Pest Megyei Hírlap, 1982. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
12 ap 1982. NOVEMBER 13., SZOMBAT M, 1982. november 13. • Szombat. Szilvia napja. A Nap kél 6.45 — nyugszik 16.11 órakor. A Hold kél 3.57 — nyugszik 15.36 órakor. B VATHi a1o~ií7 itjTitrVsi Időnként megnövekszik a felhőzet, számottevő eső nem valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Reggel több helyen köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3, 14 fok között valószínű. Hétfőn: trolipremier Több mint 3 kilométer hoszjzúságú trolibuszvezetéket szereltek fel az Élmunkás-hídon. A BKV felsővezeték-építési csoportjának dolgozói november 15-re befejezik a vezetékek építését, így a forgalom is megindulhat ezen a napon üzemkezdettől. 5— Fogadóóra. Dr. Barta Miklós, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának titkára november 15-én, hétfőn fél 10-től fél 1-iS hivatali helyiségében fogadóórát tart — Ifjú gárda. Egy éve alakult meg a törökbálinti Mechanikai Művekben az ifjúgárda-csoport. Jelenleg már egy tűzoltó és egy munkásőr szakasz működik, amely sikereket ért el mind a járási, mind az egyéni versenyekben, s Százhalombattán, az ifjúgárda-szemlén is. — Utánpótlás. A Telefongyár nagykátai üzemében fontos feladatnak tekintik a szakmunkásképzést, az utánpótlás nevelését. A gyárnak összesen 77 ipari tanulója van, közülük huszonkilencen ebben az évben kezdték meg tanulmányai kát, hogy végzett elektroműszerészként, esztergályosként és géplakatosként enyhítsenek majd az üzem munkaerőgondjain. — Vásárok. Szombaton országos állatvásár lesz Abonyban, vasárnap országos állat- és 'kirakodóvásár Dabascm és Nagykátán. Autóvásárt rendeznek vasárnap Abonyban, Cegléden, Dabason és Nagykőrösön. CLAUDE LORRAIN HÁROMSZÁZ ÉVE, 1682. november 13-án hunyt el — 82 éves korában — Claude Lorraln, tulajdonképpeni nevén Claude Gellée francia festő, az európai tájképfestészet egyik legjelentősebb mestere. Rómában, Tassl műhelyében tájképfestő inas volt, majd 1619-ben már segéd. Egyes források szerint két évig Nápolyban is festett, majd 1623-ben elhagyta Itáliát, s Bajorországon keresztül visszatért hazájába, Franciaországba. Nancyban Claude Deruet udvari festőnél talált munkát; de visszavágyott Rómába, amely 1627-től azután élete végéig otthona maradt. Hosszú életét a szakadatlan munka, s a' nyugodt harmónia Jellemezte, 82 éves koráig alkotóképességének teljében festette csodálatos tájképeit. Művészete nem talált azonnal követőkre; igazi megértői az angol tájképfestők, különösen W. Turner, míg a franciák ' "züi J. B. C. Corot voltak. Húszmillió képeslap Már árusítják A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat gondozásában húszmillió karácsonyi képeslap kerül az üzletekbe. A fényképes vagy grafikával díszített üdvözlőlapoknak több mint a fele új tervezésű. Bővült a reprezentatív, hajtogatott, borítékban küldhető üdvözlőkártyák választéka is. Külföldön élő rokonainknak, ismerőseinknek előrenyomtatott idegen nyelvű karácsonyi köszöntőt is küldhetünk. Újdonságnak számít a különösen szép kivitelű, filmnyomással készült üdvözlőkártya. A karácsonyi képeslapok már kaphatók a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat képesboltjában, s hamarosan eljutnak a többi üzletbe is. 14-12-58 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER 8-tól 16 őriig: pAvel MELINDA HA GONDJA VAN. . _________VA6V SEGÍTSÉGBE SZÓBÉL, HÍVJA FEl/t Jövőre magasabb átvételi árak Kifizetődő a sertéstartási A héten A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szentesen megtartott 46. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 17,21, el, 71,80 A kedvező takarmányhelyzet Ismeretében, továbbá az előnyösebb értékesítési árak nyomán a kistermelők eddig lényegesen több sertésre kötöttek szerződést'az állatforgalmi és húsipari vállalatokkal, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az 1983. január 1-től érvényes értékesítési árak szerint kilogrammonként átlagosan 1 ;Törökországba Gépeltérítés Mint a TASZSZ hírügynök*ég pénteken jelentette, notnsmber 7-én az AEROFLOT tzovjet légitársaság Krasznodar—Novorosszijszk—Odessza útvonalon közlekedő AN—24 típusú utasszállító gépén három fegyveres bandita megtámadta a személyzetet és arra kényszerítette, hogy a repülőgéppel Sinop török városban szálljon le. A támadók megsebesítették a repülőgép legénységének egy tagját és az egyik Utast. '■i November 8-án a repülőgép Ézemélyzetével és utasaival együtt visszatért a Szovjetunióba. A szovjet kormány azzal a követeléssel fordult a török kormányhoz, hogy haladéktalanul adja ki a repülőgépet eltérítő bűnözőket. Megkezdődött a próbatermelés a Mavad új, vecsési vadfeldolgozó üzeméiben, melynek elkészültével lehetővé vált, hogy a Magyarországon lőtt vadat — alkalmazkodva a külhoni kereslethez — teljes egészében feldolgozva szállítsák a határon túlra. Az építkezés költségei meghaladták a 125 millió forintot. A beruházást az indokolta, hogy az NSZK- beli kereskedők az állategészségügyi hatóságok rendelkezésére — csak nyúzva, földolgozva veszik át a vadat. A munkálatok tavaly augusztusban kezdődtek meg^vecsésen, a beruházás rekordidő alatt készült el. A vadhús keresett exportcikk, elsősorban a tőkés piacokon. A Mavad exportálja termékeit Ausztriába. Franciaországba, az NSZK-ba, Olaszországba és Svájcba. A vállalat tőkés exportja évente mintegy 400—450 millió iorintot tesz ki. A korszerű — nagy hűtőtérrel ellátott — új vecsési üzem termelésével lehetővé válhat újabb piacok meghódítása. forint 60 fillérrel többet adnak az élő sertésekért. Az Adatforgalmi és Húsipari Tröszt a különböző súlykategóriákért más és más alapárat fizet. A közzétett ‘ részletes adatok szerint kilónként 34 forintot adnak a 95—125 kilogramm súlyú hús- és hús jellegű sertésekért, ugyanezekért 31,50 forintot a 125 kilogramm feletti súlyban, a 130 kilónál nagyobb súlyú zsír- és zsír jellegű sertések után 28,50 forintot kapnak a termelők, a 170 kiló feletti, tenyésztésbe fogott állatokért pedig 29,50 forint jár. A tröszt tájékoztatása szerint ezen túlmenően változatlan feltételekkel érvényben marad a több éves szerződéses félár és az úgynevezett mennyiségi felár is. Ezek figyelembevételével a teljes értékesítési ár a kilónkénti 37 forintot is elérheti. A vágómarha-értékesítési árak jövőre átlagosan 1 forinttal emelkednek. Az új árak azonban némileg differenciáltak. A különböző fajtáknál a hús értéke szerinti megítélés egyre inkább előtérbe kerül, ezért a kilónkénti 1 forintos áremelés nem érvényesülj a hungarofriz és a tiszta vérű Holstein-friz vágómarháknál. rA~nÁTrró'És tvHŰSOKÁból A helyszínen meghaltak Kilengett a panel Budapesten, a III. kerületi Kaszás dűlő egyik építkezésén panelbeemelés közben egy panel kilengett és a negyedik emeletről lesodorta Pásztor hajós 46 éves és Pásztor Sándór 21 éves kőműveseket, törökbálinti lakosokat, akik a helyszínen meghaltak. Egy embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A baleset körülményeinek .tisztázására a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálatot indított. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kara 1982. novemberétől >8 hónapos felvételi előkészítő tan.fólyamot indít Gödöllőn az 1983/84. tanév nappali és levelező tagozatának I. évfolyamára jelentkezők számára. A tanfolyam díja: 650 Ft. A jelentkezés határideje: 1982. november 20. A foglalkozások heti három alkalommal a délutáni órákban lesznek a felvételi vizsga tárgyaiból, matematikából és fizikából. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet az alábbi címen: Agrártudományi Egyetem mezőgadasági gépészmérnöki kar nappali tanulmányi csoport, Gödöllő, Páter Károly u. 2103. 4.25 8.00 8.30 9.00 9.15 10.00 10.05 12.00 12.30 13.25 13.30 14.00 14.05 14.15 14.40 15.10 15.25 16.00 17.30 18.15 18.30 18.45 19.45 20.11 23.00 23.40 24.00 0.10 1.58 4.25: 8.00: 8.05: 8.20: 8.30 8.35: 9.00 10.00 12.00 12.52 13.45 14.00 14.50 KOSSUTH RÄDIÖ jó reggelt! — Zenés műsor. Hírek. Időjárásjelentés. Családi tükör. Tanácsadó műsor. Színes népi muzsika. Hírek. Volt, lesz. Déli krónika. Déli zeneparádé. Orvosi tanácsok. Szerkesztőségi beszélgetés. Hírek. A hét embere. Zenei anyanyelvűnk. Íróvá avatnak. Üj zenei újság. Magyarán szólva. 168 óra. Komolyzenei lemezlovas. Hol volt, hol nem volt... Hírek. Sporthírek. A szülőföld muzsikája. Operarészletek. Világszínház. Üj lemezeinkből. Operaáriák. Hírek. Időjárásjelentés. Melódiakoktél. Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ Jó reggelt! — Zenés műsor. Hírek. Időjárásjclentés. Táncdalok Csehszlovákiából. Tíz perc külpolitika. Hírek. Útközben. A Melódia zenekar játszik. Híres történetek — nagy egyéniségek. Szombat délelőtt. Jó ebédhez szól a nóta. Százszorszép Színház. Időjárás- és vízállásjelentés. Körkapcsolás labdarúgómérkőzésekről. Hírek. Útközben. 14.55: Hubay Jen6 csárdajeleneteiból. 15.18: A cigánybáró. Operett. 17.30: Nyitott klub. 18.27: Tudósítás labdarúgó-mérkőzésről. 18.30: Hírek. Útközben. 18.35: Slágerek mindenkinek. 19.30: Jannequin-madrigálok. 19.50: Könnyűzene. 20.25: Sporthírék. 20.30: Hírek. Útközben. 20.35: Szivárvány. 22.00: Slágermúzeum. 23.00: Hírek. Sporthírek. 23.15: Dzsesszlemezekböl. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Román és szlovák nyelvű műsor. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.11: Orgonahangverseny. 9.19: Operarészletek. 9.55: Magyar zeneszerzők. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. 12.37: Operaáriák. 13.00: Hírek. 13.07: Lemezbörze helyett. 14.00: Kívánságműsor. 16.00: Aranyalbum. 17.05: Tip-top parádé. 17.35: Kamarakórusok. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.10: Népzene sztereóban. 18.40: A magyar széppróza századai. 18.55: Tátrai vázlatok. 19.00: Hírek. 19.05: Öcsény mai arca. 19.47: Zenekari muzsika. 21.13: Üjdonságainkból. 22.00: Romantikus mesterművek. 22.31: Magyar gregoriánum. 23.30: Hírek. Időjárásjelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Iskola-tv. 8.50: Gyerek a házban. 9.20: Órarend holnapra. (Szovjet film, színes.) 10.45: Autó-motor sport. 11.05: Liszt Ferenc. 11.55: Keresztkérdés. 14.15: A világ nagy városai. 15.15: Űj idők új dalai. 15.45: Sorstársak. 16.05: Hírek. 16.10: Fotográfia. 16.40: MAFJLM Magazin. 16.50: Muszorgszkij: Gyerekszoba (színes). 17.10: A belstoni róka (angol film, sz.). 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Perbe fogott félelem (am. film, I. rész). 21.00: Mesterdallamok: Népszerű remekművek. 21.40: Rómeó és Júlia (angololasz film, színes). 23.55: Tv-híradó. 3. kiadás. 2. MŰSOR 14.35: Iskolatévé. 15.45: Magyar tájak. 16.10: Főiskolások. I. 17.25: Unokáink sem fogják látni. 17.55: Magyarország—Lengyelország kézilabda-mérkőzés. 19.15: Tél Pamnorovóban. Bolgár rövidfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Bulgakov: Mester és Margarita. 21.35: Közben: Tv-híradó, 2. ■ Hétvégi kalauz® Üj kezdeményezéssel segít a szentendrei művelődési központ a helybéliek hétvégi programjának kialakításában. Az ajánlat, amelynek a Hétvégi vendégváró címet adták, mindé., korosztály részére megteremti az érdeklődésének megfelelő szórakozást. Kaptár-naptár A gyerekek szórakoztató programjának is kifejező címet találtak. A Kaptár-naptár nemcsak jól hangzik, hanem kifejezi azt a szándékot is, hogy a legfiatalabbak minden korosztálya szívvel és jó kedvvel gyűljön össze a hétvégi vendégváró program különböző rendezvényein. Szombaton délelőtt 10 órakor az ifjúsági hangverseny bérlet keretében az általános iskola alsó tagozatos korú gyermekeinek zenei szórakozást nyújtanak az eseménysorozat megnyitásaként. Az első előadáson Fenyő Gábor sokféle zenei titokba vezeti be majd a résztvevőket. Délután 2 órakor — a hat-tizenkét éves korú gyerekeknek — Kertész Lilla zenés műsora következik sok verssel, mesével, dallal, játékkal. A foglalkozás érdekessége, hogy a műsor keretében a gyerekek is szerephez jutnak. Délután 4 órakor kórushangversenyre invitálják az érdeklődőket. A hangverseny a sárospataki Rákóczi-vár lovagtermében megtartott nyári koncert megismétlése, s a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház kamarakórusa, valamint a Szentendrei Városi és Szövetkezeti Kórus Kodály és Bárdos, valamint más mai szerzők kórusműveit mutatja be. Délután 6 órakor a népszerű Vujicsics-együttes koncertje után táncház nyújt szórakozást. Vasárnap már kora reggel — 9 órakor — mesemoziba invitálják a gyerekeket. Délelőtt logikai játék, vetélkedők, sakkverseny lesz, egy órával később Mézesmadzag címmel a Boróka együttes szórakoztatja a kisebbeket. Gödöllőn ugyancsak sok leleménnyel szerveznek progra* * mot a legkisebbeknek. Szombotan reggel 9-től 17 óráig tart a gyermekcentrum, ennek keretében délután a művelődési házban a János vitéz című rajzfilm szórakoztatja a gyerekeket. Vasárnap a Szigligeti Színház vendégjátékában — két előadásban — délután 2- kor és fél 8-kor Milne bűbájos történetét, a Micimackót elevenítik meg. Hétvégi családi programot szervezett a budapesti Fővárosi Művelődési Ház is. Vasárnap délelőtt 10 órakor bűvészmutatványokkal, vetélkedőkkel és ügyességi játékokkal szórakoztatják a kicsinyeket. Közben a felnőttek egy másik teremben Budai László és Lenkei Péter előadásában paródiákat és népszerű dalokat hallgathatnak. Vasárnapi családi programként ajánlhatjuk annak a tárlatnak a megtekintését, ami Budapesten, a Fényes Adolf Teremben látható. A kiállítás a Gyermekkor tárgyai nevet viseli. Bélyegkedvelőknek latvezetésen a magyar történeti festészet főbb témáival ismerkedhetnek meg Jobbágy Zsuzsa művészettörténész kalauzolásában. , Móron, a nagyközségi művelődési központban a Pest megyei képzőművészek kiállítására invitálják a látogatókat. A dorogi József Attila Művelődési Központjának galériáján Szurcsik János festőművész mutatja.be alkotásait. Zene - mindenkinek Múzeumi programot ajánlunk azoknak, akik a népzene iránt érdeklődnek. Vasárnap délelőtt fél 12-kor a mohoral és magyarnándori népdalkör tart bemutatót a Mezőgazdasági Múzeumban eredeti gyűjtésű népi dallamokból. A Nemzeti Galériában a hagyományos vasárnapi kórusmuzsika keretében ez alkalommal a Ganz-MÁVAG Acélhang férfikara szerepel. A Zeneakadémián szombaton est- két hangversenyt rendeznek. A Kisteremben a Magyar zeneszerzők sorozat keretében Kosa György tartja szerzői estjét. A Nagyteremben a győri Filharmonikus Zenekar szerepel. Szombaton este 6 órakor » Bartók Béla emlékházban (II. Csalán u. 29.) Prunyi Hona zongoraművész és Korontíy György, a Magyar Állami Operaház magánénekese közreműködésével rendeznek koncertet. Egy kis kirándulás A természetbarát-szervezetek túraajánlatai közül szombatra javasoljuk a Budapest Sportegyesület kirándulását, amelynek útvonala a Normafától Makkosmárián keresztül a Csíki csárdáig vezet, s reggel fél 9-kor indul a Moszkva térről. Vasárnapra az Óbudai Spartacus turistaegyesület kirándulását ajánljuk. Reggel 9-kor a Moszkva térről indulnak. Útvonaluk: Alsójcgenyevölgy—Rózsika forrás—Csúcshegy—Virágosnyereg—Hűvösvölgy. Ne feledje. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének Vörösmarty utcai székházában szombaton és vasárnap tartják a hagyományos nagy őszi bélyegárverést. Osztrák és német régi bélyegek mellett modern összeállítások és értékes egyedi tételek is szerepelnek a csaknem ezer árverésre kerülő érdekesség között. Egyebek között első alkalommal kínálnak eladásra egy 1867-ből származó 50 krajcáros bélyeget is. Kiállítások ha arra jár, hogy Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Házban a Pest megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat és a művelődési ház rendezésében Kürti Sándor festő-művész kiállítására kerül sor. Dabason vasárnap délután 3 órai kezdettel a II. kerületi művelődési házban Szőllősi Piroska vezetésével játszóházat rendeznek. Erden szombaton este fél 6- kor a művelődési központban vidám estet tartanak, amelynek szereplői Bodrogi Gyula, Voith Ágnes és Tamási Eszter. Szigetszentmiklóson, a Csepel Autógyár művelődési központjában szombaton Őszi vidámságok címmel rendeznek kabaréestet, amelynek szereplői között Csák Hugó, Madarász Katalin és Szegedi Molnár Géza nevével találkozhatunk. Előzetes Szigetszentmiklóson, a Csepel Autógyár művelődési központjában a szakszervezeti amatőr népi iparművészek szervezetének rendezésében Pest megyei alkotók mutatják be munkáikat. A Nemzeti Galéria a hagyományoknak megfelelően szombaton filmvetítést rendez. A délután 2 órakor kezdődő előadáson kortárs osztrák képzőművészek portréit mutatják be. A vasárnap délutáni tárDunakeszin szerdán délután a művelődési központ nagy előadótermében a Madártani Egyesület dunakeszi csoportja rendezésében Nyitott szemmel a természetben címmel ismeretterjesztő előadást rendeznek. , Nagykőrösön hétfőn este Halász Judit ad műsort Sem emlék, sem varázslat címmel a Vénusz eszpresszóban. Pénteken a Pesti Vigadóban Lux Erika zongoraestiének műsorán Mozart-, Bramhs- és Schubert-művek sz.repelnek. Öcsán november 21- és 22-én a galamb- és kisál lat tenyésztők rendeznek kiállítást. S Műsora.iánló leveleiket legkéx sőbb hétfőn adják posíára, ezt n kővetően telefonon kérjük je^ lentkezésüket a 141-258, illetve S a 141-462-es telefonszámon. Kasznár Zoltán _ ______ # . . a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik héttő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes — DECT urnvc IIfiDI AD Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311, trányliószám: 1446. - Kiadja a m i M Lu T Hl ninLHr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TtU Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi . telefonja: 343-100 és 336-130. -—________________ FlöKSZ^EftKESZTÖSEGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér t. Pt. 19 3701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 3030. Telefon: 45—353 Gödöllői. Hírlap. fcödftllő Szabadság út 1 Pf 14. 3100. Telefon: 81-96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pí 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörösi Hírlap. Nagykőrös. Hösök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác. Lenin út 45 Pf 32 2601 Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, • kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér l. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint* átutalással a KH1 315- 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A laD ^fra* 8 oldal 140 54 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft. félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megye Hírlap Ondex- 25 084 HUJ, ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN «133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-27» (Vád Hírlap). Próbaüzem a vecsési vadfeldolgozóban Rekordidő alatt elkészül/