Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-12 / 292. szám

1982. DECEMBER 12. VASÁRNAP rA HÉT VILÁGPOLITIKAI KÉRDÉSI! A fegyverkezési tervek hívei és ellenzői Porhintés Brüsszelben — Reagan „udvarlási" akciója — A dán parlament kesztyűdobása — A szovjet-finn tárgyalások A héten szinte drámai erő­vel került ismét az előtérbe a fegyverkezési verseny újabb veszélyes fordulójának ügye. Washingtonban a képviselőház elé terjesztették Ronald Rea­gan javaslatát arról, hogy o törvényhozás szavazzon meg egymilliárd dolláros póthitelt az új négylépcsős MX elneve­zésű tíz robbanófejes rakéták első öt példányának gyártásá­ra. Mint Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere a TASZSZ hírügynök­ségnek adott interjújában fi­gyelmeztetett: az MX-rakéták gyártásának megkezdése az erőegyensúly megbontását je­lentené és szovjet részről kény­telenek lennének megtenni a szükséges ellenlépéseket a ki­egyensúlyozásra. Vagyis az Egyesült Államok nem jutna a fegyverkezési verseny foko­zásával egyoldalú előnyhöz, hanem csupán mindkét olda­lon egyformán növekedne a rakéta-nukleáris arzenál, s a jelenlegi erőviszonyok így nem változnának. A fegyverkezési verseny fo­kozásának ügye szerepelt az Észak-atlanti Szerződés Szer­vezete (NATO) úgynevezett miniszteri tanácsának szoká­sos decemberi ülésén is, ahol a külügyminiszterek vezették a tagállamok delegációit. MI TÖRTÉNT A BRÜSSZE­LI TANÁCSKOZÁSON? * 9 Régen került az újságolva­sók elé olyan ködösítő, zava­ros ellentmondásokban bővel­kedő közlemény, amilyet a NATO külügyminiszterei érte­kezletük záróülése után kiad­tak. A katonai szervezethez tartozó államok diplomáciájá­nak irányítói láthatólag nem tudtak megbirkózni azzal, hogy 9 fegyverkezési programok fel- gyorsítását elfogadtassák a közvéleménnyel. Ezért folya­modtak a porhintéshez. Olyan helyzetben ugyanis, amikor a szovjet vezető testületek a kö­zelmúltban egész sor javasla­tot tettek az enyhülés irányza­tának megerősítésére és a hi­degháborús tendenciák vissza­szorítására, Washington MX- programjának előterjesztése — mint kommentátorok megje­gyezték — a „legrosszabbkor jött” Nyugat-Európa számára, ahol a békemozgalom rend­kívül megerősödött. Á NATO- tagállamok hadügyminiszterei az előző héten már helyeslő nyilatkozatot fogadtak el az új, 100 sűrű telepítési rakéta ügyében, s olyan intézkedése­ket hagytak jóvá, amelyek sze­rint az érintett nyugat-euró­pai államok területén egyúttal hozzáláthatnak az 572 közép­hatótávolságú rakéta és robot­repülőgép rendszerbe állításá­nak előkészítéséhez. a Mindennek rendkívül ked­vezőtlen visszhangja volt. így a brüsszeli NATO-taggyűlés olyan benyomást próbált kel­teni, mintha még mindig „vá­rakozó állásponton” lenne az új szovjet vezetés irányában, s Moszkvától „függene”, hogy a tervezett NATO fegyverke­zési tervek mennyiben való­sulnának meg. Valójában per­sze, csupán arra volna szük­ség, hogy a Szovjetunió által tett javaslatokat konstruktív módon mérlegeljék és a komp­romisszumos megoldások út­ját igyekeznének kutatni a hi­degháborús fellépések helyett. A NATO-közlemény „várako­zási” kitételeit — mint nyu­gat-európai békemozgalmi kö­rökben joggal rámutattak — megkérdőjelezi az a tény, hogy már javában gyártják az Egyesült Államokban azokat a Pershing—2 rakétákat és robotrepülőgépeket, amelyek nyugat-európai elhelyezését állítólag attól teszik függővé, hogyan alakulnak majd a gen­fi szovjet—amerikai tárgyalá­sok ,.. MIT TETT REAGAN AZ ELVESZTETT KÉPVISELŐ­HÁZI MENET UTÁN? rikai törvényhozás egyik há­zában leszavazták az MX-ra- kéták gyártásának megkezdé­séhez kért egymilliárd dollá­ros póthitelt. Reagan egyfajta „nemzeti szerencsétlenségnek” igyekszik feltüntetni a történ­teket. Olyan látszatot akar egyrészt kelteni, mintha a hon­atyák ezzel a szavazásukkal „súlyos veszélybe” sodorták volna az Egyesült Államokat. Ezt úgy próbálja elhitetni, hogy olyan hamis képet fest, mintha az Egyesült Államok a hadászati támadó fegyver­zetben hátrányban lenne a Szovjetunióval szemben. Vagy­is: ha nem állítják rendszer­be az MX-rakétákat, akkor ez az amerikai biztonságot a legsúlyosabban érinti. Másrészt a leszavazás tényét arra igyekszik korlátozni, hogy a képviselőház csupán a sűrű telepítés elvét nem fogadta el. Ezért az elnök és tanácsadói bejelentették, hogy ez nem tekintendő amolyan szentírás­nak, s készek később megvizs­gálná más elhelyezési rendsze­reket is,_ csakhogy a gyártás megkezdéséhez szükséges pénz­összegeket rendelkezésre bo­csássák. Reagan most a szená­tusra összpontosítja erőfeszíté­seit és valósággal udvarol a honatyáknak, hogy kedvező szavazás légköre alakuljon ki. Abban az esetben ugyanis, ha a szenátus elfogadja a pót­megajánlást, a törvényhozás két háza között az alkotmá­nyos rend értelmében, tárgya­lásoknak kell kezdődniük kompromisszumos megállapo­dás kidolgozására. S ha ezt az­után mindkét ház megszavaz­za, „zöld út” nyílhat az MX- rakéta gyártása előtt. MIT JELENT A KOPPEN­HÁGAI SZAVAZÁS? Az elnököt rendkívül érzé­kenyen érintette, hogy az ame­désébe. De ez a magas szintű találkozó egyben világpolitikai jelentőségűvé is vált. Maga az a tény, hogy a két vezető államférfi először a Szovjetunióban találkozott, majd tárgyalásait Helsinkiben fejezte be, megmutatja, hogy a jelenlegi bonyolult nemzet­közi helyzetben — ha mindkét részről megvan az őszinte óhaj a kapcsolatok további el­mélyítésére —, ennek nem le­het akadálya. A szovjetunióbe­li látogatás alkalmat adott Koivistónak, hogy jelen lehes­sen a kosztomuksai ércdúsító kombinát első gyártósorának felavató ünnepségén. Ezt a gyárat finn közreműködéssel építik. Tyihonov helsinki láto­gatása pedig egybeesett a Finnország és a KGST között létrejött egyezmény aláírásá­val. Ez újabb 25 százalékkal emeli a szocialista közösség gazdasági szervezetének és Finnországnak külkereskedel­mi forgalmát. A világsajtó nem véletlenül szentel tehát terjedelmes kom­mentárokat a történteknek, s emeli ki, hogy ez a tárgya­lássorozat abba az irányba hat, hogy az enyhülés irány­zata erősödjék Európa északi térségében. ' Arkus István Róma Antinukfeáris békemenet Atomfegyver-ellenes tömeg­gyűlést tartottak pénteken Ró­mában. A megmozdulásra ab­ból az alkalomból került sor. hogy az olasz fővárosba érke­zett a Milánóból a szicíliai do- miso városába tartó békeme­net. A békemenet részvevői így kívánnak tiltakozni a NATO- nak az ellen a terve ellen, hogy szárnyasrakétákat helyezzenek el a szicíliai Comisóban létesí­tendő katonai támaszponton. ENSZ A műsorszórás alapelvei Az ENSZ közgyűlése elfogad­ta a televíziós adásokat köz­vetlenül továbbító műholdak alkalmazását szabályozó elve­ket. A határozat mellett 117, ellene 13 ország képviselője szavazott. Az új dokumentum egyik legfontosabb alapelve, hogy a közvetlen televíziós adások su­gárzása csak a tagországok kö­zötti konzultációkat követően, megállapodások alapján indul­hat meg. Az okmány elvei hangsúlyozzák, hogy a műhold­ról történő adásoknak a vala­mennyi állam és nép közötti megértés érösítését kell szol­gálniuk, és összhangban kell lenniük a baráti kapcsolatok és az együttműködés fokozására Irányuló törekvésekkel. Elhúzódó izraeli megszállás A részleges kivonulás terve Az a tény, hogy a dán par­lament leszavazta az úgyneve­zett „eurorakéta”-programra való pénzügyi hozzájárulást, elsősorban azzal függ össze, hogy ebben a NATO-tagállam­ban a legerősebb pillanatnyi­lag az egész Nyugat-Európára kiterjedő békemozgalom, amply megkérdőjelezi a fegy- velkezési programokat. Az el­múlt hetekben Koppenhágá­ban nagy tömegdemonstrációk voltak, s ezek hatása kétség­telenül elsőrendűen érvénye­sült a parlamenti szavazásban. Másrészt arról is szó van, hogy a tőkés gazdasági világ­válság mind súlyosabban sújt­ja Dániát és koppenhágai ve­zető körökben mind gyakrab­ban vetik fel, hogy a NATO által követelt nagyobb hadi­kiadások akadályozzák, hogy az ország a kibontakozás útját kereshess se. A dán parlamenti döntés Washington számára olyan „vírust” jelent, amely más nyugat-európai államokra is átterjedhet. S ez aggodalmat is kelt máris NATO-körökben. Rámutatnak, hogy az általuk „madridi lázadásnak” neve­zett állásfoglalás is mily’ sú­lyos gondokat okozhat. Az tör­tént ugyanis, hogy az új szo­ciáldemokrata kormány kül­ügyminisztere Brüsszelben nem írta alá a közös közle­ményt, hanem külön nyilatko­zatban jelentette be, hogy egyelőre megállítja Spanyol- országnak a NATO-hoz való korábban elhatározott csatla­kozási folyamatát. Hasonlóan különvéleményét fejtette ki Görögország külügyminisztere is a NATO-közlemény több alapvető pontjáról, így a ra­kéták ügyéről. MIÉRT OLYAN JELENTŐS A SZOVJET—FINN TÁRGYA- LAS? ____________________ A szovjet—finn viszony ha­gyományosan jó, probléma- mentes, s mintájául szolgál­hat annak, hogy különböző tár­sadalmi rendszerű államok mily gyümölcsözően működ­hetnek együtt. Így Tyihonov szovjet mi­niszterelnök és Koivisto finn elnök e heti megbeszéléssoro­zata szervesen beilleszkedik a kapcsolatok folyamatos fejlő­Több mint fél évvel Libanon izraeli elözönlése után csekély a hitele Bejrútban annak a washingtoni ígéretnek, hogy a jövő hét elején visszatérő, megnövelt hatáskörrel felru­házott Philip Habib ezúttal hatékony nyomást gyakorol a mindenfajta csapatkivonás elől elzárkózó J'el-Avivra me­rev álláspontjának módosítása végett. Az amerikai külön­megbízott erőfeszítései — egybehangzó értesülések sze­rint — olyan részleges izraeli csapatvisszavonásra korláto­zódnak, amelynek eredménye­ként a háromhatalmi külföl­di csapatokkal megerősített li­banoni hadsereg ellenőrzése alá helyeznék a Bejrúttól dél­keletre fekvő drúz hegyvidé­ket, a hetek óta tartó falan- gista—szocialista fegyveres viszály színhelyét. Az elhúzódó, szokásos ren­dezés amerikai koncepcióját alátámasztva Ehud Barak tá­bornok,- az izraeli hadsereg tervezési csoportfőnöke pén­teken közölte, hogy fél évtől egy évig terjedő időszakra ter­vezik az izraeli megszálló csa­patok libanoni jelenlétét. Bejrúti politikai körökben élénk nyugtalanságot keltett Ariel Soron izraeli hadügymi­niszter New Yorkban elhang­zott fenyegetése, miszerint Amin Gemajel libanoni ál­lamfő hatalma mindaddig a saját palotájára korlátozódik, amíg nem írja alá a békeszer­ződést Izraellel. Befejeződött a Koivisto—Tyihonov találkozó Jól fejlődő Közös közlemény a megbeszélésekről Befejezte finnországi látoga­tását és hazautazott Helsinki­ből Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, szovjet kormány-, fő. Tyihonov Mauno Koivisto finn köztársasági elnök meg­hívására tett hivatalos látoga­tást. A szovjet kormányfő finn­országi látogatásáról nagy ter­jedelmű közleményt adtak ki. A tárgyalófelek megállapítot­ták, hogy a Szovjetunió és Finnország kapcsolatai gyü­mölcsözően fejlődnek továbbá két ország, a két nép érdeké­nek megfelelően. Részletesen foglalkozik a kö­zös közlemény nemzetközi kér­désekkel is. „A felek mélysé­ges aggodalmukat juttatták ki­fejezésre azzal kapcsolatban, hogy a világhelyzet kiélező­dött, megnőtt a nukleáris há­ború fenyegetése, folytatódik a fegyverzet felhalmozása — hangoztatja a közlemény. Le­szögezték: elsőrendű jelentő­sége van az egész emberiség számára annak, hogy meg­akadályozzák a nukleáris ka­tasztrófát, biztosítsák a világ­ban a szilárd és igazságos bé­két, fordulatot érjenek el a nemzetközi kapcsolatok meg­javítása terén, megőrizzék és megszilárdítsák az enyhülést. Feltétlenül szükséges, hogy va­lamennyi állam megfelelő po­litikai jószándékot és készsé­get tanúsítson a vitás kérdé­sek realista és konstruktív alapon történő megoldása iránt a békés egymás mellett élésé* az enyhülés szellemének meg­felelően.” A két fél ismét kinyilvání­totta, hogy tevékenyen kíván­ja elősegíteni Észak-Európa és a Balti-tenger térségében a béke és a stabilitás megőrzé­sét és megszilárdítását. Az észak-európai atomfegyver­mentes övezet létrehozására vonatkozó finn javaslat külö­nösen időszerű most, a nem­zetközi helyzet kiéleződése idején — szögezi le a közle­mény. A tárgyalásokat értékelve a két fél megállapította: azok elősegítették a baráti kapcso­latok. a kölcsönös bizalom, a minden oldalú jószomszédi kapcsolatok, továbbfejlődését a két ország között. A PAP washingtoni jelentése Újabb lengyelellenes lépés Az amerikai kormányzatnak mit sem számítanak Lengyel- ország érdekei, az úgynevezett lengyel ügyet Washingtonban csak és kizárólag az Egyesült Államok globális politikájának eszközeként kezelik. Ezt hangsúlyozza a PAP len­gyel hírügynökség washingtoni tudósítója a központi lengyel lapok szombati számában azzal kapcsolatban, hogy Ronald Reagan amerikai elnök pénte­ken nyilatkozatot írt alá a len­gyel néppel való úgynevezett szolidaritási napról és a „Len­gyelországért való imádkozás­ról”. Brandt nyilatkozata Valószínűtlen a Willy Brandt, a Német Szo­ciáldemokrata Párt elnöke, a brémai rádiónak szombaton adott interjújában azt a véle­ményét hangoztatta, hogy a Szabaddemokrata Pártnak és a zöldeknek kevés esélye van jövő márciusban a nyugatné­met parlamentbe való bejutás­ra. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a CDU—CSU és az SPD között alakul ki fej­fej melletti verseny a márciu­si országos választáson — je­lentette ki Brandt. Az SPD el­nöke „teljesen értelmetlennek” minősítette a CDU—CSU és az Szibéria—Nyugat Európa-gázvezeték Felgyorsult építkezés A tervezettnél gyorsabban halad a Szibériát Nyugat- Európával összekötő 4451 ki­lométer hosszú gázvezeték szovjet szakaszának építése. Szombatig az építők 1500 ki­lométernyi csövet fektettek le. Mint Anatolij Veszeljov, a Szovjetunió kőolaj- és gázipari vállalatépítési miniszterének helyettese a Nyegyelja című hetilap tudósítójának elmond­ta: az építkezésen dolgozó mintegy húszezer embernek rendkívül nehéz körülmények­kel kell megbirkóznia. A szibériai szakaszon nyá­ron a mocsaras, télen a fagyott talaj teszi igen bonyolulttá a munkát, a vezetéket az Urál és a Kárpátok hegyláncain kell keresztülvezetni. A vezetékből 150 kilométernyi esik olyan vi­dékre, ahol állandóan fagyott a talaj. 700 kilométer hosszú a mocsaras területre és 545 ki­lométer a hegyvidékre jutó szakasz. 417 esetben kell alag­utat fúrni közutak és vasútvo­nalak alatt, és 560 kisebb-na- gyobb vízakadályt kell legyőz­ni. A vezeték 200 kilométeren át folyómederben halad, a nagy folyók közül átszeli az Obot, Volgát, Kámát, Dont, Dnye­pert és Dnyesztert SPD összefogására épülő nagy- koalíciót felvető javaslatokat. Ugyanakkor hozzátette: az N3ZK-ban kialakulhat „vala­mikor” olyan válsághelyzet, amely szükségessé teheti a két nagy párt „időleges együttmű­ködését”. Mint a tudósító írja, jellemző módon a Fehér Ház újabb, Len­gyelország érdekeit semmibe vevő rendezvényére a lengyel emigráció jobbszárnya kép­viselőinek, valamint a Szoli­daritás egyes volt munkatár­sainak körében került sor. Rea­gan megismételte Lengyelor­szággal szembeni eddigi poli­tikájának összes fő tézisét, amelyek lényege az, hogy Len­gyelország a szükségállapot be­vezetése nyomán letért a wa­shingtoni kormányzat által kí­vánatosnak tartott (egyben az ország jövőjét fenyegető)- út­ról. Az amerikai elnök félre nem érthető módon közölte, hogy szó sem lehet a Lengyel- ország ellen elrendelt külön­féle szankciók visszavonásáról, amíg Varsó nem teljesíti a Washingtonban megfogalma­zott feltételeket. A lengyel hírügynökség Je­lentéséhez fűzött rövid kom­mentárjában a Rzeczpospolita, a lengyel kormány lapja meg­állapítja, hogy az amerikai el­nököt szemmel láthatólag ide­gesíti a lengyelországi helyzet stabilizálódása. Megnyugtató orvosi vizsgálat Kitüntették az űrhajósokat A világűrben végzett mun­kája elismeréseként a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Anatolij Berezovoj parancsnokot a Szovjetunió Hőse címmel és Lenin-renddel tüntette ki. Berezovoj meg­kapta a Szovjetunió Űrhajósa kitüntető címet is. Valentyin Lebegyev fedélzeti mérnök másodszor kapta meg a Szov­jetunió Hőse címet jelképező aranycsillagot és a Leniri-ren- det. A Legfelsőbb Tanács el­nökségének rendelete értel­Helyhatósági választások Portugáliában Három párt erőpróbája Vasárnap helyhatósági vá­lasztásokat tartanak Portugá­liában. A városok, járások, községek tanácstagjainak het­venezer helyére, 14 párt és pártszövetség 250 ezer jelölt­je pályázik. Lisszabonban egyöntetű a vélemény, hogy a mostani vá­lasztáson többről van szó, mint egyszerű helyi tisztújí­tásról. A szavazati joggal ren­delkező több mint hétmillió állampolgár választ ad arra a sokakat foglalkoztató kérdés­re: érvényesül-e helyi szinten is a törvényhozó és vágrehai- tó hatalom utóbbi években ta­pasztalható jobbra tolódása. Szélesebb értelemben Nyugat Európa egyik leghaiadóbbn ik számi tó alkotmányán ik. az 1974-es áprilisi forradalom vívmányainak védelméről, a demokratikus intézmények megtartásáról van szó. Ha ugyanis a vasárnapi választá­son balratolódás lesz érzékel­hető, Eanes elnök felülvizs­gálhatja a politikai erőviszo­nyokat, s a kialakult új hely­zetnek megfelelően esetleg fel­oszlathatja a parlamentet. A mostani választás — u korábbi évekhez hasonlóan — lényegében a három nagy po­litikai erőcsoportosulás próbá­ja lesz. A kormányzó jobbal dali Demokratikus Szövetség (AD), a belső vitáktól szenve d.5 Portugál Szocialista Pár1 (PS) és a baloldalt tömöríti" Egyesült Népi Szövetsée (APU) — amelynek fő ereje a Kommunista Párt — hívja ur­nákhoz a »választókat. mében Lebegyev szülőhelyén felállítják az űrhajós mell­szobrát. Mint Anatolij Jegorov, az űr­repülések orvosi programjának egyik irányítója, újságíróknak nyilatkozva elmondta, Berezo- vojék beszámolója és a leszál­lás utáni első gyors orvosi vizs­gálat eredményei alapján meg­állapítható, hogy a két koz­monauta jó egészségi állapot­ban tért vissza rekordhosszú­ságú útjáról. ‘ több mint hat­hónapos űrutazás során Bere­zovoj két, Lebegyev pedig há­rom kilogrammot veszített ugyan súlyából, de ez messze a megengedett normán belül van. • r» v a~Csak Föviden...u A MAGYAR VÖRÖSKE­RESZT csütörtök óta Laosz- ban hivatalos látogatáson tartózkodó küldöttsége pén­teken átadta laoszi tesj- vérszer vezetőnek hazánk gyógyszereket és orvosi beren­dezéseket tartalmazó küldemé­nyét, A KÍNAI NÉPFRONT 16 na­pos tanácskozása véget ért szombaton Pe .ingben. A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Tes- lülct (népfront) 5. országos bi- íoltságának 5. ülésszaka módo­sította 1976-as szervezeti sza­bályzatát, és politikai határo­zatot fogadott el, köz.össéget vállalva a pártkongresszus és a parlamenti ülésszak-dönté­seivel.

Next

/
Thumbnails
Contents