Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVII. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM Ara: 1,40 fwriasi 1983. MÁJUS 3., KEDD Ma: 4. oldal: Fesztivál péntektől hétfőig Ma is élnek a népszokások 7. oldal: A gólbiztos holtbiztos találatai 8. oldal: Tragédia a sorompónál Üdülők Nagykovácsiban Pest megyében gazdag rendezvénysorozat Béke- és barátsági hónap A béke és barátsági hónap programját Ismertették tegnap azon a sajtótájékoztatón, ame­lyen Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára mondotta el: az idei békehó­napon a fiatalok eddiginél na­gyobb aktivitására számíta­nak, s a nagy tömegeket moz­gósító programok mellett a helyi kollektívák, kisebb cso­portok eszmecseréire, vitáira fektetnek súlyt. A hónap egyébként nemzet­közi eseményeket előz meg: a májusi európai békemozgalmi találkozó — hivatalos nevén: Európai Nukleáris Leszerelési Konvent — után júniusban A JÖVŐÉRT A z anyák nem akarnak háborút. Talán nem véletlen az sem, hogy má­jusban — amikor az anyá­kat köszöntik — rendezik immár több mint két évti­zedes hagyományként a bé­ke és a barátság hónapját. Jönnek sorra a szerkesz­tőségbe meghívók békegyű­lésekre, rendhagyó történe­lemórákra, a második vi­lágháborút követő béke első napját köszöntő ünnepé­lyekre, nemzetközi barátsá­gi estekre, a világpolitika kérdéseit taglaló _ fórumok­ra hívják az újságírót út­törők és nyugdíjasok, mun­kások és szövetkezeti ta­gok, s a békéről esik szó a különféle egyházak papjai­nak tanácskozásán, vala­mint a nemzetiségi találko­zókon. Telkitől Albertirsáig, Nagykőröstől Százhalom­battáig, Pomáztól Nagyká- táig szinte minden telepü­lésen, munkahelyen, okta­tási intézményben megem­lékeznek a következő he­tekben arról, hogy Európá­ban immár majd négy év­tizede elhallgattak a fegy­verek. Kulturális, politikai és sportprogramok százai­val — például a megyénk­ben már hagyományos tö­rökmezői rendezvénnyel — is köszöntik az emberek a békét, a barátságot. Közhelyszámba megy még a háborúhoz társítani a rombolást, pusztítást, a bé­kéhez az építést, fejlődést. Ám e közhely igazsága vi­tán felül áll. S az is: nem csupán a háború, az arra való készülődés is minden­napi életünket befolyásoló tényező. Hiszen, ha a meg­osztott világ nagyhatalmai­nak egyike fegyverkezési hullámba hajszolja az em­beriség felét, a másik fél is fegyverkezésre kényszerül, hogy megvédhess® vívmá­nyait, önmagát, biztonsá­gát, a békében elért ered­ményt. A fegyverekbe ölt pénz pedig nem szolgálhat­ja életünk színvonalának emelését, nem épülhet be­lőle gyár, iskola, óvoda, kór­ház, vízvezeték, sportkom­binát. Barátok között, s béké­ben élünk. Megóvni ezeket az értékeket — a legfőbb cél. Olyan cél, amely min­den józanul gondolkodó embert világszerte arra késztet, hogy felemelje sza­vát az olyasféle politika el­len, mely újabb fegyver- rendszereket telepít az egy­mással békében élni, s a konfliktusokat tárgyalások­kal rendezni szándékozó né­pek országaiban, mely a biztonságot úgy véli meg­teremteni, hogy saját erő­fölényében — s természete­sen a fegyverzetek maga­sabb szintjén — lát egyedü­li garanciát hatalmának ér­vényesítésére. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára a minap rádiós­televíziós interjújában így fogalmazott: „Felvetőd­nek olyan kérdések is a lakosság különböző ré­tegeiben, hogy mi ma­gunk mit tehetünk a béke védelmében. Erre azt mondhatjuk: támogassák pártunk, kormányzatunk és szocialista szövetségeseink igazságos álláspontját. Min­denki a maga lehetőségei között, emelje fel szavát a béke védelmében.” M ájus a béke és a barát­ság hónapja. Alkalom arra, hogy életünk feltéte­leiért, céljaiért — mert van mit óvnunk — együtt moz­duljunk, együtt szóljunk. Alkalom arra, hogy ország­szerte s a megyében, a sző­kébb pátriában is hangot adjunk békeakaratunknak. Az anyákért is, s a többie­kért, mindenkiért, aki bé­két kíván — gyermekein­kért, a jövőért. Vasvári G. Pál kerül sor Prágában béke-vi­lágtalálkozóra. A magyarországi események már a napokban elkezdődnek: május 6-án megalakul a prá­gai Béke-világtalálkozó Ma­gyar Nemzeti Előkészítő Bi­zottsága, majd a békehónapot meghirdető ülését tartja az Országos Béketanács a Parla­mentben. Másnap, szombaton Budapesten nagyszabású if­júsági demonstráció lesz. Május 8-án Törökmezőn ke­rül sor a már hagyományos Pest megyei, békenap gazdag programjára.'A politikai nagy­gyűlést követően — ennek szónoka Péter János nyugdí­jas külügyminiszter — sport, kulturális és politikai műsor várja a résztvevőket. A győzelem napján, május 9-én, Budapesten a MOM mű­velődési házában munkások részvételével tartanak .béke­nagygyűlést, melynek előadója Várkonyi Péter, az MSZRfP KB titkára lesz. Pest megyében is száznál több a rendezvények száma, csupán ízelítőül néhányat; május 9-én Pomázon, a műve­lődési házban lesz békegyűlés, ahol dr. Szentistványi Gyulá- né, a HNF Országos Tanácsá­nak titkára, az Országos Béketanács aleinöke mond be­szédet. Kisiparosok béketalál- koiójára kerül sor ugyanaz­nap délután 4 órakor Rácke­vén. Pest megyei papi béke­gyűlést tartanak május 19-én, a HNF Országos Tanácsa szék házában, s ugyanaznap Érden, a Mezőgép gyárában magyar— jemeni baráti találkozóra ke­rül sor. Vácott május 27-én magyar—vietnami találkozóra és hangversenyre készülnek. Érden pedig másnap lesz rajz verseny a gyerekeknek. Így látom a békét címmel. Galga- györkön május 29-re hirdet­nek béketúrát a családoknak Letkésre, végül már június­ban, 10-én kerül sor a béke és barátsági hónap Pest megyei zárórendezvényére a pomázi művelődési házban, nemzetsé­gi békenagygyűlés keretében. Gandhi fogadta Possgay Imrét Indira Gandhi miniszterel­nök, az Indiai Nemzeti Kong­resszus (I) Párt elnöke teg­nap fogadta dr. Pozsgay Im­rét, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkárát és kíséretének tagjait. A de­legáció a Nemzeti Kongresz- szus Párt meghívására érke­zett Indiába. A szívélyes lég­körű megbeszélésen jelen volt dr. Túri Ferenc, a Magyar Népköztársaság indiai nagy­követe is. Népfrcnlzászló Nagykáta nak A társadalmi munka elismerése A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa május 1-én hu­szonkét település — lakóhe­lyük fejlesztésében, szépítésé­ben elért — kimagasló mun­káját zászló adományozásával ismerte el. A huszonkettő egyi­két Nagykáta nagyközség kap­ta. A magas elismerést a te­lepülés lakóinak május 1-i fel­vonulásán Inzsel Ottó, a HNF Országos Tanácsának osztály- vezetője adta át Nyitrai Fe­renc tanácselnöknek. Nagykáta lakói tavaly ösz- szesen harmincnyolc és fél millió forint értékű társadal­mi munkával gazdagították te­lepülésüket. Minden egyes la­kóra — beleértve a csecsemő­ket és az időskorúakat is — több, mint háromezer forint értékű munka jut. A tavalyi év kiemelkedő tár­sadalmi megmozdulása volt a helyi sportpálya felújítása, ahol mintegy ötmillió forint a társadalmi munka értéke. A mátrafüredi úttörőtábor építé­sén több ezer órát dolgoztak, az eredmény: 3,5 millió fo­rint. Többszáz méter járda és út készült lakossági összefo­gással, gazdagodtak, szépültek a gyermekintézmények. Az idős emberekről napközi ott­hon létesítésével gondos­kodtak, több mint egymillió forint társadalmi munkával. A nagyközség valamennyi vál­lalata és szövetkezete kivette részét a munkából. Az elismerés az idén első íz­ben másfél millió forint juta­lommal párosult. Ezt az össze­get olyan fejlesztésekre for­díthatják, amelyek megvalósí­tásához további társadalmi munkára lesz szükség. Szísipampás dunakeszi találkozó Százezrek a Felvonulási téren .W'. *w7 AAC7AAD DECT A tic/tvtl DI7AT1 •CÁrA CC ) \ AAC/*> /Cl TA , * Kí AÁC ■--V 1 | adja 1 MZ. moLNxr KOI #V 1 vL\J I 11 D IZv 1 1 jAvjA t j / i ti 1 A lakja * E Losonczi Pál, Kádár János és Lázár György a dísztribünön A szocialista építőmunkánk 38 esztendőnyi eredményével megalapozottan, vidáman, bi­zakodóan ünnepeltek ha­zánk dolgozói május elsején, a nemzetközi proletériátus, a munkásszolidaritás napján. Budapesten a Felvonulási tér­hez közeledve, mind ünne­pibbé vált a kép: fellobogó­zott házak, majd, a téren, ha­talmas májusfákká változtak, a villanyoszlopok. Mindenütt transzparensek hirdették: Szo­cialista társadalmunk létének alapját, a munkát ünnepli e napon. A népköztársaság címerével ékített, márványburkolatú díszemelvényen 10 óra előtt néhány perccel jelentek meg a párt- és a kormány vezetői: Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára; Losonczi Pál. a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke; Lázár György, a Minisztertanács elnöke; Aczél György, Gáspár Sándor, Hava­si Ferenc, Korom Mihály, Mé­hes Lajos, Németh Károly és Övári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagjai; Gyenes And­rás, & Központi Ellenőrző Bi­zottság' elnöke, valamint Vár­konyi Péter, a Központi Bi­zottság titkára. ★ Tíz órakor megkezdődött a fővárosi dolgozók több, mint kétórás seregszemléje, melyet a sportoló fiatalok szímpom- pás élőképe zárt le. Hasonlóan impozáns felvo­nulás volt a moszkvai Vörö? téren, a szocialista országok fővárosaiban és szerte a vi­lágon megemlékezett a mun­kásosztály május 1-ről. Mind­erről részletesebben a 2. ol­dalon számolunk be. ★ Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Gáspár Sándor, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának főtitkára, a Szakszervezeti Vi­lágszövetség elnöke a Felvo­nulási téren találkozott a Szakszervezeti Világszövetség képviselőivel és azokkal a külföldi szakszervezeti veze­tőkkel, akik részt vettek a bu­dapesti dolgozók május else­jei ünnepségén. Kádár János köszöntötte a vendégeket, majd szólt arról, hogy a magyar nép szolidáris a szabadságukért, az önálló nemzeti fejlődésükért küzdő népekkel, s mindazokkal, akik a világon békét akarnak. A megye központi ünnepségén Sarlós István mondott beszédet Soha szebb május elsejét! — E szavakkal nyitottak ablakot a dunakesziek vasárnap kora reggel, amikor a felkelő nap melegítő fénye, a levegőben terjengő orgonaillat, s a falak mögül bekúszó vidám zeneszó ébresztette a város lakóit Aia- gon, a Duna-parti lakótelepen, a Járműjavító környékén, vagy épp a kertes házak öve­zetében. Reggel 7 órától a MÁV Jár­műjavító fűvószenekara, s a Konzervgyár hangosító kocsija invitálta a megye központi ün­nepségére, s a Lóverseny-téren rendezett majálisra a helybe­lieket. Egy óra múlva már csa­ládok, barátok, munkatársak zászlós, virágos, májusfás, csa­pata indult a gyülekező he­lyekre. Mint minden eszten­dőben, most is a Verseny ut­cában a pártbizottság előtt rendezték meg az ünnepi gyű­lést. A megye központi ün­nepségén részt vett Cservenka Ferencné, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság el­ső titkára, dr. Mondok Pál a megyei tanács elnöke, Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának tit­kára, Halasi Márton a KISZ megyei Bizottságának első tit­(Folytatás a 3. oldalon.) KÁDÁR JÁNOS NYILATKOZATA Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első tit­kára a budapesti dolgozók május elsejei felvonulásán nyilatkozatot adott a sajtó­nak. — Számomra ez a budapesti május el­seje nagy élmény. Ügy gondolom, hogy mindenki érzi ezt, aki részt vesz ezen a felvonuláson, vagy a televízió képernyő­jén nézi. Ez egy politikus, népi és — hoz- zátehetem — családi jellegű felvonulás, hi­szen láthatják: itt vannak a felnőtt dolgo­zók; közöttük nagyon idős asszonyokat és férfiakat is lehet látni; alig tipegő gyere­keket hoztak el a családfők és karonülöket is. Ez nagyszerű dolog. Azt gondolom, hogy az elmúlt két-három hét fontos politikai eseményeinek ez egy rendkívül szép és megfelelő tetőzése. Élve az alkalommal és lehetőséggel: innen köszöntőm a budapes­ti fölvonulás résztvevőit, az országban má­sutt fölvonulókat, a május elsejét ünneplő munkásosztályunkat, szövetkezeti paraszt­ságunkat, értelmiségünket, egész dolgozó népünket. Külön üdvözlöm a megérdemel­ten kitüntetett vállalatok dolgozóit, az or­szág minden termelő egységében példát mutató, kiváló dolgozókat és mindazon honfitársunkat, akik becsülettel eleget tesznek vállalt kötelezettségüknek, és így részesei az országépítésnek. — Azért is örülök ennek a láthatóan és érezhetően nagyon jól sikerült idei május elsejei felvonulásnak, mert ebből szövet­ségeseink, barátaink, vagy akár kritiku­saink is láthatják és érezhetik: amit mon­dunk, az nemcsak szó, hanem a valóság. Szocializmust építő népünk egységes, ösz- szeforrott és eltökélt arra, hogy minden nehézséggel szembeszáll és eredményesen folytatja a szocialista társadalom építését, népünk boldogulásának egyetlen igaz út­ját. — Megragadva az alkalmat, honfitár­saim nevében is üdvözletemet küldöm szö­vetségeseinknek, a szovjet népnek, a Var­sói Szerződés, a KGST keretében velünk együttműködőknek, minden szocialista or­szág dolgozó népének, és a kapitalista vi­lágban élő és harcoló haladó embereknek. Mindazoknak, akik a társadalmi haladás útját kívánják járni, akik a népek, a nem­zetek önálló, szabad fejlődésének hívei, és végül mindazoknak — ide sorolva a kapi­talista társadalom politikai tényezőinek józan elemeit is —, akik megértik azt, hogy az emberiségnek csak egyetlen útja van: a béke és a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének útja. — Azzal szeretném ezt az országhatá­rainkon túlra is szóló üdvözletét befejez­ni: láthatják, érzékelhetik, hogy pártunk, kormányunk, a Magyar Népköztársaság szocializmust építő népe mindenkor tisz­tességes küzdőtársa mindazoknak, akik a világon bárhol az emberiség haladásáért és napjaink legfontosabb ügyéért, a béke megtartásáért, a tartós békéért küzdehek. Azt kívánjuk, hogy a társadalmi rendsze­rek harcát a történelem döntse el. Azt kí­vánjuk, hogy a különböző társadalmi be­rendezkedésű országok találják meg azt az utat, amelyen együttműködhetnek az emberiség érdekében, például a kölcsönös haszonnal járó, gyümölcsöző kereskede­lemben, a kulturális és személyes kapcso­latok építésében. Más út nincs, mert a fo­kozott fegyverkezés — ha nem állítjuk meg — a világ valamennyi népére elvisel­hetetlen terheket ró és súlyos veszélybe sodorhatja az emberiséget. — Én, a szocializmust építő magyar nép fia, aki meggyőződésem szerint kommu­nista vagyok, bízom abban, hogy felülke­rekedik a becsületes szándék, az emberi­ség egy békés perspektíváért harcol, és ez a biztosíték arra, hogy nyugodtan nézhet a jövőbe. — A Központi Bizottság és a magam ne­vében szívből köszöntőm május elsejét ünneplő népünket, helytállást, sikert kívá­nok mindannyiuknak — fejezte be nyilat­kozatát Kádár János.

Next

/
Thumbnails
Contents