Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
Ikarosz Kissi utódai ÉPSZER-GT Konténerek hozzák a pénzt Ha valahonnan néhány hónap alatt ötszáz ember megy el, ott törhetik a fejüket a vezetők, hogy ez a termelési eredményekben ne látsszék meg. A csepeli Duna Termelőszövetkezet Építő, Szerelő Gazdasági Társaságát az elmúlt időszakban ennyien hagyták ott. S ha nem is mondhatjuk, hogy könnyedén túltették magukat a nagymérvű létszámcsökkenésen, mindenesetre sikerült megőrizniük eredményeiket. A társaság mintegy 350 millió forintos árbevétele magasabb az előre tervezettnél, a nyereség is az ötvenmillióhoz közelít. Vitték a munkát is Az elvándorlás okát a társaság vezetői az egészségtelen konkurrenciában keresik. Más termelőszövetkezetek újonnan szervezett telepein lényegesen magasabb béreket kínáltak a dolgozóknak. A különbségek az 1500—2000 forintot is elérték. Egész üzemrészek mentek el együtt és vitték magukkal az elvégzendő munkát, és megrendeléseket. Természetesen csak a jó munkákat és nem a kommunális feladatokat, melyekkel nyereséget elérni lehetetlen. Ennek ellenére, az elvándorlás nem okozott különösebb fennakadásokat. Márpedig a társaság termelésének 51 százalékát a kötött áras munkák a gyorsaság csöppet sem közömbös a gazdaságosság szempontjából. Nem megyünk külföldre? Mindezekkel azonban még nem lehet pótolni az elveszített munkaerőt és munkát. A lehetőség másutt kínálkozott: a külföldi munkákban. Még néhány évvel ezelőtt történt, hogy a munkások megkérdezték az igazgatót: „főnök, mi nem megyünk külföldre?" Elkezdték keresni a lehetőséget. Tavaly már jelentős munkákon dolgoztak Irakban és Libanonban. Ma pedig működik az AGEX Külföldi Vállalkozásokat Szervező Szövetkezeti Gazdasági Társaság, amely az ÉPSZER kezdeményezésére alakult meg. A társulás célja, hogy a termelőszövetkezetek külföldi munkáit összehangolja, a kereskedelmi vállalatokkal közösen új piacokat keressen. A társaságnak jelenleg 24 tagja van és öt nagy külkereskedelmi vállalattal állnak kapcsolatban. Az eredményes külföldi vállalkozás termékszerkezet-váltást is igényelt. A leghasznosabbnak bizonyult az itthon gyártható, külföldön összeszerelhető termékek bevezetése. A társaság így kapcsolódott be abba a konténerprogramba, amelynek keretében elsősorban a fejlődő országokba szállítunk különböző konténer- épületeket. Épületek a kamionban Az ÉPSZER GT tavaly már 36 darab ilyen konténert szállított külföldre, s idén várhatóan egy 600 darabos rendelésre számítanak. A fejlődő országok természeti viszonyai között roppant előnyösek ezek az épületek. Amolyan egységcsomagok, amelyekből a helyszínen rendkívül gyorsan komplett épületek állíthatók össze, s bármikor összepakolhatók és új helyre szállíthatók. Felhasználási lehetőségük is széles skálán mozog. Iskolát, műhelyet, kórházat, raktárt, bármit be lehet bennük rendezni. Egyetlen kamionnal öt-hat ilyen épületcsomag is szállítható. S hogy ez a kezdeményezés mennyire életképes, mi sem bizonyítja jobban, hogy az üzletbe egy svájci cég is bekapcsolódik és vállalja a piackuVeteményezők Sonkatök és lestyán A múlóban levő hideg a legtöbb helyen már nem késlelteti majd a tavaszi munkák kezdetét, de semmiképpen sem gátolja a kiskerttulajdonosok ielkeszülését. A forgalmi adatokból egyébként úgy tűnik, hogy a kistermelők jó része mar gondoskodott a vetőmagról, sőt a frissebbek — kihasználva a januári és a február eleji tavaszias időjárást — a korai zöldségféléket már el is vetették. A Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat belföldi ellátó központjában is ezt erősítették meg azzal, hogy a kedvező idő nyomán szinte már túl is jutottak a tavaszi csúcsforgalmon. A szezonra a jó ellátás biztosított. Importból is érkezett 200 000 tasak dán és ugyanannyi holland zöldségféle — paradicsom, uborka, sárgarépa, póréhagyma, retek — valamint 100 000 tasak virágmag, s ezeket is már folyamatosan szállítják az üzletekbe. A választékot igyekeztek bővíteni olyan fajtákkal, amelyek elsősorban a hobbikertészek igényeit elégítik ki. Az idén egyelőre kisebb mennyiségben, r a vállalat 10 mintaboltjában 14-féle olyan zöldségkülönlegesség — luffa-. kolbász- és sonkátok, lestyán, tojásgyümölcs, stb. — került forgalomba, tatast M. N. P. Ellátási gendok Tökölön Kitolják a csiHogó-villogó, kész gépet a hangárból a reptérre H elikopterek. Ha a hatalmas szélmalomra emlékeztető rotorokat hajtó erős motorok hangja felbúg valamerre, még felkapjuk a féjünüet: merről, hová repül a gép? Nem csoda, már, csak — újdonság. Nem is annyira a falusi embereknek, hiszen ők gyakran látnak a határban dolgozó helikoptereket, amint a levegőnél sokkal nehezebb szerkezetek permeteznek, műtrágyáznak. A városiak viszont ritkábban találkoznak Ikarosz későbbi utódaival. Vannak, akiknek a helikopter munkaeszköz, pilóták, szerelők: a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium repülőgépes szolgás- tatának munkatársai. Központjuk, műhelyeik Budaörsön van, ott végzik a kisebb-nagyobb javításokat. Ilyenkor, tavasz elején a legtöbb a feladat: a csarnokokban ott sorakoznak a repülők, a helikopterek, hogy a nagy nyári igénybevétel előtt minden csavarjukat, szerkezeti egységüket alaposan átvizsgáljanak. Mert a legfontosabb a biztonság! S tévedni nem lehet, egy elfelejtett, kihagyott m^jdulat eredménye: maga a pusztulás. Nemcsak a gép megy tönkre, a megállíthatatlan zuhanás az ember életét is kioltja. A szerelők mozdulatai begyakorlottak. de gondolataik mindig frissek. Figyelni kell a legkisebb hibára Is, hiszen tavaly például a szolgálat repülői és helikopterei Összesen 5 millió 100 ezer hektárnyi termés vegyszerezésében vették részt, s e szám is jelzi, ho-zy mekkora próbatételek van kitéve minden és mindenki. Fárad az anya?. s csak a teljes szét- és ösz- szesze^eiés ad alkalmat, a tüzetes szemlére. M«st például harminc haza» é«* kűlWdl gép nagyjavítását végzik Budaörsön. F. Z. adják. Az elmúlt három-négy évben a 150 millió forintot meghaladta ezeknek az értéke. Óvodát építettek például Tökölön, Szigethalmon, Halásztelken, Csepelen. Hosszan lehetne sorolni a környék településeit, ahol az iskolát hozott tető alá az ÉPSZER GT. De nem hiányzik repertoárjukból á lakásépítés sem. Némileg ezeket á feladatokat is gazdaságosabbá teszi az UNIVAZ és a Betonyp szerkezetek alkalmazása. E technológiával kilenc hónap alatt készült el például a sziget szentmiklósi iskola. Márpedig Több szék közt a pad alatt Uzm engedték be az áj tulajdonost Tököl nagyközség lakói lényegében elégedettek a helyzetükkel, eredményeikkel. A faluban sok az új ház, szépek, gondozottak a porták. A művélődési ház színvonalas programokat szervez rendszeresen. Már csak mutatóba akad egy-egy ember, aki Budapesten dolgozik, annyi a környéken a munkalehetőség. — Szorgalmas, igyekvő emIdős emberek Nagykovácsiban Segíteni — amiben lehet Helikopter darabokra szedve A cím fölött! Együtt a csapat, csak így sikerülhet a törzs illesztése. Barcza Zsolt képriportja Beszámolnak a tanácsülésen Nagykovácsiban hagyománya van az idős emberekkel való folyamatos törődésnek. Legutóbb négy esztendeje határozta el a helyi tanács végrehajtó bizottsága: kérdőíves Munkában a lemezszerelő Műszerek a pilótafülkében felmérést készítenek, hogy megismerjék az öregek anyagi és szociális körülményeit, s azt, hogy miben lehetnének a segítségükre. Akkor legtöbben a közétkeztetést hiányolták, a községben ugyanis nem volt meleg ételt kiszolgáló étterem. A közelmúltban megnyílt a Patkó vendéglő, ahol 14 forintért ízletes ebédet kaphatnak. A 150 előfizető java része nyugdíjas. Akinek egészsége engedi, helyben fogyasztja el az ebédet, a betegeknek hazaviszik a családtagok, a szomszédok, az ismerősök. Az étteremben így egy kis beszélgetésre is összejöhetnek az idős emberek, ugyanis nem létesült öregek napközi otthona eddig a községben. Kucsera Jánosné vb-titkár elmondta, hogy a felmérés tapasztalatai szerint ezt nem is igénylik a korosabb helybeliek. Több mint félszáz egyedülálló, alacsony nyugdíjú idős ember kapott az elmúlt évben rendszeres segélyt a tanácstól. Annak érdekében, hogy e korosztály helyzetét, életkörülményeit folyamatosan figyelemmel kísérhessék, a tanácstagok negyedévenként meglátogatják a körzetükben élő öregeket, s tapasztalataikról beszámolnak a tanácsülésen. Főállású házi szociális gondozó ugyan nincs Nagykovácsiban, de az úttörők, s más önkéntesek segítségével a beteg öregeket is ellátják. Több idős embernek naponta házhoz viszik a gyerekek a községi óvodából a meleg ételt, másoknak ivóvizet hordanak. berek laknak itt — mondja Szusics Péter tanácselnök. — Kevés az üzlet Sok mindent elértünk már, de az ellátás ügyében nem jutottunk előbbre. Három nagyon kis alapterületű vegyesbolt és egy szűkös választékú ABC látja el a hétezer lakost. Egyetlen húsboltunk van, iparcikk-kereskedésünk szintén egy, a ruházati bolt pedig egy évvel ezelőtt megszűnt. Hél vendéglátóipari egységünk közül egy sincs, amelyikben lehetne meleg ételt kapni. Az ellátást biztosító vállalatok évek óta nem mutatnak hajlandóságot a hálózatbővítésre. A ruházati bolt megszűnése körül magasra csaptak az in- . dulatok tavaly márciusban. Az üzlet egy magántulajdonban lévő ház két helyiségéi foglalta el. A négytagú család egyetlen szobában élt. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat havi 150 forint bérleti díjat fizetett az üzletért. — Mi többször felmondtunk a vállalatnak, de természetesen nem mentek ki, azt mondták, szerezzünk nekik másik üzlethelyiséget a két szobánk helyett. Persze, azóta sem tudott olyat felajánlani a tanács, amit elfogadtak volna — mondja még mindig indulatosan Halász Mátyásné, a háztulajdonos felesége. Visszafoglalták — Amikor meghallottuk hogy szerződésbe adják az üzletet, anélkül, hogy ezt velünk közölték volna, betelt a pohár. Nem engedtük be a? új tulajdonost, befalaztuk a bejáratot, egyszerűen vissza foglaltuk a lakásunkat. Mosl végre a két gyereket kényei mesen el tudjuk helyezni. Azóta is pereskedünk a vállalattal, valami 700 ezer forint kártérítést követelnek rajtunk Feszler Géza, a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat terv osztályának vezetője, megért' Halászék gondjait. De... — A jogszabályok szerint a felmondónak megfelelő csere helyiséget kell biztosítania%fi- zetnie kell az átalakítási és költözködési költségeket is Azokat az épületeket, amelyekről eddig tárgyaltunk, azért nem fogadtuk el, mert rendbehozásuk, átalakításuk jóval meghaladta volna az ősz- szeget, ami erre a célra rendelkezésünkre áll. A húzódó per miatt tőlünk követelt kártérítést az is, aki az üzletet szerződésbe vette volna. Mi az egyéves jövedelemkiesést természetesen tovább hárítottuk Halászékra, akik miatt a boltot nem lehetett megnyitni. A törvényes ítéletet előbb- utóbb meghozzák. De biztos, hogy attól még nem lesz Tőkölön ruházati bolt. Lehetőségen túl Bajok vannak az iparcikküzlettel is. — Mióta szerződésbe adtál;, sokkal drágább lett, mint eddig volt — mondja Tombácz Erzsébet, a Hazafias Népfront titkára. — A szerződéses üzletek a szabadáras termékeknél maximum 30 százalékos haszonkulcsot használhatnak, persze meg is teszik. így egy csomó cikkhez harminc százalékkal drágábban jutunk csak hozzá, mint a városialt. Ha bemegyünk érte Csepelre, akkor az útiköltség viszi eí körülbelül ugyanazt az összeget. Néhány évvel ezelőtt szó volt róla, hogy a Duna Tsz épít majd itt egy nagy ABC-t, ami megoldja a gondjainkat. A telket meg is vette a tanács, de azóta sem történt semmi az ügyben. Pap József, a csepeli Duna Tsz főkönyvelője is tud róla, hogy a tököli tanács többször kezdeményezte az ABC-áru- ház építését. — Fejlesztési forrásainkból sokat költünk Tökölre. Hozzájárulunk a víz- és gázhálózat bővítéséhez, az iskola és óvodaépítésekhez. A tsz beruházásai következtében sokan jutottak helyben munkához. Több száz embert foglalkoztatunk a vasipari ágazatban és a hullámpapírdobox üzemben. Befektetésben tehát nincs hiány, de az ABC-hez szükséges 50—60 milliós beruházás meghaladja lehetőségeinket. Valószínű, hogy a tököliek- nek továbbra is * beszerzési gondjai lesznek, ha az ellátásukról gondoskodni hivatott vállalatoktól várják a megoldást. Mr. A.