Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-18 / 14. szám
mrcYTt V 4____________________________________________________________V/IIWÍIP______________________________________ i” »"«'rc «■• Kmn Száz éve mutatták be a Tragédiát Aktuális szellemi örökség A nagy alkotó örökségének ápolására felelősséggel boronái ták össze a szervezők a Madách-emlékév programját. Ezúttal az életrajzi évforduló nem kerek: 160 esztendeje született a drámaíró-költő, ám fő művét, Az ember tragédiáját éppen száz esztendeje 1883. szeptember 21-én állították először színpadra a Nemzeti Színházban. E centenáriumtól lesz valójában ünnepi esztendő az idei. A Fészek-klubban tegnap megtartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek a ' Madách-emlékbizottság tagjai is, Devcsics Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnöke elmondta: Madách Imre irodalmi öröksége nem kapcsolódik korának egyik fő irányához sem, mégis igazolható benne a nemzetközi és nemzeti előzmények újraalkotó átörökítése. Szellemisége aktuális, hiszen a Tragédia — minden tragikus jellege ellenére is — a haladásért, a humanitásért való küzdelmet hirdeti. Drámairodalmunk neves alakjáról Nógrád megye jeles ünnepségekkel, rendezvényekkel emlékezik meg. Január 21-én Salgótarjánban Madáchemlékünnepséget tartanak, amelyen Sőtér István akadémikus mond beszédet. Ezen a napon Madách műveihez készített illusztrációkból nyitnak tárlatot, majd bemutatják a közönségnek Szabó József Madách-relikviákat tartalmazó egyedülálló gyűjteményét. Január 29-én tudományos tanácskozást szerveznek az alkotó irodalmi, színháztörténeti, politikai jelentőségéről. A szegedi szabadtéri játékokon is újból műsorra tűzik Az ember tragédiáját, Vámos László rendezésében. A salgótarjáni Tavaszi tárlatot szintén az évforduló jegyében rendezik meg. Európa nagyvárosaiban színháztörténeti kiállítást rendeznek a műről a Magyar Színházi Intézet és a Petőfi Iroj dalmi Múzeum rendezésében. J A képalkotók mellett a pantomim alkotói is. megpróbálják életre kelteni a művet. Köllő Miklós irányításával nemzetközi tábort szerveznek több nemzet művészeinek a közreműködésével Csesztvén. A Tragédia írójának egykori lakhelyén a felújított emlékmúzeumot október elsején adják át a nagyközönségnek. Ugyanekkor rendezik meg a Madách-díjasok nemzetközi találkozóját Balassagyarmaton. Az író nevét viselő balassagyarmati irodalmi színpadi napokon is az ő munkásságát helyezik reflektorfénybe. Az évfordulóra több kiadvány napvilágot lát. Közülük kiemelkedik Az ember tragédiájának bibliográfiája, Kozocsa Sándor szerkesztésében. Közreadják Madách verseit, a R adó György szerkesztette Madách-életrajzi kronológiát, valamint a Nógrád megyei Levéltárban fellelhető összes Madách-dokumentumot. Kérdőívvel a kezünkben Közművelődési őrjáraton i Ballagunk az óvárosban. A szerb templom mögött a Duna-part felé visz utunk. A Főtér után Szentendre másik arculata mutatkozik be. A házak előtt elfogynak a járdák, az eső fellazította a talajt. A Duna felől jeges szél kap bele az alacsony épületek tetejébe. Ritkán vetődik ide a turista, a fiatalok, amint csak tehetik, kényelmesebb otthonokba költöznek. Az ablakokból fejkendős nénik pillantása követi az erre járók lépteit. A legszebb pillanat Egykori egyetemi gyakorlatom jelenetei villannak fel előttem. A művelődésszociológiai vizsgálatoknak talán ezek a legszebb pillanatai: becsöngetni egy otthonba, s úgy előadni kívánságunkat, hogy betessékeljenek, leültessenek, s az őszinte szót követően kedves ismerősként köszönjünk el egymástól. Szarvas Rita, a művelődési ház fiatal népművelője már napok óta rója a környéket. A kapu fölötti cégtábla hirdeti, hogy itt él és dolgozik ifj. Sziráki Benedek, lányával és édesanyjával. Foglalkozása: épület-díszműbádogos. — Szokták az épületek legfelső részét, a tetőket nézegetni? — szegezi nekünk a kérdést, amint megtudja, mi járatban vagyunk. Édesapám idejében szebbnél szebb gömbök, bádogdomborítások díszelegtek a szentendrei tetőkön. Akkor volt igazi a mesterség! A cirádákat is kikezdi az idő vasfoga, s ma már inkább eldobják, mintsem újakkal pótolnák. Bekukkantunk az előszobába. A falon vízfestmény, szentendrei látkép. — Kinek a munkája? — Csak fiatalkori ujjgyakorlat. Évekkel ezelőtt magam készítettem. A Duna-parton elnéztem. hogyan dolgoznak a festőművészek. Gondoltam magam is megpróbálom. Egy szép nanon a vállamra tette a kezét Czóbel Béla; próbáljam meg az iskolát, úgy látja, ügyes kezű vagyok. Fél év múlva otthagytam a képzőművészetit Apám nagybeteg volt. kellett a kereset. Meg talán elég kitartásom sem volt... — Azóta? — Az ' ötvenes években sok mindennel próbálkoztam DISZ-titkár voltam, megtanultam a bábozást, a régi művelődési házban vezettem iskolásoknak . szakkört. Moziba, könyvtárba jártam. Mostanában már alig olvasok, vár a munka. Ha elfáradok, legfeljebb folyóiratot, újságot veszek a kezembe. Fiatalon mindenbe belekaptam, ma már csak a horgász'gy ülésekre megyek el A lányom inkább eljár mindenfelé. Válogatás nélkül , Heister Lászlóné a PEVDI ben gépkezelő, apjával ellen tétben ő szereti a nyüzsgést, a kirándulókat, akik ide érkeznek. — Néha úgy gondoljuk, hogy itt minden az idegenforgalomért van. Amióta a Duna-partról elterelték a forgalmat, meglehetősen nehéz a munkahelyemet megközelíteni. Aztán a múzeumok láttán mégiscsak felderülünk. Városunk lett szebb, híresebb általuk. Amikor csak tudok, elmegyek a művelődési ház rendezvényeire, a diszkó, a könnyűzene csábít. — Mit szeretne a művelődési házban? — Régóta hiányzik az ifjúsági klub, ahol összejöhetnék a velem egykorúakkal. Mostanában a moziban találkozunk, válogatás nélkül mindent megnézünk. — Archív filmek megtekintéséért még magam is elsétálnék a házba — veti közbe az apja. — Én már nemigen mozdulok itthonról — szólar meg a nagymama, aki eddig csöndesen figyelte a beszélgetést. Napközben a rádió nyújt szórakozást, este már csak csöndben szeretek üldögélni. A beszélgetés közben megtelik a kérdőív, estig lenne téma: kevésbé jók errefelé az utak, az ellátás sem kielégítő, meg a közlekedés... de azért mégiscsak érdemes Szentendrén élni. Műemlék házban élni Alig megyünk egy utcasarkot, már a legforgalmasabb részhez érünk, a Görög utcába. Műemlék épületbe csöngetünk be. Fáik Béláné az emeleti ablakon néz ki, vajon kik a vendégei. Barátságosan nyit ajtót. A ház láttán azt hihetnénk, több család lakik itt, de aztán kiderül, hogy mindössze három szobát rejt a hatalmas épület. Kíváncsian nézegetjük a régi könyveket. Révai, Tolnai lexikon és világtörténet. — Apósom gyűjteménye, pedig csak egyszerű szobafestő volt. Bújta az antikváriumokat, így maradt ránk ez a néhány szép darab. Én inkább a mai témájú irodalmat szereem. Minden héten benézek a könyvesboltba, jött-e valami'yen újdonság. A férjem dolgozik. én nemrégen mentem nyugdíjba. — Hol találkoznak a barátaikkal, ismerőseikkel? — A művelődési házban, a nyugdíjasklubban. Furcsa hogy a fiatalkori barátaink bezárkóznak, sehová nem járnak. de a klubba velünk jöníek! Vidám társaság jön ott >ssze mindig. — Szerelik a színházat? — Bérletünk van a művelődési ház műsoraira. Félévente elmegyünk egy-egy előadásra. Szívesen járnék gyakrabban, de a fővárosba nemigen jutunk el, nehéz megszervezni a jegy vételt. Jó lenne, ha több darabot hoznának ki Szentendrére. — Honnan értesülnek arról, mi történik a városban? — Sokáig kaptuk a havi műsorfüzetet. Mostanában ritkán érkezik, pedig mindenről eligazított. — Szereti Szentendrét, ahol él? — Itt születtem, szemmel kísérhettem híressé válását. Büszke vagyok arra, hogy műemlék épületben lakunk mi magunk is. Két család otthonába pillantottunk be, hogy ízelítőt adjunk, milyen felmérést készítenek a művelődési ház munkatársai. A kérdőívekből következtetések vonhatók lfe, s megállapítható, hogy milyennek szeretnék látni a várost az itt élők, s mit tudnak tenni ezért közösen. Erdős! Katalin Letkési integráció A fejlődés természetes útja Az integráció nem varázsszó — vallották a megye kulturális életének irányítói mát az első lépések megtételekor. Hiszen a közművelődési és oktatási intézmények közös igazgatás alá vonása csupán formai kérdés, nem oldja meg a gondokat, nem fedi el a gyengeségeket. Ezért csak ott támogatják a szervezeti egyesítést, ahol adottak a technikai és személyi feltételek, illetve az együttműködés korábban is — legalábbis alapszinten — folymatos volt. Ennek az álláspontnak a helyességét már egy-két gyakorlati példa is igazolja — mind kedvező, mind negatív jelenségeket sorakoztatva. Kétségtelen: a jövő útja az integráció, de ennek az oktatói, népművelői munka lényegében, tartalmában kell elsősorban megmutatkoznia. Kényszerpályákon Korábban csak közepes nagyságú községekben döntöttek a szervezeti összevonás mellett, s ez azt is mutatta, hogy a tárgyi és a személyi feltételek játsszák a döntő szerepet. Aztán tavaly augusztus elsején hivatalosan létrejött az általános művelődési ház az ezeregyszáznál alig több lakosú Letkésen. Ez új színnel gazdagította, vagy inkább követésre méltó példával gyarapította az integráció megvalósításának megyei módszertanát. És az elmúlt fél év néhány tapasztalat rögzítésére is alkalmat kínál. — A megyében ismertté vált megoldások hosszú távon szükségessé teszik egy új létesítmény építését, amely mind a két hálózatot befogadja — mondta Szabó Lajos, a váci járási hivatal művelődési osztályának vezetője. — Példa lehet erre Nagykovácsi, vagy Halásztelek. Mi azt a modellt követtük, hogy az általános művelődési házon belül minden intézmény megtartja szakmai önállóságát és az igazgató felelős az egységek munkájának koordinálásáért, szoros együttműködésükért, gyakorlatilag a község kulturális életéért. Elsősorban a kis településeken akarjuk megvalósítani az integrációs formát abból kiindulva, hogy az új nevelési-oktatási dokumentumok szelleme alapvetően megköveteli az iskola nyitottságát és az iskolán kívüli művelődés lehetőségeinek felhasználását. Kényszerpályákra helyezzük a közös tevékenységet. — A letkési öszszevonást több mint egy évig tartó tudatos munka előzte meg. Támogattunk minden olyan programot, rendezvényt, amely az intézmények közös munkájával valósult meg, ugyanakkor figyelemmel kísértük, hogy a hétköznapi kapcsolatok is erősödjenek. így a fejlődés természetes velejárója volt a szervezeti intézkedés, a közös célt szolgálta: a település jobb, magasabb szintű ellátottságát. Együttműködve Az Ipoly menti Letkésen lakók nem panaszkodhatnak falujuk intézményeire. A nemrég épült új szárnnyal tágas, korszerű lett az iskola, a gyerekek csak délelőtt járnak oktatásra. Az óvoda is képes kielégíteni az igényeket. A klubkönyvtár pedig majdnem ideális nagyságú és felszereltségű a település lélekszámúhoz képest. Mindhárom épület közel van egymáshoz — s ez sem lényegtelen az egységes szervezet működése szempontjából. Azt többen is megerősítik, hogy észrevehetően javult az oktatás és a közművelődés szakmai irányítása az általános művelődési ház megalakulása óta, és ez főképpen Akucs Lászlóné igazgató érdeme. Törvényszerű, hogy az iskolák és az óvodák működése — rendeletekkel és utasításokkal — merevebben szabályozott, mint a közművelődési intézményeké. S erre a nagyobb rugalmasságra szükségük is van a könyvtáraknak, a művelődési házaknak. Hogyan hatott az elmúlt félév a letkési klubkönyvtár vezetőjének munkájára? Tv-FIGYELŐ I. Üjabb kori televíziózásunk gyakorlatában egy teljességgel szokatlan kezdeményezés tanúi lehettünk január 14-én, amikor Pénteki randevú címmel egy vadonatfriss műsor mutatkozott be minden különösebb előharangozás nélkül. Míg ugyanis egy olyan sorozat kedvcsinálójaként, mint a szombatra jelzett Energia, a — sajnos megint hervadozó — Hétnek egy bő félóráját foglalták le a Shell világcég szakszerűen személytelen kóstolójával, addig emerről a telekommunikációs találkáról csak az szerezhetett tudomást, aki a műsorújságot kötelező olvasmányként forgatja. Lapozgatása közben pedig felfigyelt arra a megjegyzésre, miszerint az illető előzetes csak lapzártáig érvényes. A többi mind zsákbamacska... Nos, aki az önök kérték ... című kívánságműsor lekonferálása előtt ismét meghallgatta Zoránt — ugyan hanyadszorra nótáztatták el vele az Apám hitét? —, az egyszeriben a pezsgőfürdők üdítő légkörébe csöppent, amikor a szóban forgó ifjúsági magazin kezdte meg működését. Ez a Pénteki randevú ugyanis egy üdvözlendő és támogatandó nosztalgiázás divatjelenségeként azt vállalta, amit — de régen volt — egykor a Halló fiúk, halló lányok! immár klasszikusnak érzett szioorkázását oly feledhetetlenné tette. Tehát a frisseségre, a könnyedségre való törekvést, a látványbeli eleganciát. S tette ezt tényleg úgy, hogy a nézőnek kedve telt benne, élvezte, mégpedig annyira, hogy valósággal sajnálta, amikor letelt a különben oly terjedelmes hatvan percnyi műsoridő. Külön örömként könyvelhetjük el, hogy ez a legnagyobb nyilvánosság előtt lezajlott találka egy kedves és valóban ifjú műsorvezetőt avatott Gyulai Gusztáv személyében. Hogy honnan toborozták, nem tudni — az biztos, hogy nem a gyászos emlékezetű Riporter kerestetik vetélkedőn bukkantak rá az illetékes szerkesztők —, de afelől kétségünk nem lehet, hogy korábbi, kisebb formátumú közvetítései után ilyen egészen komoly feladatokkal is meg lehet m jd bízni őt a jövőben. Született tehát egy új ifjúsági sorozat. Mert máris megérdemli: tapsot neki. Halló fiúk, halló lányok:/tenyérverés! . Szintén kedvünkre való időtöltésként szemlélhettük meg a másik, ugyancsak laza szerkezetű öszszeállítást, a vasárnap délutáni Vasárnap délutánt. Míg legutóbb ez az adás is a sznobéria ellenszenves jellemjegyeinek sokaságát zúdította a nyakunkba, amikor olyanokkal kényszerültünk szembesülni, akiknek fő-fő hobbijuk az asztali morzsák begyűjtésére szolga'ó seprűcskík és lapátocskák felhalmozása, addig most szerény, rokonszenves és többségükben igen okosan szóló emberekkel akadhatott találkozásunk. Kezdjük mindjárt egy — szabadjon így nevezni — megyetársunk dicséretével. Rácz Imréről, a solymári belső ellenőrről van szó, aki — Bokodi Béla muzeális értékű riportja mutatta be annak idején — pici fiú korában egy valóságos számtanzseniként ejtette ámulatba szűkebb és tágabb környezetét, és aki volt annyira bölcs, hogy nem a fejben való számolás művészetét választotta élethivatásául, hanem megőrizte önmagát egyszerű, hétköznapi embernek, és most három apróság boldog édesapja. Kudarcélményei láthatóan nincsenek; teszi a- dolgát, mint e kis hazában számos milliók. Hogy végre egy ilyen valakit is szépséges kamerái elé merészelt ültetni a Fözöcskézés meg a Ház-Tartás — itt most inkább nem jellemzett — stílusához oly szívesen igazodó televízió! És Rácz Imre csak egy volt a megszólaltatottak közül Rajta kívül láthattuk, hallhattuk például Boglár Lajos kiváló néprajzkutatónkat, az önmagát remélhetőleg újra meglelő Növényi Norbertét, a birkózás olimpiai bajnokát stb., stb. Ha szabadna kérni, ezután is efféle test- és lélekközeli népekkel ■smertessék meg az előfizetőket ezek a Vasárnap délutá nők. Még ha nincs is a Ház- Tartásukban egy fia morzsaseprő vagy morzsalapát sem ... Akácz László A klubkönyvtáros és olvasói — Nem lett kevesebb a dolgom, de talán több se — mondta Márton Zoltánná. — Inkább a gondolkodásmódnak, a szemléletnek kellett változnia, a gyakorlatban alig módosult valami. Már több mint egy éve rendszeresen együttműködtünk a pedagógusokkal és az óvónőkkel: gyermekműsorokat rendeztünk együtt, Szobra vittük színházi előadásra a kicsinyeket, vetélkedőket állítottunk össze a tanulószobásoknak, diavetítéseket és lemezhallgatást szerveztünk. Én hét éve jöttem Letkésre friss diplomával, és éppen e miatt a közös munkamiatt éreztem nagyon hamar, hogy itt meg tudok gyökerezni. "■ Azonos rangban i ixrísA klubkönyvtár programjában havonta átlag egy műsoros est és egy táncos rendezvény szerepel, valamint két ismeretterjesztő előadás, öszszesen tizenkilenc kiscsoportunk van, ebből hét működik a klubban. Van énekkarunk, irodalmi színpadunk, citerazenekarunk és pávakörünk, ifjúsági és diákklubunk, díszítőművészeti körünk, illetve egy sor iskolai szakkörünk. A könyvtárnak tavaly kettőszázhatvanhat olvasója volt, közülük száz felnőtt. A felnőtt olvasók száma nem éri el a negyven százalékot. Az érdeklődési körökben csak elvétve akad tizennyolc éven felüli. A rendezvények többsége gyerekeknek szól. Ez a jövő szempontjából egyértelműen kedvező, de vigyázni kell: nehogy megfeledkezzenek a jelen felnőttéiről. A veszély nemcsak Letkésen fenyeget. A közművelődési intézmények többségének működését vizsgálva hasonló eredményre jutunk. A diákok közönségbázist jelentenek, s részvételük tiszteletre méltó statisztikát eredményez. Csakhogy korosztályok és rétegek maradnak ki a művelődésből. Érre különösen érdemes odafigyelni az általános művelődési házaknál, ahol — jelenleg még — az iskolai funkció dominál. Pedig szó sincs intézményi alá- és fölérendeltségről! A közművelődési intézmények akkor profitálhatnak igazán a közös munkából, ha sikerül elérni a célt, hogy szolgálhassák az emberek egész életen át tartó művelődésének, önművelésének megalapozását. Ehhez pedig egy-egy szakmai ismeretterjesztő előadásnál több kellene hogy kerüljön az étlapra. A letkési példa — átmeneti korlátáival együtt is — megfontolásra, követésre alkalmas. És egyre több településen foglalkoznak a kulturális ;ntegráció létrehozásának gondolatával. Ezért is érdemes ismét szóvá tenni: a kis településeken, ahol nem lehet létrehozni a közös gazdasági ellátó szervezetet, ott az intézmények pénzügyi forrásai — az érvényben levő rendeletek szerint — nem integrálhatók. Kriszt György i
