Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

1983. JANUAR 39., SZOMBAT Színházt levél Szép szomorú sorsok Tamarához, a ko­rosodó művezető­nőhöz, egy este be­állít egy férfi, s ettől minden fel­kavarodik a gu­migyár megbecsült munkásnő­je életében. A férfi: a régi, a nagy, az egyetlen szerelem, a hajdani albérlő, Iljiin, aki azt a régi-régi Tamarát és azt a régi-régi Iljint keresni tért vissza Leningrádba valahon­nan az északi területekről. Csakhogy ami elmúlt, az már nem hozható vissza — leg­alábbis nem ugyanúgy. A há­ború óta sok év eltelt (bár az időpont, az újra találkozás dátuma 1958), megváltoztak a körülmények, megváltoztak az emberek. Tamara nem ment ugyan férjhez, de mégsincs egyedül: unokaöccsét, az elár­vult Szlávát neveli, s az egye­temista fiú bizony nem a leg­jobb társ az amúgy is szűkös albérletben, ha Tamara régi szerelme váratlanul visszatér. Iljin pedig túl van már egy rossz házasságon, amit bevall ugyan, de azt már nem meri bevallani, hogy nem lett belőle . mérnök, hanem csak sofőr egy távoli nagy építkezésen. De hát éppen azért keresi az ifjúkor emlékeit, mert erőt akar me­ríteni valami más, jobb, tar­talmasabb, emberibb élethez. Ezért reméli, hogy a fiatalság tüze feléleszthető, hogy az a szerencsétlenül, a háború zűr­zavara közben félbeszakadt kapcsolat, amelyről már tudja, hogy az egyetlen igaz, tiszta, szép emberi vonzalom volt, ta­lán feléleszthető. És — bevall­va, bevallatlanul — ezt remé­­. li Tamara is. A férfi megjele­nése benne is feléleszti a múl­tat, s hiába próbálja azt elhi­tetni Iljinnel is, de főként ön­magával, hogy már minden el­múlt, minden tűz kihunyt, ta­lán már az első pillanattól kezdve tudja: ez nem igaz, Iljint most is szereti, és soha nem szeretett senki mást — ezért is maradt egyedül. • • sszeköthetők-e újra az O elszakadt szálak? I Kezdhető-e új élet, most már együtt? Ezt kérdezi Alek­­szandr Vologyin színmüve, az öt este, melyet a Madách Ka­mara Színházban mutattak be, Korcsmáros György rendezésé­ben. Vologyin valasza: talán. Talán maradt még annyi izzás ebben a régi szerelemben, hogy újraéleszthető belőle a tűz. Két hányatott sorsú, bol­dogtalansággal megvert em­ber talán még boldog és meg­elégedett lehet. Talán felol­dódhat a szomorúságuk, a ma­gányuk, és nemcsak a munka­helyükön tisztességgel helytál­ló dolgozókként élhetnek a társadalomban, hanem a ma­gánszférában is várnak még rájuk örömök. Az az öt este, melyet Iljin Leningrádban, s részint Tamaránál tölt (mert közben megismerünk egy má­sik asszonyt, Zóját is, Iljin fu­tó szerelmét), talán elegendő lesz arra, hogy minden újra­kezdődhessen. Vologyin színműve azonban nemcsak a történet színpadi idejének eseményeit mondja el. Amikor hősei sorsáról be­szél, egy korszak képét villant­ja fel. S ettől lesz érdekes, fi­gyelmünket fogva tartó Ta­mara és Iljin sorsa. Arról van ugyanis szó, hogy a Nagy Hon­védő Háború után milliók, tíz­milliók sorsának kellett újra­rendeződnie. A háború a ma­ga kegyetlen módján még ek­kor is utánanyúlt az emberek­nek. Megcsonkult, széthullott családoknak, egyedül maradt embereknek, testileg, s talán lelkileg is súlyosan sérült volt frontharcosoknak és polgári la­kosoknak kellett valami mást elkezdeni, hiszen a háborús szi­tuációk megszűntek, és meg kel­lett újra tanulni a békés idő­szakot, ami azonban egyáltalán nem volt már azonos a háború előtti békével. A 40-es évek vége, az 50-es évek eleje nem volt könnyű időszak a Tama­rák és Iljinek számára. Konf­liktusaik nemcsak önmaguk­kal támadtak, hanem környe­zetükkel is. Könyvtárnyi re­gény, elbeszélés, seregnyi film szól arról, milyen nehéz volt a beilleszkedés, az újrakezdés, mennyi buktatón, akadályon át kellett eljutnia a frontot jártaknak a békés élet révébe, s emberileg is, társadalmilag is milyen tragikus mozzanatok súlyosbították ezt a beillesz­kedést. Iljín például emiatt nem lett mérnök; az egyete­men is úgy viselkedett, mint a fronton, ahol nyíltan és becsü­letesen élt, s csak a nyílt és becsületes embereket tartotta egyenrangú embernek. És Ta­mara sorsában is alighanem benne volt a korszaknak az a vonása, hogy aki — különösen a Tamaráéhoz hasonló körül­mények között — talpon akart maradni, annak sodródnia kel­lett a személyi kultusz évei­nek hangulatával, túlkapásai­val, jelszavaival. A z öt este erről is szól, és nem is csak úgy mellesleg. Indulatok nélkül, düh, elkese­redés nélkül, de ha­tározottan. Vologyint ebben is rabul ejti valamiféle szomorú­ság, mint ahogyan iyen tónus­ban mondja el hősei színpadi sorsát is. Szép, szomorú, meg­ható sorsok ezek, egy kis kömy­­nyel, egy kis bánattal, egy kis vodkával, egy kis érzelmes­­séggel. Még a két fiatal, Szlá­­va, és szerelme, a telefonos kisasszony Kátya is úgy vidám, hogy egy kicsit szomorú, úgy mai fiatal, hogy egy kicsit ben­nük sejlik a háború, Lenin­grad ostroma alatti kisgyer­mekkor. A színmű nézése közben per­sze elég nehéz megfeledkezni a darab filmváltozatáról, mert aki látta ezt az 1981 novem­berében, a szovjet filmhéten bemutatott filmet, Nyikita Mi­­halkon remek munkáját, az emlékezhet, milyen pompásan vitte át lírába a datnab érzel­mes szomorúságát a filmren­dező. De hát itt végül is a színművet látjuk, s azt kell elfogadnunk olyannak, ami­lyen. Ez az amilyen azonban egyáltalán nem lebecsülendő színvonalat takar. Az 1978- ban íródott bemutatója óta nagy siker a Szovjetunióban, s ezt egyaránt magyarázza a téma, meg az írói kvalitás. Hogy a Madách Kamarában pedig a néhol túl­ságosan megható pillanatok da­cára is — szép élményt kap a néző, az elsősorban a színé­szi alakításoknak köszönhető. Színházi életünk egyik sajátos jellemzője, hogy évekre el tudunk felejteni kitűnő szí­nészeket, színésznőket; valósággal leírjuk őket a pá­lyáról. Közéjük tartozik Nagy Anna is. Nem is emlékszem, mikor láttam jelentősebb sze­repben a színpadon. És most itt van újra, sajátos tehetsége teljében, s olyan mélységeket, olyan emberi hitet tud adni Tamara figurájának, hogy még a túlzásokat, az írói elnagyolt­ságokat is feledtetni tudja. Ahogyan a megcsontosodott vénkisasszonyos allűrökből ki­bontakozva eljut a régi sze­relmes Tamara felidézéséig, s az újrakezdés vállalásáig, az a nagyívű színészi alakítás ki­tűnő példája. Ez a színészi visszatérés persze a rendezőt is dicséri, és a színházat is, mely alkalmat adott egy mél­tatlanul keveset szereplő szí­nésznőjének a kiemelkedő ala­kításra. Takács István A felnőtté válás útján Jövőjét keresi a főiskola Üresen konganak a folyosók. Az ablakokban néhány ottfelejtett papírlap, a délelőtti vizsga emléke. A nagy­diákok talán néhány órával ezelőtti izgalmaikat pihenik ki, vagy az utolsó perceket kihasználva, a következő erőpróbára készülnek. Ebben a tanévben 617 növendéke van a zsámbéki Ta­nítóképző Főiskolának. Sokat fejlődött az intézmény, hiszen 1977-ben 73 nappali tagozatos hallgatóval kezd­te tevékenységét. A megyének nagy szüksége volt a he­lyi tanítóképzésre. Sajnos, még mindig a továbbfej­lesztés lehetőségeit kell keresni, mert a pedagóguskép­zés ma sem tudja még kielégíteni az igényeket. mondja Börzsei István, tago­zatvezető-helyettes. — Rajz, éneik, testnevelés, technika, orosz, népművelés és könyv­tár. Mindenki kötelezően el­végez egyet. Eddig 321 ifjú pedagógus szerezte meg ná­lunk a diplomáját, s mint halljuk, jól hasznosítják a szakkolégiumon tanultakat is. Így nem okozhat problémát például az ének tanításánál a szaktanár hiánya. — Függetlenül attól, hogy a fölvettek kilencven százaléka Pest megyei, s a végzettek nagy része is itt helyezkedik el, a tőlünk kikerültekkel sem enyhült a pedagógushiány, s ez sajnos, csak újratermelődik — kapcsolódik a beszélgetésbe Domokos Kázmér, a tanulmá­nyi hivatal vezetője. — Az ok a generációváltásban keresen­dő. Sok tanító, tanár készül nyugdíjba, s így a már meg­levő hiány fokozódik. Ennek enyhítésére vezettük be az említett speciális képzést, melyek keretében egyéves in­tenzív, nappali tagozatos ta­nulás után, munka mellett, le­velezőként fejezik be majd a hallgatók tanulmányaikat. Az Esztergomi Tanítóképző Főiskola főigazgatója minden kezdeményezéshez szabad ke­zet adott a zsámbéki tagozat­nak. Az ottaniak érzik, hogy az intézmény az ,5 aktív se­gítségükkel lett fokozatosan nagykorú. A tagozat ma már ellátja a megyében tanítók, továbbképzői Évenként gyarapodva Az óvodákban jelenleg több mint 15 százalékos a képesítés nélküliek aránya. Az idei tan­év elején az általános isko­lákban a pályakezdők részé­re meghirdetett 498 állásból csak 281-et sikerült betölteni. Szeptembertől újabb 537 ké­pesítés nélküli pedagógust kellett alkalmazni, 259 nyugdíjas munkába állítása el­lenére. Emellett, is 269 állás maradt üresen, s a pedagó­gushiány a legutóbbi adatok tanúsága szerint — ezeregy­száz. A középfokú oktatási intézmények szakember-ellá­tottsága megfelelő. Az ötven üresen maradt állásból húsz kollégiumi nevelő. A fentiekből is kitűnik, hogy a megyében a legna­gyobb gondot az óvónői, taní­tói és általános iskolai ta­nárhiány okozza. Különösen nehéz a helyzet az általános iskolák napközi otthonaiban, mert az ott dolgozók többsé­ge képesítés nélküli. Sokan vannak gyermekgondozási se­gélyen: 1250-en. Az ő helyet­tesítésüket szintén csak képe­sítés nélküliekkel tudják meg­oldani. — A tanítóhiány gyor­sabb megszüntetése érdeké­ben, a megye kérésére, a múlt év szeptemberében bevezet­tük a speciális képzést is — magyarázza Hargitai Károly főiskolai tanár, a tagozat ve­zetője. — Az idén januártój. pedig az új 16 'ílönártítéi .fljjfc­­korlóiskolábán képezhetjük a jövő pedagógusait. Ez az egy általános iskola van itt, Zsámbékon ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy nincs semmiféle kiválasztás. Mind­azokkal a gyerekekkel foglal­koznak növendékeink, akik a nagyközségben iskolaköteles korba kerülnek. Az oktatás tárgyi feltételei más tekintet­ben is solcat fejlődtek. A ko­rábban itt működő mezőgaz­dasági főiskolai szaktól főis­kolai körülményeket örököl­tünk, amelyet fokozatosan fejlesztettünk az új képzés­nek megfelelően. Diákottho­nunkban 250 hallgatót tudunk elhelyezni, s a befejezés előtt áll a zárt tv-lánc kiépítése is. Zsámbékon a képzés évről évre fejlődött. A hallgatók mind magasabb szinten sajá­títják el az elméleti és a gya­korlati ismereteket. Ezt iga­zolják azok a felmérések is, amelyeket a megyei tanács illetékesei készítettek. Külö­nösen a szakkollégiumi kép­zéssel kapcsolatban vívnak ki maguknak elismerést az itt végzett pedagógusok. Kötelező szakkollégium — Jelenleg hét különféle kötelező szakkollégium van — Nagy Anna (Tamara) és Mcnszátor Magdolna (Zója) az öt este egyik jelenetében Kinőtt keretek Az oktató-nevelő munka mellett szellemi bázissá is vált Zsámbékon a főiskola. A Képzőművészeti Alappal há­roméves megállapodást kötöt­tek, amelynek értelmében az aulában galériát rendeznek be. Tanévenként négy kiállí­tást terveznek a mai magyar képzőművészek alkotásaiból. A növendékek tanulmányt ír­hatnak a látottakról, tárlatve­zetést vállalhatnak — mind­ezt pályázat keretében. A fő­iskolások közt akad jó néhány TIT-előadó is. Az intézmény aktív zenei élete pedig már régen közismert. Mindez a ké­sőbbiekben a megye kulturális életében kamatozhat majd, mert érdeklődő falusi értel­miség kerül ki innen. — A néhány százas létszámú közösségnek külön varázsa van. Jobb emberi kontaktust tudunk kialakítani, minden­ki ismeri egymást, elmélyül a tanár—diák kapcsolat. S ez nagyon fontos — veszi át is­mét a szót Hargitai Károly. — Ebben az iskolában na­gyobb a lehetőség az egyéni lehetőség az egyéni bánásmód elvének megvalósítására. Ha­tásosabban formálhatjuk a jövendő pedagógus embersé­gét, családias, közvetlen lég­körben. Ennek továbbfejlesz­tése, kiteljesítése egyik leg­főbb pedagógiai célunk. Zsámbékon most azt latol­gatják, hogyan tudnák a me­gye óvónőgondjait is enyhí­teni. A felsőfokú óvónőkép­zés megszervezése ugyanis nem igényelne különösebb anyagi megterhelést. A helyi és környékbeli óvódák is al­kalmasaik lennének a gyakorló oktatásra. A fejlődés tehát erőteljes. Elég csak arra utalni, hogy a hallgatók létszáma az eltelt öt esztendő alatt több mint nyolcszorosára emelkedett. El­készült a gyakorlóiskola, az oktatás tárgyi feltételei folya­matosan tovább javulnak. Ügy tűnik, kinőtték a kihelyezett tagozat kereteit. S most ho­gyan tovább? Körmendi Zsuzsa Szombattól Ki mit tud? A húszesztendős múltra visz­­szatekintő és eddig hat alka­lommal megrendezett Ki mit tud? mit sem veszített népsze­rűségéből. Ezt mutatja azok­nak a tekintélyes száma, akik egyéni igénytől és közösségi érdekből vezérelve társaik, ké­sőbb pedig a televízió nyilvá­nossága elé állnak. Az eddigi vetélkedők más és más módon próbálták felkelteni az ifjúság érdeklődését a művészetek, az irodalom iránt. Ezt példázza azoknak a csoportoknak, egyé­neknek a pályája, akik szű­­kebb környezetükben is erjesz­­tőleg hatottak és saját kifeje­zésük megtalálására is ösztö­nözték ismerőseiket. A Ki mit tud? erőpróba. Méghozzá a legnemesebbek közül való. Nem elég csak megmutatkozni, mértéket is kell találni, méghozzá olyan mértéket, amely kifejezi a résztvevők önbecsülését, tisz­tánlátását, tehetségét, mindé nekelőtt azt, hogy felmérik saját lehetőségeiket, s csak an­nak teljes tudatában lépnek pódiumra. Ekként vélekednek megyénkben is azok, akik ma kezdődő területi elődöntő­kön mutatják be tudásukat. A sort Nagykőrösön kezdik, máid február 19-ig sorrendben Vác, Budakeszi. Szentendre és Ve­­csés művelődési háza ad ott­hont a fellépőknek. A vetélkedésből ezúttal hiá nyoznak az együttesek. Ebben az esztendőben a szólistákat, kamaraműfajokat részesítik előnyben: a vokális és hang­szeres zenével foglalkozókat, a vers- és prózamondókat, a bábművészet művelőit, a tánc­ban és az ezekhez hasonlatos egyéb kategóriákban tevékeny­kedőket. A maximális létszám minden ágban hat személy le­het. A megyei döntőre március elején kerül sor Szentendrén. Az országos válogatót április 5. és 25. között tartják, ide az országos diáknapok győztesei is eljutnak. A tv-adások má­jus húszadikán kezdődnek. Az országos döntőt július 23-án tartják. Az eddig elvezető út bizonyára közreműködőknek, szemlélőknek egyaránt tanul­ságos lesz. Kongresszusra készülve A szlovák nemzetiségi szövetség választmányi ülése A Magyarországi Szlová­kok Demokratikus Szövetségé­nek országos választmánya pénteken ülést tartott Buda­pesten a • magyar- néphadsereg művelődési házában. A szövet­ség tevékenységéről Such Já­nos főtitkár számolt be. Hang­súlyozta, hogy a Magyarorszá­gi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VI. kongresz­­szusa óta eltelt 4 év alatt több országos, megyei és helyi in­tézkedés született a nemzeti­ségi munka javítására. A kö­zösségeket érdeklő legfonto­sabb kérdésekről a szlovák lakosság körében anyanyelvü­kön kapnak tájékoztatást. Az elmúlt években több te­lepülés óvodájában és általá­nos iskolájában bevezették a szlovák nyelv oktatását. Négy évvel ezelőtt óvodai és iskolai nyelvoktatásban mintegy 10 ezer szlovák anyanyelvű gyermek részesülhetett, a szá­muk ma megközelíti a 12 ezer 200-at. Az anyanyelv műve­lésének fontos színterei a művelődési intézmények klub­jai. A szlovák nyelvű sajtóter­mékek és könyvek kiadásáról szólva a főtitkár megemlítette, hogy a szövetség hetilapjának tavaly volt az eddigi legtöbb előfizetője. A Magyar Televí­zió illetékeseinek tájékoztatá­sa szerint a televízió még eb­ben az évben megkezdi a szlovák nyelvű műsorok rend­szeres sugárzását. A szövetség ez évi munka­tervét Alt Gyula titkár ismer­tette. Bejelentette, hogy a Ma­gyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetsége ez év őszén megtartja VII. kongresz­­szusát. iTv-figyelő Ikrek. A képernyő ugyan szorgalmasan villog, s mind­két csatornán kitöltődik a kö­telezően előírt műsoridő, ám amúgy mostanság nemigen ér­demel tapsot maga a mozgó­kép-továbbító intézmény. Gyönge vagy közepesen gyönge filmek követik egy­mást, és közéjük is olyan megszokott — mondjuk így: bejáratott — sorozatok éke­lődnek, amelyekre nemigen mondhat egyebet a néző, minthogy rutinmunkák. Míg ellenben unatkoztatnak az illetékes szerkesztőségek, szenzációt produkál az élet. Mégpedig olyan szenzációt, amely a televíziósok fantáziá­ját is megmozgatja, és arra sarkallja őket, hogy valami különösein szépet és jót cse­lekedjenek. A szenzáció kitétel nyilván­valóan az ötös ikrek születé­sére vonatkozik. Arra a közis­mert és örvendetes tényre, hogy egy kiskunfélegyházi kismama négy leánynak és egy fiúnak adott egyszerre életet Budapesten, az Orvos­továbbképző Intézet szülésze­tén. Nos, erről az eseményről — és mindarról, ami véle kapcsolatos —, az aznap esti Tv-híradó oly megható ala­possággal és dicséretes ta­pintattal számolt be, hogy a tudósításokat figyelve, megpá­­rásodtak a szemek. Mérni kellett volna, de még méretlenül is úgy tűnt, hogy majdnem a felét ez az orszá­gos örvendezés tette ki a hír­adónak. Egyszerűen lesöpört, háttérbe szorított mindent, ami egyébként helyet követelt volna magának. S történhe­tett mindez azért, mert — ha nem is derül ki ez nap mint nap —, jól értik a szak­májukat, alkalmasint érdem szerint tudnak tálalni a tele­víziósok, pontosabban az es­ti híradó munkatársai. Jogi esetek. Arról tűnőd­tünk föntebb, hogy állóvízhez hasonlatos a jelen napokban látható tv-műsor, és azt, hogy ez mennyire így van, egye­bek között a Jogi esetek so­ros adása is igazolta. Igen, mert annyi más so­rozat mellett ez a korábban oly lelkesen várt és fogadott paragrafus-értelmezősdi is kifulladni látszik. Példa, ma­gyarázat, példa, magyarázat — ilyen összetételűvé egy­szerűsödött Koós Béla szer­kesztő vállalkozása, s ebben az elkényelmesedett változatá­ban már nem is annyira az ügyek és esetek minősítésére figyelünk, hanem azt várjuk, hogy milyen újabb ízes frics­kát mond dr. Erőss Pál. (Mel­lesleg megjegyezve már 6 Is olyan közkedvelt valaki lett, mint sok más népszerű tele­víziós személyiség. Hogy mit kellene kiötleni a Jogi esetek megújításának ér­dekében, az nyilván nem az előfizető feladata, de hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen a módosítás, afelől nem lehet kétsége. (Csak így zárójelben elsuttogva: nem lenne jó, ha visszacsempésznék bele az egykor alkalmazott és az együtt játszásra, gondolkodás­ra alkalmas amatőr tippe­­lést?) Panoráma. Bővebb hely hí­ján csak annyit a külpoliti­kai szerkesztőség világpoliti­kai magazinjáról, hogy ez a sorozat is azok közé tarto­zik, amelyek miatt még érde­mes járatni a készülékeket. Lám, Baló Györgynek most is az ENSZ főtitkára felede­tett, majd őt követően Hollai Imre, a világszervezet ülés­szakának sores elnöke értel­mezte küldetését, helyzetét és feladatát. Két ilyen interjú egy csokorban igazi teljesít­mény. Mégis tud háborogni olykor — ha ügyes kezek zavarják — az az állóvíz? Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents