Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-05 / 4. (3.) szám
Másfajta élmények Korok és nemzedékek 'pgy ifjú ember, húszas éveiben járó, minden találkozásunkkor megkér, dezi, mit tudok róla, kivágják-e a fákat a Dózsa György úton? Már vagy tucatnyiszor föltette a kérdést amire mindig ugyanazt válaszolom: tudomásom szerint az egyik oldalon igen, csak így szélesíthetik az utat a megfelelő méretűre. Ekkor harciassá válik, gesztikulálva magyarázza, ezt nem szabad megengedni, a gödöllői fák nem arra valók, hogy kipusztítsák őket. Mi mást mondhatnék erre, mint azt. hogy a fák sorsa néha a kivágás. Általánosságban eldönthetetlen, helyes-e a fák elpusztítása. Csakis a fölösleges kivágást ítélhetjük el. Megeshet azonban, hogy városrendezési okok miatt, új utak, házak építésekor kell fejszét emelni némely fákra. Mindazonáltal nagyon rokonszenves a fiatalember harciassága, Gödöllőért való aggódása, városszeretete, lokálpatrióta büszkesége. Vele beszélgetve minduntalan eszembe jutnak azok. akik sokkal régebben élnek Gödöllőn, fiatal barátunknál több élményük van a városról. Ők még arra is emlékezhetnek, amikor valamely utcában meg sem voltak azok a fák, épületek; amelyeket az ifjú zsenge gyermekkora óta naponta lát. Ügy érzi tehát, azok nélkül nem is utca az utca. nem is Gödöllő,Gödöllő. Fiatalemberünk föltehetően elképzelhetetlennek tartja a városképet a HÉV nélkül. Pedig az sem volt mindig itt. A város egyik másik szerelmese, idősebb ember magától értetődő természetességgel beszél erről: akkor még nem járt erre vonat — mondja, a kastélytól a mostani vaskereskedésig vezetett Gödöllő korzója. Aki látott a HÉV nélküli településrészről felvételeket, könnyen elképzelheti, hogy annak a tervét is ellenezhették valakik. féltve a kies tájat. Zaj sem volt akkoriban. A vendéglőkben muzsikáló bandák dallamait messzire vitte a szél. Olyanok is hallhatták, akiknek nem telt a kerthelyiségben való szórakozásra. Most meg zúgnak, zakatolnak bőgnek, hörögnek a járművek motorjai, húszpercenként, félóránként begurul a Szabadság térre a súlyos tonnákat vonszoló dízelmozdony hogy hozza, vigye a gödöllőieket meg a vendégeiket. Pest és Aszód felől, a vasútállomás melletti végállomástól sűrűn kanyarodnak a térre a nagy ablakos buszok. A járművek zajosak, szennyezik a levegőt. De meg lehetnénk-e nélkülük? Senki sem követeli kitiltásukat, sokkal inkább a járatok sűrítését, újabb utcák, településrészek bekapcsolását szorgalmazzák a város lakói. illetve képviselői, a tanácstagok. Az utóbbi esztendőkben ezerszer elhangzott: épül, terebélyesedik a város. Ha ritkábban is, de egy-egy tér. park kialakításakor, utak, járdák rendbe tételekor azt is hallhatjuk, Gödöllő szépül. Tréfás kedvű aszódi emberek gyakran mondogatják gödöllői ismerőseiknek, mit akartok, ti vagytok a város, még egy közlekedési lámpátok sincs. Bezzeg nekik, aszódiaknak már régóta van. Nos most már a gödöllőieknek is. Ámde itt sem ez a lényeg, hanem az, hogy akkorára duzzadt a forgalom a város központi terén, ami egyre balesetveszélyesebbé vált. A mai totyogósoknak a piros-sárga-zöld jelzéseket adó sízerkezete.k, az aluljáró, a művelődési ház, annak környéke, a tízemeletes épületek, a közöttük lassan-lassan kialakuló parkok ugyanolyan természetesek lesznek, mint a korábban születetteknek ama régi házak, kocsmák, vendéglők, zöldterületek, sétányok. C az idő haladtával nyilván lesz olyasmi ami ma épült, amit ma létesítettek, ültettek el, az utánunk jövők úgy találják, hogy útban van, el kell távolítani onnan, hogy legyen helye az újnak, a másnak, a korszerűbbnek. Az akkori idősek, a mai fiatalok ez ellen berzenkedni fognak. Reméljük, hogy berzenkedni fognak. Bölcs döntéshez nélkülözhetetlen a vélemények ütköztetése. Legyen példánk a művelődési ház előtti fa; ha nem lett volna annyi és olyan hangos berzenkedő, talán már nem élne. Pedig milyen jó, hogy ott van. Kör Pál A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁS! ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 1983. JANUÁR 5., SZERDA linzerek és mutatók Könyvtárak a községekben Négy éve, amikor a járási párt-végrehajtóbizottság áttetekintette a községi könyvtárak helyzetét, úgy találta, hogy mind a személyi, mind a tárgyi feltételekben nagyok az eltérések. Ebből adódott az egyik feladat:, ezeknek az eltéréseknek a mérséklése, ahol lehet, megszüntetése. Eltelt négy év, amely azonban nem lehetett elegendő valamennyi hátrány felszámoláséra. Arány és méret A községi könyvtárakat irányító, szervező, ellenőrző járási könyvtár ebben az időszakban, a járási hivataltól, illetve annak művelődési osztályától kapott hathatós támogatással nemcsak a helyi könyvtáraknak, hanem a fenntartó tanácsoknak is megadhatta a nélkülözhetetlen szakmai, módszertani segítséget. Az együttműködés a könyvtárral kapcsolatos tevékenység minden területére kiterjed: hogyan szervezzék meg a könyvtárat, milyen költségvetéssel teremthetők meg a jó ellátás feltételei, de elmondják véleményüket a járásiak arról is, hogy mekkora legyen a téka, milyen a bútorzata, milyen legyen a könyvállományon belüli arány, hogy a lehető legjobban szolgálja a tanulás, a szórakozás, önképzés igényeit. Van a járási könyvtárnak vizsgálatnak nevezett feladata is. Ezt is igyekeznek úgy levezetni, hogy ne ellenszenvet és tartózkodást keltsenek a községi könyvtárosiban, sokkal inkább segítőkészséget lásson a tevékenységét értékelő emberben. Ilyenkor részletesen megnézik egy-egy könyvtár helyzetét, feltárva a hiányosságokat is, hogy a megfelelő javaslatokkal segíthessék a munka javítását. Huszonhat könyvtár működik járásunkban, a fenntartó tanácsok száma tizennyolc. Tízen főfoglalkozásban dolgoznak a községi könyvtárakban, tizenegy a részidős, öten úgynevezett megbízási díjasok.. Az utóbbi két kategóriába tartozók elég gyakran cserélődnek. Előfordul, hogy valamely községben évente két-három könyvtáros is váltja egymást. A járásiak azonban győzik a betanítással. Mind a fő-, mind a részfoglalkozásúak többségének megvan a szakmai képesítése. Más kérdés, hogy a fluktuáció egyáltalán nincs jó hatással a munkára. Mulató és buktató A könyvtárosok is gondosan nyilvántartanak bizonyos mutatókat, amelyekkel igyekeznek meghatározni helyzetüket, mérni magukat másokhoz, a járás többi községében levő intézményhez, a megyei vagy az országos átlaghoz. Az ilyen mutatók bárhol az életben sok buktatót rejtenek magukban, de különösen olyan területen, mint a könyvtár, a könyv, a betű, amelynek hatásáról oly nehéz megbízható információt szerezni. Járásunkban a megyei átlagnál kisebb a könyvtárak alapterülete, költségvetése, az egy személyre jutó olvasnivaló száma. A működési mutatókat tekintve sem tartozunk a megye élvonalába. Az olvasók aránya például kilenc községben a lakosság tíz százalékát sem éri el. De ha mondjuk ez a tíz százalék fogékonyabb, s nagyobb haszonnal forgatja a könyveket, avagy ha azért járnak kevesebben a könyvtárakba, mert terjedelmesebb otthoni gyűjteménnyel rendelkeznek? Ki tudja megállapítani, mi bújik meg a számok mögött?! Az anyagi lehetőségekhez viszonyítva mindenesetre jó könyvtáraink ellátottsága. Gondosan válogatott könyvállománnyal, napilapokkal, folyóiratokkal várják az olvasni vágyókat. Az igényekhez igazodó nyitva tartással — például szombaton is. Nem ismeretlenek a rendezvények sem, vagy a gyermekeknek szóló foglalkozások, amelyek nyilván azt a célt is szolgálják, hogy minél többeket és minél korábban becsalogassanak a könyvek házába. A könyvtárakban mindig a könyvek játsszák a főszerepet. A tálalás, a módszer azonban időnként változik, alkalmazkodva a módosuló életformához, -ritmushoz. A járásban is próbálkoznak újabb formákkal. Ilyen egyebek között az iskolai és a községi könyvtárak integrálása. Erre Ikladon, Mogyoródon, Nagytarcsán, Szadán, Valkón és Versegen látnak lehetőséget. Ilyen a járási ellátó rendszerre tett javaslat. Lényege, hogy a járási könyvtár vásárolná meg a 3000 lakosúnál nagyobb községek könyvtárainak a könyveket, amelyeket rendszeresen kiszállítanának. Szervezés, kiszolgálás Ezzel tervszerűen bővülne ezeknek a könyvtáraknak az állománya, a könyvtárosok mentesülnének az adminisztrációs munka alól, minden energiájukat az olvasószervezésre és a kiszolgálásra fordíthatnák. Részletes fejlesztési terve is van a járási könyvtári hálózatnak, ami 1985-ig érvényes. Tisztában vannak azonban azzal, hogy a mostani évek nem kedveznek az efféle terveknek. Megvalósításuk kitolódik. Mutatók és tervek, fejlesztés és gyarapítás, bővítés: mind fontos, a legfontosabb azonban a könyvtáros, hiszen elsősorban tőle függ, milyen eredményes a könyvtár tevékenysége. Ezt szem előtt tartva szervez, irányít, ellenőriz a járási könyvtár is. Í&ek a nyiflgdÉjssoSi A kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetkezet szociális bizottsága tavaly több mint hetvenezer forint fölött rendelkezett az egyszeri segélyek kifizetéséhez. A legjobban rászorulóknak ötszáz és nyolcszáz forint közötti összegeket fizettek ki. A szociális segélyekből fedezték a nyugdíjasok és a dolgozók üdültetési hozzájárulásának kiegészítését is. Fonyódon és Zsóriban üzemeltettek üdülőt, míg a csehszlovákiai Duhonykán csereüdülésben vettek részt tagjaik. Béreltek üdülésre alkalmas helyeket Zalakaroson és Hajdúszoboszlón is. Nem kevesebb, mint hétszáz embert üdül tét tgk, az erre fordított költségek meghaladták a négyszázezer forintot, a befizetésekből azonban mintegy százötvenezer forint megtérült. Gondoskodtak a nyugdíjba vonuló tagjaikról is. Az idén összesen 22 ezer forint jutalmat adtak át nekik. Túrától Pestig A busz és utasoi A mozdonyvezetőre, a buszsofőrre nemcsak a járművet bízzák, hanem az utasokat is. Az ő munkájuk is befolyásé ja, sőt sokszor eldönti, hogy milyen kedvvel kezdik a napot vagy milyen benyomással térnek pihenőre a jegyet váltók, a bérlettulajdonosok. A masiniszták gondoskodása csak közvetettebben érezhető, hiszen a lokomotívon ülnek, az utasok pedig a csatolt vagonokban foglalnak helyet. Ha nem késik a vonat, legfeljebb azt mondják: jól szalad a gép. A buszsofőr valamennyi utas ismerőse, ő nyitja ki az ajtót, ő adja a jegyet, ő ellenőrzi a bérletet. Kötetlenebb pályán halad, mint a mozdonyvezető, így kormányzásán is több függ. Munkája minőségét mindennap értékelik az üléseken. A Túra és Budapest között közlekedő Volán-autóbuszok egyik jellegzetessége, hogy mindig tiszták. Mondhatnék, ez természetes. Nincs azonban mindenütt így. érthető hát, ha különös tetszést kelt a sofőrök e gondoskodása. A humor sem hiányzik az utakról. Egy hideg reggelen kellemes melegen gördült- a busz a Népstadion állomásra. A sofőr hátrafordult, s csendben megkérdezte : — Na, meleg volt-e? Ennyi volt az egész és az emberek egy kicsit máris vidámabb kedvvel csatlakoztak a földalattin a főváros emberáradatához. íeüépcs a Vigadóban Sikert irattik a zsarnokiak K. P. B. G. A legjobbak közül választanak Ä gazdaság ösztöndíjasai Amikor a karácsonyt megelőző aranyvasárnapra a Népművelési Intézettől meghívást kaptam a Budai Vigadóban rendezendő gyermektánc-találkozóra, bátor embereknek tartottam a rendezőket. — Hogy lehet ilyenkor gyerekcsoportok részére találkozót szervezni — kérdeztem magamtól —, ha az együttesek össze is jönnek, ugyan honnan lesz ott közönség? örömmel vallom be, nagyot tévedtem. Ott voltak a gyerekek Szekszárdról, Veszprémből, Miskolcról, ott a főváros különböző iskoláiból, művelődési intézményeiből, de ott voltak annak a három kis falunak — Csaroda, Üllés, Zsámbok — lánykái és legénykéi is, akiket a rendezők erre az eseményre meghívtak. Hiányzó felnőttek Évekkel ezelőtt született az ötlet: az év legjobb koreográfiáit bemutató együttesek találkozzanak a főváros közönségével, egymás,'-al és a táncmozgalom szakértőivel, irányítóival. A felnőtt csoportok sikeres bemutatkozásán felbuzdulva, a nagy érdeklődést látva, először 1981-ben rendezték meg a gyerektáncosok találkozóját. A mostani a második volt. A felnőttek Madách színházi bemutatóján nem tapsolhattunk a járásunkat képviselő együttesnek. Bizony, öröm lett volna annak a néhány járásbeli népművelőnek, érdeklődőnek, aki az ünnepi előkészületeket megszakítva, a jegyszerzéssel járó kálváriát vállalva megnézte az előadást, ha ismerős együttest köszönthet a fellépők népes táborában. Nem így történt, s ez biztosan elgondolkoztatja az illetékeseket. Mint a reíen Annál nagyobb volt az öröm, hogy a gyerekcsoportok között ott találtuk a számunkra oly kedves zsámboki együttes húsz táncosát, akiknek már a külső megjelenése a zsámboki ünneplő tapsra ragadtatta a nézőket. A Széphalmi Pálné Játszón című koreográfiáját bemutató gyerekek nem érezték a színpadi drukkot, nem bénította meg lábaikat a minden szerepléssel együtt járó lázas igyekezet. Ügy játszottak, mókáztak, énekeltek éa táncoltak, ahogy nagyszüleik vagy még távolabbi őseik tették azt a zsámboki rét játszóján. Széphalmi Pálné ritkán elégedett. Valami többet és jobbat akarásból táplálkozó türelmetlenséggel és kemény munkát kívánó következetességgel dolgozik évek óta a zsámboki gyerekek mindig cserélődő seregével. Ez a mostani meghívás, a bemutatkozás sikere ennek a sokszor fárasztó, esetenként lehangoló munkának a jól beérett gyümölcse. — Valóban elégedettek lehetünk — mondta a szakmai értékelés után az együttes vezetője —, hiszen amellett, hogy a legjobb gyermekegyüttesek közé verekedték fel magukat egy kis falunak a táncosai, még azt az elismerést is megkaptuk a szakemberektől, hogy a mi csoportunk volt az egyetlen, amely saját ének-, zene-, tánchagyományát, gyermekjátékainak máig megőrzött tiszta világát saját népviseletében hozta a közönség elé. Jó kedvvel — De ettől még fontosabbnak tartom, hogy gyerekeink bemutatott műsorából érezték és látták a hozzáértők, hogy mi nem csupán koreográfiát készítünk és ezt begyakorolják a gyerekek, hanem a folyamatos tánc- és játéktanítással fnaradandó élményt nyújtunk. — EZ természetesen nem könnyű, rendszerességet, önkéntesen vállalt fegyelmet, okos figyelmet, vidámságot, jókedvű együttlétet követel a gyerekektől. Követeli a csoport, valamint a szülői ház és az iskola, a művelődési ház közötti megértő együttműködést, esetenként a nehézségek «kölcsönös vállalását is. Miközben Széphalminéval beszélgetünk, zsámboki szülők n.agy csoportja elégedetten társalgóit mellettünk. Sok szülő úgy indult otthonról, hogy jegye sem volt az előadásra. Igaz, állva nézték végig a műsort, dehát ki tud otthon maradni, amikor a gyereke ország-világ előtt táncol? Jövőre együtt? A Vigadó hatalmas előterében, a csillogó lámpák fényében, a sokat látott márványoszlopok alatt kezdődik a gyermektáncház. Könnyű felismerni a zsámbokiakat. Ott szaporázza a többi között Mezei Sándor, Lévay György, Kólcai Zoltán, Halasi Ildikó, Kiss Mária. Ott forog, bokázik, énekel a húsz zsámboki lányka és legényke a többiekkel. Büszkék a szülők, büszke a gyerekeket kísérő Ferik Mihályné tanárnő, Tóth Márti ifivezető, s büszke Vidák János zenekarvezető is. Milyen jó lenne jövő ilyenkor a felnőtt Galga mentieket képviselő együttes táncosaiban gyönyörködni, milyen jó lenne felnőttek és gyerekek közös sikeréről az olvasókat tájékoztatni. Fercsik Mihály Az évek óta jól gazdálkodó vácszentlászlói Zöldmező Tszben megfelelően foglalkoznak a szakember-utánpótlással. Igen jó kapcsolatuk van felsőfokú oktatási intézményekkel, és mezőgazdasági * szakmunkásképző intézetekkel is. A vácszentlászlói közös gazdaság a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyakorlógazdasága, nyaranta számos egyetemi hallgató tölti náluk kötelező gyakorlatát. Közülük sokan kérik a szövetkezet vezetőségét, hogy szeretnének e gazdaság ösztöndíjasa lenni. Persze az ilyen célra fordítható összeg sem végtelen nagy, no és egy bizonyos létszámon túl az egyetemi végzettségű szakemberek gyarapítása sem indokolt. így azután lehetőségük van rá, hogy a legjobbak közül választhassanak. A Zöldmező Tsz-ben egyébként egy év alatt tizennégy pályakezdő szakember vállalt munkát, közülük heten rendelkeztek társadalmi ösztöndíjjal, hatan pályázat útján kerültek Vácszentlászlóra, ketten viszont fizikai munkakörben dolgoztak, úgy végezték el az egyetemet. Nemcsak Gödöllőről, hanem a jogtudományi és a közgazdaságtudományi egyetemről is voltak és vannak ösztöndíjasaik. Mindezekhez érdemes hozzátenni, hogy az újonnan fel-’ vettek előtt hét fiatal szakember távozott el tőlük, részben, mert lakást nem tudtak a közelben szerezni, részben pedig a szövetkezetben nem találták alkalmasnak őket a rájuk bízott feladatok ellátására. Nem csak egyetemistákkal, hanem szakmunkástanulókká’ is kötöttek szerződést. Az utóbbiak közül tizenhét ösztöndíjasuk van, olyanok, akik az Örkényi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában, a Gödöllői Madách Imre Szakmunkásképző Intézetben és a Váci Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanulnak jelenleg is. Változatlanul szükségük van az utánpótlásban autószerelő, esztergályos, lakatos és villanyszerelő szakmunkásokra, nemkülönben traktorosokra. F. L A maláji tigris, 4, 6 és 8 órakor. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hlrlar
