Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. DECEMBER 31., PÉNTEK 9 „Csak Idő kérdése, mikor, de okvetlen be fog következni a társadalmi fejlettség azon magasabb állapota, midőn a lőfegyver célja már csak a vadak — s nem egyszersmind és főképp emberek elejtése leáz... el kell érni azt a netovábbot, mely az igazság és jog kérdésének azontúl háború útjára való bocsátását már magában lehetetlenné tegye.” — Ez az idézet 1866-ban íródott: Kir- ner József puskaműves vetette papírra gondolatait a fegyverekről. Mindezt a Magyar Nemzeti Múzeum Vadászfegyverek című kiállításán olvastam, mintegy mottóként a látottakhoz. A nagyvilágban és itthon Megidézett ősi szokások A kupolateremben megtekinthető anyag a több mint háromezer darabból álló vadásztörténeti gyűjtemény része, amelyből — helyhiány miatt — csak válogathattak. A kiállítás a művészetté vált ipar dicsérete. A XVI—XVII. századot idéző első rész vitrinjeiben ékszerfegyvereket mutatnak be. Vannak itt gazdagon berakott, feliratos puskák, pisztolyok, medveölő lándzsák. Egy fegyverért három falu — Az oklevelek tanúsága szerint, VQV-egy ilyen fegyver áráért három falut is meg lehetett vásárolni Erdélyben — magyarázza Temesváry Ferenc muzeológus, a kiállítás rendezője. — A magyar és külföldi remekek egyaránt képviseltetik magukat. Értékesek a nevezetes vadász- esinkák, a lőberendezéses fokosbalták, vagy más néven toporoh, a vadászkarabélyok, lőportartók és felporzók, a vadászjelenetes berakásokkal készült számszeríjak, felhúzó készülékek. A csinka puskáknak például az a jellegzetességük, hogy őzpatára emlékeztető tusával készültek. — Nézze, például ezt a lapocka alaki} hatalmas lőportartót. A fővadászok használtak ilyeneket. Ezekből töltötték meg a kisebbeket. Kettő van ma már csak belőlük az országban. Ezzel az aranyozott csövű és lakatszerkezetes fegyverrel farkasokra vadásztak, lóhátról, lasz- szóval. De vannak itt női puskák is, madárlövésre. A következő tárlónál egy 1687- ben készült számszeríjra hívja fel a figyelmet. Kedvelték, mert halk volt és a vad nem észlelte, mikor fölhúzták. Még a XIX. században is_ gyakori, főleg a gyerekek és a nők vadászfelszerelésében. A topor pedig olyan népszerű volt ebben az időben, hogy még vezéri jelvényként is előfordult, elsősorban a kuruc korban. Lőportartó a XIX. századból A XVIII. században már megjelenik az automata, vagy több lövetű fegyver. Mellette egy kovács rendszerű vadászpuska ékeskedik. Különösen ötletes jószágnak látszik a nyeregpuska, amelynek a tusa behajtható. — Ez az agancs formájú lőportartó a Zolnay család tulajdona volt — mutat egy vadászjelenetet ábrázoló, csontberakásos dárabra. — Egy vadászkészség része ez a kés és villa, amelynek a nyelében a korabeli „öngyújtó” is megtalálható. De a puskaművesek ügyességét dicsérik az ezüsttel, arannyal veretes karabélyok, revolverek is. Híres pesti mester volt Preise. Az ő alkotásaiból szintén kiállítottunk jó néhányat. Gyönyörű munkák a vadászjelenetes kürtök, solymásztáskák. Az a másfél méteres „apróság”- ott például egy vadászbicska. Húzták-vonták í , mindketten I l jji \ Az előbb látott '„bicska” nagyságának is megvan a maga természetes magyarázata. Még a XVI. században eltiltották a jobbágyokat a fegyverviseléstől. A bicska nem számított fegyvernek s az orvvadászok egy kicsit megnövelték méretét, hogy állatot is tudjanak el- ej térti vele. Érdekes szerkezet a trombon-pisztoly, amely a madár- vadászatnál volt használatos. Erre azért felelt meg kitűnően, mert széles körben köpte a sörétet. Megtisztelő, külön helyet kapott a világviszonylatban is egyedülálló ékszerfegyver, a győri puska, amely 1626-ban készült és gyöngyházból, rézből, malachitból rakták ki rajta Győr ostromát. Megörökítették Hardegg és Poriin kapitány kivégzését is, A legszigorúbb büntetésre azért került sor, mert indokolatlanul és gyáván átadták a győri várat a törököknek. A fegyver külön érdekessége még az attribútum-sorozat: mint például a részeg Dionysos a hordón. Néhány lépéssel odébb egy irdatlan méretű fegyver képeszt el. Megtudom, hogy ez a tópuska s mintegy három méter hosszú. Csónakkal bebújtak vele a sűrű nádasba, amelyből csak a puskacső látszott ki. Ennek is van története. A fáma szerint azért ilyen hosszú, ^ m.frí egyszer rajta kapta az erdőkerülő a vadorzót és el akarta venni tőle a fegyverét. Az nem engedte. Húzták-vonták mindketten és így megnyúlt. Vadnyugatról a winchester A negyedik rész a XIX—XX. század emlékanyagát mutatja be. Az első két vitrin a XIX. század fejlett puskaműves iparát tükrözi. Van itt vadászlándzsa, revolverpuska, forgócsőkoszorús vadászfegyver, de még sétabotba rejtett lőfegyver is. — Külön tárlóba tettük a híres Kirner-puskákat — mutat néhány különösen szép. míves darabra Temesváry Ferenc. — A három nemzedék munkái iránt annak idején még Ázsiából is érdeklődtek. A Rudolf trónörökösnek készült puska például világkiállításon nyert díjat. A Kimerek 1905-ig urai voltak a szakmának. A trónörökös elefánt- csonttal kirakott fegyvere a bécsi műkincsekkel került vissza. Az utolsó tárló a mába vezeti el a látogatót. Itt látható az a Tulában készült puskakészlet, amelyet Hruscsov ajándékozott Münnich Ferencnek. Mellette egy Suhlban és Fer- lachban gyártott drilling. A kamaszok körében bizonyára különösen izgalmas az 1912-es winchester, amely nevében a Vadnyugatot idézi. Mielőtt elhagynánk a kiállítást, a kijáratnál egy 1982-ben készült, csontlemezekkel gazdagon berakott, vadászjelenetes, működőképes számszeríj ötlik a szemembe. Mintái János munkája. Vele szemben a rendező búcsúmondatai: és ha távozóban a kiállítás látogatója felteszi a kérdést, hol vannak napjainkban azok a művészek, akik e remekműveket alkotni képesek — a kiállítás rendezője csak azt tudja válaszolni, itt vannak közöttünk, de a XX, század rohanásában nem vesszük észre azokat, akiknél .. .az ipar és művészet igyekvése és tehetsége egyesül.” KÖRMENDI ZSUZSA Ez a XVII—XVIII. században készült agancs formájú lőportartó a Zolnay család tulajdona volt Akkor már két hete álltunk a Kikötőben. Az ég sárga volt, mint a sivatag, és a szemünk szomjan pusztult. Legalább negyven fok, mondta Pemete és dugott. Snóbli. Nyertél. A képeslap-kék vízbe köpött. Hazudik a lé is. Amikor lekötöttünk, mondták, ott vannak a barzsák, indíts haza. De alacsony a víz. Elvitte egy kisebb merülési hajó az uszályainkat. Két hete állunk a Kikötőben. Nem vagyunk jó üzlet. Mire ránk kerül a sor, elnyerem Pemete összes pénzét. Talán. Alacsony a víz. A tengeri hajók horgonyra kényszerültek. Kikötő — kettős őrség, vizsgálatok, dögunalom. Ha lehetne se fényképezné senki. Kimenő. Ivászatok. Ulti, lórum, snóbli. Híd. Összeköti ezt az egészet azzal, ami nincs. Hidak — a hajósok utakból ösz- szeálló életének mérföldkövei —, hidak — aranyhidak — és a hídfő másik oldalán égi óránk csak egy újabb nap'bt számlál, egy otthon nélkülünk eltelt hiábavaló napot — hidak — szemeinkből a kedvesig ívelő hidak, amelyeken át naponta hazaszaladunk el nem küldött leveleinket szorongatva — szeretsz Nemzedékről nemzedékre, évszázadról évszázadra hagyományozód- nak a szokások. A történészekre, a néprajzosokra vár a feladat, hogy a tárgyi emlékek, az írásos dokumentumok alapján feltárják, hogyan is éltek őseink. Átformálódtak a régi szokások. Ám a külsőségek változásával a tartalom megmaradt. Ilyenkor az év végén a huszadik századi zaklatott ember is megáll egy pillanatra, hogy ünneplőben lépjen át az óesztendőből az újba. Reneszánsz emlck A vérmérséklet, az éghajlat a meghatározója: csendesen, magunkba vonultán, avagy túláradó vidámsággal ünnepelünk. Kevesen tudják, hogy honfoglaló őseink a nomád legeltető életmódnak megfelelően ősztől vagy tavasztól kezdték számítani az évet. Ezt diktálta a foglalatosságuk; az állatok nyári legelőre hajtása, avagy visszavonulás az őszi szállásra. később, a kereszténység térhódításával karácsonykor kezdődött, majd januárban az esztendő. A reneszánsz kori emlékek között maradt fönn Ga- leotto Marzio történetíró jegyzete, hogy Mátyás király udvarában a magyarok az év első napján egymásnak ajándékot, szténát osztogattak, hogy jól kezdődjék az év. A XVI. század elejétől ünnepeljük jókedvvel, vidámsággal a szilvesztert és az év első napját. Mágikus praktikák A néphit szerint ami az év első napján történik, az később megismétlődik. Ezért az emberek csupa kellemes dolgot cselekszenek ilyenkor. Az időjóslás, az ólomöntés is divatos, ami az ősi mágikus praktikák, hiedelmek modernebb változata. A világ minden országában sajátos babonákban hisznek ilyenkor. A finnugor népek közül a finneknél a hajadon lányok szilveszter éjszakáján egy csizmát dobnak a hátuk mögé. Ha az orral az ajtó felé esik le. hamarosan lakodalom lesz. A barátok és a családtagok ajándékot adnak egymásnak. Előre az asztalra készítik, tányérral letakarják a meglepetést, s csak éjfélkor szabad megnézni. Ősi szokás Norvégiában, hogy a falu legszebb lányának fejére égő gyertyakoronát tesznek. Pontosan éjfélkor jelenik meg, s az égő gyertyák adják hírül, hogy megérkezett az új év. Japánban a fiatal lányok költői levelet írnak a szerelem istennőjéhez, hogy párra találjanak. Újabban a házasságközvetítő irodák szedik össze az irományokat, s megpróbálják teljesíteni a lányok álmát. Kelemég? — álomhidak — álomölelések. Esténként, ha feltámad a parti szél, megélénkül a vérünk: viharokhoz szokott lábunk táncolni viszi gondolataink kísérteiét. Otthon ki táncol nélkülünk? Kivel táncolnak nélkülünk? Besöpröm a pénzt, legalább hívj meg egy pofa sörre, mondja Pemete. Kettős őrség, vizsgálatok, kikötő. Kikötők — tekintetünk házakba ütközik, megtorpan, a víz akadály- talanságát vágyja — hangunk, amit megedzett a szél, szavak, amik ugyanazt jelentik, és mégsem visszafogva — áhitat, lépéseink tétovasága a biztos talajon — kocsmák, ahol ugyanazt mondjuk any- nyi nyelven a víz ősközösségébe forrva. Aztán tíz óra, a Kikötőben éjfél, és hazamegyünk. Zártan, fegyelmezetten dülöngélünk, leszakadni, nőhöz menni itt nem tanácsos. Villog a Hold a szemekben, ahogy az indulat villogtatná a késeken. Pemete menet közben a vállamra dől, elalszik, léptei hozzám igazodnak, motyog, álmában talán hidat épít. Országok — országok, amik üres nevek — kikötők, amik az orszáti érdekesség még, hogy Afganisztánban édes epersziruppal koccintanak. Párizsban ez alkalommal feldíszítik a Eiffel-tornyot. Nápolyban az ablakokból, erkélyekről ócskaságodat hajigáinak az utcára. Madridban tízezrek szoronganak éjfélkor a Puerto de Solón, s várják a toronyóra jelzését. A legtöbben kezükben szőlőfürtöt tartanak, s akinek sikerül tizenkét szőlőszemet lenyelnie, míg az óra tizenkettőt üt, arra szerencse és boldogság vár. A Szovjetunióban az óév utolsó napja a szeretet ünnepe és az ajándékozás ideje. Vodkával kezdődik az ünnepi vacsora. Fénypontja annak — különösen Szibériában — a pirimeni, ami nem más, mint derelyeszerű húsos eledel. A főfogás töltött káposzta, hal, sült hús, kolbász. Galga völgyi vigadalom Karnyújtásnyira Budapesttől, még eredeti módon élnek az Ipoly mentén, s a Galga völgyben a népszokások. Az ipolysági falvakban itt-ott még mindig karácsonyi széna van az asztallábon, a karácsonyi morzsa letakarva ott lapul az asztal sarkán. A szekrényben a piros alma az összetart ozás jelképe. Szilveszterkor közösen vacsorázik a család, kolbászt, sült húst, túrós rétest. Csak ezután széled szét a fiatalság a mulatságra. Mindenki tudja, hogy a disznóhús szerencsét hoz, mert betúrja a disznó a sok jót a házba. A szárnyas viszont elrepít minden szerencsét. Az újév reggelén mindenki igyekszik egymást köszönteni. Galgamácsán a gyerekek versikéket szavalnak, házról' házra járva: „Adjon az Isten, / Bort, búzát az új esztendőbe, / Egészséges nagy kocát, / Ólba és a mezőre. / 4 gazdának erszénye, / Mindig legyen tele, / Áldás szálljon mindnyájukra, / Az új esztendőbe." Amikor koccintunk Amikor koccintásra emeljük poharainkat, más országok lakóinál már csendült a pezsgőspohár, s van aki még csak akkor készülődik a pillanatra. Huszonnégy óra alatt fordul meg a Föld tengelye körül, így aztán amikor nálunk tizenkettőt üt az óra, Tokióban nyolc, Sydneyben kilenc órával lesznek túl az ünnepi perceken. Moszkva, Bulgária, Görögország lakói már megünnepelték az új esztendő érkezését, mikor Észak- Amerikában még kora délután lesz. Néhány órás különbséggel mindenütt a világon elhangzanak a jókívánságok. gokat jelentik — országok — különbségüket csupán az adja, hogyan vették el a kötelünket, és milyen pénznemben kapjuk a napidíjat — milyen hosszú a híd, ami hazavezet. Aznap leszakadtam mégis, egyedül mentem haza. Blanche kérte, maradjak vele. Nem féltem, szemében csak magamat láttam, megtisztulva. Egy pillanatra zavaros lett a tekintete, összeborzolta vágya — de aztán csendesen pihegett az idegenszagú éjszakában, s a csillagok pislákoltak szemében. Néztem, szeretni kéne talán, a Lányra gondoltam, aki azt ígérte, várni fog, s felhorzsolta az ujjaimat a.simoga- tás. Sziklák — sziklák, amik megkeményítik a mozdulatokat — sziklák, amik felhorzsolják a tekintetet — sziklák, amik láthatatlanul málla- nak a kielégítetlen vágyak forróságában — sziklák, s csak a magányuk miénk, elutasító durva pajzsként. Ottani idő szerint fél négykor Indultam vissza, a hajóra. Szeparát, uszályok, rakomány nélkül, ahogy a pontonról imbolyogtunk el — hajó jön! — s vissza — kösd meg ERDOSI KATALIN Deák Mór
