Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-31 / 180. szám
t 1983. JÚLIUS 31., VASÄRNAP Bitumen emulzió A KEMIKÄL Építési Vegyi- anyag Gyárában megkezdte a termelést az Aszfalt- Útépítő Vállalattal közösen létrehozott, új, bitumenemulziót gyártó üzem. A francia technológiai rendszert alkalmazó gyárban évente mintegy 15 000 tonna emulziót tudnak gyártani. Az útépítéseknél felhasználásra kerülő bitumen- emulzió hidegen dolgozható fel, egyszerűen szállítható, nem környezetszennyező, szénhidrogének felhasználása nélkül gyártható. Aspiráns Egyiptomból Sok tapasztalattal tér haza A napokban védte meg kandidátusi értekezését az agrártudományi egyetem rektori tanácskozótermében Mohamed Hamed Sakr, a melegégövi oktatási osztály aspiránsa. Azóta már lecsillapodott k.issé az a hallatlan feszültség, arhely nyomasztja ilyenkor az embert, s talán könnyebben megy a beszélgetés is. Mint szakoktató — Hogyan juthat el Egyiptomból valaki Magyarországra tanulni, mikor az utóbbi években, enyhén fogalmazva, igencsak zajlik az élet az ön hazájában? — Értem, nagyon is értem a kérdést... Szóval ezt még egy kiqsit ,a haza atyjának, a néhai Nasszer elnöknek köszönhetjük. ö volt az, aki 20- 25 évre íratta alá a kulturális~ tudományos csereegyezményeket. így fordulhatott elő az a különös helyzet, hogy mikor, sajnos, csúcsponton volt a feszültség hazám és a szocialista országok között, bizonyára maguk is jól emlékeznek erre, még akkor is évente több mint száz diákot, aspiránst fogadtak ezek az államok. Bölcs előrelátás, amivel jól kivédhetőek voltak a politika ingadozásai. — Mikor érkezett hozzánk? — Mielőtt aspiráns lettem^ többször is megfordultam Magyarországon, legelőször még 1961-ben, hallgatói cseregyakorlaton. örök szerelmem lett ez az ország. Hazatérve minden energiámat arra fordítottam, hogy teljesüljön nagy vágyam, a visszatérés ... Egy darabig mezőgazdasági szakoktatóként dolgoztam, majd sikerült posztgraduális szaktanfolyamos képzésre a TES- CO segítségével újból idejönnöm. Kacsa, liba — Mi a kedvenc témája, szakterülete? — Egy szóval válaszolhatok: a baromfitenyésztés. Ennek objektív és szubjektív okai egyaránt vannak. A fő indok: iszlám ország lévén, nálunk a juh rhellett a baromfifélék a fő néptáplálék. Talán tudják, talán nem, de nálunk több magyar vállalat is jelentős sikereket ért el a legkülönfélébb telepek eladásával. — S magának melyik lett a kedvenc állata? — A liba és a kacsa! Ennek is megvan a maga oka. B két fajnak az aránya az egyiptomi baromfitenyésztésen belül csak ezrelékekben mérhető. Az áraik pedig talán éppen ezért valahol a csillagos ég körül vannak, csak a kö- vér macskák, ahogy mifelénk a leggazdagabbakat becézik, engedhetik meg maguknak. Pedig a Nílus-völgy a vízi- «^árnyas tenyésztésére ideális feltételekkel rendelkezik. Szója helyett — Azt beszélik, hogy Magyarországon jelenleg maga az egyik legjobb arab—magyar tolmács. Ahogy így elhallgatom, minden bizonnyal így is van! — Nem, nem, én ismerek nálam sokkal jobbat is — hárítja el egy kézmozdulattal a dicséretet. — Az viszont igaz, hogy körülbelül 8 évet töltöttem itt, s igen sokat tolmácsoltam, elsősorban az egyetemen a különféle TESCO, FAO s egyéb tanfolyamokon. — Beszéljünk kicsit a disz- szertációról is, hiszen annak ürügyén ültünk le erre a pár percre. — Témavezetőm dr. Héjjá Sándor volt, akinek nagy köszönettel tartozom. A címet mondani talán bonyolult lenne,, a lényege azonban az, Hogy a H'áfómfítakarmányból néhány' olyán adalékanyagot cseréltünk ki másikra, amely lényegesen olcsóbb és Egyiptomban igen sok van belőle. Konkrétan a napraforgómag darájáról van szó. A szóját lehet vele néhány százalékban helyettesíteni. A szója pedig közvetlen emberi táplálékként is igen fontos, különösen nálunk. Ha sikerülne a gyakorlatba átültetni kutatásaim eredményét, akkor csak hazámban több százezer tonnát lehetne évente megtakarítani. — Ezt mintha félve mondta volna. — Nem, nem félve — válaszol nevetve —, csak kicsit óvatos vagyok. Más, egészen más világ a miénk, mint Magyarország. Sokkal bonyolultabb, élesebb ellentétekkel. Rettenetesen nehéz valamit, mégha bármilyen logikus is, átültetni a gyakorlatba. S ha belegondolok, hogy nálunk csak a fővárosban több ember él, mint egész Magyarországon! Két tűz közé szorult a mezőgazdaságunk is, egyfelől a táplálék óriási hiánya, másfelől a termelési viszonyok végtelenségig összekuszált hálója. Vannak nagy egyetemeink, sok agrárszakembert képzünk, de ezeket elnyeli az emberóceén, s legkevésbé a termelés részesül belőlük. Alig vannak szövetkezeteink, állami gazdaságaink, lényegében a kapitalista piac határoz meg mindent. Visszajön — Jól éreztem magam Magyarországon, biztonságban Nehéz lesz hazatérni, de ez az élet rendje. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra találkozom Gödöllővel, az egyetemmel, régi kedves barátaimmal. Pekli József igy évig keresték a helyet Szfgetuj'falu, ártéri erdő Július elején írtunk a szigetújfalui természetbarátok gondjáról: vágják az ártéri erdő fáit. A helybeliek sajátjuknak tekintik a nyárfást, munkájuk után gyakran a fák árnyékában pihennek vagy sportolnak. Ügy vélték, jogtalanul haraptak a fejszék a jól megtermett, erejük teljében pompázó fákba. Árminősítése a területnek Megtudtuk: az erdő a szigetcsépi Lenin Termelőszövetkezeté, s az erdészeti üzemtervben kizárólag gazdasági hasznosítású területként szerepel. Éppen most biológiai fejlettsége csúcsán éri meg kivágni a nyárfákat. Azt javasoltuk, hogy a szi- getújfaluiak keressék fel a Budapesti Erdőfelügyelőséget, s kérjék a terület átminősítését üdülő- vagy pihenőerdővé. Ahogy várható volt, nem telt el csendben a néhány hét írásunk megjelenésétől. A község lakói továbbra is úgy vélik, ezek a fák értékesebbek állva, mint kivágva. Nem bántja őket, hogy mások csúnyának tartják a nyárfákat — a szi- getújfaluiak velük együtt nőttek fel. Reinholcz Tibor, aki először hívta fel figyelmünket a község e gondjára, újra kérdezett: — A fákat a felszabadulás után MADISZ-osok ültették. Miért vágják ki azt, amit mások ápoltak, neveltek? Sajnos az üzemi térképeken nincs elkülönítve, ki ültette hajdan a fákat — ma a termelőszövetkezet rendelkezik az egész telepítéssel, még azokkal a fákkal is, melyeket az út szélén helyeztek el. Veszélyben a befektetés Érdekes, hogy a több eredménnyel kecsegtető lépésről nem a községből érkezett hír, hanem a fővárosból. Gergely György, a XVIII. kerületi Természetbarát Szövetség táborozási felelőse a cikket olvasva tollat ragadott, s levelet írt a Budapesti Erdőfelügyelőség- nek. — Bennünket is érint a favágás! A területen építettük ki néhány éve szövetségünk nyári táborhelyét. Sok ezer óra társadalmi munkánk eredménye, milliós befektetésünk forog veszélyben. — Képzelje el, egy évig kerestünk táborhelyet a Duna mentén, Komáromtól Paksig. A szigetújfalui erdőt magam fedeztem: fel számunkra. Itt nincsen magántelek, szabad a Duna-part. Mi szervezetten üdülünk itt, de gyakran találkozunk olyan családokkal is melyek egy-egy hétvégére keresik fel az erdőt. Jövedelmezőbb a fatermelésnél? — Mindent megteszünk, hogy átminősítsék a területet üdülőerdővé. Meggyőződésem, hogy érdemes volna így fejleszteni a környéket, jövedelmezőbb is lenne, mint a fatermelés. Hiszen a szakemberek szerint sem éri el a „termés" a Várt mennyiséget. — Évente két-két és fél hónapig nyaralunk itt, körülbelül harminc sátorban. A földbe fektetett gyengeáramú vezeték gondoskodik a világításról, a kutat, emésztőgödröt mi készítettük. A Budapesti Erdőfelügyelőség támogatja a kérést, hamarosan eldől, hogyan sikerül megegyeznie a tulajdonossal, a szigetcsépi Lenin Termelőszövetkezettel. Balázs GusztáT VASÁRNAPI gondolatok REJTETT ENERGIAFORRÁS R égen az emberiség szerteágazó milliós családként élt, küzdött a földön, ma létszáma több milliárd. Kétségtelen, ez a tény is problémákat vet fel, s, hogy békében élhessünk, ahhoz bővülő jó szándékra és energiára van szükségünk. Ontja a nap, ontja a föld — bányász- szűk a szenet, olajat, elektromos energiává változtatjuk a víz, sóéi és az anyag erejét —, így válik a tudomány hétköznapjaink termelési tényezőjévé. Létezik azonban egy hatalmas energiaforrás, melyet használunk, alkalmazunk ugyan, de nem elég erőteljesen, itt, ebben a közegben olyan érintetlen .mezők vannak, melyek minőségi változást okoznak, okozhatnának az egyén, a család és a társadalom életében, s ez a régiúj energia az emberség. Szentgyörgyi Albert egyik beszédében jelezte, hogy a műszaki előrehaladás üteme gyorsabb, mint a közerkölcsé, ez is növeli a veszélyt, egyúttal a feladatot, hogy valamennyien emberi állapotban éljünk — életvezetésünket és sorsunkat illetően is. Egyszóval az emberséget sugározzuk is, részesüljünk is abban. Ezt az energiát indokolt egyetemes mozgásba hozni, lendíteni — fel kell szabadítani mindannyiunk lelkü- letében —, nagyobb hatása és jelentősége lesz az emberiség jövőjében, mint az atomenergiánák. A közöny, az önzés félelmetes a maga nemében — fékezi a kibontakozást, tartósítja az árnyakat. Ki-ki a maga helyén, bármily kicsiny, bármily nagy — őrhellyé, hivatássá. küldetéssé képes alakítani munkáját. Egy jókedvű, mosolygós, vidámságot árasztó takarítónő fontosabb társadalmi tettet hajt végre, jobban hozzájárul egy nagyobb közösség általános közérzetéhez, mint egy mogorva, kedvetlen, bizalmatlan osztályvezető; függetlenül a beosztás méretétől. önmagunkat degradálhatjuk és emelhetjük egyben emberségünk hiányaival vagy a humanitás alkalmazásával. Egy jó szó, egy kedves pillantás, egy segítő tanács, egy biztató gesztus anyagi erővé válik rejtélyesen az emberség rejtett energiaforrása révén. Megfogyatkoztunk a tapintatban, figyelmességben, pedig a mordság késleltet — a harmatos szemek lendítik előre a világot. Csak egy lépéssel? Igen, annyival, de egy lépés is mozgás előre Losond Miklós Már sokan és sokszor megcsodálták a tóalmási 30 hektáros ősparkot, a gyönyörű kastély díszes, muzeális értékű lépcsőházát. E sorok írójának másodszor volt alkalma mindezt szemrevételezni. Nehéz számot vetni azzal, mily rég sétáltam a több száz éves tölgyfák alatt. Két évtized szaladt el azóta, hogy lányomat ide elkísértem, és papírra vetettem innen első riportomat. Most unokám kísérő jeként érkeztem. Az akkori, a két évtizeddel ezelőtti emlékekből^ nehezen zökkenek vissza a jelenbe. Megújult a falu, az egykori alacsony vályogfalú házak helyett, most emeletesek sorakoznak, reprezentatív élelmiszerboltok, étterem, cukrászda. De vajon a kastély, amely a tanévben száz gyermeknek ad háromhetes turnusokban pihenési és tanulási lehetőséget, mennyivel másabb ma, mint húsz évvel ezelőtt volt? Az ismerős táj. a megújult falu és a kiterebélyesedett üdülőtelep, amely már messze beékelte magát az öreg tölgyfák közé, mind-mind szívderítő, nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is. Hát hogyne lenne az, hiszen itt nyújtózkodni, levegőzni lehet, játszani, mozogni, futni. Labdázni, társasjátékban ösz- szemérni a tudást, bújocskázni, hol megszeppenve, hol vigyorogva elviselni Mészáros Ferenc, vagy a pályakezdő Mátai Enikő és a többiek ,,ok- vetetlenkedéseit”. Mert a gyerekhad zajos szóváltással, egymást lökdösve, gyülekezik a reggeli ébresztő után tornára, később az étteremben, majd a könyvtár előtt, a játékszobában a színes televíziók termeiben. Húsz évvel idősebbek a tóalmási fák. Van, amelyikre azt mondják, 500 tavaszt, nyarat, őszt, telet ért meg, bólogatnak, mintha megtárgyalnák, mi zajlik terebélyes lombkoronáik TÁBORTŰZFlNY TÓALMÁSON alatt. Emlékek — segít őket elhessegetni Amler János vezetőtanár. Békés Viktor helyettese, aki „civilben” nyugdíjas pedagógus. Hány és hány gyerekkel, tanárral beszélgethet ilyenkor az ember. Nem kellett sokat kérdezni, hallgatni kell őket, meghallgatni. A szavak, egy- egy följegyzett mondat, hangsúly máris a megtörtént eseteksorát idézik. Azokat a kellemes, néha kellemetlen órákat, s azt a felelősségteljes munkát, amelyre nyugodtan mondhatjuk, itt minden a gyerekekért van. Az ember attól a pillanattól érzi a szó klasszikus értelmében mindezt, amikor belép a díszes bejárati kapun és részese lehet az itteni világnak — a turnus zárónapjának előestéjén a tábortűz körüli zsibongásnak. Sajnos, nem tudom számba venni mindazt, ami itt Tóalmáson megújult a két évtized alatt. Se vége, se hossza nem lenne. De nincs is rá szükség. Lássuk inkább, hogyan telik a gyerekek egy-egy napja? Reggeli ébresztő, torna, majd a kedd, a szerda és a csütörtök, amikor a strandolás köti le a figyelmet. A szakszervezet előzetes tájékoztatójában ugyanis nem szerepel, hogy a strandra a gyermekeknek kell megváltaniuk a belépőt. Ha kevés pénzzel indítják, mondjuk egy százassal, az nem elég. Legalább 200—250 forintra van szükség, két hét alatt, hogy valami jusson édességre, ajándékra' is. Sokan kérnek utánpótlást. S mivel a gyermek nem számol az idővel, csak a pénzzel, írja a kérőlapot és érkezik a postaküldemény néhány forinttal még az utolsó napon Is, amikor hazafelé menetben legfeljebb hűsítőt vásárolhatnak a pályaudvarokon. — Itt korosztályonként másként kell bánni a gyerekekkel és bánunk is — mondja Amler János. — Így szervezzük a játékot, a vetélkedőket, sokszor azt is figyelembe véve. hogy minden gyerek kicsit magával hozza otthoni környezetét. — Ezek a gyerekek, még a kicsik is gondolkodnak, egész nap kérdeznek, vagy kérdezés nélkül cselekednek és nem is mindig a leghelyesebben — mondja Mátai Enikő, aki pályakezdő pedagógusként töltött itt egy hónapot —Terelgetni kell őket, és ez a terelgetés néha idegesítő — mondják azok a középiskolás diákok, lányok, akik pedagógusokat helyettesítenek. Ebbe a fiútáborba pedig minél több férfi kellene. Mintha a kezdők nehezebben birkóznának a napi gondokkal. pedig a fiatal pedagógusok, az ötletek sorával segítenek abban, hogy tartalmas, örök élményt adó legyen az üdülés. Azok pedig, akik a nyaralás örömteli pillanatait biztosítják a felügyelő pedagógusokon kívül a gondnok, a konyhafőnök, a szakácsok, a személyzet közkatonái, akik nagy felelősséggel látják el — a tervezettnél kisebb létszámmal — feladataikat. Télen különleges iskola, nyáron üdülőtelep Tóalmás. Az állandó tanári testület tagjai közül Mészáros Ferencné azok közé tartozik, aki nemcsak alkalmi lakója a tábornak, hanem itt tanít. Arcán derű és fegyelem, a jó tanító lelkiállapotának emberi tartásának e két fontos alkotó eleme tükröződik tökéletes egyensúlyban. Azt szeretném tudni, mi az a titkos hajtóerő ebben a nyugalomban, mely az egész évi nehéz feladatvállalást a nyárra is kiterjeszti? — A hivatás. Hivatásunk gyerekeket nevelni. S ez a nyári munka nevelőtevékenység a javából,’ hiszen nemcsak örömünk, hanem nagyon sok gondunk is van. Szeretnénk, há többen vállalnának részt ebből a munkából. Nyáron kéthetenként érkezik a váltás, s míg eltelik a 14 nap, halmozódnak a felejthetetlen emlékek. Éjszaka elcsendesednek a folyosók, a hálótermek és a nappali örömök pihenni , térnek. Ilyenkor elterpeszkedik a kastélyban, a parkban az altató sötétség, hogy könnyen lezárja az estét. Ez a könnyedség azonban gyakran elhúzódik 9—10 óráig is. S mikor végre nyugodtan álomra hajtják fejüket az apróságok, csak a tanári figyelem marad ébren. S aztán másnap ébresztő — valami új kezdődik. így telnek a napok egymás után :romantikával, izgalommal és tanulsággal telve. Nem hiába fogadják el igazolványba a gyorsfényképet: a maga nyers pillanatnyiságávai is hitelesebben, felismerhetőbben tükrözi mint a fotográfus pontos kezemunkáját ma- gánviselő retusált kép. Ott a fák között, míg lobogott az óriás máglya, megvilágítva az évszázados tölgyek koronáit, legszívesebben belekiabáltam volna a gyermekzsivaj morajába: igyekeznünk kell alkotni, teremteni, dolgozni! Kötelességünk. Mert a tóalmási park pedagógusainak, üdülőinek arcán nem szabad megkopnia a csillogásnak. Nagy Pál a Csongrád megyei Hírlap főszerkesztő helyettese
