Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-17 / 90. szám
"sMtíav 1983. ÁPRILIS 17., VASÁRNAP ZINHAZI LEVEL Legendás szerelmesek Rómeóról és Júliáról van szó természetesen. A világirodalom vitán felül legismertebb, legnépszerűbb sze- relmespárjárál, akik olaszok voltak ugyan, s a szép Veronában éltek és haltak, de egy angol, bizonyos Shakespeare Vilmos mester tette őket halhatatlanná. Maga sosem járt Veronában vagy Itáliában, mint ahogy sehol sem járt Anglián kívül, de még szeretett Albinjából is alig ismert többet, mint szülővárosát, Stratfordot, s a környékét, meg persze Londont. A szerelmeseik történetének tragédiává formálásához azonban szükségtelen is volt a helyismeret. Rómeó és Júlia históriájának elmondásához elég volt Shakespeare számára az a novella, mely a2 olasz Matteo Bandello tollán örökítette meg a szerelmesek már nála sem újkeletű történetét. Az 1560-as években két angol fordításban is megjelent Ban- dello-novelláit ismerte Shakespeare, s a többi olasz novellával együtt, mely a korszak, amolyan bestseller irodalmát adta, ő is, meg drámaíró kortársai is bőségesen felhasználták ezeket a történeteket, hogy drámává fabrikálják. A Romeo és Júlia azonban sokkal több, mint dramatizált olasz elbeszélés. Shakespeare valószínűleg 1594-ben vagy 1595-ben írta, tehát pályája elején, s fiatalon; harmincesztendős ekkor. De ez a tragédia már érett 'szerzőnek .mutatja. Főként abban, hogy az érzelmes olasz anyagot elsöprő lendületű tragédiává formálja, s hogy ebben a tragédiában teremt működése során először igazán plasztikus, élő, hús-vér karaktereket V ilmos mester a szenvedély tragédiáját írta meg a veronai szerelmesek történetében. Azét a szenvedélyét, melynek semmi nem állhatott útjába, de amelyet csak a halál teljesíthetett be igazán és maradéktalanul. Vulkanikus erővel tör ki ez a szenvedély, és vulkánként semmisít meg maga körül mindent, míg végül önmagát is elemészti. De a tragédia nem ebben áll. S itt értünk el a szép szerelmes történet jelenkori, mai kulcsához. Ahhoz tudniillik, hogy bár Romeo és Júlia szerelme épp fehérizzásig hevült szenvedélyessége miatt már eleve magában hordozza a megsemmisülés, az elhamvadás árnyát, fenyegetését, mégsem kellene tragédiába fordulnia a két gyerekemben szerelmének, ha az egyik nem Capulet lenne, s a másik nem Montague. Azaz, ha ez a két ősi veronai család nem gyűlölné egymást engesztelhetetlenül, nemzedékek óta táplált haraggal és mór- már szerelmi szenvedéllyel. Shakespeare itt remekel: törvényszerűen találkoztatja az ellenséges csaladok sarjait, s szeretteti őket végzetesen egymásba. Normális viszonyok közepette egy ilyen szerelem végre kibékíthetné a két gyűlölködő családot. Végre megszűnhetne az áldatlan perpatvar — mely mellesleg feldúlja egész Verona nyugalmát, hiszen egy viszonylag kicsiny, zárt városban két ilyen nagynevű patrícius család így vagy úgy kapcsolatban áll szinte az egész várossal; rokoni, baráti, üzleti, politikai s egyéb szálak kötnek hozzájuk (vagy távolítanak el tőlük) százakat. Romeo és Júlia szerelme tehát közügy. S közügy úgy is, hogy lázadás. Lázadás a bevett és sérthetetlennek tartott szokások, szokásjogok ellen. A gyűlölködés, a bosszú bevett szabály. Apai akarat feltétel nélküli érvényesítése a házasságra érett gyermekek — főleg a leányok — párválasztását illetően szintén bevett és áthághatatlan szokás. Júlia apja, a mézesmázos Capulet, már-már gu- taütéses dührohamot kap csak a gondolatára is annak, hogy Júlia esetleg nem rajong a neki kiszemelt — egyébként derék ifjú gróf — vőlegényért. Romeo és Júlia az igaz, tiszta érzelmek jogáért, a szív, a sze relem jogáért, az ifjúság leg szentebb érzéseinek jogáért is lázad ezzel a szerelemmel. S ezzel szembekerül egy egész várossal, egy egész világgal, egy egész világrenddel. Hogy ez a város Verona lenne, s ez a világ Itália? Mit számít ez? Shakespeare Angliájában talán nem így van? Szerte Európában talán nem így van? A legendás szerelmesek történetét ma színpadra vinni: veszélyes vállalkozás. Vészé' lyes, mert csábít annak a lehetősége is, hogy könnyes-bús tragédiává, nézői zsebkendőket telezokogtató meghatódás- sá rendezzék-játsszák, s az is kísért, hogy csak a lázadás, csak a szembeszegülés, csak a vaskalapos régimódiság és szív jogait követelő ifjú egyéniség iskolás és vulgarizált tanmeséje kerekedik ki az előadásból. A szélsőségek között persze számos átmenet és számos variáció létezhet. A Nemzeti Színház mostani felújításában például, Sík Ferenc rendezésében, elsősorban a viharos gyorsasággal és viharos szenvedélyek torlódásában lejátszódó vérbő, élethabzsoló, kamaszos friss és lendületes reneszánsz tragé dia képe bontakozik ki. Reneszánsz tragédia, mondom, mert ez benne a hangsúlyos. Az önmagukra, önnön szenvedélyükre ébredő szerelmesek egy önmagára, önnön lehetőségei szín te korlátlan voltára ébredő korszak gyermekei. Szerelmük és tragédiájuk egy, az élet minden vonatkozásában átformáló periódus kezdetén bontakozik ki, mintegy annak egyik beindító mozzanataként. Ebben a hallatlanul pezsgő, a végletek között mozgó érzelmeket, szenvedélyeket és karaktereket termő időszakban játszatja az előadás a darabot — legalábbis az első részt, az egymásra halmozódó konfliktusok kibontakozásának és kirobbanásának jeleneteit. A híres csúcsok — az erkélyjelenet, Mercutio és Tybalt, majd Tybalt és Romeo párbajjelenetei — remekül felépítettek, pompás a koreográfiájuk, árad belőlük a temperamentum, az ifjonti hév, a szenvedély. e aztán látunk egy második részt, melyben a szerelmesek tragédiája is elsápad, az addig jól őrzött arányok is eltorzulnak (Capulet egy gyönge polgári vígjáték zord atyjává nevetségesül, Lőrinc barátból ravaszdi, cselkeverő csuhás lesz, Júlia átmegy hisztérikába, stb.). Rendező és színészek nem akarják, hogy telesírjuk a zsebkendőnket? El viccelik a tragédiát? Nagy kár. Ezzel ugyanis mintegy visszamenőleg érvénytelenül az első rész is, és — főleg! — nem erről van szó a tragédiában. Amiből — röviden szólva — csak annyi következik, hogy o legendás szerelmesek tragédiáját színpadra vinni ma is igazi erőt próbáló vállalkozás, mely nem tűr semmi következetlenséget, semmi engedményt. Takács István D A muzsika ünnepe Vácott és Veszprémben Gondolatok egy fesztivál után Aktív pihenéssel, vagy talán nagyon is kemény munkával telt el a mintegy másfél ezer kisdiák tavaszi szünete. Azokról a gyerekekről van szó, akik a Magyar Úttörők Szövetsége hívására hegedűkkel, csellókkal, illetve különféle fúvós hangszerekkel felfegyverkezve egybesereglettek Vácott és Veszprémben, hogy számot adjanak az/úttörők negyedik országos zenekari találkozóján az elmúlt két év munkájáról. Kitűnő rendezés Egyre jelentősebb fórummá válik ez a rendezvénysorozat. Bizonyíték rá. hogy míg 1977- ben az első fesztiválon 7, majd 1979-ben 13, két éve és az idén már 19 vonószenekar mérte össze tudását Hasonló a helyzet a fúvószenekaroknál is. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a legutóbbi, s a mostani országos találkozót általában színvonalas válogatók előzték meg. Csak a megyék legjobbjai jutottak el a Dunakanyar,, illetve a Bakony fővárosába. (Tehát országos keresztmetszetet tükröző egyfajta gyors- fényképet is adott ez a fesztivál a megyék ifjúsági zenekarai által képviselt színvonalról.) Mindenekelőtt a rendezésről illik szólni. Szívesen teszem, mert csak a dicséret hangján szólhatok. A két fesztiválváros nagy gyakorlattal, gördülékenyen bonyolította le a sokszínű programot. A legfőbb váci motort’’, a fáradhatatlan zeneiskolai igazgatót, Cs. Nagy Tamást, valamint közvetlen munkatársait külön kiemelem. „A mai gyerekek olyan lehetőséget kaptak szocialista társadalmunktól, amilyet egyetlen korábbi nemzedék sem kapott a maga idején. így már csak ezeken a fiatalokon múlik, hogy valóra váljon a nagy álom, az éneklő-muzsikáló Magyarország!" Tátrai Vilmosnak a váci bíráló bizottság elnökének köszöntőjéből idéztem, s a fúvósok veszprémi találkozóján is hasonló gondolatokkal szólt a zenélő gyerekekhez e sorok Írója, mint az ottani zsűri vezetője. Ügy tűnik, a fiatalok élnek is ezzel a lehetőséggel: közel 500 zenekar dolgozik az országban. Az együttesek ön-, és közművelő szerepvállalása szűkebb és tágabb környezetükben egyre jobban érezteti hatását. Féáycs siker örvendetes tény az úttörő- csapatok, az úttörőházak és a zeneiskolák erősödő kapcsolata. Többségében ez utóbbiak szolgálnak a zenekarok bázisául; az egyre színvonalasabb együttzenélés a korszerűbb, jobb egyéni hangszeroktatás következménye. Ezért vállalkozhattak zenekarok magasabb technikai követelményeket támasztó új magyar művek megszólaltatására, (ősbemutatóként hangzott el Vácott Balázs Árpád. Borsodi László. Zempléni László, Veszorémben Bogár István és Borgulya András esv-egy alkotása.) A Magyar Úttörők Szövetsége mint a legfőbb házigazda mc- cénási szerepéről is szólni kel! itt. Rendszeresen rendel műveket élvonalbeli zeneszerzőktől. Az idén is két ilyen megbízásra készült komoozíció — Ko- csár MikTós ..Pozsonyi táncok”, illetve Bogár István ,.Gver- mek-szvit” című műve volt a minden együttes számára kötelező darab. A Pest megyei együttesek Portrék titkokkal és anélkül A színek emberi világa A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárban osztrák grafikus állít ki, Sepp Gamsjäger. Művészete nem áll távol a nálunk megszokottól. Képzettsége rajzaiból egyértelműen kiderül. Ahhoz a vonulathoz tartozik, amely az emberi arc ábrázolását tartja fontosnak. Olvasva a vonásokban, fürkészve a tekintetekben, meglátva és megérezve a modell megélt dolgait, karakteres vonalakkal jellemzi fejeit. Azt kutatja, mi van beprogramozva az előtte ülőben, s azt határozott mozdulatokkal, szénnel, krétával és ceruzával papírra rögzíti. Sepp Gamsjágemek ez a százhatodik kiállítása. A bemutató nyitányaként négy rajz fogadja a látogatót: egy burgenlandi és egy tahitótíalui parasztfej, közöttük Barcsay Jenő és a művész édesapja portréjával. Valamennyi lap sorsot tükröz, a szántóvetőét és az alkotóét, azokét, akik Gamsjäger számára meghatározóak. Ennek a tudatosítása vállalás: a mindennapi értékek megbecsülése és annak az érzékeltetése, hogy a földműves és a művész kétkezi sége soha nem nélkülözheti a szellemet. A klubövezetben az 1948ban jelzett Bogáncsokkal kezdődik a rajzok sora, ezt az Idős férfi és az Idős nő követi. Ezek a rajzok még részletezők. A természet rejtettségét és az emberi bölcsesség derűjét aprólékos finomsággal árnyaltan láttatja. A következő két évtizedről keveset árul el az alkotó. A remek portrék sorozata 1969-től datálódik. Ezek már plasztikusabbak. A gyermekarcmások leíróbbak, a rögzítés egy általánosabb megfogalmazás irányába tolódik el. A felkérésre, megrendelésre készült fejek a közérthetőséget hangsúlyozzák. Ezeknek a legtöbbje virtuóz felvillanás, arcmásokat látunik villanófényben, csakhogy a magnézium lobbanását egy rendkívül gyors kéz és egy vallató tekintet rögzíti. Az osztrák államférfiakról készített rajzok, a fotográfiák idealizáló világával ellentétben kevésbé megszépí- tőek, akárcsak az Igazgató úr, az Agatha című lapok. Érdekes megfigyelnünk, hogy Sepp Gemsjäger fejei általában töprengőek. A művésznek sikerül lehántania róluk azt a titokzatosságot, amely mindig akkor fogja el a modellt, ha a rajzoló elé ül. Gamsjäger kíméletlenül jellemez, diagnosztizál, rajzaival szinte pszichológiai terápiát alkalmaz. Akvarelljei oldottabb világba vezetnek el. Virágai és tájai egy derűs, a természet szépségeit megmutatni képes művészt állítanak elénk. A színek egy emberibb világba kalauzolnak. Még akkor is, ha annabergi sorozatában, amely A keresztét címet viseli és a stációkat sorjázza, a mai kor emberének a szenvedéseit példázza. Az osztrák vendégkiállítás május elsejéig tekinthető meg a művelődési központban. A hazánkban tartózkodó művész addig is magyar motívumokat keres, szeretne sokat dolgozni, 3 abban reménykedik, hogy megértik embercentrikus szemléletmódját, s ezzel újabb Értőkkel sikerül gyarapítania i művészetkedvelők táborát. Molnár Zsolt Jelenet az előadásból remekül helytálltak. Az előzmények ismeretében ez számomra már nem is volt meglepetés. Hisz ilyen nagy létszámú — közel negyedszáz zenekarral! —. s színvonalú válogatóval — kilenc megyében jártam az előcsatározások során —, sehol sem találkoztam! Teljesítménye alapján két vonósegyüttes is képviselte a szőkébb pátriát Vácott: az Abonyi Bihari János Állami Zeneiskola és a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, valamint a váci Bartók Béla Állami Zeneiskola vonószenekara. Nádor László, illetve Kutasi Margit vezetésével. Mind a két zenekar kitűnő játéka alapján a gálaestre kiemelt együttesek közé került! Abony duplázott ezen a fesztiválon. A Bihari János Állami Zeneiskola és a József Attila nevelőotthon közös fúvószenekara Veszprémben aratott nem mindennapi sikert, s ott ugyancsak a kiemelt gálarésztvevők közé került. A zsűri a legjobb karmesteri teljesítményként méltatta az abonyi zenekarvezető, Varga György munkáját. Ha korábban a váci zeneiskola vezetőiét dicsértem, úgy érzem, feltétlenül meg kell 'tennem ezt az abonyi iskola esetében is. Szabó Sándor igazgató sok évtizedes áldozatos munkája is hozzájárult a fényes sikerhez! Valódi kibontakozás Szólhatnék gondokról is. A hongszerállomány elöregedésiről, a még mindig égető tanárhiányról (különösen a fafúvós gyerekek érzik ezt), s arról, hogy a legtöbb helyen még nem vezet egyenes út az ifjúsági zenekarokból felnőtt együttesekbe (itt a fúvósoknak a bánvász-. s a honvédzenekarok jóvoltából könnyebb a helyzetük). Most azonban inkább örüljünk. Már nemcsak elkezdődött nálunk valami, ez valódi kibontakozás. A fesztivál a zene igazi ünnepévé vált, a másfél ezer muzsikáló gyerek Vácott és Veszprémben — több tízezer képviseletében! —, nemcsak ígéret, hanem való- ság! Balázs Árpád Móra Kiadó Új könyvek Molnár László Miklós „A híres vadnyugat” című könyvében, amely a napokban jelent meg a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában, legendás hősök nyomában járhat az olvasó a préri és a Sziklás-hegység vidékén. Vadnyugat. A XIX. század elejétől nevezték így az Appalache- hegységtől nyugatra — a Mississippitől a Csendes-óceánig — terjedő, földrésznyi vidéket A vadnyugat azonban nemcsak földrajzi fogalom, a térképen nagyjából körülhatárolható terület, hanem sokkal inkább egy alakuló társadalom sajátos életformája, amely elválaszthatatlan része az Egyesült Államok történetének. A kötet felidézi az indiántáborokban élők, a vadászmezőiket védelmező és őslakos indiánfőnökök és törzsek hősies küzdelmét. A könyvet csaknem 250, többségében korabeli fénykép és rajzos térkép illusztrálja. A gyermekkíváncsiság sokszor zavarba ejtően egyszerű kérdésekre keresi a választ olyanokra, amelyek a felnőtteknek eszébe sem jutnak. Miért fehér a hó, és miért sző hálót a pók? Miért dorombol a cica, és miért szeretik a mackók a mézet? Mitől száll a vitorlázó repülőgép, miért csíp a szódavíz, miként szól a rádió, vagy hogyan látni képet a tévé képernyőjén? Számtalan kérdés, s rájuk a választ nem is mindig könnyű megadni. Teknős Péter Kérdezz! felelek mindenre című könyve — immár harmadik kiadásában — erre vállalkozik. A népszerű így élt sorozat két kötettel gyarapodott a napokban. Az egyik Húsz János, a cseh nép nemzeti hősének életét, reformküzdelmét és a tanaiból kibontakozó huszitizmus terjedését ismerteti, a kötet írója Erdődy János. A másik Anton Csehov, az orosz irodalom egyik legnagyobb novellistájának és drámaírójának alakját idézi fel. Leven- del Júlia művét mintegy száz fénykép illusztrálja. Rádiófigyelő HÍVJA A 33-43-22-ES TELEFONSZAMOT! Feltűnt talán olvasóinknak, hogy a Wi- singer István vezette interjúműsor nem először szerepel e hasábokon. Valóban így van, mert azt hiszem, igazságtalan lenne a sorozatnak csupán egy darabja után levonni a következtetéseket, hiszen a riporter személyén és az újdonság számba már igazán nem számító alapötleten kívül aligha mondhatnánk véleményt. Olyan lenne az ilyen ítélet, mintha valamely színház Hamlet-be- mutatója alapján marasztalnánk el, vagy dicsérnénk a Romeo és Júliát. A csütörtök esti telefonos kérdezz-felelek e meggondoláson túl is tartogat számunkra megbeszélni, feleleveníteni valót. Dr. Szécsény Andor egyetemi tanár, az 1. számú Sebészeti Klinika igazgatója személyében ugyanis egy igazi humanista felejthetetlen, élményszámba menő önvallomásának voltunk tanúi. Aki nem tudná, ez a nagy magyar sebész úttörője a hazai szervátültetéseknek. Olyan ember, aki a sikeres májátültetés után a háttérben maradt de amikor kis betege meghalt vállalta a nyilvánosságot és sajtótájékoztatót hívott össze S vállalta most is a közszereplést, az időnként nemcsak intim, de már bántó kérdéseket alighanem azért, hogy megértesse hallgatóival ennek a még igencsak új sebészeti beavatkozásnak a jelentőségét. Életről, halálról, az emberi lelkiismeretről, az orvosi etikáról folyt a beszélgetés. S a hol szakszerű,, hol töprengő, a belső vívódást is tükröző vá laszok közben egy olyan em bér portréja rajzolódott elénk, akihez hasonlóra még sokra lenne szüksége az országnak. Az est másik vendége a színész Huszti Péter szakmája ellenére is túlságosan szemérmes maradt, ez az oka, hogy a vele készült interjút már rég elfeledjük, amikor dr. Szécsény Andor portréja még mindig elevenen él majd bennünk. KÉZFOGÁSOK. Egy másik portré, egy másik feltárulko- zás. Egy kislány, aki artista szüleivel pici gyerekkora óta járja a nagyvilágot, a nyüzsgő forgatagban, a világvárosok felhőkarcolóinak árnyékában is egy picit magárahagyatva válik felnőtt, gondolkodó emberré. A cirkusz világa, az izgalmas, a titokzatos, a csillogó rivalda ennek a koraérett gyereknek a szemében szürke, embert próbáló munkahely, ahol már kiskamasz korban is meg kell tanulni, hogy külön-külön keveset érünk, s ha nem számíthatunk egymásra, akkor nemcsak a siker marad el, henem a szó valódi vagy elvont értelmében móg az élet, a lét is veszélybe kerülhet. A kamaszlány, aki mindeddig a kemény felnőtt világ törvényei szerint élt, most nehezen találja a helyét a korban nem, de gondolkodásmód szerint már különböző iskolatársai között. Az iskolában kisebbek a teljesítmények, de kisebbek a sikerek is, s ez az olyan nagyon rokonszenves gyerek mindenből azt a tanulságot vonja le magának, hogf teljesebb életet csak úgy lel hét élni, ha az ember magát sem kímélve vállalkozik az akadályokkal teli, göröngyös útra is. Ifjúnak vagy felnőttnek egyaránt megfontolandó ars poetica. Cs. A.
