Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. DECEMBER 24., PÉNTEK / Számítunk rájuk G ondoskodni ez Ifjúságról, nevelni a következő generációt, az egész társadalom ügy«. Megfeledkezni az Idősekről, elhanyagolni az előző nemzedéket, az egész társadalom bűne — azaz lehetne a bűne, ha nem kapnánk idejében észbe. Velünk ez nem történhet meg. A mi társadalmunk erkölcsi értékítéletéhez idegen lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a mai hatvanasok, hetvenesek tették talán a legtöbbet szocialista rendszerünk kivívásáért, megalapozásáért, gyakran igen nagy áldozatok árán. Becsülettel küzdőtték végig a legnehezebb időket. A hajdani dolgozó tömeg nagy része — szocialista vívmányaink, velejárójának, az életkor meghosz- szabbodásának következtében — itt él köztünk, gazdag élettapasztalatok birtokában. Pazarlás volna nem élni kellően azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ez az élettapasztalata, vele az Időskorúak tenni akarása nyújt nekünk. Meg kell teremtenünk a módját annak, hogy mindennap érezzék, számítunk rájuk. Pest megyében számtalan példája van annak, hogy ez a társadalom nem hagyja magára az öregeket. A ráckevei járásban — tanácsi kezdeményezésre — szo- ciálg er ontológiai vizsgálatba kezdtek, az állami egészségügyi szolgálat közreműködésével, figyelemmel kísérik az időskorúak életét. Az arra rászorulók gondozásába — a Vöröskereszt segítségével — bevonták a KlSZ-flatalokat, az úttörőket, mondván: nem árt, ha ma megtudják, mit jelent az öregkor, nem csak akkor tapasztalják, amikor már megérik. A járás termelőszövetkezetei jó partnereknek bizonyultak. Természetesen nem képes minden egyes idős ember arra, hogy napját valamilyen jövedelmező — a maga és a népgazdaság javára hasznot hajtó — tevékenységgel töltse el. Különösen a hetven— nyolcvan esztendős korosztály tagjai közül akadnak sokan, akik már csak csöndes elmélkedéssel, üldögéléssel vannak köztünk — de köztünk vannak. Jobbik esetben szerető családi körben, rosz- szabbikban egyedül. Sajnos, nincs elegendő olyan otthonunk, amelyben kivétel nélkül helyet kaphatnának a magukra maradt, vagy az elhagyott öregek. Fölmerül a kérdés: ha meg tudunk mozdulni, amikor bölcsödét, óvodát kell építeni, nem tudnánk két kezünk munkájával fokozottabban hozzájárulni a még szükséges szociális otthonok létrehozásához is? R endszeresen foglalkozunk ifjúságpolitikai, nőpolitikái kérdésekkel. Hitem szerint ugyanilyen rétegpolitikai rangra kellene emelni az időskorúak helyzetével kapcsolatos tennivalóinkat is, ha azt akarjuk, hogy bátran nézhessünk utódaink szemébe: lelkiismeretesen megteszünk mindent, amit tehetünk, elődeinkért. Kinek-kinek ereje szerint Munkával gyorsabban telik a nap — Hány ilyen csomagot tetszik csinálni naponta? — Attól függ, milyen kedvem van. Megcsinálok azért rendszerint 1600 csomagocskát. Már nagyon rááll a kezem. És tényleg, mintha oda se nézne, a keze mégis odatalál, a mozdulatok sora szinte önkéntelenül jön. Föl- le-jobbra, föl-le-jobbra, föl-le-jobb- ra. — Nem szédülnek itt az asszonyok? Jóízű kacagás a válasz. — Az idősebbek már nem olyan szédülősekl Legalábbis nem a munkától szédülnek. A munka nagyon jó arra, hogy az ember múlassza az időt. Így gyorsabban telik a nap. A könyvkötészetben különböző kereskedelmi-ügyviteli nyomtatványok előállításának befejező művelete folyik. A papírok hatalmas ívekben jönnek, azokat méretre kell vágni. A bedolgozók raknak össze belőlük füzetekre való adagokat (megfelelő példányszámú lapokból, ha kell, számozzák), itt kötik a füzetk FrlJi festékszag terjeng a gSdl Nagyközségi Tanács szociális foglalkoztaS tójának folyosóján. Balról benyitok egy ajtón, tágas munkaterem látványa § tárul elém. Egyelőre még üres, mert a padlóburkolatát rosszul ragasztották § fel a kivitelezők, javításra vár. A mosdó, öltöző mellette igen szép, halvány- S zöld csempéivel, hófehér falaival. A két óriási villanybojler arról tanúskodik, S hogy állandóan lesz majd meleg viz a munka utáni fürdéshez a dolgozóknak. § Az üzem többi részén persze nagy a nyüzsgés, mfg nem lehet átköltözni, addig 8 mindenki teszi a dolgát a régi, megszokott helyén. § Az igazgató, Cservenák László felvilágosít, hogy nem voltak ók itt mindig, a sportpálya meUett, csak hat éve jöttek ide. Akkor sem könnyen. De az S az idő már elmúlt, amikor kilincselni, vitatkozni kellett az üzemi körülmé- X nyék javításáért. A jelenlegi bővítés-korszerüsítés is saját erőből történik, K megtermelték a rávalót. Nézzük, miből is lesz itt a nyereség — vagy hivatalos elnevezéssel a pénzmaradvány —, miből és kik hozzák már hosszú esztendők óta? A foglalkoztató születésének kelta ugyanis: 1970. Először a vegyes részleg munkatermébe megyünk, ahol jelenleg — helyesebben ottjártunkkor — a Forte Gyárnak ragasztanak tasakokat, csomagolnak kazettákat, bérmunkában. Szintén bérmunka a művirágok készítése. Virít a kéknefelejcs, csokorba kötve, szépen zöldellnek a gyöngyvirágéhoz hasonló formájú levelek, persze ugyancsak papírból, közepükön drótból húzódik az ér. A bedolgozók kedvenc foglalatossága ez a munka, a papírboltokból jól ismert ajándékcímke-csomagocskák- kal együtt. Ez utóbbira a Képzőművészeti Alap Kiadói Vállalatának és az ócsai Vörös Október Tsz-nek közös vállalkozásától kapják a megbízást Ideális bedolgozói feladat. Egyszerre elszállítható belőle annyi, amennyivel mintegy 800—1000 forintot lehet keresni. Kézügyességet és türelmet igényel, az igaz. De úgy mondják, megéri. Ebből az üzemrészből 120 embert látnak el folyamatos munkával, köztük zömmel nyugdíjasokat. Továbbmegyünk egy habtiszta műhelybe: itt a RICO Kötszerművek Igényeit elégítik ki. A megrendelés úgy szól, hogy az ömlesztve érkezett 10-szer 10-es, illetve 6-szor 6-os mull-lapokból százdarabos csomagocskákat állítsanak össze, majd rakják termetes kartondobozokba. Itt minden fehér. A falak, az asztalok, az idős asszonyok köpenye, szorosan lekötött fejkendője, fehér talán még a levegő is. Becse Lászlóné nyugdíjas áll az asztal mellett. Már éppen kérdezném, nem fárasztó-e ilyen módon két lábának a munka, de kitalálja, mit akarok, s már mondja Is: — Ülni szoktam én, itt a székem, ni. Csak hát kissé alacsonyra méreteztek, s ha magas még a kupac, amiből szedem lefelé a lapokat, fel kell állnom, hogy elérjem. kéket, kötegekbe hordják, csomagolják. Vágnak, perforálnak ebédjegyeket (persze, nem hitelesítve), kismamáknak örömére tetszetős bébinaplókat. Nem vállalkozom arra, hogy felsoroljam, mi mindenféle adminisztrációs alkalmatosságot láttam. Hallottam viszont a műhelyben,' hogy a kötés minősége jelentős mértékben múlik a vágón. Ki is itt a vágó. A gépnél Erős István dolgozik, aki innen ment nyugdíjba két éve, ám azóta is ugyanitt tölti a napjait. Amint Cservenák László elmondta,' a régi berendezést saját erőből vásárolta meg az üzem, fokozatosan, ahogyan lett rá pénz. És ezt olyan örömmel mondja, mintha arról számolna be, hogy a saját otthonát mivel sikerült gyarapítania. És ez nem túlzás, higgyék el nekem. Szereti ezt az üzemet, mint ahogyan szeretik a többiek is. Aki egyedül van, annak valóban a családi közösséget pótolják ezek a termek, a bennük uralkodó kellemes hangulattal. Aki meg ahhoz szokott hozzá, hogy fiatal kora óta munkába jár, annak a valóságos munkahely légkörét nyújtja a foglalkoztató bármelyik üzemrésze. Munkát, munkatársakat, követelményeket. Igaz, a követelményekkel itt azért csínján bánnak: kinek-kinek ereje, egészségi állapota szerint szabják. Helyesebben ezen a munkahelyen mindenki maga szabja saját magára a követelményeket. Hihetetlen tisztességgel, az adott szó a törvény. Egy percig sem unatkoznak Baj nem is volna, ha... — Begyújtottak? Erzsiket — Be bizony, már jó meleg a kályhát A gödöllői szociális otthon igazgatójának, Soós Sándornénak nem a kérdezett, Csik Györgyné válaszolt az idősek napközi otthonának bejáratánál, ő a reggeli terítést szorgalmazta az étkezőben. Akitől a választ kaptuk, Hegedűs Antalné. ölében sárga napszövetre hímzett csodálatosan szép kalocsai motívumokkal teleszórt terítő, most éppen a cakkot varrja egyenletes, szorosan egymáshoz simuló öltésekkel. A napközi otthon vezetője — a szinte mindenütt egy időben jelenlevő Erzsiké — már mondja is, hogy a kézimun- kázás egyik helyi mestere. Hegedűs- né, itt tanulta, hogyan kell csinálni. Hát, mit mondjak? Igen Jól megtanulta. Gódorné — Bori néni — kilencven egy esztendős. Az alapítás óta, hét esztendeje mindennapos vendége a napközinek. Kezében vígan jár az olló. Ha netán elejti, mond egy cifrát, amin jót derülnek a többiek. Szép az élet. — Szép is volna — szól Bori néni —, az csak a baj, hogy nincs nyugdíj. Dolgoztunk mi az uraknak rengeteget. De nem jelentették ám be még a férjemet se. Árpikor már nem volt ereje a munkára, mentünk fűhöz- fához, de hiába. Tanúkat se vihettünk, régi társai mind elhaltak már. Így volt ez abban a világban. — Baj nem is lenne — toldja meg Szilágyi Imréné —, ha nem kínozna bennünket itt-ott a reuma, a fájdalom. Alig tudom mozgatni a kezeimet, pedig valamikor tíz levél csuszatésztát is meggyúrtam, nyújtottam egy szuszra az Ezerjóban, nem győzte kihordani a pincér... Aztán megérkezik Báli Sándomi, ugyancsak az alapító tagok egyike, majd Molnár Antalné, aki orvostól jön, jó hírekkel. Együtt örülnek. Van azért közös panaszuk is: a buszmegálló, ahol le- és fölszállnak, jövetmenet. Nincs kellőképpen kiépítve ott az úttest széle, a mélyedésből alig tudnak fölkapaszkodni, lelépés- kor meg el is esnek néha. Ha meg lehetne csinálni, de jó is volna! AZ OLDALT IRTAI BÁLINT IBOLYA FOTOl BARCZA ZSOLT Együtt a csapat: Ball Sándorná, Szilágyi Imrfné (háttal), Szabadi JSZSefné, Gödör Andrásné * I
