Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

Színházi levél All-round A hőségben is szólnak a hangszerek Embert formáló muzsika A címben olvas­ható kifejezés az angol sportszó- kincsiből való. Je­lentését magyarul inkább csak kö­rülírni lehet: arra a fajta sportemberre mondják (vagy legalábbis eredetileg így hasz­nálták), aki sokféle sportág­ban ügyeskedik. Jobb brit kö­rökben valamikor (még Vik­tória királynő idején, de leg­később a jelen század első harmadában) azt nevezhették all-round sportsmannek, aki egyaránt kiváló volt mondjuk a golfban, a krikettben, az evezésben, a lovaglásban, a teniszben, a parforce-ban (a falkavadászatban), s netán az afrikai vadászatban. E kiváló férfiúnak persze megfelelő va­gyonnal és jövedelemmel kel­lett rendelkeznie (dolgoznia nem volt szükséges, sőt, ideje se igen jutott volna rá a sportok miatt), hogy költséges szenvedélyeinek hódolhasson. Következésképpen anno dacu- mal egy all-round sportsman csak gentleman lehetett (mely fogalom legalább annyira je­lentette az úriemberi mivoltot, mint a masszív jómódot). M ára ez a fajta alZ- round sportem­ber alighanem ki­veszett. Aki eny- nyire sokoldalú, abból öttusá­zó vagy tízpróbázó lesz. Űri passzióból még a legkékvé- rűbb angol arisztokraták se igen ambicionálják már, hogy a high society irigykedve úgy tartsa őket számon, mint több sportág jelességeit, akik a sportokat még csupán tested­zés és szórakozás, valamint já­ték és időtöltés céljából űzik. S különben is bejöttek a min­denféle bolondos dolgok, a surf, a vízisí, a sárkányrepü­lés, a mélytengeri horgászás, — kit érdekel ma már a par- for cél A sportautó izgalma­sabb, az all-round sporttehet- ség meg (és nemcsak az) pro­fi gesz —, ami persze abszolúte ungentlemanlike, de végül is jobb embernek nem kötelező csinálni, mint ahogyan egy gentleman megtanulhatott bokszolni, de nyilvánosság előtt soha nem verekedhetett, pláne pénzért, s belépti díjas helyen. No de mi köze az all-round sportsmannek és a többinek a színházhoz, a színházi világ­hoz? Nem kevés. Ez a kifejezés ugyanis színházi berkekben is ismertes, sőt használatos. All-round színész, szokták mondani arra. aki mindent tud, amire a pályán szükség lehet, s akit épp ezért nem lehet csak egyetlen szerep­körbe vagy műfajba beskatu­lyázni. Nálunk az all-round színész Titka. Kicsit mintha le is néz­né a szakma, talán még a szakkritika egy része is. A mi színvilágunkban ugyanis nem általános az átjárás szerepkö­rök, műfajok, stílusok között. Akit egyszer elkönyveltek drámai hősnek vagy naívá- nak, táncoskomikusnak vagy karakterszínésznek, bonviván- nak vagy tragikának, annak szinte kötelező megmaradni a maga skatulyájában. S ha onnan mégis kitörne, csaknem holtbiztosán számíthat a meg­hökkent szakmai, kritikai és nézői visszhangra. Erre nézve igen emlékezetes példákat idézhetünk. Pár esztendeje a döbbenet erejével hatott, hogy Bessenyei Ferenc, az Operett Színházban a Hegedűs a ház­tetőn főszerepét játszotta. Egy Bánk bán, egy Othello, egy Kossuth alakítója — és Tevije, a tejesember, aki énekel, meg táncol! És akármilyen kitűnő volt is Bessenyei, bármennyi­re igazolta is, mennyire all- round színész, mégis akadtak, akik valósággal megneheztel­tek rá Tevije miatt. Vagy még két példa az Operettből: Dar­vas Iván mint a Búsképű lo­vag a La Mancha lovagjában (úgyszintén kitűnő és megrá­zó alakítás), és Latinovits Zol­tán élete utolsó szerepében, az A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című darabban — szintén döbbenetes alakítást nyújtva. De ha friss példák kellenek, azokból is akad: A Vígszínház kitűnő színésze, Szombathy Gyula nem tartja összeegyeztethetetlennek, hogy egyik este Zubolyt játssza a Szentivánéji álomban, másik este meg operettszámokat ad­jon elő — mint táncosko­mikus. És a Madách Színház­ból Haumann Péter ma este mondjuk Platon remekét, a Szókratész védőbeszédét adja elő egy egyszemélyes színhá­zi esten, holnap a Macskák című musicalben az öreg szín­házi macskát énekli-táncol- ja remekül, holnapután pedig a Városmajori színpadon egy habkönnyű francia bohózat­ban komédiázik fergetegesen. Apropó, Haumann — mert hogy az all-round színészről szólva alighanem ő a legjobb apropó. Ezt a színészt egysze­rűen lehetetlen beleerőltetni valamilyen szokásos színházi skatulyába. Nincs szerepköre, nincs stílusprofilja, nincs mű­faji megkötöttsége. Egysze­rűen: színész. Aki mindent tud, amit ebben a szakmában tudni kell. Tökéletes szakmai biztonsággal oldja meg a leg­különbözőbb feladatokat, és legjobb pillanataiban akkor is ott érezzük alakításaiban a nagy clownok bölcs szomorú­ságát, ha történetesen egy századeleji francia vaudevii- le-ben bolondozik önfeledten —, mint most abban a csacs- kaságban, melyet egy széria- termékből dolgozott át ma is fogyasztható színpadi művé Szenes Iván, s írt hozzá —, Szenes Iván szellemes és frap­páns, vagy ha kell, finoman frivol dalszövegeire — kitű­nően előadható, kellemes zenét Fényes Szabolcs. Az Uraim, csak egymás után! (erről a zenés bohózat­ról van szó ugyanis), nem jobb és nem rosszabb, mint sok hasonló társa. Illetve annyi­ban mégis különbözik e tár­saktól, hogy létrehozói a ze­nés színpadi műfaj öreg rókái. Az pedig a közönség külön szerencséje, hogy ebben az előadásban épp Haumann Pé­ter játssza Severin gyárost, aki egy baleset következtében elveszti az emlékezetét, s új életében híres hölgyfodrász­ként működik, majd vissza­nyeri az emlékezőképességét, és rádöbben, hogy holttá nyil­vánították, a felesége pedig, vélt megözvegyülésében, hoz­záment a legjobb barátjukhoz, Rogerhez. bben az ide-oda csa­vart cselekményű, a tévedések és tévesz­tések zűrzavarain át előre mozgó bohózatban jósze­rivel minden megengedett. Be­lefér — ahogy mondani szok­ták. És benne is van, A kö­zönség visíthat a nevetéstől, törölgetheti a könnyeit, hi­szen Haumann mellett olyan komédiások sziporkáznak, mint Rátonyi Róbert, Horváth Gyu­la, s olyan zenés-színpadi sztá­rok tündökölnek, mint Felföl­di Anikó, Galambos Erzsi, Ko­vács Zsuzsa (és ott van még az all-round színész utánpót­lás Cseke Péter is) —, de a játék, elsősorban Haumann jóvoltából mindig belül marad az ízléses és igényes szórakoz­tatás határain. Takács István Kellemes üldögélni a hal­kan susogó lombok árnya alatt. Az ember szinte elfelej­ti gondjait, örül a csöndnek és az enyhületnek ebben a rek- kenő hőségben. Nyugodt ilyen­kor, a délelőtti órákban a vá­ci Konstantin tér. Muzsika hangjai szűrődnek ki a zene­iskola ablakain: a zenei tábor hallgatói gyakorolnak. Pezsgő élet folyik a falak között; mintha nem is lenne szünidő. Nyolcvanat! — Már ötödik alkalommal találkoznak nálunk az ország minden részéről idesereglett ifjú zenebarátok — magyaráz­za Frank Éva, az iskola igaz­gatóhelyettese. — Nyolcvan gyerek van most is, tizenöt tanár foglalkozik velük. A szimfonikus zenekar minden hangszerének ismerői megta­lálhatók itt: vonósok, réz- és fafúvósok, és természetesen zongoristák. Ezek a tizennégy- tizennyolc éves gyerekek zenei szakközépiskolákból, illetve zeneiskolai továbbképzőkből érkeztek. Jöttek Veszprémből, Szombathelyről, Szegedről, a mi megyénkből, s helyből. Pácról is. Néhány lelkes diákot a hangszerek mellől hívunk el egy kis beszélgetésre. — Nagyon jól érezzük ma­gunkat — mondja Béres Ju­dit, aki Ceglédről érkezett. — Már másodszor vagyok itt, s azért jöttem ismét nagyon szívesen, mert ebben a tábor­ban lehetőségünk van a ka­marazenére. Ereje, íze van ennek a műfajnak, ami szóló és mégsem az. öten-hatan együtt zenélni nemcsak lát­ványosabb, hanem sokkal hangulatosabb is. — Nálunk Szegeden, a szakközépiskolában második­tól kötelező a kamarazenélés — szól közbe Matajsz János —, ennek ellenére vonzó az itteni lehetőség. Csuda jól és gyorsan telnek a napok. Közös éneklés János és az ugyancsak Sze­gedről érkezett Jankovszky Zoltán harsonázni tanul. Négy éve választották ezt a hang­szert Béres Judit zongorázik, két társnője — a veszprémi Hevesi Berta és a Kecskemé­ten tanuló, de egyébként ceg­lédi Dobozi Erika —, pedig fuvolázik. Berta mosolyogva számol be arról, hogyan ala­kul egy-egy napjuk. — Korán kelünk, mert nyolc óra húsztól kilenc óráig reggeli hangtorna van, azaz közös éneklés, s ezt a világ minden kincséért sem mulasz­tanánk el. Utána egy órán keresztül egyéni gyakorlásra kapunk lehetőséget, majd a tanárok foglalkoznak velünk, illetve zenekari próba van. Ezt követik a kamarazenei foglalkozások, majd ebéd után a szabad időnket általában ismét gyakorlással töltjük, az­tán megint kamarazene, este pedig hangverseny. Ezután még elmegyünk moziba vagy sétálni. — Ezek a gyerekek benne élnek a zenében, még erőszak­kal is nehéz őket ettől elsza­kítani — szól közbe Cs. Nagy Tamás, a zeneiskola igazgató­ja. — Reggel félnyolctól este tízig csak a muzsika létezik számukra. Figyelik egymás A gyakorlás őrál Trencsényl Zoltán felvételei munkáját, komolyan veszik azt az életcélt, hogy felnőtt korukban, hivatásszerűen foglalkozzanak hangszerükkel. A közös gyakorlások nagy hajtóerőt jelentenek. Kitűnő a légkör, szinte pillanatok alatt alakulnak ki a közösségek. Mennél régebben foglalkozom zenész fiatalokkal, annál in­kább meggyőződésemmé vá­lik: a muzsikának emberfor­máló ereje van. Barátságok — Ezek a gyerekek igen so­kat kapnak a tanáraiktól is. akiknek lelkesedését az évek során maguk is átveszik — folytatja a igazgató. — Örü­lök, hogy annak idején a pé­csi nemzetközi zenei tábor olyan ötletet adott nekünk, hogy mi is próbálkozzunk a középiskolásokkal. Ez az egyetlen ingyenes zenei tábor az országban. A résztvevőknek csak az útiköltséget kell fe­dezni. Erre úgy kerülhetett sor, hogy komoly anyagi tá­mogatást kapunk a városi ta­nácstól s a költségekhez a megyei tanács, valamint az ifjú zenebarátok hazai szerve­zete is hozzájárult. Dobozi Erika még valami­vel kiegészíti a hallottakat: évekre szóló barátságok szü­letnek itt. Talán azért is, mert a zene mindannyiuk közös ér­deklődési köre, s ez összehoz­za őket. Körmendi Zsuzsa Hagyomány Hétköznapok Kezdetben volt a Szép szó, majd abbamaradt, pedig címé­ben és szándékában is olyany- nyira jellemzője volt a Népsza­va kulturális rovatában megje­lent írásoknak, hogy bármely közélettel és irodalommal fog­lalkozó kiadvány megirigyelhet­te volna színvonalát. Később Hétköznapok elnevezéssel újult meg a vállalkozási igazolva lé­tének szükségességét, vagyis azt, hogy a szakszervezetek na­pilapja azóta is elengedhetet­len feladatának tekinti a mun­káshagyományok ápolását, le­gyen az mozgalmi jellegű, il­letve közművelődési, irodalmi vagy művészeti fogantatású. Ezek a hagyományok tág teret engednek az alkotó mun­kának, azoknak a törekvések­nek, amelyek szerint az ön­magára mindig is adó dolgozó ember csakis közösségben, má­sokra hatva és azokat megtisz­telve, eredményeiket elfogadva képes megvalósítani önmagát. Ennek a gondolatnak a Je­gyében készült az elmúlt két esztendő írásaiban tallózó anto­lógia, az újabb Hétköznapok, amelyet Gerő János válogatott és szerkesztett. A már befutott írók mellett a pályakezdők Is jeleskednek lapjain. Szerencsés ötvözete vonul ’fel itt napjaink hazai irodalmának, mert nem a manipulációk, hanem a min­denkori értékek határozzák meg a közléseket. A válogatás napjaink képzőművészeti látás­módjával éppúgy foglalkozik, mint táncművészettel, tudo­mánypolitikával, filmművé­szettel. Irodalmi riportok, kri­tikák, jegyzetek csakúgy meg­találhatók benne, miként raj­zok is szemügyre vehetők. Ol­vasmányos, minőséget Jelző an­tológiát adott közre a Népsza­va Lap- és Könyvkiadó. Re­mélhetően mind többen olvas­sák; gondolatai eljutnak azok­hoz, akiknek szánják. Még nőni kéne egy kicsit A bőség zavara Kovács Zsuzsa, Haumann Péter, Felföldi Anikó és Pathó István (balról jobbra) a Városmajor zenés újdonságában. V-FIGYELŐ > Az élelmes em­ber már jó másfél évszázada fölfedezte a Pilis dolomitjának porát. Ásta, csákányozta, majd szekerére rakta, és úgy hozta Pest-Budára, ahol elnyújtott kiáltásokkal kínálta a városi népeknek. Ilyenformán: Kőőő- por... Kőőőpor!... Vödör­számra vették is ezt a darához hasonlatos portékát a háziasz- szonyok, mert mind az edény­féléket, mind az evőeszközö­ket remekül lehetett súrolni vele. Aztán időmúltával újabb készítmények kerültek a sza­kácsnők meg a háziasszonyok kezébe, s a főváros környéki hegynek ez a különös kincse szinte-szinte feledésbe merült. Néhány esztendeje azonban az Országos Érc- és Ásványbá­nya Vállalat Dunántúli Művei­nek szakemberei fölismerték, hogy abból a temérdek kőpor­ból remek nemesvakolatot le­hetne készíteni. Noha nem voltak építészek, mégis bele­vágtak egy feldolgozó üzem alapozásába, és ma már olyan sokféle és olyan remek vako­latot gyártanak, hogy útnak- indítójuk, külföldi társvállala­tuk, a bécsi illetőségű Terra- nova nevű cég is joggal irigy- li sikereiket. Azt a berende­zéscsoportot pedig, amelyet hihetetlenül rövid idő, alig két év alatt állítottak munkába, most a tanító vásárolja meg a tanítványtól — mármint terv­rajzok formájában. A televízió nem egyszer lá­togatott már el Pilisvörösvár- ra, hogy erről a — talán mond­hatjuk — gazdasági csodáról hírt adjon. Olyan részletes és annyi újdonságot tartalmazó beszámoló azonban még egy­szer sem rögzítődött erről a községről, mint amilyet Ko- peczky Lajos szerkesztő-ripor­ter jóvoltából a minap láthat­tunk. Egyrészt felelevenedett ben­ne az a bizonyos kapás, csá- kányos, szekeres múlt, más­részt pedig kirajzolódott ben­ne a teljesen automatikus ter­melésre épülő jelen a maga szinte naponta születő újdon­ságaival. Mint Mező Barna igazgató elmondta, egymás után ruk­kolnak ki újabb és újabb áru­cikkekkel. Nemrégiben került ki a piacra, de máris népszerű a súrolószercsaluijuk. Szintén friss pilisvörösvári kínálat a hőszigetelő perlitvakolat meg a csemperagasztó, hogy a kül­ső hőszigeteléshez használatos nikecelleket nemcsak rögzítő, hanem azokat védőbevonattal is ellátó másik ragasztófélesé­güket ne is említsük. A televíziónéző, akit mostan­ság többször keserítenek a gazdasági hírek, mintsem vidí­tanak, ezúttal igazán önfeled­ten tapsolhatott: igen, vannak még — lehetnek — ilyen ter­melési, piacfoglalási csodák. Csak néhány olyan bányász kell, aki építeni, az építkező­ket segíteni sem rest... Óriáskerék. Nem új ötlete Regős Istvánnak az, hogy köz­ismertebb embereket beleültet a városligeti óriáskerékbe, hogy annak gondolájában fag­gassa ki őket: ki, mikor és miért volt, van egyszer fent, egyszer lent, mármint a kar-; rierjét tekintve. Annak idején többek között Abody Béla keringett ég és föld között, egy most induló — az Óriáskerék nevet viselő — sorozat első adásában pedig Vekerdi Tamás pszichológus és Sándor György humoralista igyekezett megvonni eddigi pá­lyafutásának mérlegét Az előbbi higgadt kedvességgel je­lezte, hogy úgy teljes egy élet ha egyszer a magasban zajlik, aztán a jellemérlelő mélyben, az utóbbi pedig arra tett kí­sérletet, hogy elhitesse: neki nem hiányzik az a sokak által úgy óhajtott népszerűség. Így érzi jól magát, ahogyan van. A néző viszont akkor tudott volna igazán rájuk figyelni, ha nincs ott az a keringő masina. Túlságosan direkt jelkép, túl­ságosan zavaró háttér — mi­nek? Akácz László mf HT.crtt ' JULIUS 9., SZOMBAT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents