Pest Megyei Hírlap, 1982. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-10 / 290. szám

• • ülést tartott a Minisztertanács A jövő évi népgazdasági terv és költségvetési tervezet Az idei áruellátás tapasztalatai PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEÓYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM, 290. SZÁM Ára: 1,40 forint 1982. DECEMBER 10.. PÉNTEK * Kádár János a Magyar Nemzeti Bankba látogatott Népünk támogatja politikánkat A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén elfogadta az 1983. évi népgazdasági tervet, kijelölte a végrehajtással összefüggő kor­mányzati tennivalókat, egyide­jűleg jóváhagyta a hitelpoliti­kai irányelveket. Megvitatta az 1983. évi állami költségvetésről szóló törvény tervezetét és úgy határozott, hogy a javaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A kormány megtárgyalta és elfogadta a Csongrád megyei Tanács végrehajtó bizottságá­nak saját munkájáról, a megye Tegnap délután avatták fel ünnepélyesen Százhalombat­tán a városi sportközpont újabb objektumát, az impozáns edzőcsarnokot. Az ünnepség, melyen részt vett Balázs Gé- záné, az MSZMP városi bizott­ságának első titkára, valamint Turóczy Béla, a Pest megyei Tanács Sporthivatalának elnö­ke is, délután 3 órakor a sport­iskola növendékeinek tornabe­mutatójával kezdődött. Ezt kö­vetően Szekeres József, a vá­rosi tanács elnöke méltatta az építésben részt vevők munká­ját. Az edzőcsarnok átadásával teljessé vált a városi sportköz­pont, s egy hét esztendeje tartó munkasorozat zárult le. Alig van Százhalombattán olyan üzem vagy intézmény, mely lei ne vette volna részét ebből a nagyarányú társadalmi vállal­kozásból. Egyetlen adat ennek bizonyságára: 15 millió 800 ezer forintot tett ki az itt vál­lalt és végzett önkéntes munka értéke. A 2 ezer 500 négyzet- méteres edzőcsarnokban egy negyvennyolcszor huszonki­lenc méteres játéktér jelenleg kézi-, kosár- és röplabdamér­kőzéseknek ad helyet, de ké­sőbb mindenféle teremsportra : társadalmi-gazdasági helyzeté­ről és a VI. ötéves terv­ben foglalt feladatok végrehaj­tásának menetéről adott beszá­molóját. A Minisztertanács el­ismerve az eredményeket, fel­hívta a végrehajtó bizottságot, hogy tegyen további erőfeszíté­seket a tanácsi munka demok­ratizmusának fejlesztésére, a megye szellemi és anyagi erő­forrásainak teljesebb kihaszná­lására, a lakosság életkörülmé­nyei javítására. Kötelezte a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a végrehajtó bizottság feladatainak eredményes meg­alkalom nyílik majd. A játék­teret hatszáz szurkoló számára készült, mozgatható elemekből álló nézőtér fogja közre, s igen korszerű kiszolgálóhelyiségek sora várja az idelátogató játé­kosokat: a hat — mosdóval és zuhanyozóval felszerelt — já- tékosi öltöző mellett 3 bírói öl­töző, továbbá orvosi szoba, stúdió, műhely, szertár, büfé, oldásához nyújtsanak hathatós segítséget. A kormány jelentést hallga­tott meg az idei áruellátás ta­pasztalatairól, egyben áttekin­tette a jövő évi felkészüléssel összefüggő feladatokat Is. Kö­telezte az illetékeseket, hogy minden szükséges intézkedést tegyenek meg a kiegyensúlyo­zott áruellátás fenntartására. A Minisztertanács a szénbá­nyászati vállalatok önállósá­gának további növelése céljá­ból 1982. december 31-i hatály- lyal megszüntette a szénbányá­szati koordinációs központot, valamint a szénbányászati igazgató tanácsot, és tudo­másul vette, hogy a bánya- vállalatok bányászati egyesü­lést létesítenek a közös felada­tok összehangolására. A kormány tudomásul vette a vaskohászati vállalatok ez évi tevékenységéről adott tájékoz­tatást és megerősítette azokat az intézkedéseket, amelyek cél­ja a kedvezőtlen külpiaci ha­tások mérséklése, a vállalatok exportképességének javítása. Ma: 2. oldal: Egyetemes embeí jogok 3. oldal: Crossbar-központ Szentendrén 4. oldal: Kerámiák ajándékba Zebrán gázolt az autós 8. otdal: Jugoszláviára várva A bátrabbak lóra ültek 7—8. oldal: Rádió-, tv-műsor a jövő hétre A Szaljut—7 űrállomásról Leszálláshoz készülődnek Pénteken tér vissza a földre Anatolij Berezovoj és Valen- tyin hebegyev, miután teljes egészében végrehajtották a Szaljut—7 űrállomás fedélze­tén a számukra előírt tudomá­nyos kutatóprogramot. raktár és ruhatárak találhatók az épületben. Az avatóünnepséget köve­tően került sor az első mérkő­zésre is: az új csarnokban a Dunai Kőolaj (DKSK) és a Ta­tabányai Bányász NB I-es ké­zilabdacsapata játszott. T. I. (A mérkőzésről részleteseb­ben tudósítunk a 6. oldalon.) Kádár János, m Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön a Magyar Nemzeti Bankba látogatott. Kíséretében volt Havasi Fe­renc, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendégeket Tímár Má­tyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Szűcs Ist­vánná, az MSZMP V. kerületi Bizottságának első titkára és Horváth J. Zoltán, az MNB pártbizottságának titkára fo­gadta. Kádár János találko­zott az MNB elnökségének tagjaival, vezető munkatársai­val, valamint az intézmény párt- és tömegszervezeti veze­tőivel. Tímár Mátyás tájékoztatót tartott a bank feladatairól, jövő évi tennivalóiról, a nem­zetközi pénzügyi helyzetről és annak magyar vonatkozá­sairól. Elmondotta: a bank munkáját nagyban segítette, Csütörtökön ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezetője. A testület meghallgatta Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az Csütörtökön a két űrhajós a visszatérő Szojuz T—7 űrhajó fedélzeti rendszereit ellenőriz­te, s a leszállóegységbe átrak­ták a kutatások és kísérletek eredményeit tartalmazó anya­gokat, a munkaterembe pedig átvitték az elhasznált berende­zéseket. Az űrhajósok magukkal hoz­zák a földre a repülés adatait és eseményeit rögzítő doku­mentációt, á fénykép- és film­felvételeket, a biológiai kísér­letekhez használt tartályokat és az egykristályos felvezető anyagot tartalmazó ampullá­kat. A földre továbbított adatok szerint a két űrhajós jól érzi magát, a Szaljut—7 űrállomás­ból, a Szojuz T—7 és a Prog- ressz—16 űrhajókból álló ür- komplexum repülése kiíogas- talanul folytatódik. hogy a megtett intézkedések hatására javult a magyar gaz­daság teljesítőképessége. Hor­váth J. Zoltán a bank kom­munistáinak politikai munká­járól, a mozgalmi élet tapasz­talatairól számolt bj. A tájé­koztatókhoz kapcsolódva köz­vetlen hangú, sokoldalú be­szélgetés alakult ki, majd Ká­dár János kért szót. A Központi Bizottság első titkára megköszönte a szívé­lyes fogadtatást, elismeréssel szólt a Magyar Nemzeti Bank dolgozóinak tevékenységéről, a pénzügyi munka megnöve­kedett szerepéről. Tolmácsol­ta a Központi Bizottság üdvöz­letét és sok sikert kívánt a bank minden dolgozójának. E kollektívának — mondotta — része van abban, hogy a Köz­ponti Bizottság legutóbbi ülé­sen megállapíthatta: az ország eleget tesz nemzetközi fizeté­si kötelezettségeinek. Kádár János szólt a gazdasági épí­tőmunka, a tartós egyensúly MSZMP KB december 1-1 ülé­séről, majd Juhász Andrásnak, a KISZ KB titkárának előter­jesztésében megvitatta és meg­határozta a KISZ feladatait a munkásifjúság körében. A vi­tában részt vett Sólyom Fe­renc, a SZOT titkára, valamint az MSZMP KB Ifjúsági Bizott­ságának és a KISZ KB Ifjú­munkás Tanácsának több tag­ja is. Miként az ülésen hangoztat­ták, a munkásifjúság a KISZ legnagyobb forradalmi hagyo­mányokkal rendelkező politi­kai ereje, amely meghatározó módon befolyásolta az ifjúsá­gi szövetség tevékenységét. Valamennyi üzemi, munkahét lyi KISZ-szervezet dolga és felelőssége ma is úgy tevé­kenykedni, hogy tovább növe­kedjék a KISZ befolyása a munkásifjúság körében. A munkásfiatalok csaknem 27 százaléka tagja a KISZ-nek, szervezettségük 1975 óta 6 százalékkal növekedett. A Laoszi Szolidaritási Bi­zottság küldöttsége — amelyet Phao Phimphachanh, a vien- tianei tanács elnöke, a Laoszi Szolidaritási Bizottság elnök- helyettese vezet — szerdán lá­togatást tett a hernádi Március 15. Mezőgazdasági Tsz-ben, majd dr. Mondok -Pál, a Pest megyei Tanács V. B. elnöke fo­gadta a delegációt. Tájékozta­tást adott a megye tanácsszer­veinek tevékenységéről, a nép­frontbizottságokkal való együtt­működésről. Csütörtökön Papp Anna, az MSZMP KB alosztályvezetője fogadta a küldöttséget. Szívé­Anisz Ilasszan Jahja, a Je­meni Szocialista Párt KB tit­kára, a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság miniszter­elnök-helyettese az MSZMP Központi Bizottságának meg­hívására december 4—9. kö­zött küldöttség élén látogatást tett hazánkban. A vendéggel, akit fogadott Havasi Ferenc, az MSZMP Po­biztosftásánalk előttünk álló, az 1983-as tervben is megsza­bott teendőiről. A feladatok nem könnyűek, de bizakodóak vagyunk — mondotta. — Tör­ténelmünk már bebizonyítot­ta: népünk támogatja politi­kánkat, helytáll nehezebb kö­rülmények között is. Pillangószelep Az Ipari Szerelvény- és Gép­gyárban többek között pillan­gószelepeket is gyártanak. A távfűtéshez, olaj-, gáz- és víz­vezetékekhez nélkülözhetetlen­né vált tolózárakat fogják fel­váltani. A gyárban az idén mintegy harmincmillió forint értékben gyártanak pillangó­szelepeket. lyes, baráti légkörben kölcsö­nösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, tapasz­talataikról, feladataikról a szo­cializmusért, a békéért vívott nemzetközi küzdelemben. A zárómegbeszélésen a Ma­gyar Szolidaritási Bizottság tárgyalóküldöttségével — Har­mati Sándor elnökkel és Sütő Gyula titkárral — összegezték a küldöttség látogatásának ta­pasztalatait, és megvitatták a két bizottság jövő évi együtt­működésének feladatait, mód­szereit. A küldöttség csütörtökön el­utazott hazánkból. litikai Bizottságának tagja, a KB titkára, megbeszélést foly­tatott Ballai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályá­nak vezetője és Faluvégi La­jos miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnö­ke. A déljemeni küldöttség csü­törtökön elutazott Budapest­ről. Az Impozáns létesítményben elsőként a városi sportiskola növendékei mutatkoznak be. Halmágyi Péter (elvétele KERESKEDELEM 0 ** sszességében kígyensú- lyozott volt ajakosság áruellátása az év fo­lyamán — állapította meg a Minisztertanács csütörtö­ki ülésén. " Különösen a fontosabb élelmiszerekből és élvezeti cikkekből ítél­ték jónak az idei kínála­tot, s megállapították, hogy Javult a diabetikus készítmények, a sör és az olcsóbb borok választéka is, ami korábban sok gon­dot okozott a kereskede­lemnek és a lakosságnak egyaránt. Ruházati cikkekből egész évben elegendő volt az igények kielégítéséhez szükséges árualap, a keres­let azonban az elmúlt évek­nél mérsékeltebbnek bizo­nyult. Ez főként abból adó­dott, hogy viszonylag kevés volt az üzletekben a kere­sett, korszerű, divatos ter­mék s — különösen a ci­pőkre — továbbra is gyak­ran fordultak elő jogos, a minőséggel kapcsolatos ki­fogások. A kereskedelem legfon­tosabb feladata jövőre az ellátási színvonal minősé, gének. megtartása, a vá­sárlóerő és az árualap kö­zötti összhang megterem­tésének elősegítése. Emel­lett követelmény az fs, hogy ahol lehetséges, a la­kosság igényelt az előző évekhez képest jobban ki­elégítsék. Kiemelt kereske­delempolitikai cél, hogy a lakosság alapvető ellátását szolgáló termékekből a megfelelő választék mellett folyamatos kínálat legyen, s a fogyasztási cikkek mi­nősége összhangban le­gyen az árakkal, bővüljön az olcsóbb termékek kíná­lata az alacsonyabb jöve­delműek számára. A hazai termelők kíná­lata és az importbeszerzé­si lehetőségek ismeretében jövőre az ez évihez hasonló színvonalú ellátás várható élelmiszerekből Bár a ja­vulás mellett számolni kell azzal is, hogy a szezonidő­szakban sörből változatla­nul nem lesz elegendő, s a javulás ellenére a kereske­delem nem tudja majd fo­lyamatosan kielégíteni az igényeket diabetikus ké­szítményekből, édesipari lisztesárukból sem. Ruhá­zati cikkekből biztosítható jövő évre a megfelelő áru­ellátás, s megvan a lehető­sége annak, hogy a keres­kedelem kövesse a változó igényeket, divatosabb ter­mékeket kínáljon a vá­sárlóknak. Vegyes ipar­cikkekből ugyancsak az ideihez hasonló árukínálat várható, néhány vasáruból, műszaki cikkből és építő­anyagból — víz- és gázve­zeték acélcső, hűtőszek­rény, kisméretű tégla, egyes vasbeton födémszer­kezeti anyagok — a meny- nyiségi és választékhiányok valószínűleg jövőre sem csökkennek. M ivel a kereskedelem a fogyasztási cikkeket döntően a hazai ter­melőktől szerzi be, a folya­matos ellátás biztonsága érdekében fokozottabban megköveteli majd a szer­ződéses fegyelmet, s a ko­rábbinál nagyobb figyelmet fordítanak arra is, hogy csak megfelelő minőségű termékeket vegyenek át az ipartól. A kereslet-kínálat egyensúlyának javítására a kereskedelem aktívabb szerepet vállal a termelte­tésszervezésben, valamint saját termelőtevékenységé­nek bővítésében Is. Társadalmi összefogással Edzőcsarnok Százhalombattán A tnunkásifjúságról Tanácskozott a KISZ KB Felkeresték a hernádi Március 15. Tsz-t Elutazott a laoszi küldöttség 0 T É LET /■

Next

/
Thumbnails
Contents