Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-17 / 40. szám
4 Rr JW * 1983. FEBRUAR 17.. CSÜTÖRTÖK Tudjuk-e, hol dolgozunk? Felmutatni a múlt értékeit .A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség által meghirdetett országos üzemtörténeti pályázat megindítása alkalmából a Pest megyei üzemek, vállalatok, művelődési otthonok és könyvtárak, valamint honismereti aktivisták részére ma tartanak megbeszélést Budapesten, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának tanácstermében. Az eltűnt idő nyomát kutatva írásos és tárgyi emlékek adnak hírt a múltról. Az ember természetes igénye, hogy ablakot nyisson a letűnt korokra, egyszersmind jeleket juttasson mai életéről a jövőnek. Történelmünket — a nagy sorsfordulókat, mozgalmakat, az ország sorsát meghatározó eseményeket — ismernünk kell ahhoz, hogy eligazodhassunk a múltban, s ezek mintegy iránytűként a nagy társadalmi összefüggésekre rávilágítsanak. A mindennapi történések híradásai forrásul szolgálnak a történészeknek, szociológusoknak. Ugyanakkor a honismereti mozgalom eredményei jelzik, hogy a szakemberek tevékenységén túl az amatőrök búvárkodása is fontos ismereteket tár fel. A legfontosabb pedig az, hogy a munkahelyhez, a lakóterülethez, a hazához kötődést erősíti a szellemi és tárgyi emlékek felkutatása, megteremtése. Tanulságos históriák Az elmúlt másfél évtizedben egyre több szó esik a közvetlen környezet történetének, jelenének hiteles feltárásáról. Társadalmi igény találkozik a kutatói kívánsággal, amikor üzemtörténeti írások látnak napvilágot. A feldolgozás módja igen eltérő: hol díszes albumok — leggyakrabban jubileumi alkalmakkor —, máskor pedig szerény sokszorosítások jelennek meg. Manapság egyre gyakoribb, hogy a történészek értő irányításával munkacsoportok dolgoznak egy-egy témán. Az üzemek vezetőinek igényességén is múlik, miként kívánják láttatni dolgozóikkal a múltat, s egyúttal a távlatokat. Ugyanakkor másként kötődik munkahelyéhez az, aki ismeri annak történetét. Másfél évtizede, a Magyar Történelmi Társulat üzemtörténeti szakosztályának megalakulása óta a feldolgozás a tudományos kutatás irányába tolódott. Nem beszélve arról, hogy ez idő alatt tanulságos históriák születtek. A szakemberek pályázati felhívásokkal is ösztönöznek. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség ez évben országos pályázatot hirdetett meg. A Pest megyei vállalatok, művelődési házak, könyvtárak, s a honismereti mozgalomba bekapcsolódók számára tartandó mai tanácskozás a metodikai eligazítás mellett a különböző területekről érkezők gondolatcseréjét hivatott elindítani. Vonzz.1 a partnereket Rohanó korunk kedvez-e a műfaj művelésének? — kérdeztük Egey Tibortól, a Pest megyei Levéltár igazgatójától. — Jelenünk állandó változásai nemcsak kedveznek, de igénylik is a történethű feldolgozást. Az események pergőtüzében gyorsan elfelejtjük, mi is történt tegnapelőtt. Soha ekkora felelőssége nem volt a gyáraknak, hogy a megtett utat felmérjék, s a tanulságok birtokában cselekedhessenek. Nem beszélve a közvetlen gazdasági haszonról: nemegyszer maga az igényesen elkészített üzemkrónika vonzza a partnereket, erősíti a vállalkozói kedvet. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a cég reklámja és egyúttal az üzemi demokrácia fejlesztője is ez a tevékenység. — Hogyan támogatják a kezdeményezéseket? — A levéltárak gyűjtőköre három évtizede kiszélesedett. Lehetőleg minden iratot beszerzünk, ami a gyárak, üzemek életében lényeges. Ily módon a helytörténet mellett fontos anyag gyűlik össze. A hozzánk fordulóknak szívesen adunk módszertani útmutatást. Elfogyott az évekkel ezelőtt megjelent, a legfontosabb kérdésekben eligazító módszertani kötet. Üj kiadást kellene szorgalmazni. A visszapillantó, nagyobb időszakot átfogó krónikák mellett jó lenne, ha minél több, néhány esztendőt rögzítő leírások is keletkeznének. Életmód és gazdaság Pest megyében eddig elsősorban a falukrónikák száma gyarapodott Jelentősebb üzemtörténetet a dunakeszi MÁV Járműjavító és a gödöllői Árammérőgyár ' mutatott fel. A pályázat remélhetően felerősíti az akaratot, s egyre több gyárban foglalkoznak majd üzemtörténet írással. Egy-egy iparág története azáltal is értékőrző, hogy felmutatja a helyi hagyományokat. Közművelődési, politikai, munkásmozgalmi szerepe ma már vitathatatlan. — Egyre jelentősebb az üzemtörténetek írásánál a történész szerepe — mondotta dr. Bencze Géza, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum főmuzeológusa. — A? üzemek szak- emerei a krónikaírókat majdhogynem technikatörténeti, illetve gazdaságtörténeti áttekintésekre sarkallták. A szakíró a teljességre törekszik, bemutatna az embert is, a termelés főszereplőjét. A módszertani tanácskozás egyik célja éppen ezért a megfelelő látásmód kialakítása, a dolgozatok arányosságának megteremtése. — Miben látja az üzemtörténetírás jelenkori fellendülését, jelentőségét? — Negyedszázada nemigen tettük fel a kérdést: érdekel-e valakit a gyár, amelyben dolgozik, milyen múltra tekint az üzem vissza, s milyen volt a rangja, tevékenysége. Jó lenne arról beszélni, hogy napjaink kutatásának hatására a század végére értékeket jelző üzemtörténeti műveltség bontakozik ki. Manapság az emberek gazdaságcentrikusabban nézik a jelent, mint bármikor. Ez a szemlélet a múlt vizsgálatában is jelentkezik. Ügy érzem, itt keresendő az üzemtörténetírás fellendülése. — Miként kapcsolódnak egymáshoz a társterületek? — Az üzemtörténetek és a munkásosztály története millió szállal kötődik egymáshoz. Inkább arról szólnék, hogy a munkásság gyáron kívüli tevékenysége jelentette egykoron a kutatás fő területét. Ma az a célunk, hogy az életmódkutatás is az üzemtörténetek fontos része legyen. Segítség a ma emberének — Ebben rejlik az üzemtörténetírás közművelődési jelentősége is? — Nem egy könyvtárban már-már ronggyá olvasott krónikával találkoztam. Ez azt jelenti, hogy szívesen olvassák az írásikat. Az üzemtörténetírás a múlt értékeinek felmutatása mellett önmagában is kulturális tevékenység: A honismereti mozgalom egyik ágaként művelődéspolitikai célja éppen az, hogy a tudomány segítségével nyújtson kezet a ma emberének a társadalmi, a politikai, a gazdasági feladatok megoldásához — tágítva az ismeretek köré*. Erdősi Katalin Nagykátáról Szicíliába V endégszereplés Fesztivál Agrigentóban Bizonyára ismét felejthetetlen élményben lesz része a közeljövőben a 36 tagú nagy- kátai Tápiómente népi együttesnek. A napokban értesültek arról, hogy március 3-tól 25-ig ismét külföldre utazhatnak. Először a szicíliai Agrigentó városában vesznek részt az ottani fesztiválon, amelyre a korábbi években nagydíjat nyert együtteseket hívták meg. Mivel a nagykátaiak is elnyerték már egyszer az Aranytemplom-nagydíjat, ők is felkerültek a meghívottak listájára. Az egyhetes itáliai tartózkodás után hajóra szállnak, s Málta szigetén vendégszerepeinek. A táncosok és muzsikusok március 25-én érkeznek haza külföldi vendégszereplésükről. Sorozat a tv-ben Offenbach bolondozásai Az Onedin-család fordulatos történetei után Offenbach bolondozásai címmel 6 részes francia sorozatot tűz műsorára március 22-től, kedd esténként a Magyar Televízió. A termékeny francia operettkomponista pályafutásáról Georges Neveux forgatókönyve alapján Michel Boisroud rendező készített filmet. Címszerepében Michel Serrault mutatkozik be. A tv-sorozat sok-sok zenével kísért adásai nem időren- dileg követik Offenbach pályájának alakulását, hanem életéből egy-egy epizódot bemutatva idézik fel zenei világát. Az egyes műsorokban részletek csendülnek fel jelentősebb alkotásaiból, s érdekes kulisszatitkok is feltárulnak a nézők előtt. TANÓRÁN KÍVÜL 1/ ed véne tanára minden nebulónak aüad. Gyakran nem is egy, hiszen a tanulás küiönouzö lépcsőfokairól orzünii magunkban különösen kedves arcokat. Olyanokét, akiktől valamivel többet kaptunk, mint az átlagpedagogusok- tól. Azokra emlékezünk szívesen, akik — miközben formálni akarták személyiségünket — befogadták a mi, akkori, kicsiny világunkat. Persze előfordul, hogy a diákok tévesen alakítanak véleményt egyik-másik tanárukról. Viszont az is megfigyelhető, hogy egy- egy tanodában nagyjából ugyanaz a néhány pedagógus válik népszerűvé. Kik ezek? Miért éppen ők kerülnek középpontba? Ok azok, akik a tanórákon kívül is tudatosan figyelnek növendékeik szellemi és testi fejlődésére. Sokak tapasztalata igazolja: kevés, a szükségesnél sajnos sokkal kevesebb az ilyen pedagógus. Hogy miért? Bizonyítható, hogy már a főiskolákon és egyetemeken beépítenek a pedagógusnövendékek agyába valamiféle megkülönböztetett léttudatot, arisztokratizmust; egyfajta katedracentrikus- ságot. És ez fékje lesz sok mindennek. A pedagógus nevelővé válásának — bár nem kizárólagosan, de mégis — támpontot adó kritériuma, hogy mennyire hajlandó kivenni részét a diákok szabad idejének megszervezéséből. Iskolaigazgatók panaszolják: alig akad önként jelentkező, ha tanórán kívüli elfoglaltság kerül szóba. Közművelődési intézmények vezetői panaszolják: ha felkérnek egy pedagógust ismeretterjesztő előadás megtartására vagy szakkör vezetésére, akkor a válasz helyett nemegyszer kérdés születik: mennyit fizettek? Hogy hol tapasztalunk ilyet? Szentségtörés Táborfalvát, Pilist, Vácot vagy Gyált megnevezni, mert oly sok települést nem lehet felsorolni. Nem egyedi, hanem eléggé általános jelenséggel kell számolni. Mondjunk mégis egy példát. A már felsorolt települések egyikén egy pedagógus tanít, művészeti tevékenységet folytat, esküvőkre jár dobolni éjszaka és nappal építi házának immár harmadik szintjét És becsületsértésnek vette, amikor próbálkoztak felkérni egy érdeklődési körébe tartozó gyermekszakkör vezetésére. Felnőtteknek szívesen vezette ugyanezt a szakkört, mert onnan pénzt kapott. Ez sem egyedi példa. Mint ahogy az sem, hogy vállalkozók azért mindig akadnak, de többnyire ugyanazok, akik már korábban is szívesen vettek részt a többlet-elfoglaltságot jelentő foglalkozásokon, ök azok, akik előadásokat tartanak, szakkört vezetnek, tanterven kívüli kirándulásra viszik növendékeiket. ök azok, akik a lakóhelyük közéletéből is tetemes hányadot vállalnak. Joggal mondhatiiik azt is: a telennlések szellemi, társadalmi életének ők a nélkülözhetetlen aktivistái. De minden pedagógusnak szembe kell néznie azzal, hogy nem szívességet tesznek a tanulók szabad idejének megszervezésével. Oktatáspolitikai párthatározat, miniszteri rendelet teszi kötelezővé ezt a munkát. Kár, hogy ezeknek a döntéseknek általában nem sikerül érvényt szerezni. De harsog a társadalom a nevelők túlterheltségéről. Csakhogy ez csupán a pedagógusok csekély töredékével kapcsolatban igaz, s éppen azért, mert csak kevesen vállalják a hivatásukkal járó tennivalókat. V élemények gyakorisága * támasztja alá: az ötnapos munkahét bevezetéséhez kapcsolódó intézkedések a legtöbb rosszallást a pedagógusok körében váltották ki. A népművelők tiszteletreméltó ' részének természetes volt már korábban is a hétvégi munkája. Ez viszont csak a pedagógusok egy részéről mondható el, s ők megérdemlik a nagyrabecsülést, megérdemelnék a differenciálással megteremthető több fizetést, hogy forintban is megmutatkozzék a társadalmilag hasznos munka megbecsülése. Statisztikák igazolják: a pedagógusoknak mindössze egyhar- mad része vállalja a tanórán kívüli, a közművelődéshez kapcsolódó feladatok ellátását, őket kellene erkölcsileg és anyagilag jobban megbecsülni, hogy kollégáiknak ne legyen kedvük mosolyogni a „lelkeseken". Hogy ezáltal is több legyen a nebulók szemében emlékezetessé, példaképpé váló nevelő. Kriszt György ■ Heti filmtegyzetb A 34-es gyors Jelenet A 34-es gyors című szovjet filmből ősrégi filmdramaturgiai fogás: zart térbe kell helyezni néhány embert, létre kell hozni valami kívülről jövő veszélyhelyzetet, & aixkor szinte automatikusan előállnak a konfliktusok az emberek között: sorsok villannak fel. karakterek lepleződnek le vagy edződnek meg, tragédiák zajlanak le stb stb. A zárt tér tulajdonképpen igen sokféle lehet: egy viharba került hajó, egy indiánok megtámadta postakocsi a Vadnyugaton, egy lift, egy repülőgép, egy órasi épület, egy vonat, satöbbi, satöbbi. A konfliktust pedig, mely kívülről robbantja fel az emberek közötti viszonylatokat, előidézheti földrengés, tűzvész, elromlott felhúzómotor, sugárhajtómű, szétszakadt féktömlő, gonosz szándékú banditák stb. stb. Nyilvánvaló: a fentiekben a kalandfilmmel keresztezett katasztrófafilm képletéről volt szó. Utóbbi ma már komolyan veendő, külön műfaj, szédítő technikai trükkökkel, lélegzetelállító izgalmakkal, draíhai effektusokkal. Persze csak akkor, ha profik csinálják. Az amerikai Pokoli torony például a műfaj profi darabjai közül való volt, a japán Szu- perexpressz a tucatáruk közül. A nálunk eddig még be nem mutatott amerikai Cápa vagy a Repülőtér szintén a műfaj kiváló mesteremberi munkái. De a szintén japán Földrengés Tokióban már-már a nevetségességig primitív és erőltetett volt. Szóval, itt is, mint a film minden más műfajában, találkozhatunk jól sikerült és sikertelen munkákkal — s itt is az utóbbiak vannak túlsúlyban. Katasztrófafilmekkel a szocialista országok filmgyártása is kísérletezik. Sikerületlen példáját legutóbb éppen mi szolgáltattuk a Viadukt című filmmel. Sikeresebb volt a nem túl régen bemutatott szovjet Katasztrófa földön, égen című-film, a maga kétségtelenül jól megcsinált ka- tasztrófakéosoraival, látványosságával. Most pedig újabb szovjet katasztrófafilm kerül a mozikba: A 34-es gyors. A képlet már-már klasszikus: egv távolsági gyorsvonatra a legkülönbözőbb embertípusok szállnak fel — cirkuszi műlovar, artista, bohóc, veszekedő fiatal házaspár, erőszakos nagyképű fickó, mackós fiatalember, egy tulajdonképpen nászútjára utazó, frissen esküdött ifjú pár, satöbbi, satöbbi —, s miközben a vonat rója a végtelen kilométereket, lassan megismerjük őket. Aztán kitör a vész: a csinos kalauznőt az egyik állomáson nem engedi felszállni a bumfordi, mackós fiú, mert beleszeretett a lányba. Lekapja az induló vonat lépcsőjéről — közben azonban a lány szolgálati fülkéjében egy rosszul eloltott cigarettavégtől tűz keletkezik, s hamarosan egy egész kocsi lángol a hosszú szerelvényen. Itt van tehát a katasztrófa előszele, majd maga a katasztrófa is. Égő vonat, riadt, pánikba eső utasok, hősiesen küszködő vasutasok — ahogy ezt a műfáj szabályai előírják. A végén persze minden jóra fordul, csak a műlovart tiporják agyon a saját lovai a lángoló lószállító vagonban, s a gyönge szemű bohóc veszti el végleg a szeme világát. De hát a műfajnak követelménye az is, hogy áldozatok legyenek. Ami viszont szintén követelmény lenne, nevezetesen á gyors, feszült tempó, a jól szerkesztett párhuzamos jelenetek, az éles váltások — az bizony többnyire hiányzik a filmből. Méterre és percre nem hosszabb egy átlag terjedelmű filmnél, mégis az az érzésünk támad, hogy túlméretezett. Ennek az az oka, hogy körülbelül az első negyven percben úgyszólván semmi sem történik, s a filmnek csaknem a felét felemészti a nagyon terjengős, lassú expozíció. Nem válik a film javára az a néhány erősen túlidealizált jelenet sem, melyben a hősök egyszerűen fizikailag megoldhatatlan feladatokat teljesítenek könnyedén. (Az egyik szereplő például egy kisebb gerendával megállítja a lejtőn lefelé zúduló, égő pull- mawkocsit...) A 34-es gyors tehát amolyan köztes alkotás: érdekes kísérlet egy szocialista katasztrófafilm megteremtésére, de többnyire hiányzik belőle a ka- tasztrófafilm-műfajban kötelező abszolút precizitás és fölényes, profi mesterségbeli munka. ♦ ' ■ Stuart Hanman rendező filmje ráadásul 1968-ban játszódik, a nagy nyugati diákmegmozdulások máig híres esztendejében, s cselekménye első síkjában valóban arról is szól, miképp zajlik le egy hatalmas méretű, ma már szinte klasszikusnak nevezhető diáklázadás egy amerikai egyetemen. Ám a cselekmény második, rejtettebb síkján tulajdonképpen a Vietnam okozta konfliktusok tűnnek fel, s magyarázzák, értelmezik a diáklázadást. A film napjainkra sajátosan átértékelődött: szinte úgy nézhetjük — főleg azok, akik annak idején még nem láthatták —, mint a sokat emlegetett 1968 egyfajta dokumentumát. Takács István Eper és vér Nemrég láthattunk a Szerelem Montrealban című kanadai filmet, mely — alaposan megkésve — a vietnami háború kérdéseivel, e háború amerikai társadalmi vetületei- vel próbált foglalkozni, de menthetetlenül szentimentaliz- musba és könnyes önsajnálatba fulladt. A mozikban most felújítanak egy idestova tizenhárom éve készült, s nálunk már 1971-ben bemutatott filmet. A címe: Eper és vér, és akkor s abban az USA-ban készült, amikor és amelyben még élő akut probléma volt a vietnami háború, s az a hatalmas konfliktusgubanc, melyet ez a háború az amerikai népben, az amerikai fiatalokban létrehozott.
