Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-27 / 73. szám
’xMihm 1983. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP \AHÉTVILÁe POLITIKAI KÉRDÉSEI Az előtérben Közép-Amerika Provokáció Nicaragua ellen — A Reagan-féle űrvízió Élénk diplomáciai tevékenység jellemezte a múlt hetet A világsajtó nagy érdeklődése közepette zajlott le Nyikolaj ■ Tyihonov szovjet miniszterel- . nők belgrádi látogatása. A . magas szintű tárgyalások újra csak azt bizonyították, hogy az 1955-ös belgrádi és az 1956- os moszkvai nyilatkozatokban rögzített alapelvek kiállták a gyakorlat próbáját. A két ország kapcsolatai e látogatás eredményeként tovább fejlődtek. Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó tanácskozás, amelyen 35 ország delegációja vesz részt, április 19-ig elnapolta munkáját. Ezt megelőzően azonban az álláspontok a jelek szerint közelebb kerültek égymáshoz. MELYEK A WASHINGTONI CÉLOK A NICARAGUA ELLENI PROVOKÁCIÓVAL? A szomszédos Honduras területén már 1979 nyara óta megkezdődött a bukott Somoza- rendszer maradványainak szervezése és katonai kiképzése. A feladatot a CIA, (az Egyesült Államok Központi • 'Hírszerző Ügynöksége) vállal- ' ta el és táborokat létesített a hátár mentén. Mintegy 4500 volt somozista katonát részest- tettek diverzáns kiképzésben és láttak el a legmodernebb 4 fegyverekkel. A jelek szerint most Washington elérkezettnek látta az időt arra, hogy „zöld fényt” adjon Nicaragua demokratikus rendszerének megdöntésére. * Mindaz ami történik kísértetiesen emlékeztet az 1961-es : Kuba-ellenes zsoldostámadás■ ra. Amíg azonban annak ideijén a forradalmi szigetországinak Sikerült gyorsan, 72 óra ■-'alatt felszámolnia a partraszállást és- megakadályoznia, * hogy az ellenforradalmárok a szárazföld belsejébe hatolhas' sanak, Nicaraguában nehezebb a helyzet. Hondurasból az el- , lenforradalmárok állandóan utánpótlást kapnak és a szomszédos diktatórikus rendszer csapatai is segítséget nyújtanak a behatolóknak. Érthető tehát, hogy Nicara• gua kormánya a Biztonsági Tanácshoz fordult panasszal a külföldi beavatkozási kísérlet ellen, amelynek nyilvánvaló célja a demokratikus rendszer megdöntése a közép-amerikai országban, s olyan bábkormánnyal való helyettesítése, amely mindenben kiszolgálja — ugyanúgy ahogy Somoza tette 1979 előtt — az Egyesült Államok érdekeit. Washington igyekszik a „háttérben maradni”, s olyan képet festeni a történtekről, mintha ugyanolyan polgárháborús helyzet alakult volna ki Nicaraguában, mint amilyennek a világ Salvadorban lehet a tanúja. Washington célja világos: a Nicaraguára mért csapással meg akarja változtatni a középamerikai helyzetet és „rendet” szeretne teremteni „hátsó udvarában’. Ha ugyanis sikerült megingatnia a mana- guai forradalmi demokratikus kormányzatot — legalábbis azt reméli — ez visszahat a sal- vadori helyzetre is, s a Wa- shington-barát elemek bátorítást merítenek ebből a sikeres provokációból. MIÉRT KELTETT OLY SZÉLES KÖRŰ NEGATÍV VISSZHANGOT REAGAN NYILATKOZATA? Az amerikai elnök, aki attól tart, hogy a törvényhozás csökkenti a fegyverkezési verseny fokozását célzó katonai költségvetését, újabb manőverhez folyamodott. Az ezredfordulóig szóló programot vázolt fel televíziós beszédében. Azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok olyan „szuperfegyvereket” fejleszt majd ki, amelyek katonailag „elsőbbséget” biztosítanak újra számára, s akkor nem kellenek a rakétaprogramok. Washington képes lesz rakétaelhárító rendszerek megalkotásával olyan helyzetet teremteni, hogy az Egyesült Államok ismét „sebezhetetlen- né” váljék. Az elnök elmondta, hogy a tervek szerint a világűrbe helyezik -majd el ezeket az amerikai rakétaelhárító fegyvereket. Sőt azt mondta, hogy erre már utasítást is adott, hiszen a Pentagonnak évente egymilliárd dollár áll szabad rendelkezésére új fegyverrendszerek kutatási céljaira. Reagan nyilatkozatát arra szánta, hogy megerősítse republikánus párti kormányzatának helyzetét, amely az utóbbi időben támadások pergőtüzébe került az értelmetlennek ítélt fegyverkezési programok hajszolása miatt. Sajátos módon azonban a nyilatkozat ellenkező hatást keltett. Megszólaltak mindenekelőtt a demokrata párti honatyák. Rámutattak, hogy az elnök olyan félelmetes fegyverkezési versenyt hirdetett meg ezzel a beszédével, amilyenre nem volt példa a második világháború óta. Rámutattak arra is, hogy az „űrhadviselés” programja olyan fantasztikus pénzösszegeket emészt erre fel, amely az Egyesült Államok népére rendkívüli terheket ró, s a távoli jövőben száműzi a gazdasági fellendülés reményeit. A NATO-szövetségesek országaiban a közvélemény rendkívüli visszatetszéssel fogadta a reagani programot, amely ismét a fegyverkezési verseny felgyorsítását jelentené, s Nyugat-Európa veszé- lyeztetettt helyzetének fokozódását. Szovjet részről figyelmeztettek: Reagan programja tulajdonképpen nem mást jelent, mint az érvényes és eddig az Egyesült Államok korfnányza- tai által mindig elismert szerződések megszegését. Miről is van szó? Egyrészt arról, hogy ha Washington a világűrben rakétaelhárítófegy- ver-rendszereket helyez el, ezzel megszegi a világűr békés felhasználásáról szóló szovjejt— amerikai megállapodást. Sőt visszavonja saját aláírását arról az okmányról, amelyet az ENSZ közgyűlése éppen szovjet—amerikai közös ajánlásra cikkelyezett be érvényes határozatként ebben a témakörben. Másrészt az amerikai kormányzat semmissé teszi azokat a korábbi washingtoni és moszkvai csúcstalálkozón létrejött egyezményeket, amelyekben mindkét fél lemondott rakétaelhárító-rendszerek ki- fejlesztéséről. Reagan elnök, hogy leplezze szerződésszegő elhatározását, újabb televíziós nyilatkozatában azt állította, hogy a ra- kétaelhárító-rendszerek tilalma „csupán a létesítésre” és nem a „kutatásra” vonatkozik. Olyan gyenge mentegetőzés ez, amelyen nyugati kommentátorok is gúnyolódnak. Mint rámutatnak: a kutatás, a kísérletezés és a rendszerbeállítás közötti határvonal meghúzása szinte lehetetlen. S ha már egyszer parancsot adtak valamilyen fegyver kipróbálására, aligha azért történik, hogy azután a kísérletek után ne kerüljön sor tömeggyártásra és telepítésére... Á. I. Andropov-interjú a Pravdában (Folytatás az 1- oldalról.) szerelt amerikai rakéta egyszerre 14 célpont megsemmisítésére vált alkalmassá. Az Egyesült Államoknak az elnök által említett állítólagos tétlensége időszakában az amerikai hadászati fegyverzetek nukleáris tölteteinek száma négyezerről több mint tízezerre nőtt. Most pedig Európáról, ahol az elnök véleménye szerint az Egyesült Államok és általában a NATO helyzete egyszerűen súlyos. Ha a fényekhez folyamodunk, ismét könnyen meggyőződhetünk arról, hogy csupán az amerikai nukleáris robbanótöltetek száma a kontinensen ebben az időszakban háromszorosára nőtt, t ma meghaladja a hétezret. Az elnök olyan látszatot kíván. kelteni, mintha Európa körzetében nem létezne az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei csaknem ezer közepes hatótávolságú nukleáris eszköze, mintha nem tudna arról, hogy az említett eszközökön elhelyezett nukleáris töltetek mennyisége másfél- szerese annak, mint amennyivel a Szovjetunió rendelkezik. Az elnök sajtóértekezletén bemutatta egy latin-amerikai országbeli polgári repülőtér fényképét, s még ezt is igyekezett az Egyesült Államokkal szembeni fenyegetésként feltüntetni. De elmulasztotta bemutatni az Egyesült Államoktól több ezer kilométerre levő sok száz repülőtéri kifutópályának a képét, amelyeken, bármely pillanatban felszállásra készen, ott állnak a nukleáris fegyvert hordozó amerikai repülőgépek. Azok a kijelentések, amelyek szerint mindez csak válasz a „szovjet katonai fenyegetésre” — bármennyiszer ismételjék is ezt —, senkit sem vezethetnek félre. Mindaz, amit a Szovjetunió tett és tesz, nem azt bizonyítja, hogy katonai erőfölényre törekszik. A szerződések és egyezmények, amelyeket megkötöttünk — és amelyeket készek vagyunk megkötni — az Egyesült Államokkal, a nukleáris szembenállás szintjének csökkentését szolgálják anélkül, hogy megbontanák az egyensúlyt és kárt okoznának a Szovjetunió és az Egyesült Államok biztonságának. Az elnök, miután hosszasan értekezett a szovjet katonai veszélyről, kijelentette, hogy itt az ideje most már másként megközelíteni az amerikai hadászati érdekek biztosításának kérdését, ezért meghirdette egy nagyarányú és rendkívül hatékony rakétaelhárító védelmi rendszer kidolgozásának megkezdését. Arról van szó, hogy teljes gőzzel folytatódik az Egyesült Államok hadászati támadó erőinek fejlesztése és tö- 1 kéletesítése, mégpedig teljességgel meghatározott irányban: azzal a céllal, hogy megszerezze az első nukleáris csapás mérésének képességét. Annak idején, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok hozzálátott a hadászati fegyverzet problémáinak megvitatásához, elismerték, hogy a hadászati támadó és védelmi fegyverzet között megbonthatatlan a kölcsönhatás. Nem véletlen, hogy 1972- ben egyidőben született meg a két ország között a rakétaelhárító védelmi rendszerek csökkentéséről szóló szerződés és a hadászati támadó fegyverzet korlátozásáról szóló egyezmény. Más szóval: a felek az említett dokumentumokban elismerték és rögzítették, hogy csak az teszi lehetővé az előrelépést a támadó fegyverzetek korlátozása és csökkentése terén, ha mindkét fél mértéktartó a rakétaelhárító védelem terén. Most az Egyesült Államok határozta el magát arra, hogy megbontja ezt a kölcsönhatást. Az Egyesült Államok jelenlegi kormányzata továbbra Is rendkívül veszélyes úton halad. Hiábavaló mindenfajta erőfeszítés, amely arra irányul, hogy katonai fölényre tegyenek szert a Szovjetunióval szemben. A Szovjetunió ezt soha nem fogja megengedni, soha nem marad fegyvertelen semmiféle fenyegetéssel szemben. Ideje lenne, hogy felhagyjanak az olyan újabb és újabb variációk kidolgozásával. hogy miként lehetne a győzelem reményében kirobbantani a nukleáris háborút. Ez nem csupán felelőtlen. de esztelen dolog is. Bár az elnök beszédében mindenekelőtt a Szovjetunióról beszélt, szaval sértik minden állam és minden nép érdekeit. Ma minden erőfeszítésnek egyetlen célra kell irányulnia: a nukleáris katasztrófa elhárítására. Határozottan felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy lépjen erre az útra — mondotta befejezésül a Pravdának adott interjújában Ju- rij Andropov. Poncfficrjo v—Dzsumbíatt megbeszélések Baráti légkörű találkozó Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, a központi bizottság titkára és Karen Bru- tyenc, a KB nemzetközi osztálya vezetőjének helyettese tegnap Moszkvában találkozott Valid Dzsumblattal, a Libanoni Haladó Szocialista Párt elnökével, s a párt vezetőségének két tagjával. A baráti légkörű megbeszéléseken az SZKP képviselői szóltak arról a tevékenységről, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja á nemzetközi feszültség enyhítése, a fegyverkezési hajsza megfékezése és a nukleáris háború vészé. lyének elhárítása érdekében végez. A találkozón határozottan elítélték az izraeli vezető körök terjeszkedő politikáját, az Egyesült Államoknak és Izraelnek azt a törekvését, hogy olyan rendezést kényszerítsenek Libanonra, amely figyelmen kívül hagyja az ország népének törvényes nemzeti jogait. Az SZKP és a Libanoni Haladó Szocialista Párt képviselői változatlan. támogatásukról biztosították a Palesztinái arab nép harcát. Casablanca Marokkói pártkongresszus A marokkói Haladás és Szocializmus Pártjának III. kongresszusa tegnap Casablancában folytatta munkáját. A központi bizottság beszámolóját Ali Jata főtitkár terjesztette elő. A többi között hangsúlyozta, hogy a nemzetközi eseA politológia aztán igazán azon tudományok közé tartozik, ahol illik Platónhoz és Arisztotelészhez visszamenni, s a politika világtörténetét ná- .Juk és velük kezdeni. így van ez a marxista politológiában is, pedig a marxi életműnek már nem is lehet világosabb üzenete, mint az, ahogy a politika világtörténetét tagadja. A folytonosság a politikai szféra, s jelesül az állam történetében igen nyilvánvaló, s ez egyben leggyakoribb esete — már Engelsnél is — a felépítmény viszonylagos önállóságáról és aktív jellegéről szóló •példázatoknak. S mégis, ■ Marx ugyanolyan hevesen tagadja a politikum világtörté- • netét pályája kezdetén a Német ideológiában, mint annak a végén A polgárháború Franciaországban című munkájában és orosz tárgyú írásaiban. MARX, A POLITIKA TEORETIKUSA (4.) Van-e a jognak világtörténete? Ideológiai csapda A két tézis valójában nem mond ellent egymásnak, az állami-politikai formák megsza- kítottsága a formációk változásával és ugyanakkor rendkívül erőteljes folytonossága egyszerre érvényes. Marx legelső markáns elemzése ebben a témakörben mindjárt e két tézis együttesét mutatja be a Német ideológiában. A modern magánjog ugyan a római magánjog újjászületése és ki- teljesedése a formák szintjén — írja —, de egyúttal teljesen új f unkcióba helyezése is. Ezért Marx általános konklúziója az, hogy „a jognak éppúgy nincs saját története, mint a vallásnak”. Arisztotelész és Platón politikaelemzéseinek tehát vajmi kevés közük van a modern államhoz, egyszerűen azért, mert másról szólnak, s a formális hasonlóság és folytonosság inkább félrevezető ideologikus csapda, mint termékeny kiindulópont az államelmélet számára. Ebben az értelemben nincs általános — azaz történelemfeletti — államelmélet vagy politikaelmélet sem, csak az egyes formációk politikumának van saját elmélete, mivel az egyes formációk politikuma vagy állama csak nagyon vékony szálon köthető össze. Aktív kölcsönhatás Az államnak valóban nincs „általános” elmélete, annál fontosabb számunkra a kapitalista, illetve a szocialista állam elmélete. Magán a kapitalista formáción belül is lényegi fordulat következik be a XIX. század végétől a társadalmi élet átpolitizálódásával és a „politikai rendszer” megjelenésével. Nem azért, mintha a kapitalista formációnak „két” állama lenne [először a nem intervencionista (liberális), majd az intervencionista], hanem azért, mert amikor valóban elérkezünk a „kezdet végéhez”, az amúgy is korlátozottan létező „liberális állam” elveszti létjogosultságát. A liberális állam hamis absztrakcióján való túllépés nem tagadhatja meg azt a reális tényt, hogy a modern magántulajdonosnak, mint gazdasági embernek a formálisan szabad mozgása éppúgy elismertetik, mint a modern állampolgárnak, a politikus embernek a formális egyenlősége és szabadsága. De a kétirányú kölcsönhatás a gazdaság és a politika között már a sza- badversenyes kapitalizmusban is egyben kölcsönös korlátozást jelent, hiszen például egyaránt korlátozza a gyári törvényhozás a tulajdont és a vagyonbecsléses választás a politikát. Ezt azonban „korélményként” általában nem korlátozásként élik át, mivel ez az a forma, ahogy a kapitalizmus a „még hiányzó; szerveket létrehozza” a teljes társadalmi szabályozáshoz, miközben nagyon is komolyan veszi a két szféra elhatárolását egy másik vonatkozásban, s szerintünk ez a „szétválasztás” lényege. Nevezetesen a polgárság arra törekszik, hogy a tőkés árutermelés (mint tartalom) és az egyszerű árutermelés (mint forma) ellentmondását a gazdasági és politikai konfliktusok elhatárolásával, a termelési konfliktusok gazdasági redukciójával és depo- litizálásával oldja fel, vagy legalábbis csökkentse. A tőkés arra törekszik, hogy minden egyes munkást izolálva, egyénenként kezeljen, a vele való gazdasági ellentétében tagadja a „szociális kérdés”, avagy „munkáskérdés” politikai fontosságát, meghatározó szerepét. Félreértések a kutatásban A gazdaság és politika immanens szférái kiképződésében lejátszódó történelmi fáziskésés döntő fontosságú volt az egész marxi életmű szerkezetét és dinamikáját illetően. Ebből a fáziskésésből, vagyis a gazdaság létrejöttének korszakos feladatából és annak marxi „korélményéből” adódott a gazdaság teoratikus elsődlegessége és az annak rendszeres kifejtésére való törekvés, illetve a politika teoretikus másodlagossága és történelmi-történeti esettanulmányok formájában való kidolgozása. A marxi életmű fenti sajátosságából — azaz elméleti és gyakorlati aspektusainak feszültségéből — sok félreértés származik a Marx-kutatásban. Egyes szerzők Marx egész munkásságát politikaorientáltnak, és ezért főleg politikaelméletinek tekintik, mások pedig, éppen ellenkezőleg, azt hangsúlyozzák, hogy Marx, a közgazdász rendszerezett életművet hagyott hátra, de Marx, a politológus, legfeljebb csak töredékeket. A koherens rendszer és a töredékek merev szembeállításával nem érthetünk egyet. Márcsak azért sem, mert amikor Marx A tőkét írta, egyben az államon is dolgozott, és viszont. Marxnál kortörténetről, az évtizedes ciklusokban mozgó társadalmi-történelmi folyamatok komplex megragadásáról van szó. Ennek rendszerezett kísérletei végigvonulnak a marxi életművön. Ezért nem tudunk egyetérteni azzal a felfogással, hogy Marx csak „töredékeket” hagyott hátra a politikaelméletben. Ellenkezőleg: rendszeres kifejtések sorozatát hagvta hátra, amelyek a maguk belső logikájában nagyon is „koherens” életművet tartalmaznak, s ennek feldolgozása a marxista politika- elméleti kutatások megkezdésének szükséged, ha nem is elégséges feltétele. A marxi életmű legnagyobb tanulsága azonban napjaink politikaelmélete számára az új realitások iránti nyitottság és az önkritikái érzék, amely megad ja az életmű dinamikáját. Ágh Attila (Vége) mények az utóbbi időben különösen veszélyes fordulatot vettek és ezért a felelősség az imperializmus, mindenekelőtt az Egyesült Államok reakciós köreit terheli. A szónok utalt a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a világbéke megőrzését szolgáló erőfeszítéseire, s kijelentette, hogy a Szovjetunió békés kezdeményezései reális lehetőséget kínálnak a nukleáris háború fenyegetésének elhárítására. Pérsz de Cuellar Moszkvába utazik Ma érkezik hivatalos látogatásra Moszkvába Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. A Szovjetunió, mint az ENSZ egyik alapító tagja, mint nagyhatalom és a Biztonsági Tanács állandó tagja mindig kulcsfontosságú szerepet töltött be a világszervezetben és annak a béke megőrzésére, a leszerelésre és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére irányuló munkájában — jelentette ki a TASZSZ szovjet hír- ügynökségnek adott interjújában Pérez de Cuellar a látogatás kapcsán. Új ellenzéki párt alakúk Indiában Szandzsaj Nemzeti Szervezet néven Maneka Gandhi, Indira Gandhi indiai kormányfő menye új ellenzéki politikai pártot alapított. A párt megalakulását tegnap jelentette be Űj-Delhiben Maneka Gandhi, aki a párt elnöki tisztét tölti be. Az új párt első országos gyűlését április 3-án tartja Üj-Delhiben.
