket, sorsukat. Az esküdtek őrizték —Milyen következtetéseket vont le a vizsgálódások során? — Egykoron a faluközösségben hallatlan szerepe volt annak. milyen a pecsétjük. A fontosságra utal, hogy mindenütt az esküdtek őrizték: a történelmi viharokban mentették, elrejtették, hogy később az élet folytatásának szimbólumaként ismét elővegyék. A A megyehatóság pecsétje legtöbbet jelképrendszerük megfejtése árul el az utókornak. A paraszti gazdálkodást idézi az aszimetrikusan ábrázolt ekevas, a felszerelt eke, a csoroszlya, a gabonakéve, a kalászok, az ásó, a kapa, a kasza, a gereblye, a sarló, a villa; ezek mind sűrűn fordulnak elő a községek pecsétképein. Veresegyház, Iklad pecsétjén uralkodó a szőlőfürt: egykori magasszintű szőlőművelést sejtet. Viszont érdekes, hogy a tóalmást gazdagon termő al- mafa-ábrázolás csupán a helység nevét illusztrálja. Ritkaság, ha baltát fedezünk fel a képmezőben, de Nagykőrös és Mogyoród pecsétjén mégis szerepel. Ugyanis mindkét településnek meg kellett küzdenie az erdővel. Oroszlános motívum A legdíszesebb, a legszebb pecsét a megyehatósági. A szerző kiemelten foglalkozik ennek keletkezésével fejlődésTápió menti nyár Maratoni rendezvénysorozat Már javában tartanak a Tá- pió menti nyár rendezvényei. Nagy fába vágták a fejszéjüket a szervezők, hiszen július elejétől szeptember közepéig húzódnak a különféle, igen széles skálát fölölelő programok. sportpályaavatástól kezdve, a falunapon keresztül, a tréfás vetélkedőkig, bálokig mindenki megtalálhatja azt, ami a számára a legérdekesebb, leg- szórakoztatóbb. történetével, művészettörténeti értékével. — A művészi kivitelből — folytatja Horváth Lajos — az is kiderül, hogy Bécsben vagy Pozsonyban készült az adott megyehatósági pecsét. Sajnos, maga a pecsétnyomó — bár többször mentették a történelem során — elveszett. Az okiratokon látható arany alapra készült díszítés rendkívül gazdag motívumkincsű. Az oroszlános megoldás arról tanúskodik, hogy fontos célokra szánták. Pest-Pilis-Solt vármegye kezdetben, 1659-től csaknem száz évig közösen használta. majd a történelmi korszakoknak megfelelően változott. — Milyen ismereteket olvas le a képekről a történész, miként hasznosítja kutatásaiban? — Fontos forrásanyagok ezek az emlékek, sokrétű információt tartalmaznak. A helytörténeti tanulmányokhoz is nagy segítséget nyújtanak. Az ábrák nem csupán gazdasági, történelmi vonatkozásokra világítanak rá. hanem tükrözik az életmódot, vagy éppen a készíttetők elképzeléseit. A művet kézbe véve, első lapozgatás után azt hihetnénk: csupán a szakemberek számára íródott. Ám ha alaposan megnézzük, olyan érdekességekre bukkanunk, amelyeken bárki szívesen elmeditál. így például nyomon követhetjük Visegrád növekedésének, fénykorának, visszafejlődésének históriáját. A város legkorábbi pecsétlenyomata 1381- ből ismert, ezen Anjou-liliom látható. A tizenötödik századtól kezdődő hanyatlást a pecsét jellegtelenné válása jelzi. A múlt század második felétől. pontosabban 1876-tól, a pecsétkészítés technikája korszerűsödött, s ennek hatására kimaradt a 'kénábrázolás. így ez időtől a pecsétek vajmi ke- I veset tudatnak az utódokkal a korról. Erdősi Katalin A kétszázadik születésnapját ünneplő, világhírű Kirov Balett holnap kezdi meg magyar- országi vendégszereplését. A leningrádi balettkar Budapesten koncertműsorral szerepel, majd Szegeden, a Szabadtéri Játékok műsorában, a Giselle-1 mutatják be. Mint az Országos Rendező Iroda székházában tartott sajtóértekezleten tegnap megtudhattuk, a jubileumi ünnepségsorozat befejezéseként lépnek fel hazánkban. A társulat fele, mintegy száz táncos érkezett Magyarországra. Az együttes legjelesebbjeivel ismerkedhetünk meg az elkövetkező napokban, augusztus 4-től 14-ig. Programjukon elsősorban klasszikus művek szerepelnek, hiszen a társulat legfőbb célja, vállalt feladata a régi baletthagyományok ápolása, megőrzése. Repertoárjukból azonban nem hiányzik az újfajta koreográfiák megjelenítése, a modern törekvések sem. Kiemelkedő technikai tudásuk a biztosíték arra, hogy bármilyen mű szín- reállításával sikert arassanak. A jelenlegi turné külön érdekessége, hogy egy Bartólc-zené- re írt feldolgozást is hoztak. Budapesten és Szegeden egyaránt bemutatásra kerülő műsorban Be járt-koreográfiájú darabot is láthatunk, valamint régi, „elfeledett” balettek egy-egy értékes részletét. Oleg Vinogradov művészeti vezető elmondta: művészi törekvéseik egyik fontos eleme, hogy a feledésbe merült, nagyszerű táncokat újra felelevenítsék. Vinogradovval a közeljövőben ismét találkozhatunk, hiszen a következő évadban ő állítja színpadra a Nemzeti Színházban a Hamupipőkét. A tankönyvárusítás gondjai Vásárlás az iskolában Az alsó- és a középfokú iskolákban az 1983/84-es tanévben több mint 2700-féle tankönyv, a felsőoktatásban hasonló mennyiségű jegyzet kerül forgalomba, mintegy 250 millió forint értékben. A tankönyvkereskedelemért felelős Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat felmérése szerint az általános iskolai, gimnáziumi, szak- és nemzetiségi középiskolák tankönyveiből, munkafüzetéiből — július közepéig — 119-fajta még nem érkezett meg. A határidőre elkészülő általános iskolai, a gimnáziumi és a szakközépiskolai könyveket — az idén először — az egész országban a tanévnyitó napjától szeptember 10-ig csak az iskolákban lehet megvásárolni. Erre az intézkedésre azért került sor, hogy elkerüljék a boltokban a szülők rohamát, a pánikszerű tankönyvvásárlást. A terjesztők szerint az iskolai könyvárusításra már korábban is sor kerülhetett volna, de a fővárosi oktatási intézmények elzárkóztak előle. Az iskolai tankönyvárusítás — a könyvkereskedelmi szakemberek szerint — jelentős előrelépést jelent, de a vidéki tapasztalatok azt mutatják, hogy az iskolákban a tankönyveknek mindössze 90 százaléka kel el, mintegy 10 százaléka visszaérkezik a könyvraktárakba. Ezek fele, több mint 10 millió forint értékű könyv, úgy tönkremegy, hogy eladhatatlanná válik. Brigádvetélkedők testvérmegyéinkről Ismerjük meg egymást! Ezek keretében kerül sor még számos kiállításra a nagyká- tai járás községeiben. Megtekinthető lesz például Szűcs Miklós festő és Bakos Ildikó szobrász tárlata, a Pest megyei népművészek közül pedig Bodrogi Sándor lószőrék- szer-készítő, Vaijkóné Dudás Juli festő, valamint a gödöllői fafaragók munkáival ismerkedhet meg a közönség. Tápió- györgyén például falumúzeumot avatnak, s ezt kötik össze Kovács András festőművész kiállításának megnyitásával. Bemutatkoznak szűkebb pátriánk néptáncegyüttesei és hangversenyt ad a Zrínyi Akadémia, valamint a BM szimfonikus zenekara is. Több helyütt tartanak Juhász Gyulaemlékkiállítást is, lesz járási tűzoltóverseny. beatkoneert. táncház, Tápiószentmártonban pedig háromnapos lovasbemutató. Kedd és csütörtök kivételével minden délelőtt gyermekfoglalkozást tartanak a nagy- kátai művelődési központban, s csütörtökönként gyermekklubot Szentlőrinckátán. Rendkívül gazdag az alkotmánynapi kínálat, amelyben Ha omszki, suhli vagy szófiai vendégek érkeznek szűkebb pátriánkba, mindig nagy örömmel fogadjuk őket- Ismerkedünk, barátkozunk, arról faggatjuk őket, hogyan élnek, gyönyörködünk táncaikban, népművészetükben. Valljuk be. mindezek ellenére édeskeveset tudunk róluk. Pedig nem ártana tisztában lenni a három testvérmegye országon belüli elhelyezkedésével, a történelem során betöltött gazdasági, politikai szerepével, földrajzi viszonyaival, természeti környezetével, múltjával és jelenével. Jó volna megismerni a terület művészetét. az adott megyében élő vagy oda kapcsolódó művészeket és alkotásaikat, valamint azt is. hogyan alakult ki és mint fejlődött velük testvérkapcsolatunk. Ezt a célt szolgálja az a vetélkedőfelhívás. amelyet a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, a TIT Pest megyei Szervezete és a Pest megyei Hírlap intézett a megye állami vállalatainál. üzemeiben és intézményeiben dolgozó szocialista és munkabrigádokhoz. A vetélkedő háromfordulós. Először házon belül mérik ösz- sze tudásukat a brigádok tagjai. A lebonyolítás mindenütt a szakszervezeti bizottság feladata. amely meghatározza — a javasolt irodalom figyelem- bevételével — a pontos ismeretkört. az egymás közti verseny formáját, a brigádok vagy az azokat képviselő csapatok létszámát. Az első fordulót december 15-ig kell lebonyolítani. mert a középdöntőkre — amelyet a városi, járási közművelődési intézmények szerveznek — december 20-ig várják a nevezéseket. Ezeknek a részletes feltételeit már a helyi rendezők írják ki. A középdöntőkön a vállalati vetélkedők győztes csapatai vesznek részt. A helyi kiírástól függően esetleg egy-egy csapattal nevezhetnek olyan kisüzemek és intézmények is ahol üzemi vetélkedő megtartására a brigádok alacsony száma miatt nem volt mód A második fordulóra 1984. január 5. és március 15- közöt' kerül sor. A díjakról a helybeliek gondoskodnak. A városi-járási középdöntőkön első helyezést elért brigádok négytagú csapatai versengenek majd a megyei döntőn. amelyet jövő év májusá ban vagy júniusában tartanak meg. A legjobbak öt-hétnapo- bulgáriai utazást nyernek, a második helyezett díja tízezer forint lesz. a harmadikkén1 „befutóké” pedig hatezer. A többiek értékes tárgyjutalmakat kapnak. A felhívást kibocsátó szervek részletes' módszertani ajánlást és irodalomjegyzéke' juttattak el a szakszervezeti bizottságokhoz, ezzel is segítve a szocialista brigádok felkészülését. bHeti eilmtegyzetb Várkastély a Kárpátokban Jelenet a Várkastély a Kárpátokban című filmből Nem nehéz felismerni a titkokkal teli várkastélyt a csehszlovák rendező. Oldrich Lips- ky filmjében: Szepes várának romjait nevezte ki a kárpátok- beli várkastéllyá. Ami persze érthető: a szlovákiai, valóban festői romok szinte kéznél voltak. Igaz, hogy ez csak vár (annak is múlt időben) és nem kastély, de sebaj: a történetben annyi fantasztikum fordul elő, hogy azok színtere bármely kellően vadregényes vár lehet. És persze az sem szükséges, hogy a Kárpátokban álljon — mint ahogy Szépé? vára a Lőcsei-hegység és a Szlovák-érchegység között fekszik. Mindez azonban teljesen mellékes; csak a pontosság kedvéért tesszük szóvá. A film ugyanis Jules Verne — azaz Verne Gyula — egy 1892-ben írott regényén alapszik, s ennek címe: Várkastély a Kárpátokban. Nálunk kevésbé ismert, pedig abba a sorozatba tartozik, melyet Verne vagy négy évtizeden át írt. Rendkívüli utazások címmel, s olyan könyvei jelentek meg benne, mint a Grant kapitány gyermekei, a Húszezer mérföld a tenger alatt, az Utazás a Pöld körül 80 nap alatt, a Sztrogoff Mihály, A tizenöt éves kapitány, a Sándor Mátyás, a Kétévi vakáció. Az úszó sziget, s még vagy tucatnyi mű. Mi ezeket mind számon tartjuk —, de sajátos módon egyetlen Verne-könyvnél sem tüntették fel a magyar kiadások, hogy ebből a Rendkívüli utazások sorozatból való- Holott érdemes elgondolkodni a tényen, hiszen így kétségtelenné válik, hogy Verne tudatosan és precízen valósított meg egy — mai szóval élve — fantasztikus regényszériát. Meghatározhatjuk pontosabban is: e könyvek legtöbbje kalandregény ugyan, de nem kevés bennük a tudományos fantasztikum (azaz olyan ismeret- anyagok. amelyek a mait század utolsó harmadában, s e század első éveiben még fantasztikumnak számítottak), és legalább ugyanennyi a tudományos ismeretterjesztés. Emlékezzünk csak. mennyi ismeretet. ténvt. tudásanyagot ad á< Verne szinte csak úgv melles- 'eg, az izsjlmas történetbe ágyazva, például a Grant kapitány gyermekei, vagy a Kétévi vakáció lapjain, s mennyi ismerettel gyarapodik még a mai olvasó is az olyan csupa- izgalom művek olvasása közben is, mint a Sztrogoff Mihály. A kifejezetten fantasztikus történetekről — Nemo ka pitány históriájáról példám vagy az Utazás a Holdba fantáziadús meséjéről — most ne is beszéljünk. Nos, a szóban forgó könyv is fantasztikumokkal téli mű. Nem kisebb találmányok működnek benne kifogástalanul, mint a távolbalátás, a távolba- hallás, a kép- és a hangrögzítés. és mindezek továbbítha' sága. Azaz: rádió, televízió, filmszalag, magnetofon, sőt. valamiféle videotechnika, telefon, videofon —, g mindez 1892-ben! Ebből a vadromantikus kalandtörténetből persze lehetett volna egy „sima" Vernefilmet is csinálni. Lipsky — és forgatókönyvírója. Jiri Brdec- ka — azonban úgy döntött, hogy az ős-sci-fi parodizálását kreálják a fantasztikus találmányok birtokában levő Gorc báró, a kissé őrült feltaláló. Orfanik professzor, a csodálatos tenorhanggal rendelkező Teleki gróf és a gyönyörű énekesnő, Salsa Verde bonyolult históriájából. (Lipsky és Brdecka együttműködésének produktumát nemrég láthattuk a televízióban: ők vitték filmre a Limonádé Joe-t). Ám ez a történet nemigen alkalmas a parodizálásra, a kiforgatásra, a, dolgok, a figurák visszájukról történő megmutatására. Ha „cikire vesszük” az ős-tévét, meg az ős-mozit, ez* először is nem nagyon érti a néző (mert mit kell ezeken cikizni?), másodszor meg - sztori és a figurák kígúnyol' sa, ütődöttre vétele sem célszerű, hiszen ezektől a lüké figuráktól aligha telne ki mind'1 a végül is bámulatos találmány, amit pedig kitalálna! és működtetnek. Lipskyék Vernét akarté1 parodizálni? Vagy a sci-fi mű faiénak ősét, s általa a ma sci-fit? Nem világos. Így aztán a filmet éppoly értetlenv nézzük, mint Ignác, Telek gróf bornirt inasa, vagy Vilir a bugyuta segéderdész nézik r filmbeli fantasztikus esemé nyékét. Georgia barátai Egy amerikai kisvárosban East Chicagóban (és nem Chicago keleti részén!) él Georgia. a csupa temperamentum néha már a „lököttség” határán járó csinos leány. Tom. s jóképű fiú, David, a kövérkés jámbor srác és Danilo, a bevándorolt jugoszláv szülőktől származó jóindulatú, kissé tétova fiatalember- Egy iskolába járnak, egyszerre érettségiznek. s mind a három fiú természetesen szerelmes Georgiába, aki — milyen meglepő! — szintén szereti mind a három fiút, de leginkább Danilóhoz vonzódik, olyannnyira. hogv egy karácsonyestén önmagát akarja odaajándékozni a fiúnak. de az megijed, és elszalasztja a nagy alkalmat. Georgia persze sürgősen lefekszik Tómmal, majd mikor gyereket vár tőle, férjhez megy Da- vidhez, Daniiénak meg egv szép milliomoslánv kerül az útjába, aki teljesen váratlanu’ hozzá is megy. de az esküvőn derül ki, hogy van egy pará nyi zűr: a szép lány és jóvágású papája — hogy is mond juk —. szóval nem egészen gyermeki és szülői szeretettel kedvelik egymást. A történetet tovább meséin felesleges. A nálunk is jól ismert amerikai rendező, Arthur Penn (ő rendezte a Bonnié és Clyde, a Kis nagy ember, s a mozijainkban most is futó Üldözők című filmeket többek között) egy jugoszláv származású író. Steven Tesich (azaz Tesic) nagyjából önéletrajzi — vagy ilyen elemekre épülő — regényét vette alapul a filmhez. De nem a sztori, ez a tipikusnak nevezhető amerikai történet a fontos, hanem az, ahogyan Penn megcsinálja a filmen, sok iróniával, bőséges és szellemes humorral, s egy kis nosztalgiával, ugyanakkor az amerikai életformával szembeni enyhe megvet? sei és fenntartásokkal. S ne feledjük: mindez a 60-as évek elején játszódik, amikor elszóltában volt a nagy amerikai álom. Takács István