Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-25 / 122. szám

\ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM 1983. MÁJUS 25., SZERDA Tűzvédelem — idejében Kevés az önkéntes utánpótlás Az ideihez hasonló meleg, sőt forró tavaszon, nyárelőn gyakoriak a különböző tűzvé­delmi intézkedések, felhívá­sok. Nem ok nélkül, hiszen az erdőkbe, mezőkbe induló ki­rándulók között sajnos sok a meggondolatlan, felelőtlen em­ber. s a száraz széna, avar ön­magában is veszélyforrás. Rá­adásul ilyenkor már a tűz a megművelt földek termését is károsíthatja. Az önkéntes tűzoltóegyesü­letek a községi tűzvédelmi bi­zottságokkal együtt rendsze­rint időben megkezdik a nyá­ri betakarítási munkák biz­tonságos végrehajtása érdeké­ben szükséges intézkedések előkészítését. Gombán nemré­giben már erről adtak számot a tanács végrehajtó bizottsá­gának. Molnár Ferenc pa­rancsnok elmondta, hogy első feladatuk a gépszemle megfe­lelő előkészítésének folyama­tos ellenőrzése. Ott lesznek képviselőik akkor is, amikor a betakarításban részt vevő gé­peket tűzvédelmi szempontból átvizsgálják. Az aratás meg­kezdésétől a befejezéséig ter­mészetesen a szokásps meg­erősített szolgálatot látják majd el. Természetesen egy községi önkéntes tűzoltótestületnek nemcsak a helyi termelőszö­vetkezet vagyonára kell vi­gyáznia. Rendszeresen meg­tartják a tanács és igazgatása alá tartozó intézmények tűz­védelmi ellenőrzését, s alkal­manként végigjárják a csalá­di házakat is. Ha hiányossá­gokat észlelnek, azok megszün­tetésére nemcsak felhívják az érintettek figyelmét, hanem bizonyos időn belül újból megvizsgálják, változott-e a helyzet? Tavaly és már az idén is több alkalommal kellett az ön­A pálya széléről Eredményekről és gólokról A járási I. osztályú labda­rúgó-bajnokság eredményei: Gyömrő—Maglód 2-1, Törtei —Vasad 1-0, Ecser—Abony 0-3, Monor—Kőcser 6-0, Ceg- lédbercel—Nyáregyháza 3-4, Mende—Dánszentmiklós 3-0, Kecskéscsárda—Péteri 1-4. A bajnokság állása: 1. Gyömrő 24 20 3 1 66- 19 43 3. Monor 24 19 3 2 82- 28 41 3. Abony 24 15 5 4 84- 26 35 4. Ceglédbercel 24 13 3 8 56- 39 29 5. Maglőd 24 11 6 7 51- 30 28 «. Dánszentm. 24 12 2 10 50- 41 26 7. Mende 24 11 4 9 59- 43 26 8. Törtei 24 10 5 9 50- 38 25 9. Péteri 24 8 4 12 41- 44 20 10. Kocsér 23 8 4 11 33- 43 20 11. Nyáregyh. 24 8 3 13 35- 64 19 12. Ecser 24 7 3 14 42- 48 17 13. Vasad*» 23 2 1 20 19- 97 1 14. Kecskéscs. 24 ------- 24 20-126 — (M egjegyzés: azonos pontszám esetén az ifjúsági csapat jobb he­lyezése dönti el a sorrendet. •* «= 4 büntetőpont levonva.) Ifjúsági eredmények: Gyom- rő—Maglód 1-2, Törtei—Vasad 3-0, Ecser—Abony 2-4, Monor —Kocsér 3-0, Ceglédbercel— Nyáregyháza 3-0, Mende— Dánszentmiklós 3-0 (játék nélkül). A bajnokság állása: 1. Maglöd 22 18 2 2 95-17 38 1. Gyömrő 23 14 6 3 48-21 34 3. Abony 21 1« 1 4 69-22 33 4. Péteri 22 14 4 4 48-21 32 5. Monor 22 12 3 7 54-31 27 6. Törtei 22 11 2 9 33-42 24 7. Dánszentm. 22 9 2 11 43-50 20 8. Kocsér 21 8 2 10 38-37 18 9. Mende 22 8 1 13 30-53 17 10. Ceglédberc.» 22 8 1 13 37-62 15 11. Ecser 22 5 1 16 32-67 11 12. Nyáregyháza 22 5 1 16 25-65 11 13. Vasad»* 22 1 — 21 4-67 — (Megjegyzés: » — 2 büntetőpont levonva, ** = 4 büntetőpont le­vonva.) Serdülőeredmények: Gyöm­rő—Albertirsa 0-1, Üllő—Mo­nor 4-0, Pilis—Péteri 1-3, Mag­lód—Vecsés 2-1. Két fordulóval a járási baj­nokság befejezése előtt tisz­tázódott a harmadik hely sor­sa. Az Abony gárdája hátra­levő mérkőzéseinek eredmé­nyétől függetlenül már a do­bogó harmadik fokát mond­hatja magáénak. ★ Nézőcsúcs született a járási bajnokság legutóbbi fordulójá­ban. Gyömrőn 700-an tekin­tették meg a Gyömrő—Mag­lód összecsapást. A szinte már biztos bajnok hazaiak ezen a találkozón nem játszottak olyan jól, mint tették azt az előző fordulókban, sok bosszú­ságot okozva ezzel a szép szá­mú szurkolótábornak, akik a találkozó befejeztével csak a jó időnek örülhettek, a muta­tott játéknak már annál ke­vésbé. Kucsera József Felvételre keresünk áruforgalmi előadót, kereskedelem­szervezési előadót, autóvillamossági szerelőt Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen: a MONORVIDÉKI ÁFÉSZ személyzeti osztályán üllő, Vörös Hadsereg útja 64. kéntes tűzoltóknak mentésre kivonulniuk. Elsősorban avar- tüzeket oltottak, amelyeket feltehetően felelőtlen kirándu­lók vagy gyerekek idéztek elő. A gombai önkéntes tűzoltó­egyesület a felszereltségére nemigen panaszkodhat. Na­gyobb gondjuk azonban, hogy a testület lassan kiöregszik, és bizony kevés az utánpótlás. Az úttörők, amíg iskolába járnak, lelkesen és lelkiismeretesen készülnek fel a rajok tűzoltó­versenyeire. Utána viszont, mivel sokan kollégiumba ke­rülnek, mások bejárókká vál­nak, nem vállalják a felkészü­léssel járó sok fáradságot. Mol­nár Ferenc szerint még egy pár évig várható, hogy meg­marad a jelenlegi létszám, és színvonal, de hogy később hb- gyan tudja folytatni tevékeny­ségét a testület, az ma még bizonytalannak látszik. A végrehajtó bizottság ülé­sén talán épp ezért beszélt a legtöbb hozzászóló az után­pótlás nevelésének fontosságá­ról, amelyért az iskolák igaz­gatói is többet tehetnének. Persze azt sohasem szabad el­felejteni, hogy egy-egy közös­ség munkájának legvonzóbb propagandája a példaadás. V. J. Változik a Volán-menetrend Mindig érvényes a régi igazság Május 29-én 0.00 órától új menetrend lép életbe a Volán 20. számú Vállalat monori üzemigazgatóságának terüle­tén. Az előrejelzések szerint jó néhány járat megszűnik, ami az első időszakban bizo­nyára okoz majd kisebb zava­rokat, ellenérzéseket az uta­sok körében. — Mi indokolja az egyes já­ratok megszüntetését, s nem okoznak-e visszaesést a sze­mélyszállítás eddigi színvona­lához képest a változások? Erről beszélgettünk Tusák Márton üzemigazgatóval, Joó Ferenc állomás vezető vei és Török Szilveszterrel, a forgal­mi osztály vezetőjével. Tusák Márton: — Visszafejlődésről szó sincs, sőt, a módosítások épp azt szolgálják, hogy megte­remtsük a további fejlődés alapjait. Az alapellátást eddig is biztosítottuk, ezután is biz­tosítjuk — maradéktalanul. A változások az úgynevezett hi­vatásforgalmat — tehát a mun­kába, illetve a munkából haza történő szállítást — nem érin- j tik. Mi a holtidőben közleke­dő veszteséges járatokat szün­tetjük meg. Termékük a kilométer — Melyek lesznek azok? — Az egész új menetrend ismertetésére azt hiszem, nincs mód, de hadd beszéljek á leg­nehezebb útvonalunkról, a Monor—Budapest, Nagyvárad- tér közötti szakaszról. A fő­városba tőlünk eddig egész­nap félóránként közlekedtek az autóbuszok. Ezentúl, az em­lített holtidőszakban, 8 és 12 óra között csak egy óránként indítunk járatot, ugyanúgy visszafelé is. A délutáni rend változatlan — mondta Joó Fe­renc — Vecsésről, a szövetke­zettől ugyanúgy lehet bejutni a Nagyvárad térre, mint eddig, de minden kerek órában a Vö­rös Hadsereg útján át közle­kedik az autóbusz. — Az a helyzet, hogy a ta­rifaemelés rpegviselíe a szak mát — vette vissza a szót Tu­sák Márton. — És az is érthe­tő, ha az utasok, először hall­va a változásokról, elégedet­lenkednek. Épp ezért nem ke­rülhető meg, hogy olyan dol­gokról is beszéljünk, amelyek súlyát nem mindenki érzi, avagy hajlandó magára vállal­ni. Köztudott, hogy már a XII. kongresszuson megfogal­mazódott követelményként az energiatakarékosság igénye. Ha íratlan is, szinte törvény, hogy hazánkban nem szabad gazdaságtalan terméket előál­lítani. A mi termékünk a kilo­méter. Nem mindegy, hogy egy-egy út mennyibe kerül. Nemcsak a vállalatnak — a népgazdaságnak sem. Zsúfoltság nélkül Török Szilveszter: — Hetekig tartott az utas­számlálás, a forgalomfelmé­rés. Olyan járatokat szünte­tünk meg, amelyek 10—20—30, maximum 40 százalékos ki­használtsággal közlekedtek ed­dig. Találtunk arra is példát, hogy a több mint százszemé­lyes csuklós autóbusz négy személlyel ment be a főváros­ba. — Lehet, hogy az úgyneve­zett iskolás és a kórházi jára­tok gazdaságtalanok. Mi lesz a sorsuk? — Ezeket nem érintik a vál­tozások, illetve a kerespestar- csai vonalat igen — mondta Joó Ferenc. — Munkanapokon Monorról 8.10-kor, Sülysápról 8.20-kor indul autóbusz a kór­házba. Onnan vissza a járási székhelyre 12.30-kor, a Tápió menti nagyközségbe pedig 12.00 órakor. Szerdai látogató- napokon 15.10-kor indítjuk a járatot a pályaudvarról, 18.05- kor vissza. Vasárnap és ün­nepnap két- autóbuszt is kül­dünk, az egyiket 13.50-kor, a másikat 14.05-kor. A kórház­tól mindkettő 17.05-kor indul hazafelé. — A kimaradó járatok, il­letve a menetrend-átalakítás miatt nem kell-e egyes szaka­szokon túlzsúfoltságtól tarta­ni? — Biztos, hogy az első na­pokban. esetleg hetekben akad­nak majd problémák. Végül is arról van szó, hogy egy csomó embernek meg kell változtat­nia az utazási szokásait. Ez pedig a tapasztalataink sze­rint nehezen megy. Azt szeret­nénk — szervezéssel — elérni, hogy egy-egy járatnapon álta­lában legalább 50—70 százalé­kos legyen a telítettség. Vagy­is: biztosan lesznek időszakok, amikor minden ülő- és álló­hely foglalt lesz, de akadnak majd továbbra is viszonylag Kinyitott az erdei strand Lesz úszósuli, kertmozi Megnyílt a monori-erdei strand! A monori költségveté­si üzem rugalmas volt, frissen befejezte a szokásos karban­tartást, parkosítást, hogy a ká­nikulában a felfrissülni vá­gyók elérhessék a vizet. Igaz, a közeljövőben nem várható sem minőségi, sem egyéb vál­tozás, csupán a szintentartás az, amire a pénzből futja, an­nál is inkább, mivel a fürdő működtetése évről évre vesz­teséges. Hogy szükség van rá az mégis vitathatatlan, hiszen eredeti funkciójánál azért mindig többet nyújt: parkjá­ban rendezik a kertmozi elő­adásokat, s a medencét ügye­sen megpróbálják kihasznál­ni az úszásoktatásra is. A ta­valyi sikeres próbálkozás után az idén ismét — előrelátha- ' n két hét múlva — indíta- ; úszósulit a kisdiákoknak. Hetenként kétszer, szerdán és csütörtökön cserélik a vizet. E napokon zárva tartanak. Erős kötőanyag Az iskola lehetőségeket adott Néma az iskola, mintha a negyedikesekkel nemcsak egy darab szakadna ki. a gimná­zium életéből. Csendes Pálné könyvtáros segítene: benézünk az ebédlőbe, hátha valami vé­letlen okán még ráakadunk egy matrózblúzos, ünneplős érett­ségizőre, de csak néhány kö­penyes, pólós késői ebédelő ül­dögél az asztalok körül. Ahogy a délelőtti erőpróba véget ért, mindenki szétszéledt. Másnap sincs szerencsém: a fizika-, kémiatételeket kora reggel hirdetik, elnyeli a B épület terme azt a néhány diákot, aki e tárgyakból kí­ván „érni" — s nincs kivel beszélgetni arról, mit is érez vajon a búcsú és a vizsgaláz összekeveredő perceiben. Mi annak idején nevettünk, fényképeket cseréltünk, egy éj­félre kiürülő lekvárosüveg tár­saságában kevés sikerrel pró­báltuk pótolgatni hézagos ma­tematikaismereteinket. Az érettségit ugyan komolyan vettük, a búcsúzást azonban kevésbé. Azt gondolhattuk, négy esztendő a monori Jó­zsef Attila Gimnáziumban erős kötőanyag ahhoz, hogy bármikor visszataláljunk, ha kell. De nem igen kellett. Azért, ha ismerősnek tűnik egy benzinkutas, ha a vecsési utcán valaki hunyorogva, erő­Ez még az erőpróba volt — Gémesi Erika, a IV/E osztály tanulója gcpírótudományáról adott számot. Péter László felvétele sen néz ránk, ha az orvosi rendelőben a körzeti orvos a panaszáradat előtt mosolyog­ni kezd, ha az óvónő a beira- táskor a szülők neve hallatán felkapja a fejét, s elhangzik a varázsmondat, hogy „hiszen mi egy gimibe jártunk” — feléled mindig az a néhány hétköznapokkal és ünnepekkel beásott esztendő. A gimnáziumban megint fel kell majd tölteni az irodalmi színpad csapatát, újakkal. Az „oroszosok” a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedők állandó versenyzői is oszlopos tagok nélkül maradnak. A lé­giek helyére magától értetődő természetességgel állnak be az újak. Az iskola lehetőségeket adott, aztán — megint — el­bocsátotta fiait. K. Zs. kevés utassal közlekedő jára­tok. A Volán 20. sz. Vállalat mo­nori üzemigazgatóságának ve­zetői elmondták, hogy az in­tézkedések révén sem válik bizonyossá, hogy éves szinten az elvárható 5 százaléknyi üzemanyagot meg tudják ta­karítani, de megközelítik ezt az arányt. Talán másokban is óhatatlanul felmerül ezek után a kérdés és amelyet én is fel­tettem: Pályaudvar-átépítés — Nagyobb szervezettség, kevesebb járatszám: nem szül-e munkaerő-felesleget? Tusák Márton azonnal til­takozott: — Nem hogy létszámfelesle­günk lenne, inkább felvenni szeretnénk vagy húsz gépko­csivezetőt. Jelenleg ugyanis az eszközállományunk rendelke­zésünkre áll a feladataink el­látásához, de az ember kevés. Főleg, amióta bevezettük az úgynevezett szabadáras szol­gáltatásainkat: a kiránduló­járatokat, a bérautóbuszt. — Az utasok részéről — ezt önök is gyakran elismerik — sok még a jogos panasz a vá­rakozással, a pontossággal, ud­variassággal, tájékoztatással, szóval apró, de fontos dolgok­kal kapcsolatban. ígérhetnek-e javulást? — Ami az emberi tényező­ket illeti — feltétlenül i A munkaköri feladatok, a mun­kafegyelem megszegőivel szemben szigorú következetes­séggel járunk el. S tudják dol­gozóink, hogy ez zsebre megy. Vannak azonban olyan dolgok, amiken néhéz változtatni, ja­vítani. Ezentúl a járataink többsége állandó mozgásban lesz: tehát alighogy beérkezett az egyik helyről, már indul is tovább. Lehet, így nem lesz meg az a 10 perces idő. amennyivel előbb lehetővé kellene tenni az utasok be­szállását — mondta Tusák. Márton. — A másik nagy gon­dunk, hogy az idén megkezdő­dik a főtéri autóbusz-pályaud­varunk rekonstrukciója. Gáz­fűtésre állunk át és a kazán épp a jelenlegi váróterem he­lyére kell. hogy kerüljön. Saj­nos, az átépítés teljes befejezé­sére az idén nem lesz pénz. de gondoskodunk a fűtött vára­kozóhelyiségről. Csak azt kér­jük az utazóktól, hogy vigyáz­zanak rá... Nem vésték kőbe — Akárcsak azokra a tájé­koztató táblákra, amelyeket a napokban helyezünk ki a megállókba és más helyekre — szólt közbe Joó Ferenc. — Lesz elegendő szórólapunk, bárki kér, kaphat, nincs értel­me letépni, hiszen utastársaik tájékozódását nehezítik meg vele. A vasárnaptól életbe lépő menetrendváltozás, kétségte­len, sokakat kedvezőtlenül érint, de a többség érdekét szolgálja. A monori üzemigaz­gatóság vezetői nem számíta­nak arra, hogy akinek változ­tatnia kell eddigi utazási szo­kásain, örülni, lelkesedni fog. De a felháborodásnak hangot adó kifejezések, levelek meg­fogalmazása előtt talán egyi­küknek sem árt elgondolkod­ni azon például: mi a fonto­sabb a mindannyiunk életszín­vonalát meghatározó népgaz­daság helyzete szempontjából? Körülbelül 4,5 százaléknyi üzemanyag-takarékosság száz­ezreket, milliókat jelenthet, s ennek csak az az ára, hogy a napközben ügyeiket intézni, vásárolni szándékozóknak egy félórával előbb vagy később kell indulniuk. Az új menetrendet sem vés­ték természetesen kőbe. Az üzemigazgatóság szakemberei , is állandóan figyelemmel kí­sérik majd a forgalmat, s szí­vesen helyt adnak a módosí­tásra vonatkozó — jogos és megalapozott — kéréseknek is. Mert akárhogy változnak is a gazdálkodási körülmények, egy igazság állandó marad: a Volán van az utasokért, s nem fordítva. Vereszki János ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents