Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-21 / 93. szám
Éljen a kommunista és munkáspártok internacionalista szolidaritása! mFóKusz H hih volt a bejrúti merénylet célpontja Több p&Utskus Izraelt teszi felelőssé Philip Habib elnöki megbízott és az izraeli—libanoni tárgyalásokon résztvevő Morris Draper amerikai küldöttségvezető volt az Egyesült Államok bejrúti nagykövetsége ellen elkövetett hétfői bombamerénylet eredeti célpontja — jelentette hivatalos libanoni forrásokra hivatkozva az Al- Markazia hírügynökség. A két diplomata a támadás időpontjában egy követségi megbeszélésen vett volna részt, de váratlanul a libanoni elnöki palotába hívták őket. Az amerikai követség közelében öt gyanúsítottat, három libanoni és két szíriai állampolgárt tartóztattak le. A libanoni hadsereg páncélosokkal megerősített egységei Úinak indáit a Szojuz T-—8 / Az űrhajósok életrajza Vlagyimir Georgijevics- Tyi- tov alezredes, az űrhajó parancsnoka 1947-ben született a csitai terület Szretyenszk városában. A csernyigovi felsőfokú katonai repülőiskola elvégzése után 1970-ben a légierőnél szolgált pilótaakta- tóként, ezt követően az egyik repülőezrednél volt rajparancsnok. Több repülőgéptípust ismer kiválóan, megszerezte az elsőcsztáíyú pilóta és a harmadosztályú berepülőpilóta minősítést. Tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Az űrhajósegységnek 1976 óta tagja. Felkészülése során megismerkedett a Szojuz T típusú űrhajó és a Szál jut űrállomás berendezéseivel, működésükkel. Gennagyij Sztrekalov, a Szojuz T—8 fedélzeti mérnöke 1940-ben született a Moszkva melletti Mitiscsiben. Az űrhajósok egységének 1973 óta tagja, s most jár másodszor a világűrben. Először Leonyid Kizimmel és Oleg Makarov- val 1980. november 27-én indult útnak a Szojuz T—3 űrhajó fedélzetén a Szaljut—6 űrállomásra, ahol 1980. december 10-ig tartózkodtak. Az űrexpedíciónak kiemelkedő jelentősége volt a további űrrepülések szempontjából: ez volt az első eset, amikor a korszerűsített, háromszemélyes Szojuz T szállítóűrhajó három emberrel a fedélzetén indult útnak. Alekszandr Szerebrov, az 1944-ben Moszkvában született kutatóűrhajós szintén második alkalommal jár a világűrben. Először a múlt év augusztus 19-én indult útnak Leonyid Popovval és Szvetlána Sza- vickajával a Szojuz T—7 űrhajón, a Szaljut—7 űrállomásra, amelyen augusztus 27-ig tartózkodtak, Anatolij Bere- zovojjail és Valentyin Lebe- gyevvel, az alaplegénység tagjaival együtt. Madridi konferencia Merev amerikai magatartás „Az Egyesült Államok szembekerül szövetségeseivel, ha nem változtat a madridi konferencián tanúsított időhúzó, késleltető, merev magatartásán” — hangsúlyozta a spanyol televízió kedd esti kommentárja. Hasonló hangot ütöttek meg a rádióállomások és az esti lapok, amelyek bő terjedelemben számoltak be az európai biztonság és együttműködés kérdésével foglalkozó találkozó — szünet utáni — első plenáris üléséről. A televízió mindhárom híradója részleteket közölt Anatolij Ko- valjov szovjet külügyminiszter-helyettes felszólalásából. Kiemelve, hogy „minden részt vevő állam érdekg a találkozó mielőbbi sikeres befejezése, a helsinki folyamat továbbvitele”. A konferenciához közelálló sajtókörökben az a vélemény, hogy az év eleji óvatos optimizmust most mérsékelt pesz- szimiamus váltotta fel. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hangsúlyozzák, hogy az USA delegációja keményebb állásponttal érkezett vissza Madridba, mint ahogy azt várták. fíozecker a szovjet fővárosba látogat Az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a Szovjet Minisztertanács meghívására május elején hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik az NDK párt- és állami küldöttsége, Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének vezetésével. Előkészítő tanácskozás Versóban Kongresszusra k a Varsóban a Hazafias Nemzeti Üjjászületési Mozgalom (PRON) ideiglenes országos tanácsa tegnap megtartotta utolsó előkészítő ülését a május 7—9-re tervezett országos kongresszus előtt. A mintegy 300 tagú, a legkülönbözőbb foglalkozású személyekből álló testület Wojciech Jaruzelski had,seregtábornok részvételével megvitatta a PRON első kongresszusa elé kerülő dokumentumtervezeteket a mozgaTsak rövid VERESS PÉTER külkereskedelmi minisztert tegnap hivatalában fogadta Ruud Lubbers holland miniszterelnök. Megbeszélésükön áttekintették a magyar—holland gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, valamint eszmecserét folytattak a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok problémáiról. A LÍBIAI biztonsági szervek kémkedés vádjával őrizetbe vettek 8 nyugatnémet állampolgárt. A JANA líbiai hírügynökség jelentése szerint az őrizetbe vettek, különböző nyugatnémet vállalatok alkalmazottai, a CIA megbízásából bizalmas adatokat gyűjtöttek. MEGÉRKEZETT Thaiföldre tegnap az április folyamán immár harmadik amerikai fegyverszállítmány — közölte az Egyesült Államok bangkoki nagykövetsége. lom tevékenységének irányairól és módszereiről. Többórás vita után a résztvevők elfogadták. a kongresszus elé kerülő dokumentumok tervezetét. Végül az úgynevezett belső ellenzék május elejére tervezett rendbontási akcióval kapcsolatban felhívással fordultak a PRON valamennyi tagjához, az egész társadalomhoz: őrizzék meg a nyugalmat, szánjanak szembe a politikai provokációk minden fajtájával. Lengyelország Illegális nyomdákat lepleitek le A lengyel állambiztonsági szolgálat Czestochowában leleplezte az úgynevezett „földalatti Szolidaritás” több illegális nyomdáját. A hatóságok a berendezésekkel együtt 25 ezer röplapot és egyéb uszító kiadványt foglaltak le. Eddig 35 személyt vettek őrizetbe. nagyszabású átfésülési kampányt kezdtek Nyugat-Bejrút déli kerületeiben, főként a palesztin menekülttáborok körzetében olyan személyek után kutatva, akiknek közük lehet az amerikai követség, illetve a többnemzetiségű haderő ellen elkövetett merénylethez. A sajtóbeszámolók szerint több libanoni és szíriai állampolgárt, palesztin menekültet vettek őrizetbe. Safik El-Vazzan miniszterelnök szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok lehetővé teszik a merénylők azonosítását. Jelentések szerint kedd estig 47-re emelkedett a bejrúti nagykövetség ellen elkövetett poKoigépes merényletek halálos áldozatainak száma. Az amerikai nagykövet keddi nyilatkozatában közölte, hogy legkevesebb 16 amerikai állampolgár — közöttük a CiA egy magas rangú közel-keleti szakértője — vesztette életét vagy tűnt el a merénylet következtében. a washingtoni külügyminisztérium eddig 6 amerikai állampolgár nevét tette közzé veszteséglistáján. A libanoni baloldali sajtó után tekintélyes keresztény és mohamedán politikusok is Izraelt teszik felelőssé a hétfői bombamerényletért. A maronita-keresztény Szüle jmán irányié volt köztársasági elnök úgy véli, hogy Izrael az , arab—amerikai közeledés megtorpedózása végett folyamodott effajta kezdeményezésekhez. Nabih Berri, az Amal nevű síita szervezet főtitkára szerint a merénylet célja az volt, hogy a Libanonra nehezedő nyomás fokozásával meghosszabbítsák Dél-Li- banon izraeli megszállását. Kamel El-/*sszad, a parlament síita elnöke rámutatott, hogy Izrael időhúzó obstrukciós magatartása adott ösztönzést azoknak, akik a tárgyalások meghiúsítására törekednek. Ghasszan Tueni volt ENSZ- nagykövet, az Izraellel tárgyaló libanoni küldöttség koordinátora tv-nyilatkozatá- ban azzal vádolta Izraelt, hogy saját céljai érdekében, a csa- patkivonási feltételek további megnehezítésére próbálja kihasználni a bejrúti tragédiát. Arafat b:hjezte budapesti látogatását Közlemény a tárgyalásokról Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke küldöttség élén április 19— 20-án hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. A barátság és szolidaritás légkörében folytatott fhegbe- szeléseken véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a közel-keleti válság újabb fejleményeire, s áttekintették a magyar—palesztin kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Aggodalommal állapították meg, hogy a világhelyzetet továbbra is kedvezőtlenül befolyásolják az imperializmus szélsőséges köreinek a fegyverkezési hajsza fokozására, a katonai erőfölény megszerzésére, a szocialista országokkal való konfrontáció élezésére irányuló törekvései, amelyek súlyosan veszélyeztetik a világ békéjét és biztonságát. Ugyanakkor világszerte fokozzák aktivitásukat a békéért, a fegyverkezés megszüntetéséért fellépő erők. Aggodalmukat fejezték ki a közel-keleti helyzet rosszabbodása miatt, amelynek közvetlen oka az amerikai imperialista körök által támogatott Izrael agresszív, terjeszkedő politikája. Elítélték Libanon és a palesztinai arab nép elleni fegyveres támadást, amelynek nem is titkolt célja a palesztinai felszabadító mozgalom megsemmisítése és a palesztinok törvényes jogai érvényesítésének megakadályozása. Felhívták a figyelmet a Szíria, a PFSZ, és a libanoni hazafias erők elleni újabb izraeli provokációk veszélyesse- gére. Hangsúlyozták a közel-keleti válság mielőbbi áifogo, igazságos, tartós rendezésinek szükségességét. Ennek eiengeáne- teilen feltétele az izraeli hadsereg teljes kivonulása valamennyi megszállt arab és palesztin területről, a palesztinai arab nép törvényes, 'elidegeníthetetlen, nemzeti jogainak biztosítása, beleertve a jogot a visszatérésre, az önrendeuke- zesre és az ónálló államalapításra. Ezzel összefüggésben üdvözölték a fezi csúcskonferencián elfogadott arab tervet, az azzal összhangban levő szovjet rendezési javaslatot, támogatták, hogy minden érdekelt fél, köztük a PFSZ részvételével hívjanak össze nemzetközi konferenciát. A magyar vezetők elítélték a palesztin nép elleni izraeli agressziót, a libanoni menekült- táborokban elkövetett bűntetteket. Megerősítették: a palesztin arab nép igaz ügyéért vívott .küzdelmében a jövőben is számíthat a magyar dolgozók szolidaritására. Üdvözölték a Palesztinái nemzeti tanács 16. algériai ülésszakának határoza. tart. Jasszer Arafat az egész palesztinai arab nép nevében köszönetét mondott a magyar kormánynak és népnek a harcukhoz nyújtott támogatásért. Mindkét fél megelégedéssel szólt a magyar és a Palesztinái arab nép közötti sokoldalú, gyümölcsöző kapcsolatokról, amelyek jól szolgáljak mindkét nép és a világ haladó erőinek javát. Megerősítették szándékukat az együttműködés további bővítésére és elmélyítésére. Gandhi az Indiai-óceán helyzetéről Veszélyes feszültséggóc Az Indiai-óceán térsége veszélyes feszültséggóccá változott bizonyos külföldi hatalmak katonai jelenlétének fokozódása következtében — hangoztatta Indira Gandhi miniszterelnök az indiai légierő parancsnokainak tanácskozásán elmondott felszólalásában. Rámutatott, hogy a világ számos térségében folyó fegyveVéget ért a Francia KP KB ülésszaka [Hegedték a beszámolót Tegnap este véget ért az FKP Központi Bizottságának kétnapos ülésszaka, amelyen a központi bizottság a politikai és gazdasági helyzetet és a márciusi községtanácsi választások tanulságait vitatta meg. Pierre Juquin, a politikai bizottság tagja az ülés után közölte az újságírókkal, hogy a központi bizottság egyhangúlag elfogadta Georges Marchais főtitkár beszámolóját. E beszámolóban Marchais részletesen elemezte a francia gazdasági helyzetet, s rámutatott: a kommunisták egyetértenek azzal, hogy szigorú gazdaságpolitikát kell folytatni, de csalk áfakor fogadják el a kényszerű szigor politikáját, ha az lehetővé teszi az 1981- ben kitűzött célok megvalósítását. Juquin hangsúlyozta, hogy a beszámoló felett lefolyt élénk vita hűen tükrözte az alapszervekben folyt vitákat. Olaszország Újabb kormányválság jelei Az Olasz Szocialista Párt a jelek szerint újabb kormány- válságot akar kirobbantani, és azt akarja elérni, hogy összevonják a június 26-i községtanácsi és (a csak jövőre esedékes) parlamenti választásokat. Újból kiújultak a feszültségek az OSZP és a kereszténydemokrata párt között Fanfani négypárti kormánykoalíciójában, és péntekre összehívták az OSZP Központi Bizottságának ülését. A szocialisták azzal indokolják elégedetlenségüket, hogy a kereszténydemokraták konzervatív irányvonalat akarnak megvalósítani a kormányzásban. ★ Olaszország történetében először választottak nőt egy nagyváros élére. Méghozzá olyan város élére, amely joggal sorolható a szervezett bűnözés világvárosai közé. A kereszténydemokrata Elda Pucci 55 éves gyermekorvos személyében kedd este óta új polgármestere van a szicíliai Palermónalk. Helyzetét jól érzékelteti az egyik újság címe: „Egy hölgy a pokolban”. Pucci kisasszonyt, lévén szó hajadonról, ugyanolyan összetételű koalíció választotta meg, amilyen Spadolini két kormányát alkotta. A megválasztását megelőző alkudozások keménységét, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy elődje február 14-én mondott le... rés konfliktusok az egész föli biztonságát és stabilitását veszélyeztetik. Az indiai sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ Indiai-óceánnal foglalkozó különleges bizottságának ülésén a Szovjetunió kifejezte készségét arra, hogy minden előzetes feltétel nélkül kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal az Indiai-óceánon folyó katonai tevékenységről. A Times Of India új-delhl napilap hangoztatja, hogy a Szovjetunió javaslatának elfogadása — vagyis, hogy az érdekelt államok tartózkodjanak minden olyan lépéstől, ami bonyolítaná a helyzetet — elősegítené annak elérését, hogy az Egyesült Államok csökkentse katonai jelenlétét a térségben, és vonja vissza az Indiai-óceán és a Perzsa-öböl térségébe összpontosított „gyorsan bevethető erőit”. R amasvami Venkataraman hadügyminiszter az indiai hadsereg számára tartott tanácskozáson kijelentette, hogy a pakisztáni atomkísérletek békés jellegét hangoztató iszla- mabadi kijelentések ellenére, India meg van győződve arról, hogy a szomszédos ország az atomfegyver megszerzésére tö- rekszilk. Július ehjén Kohl Moszkvába utazik Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja 1983 júliusának elején látogat a Szovjetunióba — jelentette be tegnap, bonni sajtóértekezletén Diether Stolze nyugatnémet kormányszóvivő. Helmut Kohl Jurij Andro- povnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége tagjának meghívására utazik Moszkvába. A látogatás pontos időpontját a későbbiekben egyeztetik — közölte a bonni kormány- szóvivő. A TRAGÉDIA HÁTTERE Az amerikaiak megdöbbenés- y sei, értetlenséggel fogadták a 4 bejrúti robbanás hírét. A ter- 4 rort és a vele járó emberi tra- y gédiákat nem lehet megszokni, j jóllehet terrortámadásokat so- rozatban követtek el az ameri- 4 kai diplomáciai képviselete., 4, ellen. A sajtó azt találgatja, hogy melyik közel-keleti országból milyen politikai erőik irányították a merényletért felelősséget vállaló iszlám terrorista csoportot. A lapok elismerik, hogy az Egyesült Államok és képviselői nem éppen népszerűek a Közel-Kelet térségében —, de ez, írják, „a nagyhatalmi státussal járó kellemetlenség”. Izrael azt igyekszik elhitetni Washingtonban, hogy a merénylet hátterében a PFSZ és Szíria áll. Izrael washingtoni nagykövetségének ügyvivője az ABC televízióban szó szerint azt mondotta, hogy a merénylet mögött „a Szíriával, a PFSZ-szel és a Szovjetunióval szövetséges Amerika-ellenes erőket” kell keresni. Washingtoni szovjet források „teljesen abszurdnak’’ minősítették ezt a kijelentést, megjegyezvén, hogy az „nem feltétlenül érdemel hivatalos, nyilvános cáfolatot”. Igaz, egyelőre a felelős amerikai hivatalos személyek is elhatárolták magukat az izraeli diplomata kijelentésétől. Egyelőre azonban seniki nem kutatja Washingtonban a tettesek mellett a politikai felelősöket is; ez nem illene a gyász napjaihoz. Pedig a bejrúti robbanás drámai erővel tárta fel az Egyesült Államok e térségben követett politikájának fő ellentmondását: éppen a Reagan-kormányzat közel-keleti törekvései akadályozzák azt, hogy a feleket kielégítő rendezés szülessen Libanonban. Hétfő dél óta szinte óránként helyesbítik — mindig felfelé — a bejrúti áldozatok számát, s mind újabb nevek kerülnek a temetendők listájára. A Bejrutban dolgozó amerikai diplomaták száma „normálisan” harminc-harmincöt körül van, de az amerikai sebesültek és áldozatok nagy száma arra vall, hogy a bejrúti képviselet alaposan „túlnőtte önmagát”. Ezt részben indokolja a Ho- bib-féle közvetítő misszió. De az emberi tragédiák kényes kérdésekre is fényt vetnek. Mit keresett az amerikai nagykövetségen három kiképző őrmester? Hányán voltak még a nagykövetségen? És a nagykövetségen kívül? A robbanás hírére a konzervatív Barry Goldwater szenátor hétfőn a tavaly Bejrútba vezényelt 1200 amerikai tengerészgyalogos távozását követelte, de lehurrogták. „Nem hátrálhatunk meg a terroristák előtt” — jelentette ki Nicolas Veliotes külügyi államtitkár, aki, mint hírlik, személyesen utazik Bejrútba az amerikai holttestek átvételére. William Schneider külügyminiszter-helyettes pedig már kedden egy képviselőházi albizottság elé terjesztette a Reagan-kormányzat 251 millió dolláros, sürgős libanoni pótse- gély-kérelmét. A halottakat eltemetik, de az amerikai befolyás növelésére irányuló politikai vonal nem változik. Márpedig az, ami tavaly nyár óta történt, bőségesen bizonyította: a libanoni békéhez, az izraeli csapatkivonáshoz nem az amerikai jelenlét fokozása svezet. B. P.