Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-16 / 13. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 13. SZÄM 1983. JANUÁR 16. VASÁRNAP Átalakul a művelődési keipesif A külső után belső változások? Az udvaron építési anyagok dombjai. Első nekifutásra a bejárati ajtót is nehezen találom, bent aztán komótosan ügyködő mesterek tájékoztatnak, hogy rossz helyre nyitottam, ez itt munkaterület, a Monori Járási Művelődési Központ „vezérkara” egy oldalsó kölcsönteremben székel. A vezérkar egyelőre egyszemélyes, a hónap közepén érkeznek az új munkatársak: egy népművelő-tanár szakos házaspár, s egy szerződéssel alkalmazott képesítés nélküli. Mindannyian „más vidékről”, mint ahogyan nem helybéli az új igazgató, Gordos Dénes sem. A megújulás tehát, úgy tűnik, alapjaiban rázza meg a művelődési központ életét: átalakul a ház a kőművesek, asztalosok, villanyszerelők munkája nyomán belülről, s a megújított személyi feltételekkel alighanem a tartalmi munlía is változik. Aki valamennyire is tájékozott a járási székhely művelődési házának életében, az tudja, hogy a vezetők meglehetősen sűrűn váltották egymást, jó ideig belső irányítás nélkül igyekeztek tartani a frontot a munkatársak, s bár sok szó érte a ház elejét, körülményeikhez képest energikusan dolgoztak. A kiállítások, a gyermekműsorok, a klubok éltek és a nagyrendezvények sem maradtak látogatók nélkül. Sok kezdeményezés kudarcot vallott. Támogatást nemigen kaptak, s ha csupán arról is volt csak szó, hogy fel kellene szedetni a hullámzó parkettát a kövezetről, mert egy látogató akkorát botlott, hogy beesett a zongora alá — az is akadályba ütközött. Mint ahogy nem lett játszótér az annak tervezett, kopár udvarból, s nem jutott még hullámpalatető sem a fedetlen előtérre. Hogyan lehetséges, hogy most ekkorát fordultak a dolgok? Szolgálati lakással meghirdetett helyre pályázhatott az új igazgató, a népművelő házaspár ugyancsak, az átalakítási munka megindult, hamarosan be is fejeződik. Gordos Dénes igazgatóval van miről beszélgetnünk. — Talán pontosítsunk: a régi munkatársak nem tűntek el. A művészeti vezető még az én megérkezésem előtt úgy nyilatkozott, hogy szívesebben tanítana, a szeptembert már egy iskolában kezdte. Egy munkatárs gyesen van, a másik katona — őket visszavárjuk. Egy képzettség nélküli előadónk nemrég távozott el. magasabb fizetésért olyan munkahelyre, ahol az itt szerzett tapasztalatokat is kamatoztathatja. (Ez az előadó, Báli Mária, aki nyolc és fél évet töltött a művelődési házban, s januárban távozott, azt mondja: — Sértődött nem vagyok, csak kicsit keserű. Azt hiszem, azt nemigen lehet vitatni, hogy nem a háromezerkétszáz forintos fizetésem tartott a helyemen évekig, ahol gyakran minden segítség nélkül kellett szervezni, alakítani és életben tartani klubokat. Szerettem a munkát. Az új igazgató felajánlotta ugyan, hogyha maradni kívánok, gazdasági ügyeket bíz rám. Ezt nem vállalhattam. Azt hiszem, örömmel és irigység nélkül figyelhetem majd, hogy arra is építenek, aminek az alapjait mi raktuk le, vagy legalábbis igyekeztünk stabillá tenni...) — A személyi változásokról érdemes még szólni. Képzett munkatársak lesznek a segítőim — folytatja Gordos Dénes, cigarettára gyújt, hallgatjuk a szomszédos teremből átdübörgő zajokat. — Lakás nélkül ez nem ment volna, mint ahogyan én sem vállalhattam volna e feltétel nélkül az irányítást. A művelődési ház épületével dicsekedni nem lehet, s az a tény, hogy ez a ház ilyen, senkit nem vonzana ide. (— Nem is vonzott. Háromszor hirdettek pályázatot, lakás nélkül egyetlen jelentkező sem akadt. Most hét is.) —' Az átalakítást pedig úgy oldottuk meg, hogy nem kértünk rá pénzt. Saját anyagi erőnket „csoportosítgattam” — felvettem például az átmeneti bérmegtakarítás terhére egy kőművest — az egyéb fel nem használt pénzeszközökből a TÜZÉP-telepen bevásároltunk, a honvédség helyi alakulatától segítséget kértünk, s szépen halad a munka. Erre az átalakításra szükség is volt. Valamit adni kell azoknak, akik hozzánk jönnek — s valamivel itt kell tartani őket... Igaz. S miután abban a helyiségben beszélgetünk, amelyet ideiglenesen a református egyháztól kaptak kölcsön, s ahol éppen a közelmúltban ismertették azokat a terveket, amelyek nyomán — részint közadakozásból — a művelődési ház folytatásában kétszintes, modern egyházi épület magasodik majd — lehet-e nem dicsérni az új igazgató frissen teremtő energiáját? 1 — Szeretnénk életre kelteni a régi, jó hagyományokat, s teremteni mellé amit még lehet. Az udvar kihasználásához is megvettük már az anyagot,1 betonozunk, jövőre jeget hizlalunk egy korcsolyapályához. .. Sok a tervem, s bízom benne, hogy az ezek megvalósításához való jó kapcsolatot is sikerül kiépítenem. A változás pozitívumait vitatni nem lehet. Nem tudni: az átértékelt vezetői szemlélet igyekezett-e megteremteni a járási székhelyen azokat az alapvető feltételeket, amelyek egy közművelődési intézmény folyamatos, jó működéséhez elengedhetetlenek, vagy csak a helyzet érett meg a gyökeres változtatásra. Ami most van: biztató. Nagy kár, hogy korábban ennek alsóbb fokozatait sem érezhették, akik azért mégis tenni igyekeztek. K. Zs. Bővítés donoron, Vecsésen Nagyobb terület, jobb választék A merésznek tűnő elképzelés nem alaptalan A téli ünnepeket megelőző napokon, amikor még mindenki nagy vásárlási lázban égett és hosszú sorok álltak az élelmiszerboltokban, degeszre tömött kosarakkal és fogyókúrára fogott pénztárcákkal a pénztárak előtt, sorukra várva többen is kimondták: a fene lenne ilyenkor boltos! Őszintén jött a szó, és volt alapja. Fürgén, pontosan dolgozni, megállásnyi szusszanás, pihenés nélkül, majd’ hogy annyi időre sem, amennyi alatt alkalmazott és vevő — két régi ismerős t- egymásra tekintve, igazán őszintén minden jót kívánjon a másiknak, ahogyan ilyenkor szokás. A javukra szól Az ünnep csak tetézett. Mint a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójától, Kürti Andrástól megtudtuk, a vállalat tavaly 1 milliárd 221 millió forintnyi árut értékesített — élelmiszereket, háztartási vegyiárut, italokat, sőt, úgynevezett „ezer apró cikket” is, kezdve a mini rúdelemtől, iskolai füzettől, ceruzától a teflon edényekig, porcelán tányérokig, üvegből készült ivókészletekig. Az irodákban a mérleg most összesül, az már tény, hogy eredményes volt az esztendő. A tervet 110,3 százalékra teljesítették a tervezett 105 százalék körüli helyett. Ez a tetemes forintösszeg, úgy 00 millióval nagyobb értékesítési bevételt jelent. Természetesen az eredményességet is magába foglalja, mintegy igazolja. Ami emögött meghúzódik és amit forintokban mérni lehet, az a cég alkalmazottainak a javára szól, régi törzsgárdatagtól a szorgos szakmunkástanulóig, bolti alkalmazottaktól a szállítókig, irodistákig. Itt a tél a rajzlapokon Bizony, nagy fantáziára volt szükségük az első és harmadik osztályos sülysáp! napköziseknek, akik Varró Lajosné tanítónőtől azt a feladatot kapták, hogy rajzoljanak hóembert, téli tájat. A tél végül is megjelent, de csak a rajzlapokon. Hancsovszki János felvétele Választékot ígérnek A tüzépesek a szezont várják Néhány napos zárva tartás után újra szélesre tárták a nagykaput a Budapest-környéki TÜZÉP monori építőanyagtelepén, hogy amíg tart a hóvirágot fakasztó téli tavasz, nézelődhessen, válogathasson az építkezni szándékozó az épületanyag-rengetegben. Persze a kapu később sem lesz a vásárlók előtt bezárva. Gyorsabb, gazdaságos Amíg az elmúlt években zajlott a nagyarányú lakásépítési program, évi Í10 ezer lakás készült el állami beruházás keretében, az idén már az arány lényegesen módosul a családiház-építés kap nagyobb hangsúlyt. Az állam csupán a régi lakásmennyiség 20 százalékának lesz a gazdája. A házépítési kölcsönök folyósításánál az OTP is mélyebbre nyúl a zsebébe. Az építőanyag beszerzésa azonban az építőket terheli. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez nem volt éppen gondtalan. Erről a tortúráról azonban ma már csak múlt időben beszélhetünk, hiszen a járás legnagyobb építőanyag-telepén, Monoron, jelenleg 300 ezer kis méretű téglának megfelelő falazóanyag található, persze a hagyományos kis méretű téglamennyiséget csupán a kéményei: készítéséhez szabta az ipari főhatóság. Az előállítása nem gazdaságos, amellett a falazás üteme is lassúbb, több munkaerőt kíván sokkal több kötőanyag szükséges és a hőszigetelése sem olyan tökéletes, mint a 4—13 téglás falblokkokból készült lakásokban észlelhető. S ebben az energiaszegény világban ez sem elhanyagolható szempont. A mész és a cement beszerzése nem okozhat most gondot, hiszen ezen a telepen 8 ezer mázsa cement és több száz mázsa zsákos mész kapható. A korszerű családi ház nem nélkülözheti az üvegtéglákon át megvilágítót! lépcsőfeljárót sem, A telep vezetői gondos előrelátással ilyen téglák beszerzéséről is gondoskodtak. Kifogástalan fenyő fűrészáru, faragott és állványfahegyek magasodnak a tágas telep területén. Modern formájú Több ezer különböző méretű vasbeton gerenda mellett a megfelelő méretű báléstestek sem hiányoznak. Hagyományos vonalú ajtók, ablakok mellett már százszámra találjuk a modern formájú, középen nyíló és bukó ablakokat, kész állapotban termopán üvegezéssel sziladekorral pácolva. Tartós afrikai fából parkettki képzéssel készült jugoszláv bejárati és csupa üveg összekötő ajtók választéka in nagy. Háromszáz eze: darab csempe, mozaiklap jugoszláv él cseh importból, velük szemben a romhányiak Európa hírű terméke — állja a versenyt. Színben és minőségben egyaránt. Most kell kezdeni Közel 80 fürdőkád, de csaptelepekből is nagy a készlet, nemrég még hiánycikknek számító gipszből is százmázsásak a készlettételek. De a kiegészítő anyagokból is bő a tárolt mennyiség, bitumen, drótfonat, kerítésoszlopok, de hosszú lenne a lista, ha minden anyagot felsorolnánk, ami a telepen található éa vevőre vár. Január, február itt a nyár — tartja a néphit, hát most kell felkészülni a mozgalmasnak ígérkező családi ház-építkezések nagy szezonjára. Ahogy ezt a monori telep teszi. Kiss Sándor Az ellátás — tapasztalhatta terítési területük Pest megyében Vecséstöl Nagykőrösig — általában kiegyensúlyozott volt. Ez jónak mondható. Komolyabb hiánycikknek mondható áruféleségről, kiváltképp olyanról, amely a beszerzés vagy a megrendelés labirintusában akadt volna el, nem lehet szólni. Korszerűsítések Természetesen az, ami az országos „nincsen” listán szerepelt, azt egész Dél-Pest megyében kereshették, várhatták napokig. Ezek közé tartozott rövid időre az olaj, a bővebb fogkrémválaszték, kis időre a paprika, a köménymag, vagy a vaniliás cukor. Ám mindez nem tartozik az alapélelmiszerek közé és tulajdonképpen volt mivel helyettesíteni. Az év végi,, karácsonyi próbatételt is győzték. A szezonárut választékosán és általában kellő mennyiségben tudták beszerezni, ezekből jelentősebb készlet nem maradt. Tény, hogy sokan örömmel fogadták a kedvezményes áron kínált, megmaradt csokimíkulásokból lett törmelék csokoládét, az olcsóvá lett maradék szaloncukrot. A vállalatnak sikerült teljesíteni a fejlesztési tervét. Cegléden és Nagykőrösön egy-egy ABC-áruház nyílt meg, forgalmuk tanúsítja létjogosultságukat. Jelentős öszszeget költöttek boltbelsők felújítására, hűtőpultok, polcrendszerek cseréjére. Tavaly a vecsési, tavalyelőtt a monori terület kapott e téren hangsúlyt. Ez az esztendő pedig a gyömrőí terület korszerűsítésének éve lesz. A boltfelújításokhoz kérik a tanácsok és a háztulajdonosok segítségét is: a homlokzatok, utcai frontok, az épület, a boltbelső és a környezet összképe csak így alakulhat ki igazán, így lehet a semmitmondóból szép látványú, esztétikus. A vállalat műszaki gárdája képzett. A fejlesztésekkel építésmérnök foglalkozik, az irányítás szaktehenikusok feladata. A szükséges berendezéseket a MÜÁRT-tól időben megrendelték tavaly és bíztató, hogy a visszaigazolásokat rendre meg is kapták, miszerint nem lesz akadálya hűtőpultok, bolti berendezések cseréjének ott, ahol ilyet terveztek. Az idei, belkereskedelmi utasítások ismeretében 1983-ra 7 százalékos forgalomnövekedést szeretnének elérni. Ez 95—100 millió forint többletet jelentene. Kicsit merésznek tűnik ez a néhány szám, de nem alaptalan az elképzelés, hiszen az új boltok, amelyek tavaly csak hónapokkal számolhattak, most az éves terveredményekben szerepelnek. Újabbak is nyílnak az esztendő során. A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak élelmiszerrészlege lesz a Monoron készülő áruházban, amely a település központjában épül. Vecsésen egy boltjuk alapterülete 200 négyzetméterrel megnő, mert egy másik kereskedelmi vállalat bolthelyiségét átvették. Így ABC-áruházakat tudnak kialakítani, ahol friss húst is kínálhatnak a vevőknek. Monori-erdei, saját boltjukhoz 200 négyzetméter alapterületű folytatás készül: az. alap áll, az idén a falat húzzák fel. Ez is ABC-jellegű bevásárlóközpont lesz, húst szintén mérnek majd. Cegléden a Pesti út és a Felszegi út sarkán lévő élelmiszerbolt alapterületét tudják 120 négyzetméterrel növelni, mert a tanács az épületet a vállalat rendelkezésére bocsátotta. Jó, hogy közművesített a környék, s ráadásul lehetőségük van arra, hogy gázfűtéssel lássák el az épületet. A fiatalok maradnak A megnövekvő boltokba rendszerint több alkalmazott kell. A vállalatnak negyven szakmunkástanulója van. Azok közül, akik tavaly szereztek szakmungás-bizonyítványt, csak négyen nem maradtak a cégnél, több mint negyvenet saját boltjaikban alkalmazhattak. Igyekeznek, hogy a szükséges szakképzett kereskedőkről — önmaguknak — így gondoskodjanak. Saját nevelésű kerül a nyugdíjba vonulók helyére. Eszes Katalin Áramszünet A DÉMÁSZ monori kirendeltségének közlése szerint áramszünet lesz Pilisen a Temető, a Rákóczi, a Nyáregyházi és a Vasút utcában január 18., 19. és 20-án, 8-tól 15 óráig. Válasz cikkünkre A fonák túlsó oldala... A Monori Hírlap január 4-i számában megjelent Az értékelés fonák oldalai című cikkhez az alábbi választ, illetve kiegészítést kaptuk Kiss Józseftől, a járási hivatal,, művelődési, testnevelési és sportosztályának helyettes vezetőjétől: Járásunk kisebb egyesületeiben is nőtt a minősített versenyzők és szakosztályok száma, nemcsak a Gyömrö előretöréséről van szó. Az Üllő nem esett vissza. Teniszszakosztályt alakítottak és a megyei bajnokságban szerepel a csapatuk. Nem jelenthet visszaesést a dupla teniszpálya, a tekepálya társadalmi megépítése, az elmúlt télen üzemelő jégpálya működtetése. Nem jelenthet visszaesést a Maglódi KSK munkája sem. A sakkszakosztály szervezése, amely a megyei II. osztályban szerepel, nem visszalépés. A járási II. osztályú labdarúgó bajnokságban minden induló csapat megkapta a pontszámot, így a Monori SE is. A megszűnt bajnokság után valóban nem vontunk le pontot a Monori SE-től. de a Gyömrői SE-től sem. összegezve: a művelődésügyi, testnevelési és sportosztály által kiadott értékelés pozitív. A megyei rangsor elkészítése után kiadjuk, hogy a megyében hányadik helyen állnak a sportegyesületeink. Az egyesületi vezetőségeink igen sokat tesznek azért, hogv új szakosztályokat alakítsanak és a minősített versenyzők számát emeljék. A „látványos visszaesés” az üllői és a maglódi vezetőséget bántja, mert helyileg köztudott az igyekezetük és eredményeik. MEGJEGYZÉSÜNK: , Köszönjük a kiegészítést a járási hivatal osztályától. Lapunk terjedelme nem tette lehetővé, hogy ízekre szedve, minden apró részletre kiterjedően elemezzük a sportkörök pontszámainak hátterét. A tények azonban tények maradnak. Mert például a szerény lehetőségekkel rendelkező vasadiak megelőzik a rangsorban a most védelembe vett üllőieket és maglódiakat, akik a 7., illetve a 9. helyen állnak. Áz pedig nem lehet kétséges, hogy az utóbbi két egyesület mennyivel nagyobb költségvetéssel rendelkezik, a létesítményhelyzetükről — ebbéli előnyükről — nem is beszélve. Ami a jórészt társadalmi munkában elkészült létesítményeket illeti, azok sajnos nem kerülhettek be a pontértékelésbe, tehát azoknak nincs nyoma a rangsorban. Viszont azokról egész évben rendszeresen hírt adtunk, népszerűsítettük a kiemelkedő munkát végzett kollektívákat és egyéneket. A társadalmi összefogásra a jövőben még inkább szükség lesz, hiszen ismeretes, hogy az anyagi lehetőségek — a sportköröknél is — behatároltak és végesek. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)