Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-12 / 36. szám

1983. FEBRUAR 12« SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Ajtaja mindig nyitva áll DUNA, BÉRE, EGYÜTTMŰKÖDÉS Elindult egy kisfiú negyven- egynébány esztendeje Bélapátfal­váról, hogy Egerben a rtagytekin- tetű gimnáziumi felvételi bizott­ság elé álljon. Tudós igazgató uramék úgy találták, felkészült­sége, természetes intelligenciája alkalmassá teszik arra, hogy Eger városának diákjai közé sorolják. Hát megtörtént. Édesanyja ettől kezdve hajnalok hajnalán sajgó szívvel ébresztgette, hiszen reggel útnak kellett indulnia jókor, hogy az iskolába érjen. Este tért meg a szülői házba, alaposan kifáradva, de minden nappal gazdagabban, tudásában szépen gyarapodva. A háború aztán lehetetlenné tette a bejárást. Az akkor már lassan maturandus legény beköl­tözött hát a városba, hónapos szobába, hogy hétről-hétre a ma­ga ura legyen, csak a szombat­vasárnapokat töltse családi kör­ben. Otthonról kapott a kerek ci­pó, s a szalonna mellé más útra- valót is: a szorgalmat, a tisztes­séget, a tudás becsületét. Nem Is volt bajuk vele a nyolc esztendő alatt sohasem tudós igazgató uraméknak. Egyszer, a hetedik gimnáziumi osztályban bent járt az édesanyja, hogy megtudakolja, hogy is halad az ő fia a diáktudo­mányban. Megnyugtatták. Men­jen szépen haza, ezért a fiúért egy percet se fájjon a feje. — Szigorú vagyok, vagyon. Ha már ramruhúízták azt a tisztet, hogy ellenőriznem kell minden általunk szerkesztett iratot, semmit se enge­dek ki a kezem közül anélkül, hogy alaposan elolvasnám. Nem irhatok alá akármit, ártanék vele a tanács tekintélyének. Munkatársaim védel­mében is ki kell javítanom egy-egy szövegben azt, ami félrevezető lehet, ami helytelenül fogalmazódott, ami a törvényességet sértené, vagy amit nem értene világosan a címzett tes­tület, szervezet. Következetesség Ez az indíttatás egész életére ki­hatott. vallja most az egykori egri diák, dr. Barta Miklós, a Pest me­gyei Tanács vb-titkára. A pályakezdés évei — Szerencsés ember vagyok. A kezdetektől élvezhetem a nyugodt családi háttér biztonságát. Így él­tem szüleimmel, s így élek most is, feleségemmel, két lányommal. Azt a sok feszültséget, ami fölgyülem- lik az emberben, csakis kiegyensú­lyozott körülmények között lehet el­viselni, oldódást egyedül a békés otthon adhat. Szerencsésnek mondja magát azért is, mert annak idején az egyetem el­végzése után — ösztöndíjas volt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán, 1951-ben végzett — pá­lyázat útján nyomban elnyert egy segédeíőadói állást a Belügyminisz­tériumban. mégpedig az igazgatási főosztályon. Ott, a segédhivatalban tanulta meg az igazgatási munka alapjait., Idősebb, kollégái önzetlenül átadták tapasztalataikat* tudásukat, neih .vatták, féltékenyek-.az új fiúra.. Megismertették véle az iktatás^- az ügyiratkezelés csínját-bínját,, s ezt igen jól tették, mert az ügyek lo­gikai rendszerbe foglalt intézése ott kezdődik. Még igazgatási osztályvezetőként dolgozott a megyei tanácsnál, ami­kor hallottam a munkatársaitól: nem lehet félrevezetni az akták út­vesztőiben, rögvest átlát a szitán. Megjelenik az arcán jólismert moso­lya, aztán fejét kissé félrehajtva sóhajt: gyerekek, gyerekek! Nehéz is ködösíteni az olyan vezető előtt, aki a ranglétra minden fokát végig­járta, betéve ismeri az összes munka- műveletet, percek alatt eligazodik régi és új szabályok között. Ha ab­bahagy valamit, nem esik nehezére egy közbeiktatott ügyintézés után ugyanott folytatni, bármiféle törés nélkül. Egyben félelmetes is az ilyen főnök, nem? Hogy mindenki szereti hajdani és jelenlegi munkatársai közül, azt nem állítanám. Akad, aki fölhúzza az orrát, amikor valamit ki­Ligeti Erika Zene, zene. zene című pla­kettsorozatából fogásol a munkájában, valamit kija­vít egy előterjesztésben, észreveszi a zavart az ügyiratok rendszerében, s szól is érte. Gondolom, nem érzi mindenki egyformán, hogy dr. Bar­ta Miklós ilyenkor saját pályakez­désére gondol, s puszta jó szándékból, a tudás átadásának vágyával teszi, amit tesz. A legtöbben azonban mélyen tisztelik őt, kedvelik is. Ez utóbbi — mármint megkedvelni — nem is olyan nehéz, hiszen aki csak egyszer is találkozott vele, tud­ja, milyen közvetlen, barátságos tér-, mészetű ember. A szigorúság mellé — és ezt már az apparátus tagjaitól tudom — kö­vetkezetesség járul. És igazságosság. Számára nincsenek kedvencek és fekete bárányok. Mindenkitől azt várja, amit képességei szerint pro­dukálni tud. De annyit mindig elvár. — Szerencsém volt azzal is, hogy többféle pályát bejártam. Dolgoz­tam egy darabig ügyészként, bele­kóstolhattam az általános törvényes­ség ellenőrzésébe. És aztán — ma már mosolyogtató, de akkor közel sem volt az — fölvehettem az elsők közt a munkanélküli segélyt is, 1956.: december 12-én, majd ettől kezdve majdnem három hónapig. Zavaros- időknek értünk akor a végére, egy sor tévedésnek, bizonytalankodásnak Na, de a végére értünk, és ez volt a lényeg. Engem márciusban — egy­hónapos próbaidőre! — fölvettek a Fővárosi Tanács igazgatási osztályá­ra. Az egy hónap elteltével csoport- vezető lettem, s maradtam 1972-ig. amikor átkerültem ide, a Pest me­gyei Tanácshoz. Sokan emlékeznek rá, hogy 1973- ban őt nevezték ki a szentendrei já­rási hivatal elnökévé. Ott tanuita ki az igazgatás úgynevezett közép­szintjét, de alaposan. December 31-et írtunk 1974-ben, amikor újból a megyei igazgatási osztályon talál11- koztunk; veié, ekkor már oäzftälyve1* zetői beosztásban. De sokszor beko-’ pogtam hozzá valamilyen informá­cióért! Hamar rájöttem, hogy szinte nincs olyan történés a megyében, amiről ne értesült volna Idejében, s amiről ne segítene megfelelően tá­jékozódni. Az ajtaja mindig nyitva állt, ugyanúgy, ahogyan most is. Ha kértem tőle öt percet, azt mondta, ő azért van ott, hogy ráérjen. Be­vallom, nemigen hittem az elején a szavának ez ügyben, úgy véltem csak udvariasságból nem kéri, jöj­jek máskor. Amikor azonban egy asszonnyal találkoztam a folyosón, aki tőle jövet túláradó örömmel ron­tott nekem a hírrel: ilyen ember­séges ővele még senki nem volt, mint a Barta elvtárs, nincs Is fo­gadóórája, mégis meghallgatta, el­igazította ügyes-bajos dolgában, hinni kezdtem. Komolyan veszi ' a szolgálatát. Az 1980-as általános választások napján többször is találkoztunk a megyeházán. Először hajnalban, az­tán kora délután, majd egészen ké­ső este. Olyan volt, mint aki fá­radhatatlan. Csak a szeme volt kari- kásabb, mint máskor, de a hangula­ta, amivel a napi megfeszített mun­kában, az állandó készenlétben jó­kedvre derítette munkatársait is, a megszokott kedélyről tanúskodott. Másképp nem lehet Latinai Danubius, görögül Ist- íos, Hister vagy Ister, németül .Dotiaji, szerbül, bolgárul Dunav, románul Dunarea, oroszul,, csehül és szlovákul Dunaj anhak a folyó- nak a neve, amit mi, Duna menti népek mind a magunkénak ér­zünk. Jog a szeretetre, a becézésre, a halászásra és a hajózásra, de nem a kisajátításra, a más nyelven be- . szélő dunai népek kizsákmányolá- sárá. Szakszerűen így fogalmazta meg ezt az eszmét a vízi utak használatáról szóló egyik nemzet­közi egyezmény: .,A hajózás mind­ama folyókon, amelyek két vagy több államot elválasztanak, vagy átszelnek, mindenki számára, egyenlő elbánás mellett, szabad, tekintet nélkül az összes hajókra és nemcsak a parti államok lobo­góira.” A vitatott kérdések ilyesfajta sza­bályozása azonban — tanú rá a 2800 kilométer hosszú folyam — nem mindig érvényesült. Hadakoztak raj­ta már a kelták, magyar rabszolgá­kat hurcoltak délre a török gályák, szelték vizeit kalózhajók. A két vi­lágháború között a népeket földraj­zilag összekötő vízi út ismét a gyű­lölködés színtere lett. De példát mutat a múlt arra is, hogy a Duna a népek barátságának szimbóluma is lehet. Hisz a folya­mon érkeztek hozzánk' Flandria, Ve­lence, és Bizánc selymei és fűszerei. Esztergom és Visegrád pompája vonzotta a Duna-kanyari látogatásra Prága Ulászlóját, Lajos francia ki­rályt, Barbarossa Frigyes császárt. Mátyás uralkddása alatt a Dunára néző palotákból csodálták a huma­nisták a tűzijátékokat. Legyen a Duna a békés együttmű­ködés folyója. Az évezredes eszme sohasem állt olyan közel a betelje­sedéshez, mint napjainkban, amiko a nyolc Duna-menti ország: Auszt­ria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugosz­lávia, Magyarország, a Német Szö­vetségi Köztársaság, Románia és a Szovjetunió egyként azon munkál­kodik, hogy közös kincsünk ne el­válassza, hanem összekösse a népe­ket. E nemes eszme jegyében nyílt ki­állítás a múlt héten a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ budapesti, Népköztársaság úti bemu­tatótermében. Néhány régi rézkarc, fametszet, Pozsony és szlovák Komárom dunai látképével a múltra emlékeztet. Vi­torlások, evezősök, pöfékelő gőzösök, melyek a közeli, s távoli városok áruival kereskedtek. A második vi­lágháború minden Duna menti nép számára egyformán szörnyű rombo­lásaira, tönkretett, szétlőtt hajókra Ennyi a múlt, de ettől kedzve már minden a máról, a Duna most író­dó történetéről szól. Hajómodellek, melyek a csehszlovák ipar legújabb eredményeiről adnak számot. A Ko- márno kikötője, mely a mi csepeli dokkjainknak édestestvére: évente több mint 4 millió tonna árut ra­kodnak ki és be itt a hajódaruk. Plakátok az lterlichterről, melynek bárkái a Dunán még folyami hajó­ként, a torkolattól kezdve tenger­járóvá összeállva szelik az édes, majd a sós vizet. Bélyegek, fotók, prospektusok, makettek, melyek mind a Duna menti népek békés és gyümölcsöző együttműködésének eszméjét hirdetik. A KÉPEKEN: A komáromi kikötő egy­kori rajza... (a cím fűlött) ... és mai fényképe (a cím alatt). Kép a múlt szá­zad végéről. Gőzhajó és vízi malom Po- zsonynál (alul). Erdősl Agnes felvételei Ezt a jókedélyt vb-titkáriként Is őrzi. Hogy közben jócskán elteltek az esztendők, azt csak azzal méri, hogy nem járják már úgy az ország tájait a családdal, mint korábban, — Az évi szabadság első napján kiköltözünk a hobbikertbe, az utol­són bejövünk. Ott mindig van mit csinálni, öntözni, füvet nyírni, gyom­lálni, kapálgatni, mikor mire kerül a sor. A feleségem szerint még ki se nőtt a fű, én már újra nyírom, ds nem tudok meglenni mozgás rléi­kül, A benti munkám sajnos, elég­gé helyhez kötött, de másképp el­látni nem lehet. Néha kényelmetlen, mégis szeretem. Azt tartom, hogy aki dolgozni nem szeret, nem képes megtenni azt, amit elvárnak tóié. Én pedig másképp el sem tucqn képzelni az életemet, mint úgy, hogj hasznos tevékenységgel mindig telje­sítsem, amit hivatásomban követel tőlem a társadalom. Azt azonban igen-igen sajnálom, hogy a sok hi­vatali szöveg böngészése közben jócskán romlott a szemem, s az ott­honi esti könyvlapozásból gyakran kimaradok. Pedig a családom kész olvasótábor. BÁLINT IBOLYA archív fotók hívják fel a figyelmet. Egy emlékmű képe, mely a . Duna mellett hősi halált halt partizánok dicsőségét hirdeti. Szerencsés embernek vallom magam

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents