Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-04 / 131. szám
xMlan 1983. JÚNIUS 4. SZOMBAT Az SPD a Fehér Háztól vár nagyobb rugalmasságot űenfben Kohl tíz amerikai álláspontot támogatja Helmut Kohl, az NSZK kancellárja a bánni kormány teljes támogatásáról biztosította az Egyesült Államok genfi tárgyalási pozícióját azon a megbeszélésen, amelyet tegnap folytatott Paul Nitzével, az európai középhatótávolságú fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetőjével. Kohl szerint a Reagan- kormány „komolyan, felelősségtudattal” tárgyal Genf ben; ezért a tárgyalások sikerét állítólag az ellenzéki nyugatnémet szociáldemokraták veszélyeztetik, akik tegnap közzétett „vitairatukban” kétségbe vonták az amerikai tárgyalási szándék komolyságát. Kohl és Nitze találkozója után Peter Boenisch, a bonni kabinet szóvivője közölte: június 30-án, tehát közvetlenül Kohl kancellár július elejei moszkvai útja előtt, újabb megbeszélésre kerül sor Kohl és Nitze között a nyugatnémet fővárosban. Mind a nyugatnémet kormányszóvivő, mind a bonni külügyminisztérium szóvivője elutasította a szociáldemokrata pártnak azt a követelését, hogy a nyugatnémet parlament még a rakétatelepítés megkezdése előtt foglaljon állást a genfi tárgyalások eredményével kapcsolatban. Ugyanakkor a szociáldemokrata párt 16 oldalas vitairatát ismertetve Hans-Jo- chen Vogel, az SPD parlamenti frakciójának elnöke nem titkolta, hogy a nyugatnémet szociáldemokraták elsősorban az Egyesült Államok kormányától várnak nagyobb kompromisszumkészséget, mivel a Reagan-kormány eddig még nem tanúsított kellő rugalmasságot. Vogel megerősítette az SPD-nek azt az irányvonalát, hogy Genfben olyan eredményt kell elérni, amelynek keretében csökkentik a szovjet rakétákat és lehetőleg feleslegessé teszik az amerikai rakéták telepítését. Ennek szellemében az SPD felszólította az Egyesült Államokat, hogy hivatalosan is terjesszen elő olyan javaslatot, amely egyfelől előirányozná a szovSa íve dóri nngykövetcsere Shultz kettős bejelentése George Shultz amerikai külügyminiszter csütörtökön személyesen lépett a sajfó elé, hogy bejelentse: Thomas Pickering lesz az Egyesült Államok új San Salvador-i nagykövete Deane Hinton helyett. Pickering jelenleg Nigériában lát el nagyköveti teendőket. Bejelentette az amerikai külügyminiszter azt is, hogy Thomas Enders helyett, aki eddig a latin-amerikai ügyekkel foglalkozó államtitkár volt minisztériumában, erre a kulcsfontosságú posztra Lan- ghorne Motley jelenlegi brazíliai nagykövetet nevezik ki. A két bejelentés közül az első okozta a nagyobb meglepetést, mivel Reagan elnök jelöltje a salvadori nagyköveti posztra Gerald Thomas tengernagy volt. Thomasnak ugyan alig van diplomáciai tapasztalata, de a reaganisták belső köréhez tartozik, akárcsak Langhorne Motley, aki szintén első ízben teljesít diplomáciai megbízatást. Az NBC televízió vezető hírmagyarázójának értesülése szerint Shultz ragaszkodott ahhoz, hogy legalább az egyik posztra hivatásos kerüljön Pickering személyében, ellenkező esetben kisebbfajta „zendüléssel” került volna szembe hivatalában.. _ jet rakéták 75 darabra való csökkentését, másfelől, kizárná a Pershing—2 rakéták telepítését és csupán 75 robotrepülőgép állomásoztatását tenné lehetővé. Az SPD álláspontja szerint valódi erőegyensúlyt akkor lehetne kialakítani, ha összevonnák a közép-hatótávolságú és a hadászati fegyverekről folyó genfi tárgyalásokat. Ebben az esetben mód nyílna a francia és a brit rakéták megfelelő figyelembevételére is. A továbbiakban Hans-Jo- chen Vogel komoly várakozását hangoztatta Kohl egy hónap múlva sorra kerülő moszkvai útjával kapcsolatban. Szovjetunió Elutazott a spanyol külügyminiszter Elutazott a Szovjetunióból Fernando Moran spanyol külügyminiszter, aki vasárnap érkezett hivatalos látogatásra a Szovjetunióba. A spanyol diplomácia vezetője több alkalommal tárgyalt Andrej Gromikóval, az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettesével, külügyminiszterrel. Tárgyalásaikon a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését, valamint a kétoldalú kapcsolatok alakulását és fejlesztési lehetőségeit tekintették át. Hivatalos megbeszélései után Fernando Moran két napig Leningrád nevezetességeivel ismerkedett. Megbeszélések a közel-keleti helyzetről Palesztin delegáció Moszkvában A Palesztin Nemzeti Felsza- badítási Mozgalom Moszkvában tartózkodó küldöttségét tegnap fogadta Vitalij Ruben, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nemzetiségi tanácsának elnöke. A palesztin delegáció, élén Szalah Halaffal (Abu íjad), a mozgalom központi bizottságának tagjával, csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba a szovjet afro-ázsiai szolidaritási bizottság meghívására. A megbeszélésen a közel- keleti helyzetről, valamint a szovjet—palesztin kapcsolatok időszerű kérdéseiről volt szó. Nagy figyelmet szenteltek annak a kérdésnek, hogyan lehetne fokozni a palesztin nép elidegeníthetetlen jogsiért, a tartós és igazságos közel-keleti békéért folytatott nemzetközi szolidaritást. A nap folyamán a palesztin Nem csökken a feszültség a Bekaa-völgyben Drasztikus izraeli lépések A tavalyi invázió június 6-i évfordulója előtt drasztikus biztonsági intézkedéseket foganatosított az izraeli megszálló hadsereg Dél-LibanonAz clasz kommunisták római konferenciája A rakétatelepitések ellen A demokratikus alternatíva szükséges és lehetséges és ennek megvalósítása áll az Olasz Kommunista Párt választási programjának középpontjában. A programot ismertető pártkonferencia csütörtökön kezdődött meg Rómában. Az OKP programja — melyet részleteiben korábban megtárgyalt a pártvezetőség és a központi bizottság is — négy fő területen javasol lényeges változásokat: a demokrácia megóvása ércekében elsőbbséget kell kapnia az államirányítás reformjának, meg kell tisztítani a közéletet a torzulásoktól, fel kell számolni a szervezett bűnözést, komolyan hozzá kell fogni az olasz gazdaság átszervezéséhez. A béke és a nemzetközi politika kérdésében a dokumentum próbakőnek minősíti a nukleáris leszerelést az Európai Gazdasági Közösséghez és a NATO-hoz tartozó Olaszország számára. Az eurorakéták ügyiben elveti a NATO 1979. évi döntésének azt az értelmezését, amely szerint a fegyvereket automatikusan rendszerbe kell állítani, ha >983 végéig nem születik megállapodás Genfben. Erre nem kerülhet sor, és a határozat egyébként sem írja elő az automatikus érvényesítést — szögezi le az Olasz Kommunista Párt választási programja. A tét 126 mandátum sorsa Japán felsőházi Tegnap Tokióban hivatalosan bejelentették, hogy június 26-án tartják a parlamenti felsőházi választásokat, s ezzel kezdetét is vette a választási kampány. Mivel minden harmadik évben a felsőház — a tanácsok háza — képviselőinek felét választják újjá, a tét ezúttal is 126 mandátum sorsa. A kormányzó Liberális Demokrata Párt — akárcsak az alsóházban — jelenleg itt is abszolút többséggel rendelkezik, az összesen 252 mandátumból 136 az övé. A mostani felsőházi választásokon alkalmazzák első ízben az úgynevezett arányos képviseleti rendszert, amelynek lényege az, hogy a szavazópolgárok nem az egyes jelöltekre, hanem magukra a politikai pártokra adják le voksukat, s a képviselői helyeket a pártok között a kapott szavazatok arányában osztják el. Üj színt jelent a választási palettán az, hogy a hat nagy párt mellett több újonnan alakult, kis politikai csoportosulás — köztük a japán zöldek pártja — is megkísérli a betörést a felsőházba. ban. A több városra, falura, palesztin menekülttáborra kiterjedő razziák során mintegy 500 libanoni állampolgárt és palesztin menekültet tartóztattak le. Bejrútban és Damaszkusz- ban egyaránt cáfolják azokat a washingtoni, Tel Aviv-i jelentéseket, amelyek azt sugallják: csökkent a feszültség a keletlibanoni Bekaa-völgyben húzódó szíriai—izraeli fronton. Az An-Nahar című bejrúti lap arról számol be, hogy állásaik megerősítésével párhuzamosan az izraeliek fém- és betonhi- dakat építenek a Litáni-folyón a csapatmozgások megkönnyítése végett. Az izraeli tüzérség csütörtök este több lövést adott le szíriai állásokra. Az izraeli légierő tegnap hangrobbanásokkal kísért berepüléseket hajtott végre a Bekaa-völgy és Bej rút légterében. Közben az Egyesült Államok és Libanon újabb erőfeszítéseket tesz a Szíria által elvetett, halva születettnek minősített izraeli—libanoni megállapodás megmentésére. Míg Washingtonban — a hazarendelt — Philip Habib elnöki megbízott és a Közel-Keletről hazautazott nagykövetek bevonásával tekintik át a térségben kialakult helyzetet, addig a bejrúti kormány ismét Szaúd-Arábiához és az Arab Ligához folyamodik támogatásért. Közben Amin Dzsemajel elnök hosszas hallgatás után elszánta magát a május 17-én aláírt izraeli—libanoni megállapodás parlamenti ratifikál- tatására. Hétfőn négy parlamenti bizottság nyit vitát a megállapodásról. Figyelemre méltó, hogy Fuad Lahud, a parlament nemzetvédelmi bizottságának elnöke az egyezmény elvetésére szólította fel a képviselőket. Georges Haui, a Libanoni KP KB főtitkára ugyancsak felszólította a kormányt, hogy szakítson a megállapodással, és mondjon le parlamenti szentesítéséről. vendégek koszorút helyeztek el a Lenin-mauzóleumnál és az ismeretlen katona sírjánál. Az ENSZ leszerelési bizottságának ülése A magyar küldött felszólalása Az ENSZ leszerelési bizottságának tegnapi ülésén felszólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ- képviselője. Rámutatott, hogy a bizottság mostani ülésszakára éleződő nemzetközi helyzetben került sor. A fegyverkezési hajsza minőségileg új, még veszélyesebb szakaszába lépett. A fokozódó amerikai fegyverkezés, különösen a nukleáris fegyverek terén komolyan fenyegeti a világ békéjét és biztonságát. A magyar küldöttség osztja az ENSZ-közgyűlésnek azt az állásfoglalását, hogy napjaink legsürgetőbb feladata a nukleáris háború megelőzése. Magyarország ezért üdvözölte és támogatja a Szovjetuniónak azt az ünnepélyes kötelezettségvállalását, hogy nem alkalmaz elsőnek nukleáris fegyverek terén, kötette ki a magyar ENSZ-kép- viselő, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a nyugati atomhatalmak nem csatlakoznak ehhez a kötelezettségvállaláshoz. Rácz Pál rámutatott, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének politikai nyilatkozata széles körű és valós programot tartalmaz a nemzetközi helyzet stabilizálására, az enyhülés folyamatának felújítására és megszilárdítására. Az okmány ugyancsak hangsúlyozza annak szükségességét, hogy haladás következzen be a genfi szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon — állapította meg. Érdekkülönbségek a kormánykoalíció kérdésében Törékeny egyezség született „Politikai felelőtlenség... Játszadozás a demokráciával. .. Visszaélés a választók bizalmával...” ilyen és ehhez hasonló mondatokkal kommentálták csütörtök este a portugál rádióállomások a nap belpolitikai eseményeit. Az április 25-i választáson győztes Szocialista Párt (PS) valamint a második legtöbb szavazatot kapott Szociáldemokrata Párt (PSD) között több mint egy hónapja tartó kormányalakítási tárgyalásokon eddig lappangó ellentétek az utolsó órában élesen kerültek a felszínre. A szociáldemokraták országos tanácsának ülésén a koalíció kérdésében kompromisz- szumos megoldás született: jöjjön létre a politikai házasság, de a végső kimunkálást már a párt végrehajtó bizottsága végezze el. Lisszaboni hírmagyarázók rámutatnak: az alapvető érdekellentétek látszólagos áthidalása sok olyan kérdést hagyott nyitva, amelyek tisztázása nélkül nem lehet hosz- szúéletű kormányzásra számítani. Sőt egyesek — az új helyzetet elemezve — azt a lehetőséget sem zárják ki. hogy Ramalho Eanes államelnök feloszlatja a kedden megalakult parlamentet és új választásokat ír ki. Athén Jóváhagyták az áj törvénytervezetet A görög parlament tegnap jóváhagyta az állami vállalatokra vonatkozó törvénytervezetet. Az ülés előestéjén a parlament épülete előtt több tízezren tüntettek, tiltakozásul a tervezet ama pontja ellen, amely a sztrájkjog bizonyos korlátozásáról intézkedik. A Görög Kommunista Párt 13 képviselője a szavazás előtt kivonult a teremből, tiltakozásul a tervezet ellen. A legnagyobb ellenzéki párt. a jobboldali Űj Demokrácia képviselői a tervezet ellen szavaztak. A hét folyamán Athénen kívül az ország más részeiben is több tiltakozó megmozdulás zajlott le. McLennan nyilatkozata Mozgósítani kell a tömgeket Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára szerint a munkáspárt még megnyerheti a választásokat — a közvéleménykutatásokban mutatkozó hátránya ellenére. A kommunista párt egy új típusú munkáspárti kormányért harcol — jelentette ki McLennan, s hangsúlyozta: „nem szabad visszatérni a Wilson—Callaghan-féle évekhez, mert ha ez történik, a brit dolgozók kiábrándultsága és illúzióvesztése az országot az eddiginél is nagyobb mértékig a jobboldali fejlődés irányába sodorhatja”. McLennan végül rámutatott, hogy o tömegek mozgósítása, a demokratikus részvétel, formáinak és lehetőségeinek hiánytalan kihasználása nélkül nincs baloldali győzelem. A Thatcher-kormánnyal szembeni elégedetlenségnek tömegméretekben és aktív módon kell kifejeződnie, különösen, ami a munkanélküliség és a nukleáris fegyverkezés elleni tiltakozást illeti. A TA5ZSZ Weinberger oslói útjáról Norvég milita Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter csütörtökön Oslóba érkezett. Tegnap Wojchch Jaruzelski beszéde Lengyel újságíró-kongresszus Varsóban tegnap megkezdte munkáját a Lengyel Népköz- társaság Újságíróinak Szövetsége (SDPRL) első országos kongresszusa. A Magyar Újságírók Országos Szövetségét Pálfy József, a szövetség elnöke és Pálos Tamás, az MTI főszerkesztője képviseli. A programadó referátumot előterjesztve, Klemens Krzy- zagorski, az ideiglenes főtanács elnöke a többi között a szocialista lengyel sajtó működési elveiről beszélt. A beszámolót követő vitában, amelyben a sajtó tevékenységének elméleti és gyakorlati kérdéseiről volt szó, felszólalt Wojciech Jaruzelski is. Mint mondotta, a párt- és állami vezetésnek érdeke, hogy a sajtó, a rádió és a televízió érdemi, ha szükséges, bíráló anyagokat közöljön. A Lengyelország ellen folyó nyugati propagandaagresszióról szólva, Jaruzelski felszólította az Egyesült Államokat és a többi érintett NATO-tag- államot, hogy az általuk működtetett propagandaadók és sajtóközpontok szüntessék be a Lengyelország gyengítésére, a belső nyugtalanság szítására irányuló tevékenységüket. A lengyel újságírók egyik fontos feladatának nevezte az országgal kapcsolatban Nyugaton terjesztett, illetve onnan származó hazugságok érvekkel alátámasztott leleplezését. Csak röviden... AZ AMERIKAI mezőgazdaságügyi minisztérium szerint sikeres volt a szovjet—amerikai gabonakereskedelmi tárgyalások első fordulója Londonban, de a megbeszélések még nem fejeződtek be. A felek feltételesen abban egyeztek meg, hogy a második fordulót június 20-án kezdik meg Moszkvában. A CHILEI főváros környékén merényletet követtek el Rodolfo Sequel chilei szak- szervezeti vezető ellen. Mint Sequel közölte, csütörtökön a város határán túl egy katonai dzsip teljes sebességgel ötször nekihajtott gépkocsijának. és megpróbálta leszorítani autóját az útról. Kaare Willoch norvég miniszterelnökkel és kormánya több tagjával tárgyalt. A látogatással kapcsolatban a TASZSZ szovjet .hírügynökség kommentárjában emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok és Norvégia között az utóbbi években egyre szorosabb katgnai együttműködés bontakozott ki. A kommentár rámutat, hogy idén februárban Washingtonban Reagan amerikai elnök és Weinberger Kaare Willoch kormányfővel részletesen megvitatta, hogy miként lehet erősíteni Norvégiának a NATO-n belüli részvételét. Norvégia területén NATO hadgyakorlatokat tartanak, az amerikai és angol rakétahordozó hadihajók norvég haditengerészeti támaszpontokat használnak. 1981-ben írták alá azt a norvég—amerikai megállapodást. amely lehetővé teszi amerikai nehéztüzérségi lőszerek és haditechnika állomásoztatását az országban. Oslóban a napokban hivatalosan is bejelentették, hogy Norvégiában kilenc úiabb Loran—S típusú rádiónavigációs állomást állítanak fel. amelyek feladata, a Dagbladet helyi lap cikke szerint, mindenekelőtt az amerikai tengeralattjárók kiszolgálása. Az ország bizonyos körei Washington biztatására és védnöksége alatt továbbra is szovjetellenes hangulat keltésével,kísérleteznek — állapítja meg a TASZSZ kommentárja, s leszögezi: a Pentagon vezetőjének norvégjai látogatása nvilvánvalóan militarista célokat szolgál, s provokatív jellegű. /