Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. NOVEMBER 20., SZOMBAT Pozitív és negatív érdekeltség a PÁÉV-nál Háttéripar nélkül bajos boldogulni Beszélgetésünk rendhagyó módon kezdődik; az újságírót faggatják: — Van kocsija? — Igen. — Milyen márkájú? — Trabant. — És hol javíttatja? — Hát..., egy szervizbe hordom. Már, ha nagyon muszáj. — És magnetofonja van? — Igen. Magyar? — Persze. Egy hároméves rádiós Videoton-késziilék. De rossz vásárt csináltam vele. Már egy hét használat után bedöglött... — És? Hova vitte? — Volt rá természetesen garancia. Így az egyik kijelölt belvárosi szervizbe. Vagy háromszor is, mire végre rendesen működött. — Nem értem! A Trabantja javítását nem az NDK-beli gyártótól kérte? És a magnó? Eszébe sem jutott, hogy a székesfehérváriaknál reklamáljon? Hogy lám, milyen selejtes terméket adtak ki a kezükből? J Az utolsó kérdés természetesen költői, ám a többi sem valami ^ jókedvből fakadó élcelődés. Czetl Istvánnal, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat főméről nőkével ugyanis valóban nem vidám csevegésre készültünk föL Mert a téma, ami most terítékre kerül az úgynevezett kényesek közé tartozik. Húsba vágó. sokakat érintő. A kérdés ugyanis az: érdekeltek-e és mennyire, az építőipari vállalatok a garanciális javítások mielőbbi elvégzésében? Szervizhálózat — Igazságos-e, hogy Magyarországon nincs még egy iparág, a miénken kívül, amelyben a garanciális javítási kötelezettség is' a gyártóra hárul? — indít ismét a főmérnök, mielőtt megszólalhatnék. — Lásd, gépkocsi, magnetofon, hűtőgép és a sok-sok féle híradásteshnikai és háztartási készülék. Hiszen ismert a gyakorist: o termelők szervizhálózatot építettek ki, azt meghatározott pénzösszeggel finanszírozzák és aztán elszámolják termelési költségként. Vagyis, az áru árába beépül a garanciális javítás feltételezett értéke Is, ezt vállalja a gyártó. Ezzel szemben nekünk, építőknek, magunknak kell — a napi, nem kevés kötelezettségünk mellett valamiképpen, még az évekre visszamenő garanciális javításokkal is bajlódnunk. Gondolja, hogy ez tehát csupán pénzkérdés? Csak az a baj, hogy hol van a szükséges munkaerőbázisa a kivitelezőknek? — Jó. nézzük sorjában! A PÁÉV idén milyen értékű garanciális javíást tud maga mögött? — Szeptember 30-ig 4 millió forintot „dolgoztunk föl”, de ezt hadd egészítsem ki egy szemléltető adattal: vállalatunknak 496 lakást kell átadnia 1982-ben, valamint 786 lakást magába foglaló épületeknél vártak ránk a régebbi reklamációk orvoslásai. megszüntetésük. Kell ehhez kommentár? — Kell. A közvélemény sokszor kifogásolja — általában — az építők, maradjunk most szándékkal a lakásépítőknél — munkáját. Hibák tömkelegét jelzik-sorolják a lakók, amint birtokba vették régen várt, új otthonaikat. A PÁÉV tapasztalatai szerint, melyek a leggyakoribb kifogások. panaszok? többit később a szállítók küldik. Az ajtókat, a beépített bútorokat, karnisokat. meg mindent, ami kell. S hogy azok nem voltak kellőképpen kiszáradva? Utólag ez kit érdekel’ Mármint a szegény lakókon kívül? Mert aztán csak rajtunk csattan az ostor: hogy hézagosak lettek a keretek, besüvít a szél. nem záródnak jól az ablakok, az ajtók és hasonlók. Megtehetnénk, hogy minden egyes zárat kipróbálunk, szétszedünk, vagy visszaküldünk netán. A javítgatásra alig van munkásunk, ami pedig a hibás áru. kellék visszaszállítását illeti, hát megnézhetnénk magunkat. Mert aztán leshetnénk az újabb megrendelt tételek megérkezését. Nemcsak a PÁÉV érzi: ki vagyunk szolgáltatva a háttériparnak. erős fényben szabdalják föl a szőnyegpadlót a szükséges méretekre és összepasszítják az azonos színárnyalatokat. Mert egyetlen tekercsben is előfordul színeltérés. Aztán konténerbe kerül az egyes lakásokra szabott kellék hogy később már ne keveredhessen. Ezzel a módszerrel bizonyosan sok utólagos reklamációt megelőzhettünk már. Persze azért van egy érdekes dolog a szőnyegpadlókkal is. Reklamálnak például valahonnan. hogy menjünk, nézzük meg, mert el vékonyodott, elkopott. Ez bizony igaz is. Csak kérdés, hogy — kis lakásokról van szó, ahol szinte mindig ugyanaz a felület van kitéve a kopásnak, hiszen csak azon a részen járhatnak — valóban menynyiben fogható ez föl minőségi hibának. Mert az anyaghiba utólagos — néhány évi használat után — bizonyítása, hát, enyhén szólva, megkérdőjelezhető. — Drágák a lakások a tulajdonosok vagyont fizetnek értük. Nem jogos, ha a pénzükért kifogástalan minőséget igényelnek? Sok reklamáció — Mintha még mindig, nem lenne vége a hiba-listának ... — Nincs is. Rengeteg a reklamáció a víz- és a villanyszerelvények miatt. Utóbbiak tömegét is magunk javítgatjuk, szétszedegetjük. De ki győzi ezt energiával? És ami például a W. C.-tartályokkal és -öblítő rendszerekkel előfordulhat, már komédiába illik. Van ahol tízszer szólnak, hogy rossz — és lehet, hogy az újonnan fölszerelt-kicserélt is csak egyetlen napig jó. Tényleg ez mind a kivitelezők hibája, ön szerint is? — Ne passzoljunk tovább minden labdát! Miről tehet a vállalat? Vagyis mit kerülhetne el? — Mi esztétikai megjelenésként foglalunk össze egy lakásnál — több dolgot. Például: a tapétázást, a mázolást, a szőnyegpadló simaságát, a gumiszélek tökéletes rögzítését és ilyesmit. E téren valóban sok múlik rajtunk, ha nem is minden. Nemrégiben létrehoztunk egy kifejezetten szőnyegpadlószabász részleget a központi telepünkön. Ott igen-igen — Látja, ez az! Mi is politikai kérdésként kezeljük, hogy évenként, amennyire erőnkből telik, haladjunk a garanciális javításokkal, hogy az embereknek jó legyen a közérzetük. De hosszú esztendők alatt felhalmozódott hibák kijavítása vár ránk. És itt térhetek vissza az eredeti kérdésre: érdekeltek vagyunk-e? Elsősorban ezért, mert nekünk sem kellemes, ha szidnak bennünket, építőket, mi elégedett lakókat szeretnénk tudni mindenütt. És nem igaz. hogy van olyan cég. amely szántszándékkal rossz lakásokat hozna létre. Ezt mi pozitív érdekeltségnek nevezzük, de van negatív is. — A négymilliós költségre gondol, ami nyereség is lehetne? — A Magyar Közlöny júniusi számában jelent meg egy rendelet, de visszamenőleg-, január elsejétől lépett életbe, s ez kimondja, hogy ha túllépjük a megengedett mértéket, a szavatossági-garanciális javítások költségei után is 45 százalékos nyereségadót kell fizetnünk. De hadd idézzem szó szerint: „Az árban érvényesített garanciális fedezetet meghaladó garanciális költségek összegével, ha arra a garanciális alap nem nyújt fedezetet — növelni kell a nyereségadót...” És, ha most még arra kíváncsi, mennyi a PÁÉV-nak Partnereket keresnek — Elsőként említem: a beázást. Nekünk a tetőszigetelésre 5 év garanciát kell vállalnunk. Ez jóval hosszabb, idő, mint amennyit mi kapunk — a szigetelőanyagot készítőktől. Ez nem alapvető ellentmondás? No. nem mintha igyekeznénk kibújni a saját felelősségünk alól. Jól kell — kellene mindenütt szigetelni. Mit gondol, jelenleg hány szakemberünk van? Meglepődik: az egész PÁÉV-nak összesen hét szigetelő szakmunkása van. Soroljam, hány helyen dolgozunk egyszerre Pest megyében? Ide értve a garanciális javításokat is? Ugye, hogy ez képtelenség? Kínáljuk mi már a munkát „fűnek-fának”. — szabadárasként is! —. bevonunk szívesen kisiparosokat és kilincselünk a helyi költségvetési üzemeknél. Hát, nem túl sok sikerrel. De a saját embereinknél is kísérletezünk valamivel Az a tetőszigetelő brigád, amely után egy év elteltével nem jelentenek be beázást — megkapja, jutalomként. azt a teljes munkaoeret. amit egyszer már kifizettünk nekik. Talán ez jelent majd valami ösztönzést. — És a többi hiba? — Nincs megteremtve kellőképpen a kivitelezést kiszolgáló építőipari háttéripar. Most konkrétan a nyílászárókra és a szerelvényeikre célzok. Egy részüket ugye nedvesen már a házgyárakban beépítik. A Vállalkozó vállalatok Ezerkilencszáznyolcvankettőben a gazdaságpolitikai újságíró lépten-nyomon azt a szót hallja: vállalkozás. S meglepő — bár üdvös módon, nem csupán az örvendetesen szaporodó kisvállalkozások ürügyén hallja oly sokszor e szót, hanem egyre inkább közép- és nagyvállalatok kapuin belül is. Üdvös — írtam —, hiszen ki ne tudná ma már, hogy az utóbbi évek megsűrűsödött gazdasági helyzetében mily nagy szükség van a valóban vállalkozó vállalatokra. Szajkózzuk eleget. Annyit legalábbis, hogy immár az újságolvasó könyökén is csak úgy sorjáznak kifelé a divatos fogalmak: termékszerkezetváltás és differenciálás, piac és rugalmasság, kockázatvállalás és vállalkozó készség stb stb. S a meglepő: a kicsik szóhasználatát oly természetességgel vették át a nagyok, mintha nem lett volna nevük addig is — vállalat. Kimondhatóvá lett egy szó, s ahogy az lenni szokott, másról sem beszélünk. Ám közben telikmúlik az idő, s ott, ahol e szónak a legtöbb értelme volna — ott leginkább csak beszélnek róla. Vállalat — vállalkozás; mi a különbség? Semmi — mondja ma sok gazdasági vezető, s jól begyakorolt, divatos mondatokkal töltenék meg az újságíró noteszát. Akinek tolla akkor kezd lekonyulni, amikor rájön: nem mindenki gondolja komolyan. Sok interjúban és riportban olvasható, de még több interjú — és riportkészítés utáni beszélgetésben bukkannak fel újra és újra a szakállas, évtizedes panaszok; még mindig az a hűbelebalázs megrendelő, az a patópál külkereskedő, az a csúnya, váratlan ár-, szabályozó- és mindenféle gyors változás az „igazi” oka annak, ha mégsem megy olyan jól a vállalatnak. Az Ipari Minisztérium tavaly érdekes kísérletet folytatott (az összegzés az Ipari Szemle 1982/3. számában olvasható). Több vállalatot arra kértek fel, hogy készítsen úgynevezett stratégiai tervet. Volt közöttük olyan, ahol foglalkoztak már e korszerű, az intenzív fejlődés követelményeinek jól megfelelő tervezési módszerrel, s volt, ahol még nem is hallottak róla. Most csak a tanulságokról szóljunk: minden hangzatos célmegjelölés ellenére, a vállalatok nem foglalkoztak például a termék-életgörbe számításokkal (vagyis, a várható piaci helyzet alakulásával), a jövő, mint gazdaságpolitikai — és számítható! — fogalom alig kapott helyet a tervekben (de hát, akkor miért terv!?), nem elemezték a verseny-Metamorfózis *r~ . /’'íp ife SlÉÉ U%ÉI§ ‘J.A;: f jifi I § tmi4 R. Kiss Lenke szobra az idei garanciális javítási fedezete, tehát alapja, megmondhatom: egy 1970-es határozat értelmében 1982- ben másfél millió forint körüli öszszeg. — A vállalat igazgatója többször hangsúlyozta már: nem pereskednek a Pest megyei állami építők. Gondolom, ezt igazolja a háromnegyed évi 4 millió is. Amely még tovább gyarapszik év végéig. Valóban minden reklamációt elfogadtak idén ? — Egyetlen folyamatban levő perünk van. Ügy vélem, érdekli a lap olvasóit is. Mert mi nem akartunk társak várható akcióit, mint ahogy nem foglalkoztak azzal sem, hogy miképpen kell reagálniok a „váratlan” változásokra (amelyek jó része szintén előre látható). A legtöbb tanulmány sóikat foglalkozott viszont a vállalat nehéz helyzetével, szűkös anyagi lehetőségeivel. Magyarán szólva — ahogy arra számítani lehetett — a valós, korszerű stratégiai tervek helyett a felettes szerv, a minisztérium részére teljesítendő kötelező feladatok, panaszgyűjtemények készültek el. A divatos mondatok persze egyetlen „terv”-ből sem hiányoztak. A divattal az a baj, hogy tudjuk: külsőség. A gazdasági életben azonban sajnos a puszta szóvirágokból legfeljebb meztelen propaganda lehet — forint nem. A vállalatok legtöbbször a környezetre hárítják a felelősséget, nem véve észre, hogy mindegyikük „környezete” egy vagy több másik vállalatnak. S ma már a „szabályzókra” vagy a kooperáló partnerekre sem lehet mindent ráfogni. Talán illenék elárulni, hogy mely vállalatok szerepeltek ebben a kísérletben gyengén? Ez viszont nem divat. Nem tette meg a tanulmány sem. Mert ezt senki nem teszi ki az ablakba. KOLOSSÁ TAMÁS ezúttal sem bíróság elé menni, csak hiába próbáltunk egyezséget kötni. A dunakeszi Barátság útján levő 128 lakásról van szó. ahol nem kevesebb, mint 2 és fél millió forintot követelnek tőlünk. Ez lakásonként ugye körülbelül 20 ezer forint. Elhiszi, hogy jogos lehet ilyen mértékű garanciális javítási igény? De. mi nem egy az egyben tiltakoztunk, hanem kértük, hívjanak külső szakértőket. Ebbe sem egyeztek bele. bírósági döntéshez ragaszkodnak. Azért van egy érdekesség ennél a bizonyos dunakeszi épületnél is. Nevezetesen az, hogy felettes szerveink közreműködésével, alvállalkozók segítettek nekünk — a határidő betartásában. Nem kisebb cégeket jelöltek ki, mint a jóhírű Országos Szakipari Vállalatot, a CSÖSZER-t, valamint a Villanyszerelőipari Vállalatot. Gondolja, hogy mindhárman a leggyengébb szakembereikkel végeztették el az összes belső szakipari munkát? Lehet ez mentség ? A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat gárdája 1972 óta — nem számítva az idei mennyiséget — 8139 lakást épített. (Természetesen sok más fontos egyéb létesítményt is, amelyekről ezúttal szándékosan nem esett szó.) Közben a létszámuk évről évre több száz fővel csökkent A legjobb szakmunkások kerestek könnyebb megélhetési lehetőséget. Lehet ez mentség, magyarázat? Ha a lakókat, az érintetteket kérdeznénk. bizonyosan határozottan tiltakoznának. Van azonban abban is sok igazság, amit Czetl István mondott. Például, amit az építőipari szervizhálózat létrehozását illeti. És újdonság sem lenne, hiszen határainkon túl is találni rá példákat. S az említett kiszolgáltatottság. Ez sem egyetlen főmérnök elkeseredett véleménye — országos jelenség és gond. Jó lenne, ha fölfigyelnének erre az illetékesek. Pontosítva: a hazai építőipar felelősei, irányítói. És lehet ugyan, hogy napjainkban ts .van életben egy olyan sor rendelet, amely az építőipart kiszolgáló anyag- és kellékeket gyártókat szorftja-ösztönzi. de hogy azokat nem tartják be. az is bizonyos. Juthatna talán erre is nagyobb figyelem. DODÓ GYÖRGYI Politikai kérdés
