Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-24 / 46. szám

Híradások a közös múltból A Menlo Park-i varázsló Thomas Edison minden idők egyik legismertebb és legin- venciózusabb feltalálója volt. Kalandos, fordulatokban gaz­dag életéről most Horváth Ár­pád írt könyvet, mely a Gon­dolat Kiadónál jelent meg. 1847-ben, amikor Edison szü­letett, Amerika még vidéki ország volt. Gyermek- és ifjú­kora a nagy gazdasági ■ fellen­dülés kezdete, amikor az egy­szerű kézművesipar — szinte egyik napról a másikra — gydriparrá szerveződik, fejlő­dik. A XIX. század második felének Amerikája a korlátlan lehetőségek hazája, amikor ész, erő, tehetség, vállalkozókedv dollármilliomossá teheti a sze­rencsés keveseket. Edison éle­te tehát egy tüneményes kar­rier regényes történeteként is elképzelhető. Szerencsére Hor­váth Árpád nem erre koncent­rál. Edison alakját, emberi és szellemi nagyságát sokkal gaz­dagabban, plasztikusabban raj­zolja meg. Hősének tevékeny­ségét a kor dinamikus techni­kai forradalmába helyezi. Is­merteti azokat a technikai-tu­dományos előzményeiket, me­lyek Edison töprengéseihez a kiindulópontot szolgáltatták. Így aztán valóban belülről, az alkotó ember problémaoldó gondolkodásán keresztül is­merhetjük meg a feltalálót. Ki hinné, hogy ez a zseni mindössze három hétig láto­gatta az intézményes iskolát? De ki mondaná, hogy Edison nem tanult meg mindent, ami­re munkájában szüksége volt?! Fantasztikus tudásának alap­jait autodidaktaként folyóira­tok és kézikönyvek gondos ta­nulmányozásával rakta le. Az általa alapított tudományos in­Méliusz József népszerű ne­vek, kelendő szerzők. De is­merősek-e akár csak ennyire is az északi tájakon, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság­ban tevékenykedő, magyarul publikáló írók, — vagy: ele­gendő számban ismerjük-e őket? Sajnos nem. S ez nem az ő hibájuk: a megyénkkel is ha­táros Szlovákiából, a pozso­nyi Madách Kiadó révén, sok jó mű kerül el hozzánk, alkal­manként nem is kis példány­számban, s mégis; az olvasók tábora elég kicsiny, az érdek­lődés köre meglehetősen szűk. Pedig minden év megtenni a maga jelentős könyvét, köny­veit. Néha meg egyenesen meglepetések születnek. Mint Dávid Teréz új köny­ve, a MESÉLŐ NEMZEDÉK esetében is. Az 1906-ban született író­nőt terjedelmes munkássága dacára sem értékelték va­lami magasra kritikusai. Drá­mái sikert arattak ugyan — de szemére vetették felületességét, túlírtságát, kompozíciós készsége fogyaté­kosságait. Most viszont ez a könyve új hangot hoz: család­ja két nőalakja, Málcsi és Aranka köré épített öt terje­delmesebb novellájába tulaj­donképpen egy családregény sűrített anyagát adja, mely­ben a nemzetiségi lét kérdései elválaszthatatlanul kevered­nek a történelem nagy fordu­lataival, s a ténnyel, hogy az írónő ráadásul a sárgacsilla­gosok üldözött népéből való. Szőkébb környezetünk máso­dik világháborús rémségeinek egy más vetülete jelenik itt meg, színesen, drámaian, ér­dekesen, életteli alakok izgal­mas sorsában. Nagyjából hasonló időszakot fog át a tizenkét évvel fiata­labb, — s nálunk egy korábbi novelláskönyvének jó fogad­tatása révén ismertebb — re­gényíró, Rdcz Olivér új köny­ve. A ROGOZSÄN KOCSMA Mintha egy kassai Ter- sánszky Józsi Jenő pikareszik alakjai: Kakuk Marci, Soma és társai felvidéki rokonai né­pesítenék be ezt a kesernyés humorú, az 1930-as évek végi, s a háború alatti időkben ját­szódó könyvet. Rdcz a visz- szájáról nézi a történelmi esz­tendőket: a boldog csavargók, a gondtalan nimolisták, rossz­lányok és nehézfiúk szemszö­géből. De ő is azt a kort raj­zolja, amely annyira ismerős nekünk is, — csak éppen újabb, más színeket ad hozzá a nagy festményhez. Mesélő­kedve, életismerete, figurate­remtő készsége megnyerő, hangvétele, nyelve ízes, a vá­rosi folklór mély ismeretére valló. Szemléletébe keveredik egy kis groteszk tónus is: Hasek vagy Hrabal végtére is hasonló élménytalajból nőt­tek ki. főzetben, amely egyébként a világ legelső ilyen vállalkozá­sa volt, a Menlo Park-i taldí- mánygyárban több mint tíz­ezer könyv, folyóirat, tudomá­nyos cikk volt mindennap hasz­nált kézikönyvtárában. A kötetet olvasva elkápráz­tat Edison szellemének tüne­ményes, sziporkázó lobogása, ötleteinek kifogyhatatlan soka­sága, alkotó leleménye. Híres- 'sevafímómiása: Az a szándé­kom, hogy minden tíz napban egy kisebb, hathónaponként egy nagyobb találmánnyal je­lenjek meg. S hogy ezt elérje, egész életét e célnak rendelte alá. Napi 14—16 órát dolgozott, s munkatársaitól is feszített tempót, minőségi követelményt követelt. Vallotta: A talál­mányban 1 százalék az inspi­ráció és 99 százalék a percpirá- ció, azaz a fáradozás, a mun­ka, az izzadság. Az igazi barátság A minőség záloga Magyarország nyílt gazda­ság, szoktuk mondani, s, azt értjük alatta, hogy felhasznált áruk jelentős részét külföldön szerezzük be, mint ahogy nemzeti jövedelmünket több mint a fele a magyar áruk exportjából származik. Az áruk külföldi értékesítése ko­rántsem egyszerű dolog. Az alapvető követelmény termé­szetesen az, hogy gyártmá­nyaink töltsék be funkciójuk kát, azaz legyenek jó minősé­gűek, tartósak és viszonylag olcsók. Hogy valóban megfelelnek-e a kívánalmaknak, azt el is kell hitetni a vásárlókkal. A reklám, a propaganda eszköz­tárából számos módszer segí­ti e ténykedést, de magunk is úgy vagyunk vele, szíveseb­ben vásárolunk egy megszo­kott, jól bevált márkát, mint valamilyen új, ismeretlen ter­méket. Az áru minőségének záloga, biztosítéka, ha úgy tetszik eszmei képe, nemzetközi szó- használattal élve goodwill-je a védjegy, a márka. Valamennyien ismerünk né­hány több évtizede használa­tos világszerte jegyzett ma­gyar védjegyet. Közéjük tar­tozik a Ganz, az Orion, a Tungsram, az Ikarus. És sok olyan külföldi van, melyek számunkra is valamely ked­velt, garantáltan jó minőségű élelmiszer, fogyasztási cikk jel­képévé nőtte ki magát. Pél­dául a Pepsi-cola, a Ráma vagy a Mercedes körbe fog­lalt háromszöge. Egy 1923-as, ma is hatályos törvény védi Magyarországon a bejegyzett védjegyeket, kö,- zöttük olyanokat is, amelyek Pest megyei termékek. Ilyen például a Forte, a Tungsram. S reménykedhetünk benne, hogy hasonlóan ismert jóne­vű védjegyekké lesznek a kö­vetkezők is: a két M betű, a Mechanikai Művek árujelzője, vagy az IMI, mely az Ikladi Ipari Műszergyár motorjain található, s a közkedvelt ICO, mely tollainak márkáját tuda­tosítja. Ezért ajánlhatjuk a szak­emberek figyelmébe dr. Vida Sándor Védjegy és vállalat cí­mű könyvét, mely a Közgaz­dasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Szántó Piroska oly korban volt fiatal, amikor a túlélésnek csupán egyetlen esélye volt: az oroszlán torkában vészelni ót a XX. század egyetemes szégyenéi, a fasizmust. Amicus certus in re incerta cernitur... Szántó Piroska oly ■ korban lett felnőtt, amikor a latin mondás — a veszélyben tetszik ki az igazi barátság — létigazságával naponta szem­besültek a túlélők. A festőnő önéletrajzi köteté­nek, a Bálám szamarának két nagy értéke van. Az egyik a stílusa. Izgalmas, lebilincselő olvasmány, pátoszmentes. Mélységes szemérem (nem ön­maga, hanem mások miatt), finom humor, irigylésre méltó önirónia jellemzi. A másik erénye: az informá­ciógazdagság. A művészvilág pletykáira éhesek csalódnak; élményei és élete az összefüg­gések elemzőinek jelenthetnek örömöt. Művelődéstörténeti ku­riózumoknak számító históriá­kat olvashatunk a Bálám sza­marában többek között Déry Tiborról, Bibó Istvánról, Va- szary Jánosról. Szántó Piroska érdekfeszítő önvallomással lepett meg ben­nünket. Kimondat velünk egy elkerülhetetlen közhelyet: ne­vét nemcsak festőként kell megjegyezni, hanem íróként is. S ami még több: emberségből példát mutatott a nehéz években is. „Eszembe sem ju­tott, hogy szocreált fessek. Pis­ta sem írt panegirikusokat. sem munkadalokat. Párttag voltam, ártani nem akartam, használni nem tudtam. Rette­netesen féltem, taknyos kez­dőktől tekintélyes művészettör­ténészekig mindenki megszé­gyeníthetett nyilvánosan, vagy kérdőre vonhatott, hogy miért szabotálom a szocreált. Nem szabotáltam, de vérem ellen való volt, ha akartam volna sem tudtam volna megcsinál­ni.” A Bálám szamara a Szépiro­dalmi Könyvkiadó gondozásá­ban jelent meg. A novellafüzért három interjú egészíti ki. a kötetet Szántó Piroska néhány festményéről és rajzáról ké szült fénykép teszi teljesebbé. Nemzeti festészetünk Múlt századi festészetünk ról és Székely Bertalanról két jeles alakjáról, Than Mór- adott közre albumot a Képző­művészeti Kiadó. Mindkét mű szerzője — Cen- nerné Wilhclmb Gizella és Bakó Zsuzsanna —, arra tö­rekedett, hogy a kor viszo­nyainak elemzésén túl min­denekelőtt az alkotóknak a művészetben elfoglalt helyét, szerepét elemezze. Tévhiteket oszlatnak szét azzal, hogy nemzeti romantikának is meg­van a maga létjogosultsága, mi több, varázsa; a maga ne­mében mindkét festő a nem­zeti haladást szolgálta művé­szetével. i Az alapos körüljárás, amely­hez gondos képválogatás tár­sul, bizonyára eléri célját: Than Mór és Székely Bertalan munkássága az őket megillető helyre kerül köztudatunkban. Heti pilmtegyzet Sértés Vajda László és Suka Sándor az Éttermi beszélgetés című film- novellában Három egyszerű történet. Az elsőben (Sértés) egy moszkvai élelmiszerüzletben az egyik elárusítónő összeté­veszti valakivel — egy ga­rázda alakkal — a becsületes munkásembert, Jermolajevet. A vádakat Jermolajev nem tudja kivédeni. Egyre inkább belekeveredik az ügybe, a vé­gén egy behemót fickó jól el is veri, de senki nem hiszi el neki, hogy semmit sem csi­nált — talán csak a kisfia, aki előtt végigcsinálták vele ezt a kegyetlen és érzéketlen vesszőfutást. A másodikban (Éttermi be­szélgetés) egy mackótermetű szibériai favagó betéved egy jobb étterembe, ahol véletle­nül egy kis öregember asz­talánál kap helyet. Az öreg a fiatal és csinos énekesnő miatt jár ide minden este. A szibé­riai azonban ráébreszti, hogy ott fönn északon mindent új­ra lehet kezdeni. Az öreg ala­posan berúg, így mikor más­nap kijózanodik, a szibériai már rég messze jár, a kis'- öreg pedig ott marad a ham­vába holt álmaival, a szürke, fásult mindennapokkal. A harmadikban (A nem várt vendég) fura külsejű, festőnek látszó idegen érkezik egy tá­voli kis fáluba. Szállást talál egy szép nagy házban — ahol a ház asszonyában hajdani fe­leségére ismer, akitől lánya született, s aki az 50-es évek­ben, amikor a férfit a kon­cepciós perek idején lecsuk­ták, elvált tőle, majd férjhez ment egy jóravaló erdőmér­nökhöz. A férfi nem akar mást, csak látni végre a lá­nyát, akit nem is ismer. Ez meg is történik. Távozna, de a lánya vele akar menni. Be­mennek a faluba, hogy elérjék a buszt — de a férfi, akiből az évek során csendes alko­holista lett, a délután elfo­gyasztott vodkák hatására el­alszik. A busz elmegy, s ott­marad a teljesen összezavaro­dott nagylány, meg a részegen szunyókáló apa a hervadt fa­lusi kocsma sivár asztala mel-. lett. i A novellákat, melyekből e filmnovellák készültek, Vaszi- lij Suksin írta a szovjet film- művészetnek ez az oly korán eltávozott, senkivel össze nem téveszthetően egyéni hangú nagy alakja. Egyszerű, szomor­kás, csendes drámák ezek. Van bennük valami Gorkij írásainak légköréből, de a re­mekül megfigyelt karakterek, az élet roppant alapos ismere­te, a környezetrajz realizmusa is Gorkijra emlékeztet. Nem véletlenül; Suksin maga val­lotta magát a nagy író hívé­nek és követőjének. De után­zásról szó sincs: ezek a tör­ténetek ízig-vérig maiak, alak­jai is, gondolatai is ismerő­seink. És ismerős az a morál, melyet Suksin hirdet: az em­bert nem szabad megalázni, sem személyében, sem álmai­ban, sem emberi kapcsolatai­ban. .fia,,az embernek nem szabad megalázkodnia senki­vel szemben, mert elemi joga, hogy megbecsüljék benne az embert. A három novellából Bacsó Péter forgatott filmet. A trip­tichon szép munkává sikere­dett: nagyobb dicséret , nem mondható róla, minthogy ki­tűnően adja vissza Suksin írá­sainak atmoszféráját, gondola­tait, Ezenkívül gondosan ügyel a helyszínek részletei­nek a hitelességére is: a ven­déglő berendezése, az asztal­nemű, a ruhák éppúgy meg­győzően hatnak, mint a falu utcája, házai, az erdei ház szláv stílusa, vagy egy lakó­telepi park padjai, fái, bokrai. Az első novellában Tordy Gé­za (Jermolajev), a második­ban Suka Sándor (az öreg) és Vajda László (a szibériai), a harmadikban Gábor Miklós (a férfi) és Meszléri Judit (a volt felesége) nyújtanak kiváló ala­kítást. Andor Tamás operatőri munkája igen nagymértékben segíti a film suksini légköré­nek megteremtését. Ezüstnyereg Az alapmű, az 1968-ban for­gatott Volt egyszer egy vadnyu­gat, még olasz—amerikai kop­rodukció volt: a rendező a makaróniwestern nagy alak­ja, Sergio Leone, a szereplők pedig részint olaszok (Claudia Cardínale például), részint amerikaiak {Charles Bronson, Henry Fonda). Az utánzat már teljesen makaróniwes­tern: az 1976-ban készült Ezüstnyereg olasz produkció, rendezője is — Lucio Fülei —, színészei is olaszok. És min­den kockáján érezni: az Űj- Mexikóhoz vagy Arizonához hasonló szicíliai köves sivata­gokban, fennsíkokon forgatták, mert azért ez a mediterrán kővilág is más, meg a délnyu­gati államok amerikai prérije is. No de ezek talán lényegte­lennek is nevezhető részlet- kérdések. A lényeg az, hogy az Ezüstnyereg egy bizonyos westerntípus, a bosszútörténet sémáihoz igazodik, és meg kell mondani: nem is nagyon rosszul alkalmazza ezeket a sémákat. Roy Blood, az ezüst nyergéről híres magányos, vad fickó, tízesztendős korában ölt először embert: apját a szeme láttára lőtte le egy Bar­ret nevű gazfickó, mire a fiúcska apja puskájának egyetlen lövésével leterítette a gyilkost. Roy azóta is üldözi a Barret család tagjait, akik apja életére törtek. Amikor aztán, sok viszontagság után, végre eljut a Barret család igazi rossz szelleméhez, tu­lajdonképpen már örülni sem tud a teljes bosszúnak. Csak az vigasztalhatja, hogy a Bar­ret család legifjabb tagja, a körülbelül tízesztendős kis Thomas, vele tart a további kalandok felé. Az Ezüstnyereg persze tartal­mazza az összes kötelező mo­tívumot: gonosz banditák, szép és gazdag örökösnő, kemény öklű, villámgyorsan a coíthoz kapó fickók, nagy verekedések, nagy pisztolypárbajok, lovas üldözések, drámai és derűs Dillanatok bőséggel találhatók. S most a film feliíjításakor az is szembetűnő: van ebben a filmben egy kis önirónia is a műfajjal szemben. Takács István 4 1983. FEBRUAR 24., CSÜTÖRTÖK Nem tudatosult bennünk még eléggé, hogy a magyar irodalom nagy egészébe bele­értendő a határainkon túl magyarul író és publikáló írók, költők, irodalomtudósok mun­kássága. Ezért (is) — mi ta­gadás — sok értékes alkotót nem, vagy csak alig ismer a szélesebb magyar olvasóközön­ség. Az erdélyi írók egyike- másika még csak hagyján: Sütő András, Kocsis István, Székely János, Beke György, Szilágyi István, Bodor Pál,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents