Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-03 / 28. szám

1983. FEBRUAR 3., CSÜTÖRTÖK im Érték és siker egysége Az országgyűlés kulturális bizottságának ülése Két témával foglalkozott az országgyűlés kulturális bizott­sága szerdán, a Parlamentben tartott ülésén: tájékozódtak a diák munkaerő foglalkoztatásá­nak tapasztalatairól és megtár­gyalták a Tájékoztató a kultu­rális területeken folyó állam- igazgatási típusú irányítás re­formjával kapcsolatos felada­tokról című, művelődési mi­nisztériumi előterjesztést. Az első napirend anyagát összeállító Állami Ifjúsági Bi­zottság nevében Nagy Sándor, az ÁIB titkára tartott ismerte­tőt. Az előterjesztést követő vi­tában felszólalók — soraikban Cselőtei László (Pest megye) — elismeréssel beszéltek a diákok munkájának eredmé­nyeiről. Több javaslattal is él­tek: hasznos lenne az építőtá­borok felügyeletére pedagógus- jelölteket is felkérni; az ed­diginél is alaposabban kell tö­rődni az ilyen munkák előké­szítésével, nehogy a diákok a tapasztalt szervezetlenséget, rendetlenséget általánosítsák. A képviselők hangsúlyozták: felül kellene vizsgálni hogy a szakközépiskolások, szakmun­kástanulók szakirányú építőtá­borozását nem számíthatnák-e be — az eddiginél szervezet­tebben — a nyári kötelező gyakorlatba. Mások nehezmé­nyezték: akadnak vállalatok, melyek az iskolai engedély nélkül is foglalkoztatnak nyá­ron tanulókat, akik így — gyakran több heti munkát vál­lalva — nem pihenik ki kel­lően magukat. A kulturális terület irányí­tási reformjával kapcsolatos főbb irányelvekről, illetve ten­nivalókról Drecin József mű­velődési miniszterhelyettes tá­jékoztatta a képviselőket. A kulturális terület gazdasá­gi szabályozásrendszerét úgy korszerűsítik — mondotta —, hogy az egyszerre szolgálja a művelődéspolitikai érdekek ér­vényesítését és a hatékonyabb gazdálkodást. Ez a szabályozás az érték és a siker találkozá­sára kíván ösztönözni. Egysé­ges elvek alapján szabályozza majd újra a művészi alkotá­sok, a kulturális szolgáltatá­sok anyagi támogatását. Meg kíván szüntetni egyes mono­polhelyzeteket; mind nagyobb szerepet adva a művelődési in­tézmények, valamint a helyi tanácsok önállóságának. Óvári Miklós (Budapest), a bizottság elnöke vitaösszefog­lalójában rámutatott, hogy a művelődéspolitikai tevékeny­ség függ az általános politikai törekvésektől, így az önállóság, a helyi felelősség növelésének szándékától. Nem független természetesen a gazdasági helyzettől sem, és ha abban a szférában feladatunk mind­jobban becsülni a teljesít­ményt, az értéket — ugyanezt a gyakorlatot kell érvényesíte­ni a kulturális élet minden te­rületén. Fejlesztési alap Mezőgaxdosog Az idén megváltozott a műszaki fejlesztési alap kép­zési rendszere a mezőgazda­ságban. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek az alaptevékenység — a mező- gazdasági termelés, növényter­mesztés, állattenyésztés — után is hozhatnák létre saját alapot, ebből azonban terme­lőberuházásokat nem finanszí­rozhatnak, csakis fejlesztő jel­legű munkálatokat. Elsősor­ban olyanokat, amelyek jól szolgálják a helyi lehetőségek és a meglevő berendezések gazdaságosabb kihasználását. 1982-ben mindössze nyolcvan mezőgazdasági üzemnek tették lehetővé — kísérleti jelleggel — a helyi alap képzését, az idén valamennyi gazdaságnak adott ezt a megoldás, ám nem kötelező érvénnyel. Az ipari és melléktevé­kenység után viszont kötelező a műszaki fejlesztési hozzájá­rulás képzése, ezeket az össze­geket központilag használják fel. 1983-ban a MÉM újabb, induló műszaki fejlesztésekre nem ad ebből az alapból köz­ponti támogatást, csak a ko­rábbi években megkezdett munkálatokhoz járul hozzá a forrás által nyújtott lehetőség határáig. Egyebek között kor­szerű sertéstelepek műszaki technológiájának kialakítását támogatják, néhány új szarvasmarha-telep építését is gyorsítják az alapból. A hul­ladékok felhasználását és a korszerű energiatakarékos megoldások kísérleteit és a technológiák bevezetését is felkarolják a központi kezelés­ben levő összegekből. Az IMI új emblémája A jó bornak is kell a cégér Egyszerűbb, tetszetősebb a réginél Ha azt mondjuk, Skála, azonnal egy nagyáruház jut eszünkbe. Ha azonban azt ír­juk, hogy IMI, ma még hozzá kell tenni: Ipari Műszergyár, Iklad. Szakmai nyelven arcu­latnak nevezik azt a légkört, áhogyan egy intézmény vagy egy ipari vállalat megjelenik a köztudatban, a piacon, aho­gyan bemutatkozik a vevők­nek, az ügyfeleknek. Akkor nevezhető jónak az ilyen cé­lú tevékenység, ha egy-egy emblémáról, egy jelről, egy színösszeál­lításról azonnal tudjuk: mit takar, melyik gyár termékét látjuk. Am ehhez nem elég egy név, egy embléma. Egész arculat­terv, kidolgozott stratégia, egységes vizuális rendszer kell ahhoz, hogy jólesően rögződjék belénk: ettől a gyár­tól érdemes vásárolni. Habár az ikladi Ipari Mfi- szérgyárnak eddig is volt emb­lémája — mi tagadás —, ha­tározott megjelenésről, orszá­gos népszerűségről eddig nem­igen beszélhettünk. A Rába, a Lehel és más nagyvállala­tok nyoínán már Ikladon is születtek elképzelések, a belső húzódozás, a „fiatalok feltű­nési viszketegsége" miatt ed­dig azonban nem sok valósult meg ezekből. Most azonban el­készült egy terv, amelytől remélhető, hogy égy-két éven belül elég lesz ennyit írni: IMI, s mindenki tudja, miről van szó. Szegedi Árpád reklámfőnök vezetésével 1985 végéig sok részfeladatot kell valóra vál­tani. Elkészült az új embléma, amely egyszerűbb, tetszetősebb és felismerhetőbb, mint a régi Ez az embléma szerepel majd minden termékükön, a levél­papíron, járműveiken, sőt az egységes, új munkaruhákon is. Mind a kiállítások, mind a termékek, s a gyár alapvető színeiben a narancssárga, a barna a jellegzetes. Ennek jegyében alakítják át a gyár­kaput, s fogtak hozzá — a KISZ-íiatalok segítségével — a parkosításhoz. A Tóth László tervezte térplasztikát már felállították. Űj hirdető- táblákat állítanak fel, s változtatnak még az üze­mi lap megjelenésén is. Tervezik egy vállalattörté­neti múzeum létesítését. Ma már az ellenzőket is meggyőzték: fontos, hogy a vevők könnyen felismerjék a vállalatot. De nem kevésbé fontos, hogy a vállalat dolgo­zói is könnyebben azonosul­nak egy megszépített,, kelle­mes környezettel. Igaz, a ter­mékek minőségének is magu­kért kell szólniuk, ám tud­juk: a jó bornak is kell a cé­gér. K. T. ggazdaiúgi fejlettség — fogyasztási szerkezet (2.) Egyet a kétszer közepesből Átmeneti lassításokat és gyorsításokat összegez Napjainkban az energia-, energiahordozó-behozatalnak az árszínvonala — fajtától füg­gően — ötszöröse, tízszerese az egy évtizeddel ezelőttinek, azaz az 1973-asnak. Még egy,, most már közismert, de akkor alig megjegyzett tény: 1975-ben a nemzeti jövedelem mérlegében kilenc százalékkal volt maga­sabb a belföldi felhasználás, mint a források adta lehetőség, azaz a különbséget hitelek fe­dezték. Ez az arány — mérté­kében ugyan változóan — egé­szen 1980-ig jellemzőnek bizo­nyult, s csak akkor kezdődött meg az egyensúlyi helyzet ja­vításának, mint első számú teendőnek a gyakorlatban való érvényesítése. kincsen összhangban Szakemberek tréfásan hang­zó, ám roppant komoly tartal­mat hordozó találós kérdése: kétszer * vagyunk közepesek, melyik az az egy, amelyet el­ismerünk ebből? Hazánk gaz­daságilag közepesen fejlett or­szág, amihez törvényszerűen a fogyasztás közepes színvonala tartozik. Ez utóbbit azonban — tapasztalatok figyelmeztet­nek rá — a közgondolkodás sokkal kisebb körében fogad­ják el objektív tényként, mint a gazdasági fejlettség közepes színvonalát. Ez utóbb említett színvonal azonban egész egy­szerűen nem teszi lehetővé a nála magasabb fokon álló fo­gyasztást, s ha bizonyos jel­lemzőkben mégis, annak nagy ára van. Elméleti és gyakorlati isme­ret: a fogyasztás eltérései mö­gött legtöbbször a jövedelmek különbözőségei állnak, de itt feltétlenül el kell választani az indokolt — a más jellegű mun­ka, teljesítmény stb. által lét­rehozott — és az indokolatlan jövedelemkülönbségeket. Szin­tén elméleti és gyakorlati meg­állapítás: bizonyos társadalmi csoportok fogyasztási szerkeze­te nincsen összhangban a kö­zösség számára nyújtott telje­sítménnyel. A hosszú távú életszínvonal­politika magába foglal átme­neti lassításokat és gyorsításo­kat, ebből formálódik távlatok­ban a kiegyenlített ritmus, amihez elengedhetetlen az anyagi javak viszonylagos bő­sége a közös és az egyéni fo­gyasztásban egyaránt. Ez a bő­ség azonban nem egyszerű mennyiségi kategória, hanem mennyiség és szükséglet sze­rinti minőség — a reális igé­nyekhez igazított használati érték — összefoglalója, s for­rása a termelés, a termékek korszerű szerkezeti összetétele. Ha tehát fogyasztóként aka­runk előbbre lépni, akkor eh­hez mindent megelőzve terme­lőként kell haladnunk előre és feljebb. Ebből következően — és törvényszerűen — a gazda­sági fejlettség és a fogyasztás viszonyában mindig is voltak átmeneti egyenetlenségek, hul­lámzások, ez nem kivételes je­gye, hanem éppen jellemzője ennek a folyamatnak. Ne­gyedszázadot, az 1950 és az 1975 közötti időszakot figye­lembe véve, az európai szocia­lista . országok csoportjában Csehszlovákiában és hazánk­ban volt a legkisebb a nemzeti jövedelem növekedésének évi átlaga, mégsem ebben a két országban alakultak át drá­maivá a nemzeti jövedelem és a felhalmozás, fogyasztás kö­zötti feszültségek ... Kisebb súlyú példát választva: amíg 1960-ban tizenhat százalékot tett ki a nyugdíjasoknak az aktív keresők számához mért aránya, ma ez fölötte van a negyven százaléknak. Továb­bá: amíg 1960-ban a megyé­ben a háztartások teljes ener­giafelhasználásának negyedét a szalma, a kukoricaszár és -csutka, a rozsé adta, napjaink­ra e tüzelőszerek részesedése két százalék alá csökkent. Gaz­dasági fejlettségünk tehát las­sabban változott, mint a fo­gyasztás szerkezete és mennyi­sége, hiszen — egyetlen adalé­kot kiragadva a lehetséges sok közül — ma a megyében két­százezer olajkályha van a la­kosság tulajdonában — az olaj- tüzelésű kiskazánok száma tíz­ezer felett —, s 320 ezer ház­tartásban használnak vezeté­kes vagy palackos gázt. Az olajkályhák átcserélése szilárd tüzelőanyagot égetőkre még nem hoz magával nehezen el­viselhető anyagi terheket, ám az olajtüzelésű kiskazánoknál egészen más a helyzet. A fo­gyasztó itt úgy érzi, neki kell anyagi áldozatot hozni népgaz­dasági érdekek szolgálatában, holott ezeknek az érdekeknek a szolgálata — az olajbehoza­tal csökkentése — neki is első rendű célja, ám olyan közve­Tefifészctayag külföldről Bővülő kapcsolat a háztájival Másfél évtizede, a hazai nagyüzemi sertéstenyésztés megalapozásának egyik fontos állomása volt, amikor a minisztérium megbízta az Állattenyésztési és Takarmá­nyozási Kutatóközpontot egy olyan hibridsertés kite­nyésztésével, amely hosszú távon is kielégíti a vele szemben támasztott követelményeket. A dr. Csire Lajos vezette csoport munkálkodása hamarosan sikerrel járt, s HUNGAHYB 39. és 50. néven azóta a termelőszövetke­zetekben, állami gazdaságokban, sőt a háztájiban is tart­ják ezeket az állatokat. A fajtafen.ntartást a Her­ceghalmi Kísérleti Gazdáság vállalta, amely nem sokkal később az országban az elsők között építtetett Loman-rend- szerű telepet, s megalakítot­ták a HUNGAHYB sertéster­melési rendszert. Ennek jelen­leg százötven nagyüzem a tag­ja, s a mintegy 50 ezer koca esztendönkénti csaknem egy­milliós szaporulata nagy je­lentőségű a hazai húsellátás­ban, illetve az exportban. Szaktanácsadók A rendszer, többségében diplomás szakemberekből or­szágos szaktanácsadó hálózatot alakított ki. Tevékenységük alapján jó hírnévnek örven­denek a mézőgazdasági szak­emberek között, s egyebek kö­zött talán ennek is köszönhe­tő, hogy például tavaly hu­szonöt új tag kérte felvételét. Ezt azért is tartják nagy ered­ménynek, mert mostanában, amikor egyre kevesebbet költ­hetnek a termelőszövetkeze­tek is beruházásokra, érezhe­tően megcsappant a sertés- tartást újonnan vállaló nagy­üzemek köre. Tartózkodásuk­nak azonban még az is az egyik oka, hogy egynémely ki­sebb termelési rendszerben ta­karékoskodnak a tenyészanyag beszerzésével, s emiatt az ál­taluk tartott állatok minősé­ge egyre romlik. A herceghal­miak csak úgy állhatják a versenyt, ha folyamatosan bő­vítik szolgáltatásaikat, s egy­re olcsóbban dolgoznak. S nem utolsósorban a HUN- GAHYB-fajta tulajdonságai­nak fenntartását, sőt további javítását tűzték ki célul, s ennék érdekében az ÁTK-vál közös kísérleteket is folytat­nak. Kistenyésztőkkel Az utóbbi esztendőkben nyitottak a háztáji felé is. Mi­vel az ország teljes sertéshús- termelésének több mint a fe­le a kisgazdaságokból kerül ki, s ezekben döntő többségé­ben még mindig az eltérő tu­lajdonságú és szinte kiderít­hetetlen fajtájú állatok domi­nálnak, nagyobb propagandá­val és a korszerű ismeretek átadásával igyekeznek meg­nyerni a gazdákat, felkínálva számukra a rendszer sok elő­nyét is. Ennek köszönhetően egyre többen kötnek velük szerződést a herceghalmi hib­rid tenyésztésére és hizlalásá­ra. Évente mintegy 25 ezer szűz- és vemhes kocasüldőt helyeznek ki, s igény esetén a technológián kívül speciális tápokat és a kor követelmé­nyeinek megfelelő házi hizlal­dákhoz berendezéseket is szállítanak. ' Szolgáltatásaik ugyan némileg drágábbak az átlagosnál.; mégis egyre több gazda választja a sertéstartás általuk ajánlott nagyüzemi módszerét. Különösen Győr- Sopron megyében akad sok jelentkező, de szűkebb pát­riánkban is egyre többen ne­velnek egyszerre 40—50 hízót, önetetős, önitatós, trágyácsa- tornás ólakban. A rendszer szakemberéi az elmúlt években nem egy szol­gálati szabadalomként elfoga­dott felszerelési tárgyat al­kottak meg. Napjainkban min­den mennyiségben ki tudják az igényeket elégíteni például fiaztató és malacnevelő re­keszből, de gyártanak még korszerű, nagy teherbírású ta­posórácsot is. Egyik legújabb termékük a malacbúvó láda, amely ősszel és télen a hide­gek alatt az anya testének me­legét pótolja. A legelterjed­tebb erre a célra az infra- lámpa, de a herceghalmiak olyan ötletes és égyszerű meg­oldást találtak, amelyben mindössze negyven wattos vil­lanykörte szolgáltatja a meg­felelő hőmérsékletet, s így esztendőnként csaknem 3 ezer 500 forintot lehet megtakarí­tani. Fajtefenntartás Két esztendeje államilag el­ismert rendszerként működ­nek, s nagy részük van abban, hogy 1982-ben a HKG terme­lési nagydíjat kapott. E magas kitüntetés egyebek között an­nak is köszönhető, hogy meg­alakulásuk óta magas színvo­nalú sertéstenyésztést folytat­nak. Tavaly egyebek között az USA-bóI, az NSZK-ból és Svédországból hoztak be a hibrid továbbfejlesztésére ál­latokat, ám emellett több szo­cialista és tőkés országba ex­portáltak, sőt nemrég szerző­dést kötöttek egy algériai vál­lalkozóval is komplett sertés­telep felépítésére és benépe­sítésére. F. Z. tetten, sokszoros áttétellel el­érendő, elérhető cél, amit már nem érzékel megfelelően. Minták követése Egy esztendő alatt a megyé­ben vevőre talál személygép­kocsiból hétezer, színes televí­zióból négyezer, fekete-fehér­ből 13 ezer, 89 millió liter sör, 2,5 tonna kávé, ugyanakkor a ruházati termékek forgalma csökkent sokféle cikkcsoport­nál — például a lakástextí­liáknál, ami erősen elgondol­koztató, hiszen a megye a fő­város után a legtöbb új lakást tető alá hozó terület az ország­ban —, mérséklődtek a szemé­lyi higiéniát szolgáló kiadások. Igaz, a fogyasztás szerkezetét egyre kevésbé befolyásolja az osztályhoz, társadalmi réteghez tartozás mikéntje — így sok­féle tartós fogyasztási cikkben megközelítően azonos a me­gyében a két alapvető osztály­ba, a munkásosztályba és a szövetkezeti parasztságba so­rolt családok ellátottsága —, de ugyanakkor az is igaz, mind kevesebb az ún. tiszta, s mind több a vegyes összetételű csa­ládok száma. (A fogalmak mö­gött az áll, hogy a kizárólag munkás, paraszt stb. foglalko- zásúakból álló családok helyé­be azok a kisközösségek léc­nek, amelyekben egyaránt van munkás, paraszt, szellemi fog­lalkozású.) Éppen ezért a tár­sadalmi hovatartozást, mint fogyasztási magatartást dön­tően meghatározó tényezőt, fölváltja a szűkebb és tágabb környezet adta. mutatta minta, valamint az elképzelt jövő és a jelen összevetése. A mintaválasztás fő Jellem­zője: a magas jövedelműek fogyasztási szokásait sok te­kintetben követik az alacso­nyabb jövedelmű családok. Ami nem lenne baj, ha a szer­kezetében, színvonalában ki­emelkedő fogyasztás minden esetben a kiemelkedő munka­teljesítmény jelzője lenne, mert akkor lényeges serkentő erő rejlene benne. Gyakran azon­ban ennek az ellenkezője igaz, tehát a gazdasági fejlettség elősegítéséhez nem mindenkor kapcsolódik egyértelműen a fo­gyasztói lehetőségek köre, sőt olykor szembekerülnek egy­mással. Egyszerre van jelen a me­gyében a túlzott fogyasztás és a ki nem elégített — adott időszakban ki nem elégíthető — szükséglet. Azaz léteznek társadalmilag indokolt, a gaz­dasági fejlettség mai fokán ter­mészetesnek vehető — gon­doljunk az önálló otthonra —, de kielégítetlen szükségletek. Kérdőjelekkel Ugyanakkor több fogyasztási területen adott fejlettségi fo­kunknál előbbre tartunk. Amit nemcsak az egy főre számított hetvennégy kilogramm hús- fogyasztás jelez — bár ez a mennyiség a nálunk gazdasági­lag fejlettebb országokra jel­lemző —, hanem hogy élelmi­szerfogyasztásunk összessége fölötte áll a kívánatosnak, az egészségesnek, a családi pénz­tárcák által reálisan megen­gedhetőnek. Az élelmiszerek, az élvezeti cikkek irréális ará­nya az összes kiadáson bélül érthetően arra vezet, hogy a kelleténél kevesebb jut más igények kielégítésére, ruházko­dásra, lakáskultúrára például, amint az is meghökkentő: a legutóbbi két esztendőbén a családok többségénél az élve­zeti cikkekre — elsőként az italra — költött forintok ösz- szege tovább nőtt, ugyanakkor nem változott vagy éppen csökkent a művelődésre, ok­tatásra, üdülésre, szórakozásra, testápolásra jutó pénz. Nem ez az egyetlen kérdőjel a fogyasz­tás szerkezetében. Mészáros Ottó Következik: Ösztönzés, megfelelő irányban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents