Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-14 / 87. szám

"xMdaa 1983. Április u„ csütörtök Második évad a motelben Megőrizni a kiérdemelt rangot f Budapest és Szeged között az E 5-ös út szép színfolt­í ja a dabasi motel. Az autósok és az autóbuszok többsé- í ge mindkét irányból letér néhány percre a pályáról, hi- y, szén a szecessziós stílusra emlékeztető épület bisztróval, ^ sörözővel, étteremmel, bárral és természetesen szállodai ^ szobákkal várja az utasokat. A helybelieknek viszont ^ különleges élményeket tartogat, mert immár második ^ éve otthont ad a nagyközségi művelődési ház műsorai- ^ nak. S az érdeklődő közönség körében hamar rangot ^ szerzett a pódiumprogram és már-már ügyeskedni kel- g lett egy bérletért, vagy alkalmi belépőért. Néhány hónap jj alatt megyei hírnevet szerzett a motel és a művészeti í presszó névre keresztelt sorozat. Hibás váltás Heti filmtegyzet Elveszett illúziók Máté Gábor és Boguslaw Linda az Elveszett illúziók egyik jelenetében Videofelvételek Hasznos segítség Az Országos Oktatástechni­kai Központ felmérése szerint a megkérdezett pedagógusok nagy többsége állást foglalt a íiim- és a videofelvételek al­kalmazásának hasznossága mellett az oktató-nevelő mun­kában. A több száz általános és kö­zépiskolai tanár, valamint szakfelügyelő véleménye sze­rint rendszeres audiovizuális bemutatókat kellene tartani, ahol megismerhetnék a tan­tárgyakhoz kapcsolódó leg­újabb alkotásokat, és módszer­tani segítséget kaphatnának azok alkalmazásához. A felmé­rés azt is tükrözte, hogy a ta­nárak, a tanítók közül sokan nem ismerik a különböző film­tárakat. amelyekből csak a fő­városban 12 található. Az még kevésbé ismert a pedagógusok között, hogy nemcsak a kü­lönböző tantárgyakhoz készül­nek film- és videofelvételek. Az Országos Oktatástechnikai Központ alkotóműhelyeiből ki­kerültek és kölcsönözhetők már a nevelés színtereihez Icapcsolódó, azok problémáival foglalkozó művek is. Ilyenek például a napközivel, az osz­tályfőnöki órák témáival, a testneveléssel és a technika tantárggyal foglalkozó filmek és videofelvételek. Újdonság­nak számítanak a tanárok ön­képzéséhez és továbbképzésé­hez segítséget adó, valamint az idegennyelv-vizsgákra felké­szítő anyagok. Az Országos Oktatástechni­kai Központ a pedagógusok igényei alapján terveei, hogy a jövőben rendszeresen megszer­vezi az oktatófilmek bemuta­tóját és az iskolai audiovizuá­lis munkaközösségek tanácsko­zását. Az első színházi idényben, 1981 őszétől, tíz előadást ren­dezett-szervezett a művelődési ház, az országút menti fogadó bárjában. A produkciónként 60 forintos belépő árában egy kávét és egy üdítőt is kaptak a nézők a vendéglátók gesztu­saként. A művelődési ház dol­gozói kitűnő érzékkel válo­gatták össze a programot: ön­álló estre hívták meg például Pécsi Ildikót, Benkő Dániel lantművészt, bemutatkozott a Karsay RT pantomimcsoport, s előadta akkori nagyon nép­szerű műsorát Sándor György humoralista. Természetesen, úgy zárták az évadot, hogy mindenkinek hasznos volt; az erkölcsi és szellemi gyarapo­dás mellett egy kevéske tiszta bevétel is maradt, pedig a mo­tel bárjába csak 60 néző fér el. Tavaly ősszel változtattak a módszeren. Sándor Györgyöt szerződtették hat előadásból álló sorozatra, s a műsorokat — a meghitt hangulatú bár helyett — az étteremben tar­tották. Sajnos a sorozat há­rom előadás után kifulladt — nem jött a közönség. A koráb­bi törzsvendégek egy része egyszerűen nem szereti a foly­tatásos műsorokat, más részük pedig úgy vélekedett: a sajá­tos humor is elveszti vonzere­jét, ha sokszor hallgatják. A Dabas és Vidéke Áfász vezetői sem fogadták szívesen a vál­tozást. Korábban ugyanis a bár nyitásának idejére befeje­ződtek az előadások, most pe­dig az étterem nem üzemelhe­tett a műsorok közben. Megtört hát a vállalkozás sikeres ive a jó szándékú vál­toztatáson. A népművelők azért módosították a Helyszínt, mert szerették volna, ha mi­nél több nézőt tudnak fogadni, s hittek a sorozatra felkért művész népszerűségének vonz­erejében is. A fenyegető ku­darc újabb változtatásra ösz­tönözte a művelődési ház dol­gozóit. Partnerek is — Fel kellett mérnünk a közönség igényét: a község 15 üzemében 500 kérdőívet vit­tünk ki — mondta Kecskés Annamária, a művelődési ház igazgatója. — Nos, az ered­mény: a megkérdezettek 76 százaléka operettet, humort és magyarnótát igényelt. így ke­rült a motel műsorába Zentay Anna, Németh Marika és Szit­kai Balázs, s vendégünk lesz Talabér Erzsébet és Hollay Bertalan. A műsorokat to­vábbra is az étteremben ren­dezzük meg. Az utóbbi két előadáson úgy tűnt, hogy visszapártol a kö­zönség. hiszen majdnem telt­ház volt. Seregi Zoltánná, a motel néhány hónapja kineve­A közeli hetekben megkez­dődik a hazai népfrontmozga­lom történetének megírása. Az alapos és körültekintő mun­ka érdekében szerte az ország­ban bizottságokat hoznak lét­re, s ezek munkájában külön­böző szakterületek képviselői vesznek majd részt. A népfronttörténet megírá­sának gondolata és igénye már régebben felvetődött, de a mun­ka kezdetét megnehezítette áz a körülmény, hogy a mozga­lom dokumentumai nem vol­tak összegyűjtve. Születtek ugyan fontos művek a nép­frontról — például Kállai Gyu­la forrásértékű kötete — de ezek csak a mozgalom egyes zett új igazgatója sajátjának érzi a népművelők műsorait, segít a propagandában és a szervezésben, sőt önállóan is szervez programokat. A ta­pasztalatok alapján hisz ab­ban, hogy a vendéglátó egy­ségnek is hírnevet, rangot szereznek a közművelődési, művészeti események. Ügy tűnhet, mintha az igé­nyek közvetlen kiszolgálásá­val a művelődési ház vissza­lépett volna eredeti szándéká­tól. Csakhogy a tervek szerint ősztől bővíteni akarják a re­pertoárt: kamara együttesek­kel és hangszerszólistákkal ze­nei sorozatot indítanak a ré­gi siker helyszínén, a bárban, ugyanakkor az étteremben al­kalmilag egymást váltják majd a könnyű műfajú és az igényesebb rendezvények. Ter­mészetesen a közönség érdek­lődésének, igényének megfele­lő számban és arányban. De meg akarják őrizni a motel­műsorok rangját. Két fronton Dabason a három — az if­júsági klubbal együtt négy — művelődési intézmény egyiké­ben sem található olyan te­rem, amelyben a mai követel­ményeknek megfelelő körül­mények között lehetne műso­rokat rendezni. Éppen ezért nagy a jelentősége a művelő­dési ház és a da'oasi motel együttműködésének, s ezért jó, hogy az üzleti szempontokat próbálják összehangolni a nagyközség lakosságának ér­dekeivel. A közös munkának még bizonnyal vannak további lehetőségei is, csak meg kel­lene találni az alkalmas for­mákat. A motelben tartott műsorok második évadjának tanulsá­gait is le kellene vonni. Az mindenképpen dicséretes, hogy a már meghirdetett és elkez­dett műsorsorozat közben a népművelők mertek és tudtak gyorsan változtatni. Vitatni lehet viszont a művészeti presszó megszüntetését, mert közönségbázisa volt, s akár hagyományt teremthettek vol­na a színvonalas szórakozás helyi módjára. Kriszt György területeivel foglalkoztak. Az olvasók így is kedvezően fo­gadták a memoárokat. Ez adott ösztönzést ahhoz, hogy a nép­front most részletes kutatásba, feltáró munkába fogjon, meg­nyerve az ügynek egy sor szakembert, s mindenkit, aki érdeklődik a téma iránt. A szervezők tudják, hogy nehéz feladat áll előttük, mert kitaposatlan úton kell elindul­niuk a dokumentumok össze­gyűjtésében. A kialakuló kép azonban nem lenne teljes, ha lemondanánk a mozgalom egy­kori és mai aktivistáinak meg­hallgatásáról, élményeik rögzí­téséről. Az angouléme-i patikus fia, Lucáén Chardon, aki később felveszi — királyi engedél­lyel — nemesi származású anyja családnevét, s lesz Ru- bempré, sőt, de Rubempré, idestova százötven esztendeje a becsvágyó, gátlástalan, tö­rekvő ifjak típusa, s talán példaképe is. Honoré de Bal­zac (aki önkényesen használ­ta nevében a nemességet jelző d e szócskát, mintha ő maga lett volna a minta a becsvágy túlzásaihoz), olyan figurát al­kotott ebben a kitűnő adottsá­gokkal rendelkező, de túlságo­san a maga kora gyermekének bizonyuló Lucienben, aki egy adott történelmi — az úgyne­vezett restaurációnak — nem kevésbé jellegzetes irodalmi hősévé nőtt, mint amilyen ko­rábban Goethe Wertherje volt, s mint — hogy francia és köz­vetlen előzményeket említ­sünk — Julien Soréi Stendhal regényében, a Vörös és feke­tében. Lucien a naiv vidéki fiú, Párizsban karriert csinál ugyan, de nem veszi észre, hogy csak eszköznek tekintik a nagyobb léptékű játszmák­ban, s ha rá, a fontos, de nem nélkülözhetetlen kártyalapra nincs többé szükség, könnye­dén félresöprik. Kiábrándulá­sát azonban, bármily súlyos is, nemcsak a gátlástalan kör­nyezetnek, a korrupciónak, a kis taktikai csatározások pil­lanatnyi alakulásának köszön­heti, hanem saját magának is. Túlságosan készséges volt az odaadásban, túlságosan kész­séges a különböző előjelű ügyek felvállalásában, túlsá­gosan készséges a politi­kai és a szerelmi köpönyeg­forgatásban. Illúzióit, melye­ket elvesztett, legalább any- nyira táplálta 6 maga, mint amennyire a társadalomtól táplálni vélte. Lucienek ma is vannak. Túlméretezett ambíciókkal, önmaguk fontosságától eltel­ten nyüzsgő fiatal (és nemcsak fiatal) emberek ma is úgy in­dulnak neki az életnek, a karriernek, hogy gátlások, reális értékítéletek még nyo­mokban sem találhatók ben­nük. Karrieristák, karrieriz­mus mindig voltak, vannak, s egy ideig alighanem lesznek is még. Róluk, e mai Lucien Rubemprékről akár filmet is lehet készíteni, s akár a Bal- zac-regény is felhasználható mint alap, mint kiindulási öt­let, mint témamag. De annak, aki egy ilyen alkotásra vállal­kozik, legalább annyira kell ismernie a mai — magyar — társadalmat, s benne e Lucie- neket, s a többi karaktert, mint Balzac ismerte a maga korát. Féligazságok, sandasá- gok, burkolt célozgatások és álmerész odamondogatások még nem eredményeznek bal- zaci rangú művet. Mindezt azért bocsátottam előre, mert az új magyar film, Gazdag Gyula Balzac- parafrázisa, az Elveszett illú­ziók, melynek forgatókönyvét — Györffy Miklós és Spiró György társaságában — is ő jegyzi, úgy formálja Balzac regényének cselekményét és figuráit, hogy az egészet egy jelenkori magyar történetbe helyezd — pontosabban: a történet időpontja, mint arról egy felirat gondosan tájékoz­tat, 1968. Tehát a nagy nyuga­ti diáklázadások kora. Minket nem érintett ez a hullám úgy, mint mondjuk a francia, az olasz, vagy épp az amerikai társadalmat, de azért itt is éreztük a mozgolódás szelét. Talán emiatt datálja Gazdag erre a dátumra a filmjét, melynek hőse egyébként » Sárdi László névre hallgató írónak készülő fiatalember, szintén vidékről kerül Jel Pestre, s éppúgy egy nagy sze­relem kapcsán — melyet gyorsan megtagad —, mint Lu­cien Párizsba. S Lászlót is be­fogadja lassan a nagyváros, az a Budapest, melyről szinte fo­galma sincs a fiúnak (?). Né­hány írása már szellemi, kri­tikusi tényezővé emeli, félnek tőle, és utálják, hatalmi ma­nőverek eszköze lesz és maga is manőverezik, mígnem az­tán érdektelenné válik a sze­mélye, kigolyózzák az érdek- csoportokból, s öt perc alatt olyan kis senkivé lesz, mint amilyen volt. Mit tehet? — zsebében egy éppen érvényes nyugati útlevéllel stoppol egy spanyol rendszámú kocsit (történetesen egy pap vezeti), s az egyik nyugat-magyaror­szági határállomáson szépen kigördül az országbóL Már ezzel a befejezéssel is lehetne vitatkozni, mivel még a film felrajzolta történet és a benne megformált Sárdi sem elkerülhetetlenül jut ilyen végpontra. De ez a kisebb baj. A nagyobb az, hogy Gazdag ezt a Sáráit olyan magyar kö­rülmények közé helyezi, ami­lyenek egyszerűen nem iga­zak. 1968-ban — vagy bármi­kor azóta — nem volt ilyen a magyar társadalom, s benne a magyar értelmiség szituá­ciója — még akkor sem, ha Gazdag szándékosan túloz, és csak machiavellista kultúr- funkcionóriusokat, begyulladt szerkesztőket, pozicionális kö­téltáncot járó ügyeskedőket, nagypénzű maszekokat, befo­lyásos, kétes egzisztenciákat, magukkellető írókat — művé­szeket állít elénk, illetve a má­sik oldalon néhány megszál­lott és érvényesülni képtelen, félreismert és félrerúgott zse­nit, a társadalom és az élet pe­remén vegetáló igazi (?) te­hetséget mutat. A képlet vul­garizált és — mint mondtam — kissé sanda. Odamondogat­ni kíván, de ebben csak any- nyi a merészség, mint amikor Pistike csakazértis kimondja azt a négybetűs szót. Ugyan­akkor a nézőnek azt kellene éreznie, hogy ez az egész szel­lemi élet, ez az egész magyar értelmiség részint úgy rohadt, ahogy van, részint meg min­denkit megrohaszt, aki a von­záskörébe kerül. S végül: mindez azért van, mert ez egy ilyen szituáció, ilyen helyzet, ilyen ország. Az Elveszett illúziók ott té­ved zsákutcába, hogy a kriti­kai attitűdöt olyan közegben és közeggel akarja kifejezni, mely periférikus; egy csak ne­gatívumaiban jellemző értel­miségi réteget és magatartást növeszt abszolúttá, s így el­torzítja az arányokat és meg­kérdőjelezi a jogos társada­lombíráló észrevételek hitelét is. A férges részt úgy na­gyítja egésszé, hogy azt sugallja: az egész ilyen. Kell-e mondani, mennyire bántó manipuláció ez? Takács István VEZETÉS ÉS KAMERA A vezetői stílusról sok, ** többnyire bíráló szó esik mostanában. Ezzel kapcsolatban figyelemre­méltó tapasztalatokat sze­rezhettem, szemben a tv- kamerávaki. Abban a meg­tiszteltetésben van ugyanis részem, hogy néhány év óta a Tévébörze műsorve­zetőiéként csaknem hét- ről-hétre vállalatok és szö­vetkezetek vezetőit, szak­embereit kérdeztem mun­kájukról, terveikről. Már az is sokat árul el a vezetők személyes stí­lusából, önértékeléséből, hogy kit ültetnek a kame­ra elé? A többség felisme­ri, hogy egy ilyen adás ha­tásfokát nem kis mérték­ben határozza meg az in­formátor, a nyilatkozó egyénisége. Ezért egyre több az olyan vezető, aki nem a maga személyét tol­ja előtérbe, hanem az ál­tala vezetett gazdasági egység jól felfogott érdeké­ben választja ki azt, aki a legalkalmasabb képviselője lehet a vállalatnak, szövet­kezetnek. Gyakran csak­nem forintra kiszámolt ér­vekkel találkoztam, amikor az igazgató, vagy az elnök megmagyarázta: miért éppen azt a szakembert, ágazatvezetőt bízta meg a képernyőn elhangzó tájé­koztatással. Arra is volt jó példa, hogy a vállalat pro- pagandaosztály-vezetőjére, vagy ha az nem volt, egy vezetői testületre bízták, hogy eldöntse: ki képvisel­heti laghasznosabban a ka­merával szemben — az ügyet. Mert erről van szó; ügyről és nem egyéni sze­replésről. Ezt ismerik fel többnyire az igazán jó ve­zetők. Műsorvezetői tapasztala­taim melléktermékeként tartom számon az autokra­tikus típusú vezetőkről szerzett megfigyelésemet. Érdekes szokás ugyanis, hogy az ilyen gazdasági műsorban megszólaltatott vállalatvezetőket, szövetke­zeti elnököt néhány mun­katársa is elkíséri a stúdió­ba. Van, aki csak azért hozza magával beosztott­jait, hogy díszkísérettel ér­kezzék. Akad azonban, aki úgy gondolja, nem árt, ha kéznél vannak munkatár­sai, hátha olyan kérdés is felmerül, amire azok mégis­csak jobban tudnak vála­szolni. (Az ilyesmi persze már nem az autokratikus vezetési stílus jellemzője!) Az természetes, hogy a mikrofon előtt a leghatáro­zottabb vállalatvezető is lámpalázas lesz. Azon sincs csodálkozni való, ha szem­ben a kamerával a leg- magabiztosabb vezető egyé­niség is igyekszik minél előnyösebbnek mutatkozni- Az már elgondolkodtató, hogy ebbeli igyekezetében egyik-másik vállalatvezető — feltűnően és mesterkél­ten visszafogva valós veze­tési stílusát — igencsak szelídnek mutatkozik­Egy olyan vezetőnél fi­gyeltem fel erre a tünetre, átváltozásra, akivel koráb­ban már összehozott az élet. Ez a vezető akkor még az újságíró jelenlété­ben is módfelett lekezelte munkatársait és nagy han­gon döntött az olyan ügyekben is, amelyekben pedig nem ártptt volna, ha szakértő beosztottjaira hall­gat. ILI őst másodszor, amikor legutóbb a Tévébörze felvételén találkoztam ve­le, rá sem lehetett ismerni. Szerény volt, mosolygós, még a nála fiatalabb, vele érkezett munkatársaival is imponálóan udvarias. Lát­hatóan adott arra, hogyan reagálnak a tévések erre a mintaszerű vezetői maga­tartásra. Aztán a felvétel szüneté­ben meghallottam az egyik munkatársa sóhaját: Ha a főnökünk a vállalatnál is ilyen megértő hangot hasz­nálna, és úgy figyelne min­denkire, mint itt a kamera előtt, bizonyára megjavul­na a dolgozók közérzete, s több lenne a nyereségünk is­Azóta is azon tűnődöm, vajon mit tett a szóban for­gó munkatárs azért, hogy ilyen vezetőjük legyen. Végtére is — ahogy mond­ják — k.ttőn áll a vásár... Még azt is mondani szokták: mindenkinek olyan a főnöke, mint amilyent megérdemel! Pálos Miklós Dráma és a tér Dráma és a tér címmel színházi és televíziós díszletkiállítás látható a Műcsarnokban. Az elmúlt évek legjobban sikerült díszleteinek bemutatója ez a tárlat. Hozzákezdenek a megíráshoz A népfronttörténet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents