Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-27 / 73. szám

"kMHop 1983. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP Falvak, városok közügyét szolgálják Mindennapok fénylő lámpásai Hazánkban az értelmiség legjobbjai mindig felada­tuknak tekintették, hogy részt vállaljanak a népműve­lésben, vagy ahogy ma mondják, a közművelődésben. Az elmúlt ket-három évtizedben az értelmiség sajátos ré­tegeként alakult ki a hivatásos közművelődési szakem­berek gárdája, akiknek az új gazdasági, társadalmi, po­litikai feltételek között az a feladatuk, hogy folytassák a Szabó Ervin-i, a móriczi, a Németh Lúszló-i hagyomá­nyokat. Presztízsvédés A főfoglalkozású népműve­lők ezrei önfeláldozóan tevé­kenykednek a kultúrházak, klubok, öntevékeny művésze­ti csoportok, a hagyomány- ápolás, a tanácsház mozgalom irányítóiként és szervezőiként. Kötelességüknek tartják és terjesztik az egyetemes és nemzeti kultúrát, miközben naponta igyekeznek megte­remteni, vagy éppen megvé­deni szakmájuk presztízsét, egyidejűleg bizonyítva annak szükségességét, s önmaguk felkészültségét. Ez utóbbira azért van szük­ség, mert az évszázadok alatt hagyományt, rangot teremtett más értelmiségi pályák kép­viselői előtt idegen, érthetet­len, esetenként „szánalmas” foglalkozás a népművelőé. És sokszor játszik a hivatal is azok kezére, akik a népműve­lőt csodabogárnak, megszál­lott őrültnek, kultúrvigécnek, vagy éppen átmeneti korunk által kreált, a pálya szélére szorult kulturális funkcioná­riusnak tartják. Nem időrendi sorrendben, nem is a teljesség igényével mondok el néhány esetet, amikor egy terület — község, város vagy járás — közmű­vel ödését irányító, önmagát embernek tartó, értelmiségi létét naponta bizonyító nép­művelővel packázott a hiva­tal. Május elsejének ünneplé­sére készült a kisváros. El­készítették megtárgyalták és jóváhagyták a rendezvény forgatókönyvét, s úgy tűnt, minden a legnagyobb rend­ben lesz. Április 28-án a vá­rosgazdálkodási vállalat dol­gozói fellobogózták a főutcát, meg a szabadtéri színpadhoz vezető sétány évtizedes fáit, ám a forgatókönyv ellenére másnap szokatlanul dühös vi­har tépte, cibálta a lobogókat. A városka rogyadozó műve­lődési házának igazgatója ál­lamvizsgára készült, szüksége volt a tanulmányi szabadság­ra. Könyvhalmok között azt sem tudta, milyen napra éb­redt. amikor táviratot kézbe­sített részére a posta. — Azonnal jelentkezzen nálam. Aláírás: tanácselnök. Nem sejtette, miért ilyen sürgős a jelentkezése, sietett hát az el­nökhöz, aki közölte vele: — Kaján állnak a zászlórudak. Intézkedjen! És az igazgató intézkedett, miközben Szent-Györgyi Al­bert Megszívatni az agyat az alkotó munka gyönyörűségé­vel című tanulmányára gon­dolt. s tervezte, hogy ebből citál majd a felkészültségét eldöntő bizottság előtt. Ezt elnézték Másik kollégámat — akiről közismert, hogy kitüntetéssel végzett az egyetem könyvtár- magyar szakán, és mindenki tiszteli lexikális ismereteinek gazdagságát, humán tárgyak­ban való jártasságát, kiváló retorikai készségét, vitaked­vét, irigykedve veszik tudo­másul angol, német perfekt nyelvtudását — az első in­farktusa és második idegössze­roppanása után Sopronba küldte pihenni főorvos barát­ja. Nyilvántartásba vételekor az üdülő alsó épületébe — valamikor gazdasági célokat szolgálhatott — jelölte meg két hétig tartó szálláshelyét az alig húszéves, bájos ad­minisztrátor. Egy gépkocsive­zető lett a szobatársa, aki az első reggeli elfogyasztása köz­ben dohogva állapította meg: — Bezzeg a menők a csupa üveg, márvány, loggiás, pál- más épületben kaptak szál­lást. Kollégám kézzel-lábbal magyarázta, hogy szoba- és asztaltársa téved, mert min­den bizonnyal érkezési sor­rendben jutottak ideiglenes otthonukhoz a beutaltak. A sofőr hitte is, nem is az ér­velést, az én kollégám viszont biztos volt igazában még há­rom napig. A harmadik nap éjszakáján az történt, hogy éjfél után két órakor kopogtak szobájuk aj­taján. A kétségbeesetten zör­gető az a csinos adminisztrá­tor-lányka volt, aki valami­lyen ok miatt ezen az éjsza­kán a portást helyettesítette, s aki barátunk szálláshelyét kijelölte. — Tessék jönni, tes­sék segíteni, óriási baj van — mondta riadtan. — Mi a baj? — hangzott az álomból felriasztott férfi kér­dése. — Eldugult a főépület szennyvízcsatornája és vízben úszik az egész emelet! — És miért hív pontosan engem? — Azért, mert maga a városi közművek felügyelője és biz­tosan ért hozzá! — mondta természetesen, igaza tudatá­ban a leányka. A gépkocsivezető indult a hibát kijavítani, barátunk pe­dig, akinek a személyi igazol­ványában a foglalkozás rovat­nál ez a bejegyzés állt: páro­st közművelődési felügyelő — szokása ellenére prüszkölt morgott. káromkodott. Másnap megkereste az üdü­lő igazgatója, elnézést kért tőle és felajánlotta a közpon­ti épület egyik egyágyas, te­levízióval is ellátott, zuhanyo­zóval felszerelt szobáját, amelynek az ablaka a közeli fenyvesre néz. — A lányom is népművelés— magyar szakot végzett — ma­gyarázkodott zavartan —. és szörnyű lenne, ha valahol így elnéznék az ő dolgait is. Ki az ügyeletes? Kollégám és barátom ma­radt a helyén, s amikor ki­pihenten hazaérkezett és tör­ténetét elmesélte, nagyon elé­gedett volt a szobatársával meg a tanulságokat adó félre­értéssel is. Ám vannak félreértések, amelyek semmivel sem ma­gyarázhatók. Nemrégen tör­tént, hogy az egyik járási hi­vatal művelődésügyi osztályá­nak vezetőjét meghívtam a népművelők értekezletére. — Ne haragudj — utasította el a meghívást —, ha gyakran lát­nak közietek, pedagógus kol­légáim kétségbevonják szak­mai felkészültségemet. Lehet hogy így együtt túl­zottnak hatnak a példák, de minden népművelő a hasonló esetek sokaságát tudná el­mondani, s ezek a pálcák is igazolják, hogy a közművelő tevékenység nem nélkülözhe­ti a hivatástudatot. Bizonyitő­kul ott van azoknak a nép­művelőknek a nagy száma, akiket az. anyagiak után fu­tók népes tábora „ügyelete­seknek” nevez, akikre arány­talanul nagy terhek hárulnak a Hazafias Népfrontban, a TIT-ben, a tanács különböző bizottságaiban, ők az úttörő- vezetők. a KISZ-tanácsadók, a településeken élő százak és ezrek egyre kevésbé magá­nyos, elszigetelt lámpásai. Fercsik Mihály A legfiatalabb bűvész • 4 .... 1 «I .. < Az első magyar bűvészversenyt március 25—"G-án rendezte meg Budapesten, a József Attila Művelődési Központban a „CORODINI” Bűvész Klub. A Figaró bűvészcsalád legfiata­labb tagja, a 9 éves Fanny vidám gyermekműsorral készül a találkozóra. Szentendréről Leninogorszkba A művészet egyetemessége f Hegyi György mozaikmű- $ vészetünk olyan alkotója, $ aki ezt a műfajt monumen- % tális méretben és táblakép $ formájában egyaránt al- Ó kálmazza. Tevékenysége a Ó példa erejével hat, moti- Ó vumait mindig technikai í újdonságokkal köti össze. y Ó A szentendrei művésztele- 5; pen élő Hegyi, a magyar mo- fzaik megújulásának egyik % reprezentánsa. Több nagy- í méretű műve látható a f Madách Színházban, a $ szentendrei könyvtárban és Ó Tápiógyörgyén. Most újabb í előrelépésének lehetünk ta- Ó núi: az Iparterv ötödik ke- Ó rületi székházában láthat­ójuk azt a nagyléptékű mű- Ó vét, amelyet hamarosan a í Szovjetunióban, egy le- '/ ninogorszki üzemben he- í lyeznek el. Népek barátsága A gyár az Urálban épül. Olyan helyen, ahol finnugor őseink és tatárok is élnek. A kilencszer egy méter nyolc­van nagyságú alkotás a ma­gyar néprajz jellegzetes motí­vumait tartalmazza. A nép­meséi tagolással komponált mézeskalács figurák, huszárok környezetében olyan faintar­ziát készített, amelynek a for­makincse a magyar és a tatár népművészetből merít. A mo­tívumok meglepően hasonlí­tanak egymásra, utalva, hogy az eurázsiai forrás mennyire összetartozó a maga egyete­mességében. Természetesen a Hegyi György által szerkesztett mo­zaik és'faintarzia egysége nem a tudományos, művészeti iga­zolás tisztét vállalja. Sokkal inkább népeink barátságát. Mind a faintarzia, mind a mo­zaik alkalmazza a szívformát, mely a tatár, magyar, csere­misz tárgyakon egyaránt meg­figyelhető. A tulipánhoz ha­sonlóan, mely szintén ázsiai örökség. A formák aszimmetrikus ringásával játékosság hatja át a mozaik felületét. Ezt a pom­Hegyl György! Három faintarzia (egy magyar [balról] ói két tatár) motívum. kát, mivel a művészet össze­gezi mindazt, ami népeink­ben rokon és közös. A mű­nek méltó keretet biztosít a nemrég elhunyt Kovács Alf­réd belsőépítész harmonikus tere, amely a képzőművészet termő bővítményével együtt fennmarad, örömöt, vidámsá­got, gyönyörködést sugározva, L, M. pát, ragyogást nagyvonalú mértéktartással szelídíti a hét faintarzia kutatáson és mű­vészi invención alapuló rajzo­lata. Öröm és élmény Hegyi György murális mun­kája bizonyára sok örömben és élményben részesíti a sok­nyelvű, de egyszínű barátain­DIOFIGYELO ÁRAK, ÁRUK, DÖNTÉSEK. Valljuk be őszintén, az Orszá­gos Anyag- és Árhivatal neve nem vált ki bennünk külö­nösen kellemes asszociációkat. Így van ez akkor is, ha jól tudjuk, hogy nem ez az in­tézmény tehet nemzetgazdasá­gi és háztáji gondjainkról. Az árak, amelyek egyre nagyobb számokkal fejeznek ki válto­zatlan értékű árukat, nem itt születnek, hanem gazdasági folyamatok eredményei. Bolgár György és Farkas Zoltán mikrofonja előtt ülve, Csikós-Nagy Béla államtitkár­nak az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének mégsem volt irigylendő feladata. Mert, bár az árakat nem ő és hiva­tala, nem az árhatóságok ta­lálják ki, kényük-kedvük sze­rint, azok a világgazdaság ne­hézségeit is tükrözik, a hazai munkát is mérik, de egyben a gazdaságpolitika megtestesí­tői is. Egy olyan gazdaságpolitikáé, amely az utóbbi esztendőkben hol kisebb, hol nagyobb len­dülettel alkalmazkodik a vál­Politikai rendszerünkről Napjaink közéletének kérdései A politikai hatalom gyakorlása, a de­mokratizmus fejlesztésének jehető- ségei, a szövetségi politika, a párt és a pártonkívüliek viszonya, a gaz­daság pártirányítása — megannyi kér­dés, amelyek napjainkban foglalkoztat­ják az embereket. Ezekre igyekszik vá­laszolni Lakos Sándor könyve, ame­lyet a Kossuth Könyvkiadó a napok­ban jelentetett meg, s amely a Politi­kai rendszerünk kérdései címet viseli. Tanulmányokat tartalmaz, amelyeket a szerző az elmúlt másfél évtizedben írott munkáiból válogatott. Az írások­ban érintett kérdések tudományos és társadalmi közéletünket ma is foglal­koztatják. Ezért érdemes röviden össze­foglalni a kötet tartalmát. Az első részben a politikai rendszer működését vizsgálja, mindenekelőtt az államélet demokratizmusát, a szocialis­ta demokrácia egyes kérdéseit, a de­mokrácia és az érdek viszonyát, a köz- igazgatás és a társadalom kapcsolatát és a politikai rendszer továbbfejleszté­sének lehetőségeit. Ugyancsak időszerű, amit a szocialis­ta demokráciáról mond. Az elvi kér­dések leszögezése után összegezi azokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt évtizedekben szereztünk hazánkban. A vezetésnek jól felfogott érdeke, hogy a vélemény, az ellenvélemény hasznosul­jon, figyelembe vehető legyen. Hiszen a szocializmusnak nincs féltenivalója az igazságtól, sőt érdeke, hogy az minél teljesebb legyen. Az ellenvélemények hatalmas többsége nem szemben áll a szocializmussal, hanem azt kívánja szolgálni. Tapasztaljuk ezt napjainkban is, amikor a nehezebb gazdasági viszo­nyok között az emberek észrevételei éppenséggel a gazdálkodás megújítását szolgálják. Kifejti azt is, hogy a de­mokrácia és az érdek nem ellentéte­sek. éppenséggel nagyon is összetartoz­nak. Külön fejezetben foglalkozik a párt kérdéseivel, hangsúlyozza, hogy a ma­gyar pártnak jók a kapcsolatai a tö­megekkel, és ez elsősorban annak kö­szönhető, hogy a pártnak jók a belső viszonyai. A párt belső helyzete ugyan­is kihat a pártonkívüliekre, és sok vonatkozásban meghatározza a velük kiépített kapcsolatokat is — szögezi le a szerző. Ezután vizsgálja, hogy a párt­nak a tömegkapcsolatai milyenek Ma­gyarországon, hogyan alakult az utób­bi két évtizedben a párt és a párton­kívüliek kapcsolata, és milyen a párt gazdasági munkája. Hosszasan foglal­kozik a párt politikai és szervező sze­repével és munkájával a gazdaságban. Megállapítja, hogy a párt komolyan ve­szi és igényli az állami és társadalmi szervek önálló, felelősségteljes és ren­deltetésük szerinti működését. K önyve befejező részében a taná­csok szerepével, elvi és gyakorla­ti kérdéseivel foglalkozik. Vizsgál­ja a tanácsok elfoglalt helyét az ál­laméletben és a demokrácia fejleszté­sében ... Nagyon érdekes az az anyag, amely egy eszmecserét foglal össze, mégpedig a tanácsok munkájáról szó­lót. Pontos és világos képet kapunk be­lőle, hogy napjainkban milyen szerepet töltenek be a tanácsok, hogyan irányít-, ják az igazgatási munkát, a gazdálko­dást, miként felelnek meg a tömegszer­vezeti funkciójuknak. Végül a tanács-1 törvény néhány aspektusára mutat rá. Ez a törvény biztosítja a tanácsok tör­vényes működését és elősegíti, hogy a lakosság megértse és együttműködjön velük, hiszen a tanácsok éppenhogy a dolgozókért vannak, érettük dolgoznak. Gáli Sándor tozásokhoz, a kihívásokhoz, f amelynek a következő idők­ben számos teendője van e téren. E műsor vendége, s a köz­véleményt képviselő újság­írók komolyan gondolják, hogy a politika nemcsak né­hány rátermett vezető belső ügye, hanem közös igyekezet­tel, egyetértéssel kell formál­nunk azt. Ennek szellemében vitatkozott, érvelt és magya­rázott Csikós-Nagy Béla a Rádiónapló csütörtöki dél­utánján. MAGYAR VAGYOK! Ügy sajnálom, hogy a hazaszeretet­ről szóló műsor „Osztályfőnö­ki óra a középiskolák I—II. osztályosainak” címen szere­pelt a rádióban. Sajnálom, mert e cím láttán-hallatán, csak nagyon kevesen lehettek olyanok, akik péntek reggel a 3. műsor felé tekerték a ke­resőgombot Pedig ha véletle­nül mégis megtették, a leg­szebb ünnepi összeállításokkal is vetekedő, igazán nem isko­lás félórát hallhattak egyik, szavakba oly nehezen foglal­ható érzésünkről a hazaszere­tetről. Ferenczy Agnes és Oláh Margit kerülte a pátoszt, a nagy szavakat, s a közhelye­ket. Ha az utca emberét kér­dezték, vagy a világhírű ba­lettművészt, egyaránt azt tud­ták bizonyítani, hogy a ha­zaszeretet, e kis nép összetar­tó ereje által valamennyien nemesebbek, gazdagabbak le­szünk. A nyelvgyarapítás, melyről Sütő András mondott megszívlelendő szavakat, a hazához fűző elszakíthatatlan kapocs, melynek erejéről, Szentgyörgyi Albert vallott a hangszórón át, mind olyan ismérvei ennek az érzésnek, amelyek valamennyiünkben élnek. Csulák András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents