Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
1982. DECEMBER 24., PÉNTEK PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 13 Szentendrei házak Barcsay Jenő rajza Deák MórJáték rádió Víztelenített, egyre gyorsuló szalag, a lányos apáknak, és Lázár Ervinnek ajánlva. — Gizi néni, hol van? — Anyukád? Anyukád nincs itthon.-— Ez nekem nem itthon. — Hogy mondhatsz ilyet? — És a Gizi néni nekem nem anyukám. — Ugyanúgy, ahogy a Zoli bácsi is apukád, a Gizi néni is anyukád. — Az én anyukám otthon van, Siófokon. — Zoli bácsit hogy hívod? — Apunak. — És őt miért? — Mert megengedte, hogy így hívhassam. — Most akkor én kid vagyok neked? — Apukám, de nem szeretlek téged. — Elfelejtettem. — Ha szeretnél engem, úgy mint régen, akkor biztosan nem felejtetted volna el. De így én se szeretlek, mert te nem szeretsz. — Ne butáskodj. Ha nem szeretnélek, nem hoztalak volna magammal. — Ha szeretnél, nem hagytál volna minket egyedül. — Ezt anyád mondta? — Igen, de én is tudom. — Az a fontos, hogy van már új apukád. — Nem is az a fontos, mert kaptam tőle egy játék rádiót, és mégis a te hangodat hallom belőle. — Talán magnót kaptál, nem? — Nem, játék rádiót kaptam, és ha esténként bekapcsolom, akkor te mesélsz belőle, mert másképp már úgyse mesélsz nekem. — Nincs miről mesélnem, kislányom. — Régebben se volt, mégis mindig kitaláltál nekem egyet. — Az régen volt. — Anyu azt mondta, hogy te rossz ember vagy. — És mit mondott még? — Hogy te már senkinek nem tudnál mesélni. — Hát ezt meg honnan vette anyád ? — Onnan, hogy sokat iszol, és aki sokat iszik, az nem lehet tiszta, és aki nem tiszta, az nem tud már mesélni. , — És? Elhitted? — Nem, még nem, mert a rádióból mindig mesélsz nekem. — És miről mesélek? — Arról, hogy egyszer majd ott fogsz állni az isi előtt, és hazaviszel. — Nem vagy éhes? — Meg arról, hogy a törpe fenyőt Jázminkának hívják, és karácsonykor mindig eljön látogatóba hozzánk, mint egy régi, jó barát. — Kicsípi magát, feldíszíti a ruháját, és egyszercsak kézenfogja anyut, hogy hozzánk vezesse. — Igen. És az csak úgy látszik, hogy anyu hozzá, igazándiból mindig előreszalad, mert már nagyon szeretne nálunk lenni. — És most hogy hívjátok a törpe fenyőt? — Már nincs neki neve. — Na, na, na, Dóra. Egy ekkora kislány nem sír. — De a rádió sem Ordibenkó Zdenkó már, csak rádió! — És? A játék rádiónak biztosan van neve? — Igen. ö Szegedi Gábor. — Szegedi Gábor én vagyok, Dóra. — Meg a rádióm. — Nem vagy éhes? — Nem, inkább mesélj nekem. — Miért, a Zoli bácsi nem szokott? — Nem. Szerintem ő Is iszik, mert ő sem tud mesélni. — Butus vagy. Nem mindenki Iszik, aki nem tud. — Nektek van karácsonykor Jáz- minkátok? — Mindenkinek van, Dóra. — Régen Punilla Bigybigynek szólítottál. — Mindenkinek van Jázminkája, Punilla Bigybigy. — A Gizi néni is Nagybigyinek hív téged, apu? — Nem. Csak anyukád nevezett engem Nagybigyinek. — És Nagybigyi vagy még? — Nem tudom. De hiszem. — Ha visszajönnél, visszakapnád a nevedet. — Azt már soha nem kaphatom vissza, Dóra. — Figyusz! Az előbb hazudtam neked ám. A rádiót nem is Szegedi Gábornak hívják. — Hanem? — Nagybigyinek. — Miket találsz ki! — Most mért nevetsz? — Mert te legalább Punilla Bigybigy maradtál. — És mesélsz nekem? — Mesélek. — Mondjuk arról, hogy Gizi néni hol van. — Anyukád? Anyukád nincs itthon. — Ez nekem nem itthon. — Most akkor én kid vagyok neked? — És a játék rádiót hogy hívod? — Egy ekkora kislány már nem sír. — Régen Punilla Bigybigynek szólítottál. — Ha visszajönnél, visszakapnád a nevedet. — Miket találsz ki! — Most mért nevetsz? (Deák Mór Írása a Központi Sajtószolgálat 1982. évi novella- és tárcapályázatán tárcakategóriában I. díjat nyert.) Kovács JózsefFenyőfa Gabriellának szeretlek szeretlek szeretlek romlatlan asszony jövendőm ragyogásom álom és valóság betlehemi ének remény zsoltára jézusos bölcső meg jászol vékony ingben tipegsz ünnepünk csillagához szegények tündére szeplőteienséged örömet varázsol havas házra országra pozsonyi margarctta leánya borzas próféták kalácsot kéregető szentek bámulják hasad rugdalódzó bolygóját megáldott jelen és anyaság kismama-öledben babusgatod isten világraszülető fiát Utassy JózsefKísérjen a csillag Riesz Béla mozaikkepe Stettner Béla rajza Holdra ül az Életfavágó, szalonnát süt csillagparázson. — Hova, hova Három Királyok? — Betlehembe. Itt a Karácsony. — Siessetek csak, menjetek csak, kísérjen utatokon csillag, köszöntsétek fiamat illőn: a Megváltót, kit Mária ringat. » Urunk, Teremtőnk, Istenünk! Viszünk aranyat, tömjént, mirrhát, de vinnénk mi a félvilágot, Jia bírnánk, Urunk, ha bírnánk. — Jól van, Jól van, Három Királyok, menjetek csak isten hírével, mert hideg lesz, nagyon hideg, farkasorditó hideg éjjel. •;a Szeberényi Lehel-Karácsonyi napló Egy régi ünnep Z. tolmácsnőnk Plovdiv táján, az új Bulgária mutogatása közben megnyilatkozik. A mesék aranyába öltözött Magyarország-képet dédelget az emlékezetében. Gyermekkorát dédelgeti, benne. A bolgár- kertész szülők húsz évig éltek a tündérváros (Budapest) peremén. Egyikében azoknak a sár-deszka-kátránypapír kalyibáknak, amelyek az éltető víz, a Rákospatak töltése alól gazdaszemmel hizlalták az akkoriban még beépítetlen grund saláta- és karalábévirányait. Csokoládéház, mézeskalácskunyhó — így emlékszik párás szemmel Z., vagyis Zita. Mert a királynőről kapta nevét az álmokat kergető, rajongó szülőktől. Egyszer a bolgár követségen karácsonyi ünnepséget rendeztek, ahol a_ tízéves Zitácska énekelt és táncolt. József főherceg fehér kesztyűs ujjával meg is csípte a cukorfalat gyermek hamvaspiros orcáját. Milyen hercig kislány —- mondta. Majd lefújta a kesztyűt. Szeretet Találok naplómban egy karácsonyi lapot, egyet a reggeli asztal meneteiből. Hadd közlöm natúrban. Lányaim kisiskolás korából. Zsuzsa valahol élethű műanyag karácsonyfát látott. A reggelinél előhozza. Vegyünk mi is olyat, mondja, azt minden évben felállíthatjuk. Nem kell folyton másik karácsonyfát vennünk, és nana is csinál szemetet. Nem állom szó nélkül. — Elég ízléstelen valami. GIccs. — Miért volna ízléstelen? — No, miért. Hiányzik belőle a természet melegsége... Az emberi hiáriyzik belőle. Rideg. Kati pártomon, Zsuzsa ellenünk, már csak sportból is. — S arra nem gondolsz, hogy annak a fának fáj, ha kivágják? Mindenre tud replikát. Egyensúlyom vesztve- próbálom magyarázni, hogy a műdolgok milyen lélektelenek; a meleg emberi érzések, mint a szeretet, a művilágban megfulladnak, csak a természetessel körülvéve érzik jól magukat, olyasmivel, ami ugyanazt sugározza, ugyanazt a melegséget, ... ami ugyanolyan élő, mint az emberi érzés. Kurta pislogás, a támadó kedv lélegzetvétele, s már csattan: — Emberi érzés? Figyusz, a ti fátok nem is élő! Az emberek kivágták, megölték. Ez nektek a szeretet. Haláljó! Pimasz győzelem jele a homlokán. Én, mint akit hókon csaptak. Katit vak düh fogja el, száján a vak dühök kormányozhatat- lan, mérgezett szava: — Persze, mert benne nincs is szeretet! Csak teszi, hogy van. Abból is látszik, hogy a műkarácsonyfa tetszik neki!... lm, hogyan reagál az ember, ha kirántják érvei alól a gyékényt A vitapartnert rövid úton leüti. Gyorsan közéjük állok. Ügy mennek iskolába, hogy az utca egyik oldalán az egyik, másik oldalán a másik. A béke ünnepe előtt öt perccel. A cukor János-napl köszöntő Budaiéknál. Kicsit ottfeledkezünk. Gábor (négyéves) hazafelé morgolódik: — Anyu, miért nem mondtad apunak, hogy apu, gyerünk már haza, ez a gyerek lekési a tévében a mesét. A szomszéd is János, ott is levizitelünk. Gábor önállósítja magát, s kiemel a szekrényből egy zacskó francia cukrot. Mutatja: — Ezt hazaviszem, jó? Pirulunk. Az anyja szép szóval próbálja rábeszélni, tegye viszsza. — Ez azért van itt, kisfiam, hogy Irmuska néni meg tudjon kínálni belőle, ha idejövünk. Ezért kell itthagyni. — Azért kell hazavinni — felel meg Gábor —, hogy ne kelljen ide-oda járkálni. Betlehemi kisded Zsuzsa kilenc-, Kati tízéves. Reggel látjuk őket és este. Iskolába menet és iskolából jövet. A reggeli asztal mindig épületes viták színtere. Kár, hogy jegyzeteim foghíjasán tükrözik. Mutatóba: Zsuzsa: Én tulajdonképpen reggel négy órakor születtem, mert akkor látott meg anyu. Igaz, hogy két órakor megszülettem, de akar vittek be hozzá. Kati: Én délután születtem. Zsuzsa: Mert már akkor is lusta voltál. Kati: Nem voltam lusta, csak nem akartam háborgatni az embereket, azért születtem délután. Zsuzsa: Engem az nem érdekel, örüljenek az emberek, hogy megszülettem.
