Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-31 / 306. szám

1982. DECEMBER 31., PÉNTEK

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

Át nem vett örökség

Nagyapáinknak főtől való fája

Gazzal benőtt, megsüppedt hantok, moha lepte műkő keresztek, feketére korhadt, fityegő táblájú fejfák, mire emlékeztettek? Kire, kikre?! Mennyi idő kell ahhoz, hogy valakit elfeledjenek? Minden új esztendő friss életeket nyújt át puha tenyérrel. Minden új esztendő életek sorára mondja, mondatja rá, befejeztetett. A legutóbbi években a megyében tizenkét hónap alatt több, mint tizenháromezer újszülöttet köszöntött ünnepi öröm. A legutóbbi években a megyében tizenkét hónap alatt több, mint tizenkétezerszer kellett kimondani a végső búcsút. Mennyi idő kell ahhoz, hogy valakit elfelejtsenek?

Bementek a tsz-be

Sértetten ül az igazgatói iroda puha székén, arcára ráírva a méltatlankodás, miért éppen reá esett a választás?! A nyolcadik általánost fejezi majd be, Krisztina tizennégy múlt, jó tanuló, rendes család. ezzel kommendálta osztályfőnöke. Három gyermek közül ő a legkisebb testvér, a legidősebb, István, huszonegy. Édesapja ötven, édesanyja negyvenhat esztendős. A nagyszülei? Hát az gubanc — mondja. Még kicsi voltam, amikor apukám apukáját, majd az anyukáját eltemették. Az anyukám apukáját nem ismerem, régen elváltak, csak az anyukáját. Ö mivel foglalkozott? Nem tudom, mert hát nem itt lakik. Valami gyárba járt. Munkás volt? Lehet. Erről nem beszélünk otthon. És apai nagyszüleid? Azokról mit tudsz? Ö, hát azok régen meghaltak! Mondtam. En egyéves voltam, vagy kettő. Nem is tudom. Jártál már a sírjuknál? Á, nem, hát nem itt vannak eltemetve, l^ekik mi volt a foglalkozásuk? Valami paraszt. Földjük volt. De aztán bementek a tsz-be, amikor volt az a szervezés. Mikor volt az? Azt nem tudom. Régen. Fényképüket láttad? Igen. És? Hát, semmi különös. Olyan nagyon ki voltak öltözve. Olyan , ynnepiesen, Mennyi földjiik lehetett? Fogalmam sincs. Gazdagok voltak? Biztos szegények. Láttam egy fényképet, az apu volt rajta a testvéreivel a ház előtt, ahol éltek, hát elég vacak kis ház volt, onnét gondolom, szegények lehettek. Hány esztendősen halt meg nagyapád?

Nem tudom. Miben? Fogalmam

sincs. Hát biztos valami betegségben. Élő nagymamádat szereted? Biztos. Amikor eljön hozzánk, akkor jól megvagyunk vele. Igaz,

mindig magyaráz valamit. Ez így volt, az úgy volt. A két bratyóm nem sokat törődik vele, ezért azután rám marad. Ha megszólítod, hogyan hívod? Nagymamának. És ő téged? Krisztának. Krisztikémnek. Kislányomnak. Mikor hogy, összevissza.

Senki sem tegezte

Hosszú évek óta ismer a személyzeti és szociális vezérigazgató-helyettes, ezért a kérés hallatán nem néz rám a csudabogaraknak kijáró furcsállkodással. Sőt, kapásból felel, mondván, van itt nálunk egy patinás történelmi név viselője, derék fiú, kutatómérnök, ő biztos megfelel. A derék fiú valóban derék, vagy százkilencven magas, harminckét éves. A diploma megszerzése óta dolgozik a vállalatnál, ösztöndíjasa volt a cégnek. Pici fintort vág, úgy kommentálja: szabvány ugye, nem ezt várta a név alapján? Most már ... Félbeszakít: Most már, igen. Ám harminc éve?! Holott a nagyapám nem szolgált rá a félresodrás- ra ...! Erősen németellenes volt, ami nem számított valami jó pontnak a felsőházban. A felsőház: Pest —Pilis—Solt—Kiskun Vármegye választotta 1934-ben felsőházi taggá a nagyapát. Ismerte? Persze, hatvannyolcban halt meg, nyolcvanegy évesen. Rettentően okos ember volt. Négy nyelven beszélt. Mindig arra nógatott, tanuljak. Az a valami, mondta, b többi az semmi. Szerette? Igen, de ő nem volt olyan, akit olyan ugrabugrán lehetett szeretni. A nagyanyám pajtás lehetett. őróla ez eszembe sem jutott. Mindig úgy éreztem, mintha a történelemkönyv szólalna meg... Ez bután hangzik, de így igaz. Szerettem, tiszteltem, tartottam tőle, valahogy ez a három dolog jellemezte a magatartásomat. Az egész családét. Például senki sem tegezte. Nagyanyám sem, a gyermekei sem. Hogyan hívta? Na, látja, ez érdé-, kés. Valamennyi unokája úgy szólította: apó. Apó, kérem... Apámék mesélték, a legnehezebb időkben is elvárta, egy évben háromszor, húsvétkor, karácsonykor, nagyanyám névnapján, ott legyen az egész család, öt gyereke volt, azok, férjek, feleségek, unokák. Amikor már nagyobbacska voltam, én is ott álltam. Mintha kihallgatásra sorakoztunk volna fel. Mégsem volt kellemetlen. Valahogy hozzátartozott apóhoz, a családhoz, a hagyományokhoz. Ez a katonás fegyelem? Nem volt ez katonás. Neki ez kijárt, ez a tisztelet. A dédszülőkről mit tud? Ó, azokról nagyon keveset. Ök már nagyon távolra-jutottak az én korosztályomtól. Róluk már csak mesélni hallottam, s nekem meggyőződésem, amiről nincsenek személyes benyomásai az embernek, az különösebben nem is érdekes vagy fontos a számára a család múltjából. Az én srácomnak már hiába mondom, tudod, az apó... Mindig visszakérdez: ki az az apó? En mindig elmagyarázom neki, hogy nekem az volt, mint neki a nagyapja, csak ingatja a fejét, s újból elfeledi. Persze, még csak hatéves. Van valami tárgyi emléke a nagyszülőktől? Nincsen. Édes- apáméknak van. Meg a többi testvérnek. Gondolom legalábbis. Mert nem tartjuk a kapcsolatot. Apó halála után történt egy és más. Mi? Nem fontos. Pereskedés.

Én akkor is hiszem

Mesélős Marosának nevezik — csúfolják? — a háta mögött. Talán akkor ragadt rá ez az előnév, amikor kideríteni vélte, anyai ágon ő egyike az Aradon vértanúhalált halt tábornok utódainak. Az emberek jobbik része a fejét csóválta, a rosszabbik a szemébe nevetett, hiszen mi dolog az, hogy egy vén parasztasszony ősöket, elődöket kutat, keres, ráadásul nem a maga fajtájából, hanem olyanok közül, akiket úrként, megtiportként, majd már szinte szentté avatottként tartott számon, őrzött a haza? Vastag borítékokat szed elő, hivatalos fejlécű papírokat mutat, múzeumok válaszait a nehéz kézzel rótt sorokra, hátha ... tudnának-e segíteni... válaszoljanak már arra ... Válaszoltak. Röviden, illúziókat rombolva, vágyakat szétkergetve. Én akkor is hiszem. Fogatlan szája résnyire nyílik csak, ahogy konok elszántsággal mondja. Bádogbögréből hársfateát szürcsöl. En gyűjtöttem ám! Azt’ így van elég. Idén a két kaszással nézett szembe, azaz hetvenhét éves. Most már talán megmaradok tőlük, csak a tél ne lenne nagy.

Igaz, fűtök, de drága ám a túznek- való. Gyűjtök hozzá. Látják. Nem bánom. Azt se, amikor mondják, na Marosa, voltál az erdőn? Voltam. Azt viheti mindenki, aki akarja, a galy- lyat, isten ajándéka az a szegényeknek, azért hullatja a fa, szórja le a szél. Ezt felelem. Tudja, mit mondanak rá? Azt, hogy mondjad csak, mondjad Maris, könnyen megy neked a szó. Mert irigylik, hogy én könnyebben beszélek, mint sok más. Nem kell úgy keresgélnem a szavakat. Édes jó anyám volt ilyen. Otthagy, csósszanó léptekkel bemegy a szobába — itt fűt csak, a konyha tűzhelyében —, s mint aki nagy titkot fed fel, kéttenyérnyi bársonydarabkát hoz ki, mutatja; Látja-e, mi van ezen? A kopottas bársonyon háromágú korona hímzése, alatta egy T betű, szintén hímezve. Ez anyám ládájában volt. Soha nem mutatta nékem. Amikor meghalt, akkor leltem meg. Talán a nagyszülőktől...? Ö, hát azt. ki tudhatja? Ugye, anyám nagy titokban tartotta azt, ,ki volt messziapám, messzianyám. Éppen azért, mert ő is tudta, nagy család az! Akármire nem hozható elő a nevük, hírük. Ismerte őket? Ugyan, hát még mit nem!? Még beszélni sem beszélt édes jó anyám róluk. Azzal intett le mindég, csitulj lányom, nem gyerek dolga ez. Még akkoron is, mikor halódón ápoltam. Nem mondta meg. Sejtem, megfog adtatták

vele! Talán annak fejtben, hogy kapta ezt a házat. Kitől kapta? Nem tudom. Én már ebbe születtem. Faty- tyúhajtásként. Tudja-, ki az olyan? Akit ellök az apja. Ezért gondolom, míg meg nem halok, ki kell derítenem, honnét érkeztem? Kiket tiszteljek elődeimnek? Anyám sír járnál sokszor elmondom ezt. Nem felel, nem felel, magával vitte azt, amit tudott. Órákig ülök ott. Várok. Hátha egyszer megszán, s fölszól nekem: az úgy volt... S elmeséli majd, ő is, én is merre, kire nézzünk vissza?

Ott voltam mellette

Furcsa séta ez, nem én kezdeményeztem, de ráálltam, mert olyan meggyőzően mondta a hófehér hajú férfi, hogy valóban azt hittem először, bemutatni visz a családnak. Csak amikor bekanyarodtunk a temetőkapun, értettem meg mire gondolt. Jövőre nyugdíjba megy, bár marasztalják, az utolsó mohikánok egyike, az a bizonyos aranykezű

szakmunkás, aki az öreg gyár minden csövéről, vezetékéről tudja, hol rejtezhet. Elmegyek, mert apám is elment, igaza volt, maradt kilenc szép, nyugodalmas éve. Ügy mondja, mintha nem apja sírjánál állnánk, s mintha beszéd közben nem a fenyőágakat igazgatná. Ott voltam mellette, amikor vége lett. Anyámnál úgyszintén. Mindig ezt akartam, megértem, mert apámtól egész életén át azt hallottam, nagyapám, az első világháborúban, valahol odaveszve, mint az állat, úgy pusztult el. Magában, akkor is, ha százak voltak mellette. Egyszer születik az ember, egyszer hal. A születéséről nem dirigál. Hát. akkor a haláláról intézkedhessen, emberhez illő legyen. Apámnak, anyámnak megadatott. Pedig szegény anyám sokat szenvedett. Rák vitte el. Mondta a doktor, beutalja az elfekvőbe. Nem engedtem. A feleségemmel ápoltuk, még akkor is... na, de ezt nem kell részleteznem, gondolhatja. Megyünk tovább, bokrok, olvashatatlanná kopott fejfa-feliratok között, megállunk egy újabb sírnál. Itt az apai nagyanyám nyugszik. Hetven évet élt. Abból hatvanat dolgozott. Ha kihúzza otthon a konyhaasztal fiókját, megleli a fakanalait. Tőle anyámhoz, anyámtól hozzánk került. Egy főkötő még, ennyi volt az örökség. Hat gyerekkel maradt ott, amikor nagyapám a fronton meghalt. Gondolhatja. Hallgattunk. Űjabb sír.

Itt a feleségem szülei nyugszanak. Apósomat tüdőbaj vitte el... Megigazítja a szél borzolta fenyőgallyakat a fényesre csiszolt műkő virágtartóban, s mintha az ott lenn fekvőknek mondaná, olyan természetességgel folytatja: Asztalos volt, nekem hagyta a gyalupadját, ha benéz otthon a kamrába, megláthatja, tökéletes darab, az öreg magának csinálta, néha úgy érzem, mintha a fán még ott lenne a keze melege...

Titeket pirossal

Hétesztendős Balázska leveléből: ... és drága nagypapa és nagymama, ha jöttök, akkor ne felejtsétek el hozni azt a színest, dobozban, amit kértem,, s ha hoztok, akkor majd lerajzollak titeket, jobb lesz, mint egy fénykép, mert majd odarajzolom magamat is mellétek, de csak sárgával, hogy ne legyen olyan feltűnő, titeket meg pirossal, mert ami a fontos, azt pirossal kell, így tanultuk, a füzetben is van, hogy így kell írni. És most anyu azt mondja, fejezzem be, szóval jöjjetek, mert én szeretem, ha itt vagytok, és én szeretlek, nagyon szeretlek benneteket...

És mennyi idő kell ahhoz — most, holnap, majdan —, hogy valakit — engem, téged, őt — már ne szeressenek, ne őrizzenek, ne emlegessenek, elfeledjenek...?!

mészáros ottö

Beszélgetés dr. Szabó Imre ipari miniszterhelyettessel

Rugalmas alkalmazkodás

Életszínvonalunk hátterében jelentős szerepet tölt be a köny- nyűipar. A megpróbáltatásokkal teli új gazdasági helyzetben a kiegyensúlyozott belföldi ellátás, a fogyasztói igények kielégítése mellett azonban exportfeladatait is meg kell valósítania az ágazatnak, a mindjobban beszűkülő értékesítési lehetőségek ellenére. Dr. Szabó Imre ipari miniszterhelyettessel a könnyűipar alkalmazkodókészségéről, a következő évek reális programjáról szól ez a beszélgetés.

gyás nem egyformán érinti a szakágazatokat, vállalatokat, munkaköröket. Évről évre kevesebb a közvetlen termelő, gépeket kiszolgáló munkáskéz, s ezt csak szervezéssel tudjuk ellensúlyozni. E felismerés volt az indítéka a több éve megkezdett üzem- és munkaszervezésnek, a korszerű szervezési módszerek bevezetésének. A fonodákban, a szövedékben — a szervezés eredményeként — 13—GO százalékkal növekedett a gépek mellett dolgozók munkatermelékenysége, javult a minőség, jobb, gazdaságosabb lett az anyagfelhasználás, az anyagkihozatal. A textiláruipar húsz vállalatából tizennégy vállalat harminchárom gyárában megvalósult, illetve folyamatban van a nagyobb jelentőségű üzem- és munkaszervezés. Kiemelkedő eredményt értek el a pamutipari vállalatok, néhány gyapjúipari vállalat (a Richards, a Magyar Posztógyár, a Finomposztó Vállalat), továbbá a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat. A textilruházati ipar évek óta élen jár a szervezési munkában, a felügyeleti vállalatok szinte mindegyike sikeres üzem- és munkaszervezést hajtott végre, s ezzel főleg a varrodai tartalékok feltárásában, hasznosításában hozott eredményt. Jövőre is a gyártáselőkészítő és -befejező tevékenység szervezését tartjuk feladatunknak, amely a termelékenység növelése mellett anyagmegtakarítást is eredményez.

Fontosnak tartom a már bevált szervezési módszerek szervezett átvételét, adaptációját, az e munkában nagy gyakorlatot szerzett szakemberek, mérnökök tapasztalatainak igénybevételével. Átütőbb eredményt akarunk elérni több szakágazatunkban is.

• Milyen beruházási lehetőségei vannak az ágazatnak 1985-ig?

— Az ágazatban a IV. és V. ötéves tervidőszakban — minden korábbi fejlesztést jelentősen meghaladó — rekonstrukció valósult meg. A jelenlegi helyzetben szerintem elsősorban nem a további fejlesztésben, beruházásban kel! keresnünk a megoldást, hanem abban, hogy a meglevő, korszerűsítésből fakadó kapacitásaink jobban hasznosuljanak termelési és gyártmánystruktúránk alakításában. .Beruházási lehetőségeink némileg csökkennek, de még mindig jelentős az a pénzösszeg, amit egy-egy évben beruházásra költhetünk. A következő esztendők nem a nagy fejlesztések, hanem az export-versenyképességet javító, anyag- és energiamegtakarító, a másodlagos és a hulladékhasznosítást elősegítő kisebb fejlesztésekre nyílik lehetőség.

Csak jól megalapozott, a népgazdasági célokat szolgáló és eredményt ígérő fejlesztéssel lehet a versenyben részt venni. Ez lehetővé teszi a nemzetközi piacokon kedvezően értékesíthető termékek gazdaságos előállítását. Ügy vélem, az elmondottak érzékeltetik a könnyűipar teendőit az elkövetkező években.

HORVÁTH ANITA

9 Az új világgazdasági helyzet külföldön és itthon is arra készteti a könnyűipart, hogy szembenézzen a piaci kihívásokkal. Az 1983. évi prognózis stagnálást, egészen mérsékelt keresletet jelez. Ennek ellenére, hogyan tud helytállni az ágazat az export- és a belkereskedelmi értékesítésben?

— A világgazdasági helyzet a könnyűipar számára is kedvezőtlenül változott. Exportunk olyan országokba irányul, ahol csökken a kereslet, erősödik az eladójt versenye. A feltételek nehezebbé váltak. Ez a tendencia már két éve tart, és 1983. évre sem számíthatunk számottevő javulásra. A piaci kihívásokkal szemben nem „visszavonuló” stratégiát választunk, hanem az új piaci helyzetnek megfelelő módszerekkel élünk. Növelni kívánjuk termékeink exportját, amit elsősorban termékeink színvonalának, versenyképességének javításával és sokkal jobb piaci munkával kell elérnünk.

Gyártmányfejlesztésünkben, terméktervezésünkben az egyes külpiacok. vevők igényeihez az eddiginél jobban és főleg gyorsabban, rugalmasabban kell alkalmazkodnunk. Közelebb kívánunk kerülni a vevőkhöz, ebben vállalataink kereskedelmi munkájuk javítására már eddig is számos intézkedést tettek. Több vállalat önálló külkereskedelmi jogot kért és kapott, mások a külkereskedelmi vállalatokkal szorosabb, közös érdekeltségen alapuló együttműködési formákat alakítottak ki. Vállalataink sokat tehetnek és tesznek versenyképességük növeléséért a költségek csökkentésével is. Folyamatban van a vállalatok belső irányítási és érdekeltségi rendszerének továbbfejlesztése, amely növelni fogja rugalmasságukat, alkalmazkodóképességüket.

Hasonló piaci kihívással találkozunk belföldön is. A magyar köny- nyűipar adja a hazai ellátás mintegy 85 százalékát, ami azt is jelenti, hogy a lakosság nem, kor, jövedelem összetételét, divatérzékenységét figyelembe vevő választékot és méretrendszert kell biztosítania. Ez nem könnyű feladat. Törekvésünk, hogy itt is közelebb kerüljünk a fogyasztóhoz: a közvetlen kiskereskedelmi értékesítés részaránya jelenleg 27 százalék, amelyet még növelhető- nek tartok. Vállalataink bővítik saját üzlethálózatukat. A ruházati iparban a méretrendszer korszerűsítésével szeretnénk elérni, hogy minél többen tudják a gyárak, vállalatok termékeit vásárolni. Bútoriparunk az elemes és kisbútorok választékának bővítését tervezi.

• Milyen intézkedéseket tesznek, hogy a ruházati, a bőr-, a cipő- és a bútorimportcikkek esetleges csökkenésével is divatos, jő minőségű, korszerű hazai termékek kerüljenek az üzletekbe, s ne szűküljön a választék?

— Már az idén több, főleg textil- és kötőipari vállalatunk vállalkozott arra, hogy importpótló, divatos, jó minőségű hazai terméket kínáljon a belkereskedelemnek. Ezt a kört még tágítani kell. Több kezdeményezést várok e téren a termelő vállalatoktól: növeljék ajánlataikat a kereskedelmi vállalatoknál, mert a mainál sokkal erőteljesebb piacszervező tevékenységre van szükség.

® A korlátozott importlehetőségek Idején a devizaigényes alapanyagok helyett a könnyűipar milyen változtatásokat tervez az anyagfelhaszná- lásbaii, a termékszerkezet-módosításban?

— A könnyűipar az importigényes

szakmákhoz tartozik, ezért kiemelt jelentőségűnek tartjuk azokat az intézkedéseket, amelyek az import nyersanyag felhasználását csökkent- hetik. Ezek több irányúak. Célunk az itthon előállított nyersanyagok — a len, a kender, a gyapjú, a nyersbőr, a vegyi szálak — nagyobb mértékű felhasználása, e feltételek megteremtése. Az anyaggazdálkodási akcióprogram keretében konkrét feladatsorozatot dolgoztunk ki az érintett vállalatokkal együtt a fajlagos anyagfelhasználás csökkentésére, az anyagkihozatal javítására, a másodlagos nyersanyag és a hulladék hasznosítására. A pamutipar — a szükséges fejlesztések megvalósítása után — jelentős eredményt ért el az alacsony minőségű pamutok és a keletkező saját hulladék fonodái fel- használásában. A kötőiparban o korszerűbb szábászati eljárások bevezetése jelentősen csökkenteni fogja a hulladékot. A vállalatok közötti szorosabb együttműködéssel kívánjuk hasznosítani a maradékfonalat. Pamut- és gyapjúfonalból a hazai kapacitások jobb kihasználásával, a termelés növelésével tudunk importot kiváltani. Felülvizsgáljuk a jelenleg érvényben levő szabványainkat, abból a szempontból, hogy összhangban vannak-e a készáru minőségi követelményeivel, nem tartalmaznak-e indokolatlan, túlzott előírásokat, amelyek pazarló anyagfelhasználást okoznak. A papír- és nyomdaipar összehangolt, együttes munkája, a papír súlyának csökkentése kedvezően hatott az importköltségek alakulására. Itt még további megtakarítási lehetőségek rejlenek.

A felsoroltak csak példaszerűen illusztrálják azt a sokirányú intézkedéssorozatot, amelyet részletes anyagtakarékossági programunk tartalmaz. Végrehajtását szervezzük és folyamatosan ellenőrizzük.

0 Évről évre csőkben az ágazat munkaerő-állománya. Bár az utóbbi időben javult a szervezettség, a Jobb szervezéssel pótolni tudják-e a hiányzó munkáskezeket?

— Az ágazat létszáma évenként 2,5—3 százalékkal, mintegy 10 ezer dolgozóval csökken. A létszámfo-