Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-26 / 97. szám
NAGYKŐRÖSI Otília A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1983. Április 26., kedd A lakásigények megújítása Áz ügyintézés nehézségei Március óta tart a lakásigénylések megújítása a városban. Ennek eddigi tapasztalatairól érdeklődtünk az elsőfokú lakásügyi hatóságnál, vagyis a tanács igazgatási osztályán dr. Karay Kornélia osztályvezetőnél. — Először is, néhány — szerintem köztudott — dologra hívom fel a figyelmet. Senkit nem érhetett váratlanul a rendelet, hiszen már lassan egy éve annak, hogy a legkülönbözőbb tömegtájékoztatási fórumok, a televízió, a rádió, az országos és a helyi sajtó is na'p mint nap cikkezik e témáról. Ezenkívül mi minden eddigi igénylőnek, még a tulajdonképpeni munka megkezdése előtt, tehát márciusban adatlapot küldtünk ki, s ezen is részletesen ismertettük a tennivalókat. — Hány családról van szó? — Régi nyilvántartásunk szerint ötszáz felett volt a la- kásigónylésék száma, természetesen ezek eltérő igényszin- tűek, komortfokozat meg szobaszám szerint. — Most a félidőn túl, a hajrá előtt, hány igénylőről tudnak? — Eddig a megújítások vagy lemondások száma 120— 150 között van. Mindenképpen érthetetlen azonban, hogy 350 család egyáltalán nem jelentkezik. — Mi lesz velük? — Több szálon próbálunk velük kapcsolatba lépni. Mint már említettem, minden régi igénylőnk adatlapot kapott. Miután erre ilyen arányú volt csak a visszajelzés, e hónap közepén újabb levelet küldtünk nekik. — S ennek mi lett az eredménye? — Erre összesen a mai napig 28 válasz érkezett. Ketten megújításról nyilatkoztak, a többi 26 lemondta az igénylését. — Nem valami jó arány, mivel lehet ezt magyarázni? — Talán nem eléggé köztudott, hogy annak, aki lakásra vár, a személyi adataiban történt változásokat is közölnie kell a nyilvántartó szervnél. — Melyek ezek az adatok? — Családi állapot, gyermekek számának változása, az addigi lakcím megváltozása és a jövedelem csökkenése vagy emelkedése. A már megoldott eseteket is jelezni kellene, így naprakész az az információs rendszer, mely alapj ári sorra Olcsóbb volt a malac Forgalmas tavaszi vásár Vasárnap tartották meg a tavaszi, hagyományos Szent György-napi vásárt, melyre a fél országból jöttek vásárosok Nagykőrösre. Az állatvásárokon, a lóvásárt kivéve, az árak némi mérséklődést mutattak. A malacvásáron ennek az oka a rendkívül nagy jószágfelhozatal, s a Pest környéki felvásárlók hiánya volt. A sertésvásáron egyébként a 6—7 hetes választási malacok ára 850—900 forinttal kezdődött, s 950—1100 forintért 7—8 hetes malacokat adtak. A háromhónapos malacok ára 1300—1400 forint körül mozgott, öthónaposat 2000—2100 forintért adtak. Anyasertést keveset láttunk elkelni. Egy kétévest 6500 forintért vettek meg. A vásárokon egyre több birkát árulnak. Vannak termelők, akik azt mondják, hogy a juhtenyésztés már kifizetődőbb, mint a malacnevelés. Kisbárányt 700—1000 forintért árultak. Az éves anyajuh 2500—2700 forintért kelt. A lóvásáron az árak emelkedést mutattak. Húszezer forinton alul már nyugdíjas tsz- gazdának megfelelő kocsilovat se igen lehetett venni. A jobb igásló ára 25—30 ezer forint • körül mozgott. Fuvaroslovat 40—50 ezer forintért lehetett kapni. Keresték az éves csikókat 12—18 ezer forintos árral. A Mura fajtákért többet is adtak. Használt lőcsös kocsit 6 ezer, gumis tábláskocsit 10 ezer forintért kínáltak. A vásáron árultak fiatal szamarat is. A gazdája 8 ezer forintra tartotta, de csak 5 ezer forintot ígértek érte. A szarvasmarhavásár nagy felhajtás mellett, eléggé lanyha volt. Egy napi 22 liter tejre garantált tehenet két kis borjával 28 ezer forintra tartottak, de csak 23 ezer forintot ígértek érte. Meddő tehenet már 15 ezer forintért is adtak. Kétéves vemhes üszőborjút 18 ezer, az öthónapos bikát 8 ezer forintra tartották. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a kisebb bikákat 75— 84, a nagyobbakat 65—70, s az üszőborjúkat 40. forintos kilogrammonkénti áron vette. A gyalogvásárra a szélrózsa minden irányából rengeteg iparcikket, ruhát és édességárut hoztak, melyekből sokat megvásárolt a jó tavaszi időben a vásár sok látogatója. kerülhet az igénylő. Szóval egész egyszerűen sokszor csak az alapokról van szó. S ez mindenkinek a legkonkrétabb érdekét szolgálná. — Ezt a helyben járást hogyan lehet megszüntetni? — Mi mindenesetre lépünk, s egyszerre kettőt is. Elsőnek is: újabb'— ezúttal harmadik — levelet fogunik küldeni az igénylőknek, de ezt már térít- vénnyel, elejét véve a későbbi esetleges reklamációknak. A másik: a tanács meghosszabbította a megújítások elfogadásának határidejét; így erre most már május 15-ig lehet majd sort keríteni. — Mi lesz azokkal, akik erre a felhívásra sem jelentkeznek? — Elvesztik a jogfolytonosságot, azaz esetleges új jelentkezésük a többiek mögé sorolást jelent majd, azaz erősen hátrányba kerülnek. — S mi a tényleges haszna a megújításoknak? — Még az eddiginél is pontosabb nyilvántartáshoz jutunk. Egyértelművé válik, kik azok, akik valamilyen fokú tanácsi segítséggel próbálják lakásgondjaikat megoldani. A sok vissza nem jelző régi igénylő időközben például elköltözőit Nagykőrösről, s talán éppen új lakóhelyén ad be lakásigénylést. Márpedig ezzel lehetséges, hogy hátrányos helyzetbe hozza saját magát, hiszen lehetőség van rá, hogy beszámítsák egy-egy más városban már jogosultként eltöltött idejét. Tehát hiba volt itt elmulasztani a megújítást. Aztán ismét sokan OTP-lakást vásároltak, de azt nem jelezték, s más egyéb okok is léteznek. Ballal Ottó Kitöltetett dolgozók Szövetkezeti ünnepi gyűlés A Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vezetősége, május elseje megünneplése keretében, a munka ünnepe előtti napokban, minden évben gyűlést tart, melyen kitüntetik a szövetkezet előző gazdasági évében legjobb eredményeket elért dolgozóit. Fejlődés Ezt az ünnepi tanácskozást, csütörtökön este tartották meg az Arany János Művelődési Központban, melyen a városi pártbizottságot Tóth Dénes gazdaságpolitikai reszortfele- lős képviselte. Megjelent továbbá a Pest megyei Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetétől Menyhért Erzsébet titkár és Fodor László titkárhelyettes. A szép számban egybegyűlt szövetkezeti dolgozókat Mester János szakszervezeti titkár köszöntötte. Megnyitó beszédében kifejtette, hogy az elmúlt elég nehéz esztendőben, nem értek el csillagos eredményeket, de a lakosság rendes ellátása terén becsülettel helytálltak. A közelgő május elseje jelentőségét Cseszek József alapszervezeti párttitkár méltatta. Majd Bekő Józsefné igazgatósági elnök értékelte a szövetkezet 1982-es esztendejét. Az elmúlt év közepes volt — mondotta. A melléküzemekkel nem rendelkező megyei szövetkezetek sorában Nagykőrös a nyereség tekintetében a második helyen áll. Az 1983- as év első negyedéve pedig a lakosság zökkenőmentes ellátása mellett, fejlődő tendenciát mutat. A dolgozók eredményességi és munkaverseny utáni jutalmazását és bérezési problémáit megértéssel intézik. Beszéde végén köszönetét mondott valamennyi dolgozó múlt évi munkálkodásáért és kérte, hogy az idén is kapcsolódjanak be a munka- és brigádversenyekbe. Elismerés Azután Menyhért Erzsébet, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei titkára szólalt fel. Elismerését fejezte ki a szövetkezetben folyó, s a tagok érdekeit eredményesen szolgáló szakszervezeti munkáért és Mester János szakszervezeti titkárnak átnyújtotta a Pest megyei szak- szervezet kitüntető jelvényének arany fokozatát, Bánké- gyesi Sándorné szakszervezeti elnök pedig elismerő oklevelet kapott. Kiváló cím, oklevél A következőkben Bekő Józsefné elnök és Mester János szakszervezeti titkár a szövetkezet két osztálya és 21 boltja brigádjainak kitüntető jutalmakat adott át. Kiváló dolgozó kitüntetést kapott: Babos Lászióné, K. Kiss Lídia, Nyit- rai László, Gulyás Sándorné, Berényi László, Perneki Antal, Domokos Dezsőné, Halasi Istvánná, Récsi Pál, Németh Albert, Baji Miklósné, Aranyos Dezső, K. Kiss László, Bekő Antalné és Bagi József, Két évtizedes szövetkezeti munkálkodásáért oklevéllel tüntették ki: Cseszek Józsefet\ Cseri Lászlót, Varga Istvánt; Rab Balázsnét, Makai Zsig- mondot, Szőke Lászlót, Dér Ferencet és Oláh Annát. Majd Sipos Teréznek átadták a KISZ KB dicsérő oklevelét. Az ünnepi gyűlés Mester János szakszervezeti titkár zárszavával ért véget. Kopa László _________/_ Ár amszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi ki- rendeltsége értesíti a lakosságot, hogy április 27—28—29-én naponta reggel 7 órától délután 4 óráig áramszünet lesz a Kodály Zoltán utcában. A hálózat az áramszünet alatt is feszültség alatt levőnek tekintendő. Labdarúgás • • Ötletes, színvonalas játék Nagykőrösi Kinizsi— I Tápiószcle 4-2 (0-0j. Kinizsi; Molnár — Terjéki, Cseh, Karcsú, Virágh, Szalai, Szabó, Petrezselyem, Benkó, Kovács, Németh (Vigh a szünetben). Támadólag kezdett a Kinizsi a szelei mérkőzésen de Benkó lövését védte a kapus. Majd kiegyenlített mezőnyjáték folyt, a hazai lövések rendre elkerülték a körösi kaput. Németh jól keresztbe lőtt labdáját Benkó elhibázta, Szabó szabadrúgása alig kerülte el a szelei kaput. Valamivel többet támadott a hazai csapat, de Molnár jól védett. A félidő befejezése előtt Németh szögletrúgása után Karcsú veszélyes fejese alig kerülte el a szelei kaput. A második félidő szelei támadásokkal indult, de Molnár biztosan védte a veszélyes lövést. A 49. percben Szabó szabadrúgását a kapus kiejtette, Benkó a lábak között kapu elé adta a labdát és Kovács megszerezte a vezetést. 1-0. A hazaiak ellentámadása után csak nehezen szabadult fel a körösi kapu. Kovács lövését szögletre védte a kapus, be- rúgás után gólhelyzetben Karcsú rosszul találta el a labdát. A hazai csapat az egyenlítésre törekedett, de Molnár szögletre hárított, majd jó ütemű öklözéssel tisztázott. A A versmendás léleknemesítő szépsége Dobogón a körösi kislány A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetet újabb öröm érte. Mint arról már lapunk más oldalán értesülhettek az olvasók, a nagykőrösi Balogh Erika szép sikert hozott az iskolájának. A Dél-Pest megyei középiskolák versmondó versenyén, melyet Dabason rendeztek meg, egyéni második helyezett lett. A jó hír hallatán különösen a 4/a osztály volt büszke az Erikára. A Toldi iskola élelmiszeranalitikus tanulójának elért sikere figyelemre méltó, mert nehéz versenyben szerezte meg az igen előkelő helyet. A Babits Mihály születésének 100. évfordulója tiszteletére meghirdetett versenyen 12 középiskola harmincegy diákja indult. A mélyen átélt szép versmondásért kedves szavakkal illette Garai Gábor Kos- suth-díjas költő, a zsűri elnöke is. — A versenyről hallhatnánk bővebben is? — Ott kezdem a történetet mondotta Balogh Erika —, hogy azon a héten szerdán a Ki mit tud? országos tv-válogatóján vettem részt. — Verssel, ugye? — Öh, nem. Tánccal. Pontosabban indián tánccal. A hozzá illő öltözetet és sminket viseltem. Arról, hogy ott milyen eredménnyel szerepeltem, még nem értesítettek. A szóbeli értékelés kedvező volt, szeretném, ha írásban sem lenne másképp. Még ugyanazon hét szombatján elindultam verset mondani is. Rajtam kívül a Toldi iskolából még két diák volt ott. Végeredményben a csapatversenyben ötödikek lettünk. Az erős mezőnyben nem is számít ez rossz helyezésnek, különösen, ha számításba vesszük, hogy jórészt gimnazisták vetélkedtek. — Kicsit fáradtan érkeztem Dabasra. Amikor azonban a pódiumra léptem, már minderről megfeledkeztem. Bármelyik Babits-verset elmondhattuk és volt szabadon választott vers is. Én Babits: A lírikus epilógja és Kosztolányi: Mostan színes tintákról álmodom című versét mondtam el. Ez utóbbi az egyik legkedvesebb versem. — Mióta került közelebbi kapcsolatba a versmondással? — Végeredményben egészen kiskoromtól kedvelem a verseket, melyeket először édesanyám segítségével ismertem meg. Tulajdonképpen általános iskolás korom óta állandóan részt veszek valamilyen ezzel kapcsolatos versenyen. Évente elindultam a Kazinczy szép kiejtési versenyen is. Mindezeken igen eredményesen szerepeltem. Az iskola irodalmi színpadának is tagja voltam. A mostani szereplésem után az iskola vezetője, dr. Bognár Gyula igazgatói dicséretben részesített. — A négy év alatt sokat tanultam a magyartanáromtól, Szigeti Mártától. Elmondta, hogy hogyan kell értelmezni a verset, s ez sokat segített a megértésben. — Most hogyan tovább? — Készülök az érettségire és várom a Ki mit tud? szereplésem eredményét. Jelentkeztem a budapesti Kertészeti Egyetemre. A szívem mélyén persze a tánccal és a versekkel is szeretnék foglalkozni. Minden vágyam, hogy a rockszínházba bejussak. A fővárosban dzsesszbalettet is akarok tanulni. A testedzésre igen nagy gondot fordítok, és a táplálkozásban is mértéktartó vagyok. A Balogh Erikát felkészítő Szigeti Márta rendkívül lelkes, tantárgyát kiválóan ismerő pedagógus hírében áll. Legutóbb például a hazánk felszabadulásának 38. évfordulója tiszteletére olyan műsort rendezett, mellyel méltán érdemelte ki a város vezetőinek és az ottlevőknek teljes elismerését. Szigeti Márta tanárnő egy évtizede vezet irodalmi színpadot. Először a Petőfi, most pedig a Toldi iskolában. Bármikor kész volt az iskolai ünnepségek műsorainak megszervezésére is. Az irodalmi színpaddal kapcsolatban a tanárnő elmondotta', hogy a foglalkozásokat nehezíti az ötnapos tanítási hét. Jelenleg főként egyénileg foglalkozik azokkal, akik érdeklődnek a vers iránt. Bízik abban, hogy a tapasztalatok birtokában, jövőre sikerül kedvező megoldást találni az irodalmi színpad újbóli eredményes működésére. — Köztudott, hogy a mai diákok nemigen tudnak beszélni. Mi erről a szakember véleménye? — Való igaz, hogy nagyon nehezen tudják kifejezni magukat és szegényes a szókincsük. Feltétlenül szükséges lenne, hogy színesebbé váljék a tanulók beszéde. A feladatlapok túlzott használata és a kamaszkor gátlásossága is nehezíti az előbbre jutást. — Elegendő-e a magyartanulásra fordítható idő? — Arról van szó, hogy a szakközépiskolában heti kettő, míg a szakmunkásképzőben heti egy magyaróra van, mely bizony nagyon kevés. Véleményem szerint minden cselekvés csak cselekvésbe ágyazva fejlődik. Így van ez a beszéddel is. — Hogyan tanítja diákjainak a verset? * — Mindenekelőtt tartalmilag, gyakorlatilag igyekszünk megfogni a verset. A helyes levegővételre, hangképzésre, ritmusra is gondot fordítunk. Az értelmezés, a megbeszélés után következik a vers megtanulása. Jeles művészek előadásában lemezről is meghallgatjuk a kérdéses verset. A tanulók magnóra mondják, s azt visszahallgatva jól meg tudjuk ítélni, hogy milyen a versmondás. Fontos az egyéniséghez illő verskiválasztás is. Nekem, mint magyartanárnak, az is a célom, hogy felkeltsem a diákok igényét az irodalom iránt. Legyenek nyitottak, fogékonyak a befogadására. Amellett, hogy jó szakemberek, érdeklődjenek az irodalmi műsorok, színházi előadások iránt is. Én úgy hiszem — mondotta Szigeti Márta —, hogy e tekintetben iskolánk igen sokat tett. K. K. 60. percben gyors, korszerű támadást vezettek a körösi csatárok, Benkó—Kovács— Vigh volt a labda útja és Vigh biztosan lőtt a hálóba. 2- 0. Egy perc múlva Szalai hosszú, pontos labdával indította Benkót, aki nem hibázott3- 0. A 64. percben Szabónak az oldalvonal mellől közvetlen a kapu előterébe lőtt szabadrúgását élesen küldte .Vigh a hálóba, 4-0. Kovács beadását Benkó kapu mellé lőtte. A 4- 0 ellenére a hazai csapat nem adta fel és erősen támadott. A 77. percben a 16-osról leadott pörgetős lövés becsapta Molnárt, azt gondolta mindenki, hogy kapu fölé megy, de az a léc alatt a hálóba csapódott. 4-1. Továbbra is a hazai csapat szorongatott, de Molnár több ízben is bizonyította jó formáját, ennek ellenére a 92. percben a fellazult védőjáték következtében újabb gólt tudtak szerezni. 4-2. Jó színvonalú, sportszerű mérkőzésen, fegyelmezett, ötletes, gólratörő játékkal megérdemelten és biztösan nyert a körösi csapat idegenben, jó ellenfél ellen. Szacskai Zoltán játékvezető ritkán tapasztalható jó játékvezetéssel nagyban hozzájárult a színvonalhoz és a sportszerűséghez. Csütörtökön délután fél 5 órakor hazai pályán Kocsér csapatával lesz edzőmérkőzés. A május 1-i ünnepre való tekintettel a Gödöllő elleni bajnoki mérkőzés április 30-án szombaton délután 2 és 4 órakor lesz a Kinizsi sporttelepen. Tápiószclei ifi—Nagykőrösi Kinizsi ifi 0-0. Kinizsi ifi: Gulyás — Fer- csi, Pesti, Mihályi, Tóth Péli (Szendi) Csapó, F. Szabó,'(Szigetvári) Pavelkó, Boros, Pálfi (Barabás) Szívós. Jobban játszottak a körösi ifik. de a legjobb helyzeteket is elügyetlenkedték. Abonyi serdülők—Nagykőrösi Kinizsi serd. 3-0 (0-0). Kinizsi serd.: Kolompár (Barabás) — Czinkus, Bertalan, Urbán, Hegedűs, Dani (Somodi) Szigetvári, Berki (Hagymási) Jakab, Várnai (Varga) Simon. P. S. Keddi sportműsor Labdarúgás Petőfi-pálya, 16 óra: Amatőr MTE- Városgazdálkodás, kispályás városi bajnoki mérkőzés. Moiihb Keresztapa I—II. Szinkronizált amerikai társadalmi filmdráma. (16 éven felülieknek!) Előadás csak 6 órakor. A STŰDIÖMOZIBAN A bátyám öccse minden pénz megér. Csehszlovák filmvígjáték, fél 6-kor és fél 8-kor. ma Színház A kecskeméti Katona József Színházban délután 3 órakor, Szentivánéji álom. Ma- dách-bérlet. Este 7 órakor, Szentivánéji álom. Főiskolásbérlet. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi