Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-13 / 112. szám

\ A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1983. MÁJUS 13., PÉNTEK Kisiparosok közgyűlése Övék a szolgáltatások fele A kerepestoKsniak önállósulni szerelnének A kisiparosok mind népe­sebb tábora a KIOSZ-ban egyesül, érdekképviseletüket e szervezet látja el. A vezetők, a munkatervnek megfelelően időről időre beszámolnak munkájukról, ismertetik a tagság előtt álló feladatokat. Hónapokkal ezelőtt változás állott be Gödöllőn a KIOSZ- szervezet vezetőségében. A korábbi titkár lemondott. Az­óta megbízott titkár, Parádi Lajos viszi az ügyeket, ő tar­totta a minapi küldöttközgyű­lésen a nagy érdeklődéssel kí­sért beszámolót. A többi kö­zött elmondta, hogy városunk­ban jó a KIOSZ együttmű­ködése a tanáccsal, a pártszer­vekkel, valamint a tömegszer­vezetekkel. Ennek a kölcsönös tájékoztatás, a közös tanács­kozások adják az alapját. Késik a tagdíj Az aiapszervezet gazdasági munkájáról azt hallottuk, hogy amíg tavalyelőtt 936 kisiparos tartozott az itteni szervezethez, addig ma szá­muk meghaladja az ezret. Ehhez tudni kell, hogy a gö­döllőiek mellett ide tartoznak a kerepestarcsaiak, a val- kóiak, a vácszentlászlóiak, a csömöriek, az isaszegiek, a mogyoródiak, a szadaiak, a nagytarcsaiak és a zsámbokiak is. De a veresegyházi és a pé- celi alapszervezetek társada­lombiztosítási és alkalmazta- tási ügyeit is Gödöllőn inté­zik. Az alapszervezet költségve­tése a tagdíjfizetésre épül. Sajnos tavaly a tagdíjhátra­lék elérte a 150 ezer forintot, s eddig az idén sem javult a helyzet. A tartozások már 234 ezer forintra rúgnak. Az oko­kat elemezve Parádi Lajos el­mondta, hogy ezért elsősorban nem a kisiparosok hibáztat­hatok, egyszerűen arról van szó, hogy a tagdíj beszedését, ekkora létszámmal nagyon ne­héz megszervezni. De a hátralékok ellenére si­került megvalósítani több ter­vet. A KlOSZ-székházba be­vezették a gázt, ami 300 ezer forintba került. A szerelésben, a belső munkákban, a helyre- állításban több kisiparos köz­reműködött társadalmi mun­kában. Újdonság az is, hogy a székházban klubhelyiséget rendeztek be, s hétfőnként délután 5-től várják a tagokat. Túljelentkezés Rendszeresen dolgoznak a szövetség munkabizottságai is, így a segélyezési, az adó­véleményező és -megállapító, a szolgáltatásfejlesztési és a nőbizottság. Az utóbbi kettőt nemrégiben szervezték újjá. Tavaly megalakították a fuva­rozók szakmai bizottságát, ez a testület a személy- és te­herfuvarozók problémáival foglalkozik. A szociálpolitikai bizottság közreműködik a szociális se­gélyek odaítélésében s elbírál­ja a tagdíj csökkentési kérel­meket. Az ifjúságpolitikai és szakmunkástanuló képzési bi­zottság rendszeres kapcsolatot tart a szakmunkásképző inté­zetekkel. Az idén részben már befejeződött a beiskolázás, a a festő- és a fodrászszakmák­ban volt túljelentkezés. A töb­bire viszont még lehet jelent­kezni, a tudnivalókat a szék­házban lehet megérdeklődni. Ügy tűnik: még mindig van­nak tartalékok a kiadások, a termelés és a fenntartás költ­ségeinek csökkentésében. Jó példa lehet rá az a gyakorlat, amelyet a MÉM Műszaki Inté­zetben folytattak az elmúlt években. A kidolgozott ener­giatakarékossági elképzelések beváltották a reményeiket: noha az egyes energiafajták ára évközben emelkedett, mégis mintegy félmillió fo­rinttal alacsonyabb volt az ilyen célra kiadott pénzük, mint egy évvel korábban. Az is érdekes, hogyan érték A hallgatóság és a vendé­gek is jó érzéssel nyugtázták, hogy a kisiparosok az elmúlt időszakban is kivették a ré­szüket a társadalmi munkák­ból. A városban és az érintett községekben ez a munka több mint félmilliós értéket jelen­tett tavaly. Jog, kötelesség A hozzászólások a legfonto­sabb gondokat érintették. A többi között szó esett arról is, hogy nem mindenben egysé­ges a szervezet, s hogy a kere­pestarcsaiak önállósulni sze­retnének. Volt, aki a pénzát­utalásokkal kapcsolatban pa­naszkodott, elmondva, hogy az elvégzett munkáért általában késve kapják meg a díjat a vállalatoktól, a szövetkezetek­től. Akiket viszont ez ügyben maradéktalanul dicsérni lehet: a Szilasmenti Termelőszövet­kezet. Szót kért Ács János is, a vá­rosi pártbizottság titkára, aki dicsérőleg elmondta, hogy a lakossági szolgáltatásoknak már mintegy a felét a kisipa­rosok nyújtják Gödöllőn. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a jogok és a köte­lességek egységet alkotnak. Csiba József el ezt. Az intézet hőlközpont- ját földgázüzemre állították át néhány éve. Ez — bár ki­adásokkal járt — az olcsóbb energiahordozó révén eleve kisebb fűtési költséget ered­ményezett, mégis úgy találták: érdemes automatikus hőfok- szabályozókat is beszerelni, s ezekkel ugyancsak jó néhány százaléknyi megtakarítást ér­tek s érnek el a jövőben is. Emellett csökkentették azok­nak a vizsgálatoknak a szá­mát, amelyek villamos ener­giát igényeltek. MÉMMI Félmilliós megtakarítás Elváltak, figyelem! v Jelentkezőket váró szeminárium Amint arról már lapunk hasábjain is beszámoltunk, a gödöllői* 1 városi-járási Petőfi művelődési ház az országban az elsők között állított össze mentálhigiénés programot, amelynek már ígéretesen mű­ködő körei mellé most egy különleges szolgáltatásnak fel­fogható szemináriumot szer­veznek. Bankó Erzsébet, a ház munkatársa elmondta, hogy dr. Bognár Gábor szak­mai irányításával hat részből álló, egy-egy alkalommal két- két és fél órányi foglalkozást hirdetnek, heti ritmusban. Új életvitel A hírben sajnos, nem a vá­lás a különleges, hiszen amint köztudomású, hazánk az alko­holfogyasztáshoz és az öngyil­kossághoz hasonlóan a válá­sok, a családok felbomlása te­kintetében is veszélyesen elő­kelő helyet foglal el a világ- statisztikákban. E helyütt nem elemezhetjük a válás adott esetben pozitív, de legtöbbször mégis hátrányos következmé­nyeit, elég, ha csak tanulmá­nyok, felmérések, újságcikkek seregére utalunk, amelyet mind ezzel a problémával fog­lalkoznak. A szeminárium sikeréhez éppen ez ad reményt: a tu­dományos feldolgozás azzal kecsegtet, hogy a váláshoz ve­zető hosszabb-rövidebb folya­mat elemzésével, a válás kö­rülményeinek és következmé­nyeinek átgondolásával meg- könnyíthetjük az elváltak helyzetét. Mert ha még ez az egyetlen megoldás, akkor is általában hosszú idő telik el, amíg a felek megemésztik a bonyolult kapcsolatok változá­sait, hónapok, évek telnek el, amíg letisztulnak a felfogások és sikerül új, elviselhető vagy éppen boldog életvitelt kiala­kítani. Hat témakör S ez csak az egyik oldal, hiszen a válás érinti a felek rokonságát, leginkább pedig a gyermekeket; nem utolsósor­ban az ő érdekük is, hogy a válás után mihamarabb ren­deződjenek a dolgok, méghoz­zá nem is akárhogyan! Ezek­ben a gondokban igyekszik majd segítséget adni a sze­minárium, amelynek részté­máit rövid felsorolásban is érdemes ismertetni az esetle­ges érdeklődőkkel. Nincs ok félelemre Az első alkalommal a válás érzelmi vonatkozásairól lesz szó, majd az elvált házastár­sak folytatódó kapcsolatairól. A harmadik alkalommal a vá­lás rokoni, baráti reakciói ke­rülnek terítékre, ezután A válás hatása a gyermekre, vál­tozások a szülő-gyermek kap­csolatban címmel tartanak foglalkozást. A következő té­ma az újrakezdés általános problémái, az új társasági és partnerkapcsolatok, s végül az elváltak számára elérhető segítség különböző formáiról lesz szó. Az összejöveteleken a beve­zető után lehetőség nyílik cso­portos beszélgetésekre is, ame­lyeket felkészült vitavezetők irányítanak. S bár nem szo­kásunk. ezúttal a jelentkezés pontos feltételeit is közöljük, hiszen aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, sokan élszemérem­ből, tartózkodásból, félelemből Három középiskolában Ballagás, érettségi Az idén rendhagyó módon, már, ma, azaz pénteken meg­kezdődnek a ballagások a kö­zépiskolákban, azaz pontosan az aszódi Petőfi Sándor Gim­názium és Gépészeti Szakkö­zépiskolában, ahol szombaton és vasárnap több megye te­rületi kézilabda-bajnokságát rendezik meg. Ezért kaptak engedélyt arra, hogy egy nap­pal korábban elbúcsúztassák a végzős negyedikeseket. A két gimnáziumi osztályban ötve- nen, a két szakközépiskolai osztályban pedig harmincötén ballagnak, majd kezdik meg hétfőn az érettségit az írás­beli vizsgákkal. A szakközép- iskolás csoportok közül az egyikben mechanikai műsze­résznek, a másikban géplaka­tosnak tanultak a fiatalok, akik az érettségi mellé szak­munkásoklevelet is kapnak. Aszódon rajtuk kívül még két levelezés osztály is érett­ségizik, egy általános gimná­ziumi csoport és a szakmun­kások esti középiskolájának végzős hallgatói. Gödöllőn, a Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola ballagása a ha­gyományos időben, holnap, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik. Az idén csaknem százan fejezik be középisko­lai tanulmányaikat: a gimná­ziumi tagozat két osztályában éppen hatyanan, míg az óvó­női szakon harmincnyolcán készülnek az érettségire. Az utóbbiak mindegyikére állás vár a városban, a megyében, néhányukra pedig Budapes­ten. A gimnazisták több mint hatvan százaléka jelentkezett főiskolára, egyetemre. Ugyancsak holnap ballag­nak a péceli Ráday Pál Gim­názium két negyedikes osztá­lyának tanulói, összesen har­minckilencen, akik általános gimnáziumi tagozaton tanul­tak, s a többi város- és járás­beli társukhoz hasonlóan már hetek óta a nagy vizsgára, az érettségire készülnek. A meg­méretés ideje elérkezett, re­méljük, mindenki sikerrel ve­szi az Írásbeli majd a szóbeli fordulót is. a továbbtanulók pedig megállják a helyüket a felvételiken. ÉaaaÉ Mozi— Névtelen vár. Színes, ma­gyar film. Csak 4 órakor! Keresztapa. Kétrészes, szí­nes, szinkronizált, amerikai film, 6 órakor. A nap programja maradnak majd távol, esetleg éppen azért, mert nem mer­nek érdeklődni. Természete­sen semmi ok a félelemre, an­nál inkább sem, mert a sze­minárium szakmailag meg­alapozott, sikeres külföldi ta­pasztalatokon nyugszik. Jelentkezni tehát május 20- ig lehet a művelődési ház­ban, telefonon vagy személye­sen, ahol Bankó Erzsébet ad részletes felvilágosítást. A sze­minárium díja a hat alkalom­ra mindössze százhúsz forint, s az is nagy könnyebbség, hogy közben a ház munka­társai szakszerű gyermek­megőrzést is vállalnak, tehát az sem akadály, ha az anyu­ka, apuka, nem tudja kire hagyni a kicsit. Elsősorban olyanok jelentkezését várják, akik egy-két évnél nem ré­gebben váltak el. A mielőbbi értékesítés azért is fontos, mert a szeminá­rium kötött létszámú, s az induláshoz elesendő jelentke­ző szükséges. Ha a csoport nem jön össze, legfeljebb ősz­szel lehet szó az ismételt szer­vezésről, mert az országban nagyon sok helyen érdeklőd­nek iránta. Viszont ha sike­rül. akkor Gödöllőn lesz leg­elsőnek. Ebben az esetben az első foglalkozás ideje május 23.. hétfő, este hat órakor a művelődési központban. Gáti Zoltán zy Tivadar, a Rádió Kabaré­színháza szerkesztője, 19 óra­kor. Khbtaiáíkoző Öten Aszódról Az ország északkeleti ré­szébe, a Zemplén megyei Fü- zérradványba utaznak, az ott megrendezendő országos talál­kozóra az aszódi művelődési ház Üj Tükör Klubjának tagjai. Az ötfős csapat a moz­galomban hagyományosan jól szereplő aszódi társaságot képviseli a háromnapos, hét végi összejövetelen, amelyen a klubmozgalom ügyes-bajos dolgairól lesz szó, de emellett alkalom nyílik arra, hogy a környékkel is megismerked­hessenek a fiatalok. Kirándul­nak például Hollóházára, szombaton este egy igazi lako­dalomba hivatalosak, s lesz klubvetélkedő is. Cél: Acsaújlak Az idén is megrendezi ke­rékpártúráját a KISZ járási bizottsága. Az időpont május 21. és 22., indulás 21-én reggel 8 órakor a KISZ-bizottság elől. Az úticél ezúttal az acsaújlaki kastély, amit Ve­resegyházon, Galgamácsán át, mintegy negyven kilométer lebiciklizése után érhetnek el a jelentkezők, akiknek ezúttal saját maguknak kell kerék­párról gondoskodniuk. Az első nap késő délután­ján, estéjén sport, kulturális műsor, tábortűz szórakoztatja az edzett vándorokat, a va­csorára való csirkepaprikást az aszódi KISZ-esek különít­ménye főzi. Másnap Csővárra kirándul a társaság, majd a kora délutáni órákban indul­nak vissza Gödöllőre. A je­lentkezéseket május 15-ig vár­ják a járási KISZ-bizottságon. Kézilabda Biztos IM Vasas-győzelem A harmadik nekifutásra végre sikerült nyerni az IM Vasas kézilabdásainak idegen­ben. Két döntetlen és a GEAC elleni győzelem a mér­legük a három idegenbeli mérkőzésen. Az otthoni két győzelmet tekintve nem rossz a kezdet. Az egyetemistákkal többször is találkozott csapa­tunk edzőmérkőzésen. MNK- és terembajnokságban. Eddig minden alkalommal nagy gól- arányú győzelmet arattunk, de kitűnt, mennyivel más egy bajnoki mérkőzés légköre. Volt idegesség, kapkodás, ro­hanás, az eredmény szoros alakulása közepette, érezhető volt, hogy bajnoki pontokért folyik a küzdelem. Végül is biztos, négygólos győzelemmel zárult a mérkőzés. IM Vasas—GEAC 32-18 (14-6) IM Vasas: Hévíz — Majo­ros (2), Raffai (6), Gaál (4), Sima (4), Fehér (5), Basa. Csere: Varga (kapus), Boldis, Liszkai (1) , Péter. Jók: Fehér, Raffai. GEAC: Marszin — Pethes (2) , Bandula (2), Köles, Pethő (5), N. Kovács (7), Tromposch (2). Csere: Fazekas. Jók: Mar­szin, Pethő, N. Kovács. Az első félidő elején nem bírt elhúzni az IM Vasas, sőt a 18. percben átvette a veze­tést az egyetemi gárda 7-6 arányban. A félidő végére azonban 14-6-os eredményt ér­tek el az ikladiak. A második félidőben, annak ellenére, hogy sok biztos gólhelyzetet hibázott el a Vasas, egy per­cig sem volt veszélyben győ­zelme. Mégis azt mondhatjuk: az ikladiak sok hibával, az egyetemisták végig lelkesen küzdöttek a sportszerű, köze­pes színvonalú mérkőzésen. S. G. jw Ügyelet Állatorvosi ügyelet: Csömö­rön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerpestarcsán, Mo­gyoródon, Nagytarcsán, Pé- celen, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen május 14-én, szombaton 8 órától május 16-án, hétfőn 8 óráig: dr. Rédling Tibor, Kerepestarcsa, Váci Mihály u. 2. Aszódon, Bagón, Dán/ban, Domonyban, Galgahévizen, Galgamácsán, Hévizgyörkön, I kiadón, Kartalon, Túrán, Valkón, Váckisújfalun, Vác- szentlászlón, Versegen, Zsám- bokon május 14-én, szomba­ton 8 órától május 16-án, hét­főn 8 óráig: dr. Dóka József Vácszentlászló, Kossuth u. 3. Az ügyeleti napokon vég­zendő exportszállításoknál mindkét állatorvos igénybe vehető. Nagy meglepetés Végre dányi siker A megyei I. osztályú női kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában győzelemnek örülhetett Dányban a hazai közönség, a tavalyi bronzér­mes gárda eddig csak két ve­reséget és két döntetlent .könyvelhetett el magának, s most végre megtört egy rossz sorozat. Dány—Budaörs II. 19-14 (8-7). Dány: Péli — Varró, Sződi M., Dóczi, Kurunczi, Sződi Zs., Oroszi, Nyári. Gyengén kezdett a dányi gárda. A lányok egymás után két hetest is hibáztak a bát­ran kezdeményező vendégek ellen, akik nagy meglepetés­re 7-3-ra elhúztak. Az első félidő lefújása előtt éppen- csak sikerült megfordítani az állást, igaz ekkor öt zsinórban lőtt dányi gólra egy válasz sem érkezett A pihenő még inkább jót tett a dányiaknak, hiszen az első néhány percben megint öt gólt sikerült dobni válasz nélkül. A befejező részben már vál­takozva estek a találatok, de így is biztos győzelmet arat­tak a mieink, Zsigli István és Nagy II. József kiváló bírás­kodása mellett. A szadaiak közül Varró 9, Sződi M. 6 góljáért külön is dicsérhető. Sz. S. Kistarcsai gázcseretelepünkre telepvezetőt felveszünk. Jelentkezni lehet személyesen: PEST MEGYEI IPARCIKK KERESKEDELMI VALLALAT, Budapest V., Deák Ferenc u. 23. Telefon: 173-525. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Május 13-án. Gödöllő, művelődési köz­pont: Iskolás lesz a gyermekünk! sorozat harmadik előadása. Első nap az iskolában — él­mények, kudarcok, Előadó: dr. Vekerdy Tamás pszichológus. Vendégei a város tanítónői, 17 órakor. Hubay Miklós Római kar­nevál. Katarzis két részben, a Váci Befogadószínház ven­dégjátéka, 20 órakor. Biológiai védett területeink életéből — filmvetítés, a Pe­tőfi Sándor iskola tanulóinak, 10 órakor. Nyolcadikosok klubja: Be­fejeztük az altalános iskolát! Beszélgetés Vekerdy Tamás pszichológussal, 17.30 órakor. Nyugdíjas tisztek klubja: Idő­szerű politikai kérdések. Elő­adó: Kogler Tibor ezredes, helyőrségparancsnok, Országos tanácskozás a mű­velődési otthonok időszerű kérdéseiről és a társadalmi vezetőségek működésének ta­pasztalatairól, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztálya rendezésében. Apró találmányaink című kiállítás, megtekinthető 15— 19 óráig. Gödöllő, helytörténeti gyűj­temény: Szekeres Erzsébet szőnyeg­kiállítása, megtekinthető 14— 18 óráig. Mogyoród, művelődési ház: Koltai Róbert önálló estje. A műsor vendége: Farkashá-

Next

/
Thumbnails
Contents