Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-04 / 104. szám

xMttm 1983. MÁJUS SZERDA mEémmju A PÁRBESZÉD PLATFORMJA f Kilenc hónapja, hogy új fo- f galom bukkant fel a lengyel belpolitikai életben: a Haza- » fias Nemzeti tJjjászületési Moz- z galom, avagy lengyel nevének í rövidítése alapján: a PRON. Megszületése még az 1982- es esztendő elejére vezethető vissza, amikor, alig néhány héttel a szükségállapot beve­zetése után a teljes önkéntes­ség alapján munkahelyeken, lakókörzetekben létrejöttek a nemzeti megmentés állampol­gári bizottságai (az OKON-ok) Olyan emberek alkották eze­ket, akik már akkor felismer­ték, hogy csakis közös össze­fogással lehet leküzdeni mély társadalmi-politikai és gazdasági válságot Néhány hónap elteltével fo­galmazódott meg az a gondo­lat, hogy létre kellene hozni egy valódi, széles társadalmi alapokon nyugvó népfront­mozgalmat, a Nemzeti Egy­ségfront (FJN) helyett, mivel ez a szervezet a hetvenes évek formalizmusa közepette gya­korlatilag elveszítette hitelét a társadalom előtt. 1982. jú­lius 20-án a Lengyel Egyesült Munkáspárt, az Egyesült Pa­rasztpárt, a Demokrata- Párt és három világi keresztény- szervezet közös nyilatkozat­ban fordult a vitáktól, nézet- különbségektől erősen meg­osztott lengyel társadalom­hoz: hozzák létre a Hazafias Nemzeti Üjászületési Mozgat mat, amely az alkotó párbe­széd platformja lesz minden, a szocialista haza javát kívá­nó állampolgár számára. Ez a megfogalmazás kétség­kívül igen tág: világnézeti, sőt politikai véleménykülönbsé­gek is beleférnek. A mozga­lomhoz való tartozás egyetlen feltételeként az ország szo­cialista alkotmányos rendjé­nek tiszteletben tartását je­lölték meg. Amikor a nyilat­kozat napvilágot látott, még mindig igen feszült volt a helyzet az országban. A poli­tikai ellenfél a szükségállapot bevezetésének szinte vala­mennyi hónapfordulóját — vagyis minden hónap 13-t — utcai zavargásokkal, sztrájk­szervezési kísérletekkel igye­kezett „emlékezetessé tenni”. A helyzet azonban fokoza­tosan konszolidálódik, ami lehetővé tette a szükségállapot felfüggesztését. Ennek a lé­pésnek egyik kezdeményezője éppen a PRON tavaly de­cember közepén megalakult ideiglenes országos tanácsa volt. Élén egy tekintélyes ka­tolikus író: Jan Dobraczynski áll, magának a tanácsnak több mint háromszáz, a leg­különfélébb társadalmi, fog­lalkozási ágakat, rétegeket képviselő tagja van. Az eltelt kilenc hónap alatt a mozgalom fokozatosan szélesedett, társadalmi bázisa bővült. Február közepén csaknem kéthónapos országos vitára bocsátották a PRON-nyilat- kozat-tervezetét, amelynek egyik kulcsfontosságú pontja szerint a mozgalom teret nyújt a politikai tevékenység­re mindazoknak, akik a szo­cialista közösséghez tartozó lengyel állam megújítására törekednek. A mozgalom a társadalom életének minden- oldalú demokratizálásához kívánja megteremteni a felté­teleket. A mozgalom első országos kongresszusán, amelyet május 7—9 között tartanak Varsóban, a több mint 1900 résztvevő végleges formába önti majd a PRON tevékenységi prog­ramját és működési szabály­zatát K. J. Jerzy Urban sajtóértekezlete Az ellenzék nem érte el célját Politikai sikerként értékeli a lengyel vezetés május else­je méltó megünneplését —je­lentette ki keddi varsói nem­zetközi sajtóértekezletén Jerzy Urban, a kormány' szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a fel­vonulásokon a teljes önkén­tesség alapján több, mint hat és fél millió ember vett részt, két és fél millióval több, mint tavaly. A 49 vajdaság közül 34-ben semmilyen rendza­varási kísérlet nem volt, s az illegális Szolidaritás égisze alatt működő ellenzéki cso­portoknak országos viszonylat­ban összesen csak 40 ezer embert sikerült bevonniok a kisebb-nagyobb rendbontási akciókba. A hatóságok körül­belül ezer személyt vettek őrizetbe, akiknek jelentős ré­szét két-három óra múlva sza­badon engedték. A többieket szabálysértési bíróságok von­ják majd felelősségre. A szóvivő közölte, hogy a Krakkó melletti Nowa Hutá­ban május elsején egy étte­rem közelében —, ahol egyéb­ként semmiféle összetűzés nem volt —, egy súlyosan sé­rült férfit találtak, aki kór­házba szállítás közben meg­halt. A krakkói katonai ügyészség által folytatott vizsgálat eddigi eredményei szerint az eset nem volt ösz- szefüggésben a Nowa Huta-i zavargásokkal. Kérdésre válaszolva a szó­vivő közölte, hogy április vé­gén már csak 215-en voltak börtönben a szükségállapot előírásainak politikai indítékú megsértése miatt. Számuk vár­hatóan tovább csökken, az ál­lamtanács ugyanis további ke­gyelmi kérvényeket vizsgál. A szóvivő határozottan el­ítélte a lengyel belügyekbe való amerikai beavatkozási kísérleteket, amelyek legújabb példája az a levél, amelyet Reagan elnök intézett május elsején a washingtoni Fehér Ház előtt összegyűlt mintegy 60—70 emberhez, többségük­ben lengyel emigránsokhoz. Urban „politikai” cinizmus­nak nevezte az amerikai el­nöknek a lengyel gazdaságról tett megállapításait. A nyugati sajtóban fölröp­pentett találgatásokkal kap­csolatban a szóvivő határozot­tan cáfolta, hogy sor kerülhet egy Jaruzelski—Glemp—Wale- sa-találkozóra. Walesa hiába nyilatkozik nyugati újságírók­nak arról, hogy „partner akar lenni”, csakis magánember maradhat, mert a partnerség lehetőségét mái régen elját­szotta — hangsúlyozta a szó­vivő. Adam Lopatka miniszter, az állami egyházügyi hivatal igazgatója, aki szintén jelen volt a sajtóértekezleten, II. János Pál pápa június köze­pén kezdődő lengyelországi látogatásáról tájékoztatott. El­mondta, hogy a pápa kettős minőségben érkezik hazájába: egyrészt, mint vatikáni ál­lamfő, másrészt, mint a kato­likus egyház vezetője. A pápa elfogadta az állami részről kapott meghívást is, s erre válaszolva — de nem feltétel­ként szabva —, azt kérte, hogy látogatása előtt hirdessenek amnesztiát. Urban megjegyez­te, hogy egy ilyen intézkedést a helyzet alakulása határoz meg, másrészt amnesztiára tu­lajdonképpen alig van szük­ség, mivel a politikai elítéltek száma addigra a minimálisra csökken. Díszvacsora a Kremlben Az Erich Honecker vezetésével hivatalos baráti láto­gatáson Moszkvában tartózkodó NDK párt- és állami küldöttség tiszteletére a szovjet párt- és állami vezetők díszvacsorát adtak a Kremlben. A vacsorán Jurij And­ropov és Erich Honecker mondott pohárköszöntót. JURIJ ANDROPOV: Készek vagyunk megfontolni bármilyen egyenlő biztonságon alapúié javaslatot Igen felelősségteljes korsza­kot élünk: elég megnyomni a gombot, s elszabadul a lavina. S éppen ezt a lépést jelentheti az új amerikai rakéták nyu­gat-európai elhelyezése. Ha a józan megfontolás ellenére ér­re sor kerül, elkerülhetetlen a láncreakció. A Szovjetuniónak, az NDK-nak és a Varsói Szer­ződés többi tagállamainak el­kerülhetetlenül meg kell hoz­niuk a megfelelő intézkedése­kéi — hangsúlyozta Jurij Andropov, az SZKP KB főtit­kára pohárköszöntőjében. Andropov rámutatott: mi, kommunisták büszkén mond­juk Marx születésének 165. év­fordulója előestéjén, hogy a történelem Marx, Engels és Lenin útján halad. Eszmei el­lenfeleink a maguk módján reagálnak a Marx-évre. Rea­gan amerikai elnök egyenesen keresztes hadjáratra” hívott fel a kommunizmus ellen. Washington nyíltan beavatko­Shultz bejrúti megbeszélései Asszad fogadta Szíria nem vonja vissza Li­banonban állomásozó csapa­tait, ha Izrael olyan politikai és katonai előnyökre tesz szert, amelyek korlátozzák Libanon szuverenitását, veszélyeztetik Szíria biztonságát, hátrányo­san érintik az arab világ egé­szét — figyelmeztetett Hafez Asszad szíriai elnök és Abdel Halim Haddam külügyminisz­ter. Szíria libanoni katonai jelenléte mindaddig fennma­rad, amíg Izraelt meg nem Managua/' tiltakozás az amerikai kormánynál Nagyarányú fegyveres támadás A nicaraguai kormány til­takozó jegyzéket küldött az amerikai kormánynak a Nica­ragua ellen indított újabb nagyarányú fegyveres támadás miatt — jelentette tegnap Ma- naguában Miguel d’Escoto ni­caraguai külügyminiszter. Április 30-án mintegy 1200 somozista ellenforradalmár tört be Honduras területéről a Ni­caragua északnyugati részén fekvő Nueva Segovia tarto­mányba. A betörés a hondurasi hadsereg tüzérségi fedezete alatt történt, s a somózista el­lenforradalmárok mellett hon­durasi reguláris egységek is behatoltak Nicaragua területé­re. A támadókat a sandinista hadsereg alakulatai feltartóz­tatták. A nicaraguai kormány tiltakozó jegyzéke ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy további ezer ellenforradalmár áll készen Hondurasban arra, hogy erősítést adjon a Nueva Segovia tartományba betört somozistáknak. Mitterrand Kínába érkezett Francois Mitterrand francia köztársasági elnök tegnap öt­napos hivatalos látogatásra Kínába érkezett. Mitterrand kíséretében van több miniszter is, például Claude Cheysson külügyminiszter és Charles Fi- terman, a közlekedési tárca felelőse, a francia kormány kommunista minisztereinek egyike. Középpontban a közös piaci tagság González bonni látogatása Spanyolország közös piaci tagsága áll azoknak a tárgyalá­soknak a középpontjában, amelyeket Félipe González spanyol miniszterelnök folytat az NSZK vezető politikusaival Csak rövidín...rnrni HEVES FÖLDRENGÉS ráz­ta meg keddre virradóra Ka­lifornia középső részét. A földmozgás epicentruma az el­ső jelentések szerint Coalinga városától mintegy 8 kilométer­re keletre volt. Erőssége elérte a Richter-skála szerinti 6,3— 6,5 fokozatot. A földmozgás több száz kilométerre is érez­hető volt, így Los Angeles­ben, San Franciscóban, sőt a Nevada állambeli Las Vegas­ban is. BULLDÓZEREK dolgoznak hétfő óta a már egy hónapja működő Etna Oldalán. Mint­hogy a tűzhányó vulkanikus tevékenysége az eltelt idő so­rán nem csökkent, a szakembe­rek meg akarják akadályozni, hogy további termőterületet pusztítson el a kiömlő láva. kétnapos bonni látogatása alatt. González tegnap délelőtt ér­kezett a nyugatnémet főváros­ba, ahol az ünnepélyes fogad­tatás után azonnal négyszem­közti megbeszélést tartott Hel­mut Kohl kancellárral. Bonni kormánykörök érté­kelése szerint az NSZK és Spa­nyolország kapcsolatai teljesen problémamentesek, ami rész­ben a jó gazdasági együttmű­ködésnek köszönhető, részben pedig annak, hogy a nyugatné­met kormány erősen támogat­ja Spanyolország belépését a Közös Piacba. González bonni látogatásának másik fontos témája az európai biztonság­gal és együttműködéssel fog­lalkozó madridi konferencia. fosztják a kikényszerített elő­nyöktől. Elie Szalem külügyminisz­tert fogadva Asszad elnök hétfőn óva intette a libanoni vezetést attól, hogy túlzott bizalmat tápláljon az Egye­sült Államok szerepe iránt. Az Asz-Szafir című bejrúti lap értesülése szerint Asszad elnök közölte Szalemmel, hogy pénteken fogadja az amerikai külügyminisztert. Az izraeli sajtó ezzel szemben arról számolt be, hogy Shultz nem szándékozik Szíriába utazni, amíg nem sikerül elérni leg­alább egy előzetes izraeli—li­banoni megállapodást Izraelben leplezetlen inge­rültséggel fogadták a libanoni tárgyalási pozíciók erősítése­ként értékelt szíriai állásfog­lalást. Az izraeli rádió egye­nesen azzal fenyegetőzött, hogy a Szíriával folytatott li­banoni konzultációk a 11 hó­napja tartó izraeli megszállás állandósításához vezethetnek. Shultz tegnap Bejrútba ér­kezett és tájékoztatta Amin Gemajel libanoni elnököt a Begin kormány álláspontjáról Shultz sajtónyilatkozatában azt állította, hogy közvetítése révén jelentős haladást értek eL Közel-keleti hír, hogy Ha­fez Asszad tegnap Damasz- kuszban fogadta Jasszer Ara- fatot, a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet végrehajtó bi­zottságának elnökét. A pa­lesztin küldöttségben ott volt Haled Fahum, a Palesztinái Nemzeti Tanács (parlament) elnöke és a végrehajtó bi­zottság több tagja. Legutóbb o múlt év szeptemberében, a PFSZ bejrúti központjának elvesztése után találkozott a szíriai elnök Arafattal. zik más országok belügyeibe, igyekszik rájuk kényszeríteni az amerikai életformát, s lé­nyegét tekintve világuralomra tör. Itt van a gyökere annak a veszélynek, amely egyene­sen az emberiség létét fenye­geti napjainkban. Számos békés javaslatot tet­tünk, de a NATO tagállamai nem válaszolnak a szocialista országok békeszerető kezde­ményezéseire. Nem egyszer hangsúlyoztuk azt is, hogy ké­szek vagyunk megfontolni bár­milyen javaslatot, amely szem előtt tartja az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvét. De kudarcra van ítélve minden olyan törekvés, amely igyek­szik megsérteni ezeket az el­veket. Nem hagyjuk becsapni magunkat. Ha sor kerül az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-eu­rópai elhelyezésére, a Varsói Szerződés taga'.iamainak elke­rülhetetlenül meg kell tenniük a szükséges lépéseket — hang­súlyozta Andropov. Washingtonban nagyon is jól értik — folytatta az SZKP KB főtitkára —, hogy sem a „nul­lamegoldás” sem pedig a „köz­bülső megoldás” nem válhat az igazságos, mindkét fél szá­mára elfogadható megegyezés alapjává, hiszen célja a Szov­jetunió egyoldalú leszerelése, az amerikai erőfölény meg­szerzése Európában. Jurij Andropov ezt köve­tően megismételte: a Szovjet­unió készen áll arra, hogy Európában pontosan ugyan­annyi hordozóeszközzel ren­delkezzék, mint amennyi a NATO-tagállamoknak van, s kész megállapodást kötni nem csupán a hordozóeszközök, ha­nem a robbanótöltetek szá­mát illetően is, amennyiben beleszámítják Franciaország és Anglia közép-hatótávolságú rakétáit is, s ezek számának csökkentése esetén a Szov­jetunió is hasonló csökkentést eszközölne. Ez a megoldás ki­terjedhetne ezen osztály Eu­rópában elhelyezett közepes hatósugarú légierőire is. Jurij Andropov hangsúlyoz­ta, ez a javaslat megvalósu­lása esetén biztosítaná, hogy a Szovjetunió európai részén mind közép-hatótávolságú ra­kétákból, mind pedig robba­nótöltetekből lényegesen keve­sebb lenne, mint 1976-ban, amikor a Szovjetunió még nem rendelkezett az SS—20 típusú rakétákkal. Aki erre a kezdeményezésre is negatív választ ad, az ha­talmas felelősséget vállal Eu­rópa, s a világ népei előtt, hi­szen minden nap, amely elvész a megegyezés elérése szem­pontjából, növeli a nukleáris háború veszélyét. Minden népnek, s minden kormánynak meg kell tennie mindent an­nak érdekében, hogy a fejlő­dés ismét az enyhülés felé ha­ladjon, s a Szovjetunió meg­tesz ezért minden tőle telhe­tőt — hangsúlyozta Jurij Andropov. ERICH HONECKER: A rakéta telepítés megakadályozása megfelel valamennyi nép érdekének Erich Honecker válaszában teljes támogatásáról biztosí­totta a Szovjetuniónak a gen­fi tárgyalásokon elfoglalt ál­láspontját, s megállapította: követelni kell az Egyesült Ál­lamok kormányától, hogy olyan álláspontot foglaljon el, amely lehetőséget ad a Szov­jetunió és a többi szocialista ország érdekeit is figyelembe vevő megállapodás elérésére. Európában az utóbbi időben növekszik az ellenállás a NA­TO rakétatelepítési tervével szemben. Az új amerikai első- csapásmérő nukleáris fegyve­rek telepítése újabb veszélyt jelentenének a békére nézve. A rakéták telepítésének meg­akadályozása megfelel az eu­rópai és valamennyi nép érde­keinek. A Német Demokrati­kus Köztársaság olyan konti­nenst óhajt látni Európában, ahol tartós a béke, megvaló­sul az államok biztonsaga és az államok közötti együttmű­ködés. Éppen ezért az NDK támogatja az atomfegyvermen- tes övezetek kialakításának gondolatát — hangsúlyozta Honecker. Az NDK a szocialista közös­ség, a Varsói Szerződés szilárd tagja. A Szovjetunió és a Né­met Demokratikus Köztársaság között 1975-ben megkötött bar rétsági, együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szerző­dést igazolta az élet, és az ma már igazi internacionalista dokumentummá vált. A szer­ződés alapján eredményesen és sikeresen fejlődnek a két ország kapcsolatai a társadal­mi, gazdasági, politikai kultu­rális élet valamennyi terüle­tén, és a honvédelem szférá­jában is — hangsúlyozta Erich Honecker. A portugál választások után Növekvő politikai feszültség Növekvő feszültség közepette készülnek a portugál politikai pártok a közeli napokra kitű­zött országos vezetőségi üléseik­re, ahol a múlt heti parlamenti választás után kialakult hely­zetet elemzik majd. A győztes Szocialista Párt (PS) országos központjába sorra érkeznek Vita az MX-programról A szenátorok követelései Charles Percy szenátor, az amerikai szenátus külügyi bi­zottságának elnöke hétfőn le­vélben figyelmeztette Reagan elnököt: nem fogja megszavaz­ni az MX óriás rakéták telepí­tésének tervét, ha a kormány­zat nem foglal el új, rugalma­sabb álláspontot a nukleáris fegyverek korlátozásának kér­déseiben. A szenátorok a következőke' követelik a kormánytól az MX megszavazása fejében: Vál­toztasson genfi álláspont­ján olyan értelemben, hogy az összehasonlítás alapját a to vábbiakban ne a hordozó esz­közök, hanem a nukleáris rob banófejek képezzék. Azonna' kezdje meg az úgynevezett Midgetman könnyű interkon­tinentális rakéta fejlesztését. Terjesszen elő új tárgyalási javaslatot, amely a „leépítési elvre” alapulva minden új nukleáris töltet beállítását két régebbinek a megsemmisítésé hez kötné. Létesítsen olyan ál­landó bizottságot, amely sza­vatolja az amerikai fegyver­zetkorlátozási politika bizo­nyos folyamatosságát. Elsöprő többséggel hagyták jóvá az amerikai katolikus püspökök hétfőn a nukleáris fegyverek befagyasztásának el­vét, súlyos erkölcsi csapást mérve ezzel a Reagan-kor mányzatra. vissza azok a kérdőívek, ame­lyekben a párt tagjai arra vá­laszolnak: véleményük szerint melyik politikai erővel lépje­nek kormánykoalícióra a szo­cialisták. , Miután Mario Soares határo­zottan elzárkózott a választá­son megerősödött kommunista párttal való bármilyen együtt­működéstől, így lényegében egyetlen alternatíva maradt: az elmúlt három évben kor­mányzó jobboldali szövetség legerősebb pártjával, a Szo­ciáldemokrata Párttal (PSD) létrehozandó koalíció. A lisz- szaboni O Diario, balodali na­pilap véleménye szerint „a szociáldemokraták már benyúj­tották a számlát”, csak úgy hajlandók együttműködni a szocialistákkal, ha a kormány- program kidolgozásában is részt vesznek. A konzervatív jobboldal képviselője, a múlt heti vá­lasztás legnagyobb vesztese a Kereszténydemokrata Párt (CDS) jelezte: ellenzékbe vo­nul. A portugál belpolitika jó is­merői szerint ..hosszú politikai menetelésre” van kilátás, amíg az új kormány a parlament elé terjesztheti programját.

Next

/
Thumbnails
Contents