Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

1983. MÄJUS 14., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN B Flamm János: r f üt mentén Tiszta kék ég M ire sikerült kikászálódnia az autóból, két férfi már közre­fogta az áldozatot. Meghalt, de ma­ga nem tehet róla, holt részeg volt — kezdte az egyikük, de amikor fel­ismerte Esztert, elnémult. A sarki lámpa odavetődő fényé­ben a lány apját pillantotta meg véres, összezúzott fejjel.- kisvár oe tl­I A Ouna-parti I zenöt wio­*"*—-*“* * méterre fek­szik Budapesttől. A fővárost érő atomcsapás esetén, kedvezőtlen szél­viszonyok mellett, a rendkívül ve­szélyesen szennyezett, úgynevezett O zónához tartozónak tekintendő. Mindezt jól tudta a helyi törzski­egészítő állomány, amely a szoká­sos továbbképzésre a városi tanács klubjában gyülekezett. A vitaindító megtartására a helyi kórház pszicho­lógusát kérték fel. Előadásának cí­me: A töanegkatasztrófák lélektani hatásai. A parancsnok mokány, fekete őr­nagy, karikás szemmel fogadta a meghívottakat. Reggel óta már a harmadik kávéját is megitta, de élig állt a lábán. Egész éjszaka ked­venc lovát, Zsemlét járatta. A há­roméves kanca feltehetően a ned­ves táptól felfúvódott és félő volt, hogy bélcsavarodásban elpusztul. Az őrnagy kétségek között bízta Zsem­lét a szomszéd erdészre. Nem te­hetett mást. A szolgálat az szolgá­lat Megérkezett a parancsnokhelyet­tes is, a könyvtár igazgatója, egykori partizán, aki az ötvenes évek ele­jén néhány évet börtönben ült Tíz óra öt perckor az őrnagy megnyi­totta az értekezletet és átadta a szót az előadónak. A szakállas, ko­paszodó pszichológus az előtte fekvő jegyzethalmaz szerint alaposan fel­készült. A törzskiegészítő állomány befészkelte magát a kényelmes fo­telekbe és érdeklődéssel figyelte az egyre jobban belelendülő előadót Háromnegyed óra elmúltával jegy­zethalmazának még csak néhány lapján jutott túl. 1 napsütés elérte a I A tavaszi j szoba ablakait és 1 a hallgatóság be­hunyt szemmel élvezte az üvegen be­áradó meleget Csak a mindig maga­biztos szabálysértési előadó jegyze­telt lankadatlanul. A könyvtárigaz­gató, aki a börtönben szerzett szem- betegsége miatt nem bírta az erős fényt, föltette sötét szemüvegét. Fél ti­zenkettő lehetett, és az előadó éppen a sokkhatás nyomán kialakuló kóros magatartásformák részletezésébe fo­gott. Elénk taglejtésekkel jellemezte a depressziós, majd a hisztériás reakciókat. Váratlanul megszólalt a telefon. Az őrnagy eszmélt a leg­gyorsabban. Odalépett a kisasztal­hoz, fölvette a kagylót, s miközben feszülten figyelt, tartása egyenessé vált — Néhány perc türelmüket kérem, a közvetlen vonalamon keresnek — közölte, és határozott léptekkel el­hagyta a helyiséget. A könyvtárigazgató lekapta szem­üvegét Tudta, ha egy katona tele­fonálás közben is feszesen áll, majd röviden és szabatosan fogalmaz, an nak nyomós oka lehet. Végignézett társain, de azok nem figyeltek fel ezekre a részletekre. Felálltak, nyújtózkodtak, a sza­bálysértési előadó rágyújtott a pszichológus leüLt, szemüvegét tö- rülgette és jegyzeteit rendezgette. Pár perc múlva visszatért az őr­nagy. Arca fehér volt de szeme élénken csillogott. A könyvtárigaz­gató a helyére menve kipillantott az ablakon, fel az égre, de nem látott mást csak a tiszta kék eget vakí­tó napsütést------ | megvárta, amíg Az Őrnagy I mindenki elhelyez- kedik, majd min­den szó előtt kis szünetet tartva kö­zölte: — Illetékes helyről az Imént ér­tesítettek, hogy magyar időszámítás szerint hajnali két órakor a nagy­hatalmak véglegesen megállapodtak az atomcsemdben. A további részle­teket a déli hírek közük. Bombaként hatott a bejelentés. Az első percekre a pszichológus sem emlékezett tisztán. önkéntelenül, miként élete nagy pillanataiban, a Királylány a feleségem című film dalát énekelte hibátlan franciaság- gaL Ámbár az Is meglehet, hogy csak a dallamát dúdolta. A pszichológus utólagos feljegyzé­sei szerint a törzskiegészítő állo­mány tagjai tipikus sakkállapotba kerültek. A fiatalabbak hisztériás örömmel íelüvöltöttek, egymás nya­kába borulva csókolóztak össze, má­sok viszont szoborrá válva, üveges tekintettel meredtek maguk elé. A szabálysértési előadó a folyósón Lévő mellékhelyiség felé Indult, az őr­nagy pedig letépte a tábláról az atomcsapás hatását szemléltető áb­rát és krétával felírta sürgős tenni­valóit. Az első helyre csak ennyit írt: Zsemle. *..... a könyvtárigazgató, | Egyedül I az egykori partizán ■ őrizte meg nyugal­mát Visszatette sötét szemüvegét, elnyúlt a fotelban és a beömlő nap­fényben süttette az arcát Megszó­lalt a főtéri nagytemplom harang­ja. Dél volt Gyerekkorom emlékei Tóth István fotóművész kiállítása pénteken délután nyílt meg Budapes­ten, a Műcsarnokban. A képeket ennek a tárlatnak az anyagából vá­logattuk. Fotós: Tóth István A z eső is eleredt és Eszter erő1- sebben markolta meg a kor­mányt. Az autó reflektora vágta keskeny fénysávot gomolygó köd vette körül. Mintha egy alagútban járna, amelynek se eleje, se vége... A jól ismert alföldi vidéket Idegen­né és fenyegetővé varázsolta a csil- lagtalan, fagyos januári este. Eszter ősszel szerezte meg jogosít­ványát, nem sokszor ült eddig vo­lánnál, sötétben‘pedig még sohasem vezetett. Jól tettem, hogy nem fo­gadtam el Gyuri indítványát, bőrig ázna szegény — suhant át a fején, amint bekapcsolta a kocsi ablaktör­lőjét. Meghatottan gondolt a közeli faluban lakó vőlegényére, aiki fel­ajánlotta, hogy hazaviszi őt, s majd autóbusszal tér vissza. Gyuri leg­alább engem félt — mormolta, és ismét eszébe villant az ebéd utáni jelenet. Apja csak hosszas vita után egyezett bele, hogy elvigye az autót. Most is a fülébe csengenek a megadó legyintést kísérő szavak. Aztán vigyázz... ha valami kárt teszel az autóban, ne kerülj Erzsi szeme elé. Siess haza és rögtön állj be a garázsba, hogy ne vegyen ész­re semmit. Mennyire jellemző ez apára és az egész rohadt helyzetre.— futotta el a méreg a lányt. Őrület! A saját apja kocsiját nem használhatja az ő engedélye nélkül? Ügy kell visel­kednie, mint egy autó tolvaj nak...? Anya forogna a sírjában... E gy pillanatra megremegett a kezében a kormány, de a Zsi­guli Irányváltoztatás nélkül gördült tovább a sötétbe vesző aszfaltcsíkon. Valahányszor eszébe jutott a mos­tohaanyja, mindig ideges lett. Csak ne bizakodjon, azt a szívességet nem teszem meg neki, hogy belerohanjak az első útszéli fába. Pedig nagy örömet okozna. El tudom képzelni, mit szólna a hírhez. Levette a lábát a gázpedálról. Miért is siessen? Minden perc nye­Németh Miklós grafikája Jobban elidegenítette őt gyermekei­től. A lánynak szilárd meggyőződése volt, hogy mostohaanyja szívesen megszabadulna tőle és becsétől. A vőlegényéhez fűződő kapcsolatát Is csak azért nem igyekezett gáncsol­ni, hogy minél hamarabb elkerüljön hazulról. Eszter több ízben volt fül­tanúja, hogy Erzsébet durva hangon ráförmedt az apjára. — Parancsolj a gyerekeidre, hogy engedelmeskedjenek nekem! Iga­zán rájuk férne néhány csattanós pofon, hogy tiszteletet tanuljanak. És vedd tudomásul: ha nem en­gem támogatsz, ne csodálkozz majd, hogy egyszer megunlak és faképnél hagylak! A szerencsétlen férfi csak vörösö- dött ilyenkor, őt pedig helyette is égette a szégyen. V alaha imádta az apját, gyerek­korában szinte bálványként tisztelte. Ha nagyritkán vita támadt a szülei között, sohasem esett nehe­zére a választás, kinek a pártját fog­ja. Anyjától örökölt konok természe­tével egyszerűen képtelen volt fel­fogni, miért tűri ez a jókötésű, erői fizikumú ember a megalázóbbnál megalázóbb helyzetek sorát. Most karácsonykor is. Szikrázó szemekkel esett Erzsébet az apjá­nak, amikor az annyit mondott, felkeresi első feleségének a szüleit. Rögtön le is tett szándékáról, meg- juhászkodva. Hát ennyi tartás sem maradt benne? Eszter összeguban­colódott érzéseiben a kínzó félté­kenység mély megvetéssel párosult Saját magának sem merte volna be­vallani, hogy hovatovább jobban gyűlöü az apját mint Erzsébetet Hogy a mostohája olyan amilyen, azt undorral ugyan, de kész tényként elfogadta. Az apjában viszont árulót látott, aki cserben hagyta két gyere­két, feladta saját magát is. Egé­szen más ember volt... S ez meg- bocsáthatatlannak tűnt Eszter sze­mében. Az utóbbi hónapokban gyakran felmerült benne, hogy igazságtalan a sors, amikor az any­ját elvitte a betegség, ö biztosan megállt volna a saját lábán. Mond­ta is Gyurinak: lelki roncsként nem érdemes élni... Az apjából is az lett. Nem véletlen, hogy újabban iszik, amit korábban soha nem tett. A bal oldalt megjelenő csupasz nyárfasor jelezte, hogy a falu ha­tárához ért. Még néhány méter és az iskola földszintes épülete előtt jár. A feszültség lásson oldódott Esz­terben. Ránézett a karórájára: fél tíz sincs és három-négy percen belül otthon lesz. Beköszönök apának, le­fektetem Petit és még olvasok egy keveset elalvás előtt — határozta e! magában. A Béke-téri vendéglő előtt kisebb tumultusra lett figyelmes. A szoká­sos vasárnap esti kép, gondolta. Azt azonban csak később vette észre, hogy egy alak imbolygó léptekkel kiválik a csoportból, s másodperc­nyi habozás után nekivág az út­testnek. Eszter ösztönös mozdulattal félrerántotta a kormányt és féke­zett, de hiába. Tompa puffanást hallott és leírhatatlanul iszonyú ér­zés hasított bele. > Egedy Gergely: ítélet reség, amit nem kell otthon tölte­nie. Eszter kezdettől fogva leküzdhe­tetlen ellenszenvet érzett mostohája iránt, akit három éve hozott az apja családjukba. Érzéseit eleinte az örökké tükör előtt ülő asszony lusta­sága és leplezetlen önzése táplálta, Idővel azonban kétségbeesetten rá­döbbent, hogy az anyja után az ap­ját is elveszítette. Erzsébet ugyanis teljesen kisájátítóttá férjét, mind­Mezei András•• Ideje volt Ideje volt nyílt férfisálnak. Ideje volt vállalt halálnak. Gazdag ember látszott kövérnek, szegény ember látszott soványnak Jó és gonosz, mint a mesében, ez fehérben, az feketében. Az angyal arca volt födetlen, volt a gyilkosé leplezetlen. Lön: a farkasok mosolyognak. Lón: a bárányok vicsorognak. Hazug ajkán az ál-lgazság. Igaz ajkán az ál-hazugság. Irgalmatlan az irgalmasság, bizonytalan a bizonyosság.

Next

/
Thumbnails
Contents