Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-17 / 115. szám
K4V étrcrrt Színmüvészetisek előadása a Templom téren Kukkoló, avagy hétvégi kétkedések Emblémája: szárnyaló szamár A repülő szamár az elmúlt hét végén Szentendrén kapott szárnyra: a művészeti főiskolák hallgatóinak negyedik fesztiválját szimbolizálta. Plakáton emblémaként megtehette, élőben azonban egyetlen balek sem fedezte fel. Ha rossz- májúskodni akarnánk, talán azért, mert — leszámítva a kánikulai szombat—vasárnap turistaáradatát — erről a találkozóról éppen azok hiányoz, tak, akiknek és akikért megrendezték. A kétesztendőn- ként tartandó kavalkád ugyanis azt kívánja fémjelezni, hogy a különböző művészeti ágak gyakorlói bemutatkozzanak, megismerjék egymást, közös akciókat hozzanak létre, ötleteket adjanak a további munkához. Ami a látványosságot illeti, az idei bővelkedett szemrevaló rendezvényekben. A Rab Ráby téren a Kukkoló tette bátorrá a kíváncsiskodókat, a vonzóbb megjelenésű ifjakat a címlapfotózás csábította. A kiállító- termek a legfrissebb képző- és iparművészeti törekvésekből adtak ízelítőt, a szörnyboncolás elnevezésű akció százakat vonzott. A Templom téren és a művelődési központ színház- termében remekeltek a szín- művészetisek. Hasonló babérokra pályáztak az amatőr zeCímlapfotózás a Rab Ráby téren így kell ezt csinálni! Balettosok nyűt órája a központi általános Iskolában nészekként nekiveselkedő kép- í |Z‘ ; ' zó- es iparmüvészelisek, nem L Jf 1$« beszélve az eredeti szakmájuk • műhelytitkaiba bepillantást i, engedélyező balettosok, akik fi; .... szabályos intézeti órát vará- ii / zsoltak az egyik tornaterem- be úgy, ahogy az a nagykónyvben elő van írva. : ^ ’ ■' '»V.f Volt hát ide-oda járkálás: *ff| naponta hússzor-harinincszor Í|^\f§JSÍÍÍr a Uuna-parttól tel a Templom térre, a Marx térről a műve- w lodesi központba. Az energiát WBM-.- Mif' bőségeséül tékozló nap sem | V rettentette vissza az érdek- li lódöket attól, hogy kiderítsék, ; É&\ \ mi következik, mert a rendez- í wM; WpjfXX. vény jelentősegénél csak a ■ Xxt^IHBKb tanacstalanság volt nagyobb. Kár, hogy minden jóravaió szándék és igyekezet ellenére a mostani a kifáradás jegyeit mutatta. Hiányoztak az izgalmat jelentő viták, az a perlekedés, amely pro és kontra megmozgatta volna az agyakat. Talán ezért is volt fontos esemény Somogyi József rektor megnyitója a képzőművé- szetisek tárlatán a képtárban, amikor a neves szobrászművész a szakma fenntartás nélküli elsajátítására ösztönzött mindenkit. E nélkül ugyanis bármilyen nekiveselkedés előbb-utóbb olyan léggömbbé válhat, amilyet a kirakodóvásár mellett árusítottak. Ezt pedig a vurstliban is meg lehet venni, ehhez nem szükségeltetik feltétlenül fesztivál. Jó lenne elgondolkodni ezen visszaadni a fesztivál tartalmát, megvalósítani eredeti célArus és érdeklődő a kirakodóvásáron Kíváncsiskodók a kukkolós bódé előtt Trencsényi Zoltán felvételei jatt. Különben csak attrakció lesz, türistacsalogató látványosság. Kár lenne érte. .. M. Zs. Aranyhíd a Duna fölött Vasárnapi vigasság Visegrádon A mesebeli trükkök sem adnak eligazítót, miként lehetne egyszerre két, netán három helyen lenni. Pedig ugyancsak elkelt volna ez a képesség vasárnap Visegrádon. Jó lett volna egyszerre üveget festeni a királyi palota kertjében, kígyózni a táncosok között a teraszon vagy a Salamon- toronynál, nézni a bemutatkozó bábosokat, irodalmi színpadokat. Reneszánsz Gyertek játszani Visegrádra! — hangzott a hívó szó immár ötödször, s a Dunakanyar teljes májusi pompával várta a kicsinyeket és a nagyokat a hajdani királyi vigasságok színterére. Elszabadulhatott a csapongó képzelet. A rendezők ezúttal a reneszánsz világ megannyi jellegzetességét idézték meg játékos, vidám formában. A váci Garabonciás együttes erre az alkalomra virágénekekből gyűjtött össze csokorra valót, és hogy a kicsinyek se maradjanak ki a mulatságból, a nézőket kézen fogva játszottak, énekeltek. Az érdi bukovinai székely pávakor bemutatója után a nap fénypontja a reneszánsz esküvő volt. A balassagyarmati irodalmi színpad tagjai mintha csak Mátyás udvarában ünnepelték volna az ifjú pár egybekelését. Korabeli ruhában, reneszánsz muzsikára vonult fel a teraszra a násznép. A balassagyarmatiaknak arra is volt gondjuk, hogy a hajdani szertartás eredeti szövegét elővegyék és eljátsszák a palotaromok között. Bábkészítés Címerek és pajzsok, virágszemű bábok csalogatták a kertben a gyerekeket. Festék, papír, kellék volt bőven, s a kicsinyek válogathattak: üvegre fessenek-e avagy várat színezzenek? — Ki-ki belekóstolhat a bábkészítésbe is — mondta Máté Edit, a Nemzeti Múzeum munkatársa. — Egész nap jön- nek-mennek a gyerekek, így nem érdemes komolyabban belemélyedni a részletekbe. Mindenesetre sokat jelent, hogy addig Ismeretlen fogásokkal gyarapodnak az erre járók. — A testvéremmel érkeztünk, busszal és hajóval — dicsekedett a kisiskolás Metzler Beáta, miközben a kócha- jat illesztgette a baba fejére. — Annyi mindennel lehet itt játszani, hogy nehéz a választás. A váci Báthori úti általános iskolából az ötödikeseket Ambrus József né hozta: — A szülőkét is hívtam a gyerekekkel. így együtt a család: felnőtt, gyedek egyaránt megtalálja a magának valót. Rengeteg ötletet -lestünk el a gyerekek játékához. Az üvegre festést Sáfár Pál festőművész irányította: — A gödöllői járásban művelődési játszóházat viszünk. A gyerekek játék közben sajátítják el a legfontosabb történeti ismereteket. Itt, Visegrádon annyi élmény hat rájuk, hogy ebből hetekig élnek. Táncház Debreczeni László, a nemrégen alakult Menta együttes vezetője, táncházat rendezett a kicsinyeknek és a nagyoknak: — A tiszta forrás, az eredeti népzenei anyag egyéni hangú megszólaltatásával szeretnénk a fiatalokkal megszerettetni a népzenét. Négytagú zenekarunk szórakoztatva kívánja tanítani a gyerekeket. Mire a nap aranyhidat vont a Dunára, • elcsendesült a visegrádi táj. A gyerekek a sok élménytől fáradtan indultak haza, abban a reményben, hogy jövőre ismét jönnek Visegrádra játszani. Erdősi Katalin A budakalászi Lenvirág táncegyüttes a történelmi környezetben. Tv-figyelő' Ha az igazságra esküdtél _ egyébként nem túl vonzó — címmel leforgatott képes-hangos zsarutörténet, nevezetesen Berkesi András író és Hintsch György rendező munkáját láthattuk a képernyőn. Az előfizető joggal és örömmel tapasztalhatja, hogy ebben az elektronikus úton továbbított jelenetsorban végre-végre háromdimenziós alakokként tűntek fel a bűnüldözők. No nem mindegyikük jelenléte biztatott arra, hogy — nyilván képletes értelemben véve — óvott, megvédett állampolgári minőségünkben parolázzunk velük, de azért akadt köztük több olyan ügyfeltáró és helyzetér-*- tékelő, akire ráilleszthettük a rokonszenves, az emberséges, a mindennapién testközeli jelzőt. Felidézve ezt' a két részben műsorra tűzött történetet, azt kell mondanunk, hogy a péntek esti bevezető még korántsem ígérkezett valami tenyér- izzasztóan izgalmasnak. Abban ugyan még éppen hogy csak felskiccelődött a felületes nyoA köznapi dolgok igézetében Ma a Farkasréti temetőben zvesznek végső búcsút Fábián y, Zoltán József Attila- és SZOT- ^ díjas írótól, a Hazafias Nép- í front Országos Tanácsának tag. íjától, az Olvasó népért moz- í galom munkabizottságának el's nőkétől. Tömben, művészi tragédiá- kát össze lehet vetni, s köztük nagyságrendeket megállapítani. Ez azonban kárba veszett fáradság. Minden tragédia csak önmagában mérhető, az életsors domborzati térképén is bajosan nyomon követhető. Így érzem ezt Fábián Zoltán koszorúja előtt állva. Nagyon nehéz még most is tudomásul venni, hogy újkori irodalmunk égboltjáról egy nemesen világló csillag hullt le, mielőtt teljes fényében fölragyoghatott volna. Hiszen éppen ezért vonult vissza a korai nyugdíj védősáncai mögé, hogy az idejét az évek során egyre tornyosuló írói álmainak inegvalósításá- nak szentelhesse. Már-már úgy rémlett, hogy leányfalui otthonába a zavartalan alkotói munka derűje költözik. Írógépe egyre szaporábban kattogott, az írás azonban egy befejezetlen mondatnál megszakadt. Az utolsónak befűzött papír félig üresen maradt az utókorra. Szabó Pál fölfedezettje, Darvas József hűséges tanítványa, Veres Péter elkötelezett híve nemcsak tollával szolgálta a magyar irodalmat, hanem annak áldozó papjaként a szép magyar szó igehirdetője is volt. Darvas József örökét vállalva élére állt annak a mozgalomnak, mely nem kevesebbet fíúzcift ki célul, minthogy az egykori mestergerenda mögé tűzött biblia és kalendárium helyett a magyar és a világirodalom remekei is eljussanak még a nyírségi tanyavilágba is. Mert onnét indult el. Annak a tájnak a szellemi nagyköveteként, melyet egykor Magyarország Szicíliájának neveztek. A nyomorúságból fakadó elmaradottságnak üzent hadat szerte az országban. Fáradhatatlanul szervezett, utazott, minden biztató újra érzékenyen fölfigyelt. Mozgékony, ám törékeny alkata nem ismert semmiféle akadályt. Értékeket oltott, gyomokat irtott. Nagy példaképei között első helyen Móricz Zsigmond állott. Bizonyára az ő emléke csábította Leányfalura, ahol a nyírsápi homok után a Duna menti televénybe eresztett végleg gyökeret. Megszerette újabb pátriáját, ám Pest megyében élve — Veres Péter szavával szólva — nemzetben is gondolkodott. Rótta a megye útjait, otthon volt Szentendrén, Nagykátán egyaránt. Emlékszem, milyen szíves szóval beszélt arról, hogy találkozott olyan nagykátai öregekkel, akik annak idején egy páskom földet vettek meg egy liter pálinkáért és egy házi kenyérért. Lapunkban nemcsak novellái, karcolatai jelentek meg, hanem szervezte a megjelent irodalmi alkotásokat is. Égett, mint a két vépén meggyújtott gyertyaszál. Az egyik lángot maga oltotta le, a másikat a kiszámíthatatlan végzet. T/alamelyest az enyhíti bá’ natunkat, hogy az évek során gondos gazdaként elhintett magvak közül sok máris ígéretes szárba szökkent. Szombathelyi Ervin mozás és az igazságtalan Ítélet vázlatrajza. A szombat esti folytatás azonban örvendetesen feldúsult; szaporább lett az igazságkeresés üteme, és ezzel együtt mind többet megtudhattunk azokról, akik Jus- ticiát egyenruhában avagy civilben szolgálják nálunk. Hozsannáznl, azt a bizonyos nagydobot nekiveselkedve pü- fölni persze nincs okunk. Azt azonban illetlenség lenne nem észrevenni, hogy a krimikészítés, mint szakszerű mesterség fölött kis hazánkban sem lebeg a kárhozat szelleme. Magyarán: a világnak ezen a táján is lehet olyan bűnügyi történetet fabrikálni, amelynek meséje hihető is, amelynek előadói innen, közülünk valóknak mutatkoznak. Teleráma. Hiába ez a fagyosszentek idején reánk szakadt kánikula, Vitray Tamás Teleráma című sorozatát még a harmincfokos hőségben sem illik — egyszerűen nem szabad — elszalasztani. Noha fekete-fehérben jelentkezik ez a televíziós háztáji érdekesség- és intimitáscsokor, rendszerint felülmúl sok-sok mesterségesen előállított színességet. Legutóbb például arra kaphattunk választ, hogy mit és mióta őriznek meg a televízió archívumai. Hely nincs itt arra, hogy elsoroljuk, mely raktárban mi öröklődik át azokra, akik a következő évtizedekben nyomogatják majd a kapcsológombot. Örömmel vehettük viszont tudomásul, hogy például a híradó a kezdetek kezdetétől — tehát 1957- től — archivál. S úgy archivál, hogy lerakatát a külföldi cserepartnerek is könnyűszerrel használhatják. A Teleráma azonban nemcsak a fontiek miatt volt érdekes. Még inkább azért, mert élő — kellemesen eleven — adásban bemutatta a nemzetközi karmesterverseny lebonyolítóinak műhelyét is!' Az előfizető megnyugodhatott: nem a kiszolgáló, felvezető stb., stb. személyzet miatt maradt el a várakozástól ez a dirigensmustra, hanem nyilván azért, mert a sok-sok pályázó közül egy sem akadt, akiért a szívek igazából he- vülni tudtak volna. Akácz László