Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

%Mihm 1983. JÜLIUS 9., SZOMBAT föSegtámadtók, lefogták, kirabolták A bankjegyek bűvöletében Vajon felötlik-e az ember­ben, akár csak homályos ag­godalomként is, hogy ha szó­rakozni megy, bizonyos ve­szélyeknek lehet kitéve? Alig­ha. Voltaképpen mindenki a kellemes időtöltésért, netán a társaságbeli poharazgatásért keresi fel a vendéglátóhelye­ket, légyen az városi étte­rem vagy falusi eszpresszó. S talán még az is túlzott félénk­ségre vallana, ha valaki óva­tos meggondolásból, mondjuk, nem merne a szükségesnél több pénzt a tárcájába tenni. Persze, hogy mennyi pénz­zel célszerű egy kiskocsmába vagy presszóba beállítani, azon lehetne vitatkozni. Pár száz forinttal talán természe­tes. Ám néhány tízezerrel a zsebben egy kicsit meghök­kentő. Félreértés ne essék: senkisem hibáztatható azért, mert úgy tért be egy vendég­lőbe, hogy előtte nem helyezte takarékbetétkönyvbe húsz- harmincezer forintját. De ta­lán fölöslegesen volt bátor vagy ha úgy tetszik, magabiz­tos... Nyomába szegődtek Mint például a Törteién la­kó Csáki Ferenc is, aki ez év januárjában egy .nagyobb ösz- szeget tett a zsebébe. Eredeti­leg nem is a presszóba akarta vinni: sógora kért tőle köl­csön, neki szánta az ötszázas- köteget, csakhogy nem találta otthon. Dolga végezetlenül visszafelé jövet betért a Tuli­pán nevű presszóba. Ivott, fizetett, s talán ekkor követte el — persze öntudat­lanul — a második hibát: munkásruhájának zsebéből elővonta a pénzt, nyilvánvaló­vá let, hogy jócskán rejtőznek nála lila bankjegyek. Hogy hányán látták vagy vették észre ezt, nem tudni. A presszó közönségéből ket­ten azonban felfigyeltek. A 21 éves Raffai László és a 19 lives urai CiféfyK a . ceglédi. EV{G-nél dolgozott, ségédmünkásként, nem régen szabadult a börtönből; hiva­tali személy elleni erőszak bűntette miatt 1981-ben ítélte el a Ceglédi Járásbíróság két esztendőre. Feltételesen került szabadlábra, nagyon meg kel­lett volna tehát gondolnia, hogy a kapott bizalommal mi­ként él. ö azonban az ötszá­zasok bűvöletében alighanem a visszaélést választotta... Záróra volt a presszóban, s a pénzes manus — ahogy Raffaiék mondták — indulni készült. A két fiatalember szeme összevillant, s habozás nélkül Csáki Ferenc nyomába szegődtek... Kitépték a zsebből A Tulipántól nem messze, az egyik sötét utcában utol is érték. Egyikőjük ekkor oda­lépett hozzá és tüzet kért tőle. Csáki még mit sem sejtve mondta, sajnos nem tud adni, mert nem dohányzik, de ek­korra Raffai már mögéje ke­rült, hirtelen hátracsavarta a karját, lefogta, átkapta a megtámadott férfi nyakát, s odakiáltott a társának: — Szedd el a pénzét, aztán futás! Burai Csaba gyorsan végig­tapogatta a lefogott embert, azonnal rálelt a bankjegy­csomóra, kitépte a munkás­ruha zsebéből, s e villámgyors akció után elrohantak rablá­suk színhelyéről. Távolabb, egy buszmegálló közelében aztán szemügyre vették zsákmányukat, s talán nem is hittek elsőnek a sze­müknek: majdnem harminc­ezer forintot sikerült kézbe kaparintaniuk. Csak úgy, szemre megfelezték, s aztán ki-ki vitte a maga részét ha­za. Szerencsére nem sokáig érezhették — szavukkal élve — pénzes manusnak magukat. A megrabolt ember látásból ismerte őket, azonnal jelentet­te a történteket a rendőrség­nek, s a két fiatalember a zsákmányolt pénz nagyobb részével együtt kézrekerült. vonta korábbi vallomásait, azt szerette volna elhitetni, hogy semmi köze nem volt a rab­láshoz, s társától kapta meg­őrzésre csupán azt a pénzt, melyet lakásán a rendőrség megtalált. Burai azonban ellene vallott, s a hazugságok­ra rendre fény derült. A két fiatalembert bűnös­nek találták rablásban, s a já­rásbíróság Burai Csabát 3 évi, Raffai Lászlót pedig vissza­esőként 5 évi szabadságvesz­tésre ítélte. A vádlottak és védőik fel­lebbeztek, s így újabb tárgya­lásokra került sor, ez alka­lommal a Pest megyei Bírósá­gon, ahol az ítélet a napokban született meg: jóváhagyva az elsőfokú bíróság döntését. T. I. Szénfüst ellen Az óriási teljesítményű szén- fűtésű erőművek által okozott légszennyezés elkerülésére új módszereket kell alkalmazni. Ilyen új módszert dolgoztak ki a moszkvai bányászati kutató- intézet munkatársai. A szaba­dalom az úgynevezett elektro­sztatikus szűrésnek egy szel­lemes, új változata. Az elekt­rosztatikus szűrés úgy törté­nik, hogy a lebegő részecské­ket feltöltik valamilyen tölté­gyűjtik őket. Az új találmány lényege az, hogy a tisztítandó levegőoszlo­pot kettéosztja; s az egyik fe­lét pozitív, a másik felét ne­gatív elektromossággal tölti fel. Azután a két légsugarat újra egyesíti, amikor is az el­lenkező töltésű lebegő szem­csék összetapadnak. A folya­matot addig ismétlik, míg a kí­vánt szemcseméretet el nem érik. Ezek után kerül a szeny- nyezett levegő a szokásos elektrosztatikus szűrőkre. A kísérletek tanúsága szerint ez­zel a módszerrel kétszer annyi szennyet lehet a levegőből el­távolítani, mint a hagyomá­nyos elektrosztatikus szűrés­sel. így biztonságosabb lesz Jogerős ítélet ... , - ." , , A Ceglédi Járásbíróságon Sr, Dbbi Imre tanácsa előtt adhatott aztán számot ez év tavaszán a két fiatalember tettéről. Raffai a tárgyaláso­kon minden áron ki akart bújni a felelősség alól; vissza­A KPM monori 4-cs számú üzemmérnökségének dolgozói rend­szeresen ellenőrzik a járás területén az utakat, s az azok szé­lén húzódó árkokat. Képünkön: Gyömrő és Maglód közötti út­szakaszon különleges árokásó géppel rendezték a padkát, ezzel is segítve a biztonságosabb közlekedést Barcza Zsolt felvétele Kqlandtarok, aranyifjak és más ingyenélők A zsaroló tündöklése, bukása Harmincöt éve Írtam róluk, 1948 elején. £ A koalíció évei voltak ezek, amikor az £ ország népe hozzáfogott, hogy új világot íj teremtsen a pusztulás helyén. De még fc felbukkantak figurák a régi időkből: y. kalandorok, aranyifjak és más ingyen- y, élők ,.. Apja főszolgabíró volt, nagybátyja tábornok. Szülei korán elváltak, Vécsey Mátyást az édesanyja nevelte, illetve nevelte volna. A fiú azonban csak a har­madik gimnáziumig jutott el, akkor ki­csapták. Kétes társaságba keveredett és egy napon kifosztotta édesanyja lakását. A javítóintézetben kitanulta a géplaka- tosságot, de a műhelyekben, ahol dolgo­zott, csak két-három hónapig bírta. Parkett-táncos, álhírlapíró Tizennyolc éves korában autóbusz­kalauz lett, majd ellenőr. De Vécsey ambícióit nem elégítette ki ez a munka­kör, könnyű életre vágyott. A jó meg­jelenésű, magas fiatalember az éjszakai életbe sodródott, és hamarosan a mar­gitszigeti mulatók világában tűnt fel, mint parkett-láncos. Ez az élet: az éjsza­kázások, a lokálok és italozások végig­kísérték kalandos pályafutását. Rövid idő után elhatározta, hogy újságiró lesz, az egyik közgazdasági lapnál el is kezd­te ez irányú tevékenységét. Valójában azonban sosem volt újságíró, csupán áí- hírlapíró. Valóságos réme volt a válla­latoknak. Mindenütt a legerőszakosab­ban lépett fel és minden eszközt megra­gadott s zsaroláshoz. A mulatókat sem kímélte, ahol szer­kesztő úrként tisztelték. Az egyik mu­lató tulajdonosát meg akarta zsarolni, s emiatt egyévi börtönre ítélték. Másod­fokon azonban bizonvíték hiányában felmentették. Az ügy után egy ideig kissé csendesebb tett. Akkoriban már szélsőjobboldali szelek fújdogáltak. Vécsey jó szimattal meg­érezte az ebben rejlő lehetőségeket. Megismerkedett az egyik nyilas lap szerkesztőjével és most már a nyilas hetilapban tették közzé förmedvényeit. Mint szélsőjobboldali újságíró, egyre erélyesebb lett, különösen, ha valame­lyik — amint akkoriban mondták — nem árja — vezetésű vállalat megsar­colásáról volt szó. Mint szabadcsapatos, 1938-ban a Fel­vidékre ment. Jó ideig Kisvárdán állo­másozott csapatával, rettegésben tartva a városka zsidó lakosságát. Ott-tartóz- kodását éjszakába nyúló tivornyák és verekedések jellemezték. Vécsey, ami­kor visszatért a fővárosba, eldicseke­dett hőstetteivel, annyi azonban bizo­nyos, hogy a szájhős néhány társával csupán rabolta és fosztogatta az üzlete­ket. Amikor pedig beosztották egy Deb­recenből induló szabadcsapathoz. Vé- cseynek inába szállt a bátorsága, rosz- szullétet színlelt, hogy ne kelljen har­colnia. Jelmez, kétes érmekkel Amikor rövid idő múlva Budapesten feltűnt, tele volt pénzzel. Ujjain bri­liánsgyűrűk szikráztak, zsebében arany cigarettatárca lapult, csuklóján arany karóra. Ebben az időben bontott zász­lót Imrédy hírhedt Csodaszarvas-moz­galma. Vécseynek a saját maga által terjesztett hősiessége révén sikerült a Magyar Élet Mozgalomba bejutnia Im­rédy személyes testőrségének parancs­nokaként. Ezentúl mindenütt fekete lakkcsizmában, fekete zsinórozott egyen­ruhában jelent meg. Közben azonban egyik volt hetilap szerkesztőjének özve­gye rájött, hogy Vécsey a nyugtákra felvett pénzekből nyolcezer pengőt sik­kasztott. Az asszonnyal kiegyezett. A Magyar Élet Mozgalomban való szerep­lése azonban hamarosan véget ért. ki­derült ugyanis, hogy Vécsey a testőrség egyenruháinak beszerzésére átadott pénzekből is nagyobb összeget sikkasz­tott. Később a kereskedelmi életben pró­bált karriert csinálni. Árjásítottak egy fatelepet, ahol Vécsey lett az igazgató. Sikerült is neki rövid idő alatt tönkre­tenni az egykor virágzó vállalatot. Lo­pott, sikkasztott, végül innen is távoz­nia kellett. Ezután mint ipari szaktekin­tély tűnt fel. Mint stróman, fűszer- és gyarmatáru nagykereskedői szakmába társult be, majd importőr lett. Belépett a Turáni Vadászokhoz, saját magának egyenruhát kreált, most már ebben a jelmezben, kezében kutyakorbáccsal folytatta éjszakai szórakozását. 1942-ben behívták katonának. A pán­célosokkal került ki a szovjet frontra, ahol később megsebesült. 1943-ban sza­kállasán, meggörnyedve, botra támasz­kodva bukkant fel Budapesten, őrmes­teri egyenruhában, mellén nagy- és kis- ezüst érmekkel. Csak a kisezüst volt valódi. Ezután a sebesült hős szerepé­ben tetszelgett, mindenütt hangozatta németimádatát. Kiemelték a sorból Amikor betegségéből felépült, folytat­ta, ahol abbahagyta: zsarolt tovább; fő­ként az üldözötteket. Közben kinevezte magát Kápolnásnyék állomásparancsno­kának, de a frontra többé nem ment ki. A nyilas hatalomátvétel után a Ke­leti Arcvonal Bajtársi Szövetség egyik fő szervezője lett majd belépett a Pró- nay-különítménybe, s zászlósnak adta ki magát. Az ostrom alatt a Hungária Szállóban ütötte fel főhadiszállását, ahol ismét bő alkalma nyílt a zsarolásra, mert a szálloda tele volt üldözöttekkel és katonaszökevényekkel. Egyszer elő­állított a szállóbeli lakására egy ismert pesti művésznőt, akit csak másnap — arany karórája nélkül — engedett el. Később részegen összeszólalkozott razziázó nyilasokkal, s ennek az lett az eredménye, hogy Vécseynek be kellett vonulnia a Hungarista Légióba. A nyi­lasokkal szökött át Budára, majd budai lakásának pincéjében húzódott meg. Amikor a szovjet csapatok felszabadí­tották Budát, Vécsey hősi elhatározás­sal kitört az óvóhelyről és egy óvatlan pillanatban a hadifoglyok közé surrant. Azóta nem tudnak róla. Valószínűleg nem jutott el a hadifogolytáborig. Akko­riban az a hír járta, hogy a budaiak — akik régebben jól ismerték és rettegtek tőle — kiemelték a sorból és agyonver­ték. Bállá Ödön ^Ht// EGYÜTT M AZ UTAKON AZ ŰTINFORM JELENTI Karády László: — A megye főútjain komoly, hosszú tereléssel já­ró korlátozás sehol sem várható. A szokásos irányba, Dunakanyar, Kis-Duna, Balaton felé ismét nagy forgalom lesz. A 11-es főúton Szentendre és Békásmegyer között építési területen haladnak majd, mert mint ismeretes, a főutat négysávosra szélesítik. A 15—16. kilomé­ter között az építési munkák miatt helyszíni terelés várható. A leányfalusi strand térsége ismét veszélyes hely lesz, az óriási gyalogos és autós forgalom feltétlen figyelmet követel. Pilismarót és Dömsöd térségében aszfaltoztak a héten, így hétvégén az új szaka­szon változatlanul érvényes a sebességkorlátozás és előzési tilalom, hi­szen hiányzik a burkolatjel, valamint az útpadka is lépcsős. A 2-es főúton Vác északi határában, Katalinpusztánái tart még a kapaszkodósávok építése. Előzési tilalom, sebességkorlátozás követel figyelmet. Az autópályákon nem lesz forgalomkorlátozás, zavartalan útra számíthatnak. A Balatonon nagy a forgalom. A déli parton a 7-es, 70-es főúton nincs alcadály. Az északi parton a 71-es úton Alsóörs és Balatonalmá­di között az új burkolatról még hiányzik a festés, laza az útpadka. Hétvégén rendezik meg a Mátrában az autós hegyi bajnokság 3. és 4. futamát. A versenyre zárt pályán kerül sor, mégpedig a 24-es úton. Szombaton reggel 7 és délután 16 óra, vasárnap reggel 7 és 15 óra kö­zött nem lehet közlekedni a 24-es úton a gályái és a parádsasvári el­ágazás, a 18. és 25. kilométer között. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel mind Eger, mind Gyöngyös felől óriási forgalom várható. Javában folyik az aratás, a munkák segítése érdekében egyre több főúton feloldják, feloldották a lassú járművek közlekedési tilalmát (ideiglenesen). A lassan döcögő járművek, kombájnok, traktorok fi­gyelmet követelnek, jelenlétükre számítsanak. EGY BALESET ANATÓMIÁJA Ezen a délutánon az aszfalt Aszódon, a Kossuth Lajos utcában vizes volt. Ezt nem vette figyelembe J. P., aki gép­kocsival járt arra. A kedvezőtlen útviszonyok diktálta külö­nös óvatosságról is megfeledkezett, megcsúszott a kocsijd, s áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd nekiment az autóbusz várócsarnokának, ahol mit sem sejtő gyalogosok tar­tózkodtak. Az ütközés következtében négyen megsérültek és a személygépkocsiban körülbelül 20 000 forintnyi kár keletke­zett. I Ez a baleset sincs tanulság nélkül. Tanulsága egyrészt az, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően kell közlekedni, másrészt, hogy az egyébként jó menettempó kedvezőtlen körül­mények között túl gyors lehet — ezt nevezzük relatív gyorshajtásnak. A gépkocsivezető feladata elbírálni, mekkora az a sebesség, amelyik­kel még biztonságosan tud járművével közlekedni (természetesen az előírt maximális sebesség túllépése nélkül). Az pedig, hogy a nedves, vizes úttest — még tökéletes gumiabroncsokat feltételezve is — veszé­lyes, csúszós, már közhelyszámba megy. Különösen veszélyes nyáron, amikor a közlekedők jó időhöz szoknak, ritka az eső és a nedves út. A nem nagyon rutinos vezetők könnyen elszoknak az ilyen viszonyok­tól. Jobb egy kicsit lebecsülni magunkat, és túlbecsülni a veszélyt! CSAK EGY KIS APRÓSÁG? Csak egy kis apróság, gondoljuk, és legyintünk, amikor a lengés­csillapítókra gondolunk. Pedig nem mindegy, milyen állapotban van­nak. Az autók kerekei, mint a felfújható labdák pattognak az úton, ha egy kisebb gödörbe vagy egy kiálló akadályba ütköznek. Másrészt a rugók, amelyek felfogják és kiegyenlítik az útfelület egyenetlensé­geit, nagyon hosszú idő után csillapítódnának. ha nem lenne egy szer­kezet^ a lengéscsillapító, ami lerövidíti ezt az időt, s néha megakadá­lyozza a kerekeket, hogy az úttest minden apró kis résébe beleesse­nek. .iiijnimjjm , f í A . A korszerű lengéscsillapítók folyadék- vagy gázüzeműek. A Ma­gyarországon forgalomba hozott jármüvek túlnyomó többsége folyadé­kos lengéscsillapítóval szerelt. Formájuk általában cső, s teleszkópos rendszerűnek nevezik. Hogyan állapíthatjuk meg, hogy jók-e a lengéscsillapítók? Ha ál­ló helyzetben lenyomjuk a kocsi minden sarkát egymás után, és azok nagyon gyorsan, szinte ugrásszerűen állnak vissza eredeti helyzetük­be, illetve hintáznak, akkor baj lehet ezzel a fontos alkatrésszel; A jó állapotú lengéscsillapító lassan engedi vissza eredeti helyzetébe a ko­csiszekrényt és anélkül, hogy különösebben hintázna. Másik jel —* s ez már kellemetlenebb —, ha a gumik szögletesen kopnak, ez attól van, hogy a rugó visszalöki a kereket az útra. és a csiliapítatlan ütő- dés hatására a gumikból egy-egy kis darabka az úttesten marad. Mit tegyünk, ha megállapítottuk, hogy nem megfelelők a lengés­csillapítók? A biztos módszer a csere, mégpedig egyszerre mindet. A gyár által előírt típusra ajánlatos cserélni. A VASÚTI ÁTJÁRÓKRÓL (2.1 Kérdés: Javaslom, szűkítsük le a kört, ne foglalkozzunk azokkal a már-már szándékos magatartást tanúsító gépkocsivezetőkkel, akik akár fényes nappal is belerohannak a sorompóba. Válasszuk modell­ként az abszolút gondos gépkocsivezetőt, aki maximális körültekintés­sel közlekedik. Aki legjobb tudása szerint megpróbál meggyőződni az áthaladás veszélytelenségéről, mielőtt valóban áthalad a síneken. Am a biztonságos áthaladás minden esetben sikerül-e neki? Nádast Antal: — Már elöljáróban csak helyeselni lehet, hogy a jog megköveteli a meggyőződést az áthaladás veszély­telenségéről. Ám a jog nem nélkülözheti az események termé­szettudományos szemléletét. Tehát, ha egyszer vaíamit meg­követelnek, azt is meg kell néznem, hogy e követelményeknek hogyan lehet eleget tenni. Ezért csodálkoztam, amikor a bün­tetőjog egyik képviselőjétől azt olvastam: a rossz látási viszo­nyokra nem lehet hivatkozni, hiszen a járművezetőnek köte­lessége meggyőződni az áthaladás biztonságáról. Kérdés: Voltaképpen mi a biztonság fogalm i? N. A.: — A triviális válasz erre az, hogy akkor bizton­ságos az áthaladás, ha nem történt összeütközés. Kis finomí­tást azonban ez a válasz is megérdemel. Mert az mégiscsak megengedhetetlen, hogy az autóbusz úgy menjen át egy vasúti átjárón, hogy mögötte egy milliméterrel söpörjön el a vonat. Nos, hogyan lehet meggyőződni az áthaladás biztonságá­ról, ha nincs sorompó, ha netán nem működik a fénysorompó? Természetesen emberi érzékszerveinkkel, ami a jelen esetben két dologra koriátozódik; a hallásra és a látásra. A hallás út­ján való tájékozódás egy autóbusz vezetőfülkéjéből meglehe­tősen nehéz, megbízhatatlan. Miként arra sem lehet százszá­zalékos biztonsággal számítani, hogy a vonat hangjelzést ad, de nem részletezem A hallásra nem lehet építeni. (Folytatjuk.) KALEIDOSZKÓP A lengyelországi Bielsko-Bialáb-.n megkezdték a kis Polski új, üzemanyag-takarékos változatának gyártását. Az országban „Maluch” („Csöpi”) néven becézett, igen népszerű kiskocsi átlagos fogyasztását különféle motorikus és szerkezeti módosítások eredményeként sikerült egy literrel csökkenteni. Az új „Csöpi” a próbautakon, autópályán 5,39, városi forgalomban 5,85 liter benzin! fogyasztott, közepes fogyasztását a gyári szakértők 5,5 literben jelölték meg száz kilométerre. A Fiat 126P—650 e márkajelű kisautót Lengye’országban várható­lag már augusztus végén árusítani kezdik majd, mégpedig — mint az illetékesek ígérik — változatlan áron. Tavaly a2 Ev autója cfmet a Ford Escort nyerte el, az idei válasz­táson pedig alig szorult a második helyre a Ford Sierra; s hogy a ne­vezetes gyár nem pihen babérjain, azt bizonyítja: máris piacra dobta következő sorozatát, a Ford Oriont. Az említett két sikerkocsi közötti űrt van hivatva belölteni ez a széria. Akinek kiesi az Escort és nagy a Sierra, annak készült ez az újdonság Külseje inkább a kisebb test­vérre emlékeztet, de nagyobb csomagtérrel s nem olyan csapolt a hát­só része, mint elődjéé. Háromféle motorral szerelik 169, 79 és 105 lóerős­sel), 1300, 1600 köbcentiméteres és 1600-as befecskendezős a. választék. Balesetmentes közlekedést kíván járművezetőknek és gya­logosoknak egyaránt: Roóz Péter i )

Next

/
Thumbnails
Contents