Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
2 ~<Mrhm 1983. MÁJUS 3.. KEDD A nemzetközi munkásosztály ünnepén Tömegdemonstrációk világszerte Élénk a közel-keleti diplomácia Eredménytelen Shultz missziója Nemcsak hazánkban — mint arról lapunk első oldalán is beszámoltunk —, de a világ számtalan városában vasárnap nagygyűléseken, felvonulásokon emlékeztek meg a nemzetközi munkásosztály ünnepéről. A szocialista országokban, de a nyugati államokban is sok ezres tömeg vett részt a május elsejei rendezvényeken. MOSZKVÁBAN a Vörös téren, a Lenin Mauzóleum mellvédjéről Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, valamint az SZKP Politikai Bizottságának tagjai üdvözölték a sok tízezres tömeget, amely pontban tíz órakor kezdte meg május elsejei színpompás felvonulását. A Vörös térnek a Kreml melletti tribünjein ott voltak a párt és munkásmozgalom veteránjai, a Nagy Honvédő Háború hősei, a legkiválóbb munkások, tudósok, űrhajósok, valamint a Moszkvában akkreditált külföldi diplomaták is. A felvonulók jelszavai a békét, a békés alkotó munkát, a népek barátságát és együttműködését éltették, Európa és a világ békéjének megszilárdítását követelték. A délelőtti órákban hasonló színpompás felvonulásokra került sor szerte a Szovjetunióban. BERLINBEN a béke biztosításáért és a szocializmus Váratlan fordulat következett be tegnap az olasz kormányválság eseményeiben. Miután mindenki arra számított, hogy a köztársasági elnök már délután aláírja a parlament feloszlatásáról intézkedő rendeletet, az elnöki hivatal rövid nyilatkozata tudatta, hogy Sandro Pertini, „a helyzet kényes voltára való tekintettel” megbízta a szenátus elnökét, hogy folytasson újabb tárgyalásokat a válság megoldásában érintett pártok és politikai csoportok vezetőivel. Pertini ezt megelőzően Tommaso Morlinóval, a szenátus kereszténydemokrata, valamint Nilde Jottival, a képviselőház kommunista elnökével tanácskozott. MorLino már tegnap délután . a két német állam kapcsolatainak megromlásáért egyértelműen az NDK irányában ellenséges nyugatnémet köröket terheli a felelősség — állapítja meg terjedelmes keddi vezércikkében a Neues Deutschland. Ebben a helyzetben — mutat rá egyebek mellett a tegnap este előzetesen közzétett írás — Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke április 28-án kénytelen volt közölni Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral, hogy az idén nem tehet eleget az NSZK-ba szóló meghívásnak. A látogatás lemondása senkinek sem meglepetés, aki figyelemmel kísérte a korábbi fejleményeket. „Végül is senki figyelmét nem kerülhette el, hogy az olyan lázítók, mint Strauss, Springer és mások tudatosan idéztek elő olyan helyzetet, amelyet aligha lehet már felülmúlni az NDK-val szemben tanúsított ellenségeskedésben” — írja a Neues Deutschland. A közvélemény manipulálására, a „népi lélek” felhevítésére egy sajnálatos eseményt, egy tranzitutas halálát hozták fel ürügyül. A Neues Deutschland emlékeztet rá, hogy, amikor Kohl szövetségi kancellár átvette az ügyek intézését Bonnban, gyakran lehetett hallani, hogy külpolitikájában ragaszkodik a nyugati szövetséghez és ugyanakkor folytatja az eddigi keleti politikát. Megállapítását vívmányainak megvédéséért vívott küzdelem jegyében ünnepelték meg a Német Demokratikus Köztársaságban a nemzetközi munkásosztály ünnepét. Az NDK fővárosában a Kari Marx sugárúton dolgozók százezrei vonultak fel. A díszemelvényen Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az államtanács elnöke, Willi Stoph miniszterelnök üdvözölték a felvonulókat. VARSÓBAN becslések szerint több mint 200 ezren vonultak fel, köztük a Hazafias Nemzeti Űjjászületési Mozgalom aktivistái, a kulturális és művészeti élet, valamint a három keresztény világi szervezet képviselői is. Lengyelország városaiban mindenütt több tízezres felvonulásokkal ünnepeltek a dolgozók. A Varsóban megtartott központi ünnepségen Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke hangsúlyozta: egyre többen értik meg, hogy világméretű imperialista hatalmi játszmába próbálták és próbálják belerántani az országot. Bár az élet továbbra is nehéz, megkezdődött a válságból való kijutás, az ország mindinkább eltávolodik mind a hetvenes évek torzulásaitól, mind a két évvel ezelőtti anarchiától. kapcsolatba lépett az érdekelt pártokkal, a szenátushoz közelálló források azonban úgy tudják, hogy a megbeszélések újabb fordulója csak ma reggel kezdődik meg. Nicaragua bármikor kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal, de a tárgyalások elengedhetetlen feltétele az, hogy Washington vessen véget a Nicaragua ellen indított agressziónak — jelentette ki vasárnap Ma- naguában a Sandinista Front és a nicaraguai kormányzó széles körben üdvözölték, és a március 6-i választások előestéjén nem kevesek remélték, hogy a Kohl által meghirdetett gazdasági fellendüléssel és a tömeges munkanélküliség felszámolásával egyidőben megteremtődnek a legjobb feltételek az NSZK és az NDK között kialakult kapcsolatok széles körű fejlesztéséhez. Ezt a benyomást erősítették a miniszterek sűrű cserelátogatásai is, amelyeket még az előző kormány kezdett el, és az új szövetségi kormány folytatott. Azonban minden másként alakult. Jóllehet az NDK az elmúlt hónapokban láthatóan sokat tett a jó kapcsolatok ápolásáért és elment a lehetőségek határáig, az NSZK-ból fagyos szél süvített át a határon. A Neues Deutschland a továbbiakban figyelmeztet arra, hogy Strauss és a Springer- sajtó arra törekszik, hogy megsemmisítse az enyhülési politikát és lelkileg felkészítse a lakosságot az amerikai rakéták telepítésére. Az NDK — folytatódik a vezércikk — a korántsem örvendetes események ellenére továbbra is érdekelt a két német állam normális kapcsolatainak fejlesztésében. A Szovjetunióval és többi szövetségesével szoros összhangban az NDK külpolitikája a békére és az együttműködésre irányul. Az NDK földjéről nem fenyegeti veszély nyugati szomszédait — mutat rá az NSZEP lapja. Vannak ugyan még próbálkozások a zavarkeltésre, ezek már csak szánalmas, kudarcra ítélt kísérletek. Mint a PAP hírügynökség jelentette, provokációkra csak az óvárosban került sor, ahol a földalatti ellenzék agitátorai „ellenfelvonulásra” igyekeztek rávenni a templomokból távozó embereket. A rendfenntartó erők határozott fellépése nyomán nagyobb rendzavarásra nem került sor, ami — a lengyel hírügynökség értékelése szerint — azt jelenti, hogy kudarcot vallott a politikai ellenfél újabb akciója >s. BELGIUMBAN a dolgozók minden nagyvárosban felvonulásokkal és gyűlésekkel ünnepelték május elsejét, ezrek és ezrek tettek eleget a szocialista pártok és az FGTB—ABV szakszervezeti szövetség felhívásának. A Belga Kommunista Párt külön szervezett ünnepségeket. Brüsszelben Louis Van Geyt pártelnök volt az ünnepi szónok. NAGY-BRITANNIABAN a szakszervezetek és a Munkáspárt felhívására London és Anglia nagyvárosainak dolgozói is megünnepelték május 1- ét. A szigetország számos településén rendeztek felvonulásokat a nemzetközi munkásszolidaritás jegyében. NYUGAT-BERLIN utcáira több mint ötvenezer ember vonult, hogy május első napján tiltakozzék a tömeges munkanélküliség, a szociális kiadások csökkentése és a fegyverkezés ellen. PERINGBEN kulturális és sportrendezvényeket tartottak május elseje tiszteletére, a kínai fővárosban ezúttal sem volt tömegfelvonulás. Az ünnepre adták át a pekingi földalatti új (második) vonalának első, csaknem négy kilométeres szakaszát. tanács nevében Bayardo Arcé Castano parancsnok. Bayardo Arcé a május elsejei központi ünnepségen mondott beszédében hangoztatta: a tárgyalások megkezdésének előfeltételeként Nicaragua követeli, hogy vonják vissza területéről az amerikai titkosszolgálat által kiképzett és felfegyverzett ellenforradalmárokat, szüntessék be a hondurasi területekről kiinduló fegyveres támadásokat és vessenek véget a Nicaragua felett végzett amerikai kémrepüléseknek. „Washingtonnak hivatalos és egyértelmű kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem folytatja tovább a Nicaragua eileni agressziót. nem támogat semmiféle, az országunk ellen irányuló nyílt, közvetett, vagy titkos akciót” — mondta. Francois Mitterrand francia 1 köztársasági elnök tegnap, úton Kína felé egynapos hi-1 vatalos látogatásra Nepálba érkezett. Mitterrand személyében először -jár francia köztársasági elnök a Nepáli Királyságban. A francia elnököt és a kíséretében levő Claude Cheysson külügyminisztert a katmandui repülőtéren Birendra király, és a nepáli kormány tagjai fogadták. Mitterrand elnök látogatást tett a katmandui városházán, ahol bejegyezte nevét a város aranykönyvébe, majd a nepáli uralkodó társaságában a királyi palotába hajtatott. A francia köztársasági elnököt Szúrja Bahadur Thapa nepáli miniszterelnök ebéden látta vendégül. Délután megkezdődtek a francia—nepáli hivatalos tárgyalások. Mitterrand ma utazik tovább Kínába. Párizsi diplomáciai körök Erich Honecker Moszkvába utazik Ma Erich Honecker nek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének vezetésével párt- és állami küldöttség utazik a Német Demokratikus Köztársaságból a Szovjetunióba hivatalos baráti látogatásra — jelentették be tegnap este Berlinben. A küldöttség az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelső Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsának meghívásának tesz eleget. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb elnöke vasárnap Damaszkuszba érkezett. Utoljára januárban járt Szíria fővárosában. A szíriai lapok hét végi cikkei szerint Shultz amerikai külügyminiszter közel-keleti látogatása a Szíria ellen tervezett agresszió előkészítésének utolsó szakaszát jelenti Ennek másik jele, hogy John Vessey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is a KöSzovjet—amerikai csúcstalálkozó megtartását sürgette a New York Times hasábjain vasárnap James Reston, a lap elnökhelyettese és ismert politikai kommentátora. Reston szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok genfi tárgyalásai zsákutcába jutottak, ami súlyos konfliktussal fenyeget, ha nem tesznek meg mindent a közelgő válság elkerülése végett. ....... Azza l összefüggésben, hogy a NATO nem mond le rakétáinak Európába telepítéséről, a Szovjetunió pedig figyelmeztetett, hogy a telepítés megkezdése esetén az Egyesült Államok területét fenyegető közép-hatótávolságú rakétákat állít fel, Reston rámutat: „aki emlékezik a Kennedy-kormányzat alatt lezajlott kubai válságra, nem fogja alábecsülni egy újabb hasonló konfrontációban rejlő veszélyeket”. Reston idézi Ford és Carter elnökök kijelentéseit arról, hogy külpolitikai szempontból mennyire hasznosnak találták a személyes diplomácia legmagasabb formáját Leonyid Brezsnyevvel lezajlott találkozóikon, s megállapítja: Reagan elnök esetében belpolitikai indokok is diktálják egy csúcs- találkozó megtartását. „Külpolitikája nem valami jól halad a Közel-Keleten, Közép- Amerikában, vagy akár Európában. Ez idő szerint Reagan egyik válságból a másikba kerül — írja Reston, s az elnök latinamerikai beszédét és Shultz külügyminiszter közel-keleti szerint a francia—kínai külpolitikai megbeszélések egyik fontos témája a kambodzsai kérdés lesz. Pekingben nyugtalanságot keltett Cheysson francia külügyminiszter márciusi hanoi látogatása, s különösen rossz néven vették azt a kijelentését, hogy „nem kívánatos a vietnami csapatok távozása Kambodzsából, ha ez a polpotisták által elkövetett borzalmak megismétlődéséhez vezetne”. A francia—kínai kétoldalú kapcsolatok terén Párizs a Kínába irányuló export erőteljes fejlesztésére törekszik. Már hosszabb ideje tárgyalnak arról, hogy francia vállalatok nukleáris reaktorokat szállítsanak a Kanton közelében lé tesítendő kínai atomerőmű számára, s hogy Franciaország is részt vegyen a kínai telekommunikációs rendszer korszerűsítésében. Szó van továb bá Mirage-típusú katonai repülőgépek eladásáról is. Izrael és Libanon kölcsönösen egymásra hárítja a felelősséget a külügyminiszteri szintre emelt amerikai közvetítés eredménytelenségéért. Jichak Samir izraeli külügyminiszter azzal vádolta Amin Gemajel libanoni elnököt, hogy a szíriai vezetéssel folyhatott egyeztető tárgyalások nyomán több kérdésben megmerevítette álláspontját, visz- szalépett a négyhónapos tárzel-Keleten tartózkodik. Az Al-Baath című lap főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy tavaly Haig akkori amerikai külügyminiszter „ismerkedő jellegű’’ közel-keleti körútja előzte meg Izrael libanoni betörését. A Szíriai Kommunista Párt szombati nyilatkozatában szintén azt hangsúlyozta, hogy Izrael stratégiai szövetségese az amerikai imperializmus Szíria elleni, nagyszabású agresszióra készül. küldetését hozva fel példának, megjegyzi: „nehéz megérteni ezeket a prioritásokat. Az elnök szakít magának időt a világ csaknem minden országának vezetőivel való találkozóra, kivéve a Szovjetunió vezetőjét, akivel még a nukleáris válság közeledtével sem hajlandó megbeszélni a dolgokat”. Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellár bírálta az Egyesült Államokat, amiért „veszélyes” módon képtelen megérteni európai szövetségeseinek kevésbé éles állásfoglalásait a Szovjetunióval kapcsolatban. Sürgette Washingtont: tegyen őszinte erőfeszítéseket a leszerelési megállapodás létrejötte érdekében. Schmidt a Time amerikai hírmagazin Hamburgban rendezett konferenciáján fejtette Tegnap megkezdődött a vietnami önkéntes csapatok újabb egységeinek kivonása Kambodzsából. Ismeretes, hogy a csapatkivonás a Kambodzsa és Vietnam vezetői által aláírt közös nyilaUcozat alapján történik, amelyet Laosz, Kambodzsa és Vietnam vezetőinek februári vientiane-i csúcsértekezletén fogadtak el. A kambodzsai fővárosban a vietnami önkéntesek búcsúztatására ünnepélyes keretek közt kerüli sor. A távozó vietnami önkénteseket Phnom Penh több tízezer lakosa köszöntötte az utcákon, amerre menetük elhaladt. A Kambodzsai Népköztársaság párt- és állami vezetői az újabb csapatkivonás alkalmából üzenetet intéztek a vietnami vezetőkhöz és a vietnami néphez. Az üzenetben Heng Samrin a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, az államtanács elnöke, Chea Sim, a kambodzsai nemzetgyűlés elnöke, valamint Chan Sy miniszterelnök a kambodzsai párt és. nép, valamint a kambodzsai néphadsereg nevében köszönetüket fejezték ki a Vietnami Kommunista Pártnak, a vietnami népnek és az önkéntesek családjainak azért az internacionalista segítségért, amely megmentette az ország népét a kiirtástól, és útját állta az Egyesült Államok, a thaiföldi vezető körök gyalásokon elért kompromisz- szumtól. Ehe Szalem libanoni külügyminiszter viszont azt vetette az izraeli fél szemére, hogy nem tágít a Libanon szuverenitását sértő, az arab ország kapcsolatait veszélyeztető csapatkivonási feltételektől. A hét végi bejrúti tárgyalásait követően ismét Izraelben tartózkodó Shultz amerikai külügyminiszter maga is elismerte, hogy hat napja megkezdett ingázó missziója nem hozta meg a remélt áttörést. Az előrelépés akadálya, az, hogy Izrael továbbra is ragaszkodik a dezertőr Haddad őrnagy dél-libanoni parancsnoki szerepéhez, izraeli—libanoni vegyes járőrök szervezéséhez és ahhoz, hogy az izraeli hadsereg libanoni területén is üldözőbe vehesse a beszivárgó „terroristákat”. Hafez Asszad szíriai államfő hétfőn fogadta Elie Szalem libanoni külügygminisztert, aki Amin Gemajel elnök üzenetével érkezett Damaszkuszba. Bejrúti értesülések szerint főként az izraeli—libanoni tárgyalásokról adott közvetlen tájékoztatást, illetve a tárgyalásokon elért tényleges haladástól függ, hogy szerdán Szíriába utazhat-e George Shultz, akit maratoni izraeli tárgyalásait követően ma visszavárnak a libanoni fővárosba. A közel-keleti fejlemények sorában élénk feltűnést keltett, hogy három héttel a jordániai—palesztin tárgyalások váratlan megszakítása után Ammanba érkezett Honi Al-Hasszan, Jasszer Arafat politikai főtanácsadója, hogy átadja Husszein királynak a PFSZ vb-elnökének fontos üzenetét, amely Szíria, Jordánia, és a palesztin ellenállás összehangolt akcióját szorgalmazza. ki véleményét. Kétségbe vonta Reagan amerikai elnöknek az állítólagos szovjet katonai fölényről szóló kijelentéseit, s hangsúlyozta, hogy Nyugat- Európa népei nem lehetnek a „hidegháborúzók” élvonalában és nem szívlelik, ha területüket könnyedén „hadszíntérként” emlegetik. Schmidt sürgette Washingtont: „igyekezzék jobban meggyőzni az európai közvéleményt az amerikai leszerelési szándékok komolyságáról.” és a térség más reakciós erői beavatkozásának. A vietnami csapatok részleges kivonása az indokínai országoknak a térség békéjének és stabilitásának helyreállítását célzó jóakarata bizonyítéka — hangoztatja egyebek között az üzenet. Varsó Juroszewici és társuinak meghallgatása A szejm alkotmányjogi bizottsága tegnap meghallgatta Piotr Jaroszewicz volt miniszterelnök érveit az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban. Mint emlékezetes, parlamenti képviselők egy csoportja még tavaly indítványozta, hogy vonják alkotmányjogi felelősségre a volt kormányfőt, valamint Jan Szydlak, Tadeusz Pyka és Tadeusz Wrzaszczyk minisz- terelnök-jhelyelteseket a hetvenes években elkövetett vezetési, gazdaságirányítási hibáikért. A három miniszterelnökhelyettest a bizottság április vegén már meghallgatta. Va- t?mennyük ügyében május 9-én kezdődik meg a tanúk kihallgatása. Olasz kormányválság Új fordulat következett be A Neues Deutschland a két német állam viszonyáról Az ellenséges körök felelőssége Az Egyesült Államok vessen véget az agressziónak Nicaragua kész tárgyalni A francia elnököt ma Pekingbe váljak Mitterrand Nepálba érkezett Arafat damaszkuszi látogatása Feszültség Szíria körül Az amerikai elnök egyik válságból a másikba kerül Reston csácstalálkozát sürget Reagan képtelen megérteni európai szövetségeseit Schmidt bírálta Washingtont A kambodzsai vezetők üzenete Vietnami csapatkivonások