Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-03 / 258. szám

1982. NOVEMBER 3., SZERDA wcrtx 4/Pf 'm Kfunatt Felöltöztetik a sonkát Csirke és csipke Üzem lett az egykori tanyaközpontból Energiatakarékosság , A méréstől a gazdálkodásig A hernádi Március 15. Ter­melőszövetkezet emblémáin nemcsak azt a bizonyos, sokat látott izmos csirkét fedezhet­jük fel. A baromfi mellett a csipke is fémjelzi a gazdaság termékeit. Az újhartyáni üze­mükből kikerülő áru vala­mennyi cégpapírját egy-egy csipkeszalag díszíti. A ruhadísz azért nem szerezhetett akkora hírnevet a szövetkezetnek, mint a csirke, mert az előbbi­ből jóval kevesebbet dobnak piacra, és azért sem, mert még két éve sincs annak, hogy megalapították az újhartyáni részleget. Az ottani lakatosműhely megüresedésével kezdődött (a központba kerültek át a mes­teremberek), majd a lőrinci textilgyár termékszervezet­­váltásával folytatódott; az ott fölszabadult gépeket a herná­diak vették meg. Így lett az egykori tanyaközpontból csip­keverő üzem. Ma hatvanan dolgoznak itt — három mű­szakban —, s ily módon az in-Készül a Szentendrei-sziget fejlesztési terve. Nagyon fon­tos a dokumentum, a benne foglalt célok megvalósítása nemcsak a megye északi ré­szének, hanem a fővárosnak is sokat jelent. A Duna két ága által közrefogott földdarab máris fontos szerepet játszik százezrek vízellátásában, a jö­vőben pedig újabb kutak ké­szülnek el. A terület védett, ipart telepíteni oda nem le­het Már-már tarthatatlan állapot A koncepció megvalósításá­nak jelenleg a legnagyobb akadálya a megoldatlan szige­ti szennyvízelvezetés. A köz­ségek lakossága ugyanis Kis­orosziból Szigetmonostorig űr­gödrös szikkasztókba vezeti a szociális hulladékvizet. A Kék Duna Mezőgazdasági Szakszö­vetkezet pedig évente tízezer sertést dolgoz fel a vágóhíd­­ján, az innen származó híg masszát Tótfalu felett alig egy kilométernyire hatalmas göd­rökbe üríti. Amikor 1968-ban a húsüzemet létesítették, volt erre engedélyük, azóta azonban két és félszeresére nőtt a ser­tésfeldolgozó teljesítménye, de tisztítótelep nem épült. A helyzet lassan tarthatat­lanná vált. A KÖJÁL és a KÖVIZIG szakemberei leszö­gezték: több hulladékvizet nem szabad ide hozni, mert a talaj már képtelen elnyelni. Vigye a téesz tahi szeméttele­pére, ki a szigetről, mert a szennyezés mértékét előre nem lehet kiszámítani. Ha a KÖ­VIZIG illetékese úgy nyilat­kozik, hogy mehet a tartályko­csi Tahiba, megszüntetik a szi­geten az ürítést. A földeken hasznosíthatnák Lázár István, a Kék Duna Mezőgazdasági Szakszövetke­zet főagronómusa széttárja a karját: — Mi nem tudunk szennyvíztisztítót építeni. Le­galább 15 millióba kerülne. Annyit tettünk, hogy a vágó­hídon lévő szennyvíztárolók­hoz terveztetünk egy olajcsö­ves szikkasztót. Az iszapot a földjeinken hasznosítanánk, az ez irányú kísérleteket figyelem­mel kísérjük. Azok a megoldá­sok, amelyeket a szakemberek javasolnak számunkra, jók len­nének. Az egyik változat sze­rint lenne a szigeten egy köz­ponti tisztító, s a káros anya­gokat már nem tartalmazó vi­zet a Duna fősodrába vezet­nék. Egy másik elképzelés sze­rint a Kis-Duna fenekén vagy gázók száma is csökkent a fa­luban. Mint Tóth Pál üzemvezetőtől megtudtuk, az induláskor, a betanulás időszakában gumíro­zott hálókat — ebbe öltöztetik a sonkát — készítettek, s a nyolcvan csipkeverő gépet csak később hagyták el az első ru­hadíszek. Ebben az évben pél­dául 12—13 tonna pamutot munkálnak meg (műszálas fo­nalakkal nem foglalkoznak), s így 1 millió 400 ezer méter csipke, 260 ezer méter sonka­háló és 50—60 ezer méter Ika­­rus-háló — ez a buszok cso­magtartójául szolgál majd — kerül a piacra, közvetve kül­földre, mivel az újhartyáni csip­kével díszített ruhák zöme ex­portra megy. Tóth Páltól azt is megtud­tuk, hogv a fiatal üzem árbe­vételi terve ebben az évben 14 millió forint volt, ebből 3 mil­lió a tiszta nyereség. A számok önmagukért beszélnek, ráadá­sul — a jelenlegi állás szerint — teljesítik is tervüket. K. É. a híd alatt futtatnák a vezeté­ket a regionális vízmű derítő rendszerébe. Gazdaságosságá­ról nézve a kérdést, egyértel­mű, hogy a húsfeldolgozást nem lehet megszüntetni. Nem­csak arról van szó, hogy a te­rület ellátását segítjük, hanem arról is, hogy ez 3,5 milliós nyereséget hoz a szakszövet­kezetnek. ' Lázár István tisztában van azzal, hogy szennyeznek. Nem is mondja, hogy nem járulná­nak hozzá egy tisztító építésé­hez, de azt is tudja, hogy a Kék Duna erre egyedül képte­len. Másrészt az is igaz, hogy a szippantás évente egymillió forintjukba kerül. — Ha bármelyik szerv jó megoldást talál, mi minden eszközzel támogatjuk az elkép­zelés megvalósítását — sum­mázta a főagronómus. Bárki besétálhat kcKtss híján A tsz-központtól csak ne­gyedórányi járás a derítőgöd­rökig. A köves úttól ötven mé­ternyire van az ominózus tó. Valaha volt kerítése is, de tönkrement, már csak szimbó­lum. A közelben telkek, gyü­mölcsfák, a vízben millió apró élőlény. A földútról bárki be­lesétálhat. Ez a helyzet 1968 óta. Idős ember jön, vállán fé­nyes a kapa: — Most csak nézni lehet, nyáron szagolni is — veti oda a szót mentében. Vicsotka Mihály Közeledik a tél, s az ener­giagazdálkodás szó szinte ész­revétlenül átköltözik majd a vezércikkekből a házi szótá­rakba. A mit csinálok a té­len? kérdésre, kissé megcsú­folva édes anyanyelvűnket, majd energiagazdálkodunk-ka1 illik válaszolni. Persze ener­giát szolgáltat a villanyáram is, s ezzel nyáron sem felesle­ges takarékoskodni, ám a ház­tartásokban valóban a tél nö­veli meg igazán az energia­­költségeket, s követeli meg az okos gazdálkodást. Amelyik kapható Az üzemekben nem ismerik az otthonok viszonylag gond­talan nyarát. A gépek világá­ban bármelyik kánikulát hozó nap lehet pénztárca-sová­­nyító, ha a munka energiát követel meg. A gazdálkodó­nak tehát mindenkor elő kell vennie a jobbik eszét, s azo­kat az adatokat, melyeket agysejtjeiben a jobb eredmény reményében lehet feldolgoz­ni. Az adatokkal azonban baj van. Vegyük például a nagy­kőrösi konzervgyár esetét. A vállalat dicséretesen megszer­vezte energiagazdálkodását, s ennek meg is látszik az ered­ménye. Csakhogy mindenki tudja: még többet is lehetne tenni e téren. Lehetne, ha vol­nának megbízható műszerek, melyek mérnék üzemegységen­ként, részlegenként, gyártási vonalanként az energiafogyasz­tást. Akkor lehetne tudni, hogy a gépekkel, kazánokkal megter­melt erő hol vész el fölösle­gesen, s azt is, hogy melyik drága, s melyik olcsó. S íme, hiába tudja a gyár, a vállala­ti energetikus, az igazgató és a gépmunkás, hogy mit kelle­ne számolni, ha az alapadatok hiányoznak. Márpedig hiányoz­nak, mert nincsenek műszerek. Nem kaphatók, vagy amelyik kapható közülük, az nem meg­bízható. Azonos cél Persze az egész vállalat energiamérlegének minden adata ismert, tehát általános­ságban lehet okosan gazdál­kodni az energiával, s nem is eredménytelenül. Csakhogy az elméletileg meghatározható lehetőségekhez képest ez ke­vés. Ennek a helyzetnek az eredménye, hogy az egyébként minden tekintetben önelszá­moló üzemeknek a gyáron be­lül nincs és nem is lehet külön energiaszámlája. Ami bizony fából vaskari­ka, mert az üzem gazdálko­dásának megítélésénél éppen az egyik legfontosabb költség­­tényező marad ki. Szerencsére nem teljesen, hiszen van azért a jelenlegi körülmények között is mérhető energiafajta. Máskülönben a konzervgyár esete nem egyedülálló. Pon­tosan ugyanezekkel a gondok­kal küszködik a többi nagykő­rösi üzem is. Sőt, akad gazda­sági egység, melynél rosszabb a helyzet. Lehet példát talál­ni arra is, hogy az üzem egy­általán nem tudja mennyi energiát használ fel! Ez úgy lehetséges, hogy itt csak leányvállalat működik, melynek nem kötik az orrára hogy a központ mennyit szá­mol el energiából, s mennyit fizetett érte. Következéskép­pen itt azt sem tudják, hogy takarékoskodásuk — mert mindenütt igyekeznek takaré­koskodni — hozott-e valami­féle említésre méltó ered­ményt. Amennyire örvendetes, ha szabad ezt mondani, hogy a konzervgyárnak „csak” tech­nikai problémái vannak, annyira elszomorító, hogy másutt még e várható nehéz­ségeknek a felismeréséig sem jutottak el. Mindazonáltal e felismert, s részben megoldható, részben csak tudomásul vehető nehéz­ségek ellenére nincs okunk különösebben aggodalmaskod­ni ipari üzemeink energiagaz­dálkodása miatt. A helyzet az, hogy az utóbbi három évben a vállalatok és a szövetkeze­tek csökkenő energiafelhasz­nálás mellett oldották meg ter­melési feladataikat. Egy vizsgálat szerint a na­gyobb üzemekben összesen 4,6 százalékkal növekedett a ter­melési érték, miközben az energiafogyasztás 2 százalék­kal1 csökkent. Tudjuk továbbá azt is, hogy csökkent a termék­­egységre eső energiafelhaszná­lás és kedvezően alakult az úgynevezett energiaszerkezet Magyarán szólva, az energia­­hordozók sorában a tüzelőolaj­felhasználás részaránya 32 százalékról 20 százalékra esett vissza. Az olaj pótlására az üzemek földgázt használtak fel, s emellett a hulladékokból nyert energia mennyisége már elér­te az összesnek a 10 százalé­kát. Részletes vizsgálódás Nemrégiben az MSZMP nagy­kőrösi végrehajtó bizottsága is felmérte az üzemek energia­­gazdálkodásának eredményeit. A minden részletre kiterjedő vizsgálódás alapján a testület egyebek között azt javasolta, hogy az üzemek törekedjenek energiatakarékos termékszer­kezet kialakítására, s ugyan­ilyen technológiák bevezetésé­Pincékbe, kamrákba Új fagyasztóládák A korábbi elavult konstruk­ciókat felváltó energiatakaré­kos háztartási fagyasztóláda­családot fejlesztett ki a Jász­berényi Hűtőgépgyár. A felül nyitható láda három változa­ta 200, 300, illetve 400 literes űrtartalmú. A prototípúsokon eddig vég­zett mérések azt igazolják, hogy a készülékek felveszik a versenyt a hasonló külföldi termékekkel. A háromszáz lite­res vezértípus, amely az őszi BNV-n már bemutatkozott, a korábbinál jobb szigetelésű, így negyedével kevesebb ener­giát fogyaszt mint elődje. Ugyanakkor a súlya mindösz­­sze hetven kiló, majdnem két­harmaddal könnyebb, mint a régi, hasonló űrtaltalmú fa­gyasztóláda. Előnye továbbá,; hogy kikapcsolás után is 52 óráig romlás veszélye nélkül tárolja az élelmiszert. A fagyasztóládák felül nyit­ható kivitelben készülnek, nem annyira konyhai elhelye­zésre, hanem inkább pincékbe, kamrákba. A gyár piackutatóinak fel­mérése szerint az évi belföldi kereslet 15 ezer körül várható. A háromszáz literes típus a jö­vő év végén jelenik meg a hazai boltokban, és ezt követően a 200, illetve a 400 literes válto­zat is a piacra kerül. Gyalog, biciklin, kézikocsin Az általános iskola és a MÉH Vállalat hulladékgyűjtési akciót szervezett a közelmúltban Páty községben. Az úttörők gyalog, kerékpáron, kézikocsin gyűjtötték a hasznos anyagokat; fémet, textilt, papírt. Veress Jenő felvétele re. F. P. Gombó Páls SzodaáHatunhra \ff aílua Én most el fogok mesélni, bocsánat: ismer­tetni fogok négy esetet, melyeknek ta­nulságát ugyebár mért bocsátsam előre? Tessék, az első. Reggel egy nem egészen elsőosztályú, má­sodosztályúnak is csak nagy jóakarattal ne­vezhető presszóba járok kávézni. Éspedig an­nak okán, hogy korán kelő vagyok, ez a presz­­szó pedig hajnali hat órakor nyit, ami ugyan nekem egy kicsit késő, de azért legföljebb sé­tálok egyet, megvárom, míg kinyit és beülök. Illetve így történik ez másodhetenként. Ilyenkor ugyanis szorgos és lelkiismeretes együttes szállja meg már fél órával nyitás előtt az állami üzemegységet, begyújtja a gépet, ta­karítónő híján söpröget, le- és felmos, az asz­talokat, székeket rendbe rakja, olykor már tíz perccel a hivatalos nyitás előtt is vendégfoga­dásra készen áll. Ennek én örülök, a kedves kiszolgálásnak úgyszintén, ettől a presszó sze­memben elsőosztályúvá emelkedik és hat óra után pár perccel már frissen indulok bemele­gíteni saját munkahelyem gépezetét. Ám a közbülső heteken ez a turnus délutá­­nos és egy másik a reggeles. Ami nyilvánva­lóan számukra keserves ügy, hiszen korán kell kelniök. Ez a munkaegyüttes álmosan vagy li­hegve, avagy álmosan lihegve berobban úgy háromnegyed hat és negyedhét között, rend­szerint az ügyeletes kiszolgáló vagy a kávéfő­ző legutoljára. Itt a nyitás eltolódik, hol öt perccel, hol tízzel, hol hússzal, ám gyakorta még ekkor sincs nyomás a presszógépben. Lé­vén, hogy a dolgozókkal ajánlatos nem kikez­deni, én számtalanszor elnyomtam ingeremet, hogy kérjem a panaszkönyvet (ha van). Ugyancsak számos alkalommal sétálgattam nyitásig fel s alá az aszfalton, aminek folytán belekerültem a csúcsforgalomba és ez újabb fél órával és jelentős idegnyomással toldotta meg az időt, míg saját munkámhoz hozzáfog­­hattarq volna. Ebből mostanra immár az kö­vetkezik, hogy én bizony, másodhetenként lá­togatom a szóbanforgó presszót, a közbeeső heteken nem. Mármost mért mesélem el mindezt? Mert van költői igazságszolgáltatás, van fegyelmi felelősségrevonás a mi vendéglátóiparunkban. Egy ellenőrzés kiszállt és kemény figyelmez­tetésben részesítette az egyik csoportot. Azt, amelyik korán bejön, korán nyit. Megállapí­tották, hogy vétettek a fegyelmi rend ellen, mert öt perccel a hivatalos nyitási idő előtt be­engedtek vendéget, akinek pedig ott akkor semmi helye nincs. Hiába, a szorgalom és hivatástudat meg­kapja méltó büntetését. A másik eset nem velem történt meg, de mindenkit biztosíthatok róla, a lehető legsza­vahihetőbb kolléganőm beszélte el, vagyis így történt. Nos, ő egy nagy KÖZÉRT-be jár minden reggel bevásárolni. Nagy KÖZÉRT, tehát ön­­kiszolgáló. önkiszolgáló, tehát a torlódást a pénztárhoz és a felvágottas pulthoz profilíroz­ták, a többi helyen csupán árgus szemmel fi­gyelik a potenciálisan csalással vádolható kö­zönséget. Olykor rajtaütésszerűen valakit ki is forgatnak szatyrokig, zsebekig, aztán vagy ta­lálnak valami gyanúsat, vagy nem. Más a helyzet a pénztárnál. Ott a torlódás miatt nemcsak a pénztárosnő, de a türelmet­len vevők is sürgetik az éppen pénztárgépbe táplált egyedet, hogy álljon már tovább. Ismerősömet akkor is sürgették, amikor ész­revette, hogy a gép önállósítva magát (mert, ugye kezelője ilyet már csak nem tesz!) be­ütött ötven forint 40 fillért, aminek árufedeze­te nem került a kosárba. Kínos volt a rekla- . máció a tömeges sürgetés miatt. A pénztárosnő tt. ugyan visszaadta a pénzt, de ridegen felsző­­lította kolléganőmet, hogy most már nyilván elégedett, ne tartsa fel tovább. A csattanó itt is stílszerű. Kolléganőm leg­közelebb úgy állt, hogy lássa, mit számiázik a magánakciókra hajlamos gép. Erre a pénztá­rosnő fennhangon rárivallt: — Hölgyem, itt a mi dolgunk figyelni a ve­vőket, nem a vevők dolga figyelni minket! Minderre azt mondhatnék: igen, kérem, ilyen az elbürokratizálódott állami kereskede­lem, persze, tisztelet a túlnyomó kivételnek, ám a magánérdek érvényesülése más menta­litást szül, azért is írnak a lapok oly hittel, re­ménnyel és szeretettel az önálló vállalkozók­ról, akik mindent megtesznek a vevőért, mert érdekük fűződik hozzá. Igen ám, de hátravan még két eset. Tehát a harmadik. Legközönségesebb szükségleteim kielégíté­se végett felkerestem egy metró-állomásnál működő Szalon felirattal ékeskedő, a bejárat­nál pálmával és a kétforintos egységárat hir­dető néhány táblával díszített illemhelyet. Él­ményeimről beszámolni nemigen volna ildo­mos, ezért csak a következő tapasztalatokat jegyzem fel. A fülkék elhanyagoltabbak vol­tak, mint állami egyforintos korukban. A pad­lót piszok és tócsák díszítették, virág nélkül. Ami annál is titokzatosabbnak bizonyult, mi­vel a vízcsapot — ólomdarabbal elzárva a csap forgatható részét — lezárták. Magánkezdeményezés ide, magánkezdemé­nyezés oda, szalon ide, szalon oda — a válto­zás okozta emelkedés tehát csupán forintfron­ton következett be. A negyedik eset következik. Van nekem egy jól bevált piezoelektro­mos öngyújtóm, állami boltban vettem, made in Germany. Vásároltam volna egy másikat is belőle, ám eltűnt a boltokból; trafikokból. No, nem baj, létezik más gyártmány is, majd ke­resek. Ezt gondoltam, és így is cselekedtem. Járásom-kelésem közben egyszerre csak észre­veszek egy kirakatot, melyben elektromos gyújtókat hirdetnek. Nosza be. Maszek bolt, imponáló megjelenésű hölgy. Elektromos ön­gyújtó? Hogyne volna. Piezoelektromos? Ö is úgy értette. Elém tesz egy minimális darabot afféle reklámmal díszített példányt. Nem ilyenre gondoltam. Erre jobb angol ékszeré­szekhez méltó finom mozdulattal elővesz egy elegáns dobozkát, kinyitja, benne lapul a gyúj­tó. Felcsillan a szemem. Kérdem, mibe kerül Mondja: 750 forint. Erre minden kecs nélkül benyúlok a zse­bembe, előhúzom made in Germany gyújtó­mat, amely pontosan ugyanolyan, mint a kí­nált példány, és ezt mondom: — Asszonyom, ezt ugyan egyszerű papírdo­bozban vásároltam, állami dohányboltban de 260 forintért, ön is? * Kérdem és a reprezentatív hölgy, nyitva hagyva a reprezentatív dobozkát, no, meg a száját, megadóan széttárja karját. Goethével szólva: szürke minden elmélet, de zöld az Élet aranyfája. Ez van. Szolgálatunk-Nemcsak Pest megyének • • Otven méterre az úttól Most látvány, de nyáron orrfacsaró is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents