Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-29 / 304. szám

1982. DECEMBER 29., SZERDA 3 x/umstp Sokrétű gondoskodás Az Örkényi Béke Termelőszövetkezetben — elsősorban a szakszervezet közreműködésével — messzemenően gondoskod­jak a dolgozókról: üzemorvosi rendelő áll a tagok rendelke­zésére, kamatmentes építési kölcsönöket folyósítanak a fiata­loknak, s minden óvodás korú gyermek elhelyezését megoldják a községi óvodákban. Kezdődik a képzés idegenforgebi szakemberek Jövőre idegenforgalmi szak­embereket is képeznek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdasági tovább­képző intézetében. A hazai idegenforgalomban az elmúlt időszakban jelentős minőségi fejlődés következett be; több új szállodát nyitottak meg az országban, s bővült a szolgáltatások köre is. Ugyan­akkor egyre erősebbé vált a verseny az idegenforgalmi piacon, a régi módszerek ma már nem elégségesek a kívánt eredmények eléréséhez. A meg­növekedett igényekkel nem tartott lépést a szakemberkép­zés, ezért vált szükségessé az új továbbképző szak megindí­tása. A továbbképzésre azok je­lentkezhetnek, akik a MKKE-n vagy a Pécsi Tudományegye­tem közgazdasági karán, vagy külföldön szerzett és honosí­tott közgazdasági oklevéllel vagy mérnök-közgazdász ok­levéllel, illetve gazdasági mér­nöki oklevéllel rendelkeznek. A felvételhez két év szakmai gyakorlat is szükséges, továb­bá egy idegen nyelv legalább középfokú tudását igazoló ok­mány. Maalca és sssmüéSe} Hajrá nélkül az Idei év végén A gazdaság gyorsan változó körülményei közepet­te nem csekély feladat jut az üzemi pártszervezeteknek, ha felvilágosító, szemléletformáló munkáról van szó. Példát keresni is könnyű, hiszen az üzemekben több az új, mint az ő, s így akad bőséggel tennivalója a munka minőségének javításáért, a jobb szervezésért, a takaré­kosságért érvelőknek. Mindenki maradt i Mint Dunakeszin a MÁV Járműjavító Üzemében, ahol a négytengelyes személyszállító kocsikat javítják, azokat is, amelyek rendszeresen, külföld­re viszik az utasoíkat. A köz­lekedésben az egyik fő köve­telmény a biztonság. Ehhez az kell, hogy a vasúti kocsik ja­vítása egyenletes és folyama­tos legyen. Hosszú évek szívós szervező munkájával érték el, hogy megszűnjön a hó végi és az év végi hajrá, a kapkodás, s decemberben se kelljen in­tenzívebben dolgozni a gyár­ban, mint januárban. A gyár I. számú részlegében a jövő évtől nem gyártanak már új kocsikat, csak a meg­levőket javítják. Az átszerve­zés sem könnyű, hiszen az ed­digi újat gyártó munkások most — az átirányítás után — más feladatot kapnak. Ilyen körülmények között érthető, ha akadnák, akik nehezen ér­tik meg: más lesz á dolguk ez­után, mint volt korábban. Ami mégis a gazdasági vezetők, s a politikai munkások tevé­kenységét dicséri: senki sem lépett ki a gyáregységből, az átszervezés miatt... ■ Akadnak persze visszatérő gondok *— szintén szemléletiek — amelyeken sokkalta köny- nyebb lenne enyhíteni. Ilyen például a munkavédelmi esz­közök rendszeres használata. Abban mindenki egyetért, hogy ezeket alkalmazni kell, amikor mégis a tetteken a sor, sok a kibúvó. • Mindenki elfogadja azt is, hogy a társadalmi haladás alapja a több és jobb minősé­gű termék előállítása. Ám, ha ezért személyesen is fegyelme­zettebben és pontosabban kell dolgozni, akikor már szó sincs az egységről. A ftetaickná! kezdik ' A gyáregység 31 szocialista brigádjában dolgozó pártta­gok tisztában vannak azzal, hogy egyik napról a másikra nem lehet látványos ered­ményt, elérni Jamikor az imén­ti és hasonló jelenségek meg­változtatására törekszenek. Éppen ezért kezdik a nevelést a fiataloknál, akiket a brigád­ba kerülésük után úgy foglal­koztatnak, hogy életszükségle­tükké váljon a jó minőségre való törekvés. A fiatalok többsége hamar beilleszkedik a munkahelyi kollektívába, zömük tagja a KISZ-nek, nem kevesen a szocialista brigádoknak is. Itt már tudják, hogy ha egyen­rangú partnernek tekintik őket, s őszintén beszélnek a problémákról is, akkor a fia­tal sem fog másként viselked­ni. Az is igaz, hogy a jelenlegi bérezési rendszer — s a köz­vélemény beállítottsága — miatt nemigen akad mód a kiemelkedően jól dolgozók ki­emelkedően magas bérezésére. Meleg pillanatok Szó volt már a munka minő- 'ségéről. Ez a gyáregységben egyet jelent azzal: jobb és üzembiztosabb kocsikat adnak át a forgalomnak. Ráadásul mindezt úgy elérni, hogy köz­ben kevesebb energiát és anyagot — olykor importból származót — használjanak fel, bizony nehéz lecke. Üe a dol­gozók kezdeményező készségé­re, újító kedvére számíthat az üzem vezetése. Például 1981- ben a 195 újító közül 112 fizi­kai dolgozó volt. Az újítások eredménye: 21 ezer 900 órányi normaidő és 4,7 millió forint­nyi anyag (ebből 3,3 millió importmatéria) megtakarítása. A pártszervezet rendszeresen beszámoltatja a gazdasági ve­zetőket, s ilyenkor nem ritkák a meleg pillanatok. Természe­tes ez, ha a munkaidő kihasz­nálásáról, az anyag- és szer­számellátásról, a kocsik időbe­ni mozgatásáról esik szó. S bi­zony nem ritkán az derül ki ilyenkor az elemzés nyomán, hogy az anyaghiány nem egy- egy vezető hanyagságából adó­dik, hanem a gazdasági meg­szorításokból, mint például az import alapanyagokból készü­lő festékek, falburkoló elemek esetében. Ha egyik napról a másikra kell változtatni a tervszámo­kon, ' a részfeladatokon, az nem frásznál a szervezettség­nek, s nehezíti a politizáló, társaikat agitáló párttagok te­vékenységét. Szőke Ferenc az MSZMP Pest megyei Bizottságának tagja, a dunakeszi járműjavító lakatosa Értekezlet a központban Rossz seprűt jól meg markolva Megjött a telexértesítés, azonnali visszaigazolást köve­telve, másnap három osztály- vezető jelenjen meg a válla­lati központban, fontos meg­beszélésen. Az érintettek, le­gyen bármi más lényeges dol­guk, tehetik azt félre, s vág­hatnak neki az útnak jó ko­rán, lévén a központ tőlük ki­lencvenhat kilométerre, két­szeri átszállással elérhetően. Új szelek fújnak Persze, a vállalati működés­nek ilyesfajta vonásai is ter­mészetesek, mi több, szüksé­gesek, ha ... ha a megbeszélés valóban fontos témát ölel fel, ha nélkülözhetetlen a szemé­lyes jelenlét, ha ráadásul egy helyről három ember jelenlé­te az elengedhetetlen. Sajnos, a szóban forgó értekezleten — ahol a vállalat hat gyárát ti­zennyolc fő képviselte és a központot majdnem ugyan- ennyien — rövid fél óra alatt kiderült: fölöslegesen szólt a gyülekezőt hirdető trombita. Az előadó tudniillik azt tudat­ta a megjelentekkel, hogy ha majd lesz elektronikus kisszá- mítógépe a vállalatnak — a mostani állapot: megrendel­ték —, akkor miként viszik gépre az anyagnyilvántartást, de úgy, hogy a gyárak... S itt hosszú fölsorolás követke­zett, mi mindent kell majd a gyáraknak megtenniük akkor, ha — a vállalati központ elké­szíti a nyilvántartás felállítá­sának rendező elveit, egysé­ges módszertanát. Addig vi­szont a vállalat hat gyára semmit sem tehet, így az ér­tekezés egyetlen értelme: most már tudják, majd egy­szer lesz valami. Példa persze, s talán — re­ménykedjünk — nem is ti­pikus eset. Az azonban bizo­nyos, hogy miközben — a Mi­nisztertanács egymást követő határozatai alapján — az ál­lamigazgatásban lényeges erő­feszítésekre kényszerülnek az ügyviteli költségek csökkenté­se érdekében, a vállalati szer­vezetnél alig tapasztalható an­nak érzékelése, új szelek fúj­nak a gazdálkodásnak ezen a, sokáig mellékesen kezelt tere­pén is. Amit bizonyít, hogy az úgynevezett vállalati álta­lános költségek a megyében a legutóbbi esztendőkben min­den más költségfajtánál gyor­sabban növekedtek! E tapasztalati tény mögött nemcsak fölösleges kiadások húzódnak meg, hanem — és elsősorban, döntő fontossággal — az is ott áll, hogy a lehet­ségesnél, a szükségesnél jóval kisebb a gyárak, gyáregysé­gek, telephelyek önállósága, hatásköre, olyasmiben is a vállalati központ dirigál, ami­ben ez teljesen indokolatlan, amit a helyiek sokkal jobban tudnak, ismernek. S tovább: nemcsak a több telephelyű vállalatokra igaz ez a szíre- szóra történő berendelés gya­korlata, hanem a különféle, területi hatáskörrel tevékeny­kedő szervek, szervezetek gyakorlatában is meglelhető, azaz járás- és megyehatárokat szel át az útirány, ami nem lenne baj, ha a célban hasz­nos, szükséges, értelmes tár­gyalni- és tennivalók várnák az érkezőket. Olykor ezek vár­ják, de csak olykor. Némi képet kaphatunk a közpénzű utaztatás és utazga­tás lehetőségeiről, ha leírjuk: a megyei székhelyű vállala­toknak és ipari szövetkezetek­nek majdnem ötszáz ipartele­pe tevékenykedik, közülük nyolcvan nem a megyében ta­lálható. Ugyanakkor a nem a megyében székelő cégeknek kétszázhetvenhat részlegét lelhetjük fel a városokban és a községekben, azaz csupán az iparban összesen 1494 te­leppel kell szátnolni! Fölös diktátumok Még, ha tudomásul vesszük is, hogy a telepek egy része ugyanazon a földrajzi helyen található, mint a vállalati központ — a rossz tárgyi fel­tételek miatt ez előfordul, a már-már a munkát megbénító tagoltság vezetett például Ceg­léden ún. ipari park kialakí­tására, s ott több vállalat részlegeinek egyesítésére —, akkor sem zsugorodik ki­csinnyé a számadat, az 1494. Ráadásul nemcsak'az utazá­sokról van szó, hanem a sür­gősre meg azonnalra kért — és így is jó idő elteltével kap­csolt — telefonok tömegéről, a papírhegyekről —, hiszen: jó az, ha papír van róla —, s mindezek okán arról, hogy a jogos értekezés, a jogos papír­kérés rangja, fontossága is de­valválódik, így már arra sem figyelnek az érintettek, amire kellene. Elgondolkoztatóvá valójá­ban egy további részlet emlí­tése teszi az ügyet. A megyé­ben levő ipartelepeknek a nyolc százaléka az, ahol há­romszáznál több fizikai foglal­kozásút találunk, azaz a rész­legek java meglehetősen ki­csiny, áttekinthető termelő­hely, ahol nincs szükség a vállalati, a szövetkezeti köz­pont adta, napi, heti operatív beavatkozásra, s a diktátum­ra még kevésbé mutatkozik tényleges, azaz a termelés, az értékesítés stb. jellegéből adódó igény. Elkerülve a félreértéseket: a nagyvállalati szervezetben, az egy központ összefogta részlegek módszertanában sokféle előny rejlik, ha a te­vékenység valóban azt fogja át, amit a termelés technikai, technológiai színvonala indo­kol, tehát például a fejlesz­tést, az értékesítés stratégiá­ját, a bérpolitika egységes el­veit, hogy a cég minden rész­legénél azonos munkáért azo­nos bért fizessenek s így to­vább. A tapasztalatok azon­ban — s a magunk szerény ismereteit megerősítik a tudo­mányos vizsgálatok föltárta jellemzők, e vizsgálatok ugyanis a szocialista vállalat kutatási főirány részei — nyo­matékosan arra figyelmeztet­nek, hogy miközben sok fölös, párhuzamos tevékenység fog­lalja le a vállalati, a szövetke­zeti központok apparátusát, a tényleges központi feladatok­nak csak a töredékét látják el. A tényleges feladatok tehát háttérben maradnak — így a fejlesztési lépések összehan­golása, az értékesítési straté­gia és taktika elemekre, rész­legekre bontása, az anyag- és készletgazdálkodás optimumá­nak megközelítése stb. —, az­zal az érvvel, mentséggel, magyarázattal indokolva a helyzetet, hogy nincs idő, erő rá, mert annyira leköti az ap­parátust a központban az ope­ratív intézkedések sora ... Nagy a távolság Veszedelmes betegség tüne­te az értekezlet a központban, ha nem szolgál mást, mint a központ fontosságát — fontos­kodását — tudatni azokkal, akik „valahol lent” a gyár­ban, a gyáregységben, a tele­pen tevékenykednek. Vesze­delmes betegség tünete, mert a szervezet működésének for­mális elemeit helyezi a kö­zéppontba, az alá- és föléren­deltséget, a hierarchiát teste­síti meg a feladatok rangso­rolásában, s nem a teendők­nek a súlyát, szerepét véli el­sődlegesnek. S ezért az igazán nagy veszteség — bár ez sem lebecsülendő — aligha a fölös utazások ideje, költsége, a pa­pírhegyek előállításának éra munkabérben, irodagépben, sokszorosítópapírban és -fes­tékben, postai díjban, s nem is a telefonálgatások, a tele- xezések forintjai a vészesek, hanem az, ami belőlük követ­kezik. Mert ami belőlük kö­vetkezik, az a kezdeményező­készség lehűtése, az egymást keresztező intézkedések okoz­ta zavar, fennakadás, tétová­zás, az irányítás hitelének, rangjának, rátermettségének csökkenése. Az a távolság te­hát az igazi veszedelem, amely a működés lehetséges és tény­leges eredményeit elválasztja a telephelyek, a gyáregységek, a gyárak, a vállalat összehan­golt együttműködésében. Mészáros Ottó Gépjavítók kozott Mi már tavaszra gondolunk... Csöndes, szinte barátságta­lan most a Tápió menti ha­tár: egysíkú sötétszürke, vég­telen táblákon iramodik a te­kintet;, csupán néhány fa, ta­nyahelyet jelző, lombját vesz­tett cserjebokor szabdalja a távoli horizontot. Lomha var- júcsapat viaskodik a fel-feltá- madó decemberi széllel itt, Tápiószőlős alatt. A havat jó­soló, fekete madarak átröp­pennek a Krakkó-csatorna fö­lött, sziluettjeiket fodrozó víz­re vetíti a bágyadt napsugár. Néhány száz méterrel odébb, az Űjbarázda Termelőszövet­kezet gépműhelye környékén törik meg a csend: zsong, zsi-* bong az olajgőzös, traktorke- rék-törte udvar, s benn, a csarnokokban kibelezett MTZ- traktorok, alkatrészeikre sze­relt IFÁ-k, kerék nélküli pót­kocsik között verejtékes férfi­arcokon viliódzik a föl-föllob- banó hegesztőív, fészket rak fülünkben a munkazaj. Terítéken a kombájn — Harminc ember — trak­toros, gépszerelő — reparálja most az erő- és munkagépe­ket — mondja Visnyei János gépcsoportvezető. — A gépek­re is ráfér ez az aktív pihenés, hiszen legtöbbjük vetéstől be­takarításig a határban volt, de megtették magukét az embe­rek is: földben a mag, magtá­rakban az idei termés. A ha­tárban csupán néhány gép dol­gozik ezekben a napokban. A munka: a műtrágyaszórás, a tárcsázás s a fakitermelés. Közelünkben felvijjog egy fúrógép, koppan a félkala­pács, villan a csavarkulcs — egy elemeire szerelt John Deer művelőtárcsát állít ösz- sze két, olaj foltos arcú férfi: Boros László és Papp Imre. — Megfontolunk minden fölösleges mozdulatot, hiszen órára-napra kidolgozott ütem­terv szerint javítjuk a gépe­ket — mondja az idősebb, a munkában tapasztaltabb Bo­ros László. — Alaposan el­használódtak gépeink a nagy munkában, ez az év is embert, gépet próbáló időszak volt. Ezekben a hetekben, itt a csarnok falai között nekünk, szerelőknek is könnyebb a munkánk valamivel. — És rövidebb a munkaidő verzális szakemberek: ha kell, a kombájn nyergébe, ha szük­séges traktorra, gépkocsira ül­nek. — Megjöttem, főnök! — kiált felénk egy fiatalember, Alföl­di Sándor. — Letettem az IFÁ-t, most mi a teendőm? Megkapja az utasítást, s máris egy kimustrált MTZ- traktort vesz kezelésbe Alföl­di Sándor. — És mi a helyzet az al­katrészellátás terén? — kér­dezem a gépcsoportvezetőt. Visnyei János egy alig hallha­tó káromkodást présel ki szá­ja szögletén. — Amit lehet, házilag le­gyártunk, ám, ha olyan alkat­részre van szükség, melyet csak egy Rába gyár képes el­készíteni, nyakunkba vesz- szük a megyét, az országot, s — előteremtjük ... Kölcsön­kérünk, könyörgünk, szóval, valahogyan megszerezzük. Mert a gépeknek menni kell. Mi már tavaszi időszámítás szerint dolgozunk és gondol­kodunk, s hiába van előttünk még a naptárforduló, ezeket a gépeket már az éledő határ­ra készítjük elő. Sokszálú kötődés — Most minden épkézláb, gépekhez értő emberre szük­ségük van. Elegendő a jelen-/ légi szakemberállomány? — Felénk úgy tartják: szép szeretőből, jó szerelőből soha nem elég.ii Mit tehetünk? Embert pótló, lelkiismeretes, gyorsított munkával, de idő­ben befejezzük az erő- és munkagépek javítását. Ezen nem múlik a jövő év eredmé­nye ... Egyébként az itt dol­gozó szakembereink többsége hűséges tagja termelőszövet­kezetünknek. Ideköti őket a család, az otthon s ez a mun­kahely. Tápiószőlős környékén viszonylag sok az ipari üzem, a fiatalok mégsem hagynak cserben minket. — Bizonyára a vastag bori-- ték miatt... — Azt azért nem mondhat­nám. Tizennyolc-tizenkileno forint az órabérük ... Hanem a megszokott közösség, a ba­rát közelsége s a fejlődő, erő-; södő termelőszövetkezet pers­pektívája — talán ezért a hű­ség. S aki kombájnozik, az anyagilag is megtalálja szá­mítását .., Hópaplant vár — Kombájnozás? Ne ijeszt­gessen, főnök! — nevetnek a fiatal gépszerelők. — Még szinte ki sem bújt a mag a földből.., Kibújt bizony. Szépen so^ rol, hópaplanra vár az őszi búza Tápiószőlős déli határá­ban. Ott, a végtelennek tűnő, szürke táblák mögött... B. I is — teszi hozzá társa. — Nem úgy, mint aratáskor. — Te csak ne szólj semmit, neked úri szakmád van: esz­tergályos — tréfálkozik a fia­talemberrel Polgár Sándor géplakatos, aki — látván, hogy a nehéz tárcsák emelgetésé- hez bizony nagy erő kell, se­gíteni jött közénk a műhely másik sarkából. Alkatrész — házilag — No és? — replikázik Papp Imre. — Én is megáll­tam a helyem a John Deer nyergében vagy nem igaz? Visnyei János helyeslőén bó­logat. — Gépműhelyünk valameny- nyi dolgozója hozzájárult szor­galmas munkájával ahhoz, hogy szövetkezetünk végül is eredményes esztendőt zárhat. Szinte valamennyien részt vet­tek az aratásban, kukorica- és napraforgó-betakarításban. Ha úgy hozta a szükség, hétvége­ken is dolgoztak a határban, sőt, a szántás ideje alatt mi, vezetők is ezt tettük. Talán csak a munkaügyi osztály tud­ja, kinek mi az eredeti szak­mája — mert ezek a fiúk unt-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents