Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám

1983. JANUÄR 18.. KEDD MS* Msem Nemzetközi fórum Szakszemiét! tanácskozás Hétfőn Budapesten, a Szak­szervezetek Országos Taná­csának székházában megkez­dődött a szocialista országok szakszervezeti központjai nemzetközi titkárainak és osz­tályvezetőinek háromnapos- tanácskozása. A bolgár, csehszlovák, ku­bai, magyar, mongol, NDK. román, szovjet és vietnami szakszervezetek képviselői a mozgalom időszerű kérdései­ről folytatnak eszmecserét. A Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára üdvö­zölte a tanácskozást. A nyár üzenete, januárban A gyáli Szabadság Tsz műanyagfeldolgozó részlegében ké­szítik a GEL-COAC magasfényű, üvegszál erősítésű poliészter napozóágyakat. Évente mintegy 2—300 darabot gyártanak a belföldi piacra. Halmágyi Péter felvétele Bűnös hétvégék Nyolcszáz vagon ottmaradt Bosszantó s elgondolkoztató számok, amelyeket Nagy Lajostól, a váci vasútállomás főnökétől és Molnár Nán­dor kereskedelmi helyettestől tudtam meg. Csupán az elmúlt esztendő utolsó hónapjában 829 vagont raktak ki késve partnereik, a váci és környékbeli üzemek, vállala­tok és szövetkezetek, összességében ez 15 ezer fölösle­gesen elvesztegetett órát jelent. Ennyi ideig hiányoztak ezek a kocsik a magyar vasúti közlekedésből. S ezen a tényen az sem változtat, hogy büntetésként 873 ezer 438 forintot fizettek be a vétkesek az államkasszába. Veszteglő teherkocsik Figyelemre érdemesek ezek a számok, de elsősorban nem azért, mintha a váci vállalatok a szokásosnál hanyagabbak lennének. A helyzet máshol sem jobb, s mint a két szak­ember állítja, a kölcsönös jó szándék, a megbeszélések, de nem utolsósorban a gazdasági szabályzók eredményeként ta­valy számottevően javult a helyzet. Például a Híradástechnikai Anyagok Gyára, amely koráb­ban a legtöbb főfájást okozta a kocsigazdáknak, 40 százalékkal csökkentette a késéseket. Ja­vult a legfőbb rakodó, a Volán 1. számú Vállalat teljesítmé­nye. A kritikus hét végeken is tart műszakot, s ha nem is ürít ki minden kocsit, de két teher­autója állandóan hordja az árut. A legtöbb büntetést a DCM fizeti, mégis ők a legfe­­gyelmezettebb szállíttatók, de a természeti körülményekkel sokszor ők is nehezen birkóz­nak meg. Például, amikor a kohósalak csonttá fagyva ér­kezik, nem tudják kibillenteni ez árut. Jól megszervezte ra­kodóbrigádjait a két Tüzép-te­­lep, ugyanakkor a hajógyár gé­pesítve pakolja vangonba -kon­téneréit.' Mindezek ellenére a decem­beri több mint 800 hiába vesz­teglő kocsi nagyon sok. Sok, hi­szen a MÁV amúgy is kocsi­hiánnyal küszködik. Ha nem tudjuk gazdaságosan kihasz­nálni a hazai vagonparkot, külföldit kell igénybe venni. Származzanak ezek a kölcsön­kocsik az OPW vagonparkjá­­ból, esetleg tőkés vasúttársasá­goktól, a számla nagyon ma­gas. Vajon mi az oka a sok ké­sedelemnek Vácott? Am így van ez másutt is, a hét végék okozzák a legtöbb gondot. Egy­részt abban az értelemben, hogy ilyenkor is befut a napi 200 kocsi az állomásra, de a szokásos mennyiségnek legfel­jebb a felét rakják ki. Zavar keletkezik abban az értelem­ben is, hogy hétfőn — éppen mert sok a kirakatlan vagon — üres kocsit se tud elegendőt adni a MÁV. Pedig Vácott az elmúlt esztendőben is javultak a rakodás feltételei. Megépült az új. úgynevezett remizrako­­dó, ahol bőven van hely a gé­pek mozgására, s a világítás lehetővé tenné az éjszakai munkát is. Több nagyvállalat iparvágánnyal is rendelkezik, sőt az Egyesült Izzó saját va­gonmozgató berendezéssel is A tény azonban tény marad, a hét végén hervatagon megy a munka. Szombaton még csak­csak akad munkás, de vasár­nap s éjszakánként szinte meg­áll az élet. Az állornásfőnök szerint a rakodási késedelem oka több­nyire az, hogy nem találnak elég vállalkozót a hét végi munkára. Nincs rá okunk, hogy kételkedjünk a vállalati szállí­tásvezetők magyarázatában, de fel kell tételeznünk, hogy jobb szervezéssel, hatékonyabb anyagi ösztönzésSél lehetne se­gíteni a bajon. Ügy látszik azonban, ma is még megéri büntetést fizetni. Nem a vasúté Büntetés. Nem hallgathatjuk el, hogy ebből a büntetéspénz­ből a vasútnak nincs semmi haszna. Egyfelől azért, mert nem lesz belőle több vagon, de azért sem, mert az ily okból behajtott forintokat nem a MÁV teszi zsebre, hanem a ra­kodás gépesítésére gyűjtik egy központi kalapba. Térjünk vissza a késedelmek okaira. Mert az okok sokkal szövevényesebbek annál, mint­sem azt első pillantásra gon­dolnánk. A beérkezett vagonok kirakására a MÁV három idő­­intervallumot állapított meg. Délelőtt 6-tól 13-ig, délután 14- től 22-ig, éjszaka 22-től más­nap reggel 5-ig lehet késés nél­kül kirakni a kocsikat. Enged­ményt ad a vasút, ha egyszer­re nagy mennyiségben érkezik valamelyik címre szállítmány. Egy-egy ilyen szerelvény kira­kására akár 12 óra rakodási időt is engedélyeznek. Csak­hogy — említettük — bár a fel­tételek adottak, éjszaka álta­lában alig dolgoznak. S ha egy­­egy megrendelő címére több vagon vagy irányvonat fut be, a tizenkét óra is nagyon kevés idő. Miért nem segít a vasút ezen a lehetetlen állapoton, vagy ha erre nincs mód, miért nem ad időben, pénzben több engedményt? Ideális szállítódobozok A jogszabályok megfogalma­zása természetesen nem a vá­ci vasutasok feladata, de ők is meg tudják védeni a mundér becsületét. Irányvonat csak ak­kor érkezik a gyárak címére. ha előre kijelentik, hogy fo­gadják az ilyen küldeményt. Másrészt módjuk van a jobb felkészülésre is, hiszen jóval korábban, de legalább négy órával a beérkezés előtt érte­sítik őket a szerelvény érkezé­séről. Nem tehet a MÁV arról sem, ha külföldi vagy belföldi part­nerektől érkezik egyszerre több vagon. Szerintük valami­lyen formában — például a terjedőben levő kisvállalkozá­sok szervezésével — még ilyen rendkívüli feladatokkal is ké­pesek lennének a mostaninál gyorsabban megbirkózni a partnerek. S van még egy le­hetőség. Ha egy-egy nagyobb vállalat állandó szállításra bé­rel 4-5 kocsit a MÁV-tól, biz­tos lehet abban, hogy azonos helyről érkező küldeményeit — például az Izzó a kvarchomo­kot — csak ezekben s üteme­sen kapja. Javítani minden bizonnyal lehet a jelenlegi helyzeten. Kell-e erre jobb bizonyíték, mint éppen a váci vállalatok még mindig magas, de már csökkenő büntetéspénzei. Igazi megoldást azonban a szállítá­si módszerek korszerűsítése, a mostaninál is jobb gépesítés hozhatja. Például egy váci konténerrakodó felépítése, amelyet itt több tény is indo­kol. Az egyik az, hogy a géppel le- és felemelhető vagonnyi szállítódobozok használatával naponta 400 vasúti kocsi fut­hatna vesztegetés nélkül to­vább á váci állomásról. A kon­téneres fuvarozás egyébként is már olyan elterjedt a fejlett országokban, hogy sok meg­rendelő csak így hajlandó át­venni a magyar árukat. S Vá­cott azért is elkelne egy ilyen konténerterminál, mert a Ma­gyar Hajó- és Darugyár váci gyárában évente négyezer szál­lítódoboz készül, melyek első útjukra szintén erről a vasút­állomásról indulnak el. Csulák András Meggyőzni ésszel, érzelemmel Ha termékeny földbe hull a mag Sose fogadj el valamely állítást, elméletet igaznak, csupán azért, mert az tekintélyes személytől szármázik. Győződj meg eiöbo, hogy nelytallo-e. S ha annak taialod, tarts ki meiletie. Am amennyiben más nem támasztja alá, csak maga a tekin­tély, vesd el, ha nem is leszel ennek következtében túlzottan népszerű — tanított negyedszázada hajdani KlSZ-vezetöm, ami­kor látta, hogy mar-mar vitába szállnék vele, ha nem tartana vissza a tisztelet. Megfogadtam a tanácsát. Azóta már többször bizonyította az élet, jól tettem. Volt részem vitákban, melyek­ben hol engem győztek meg, hol én tettem ugyanezt másokkal, közben alaposan megtanultam: annak van vaióban tekintélye, aki mondanivalóját megfelelő, igaz érvekkel teszj hangsú­lyossá. Az utóbbi negyedszázadban az is bebizonyosodott, hogy pártunk — s mindenki, aki mellette hitet tett — a heiyes irányt választotta a nemzeti cél —• a szocializmus felépítése fe­lé. Ez azonban korántsem jelenti azt, bogy a velünk együtt lépő tömegek világnézetüket tekintve is épp olyan egységesek, mint cselekedeteikben. Számolnunk kell a múlt örökségeivel, a régi ideológia maradványaival, amelyekről még nem mondhat­juk el, hogy nyomtalanul eltűntek. A mi dolgunk siettetni el­tűnésüket. A mi dolgunk, hogy a céljainkkal egyetértő, a meg­valósításban bennünket becsülettel támogató, a szocialista épí­tésben közös akarattal részt vevő tömegeket eljuttassuk a tu­datosságig, azaz elérjük, hogy amit most ösztönösen — saját érdekeiket felismerve — tesznek némely társadalmi rétegek, csoportok, azt marxista meggyőződésből cselekedjék, minél ha­marabb. Elkötelezetten Ehhez elengedhetetlen a megfelelő — szilárd elvi ala­pokon nyugvó, türelmesen, ta­pintattal folytatott, reális ér­vekkel alátámasztott — agi­táció és propaganda. És hiba volna azt gondolni, hogy az agitáció kizárólag pártfeladat. Kötelessége minden olyan szervezetnek, amely politikai felelősséggel tartozik a társa­dalom fejlődéséért, amely rendelkezik jelentékeny moz­gósító erővel s támaszkodik is erre az erőre építőmunkánk­ban. Az agitáció és propaganda­­tevékenység szoros tartozéka például a szakszervezeti élet­nek. Hazánkban jelenleg a szakszervezetek a bérből és fizetésből élőknek mintegy kilencvenöt százalékát tömö­rítik soraikban, elsősorban a munkástömegeket, amelyeken nagyon sok múlott már a tör­ténelem folyamán s nagyon sok múlik napjainkban is. Azt hiszem, szükségtelen bi­zonygatni, hogy nálunk a szakszervezetek önállósága ép­pen a munkáshatalomhoz fű­ződő viszonyukon alapul. Ez pedig azt jelenti, hogy e szer­vezetek kizárólag választott testületeikben, apparátusaik­ban önállóak, ám elkötelezet­tek politikailag, felelősségük­ben a vezető hatalomnak, a munkásosztálynak. A munkás­­osztály pártja a szakszerveze­tekben működő kommunisták révén számon is kérheti ezt az elkötelezettséget. A szakszervezetek — a fen­tiekből következően is — ar­ra törekednek, hogy fejlesz­­szék a dolgozók gondolkodá­sát, segítsenek a szociálist^ magatartás kialakításában, tá­jékoztatással, tanítással is hozzájáruljanak feladataink megoldásához, miközben fel­Befejeződött a pszichiátriai kongresszus A betegség kivédhető A társadalmi fejlődés elke­rülhető mellékhatása a pszi­chiátriai betegség, amely nap­jainkban anyagi javaink, sza­bad időnk gyarapodásával egy időben mind gyakoribbá vá­lik — állapították meg a Ma­gyar Pszichiátriai Társaság vasárnap zárult I. kongresszu­sán. A háromnapos tudomá­nyos tanácskozáson részt vevő hazai és külföldi pszichiáterek, pszichológusok, szociológusok és biológusok elmondták: gyakran tapasztalható, hogy a felgyorsult élettempó, az egy­más iránti közömbösség ott sem teszi belső szükségletté a közösség kialakulását, ahol erre mód és lehetőség lenne. Sok családban szintén magá­nyosak az emberek, akik közül számosán úgy vélik — mivel nem hallgatják meg őket —. senkinek se kellenek, nem ér­tik meg őket. Ennek következ­ménye a szorongás, félelem, depresszió. Sokan a szabad idő­től várják, hogy az kiegyensú­lyozza azokat a veszélyeket, amelyeket, esetenként a haj­szolt munkatempó, a hibás em­beri kapcsolatok idéznek elő. A szabadidő-programok zöme azonban nem segíti elő az egyén alkotókészségének, sze­mélyiségének kibontakozását. embertársaihoz fűződő kapcso­latainak erősödését. A pszichiátriai szakemberek véleménye: a társadalom egé­szének — az iskolának, a nép­nevelésnek, az igazságszolgál­tatásnak, a településpolitikával és a munkaszervezéssel fog­lalkozóknak egyaránt szem előtt kell tartaniuk a mentál­higiéné, a lelki egészség meg­óvásának szempontjait, össze­hangolt társadalmi cselekvés­re van szükség, a pszichiátria csak a gyógyítást vállalhatja, de ebben is számít mind az or­vosi szakterületek, mind az egész társadalom részvételére. Rámutattak arra, hogy a pszichiátriai betegek gyógyulá­si esélyei csak akkor javulnak, ha közösségük elfogadja őket teljes vagy csaknem teljes ér­tékű és méltóságú emberként. Esetenként már tapasztalható, hogy például a szocialista bri­gádok, őszinte emberi segíteni­­akarástól indíttatott munka­helyi kollektívák döntő szere­pet vállalnak a pszichiátriai rehabilitációban. Az alkoholisták gyógyításá­ról tanácskozva elmondták: a kijózanítástól a rehabilitációig terjedő hosszú gyógyulási fo­lyamat csak az intézmények sorának összehangolt munká­jával lehet eredményes. készítik tagságukat a tudatos cselekvésre. Míg az általános politikai agitáció és propagan­da — a SZOT állásfoglalása szerint — elsősorban arra hi­vatott, hogy közelebbről meg­magyarázza, megismertesse a dolgozó tömegekkel alapvető céljainkat, a termeléssel kap­csolatos agitáció felkelti a ta­gok közgazdasági, gazdaság­politikai érdeklődését, hozzá­segítve őket ahhoz, hogy saját munkahelyüket, annak ered­ményeit — magyarán két ke­zük munkáját — népgazdasá­gi összefüggésekben szemlél­jék, maguk megállapíthassák annak jelentőségét. Az a dolgozó, aki ismeri az ilyenfajta összefüggéseket, ha­marabb átlátja bizonyos mó­dosítások, átszervezések szük­ségességét, legyen szó akár termékszerkezet-átalakításról, akár ezzel kapcsolatos mun­kaerő-átcsoportosításról. Nem volt ez másképp a Csepel Autógyárban vagy az ikladi Ipari Müszergyárban sem. Kö­zel sem tartanának ezek az üzemek ott, ahol tartanak, ha a változásokat nem készí­tették volna elő idejében és felelősségteljesen, messze­menően megértetve az embe­rekkel az intézkedések okát, célját, várható hatását. S eb­ből a felvilágosító, értelmező agitációs munkából alaposan kivették a részüket a szak­­szervezeti tisztségviselők is. Partnerként Hogyan? Hát képes lehet a szakszervezeti' bizalmi pél­dául arra, hogy partnerként vegyen részt bizonyos dönté­sek előkészítésében, azoknak ismertetésében, megmagyaráz­va a magasabb szempontokat is? Kimondhatjuk: a bizalmiak többsége ma már ismét alkal­mas erre. Természetesen csu­pán az a bizalmi, aki nem zárkózik el a képzés, az ön­képzés elől, aki lépést tart a világgal —, s aki legalább olyan jól ismeri az őt meg­választó tagság igényeit, ér­deklődését, gondolkodását, mint azokat az elképzelése­ket. amelyeknek valóra váltá­sa mellett agitál. Agitál, mert amikor a tisztséget elvállalta, ilyen irányú felelősséget, kö­telezettséget vett magára, amit a kisebb, vagy nagyobb kö­zösség érdekében teljesítenie kell. Azt állítottam e sorok ele­jén, hogy a vitákban annak van valóban tekintélye, aki mondandóját igaz érvekkel te­szi hangsúlyossá. Még valami idekívánkozik: az érzelmi megközelítés. Téves az az el­képzelés, miszerint nem is lehet igaza annak, aki saját indulatait is beveti az agi­­tációba. Miért ne? Az ember nem kizárólag észlény. Telítve egy sereg érzelmi töltéssel, különbséget tesz számára szimpatikus, közömbös vagy ellenszenves személyek, dol­gok, jelenségek között, s a hozzájuk kötődő viszonyát eszerint alakítja. Semmiképpen sem árt tehát, ha a szakszervezeti tisztségvi­selő olyan egyéniség, aki ké­pes a csoport tagjainak érzel­mi hullámhosszát eltalálni, s szimpátiát tud ébreszteni az éppen szóban forgó témák iránt. Akár úgy is, hogy az észérvek mellé kedvező indu­latokat is latba vet. A szakszervezeti propagan­damunkában is különös jelen­tőséggel bír az a felvilágosító, nevelő tevékenység, melynek alanya az ifjúság. Az ismert demográfiai tényezők követ­keztében egyre magasabb a szervezett dolgozók között a fiatalok aránya, s ez sajátos tennivalókat oszt ránk. Velük nem az a gondunk, ami az idősebb korosztállyal, hogy a régi és új eszmék még keve­redhetnek a fejekben. A? ifjú nemzedék már a szocializ­musban sarjadt, ezért egészen más bánásmódot igényel. Türelemmel A fiatalok számára teljesen természetes mindaz, amiben élnek. Apáik sorsát történe­lemkönyvekből tanulják, no­vellákban olvassák, látják egy­­egy filmen, színdarabban — de nem érzékelik. Nem is hiszik jószerivel, hogy az így megismert hajdani világ való­ságos volt, eképpen nem lát­ják be, mekkora az a fejlődés, amely idáig juttatott bennün­ket a szocializmus építésében. Értelmükre —, s főleg érzel­meikre — hatva tudatosíta­nunk kell bennük a munkás­­mozgalom harcainak folyama­tát, bemutatva közben a szak­­szervezetek évtizedes küzdel­mét, s beilleszteni a nemzeti történelem eseményeinek so­rába ma hétköznapjainkat A fiatalok rendkívüli türel­met igényelnek, mert a ta­pasztalatok hiánya nehezebbé teszi számukra befogadni mindazt, amire meg kell őket tanítanunk. Ám pártunk ne­gyedszázados politikájának ép­pen az az egyik; legnagyobb eredménye, hogy az ifjúság körében tudatos a ragaszko­dás szocialista vívmányaink­hoz. Agitációs és propaganda­­munkánk a fejlődést szolgálja azzal, ha az itt-ott felbukkan,ó téves nézeteket idejében kor­rigálja. Tudjuk, milyen szépen sorol a búza, ha termékeny földbe hull a mag. A mi dolgunk a legalaposabban előkészíteni a vetést, bár a termést már más aratja. Bálint Ibolya Az ipar feladatairól Érzi, vállalja felelősségét Méhes Lajos ipari miniszter hétfőn az MTESZ székházé­ban tájékoztatta a tudományos egyesületek és a területi szer­vezetek titkárait, valamint a meghívott szakembereket az ipar jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól. Az elő­adást követően a szakemberek megvitatták az ipar fejleszté­sével kapcsolatos elképzelése­ket. A felszólalók különös fontosságot tulajdonítottak an­nak, hogy iparunk minél előbb korszerű, versenyképes termé­kek széles választékával je­lentkezzen a hazai és a nem­zetközi piacon. Hangsúlyozták a műszaki fejlesztés, a tudomá­nyos eredmények gyakorlati alkalmazása, a műszaki és tu­dományos munka, a szellemi erőforrások, tartalékok hasz­nosításának, megbecsülésének fontosságát. Több hozzászólás hangzott el azzal kapcsolatban, hogyan, milyen szabályozók, módsze­rek, ösztönzők segítségével le­hetne ipari termelésünket, a termelés szerkezetét gyorsan és hatásosan igazítani a bél­és külföldi igényekhez. Figye­lemre méltó észrevételek hangzottak el a mikroelektro­nika szerepéről, az energia- és anyagtakarékos gyártási folya­matokról. A felszólalók leszögezték: műszaki és tudományos értel­miségünk ismeri az ipar fej­lesztésének jelentőségét, érzi és vállalja felelősségét, szere­pét e feladatok megvalósításá­ban. 3

Next

/
Thumbnails
Contents