Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
K^siühkcsoport Elkészült az akkisrács Csempevúgó Műszakonként öt-hatezer rácsot öntenek akkumulátorokhoz az Unitechnika Ipari Szövetkezet sülysápi üzemébe korszerű VARTA-gépekkel, Horváth György műszakvezető egy elkészült rácsot vizsgál. Levelesládánkból Három évtized után Czeglédy Erzsébet 1951 óta tagja hivatalosan a monori járási Vöröskeresztnek. Az 1. számú vöröskeresztes körzet területén több évig titkárként tevékenykedett. Munkáját lelkiismeretesen látta el. Az utóbbi években egészségi állapota és kora miatt lemondott a tisztségéről. Búcsúzására az óév uto'só napjaiban az Attila utcai napköziben rövid kis ünnepséget tartottunk. Az ünnepséget a vezetőség részéről Varga Árpád járási főgyógyszerész nyitotta meg. Jelen volt még dr. Tóth Ilona és dr. Kövesi László. Mindhárman köszönetét mondtak Czeglédy Erzsébet éveken át tartó áldozatos munkájáért, majd virágcsokrokkal kedveskedtek. Az alapszervezet tagjai egy kis ajándék átadásával fejezték ki köszönetüket. Olasz Józsefné Monor, Attila u. 24. Keresni a lehetőségeket Az együttműködés haszna Egy kis szériákat gyártó üzem csak úgy maradhat fenn és időről időre úgy tud megújulni, ha termékskáláját gyakran változtatja, a kereslethez igazítja. Ilyen üzem az ecssri Rákosmezeje Tsz-ben több is van, például a fővárosi Határhalom dULÖi fémipari egység, amelynek vezetője Koros Győző igen szoros kapcsolatot tart fenn a megrendelő vállalatok vezetőivel. Ennek a rugalmas munkastílusnak meg is van az eredménye. Személyesen kíséri figyelemmel és kutatja, hogy partnereinek milyen fémipari termékre van szüksége, vagy mi az a termék, amit ők közvetíthetnek piacra. Eme törekvés jegyében épített ki személyes kapcsolatot a VASÉRT Vállalattal. Velük többször is tárgyalt az elmúlt esztendőben is az együttműködésről és értékesítésről. Ez az egyéni vezetői magatartás nem is hiábavaló. Eddig is bevált és sikereket hozott a közös gazdaság számára. Emlékeztetőül, a konyhai edények gyártására kapott korábban megrendelést a fémipari üzem. Eleinte csupán néhány százas megrendelést kaptak, tavaly már sok ezer darabot. Pár hónap óta újabb kis szériákra kaptak megrendelést, de lehet, hogy már az idén ismét emelkedni fog a rendelések száma. Az ötvenliteres nagyüzemi tésztaszűrő, a nokedliszaggató, a merőkanálcsalád, az alpakkából készült leveskiöntő csésze és a sörtölcsér a Határhalom dűlőbeliek legújabb termékei. Az utóbbit a felszabadulás óta nem is gyártották hazánkban, a mintapéldányt a Vendéglátóipari Múzeum adta kölcsönbe az üzemnek. A tsz vezetői bíznak abban, hogy ezek a kis szériák, jó szériák. Egyrészt, mert időt és gyártást kitöltő termékek, másrészt, mert tisztes nyereség származik belőlük. Az új esztendőben is tovább kívánják szélesíteni a termékskálát, a bevezetőben említett ok: a kereslet arányában. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 2. SZÄM 1983. JANUÁR 4., KEDD Éneklő rajok versenye szép zene már az •» Országszerte ezekben a napokban emlékeztek zseniális zeneszerzőnkre, Kodály Zoltánra, születésének 100. évfordulója alkalmából. Hol kiállítás keretében, hol vitafórumon, hol díszünnepségeken. Ügy vélem, a nagy zeneszerzőhöz mégis az a legméltóbb, ha születésének századik évfordulóján az általa gyűjtött népdalokat szólaltatják meg, tanítják meg másokkal az értők, mint ahogy ezt Vecsésen, a Kun Béla téri iskolában tették a minap. Hiszen Kodály maga mondta: legyen a zene mindenkié. S a vecsési éneklő rajok versenyén nemcsak a piros nyakkendősöket ragadta magával a népdal varázsa, hanem az olykor jókedvű, nótára fakadó zsűritagokat is. Játékosan A Kun Béla téri iskolában — de egész járásunkban is — immár több éves hagyománya van az éneklő rajok versenyének. Nemcsak azért, mert a féléves munka értékelésének időszakában jó lehetőséget ad a nevelési munka mérlegelésére, az úttörőcsapatok eredményeinek számbavételére, hanem azért is, hogy ilyenkor a gyerekek új, Kodály által gyűjtött népdalokkal ismerkedhetnek meg. A vecsési gyerekek a versenyszabály szerint öt Kodály-dalt, népdalt énekeltek rajonként. A zsűri a népdalok átélését, a szövegtudást, a játékosságot, fegyelmezettséget, sőt a rajok létszámát is pontozták. Valentsik István vezetésével egymás után énekelték az öt népdalt a gyerekek, s Tippai László gitárkísérete szerencsés „aláfestésnek” bizonyult. Az már ismét Valentsik István rátermettségét, zeneszeretetét bizonyítja, hogy a népdalcsokor összeállítása ritka jól sikerült, egyben a gyerekeket is a népdal szeretetére sarkallta. Még a légyzümmögést is meg lehetett volna hallani az ütemek között, mikor a hatodik A-osztályosok a közismert Elment a madárka” kezdetű népdalt énekelték. A gyerekek játékosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor az egyik népdal strófáját énekelték: Ha én megválthatnám a Kossuth bankóját 1 Mindjárt megölelném galambom derekát — a derékölelás helyett Kiszliák Sándor igazi néptáncosra emlékeztetőn, legényes csárdásra kerekedett, szaporán ütögetve a térdét, meg a csizma sarkát. Hurrável fogadták A legnagyobb sikert a 7/B- sek aratták. A játékosság, átélés, fegyelmezettség és a többi kritérium sem hiányzott nótázásukból. Volt közöttük pödrött bajszú vőlegény, aki az „El kéne indulni...” kezdetű dal éneklése közben bizony valóságos mustrát tartott a helyi lányseregben, hogy a népdal szerint szegényét, gazdagot, öreget válasszon-e. De volt ott az iszogatva mulató parasztlegényt utánzó is, mikor a „Kicsiny a hordócska” című közismert népdal került műsorra. Varga Erika 7/B-s tanuló, az úttörőcsapat titkára, Horváth Andrea és Herczku Szilvia valósággal magukkal ragadták a József Attila raj lányait, fiúit, s mikor e versenyt is ők nyerték, a zsürielnök-igazgató tanár döntését kitörő „hurrá”-val fogadták. Horváth Andrea szerint rajuk a megszerezhető 250 pontból lelkiismeretes felkészüléssel, jó közösségi munkával szerzett 220 pontot, ami immár sorozatban három éve a 7/B-sek győzelmét jelentette. Meglepő volt az a nem törődöm hozzáállás viszont, amit évfolyamtársaik, a 7/C-sek produkáltak: a raj létszámának még a fele sem jött el az énekversenyre, s ezért 66 pontjukkal az utolsó hellyel kellett beérniük. Korán kell kezdeni Mindezek ellenére úgy érzem, nyertesek voltak, voltunk mindannyian, akik részesei lehettünk az éneklő rajok versenyének, a Kodályra való emlékezésnek. Azonban a legeredményesebb az lett volna. ha a piros nyakkendősök eme dalos-játékos versenyére a kisdobosokat, vagy legalábbis azokat, akik munkájukkal erre rászolgáltak — jutalomként meghívták volna a versenyre. Nemcsak elismerésképp, hanem azért is, hogy a jól választott népdalokból ott helyben, ők is elsajátíthassanak valamennyit. Mert erre is igaz: a zenei nevelést sem lehet elég korán kezdeni. Orosz Károly Pénteken délután Könyvről könyvért Népszerűek a Magyar Rádió kedden és péntek délután mindig más-más színhelyen megtartandó Könyvről könyvért című vetélkedői. Az irodalom, a könyv barátai nemcsak egy-egy kiváló műsorvezetővel, előadóművésszel találkozhatnak ilyenkor, hanem újabb ismereteket is szerezhetnek, s kiben-kiben felébredhet az érdeklődés egy általa még kevésbé ismert szerző alkotásai iránt. Monoron, a főtéri könyvesboltban már több alkalommal tartottak ilyen vetélkedőt, s a résztvevőket, a vendéglátókat dicséri, hogy a rendezők választása most újból erre a színhelyre esett: január 7-én, pénteken Zsoldos Péter vezeti — a 15.36-tól 15.46-ig tartó műsort. — Jelentkezni az adás időpontja előtt a helyszínen lehet. Csempevágó és lyukasztógépek is készülnek a Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet egyik műhelyében. Az úgynevezett „készülékcsoport” az idén csaknem 3 ezer ilyen szerszámot küldött piacra. Békési Sándorné, a csempevágó működését ellenőrzi, Haocsovszlíi János felvételei Vecsésen Mától kezdődik Vecsésen a kötelezd tüdőszűrés és február 24-ig tart. A szűrés helye: Bajcsy Zs. u. 81., időpontjai a következők: hétfőn délelőtt 11-től 18 óráig, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 8-tól 12-ig és 13-tól 16 óráig. Szombati napokon a szűrés szünetel. A korábbi években kiadott szűrésvizsgálati igazolványt mindenki vigye magával. Wé§ső búcsú Üpp Jánostól Hetvenkét éves korában, súlyos betegség után elhunyt Ripp János nyugdíjas, a Monori Hírlap szerkesztőségének futára. Végső búcsúztatása 1983. január 6-án, csütörtökön délután két órakor lesz Üllőn, az Ócsai úti temetőben. Egyesületi rangsor '82 Az értékelés fonák oldalai Mirelit vasút? Didergő gyermekek, utasok A napokban Monoron szálltam fel a Nyíregyházáról jövő 1717-es gyorsított személyvonatra, amely Monortól Kőbánya-Kispestig menetrendszerint nem áll meg. Hallgattam a kedves pénztárosnő javaslatára, hogy első osztályú jegyet vegyek, mert ilyenkor (ünnep után) sokan utaznak, nemigen van ülőhely. A távolsági vonat — dicséretére legyen mondva — pontosan érkezett, ám egyetlen első osztályú kocsijában — dermesztő hideg uralkodott Hiába égett minden villanyégő a folyosón és a fülkében, nem pótolta a meleget. Velem szemben család utazott, a szülők és két kisgyermekük. ömiattuk fogtam tollat, hogy hű képet adjak a fülkében uralkodó hangulatról, s felhívjam a MÁV figyelmét, hogy ilyen „kegyetlen" állapotot nem 'szabadna teremtenie. A gyerekek, annak ellenére, hogy jól fel voltak öltözve, valósággal dideregtek. A kisebbiknek — lehetett 4—5 éves — kék volt a szája, s azt hajtogatta szegényke: — Fázok. Anyukám, nagyon fázok. A nagyobbik össze-össze veregette cipőjét, édesapja mondogatta neki: — Mozogj egy kicsit, kisfiam, van elég hely. Megjegyeztem pontosan: az édesanya az 51-es ülőhelyen ült, fölötte a balatonfüredi SZOT-szálló reprezentálta magát a fényképen, az apa az 55- ös ülőhelyen foglalt helyet, amely fölött a nagy melegben (!) a bugaci bika legelte a füvet. S én pedig a legpedánsabb és legcsábosabb reklám alatt gubbasztottam (52.), amely arra hívja fel a figyelmet, bogy „60 nappal az utazás előtt a MÁV kiszolgálja elővételben a jegyet!” Mit kell még ehhez hozzátenném. Azt, hogy én a Nyugatiig 30 forintot fizettem, következésképpen akkor mennyit a négytagú család, akik — mint ahogy kivettem szavaikból — Debrecentől utaztak a „mirelit fülkében”. Ki a felelős mindezért?! — tódult fel bennem a kérdés akkor reggel. Mert nem mindenki felelős, ilyen nincs. A vonat messziről pontosan érkezett, tehát egyengették útiát a lelkiismeretes vasutasok. Kinek a feladata volt vagy lett volna — már Nyíregyházán — megvizsgálni, ellenőrizni a kocsikat, hogy fűthetők-e, nincs-e valami hiba, amin lehet és kell segíteni. Hiszen távolsági vonatról van szó, amelyen gyermekek, idősek is utaznak. S mindezt akkor, amikor olyan nyilatkozatok hangzanak felelős beosztású MÁV-tisztségviselőktől hogy a felemelt utazási jegy nyomán kulturáltabb lesz a közlekedés. Biztos, hogy amit az elmúlt napok egyikén tapasztaltam, nem általános, de ahhoz elég, hogy egv négytagú család megbetegedjen és általánosítson a saját keserves példája nyomán, amit egy vagy két felelőtlen MÁV-alkalmazott idézett elő. l^pilógus: Egyébként az első osztályú kocsi egyetlen fülkéjében sem működött a fűtés, tehát nemcsak a négytagú családról van szó. Hörömpő Jenő A járási sportfelügyelőség még a múlt év végén elkészítette szűkebb pátriánk sportegyesületeinek tavalyi sorrendjét a hazai pontverseny-táblázat alapján. Az első helyen a Monori SE végzett 154 ponttal, megelőzve a 149 pontos Gyömrői SE-t és a 142 pontos Vecsési SE-t. A további sorrend: 4. Pilis (109), 5. Tápióvölgye Mgtsz SE Sülysáp (75). 6. Vasad (51), 7. Üllő (48), 8. Mende (41), 9. Maglód (30). 10. Péteri (20), 11-12. Ecser, Nyáregyháza (15-15), 13! Gomba (10 pont). „Látványos" visszaesés A rangsorból hiányzik a monori Kossuth Mgtsz SE, amely egyéni sportágakban foglalkoztat fiatalokat. A megalakulása óta eltelt időben több osztályos versenyen vettek részt és egy nemzetközi, valamint osztályos fordulónak rendezői voltak. A minősítések átfutási ideje náluk hosszabb. Egyre szebb eredményeket vallhat magáénak a legfiatalabb egyesület, a Monori Tömegsport Egyesület, amelynek jelenleg két szakosztálya van. de ők az alapszabály szerint minősítő versenyeken nem indulhatnak. Az egyesületi rangsort még az év vége előtt kézhez kapták az egyesületek vezetői. Kiss József, a járási hivatal művelődésügyi-, testnevelési- és sportosztályának helyettes vezetője elmondotta, hogy a? egyesületi rangsorban szembetűnő és örömteli a Gyömrői SF előretörése. Ugyanakkor — első helyen kell megemlíteni néhány nagy múltú együttes látványos visszaesését. Így az üllőiek 7, és a maglódiak 9. helye nem éppen biztató a jövő szempontjából. Több igazolt sportoló A Monori SE labdarúgóinak tavaszi és őszi szereplését is beszámították a pontértékelésbe (1?) így kerültek az első helyre (Tavasszal ugyanis még a megyei II. osztály A-csoportjában szerepeltek a iabdarúj Sók. ősszel azonban már csak az összevont járási I. osztályban.) örvendetes tény, hogy tovább nőtt az igazolt versenyzők száma 1982-ben. A labdarúgás változatlanul a legnépszerűbb a járásban, ugyanakkor néhány sportág egyáltalán nem honosodott meg kellőképpen. Az idén meg kell védenie a kivívott rangot valamennyi egyesületnek. A nehezedő feltételek mellett ez csöppet sem látszik könnyűnek, Ennek ellenére mindent szükséges elkövetni, hogy az eredmények tovább javuljanak. Közgyűlések előtt A hogyanról, az elképzelésekről bőven lehet beszélni a februárban, márciusban megtartandó sportköri közgyűléseken amelyeken az éves munka értékelése mellett, szó lesz majd a lövő tennivalóiról, s a vezetőségeket is kiegészítik új tagokkkal. G. J. SSN 0133—2651 (Monori Hírlap)