Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. OKTOBER 2., SZOMBAT Bízni kel! a fiatalokban 0 Beszélgetés Huszár Istvánnal az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatójával Az Ifjúság és társadalom a 70-es és 80-as években című, nemrégiben megtartott országos elméleti tanácskozást követően e rendezvény lényegéről, s az ott is elhangzott ifjúságpolitikai kérdésekről beszélgettünk a vitaindító és vitazáró Huszár Istvánnal, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatójával. © Huszár elvtárs közgazdász, a nyíregyházi országos elméleti tanácskozáson tartott bevezető előadásának témája mégis az ifjúság és a társadalom volt... — A közgazdaság soha nem öncél, mindig a leghatékonyabb segítő eszköz a társadalom alapkérdéseinek megoldásához. Ezenkívül: a Társadalomtudományi Intézet az ifjúságkutatás országos bázisintézete. Ennek dolgozójaként is örömmel vállaltam, hogy véleményt mondjak az ifjúság társadalmi helyzetéről, bár hozzáteszem, hogy a kutatásnak még csak a kezdeti stádiumában vagyunk. 0 Kérem, foglalja össze, milyennek értékeli a vitát, mit tart a tanácskozás legnagyobb erényének? — A résztvevők felelős politikai érettséggel tanácskoztak. Kifejezésre jutott: szeretnék az ifjúság nevelésében elért eredményeket megóvni, gyarapítani. Ennek tudom be az aggodalmat is. Számos tekintetben gyengeség jellemzi munkánkat, s*az ifjúság egy részénél szaporodnak a negatív jelenségek, az ifjúság- politikánál a gondok. A nyílt, szókimondó tanácskozás felvállalta, hogy olyan gondolatokat is megfogalmaz, amelyek elemzéséhez, hasznosításához további vitára van szükség. A konferencia beleillett abba a programba, amelynek a célja segíteni a legfelsőbb szerveket egy offenzív program kidolgozásában. • Előadásában azt mondta, hogy mai konszolidált viszonyaink köze- > pette sok az új, a korábbiaktól elté- ^ rő jelenség, s gondjaink egy része ebből következik. Nincs ebben el- lentmondás? — Konszolidált viszonyok között is sok lehet a társadalmi gond, az új, szokatlan jelenség, vagy éppen ellentmondás, amelyekre új módon kell válaszolni. Anakronisztikusnak tűnik, de mélységesen igaz: bizonyos korábbi társadalmi gondok akkor fogalmazódnak meg élesebben, amikor a megoldás lehetőségeihez is közelebb kerülünk. Ma nem az ifjúságpolitikai kérdések kiéleződésének időszakát éljük (nem tagadva a gondokat), hanem abban a korban, amikor már elég tapasztalattal, ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy a jó évtizede hozott ifjúságpolitikai határozat után, a középtávú jövő lehetőségeinek ismeretében, módunkban van számos ifjúságpolitikai kérdést napirendre tűzni. És ezeket mi tűzzük napirendre. Nem csupán azért, hogy beszéljünk róla, hanem azért, hogy továbblépjünk a „meg- őrizni-meghaladni” dialektikája alapján. Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni elért eredményeinket, az kell, hogy meghaladjuk azokat. A meghaladás a megőrzés biztosítéka. 9 Miben látja a fö gondokat? — Hogy a lassúbb gazdasági növekedés körülményei közepette, akkor, amikor a közeljövő társadalmi programja „csak” az életszínvonal megőrzése, nehezebbé váltak az ifjúság pályakezdésének feltételei. És ezért a munkahelyi viszonyok javítása (beleértve a teljesítménynek, a képzettségnek megfelelő bérezést, a szakmai előrehaladást) különös figyelmet érdemel a társadalom részéről. Az önálló életkezdés, családalapítás. lakáshoz jutás feltételei nehezebbé váltak. A harmadik gond, hogy az új jelenségek zavarba ejtik az ifjúság széles köreit, úgynevezett értékorientációs zavarokhoz vezethetnek. Erről ott többen is kitűnően szóltak. © Milyenfajta zavarokröl beszélhetünk? — Ilyen kérdések fogalmazódnak meg: milyen perspektívát nyújt a most felnövekvő generáció számára a szocializmus? A tudományos munka nem tart még ott, hogy ezekre választ adjon. De bizonyos működési zavarban van az ifjúsági szervezet és az ifjúság nevelésére hivatott intézményrendszer is. Ismétlem: a pályaorientáció, o pályakezdés, az önálló életkezdés feltételeinek átgondolására, az ifjúság tudati-eszmei állapotára, az ifjúságpolitikával és az ifjúság nevelésével foglalkozó intézményrendszerre kell irányítanunk a fö figyelmet. Például: a KISZ egyre kevésbé fogja át az ifjúság egészét. A felülről kezdeményezett programokban a KISZ-ta- gok egy része nem nagy lelkesedéssel vesz részt. Az ifjúság egyes rétegeinél sem az érdekképviselet, sem a programok nem igazodnak eléggé a italos társadalmi problémákhoz. © És ezért sokan a KISZ-t hibáztatják. Egyetért velük Huszár elvtárs? • Milyen szerepe lehet az ifjúságnak saját helyzete javításában? — Csak o fiatalokkal közösen juthatunk túl a gondokon. Nemcsak értük; velük szükséges dolgoznunk. A társadalmi tevékenységhez nagyobb teret igényelnek a fiatalok, s az igény mellett készség is mutatkozik a közös munkára. Mi ugyan a gondokról beszéltünk (mert ez volt a munkánk), de sok örömünk is van, sajátos örömök. Az egyik előadó hangsúlyozta is a felnövekvő generáció magas képzettségét, műveltségét, hogy például milyen sok érettségizett szakmunkásunk van már. Ez nemcsak a magasabb szakmai műveltséget, hanem a társadalmi, politikai kérdések iránti érdeklődést, a részvételre meglevő készséget is jelenti. Szerintem ez nagy erőforrás, olyan tartalék, amivel akarnunk és tudnunk kell jól gazdálkodni. © A negatívumok tehát pozitívumokká változtathatók? — Én nagyon nem szeretem, ha az ifjúság körében fellelhető gondokért egyesek a KISZ-re hárítják a felelősséget. Mert ha igaz — és mélységesen igaz —, hogy az ifjúságpolitikáért a társadalom egésze felelős, akkor egy offenzívebb, attraktívabb KISZ-munka feltételeit is a társadalom egészének kell megteremteni. Ifjúsági szövetségünk legutóbbi kongresszusa nagyon szépen megfogalmazta ezeket a feltételeket, de az egész társadalom közreműködése nélkül ebben nem sokra mehet. Varga-Sabján elvtárs, a KISZ KB titkára is elmondta, hogy a KISZ „jogosítványai” fogyatékosak. Nem lehet az ifjúsági szövetségre fogni például az iskolarendszer gyengeségeit. Erről most nekem különösebben nem érdemes szólni, hiszen a párt Központi Bizottsága tavasz- szal nyomatékosan megfogalmazta a koncepciókat. Az ifjúságpolitika számos más elemét is rögzítettük már. Ezeket kell egységbe rendezni. • A döntés önmagában — bármilyen kitűnő is az — nem elég. Egyetért ön ezzel? — Igém, ha mi, felnőttek akarjuk. Egyszerűen bízni kell a fiatalokban, feladatokat kell adni nekik, azok megoldásában apellálni kell az önérzetükre. És nem szabad gyanakvással közelíteni hozzájuk. Építenünk kell a türelmetlenségükre is. A társadalomnak még nagyobb területet kell biztosítani öntevékeny munkájukhoz. Rengeteg pozitív tapasztalat van arra, hogy a mai fiatalok milyen nagy teljesítményekre képesek. Már a KISZ néhány sikerült mozgalma is mutatja, hogy ez így van. Mennyi. nagyszerűt találhatunk a művészeti életben, a különböző versenyeken, diákolimpiákon. Aztán az építőtáborok! A lányom félnapokig mesélt arról, hogyan dolgoztak, versenyeztek ott. A fiatalok másutt sem álláspénzt akarnak. Lássuk be: a felnőtt-társadalom minden visszássága az ő első rossz tapasztalatuk révén visszaüt. A jó példa viszont sok jót szül. Nekünk nem kell szégyenkezni ezért az ifjúságért. Mi vállaljuk ezekft a fiatalokat. Ez ad nekünk erkölcsi alapot ahhoz, hogy a gondokat, az igényeket a jövőre nézve is, elsősorban a magunk számára becsületesen és pontosan megfogalmazzuk. KOPKA JÄNOS Keletkezés Hincz Gyula műve Annak idején hatalmas robajjal jelentkezett a hazai rockzenei életben a Piramis. Som Lajos, az együttes vezetője legendás alkat, hiszen olyan csoportokban játszott, mint a Neoton vagy a Taurus Ex T. A többi zenész is rutinos volt. A dobos, Köves Miklós valamennyi lépcsőfokot végigjárta, a gitáros Závody János, a Minivel komoly sikereket ért el. Révész Sándor, a kirobbanó tehetségű sztár énekes, frontember a Generálból érkezett. Hamar rátaláltak a kivételes tehetségű billentyűsre, énekesre, Gallai Péterre. A zenekar megfelelő tőkével indult, hiszen Som és Köves hosszú évekig Nyugat-Európában azért ze— A társadalmi folytonosságot generációváltozások közepette kell biztosítani. Egyszerűen arról van szó, hogy aki át akarja venni a stafétabotot, az világosan tudja: az a stafétabot az övé, rajta is múlik tehát „csapata” előrehaladása, „helyezése”. És fontos^ hogy aki átveszi a stafétabotot, az akarjon is győzni a társadalmi haladásban! O Gondolom, ez sem egyszerű, hiszen az ifjúság helyzete erőteljesen differenciált... — Ifjúságunk rétegzett és sokféleképpen az. A rétegezettség egyik eleme az életkor. Más a harmincéves fiatal, mint a tizenéves. Rétegzettek fiataljaink a szülők társadalmi, jövedelmi és vagyoni helyzete szerint is. És rétegzett ifjúságunk a műveltségi színvonal szerint. (Nyugodtan állítom, ez teljesen független az iskolai végzettségtől.) Rétegzett területileg, mert például egészen másként jelentkezik a lakáshelyzet a nagyvárosban, mint a kicsiben, és megint másképp falun. Ez a rétegzettség nem egymás mellett van, hanem át- meg átmetszi egymást. Egy negatív elemet pozitív kompenzálhat és fordítva. Nyilván a negatív elemek túlsúlya jelenthet kiélezett gondokat. Épp ezért kell ezekre különösen nagy figyelmet fordítanunk. Attól óvni kell önmagunkat, hogy mindig globálisan közelítsük az ifjúság problémáját, bár kétségtelen, vannak átfogó jellegű gondok is. Fáradhatatlan gyerekek Nem hiszek a brosúrák hatásában, kételkedem benne, hogy a szép szavak, a látványos mondatok önmagukban elegendőek lehetnek a mozgósításra — légyen akármilyen nagyszerű cselekvésről szó. Mondjuk a sportról. Egyelőre távol van tőlem az öregség, ám emlékeim szerint a példa képes a leginkább mozgósítani. A mozgásra is. Ha a kisgyerek úgy nő fel otthon, hogy szülei idejüktől függően törődnek az egészségükkel, ha csak tehetik, úsznak, futnak, vagy éppen kirándulnak, száz az egyhez adom, hogy a gyerek is kedvet kap a mozgáshoz. Egyrészt, mert a szülök utánzása — jó és rossz példa esetén egyaránt — pedagógiai tény, másrészt pedig, mert a mozgásvágy mindenképpen létezik a gyerekben. Legfeljebb kielégítetlenül. Néhány esztendeje olvastam egy tanulmányt. A szerző azt bizonygatta hogy az iskoláskorúak akár órák hosszat is képesek intenzíven szaladgálni, játszani, a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül. Állítását alátámasztandó a pszichológus kísérletet szervezett. Munkatársai néhány órán át figyelték a grundon játszadozó gyerekeket, megfigyelték „ipozgásukat”, azaz a versenysport fogalmainak, gyakorlatának nyelvére ültették át, amit láttak. A tapasztaltak alapján ösz- szeállítottak egy gyakorlatsort, hivatásos kosárlabdázóknak. A végeredmény igencsak meglepő volt. A versenyzők alig több, mint egy óráig bírták csak a tempót. Egyszerűen képtelenek voltak a folytatásra. Elfogyott az erejük. Mindez arra bizonyság, hogy a gyerekek szinte képtelenek elfáradni. Ha alkalmuk van rá, órákon át játszanak, mozognak, csőképpen a lehetőséget kell megteremtenie rá a környezetüknek. Jómagam a család és az iskola vitájában inkább a szülőkre szavazok; az ő hatásuk szerintem a legfontosabb. Magyarán: anyjára és apjára inkább hallgat a gyerek, mint akár a kedvenc tanárnőjére. Nagy szavakkal azt mondhatnám, éppen ezért komoly a családok felelőssége. A mozgásra nevelésben éppenúgy, mint más fontos „tantárgyakban”. Persze sokféle indíttatás képzelhető el a szülőknél a sportra nevelésben. Vannak végletek. Az egyik azoké, akik az üzletet veszilf észre napjaink sportjában (is). Az effélét valló szülők elsősorban azért járatják edzésre csemetéjüket, hogy ha felnőnek, egyrészt pénzt adjanak haza, másrészt pedig helyettük vigyék valamire, legalább a sportban. A másik végletet azok a szülők jelentik, akiknek a sport az, ami: mozgás, játék. Nekik szinte teljesen mindegy melyik sportágban gyakorol rendszeresen a gyerek, csak az lényeg, hogy mozogjon valamit. Kétségtelen, nem minden családban akad ráérő szülő, vagy nagyszülő, aki elkíséri és hazahozza az edzésre járó gyereket. Egyébként is, nem feltétlenül a versenysport, a korai versenysport a legalkalmasabb a gyerekek rendszeres mozgáshoz szoktatására. A fontos csupán az, vagy legalábbis az lenne, hogy teremtsenek alkalmat rá a szülők, hogy kisfiúk vagy kislányuk rákapjon a sportra. MALONYAIPÉTER nélt, hogy megtakarított pénzükből könnyű legyen az itthoni rajtolás. A fiatalok szinte órák alatt letették voksukat a Piramisra. Félelmetes hírű turnékat, koncerteket tartottak, több Százezres közönségük valósággal a mennybe emelte az együttest. Volt olyan időszak, amikor kitiltották Őket több megyéből is, de ez a közönséget nem zavarta. Tódultak utánuk más megyékbe... Aztán áttörték azt a bizonyos falat. Egymás után jelentek meg lemezeik, láthattuk őket a televízió képernyőjén, hallhattuk a „Piramis Soundot” a rádióban. Egyszóval nyílegyenes volt az útjuk. A magyar rockzene általános tünete őket sem kímélte. Bekövetkezett az a változás a zenekarban, amelyről azóta is sokat beszélnek. Révész Sándor és a Piramis útja egy napon elvált. Ma már lényegtelen, hogy ki kit hagyott ott. Egy biztos, a Piramis rettentő nehéz időszak elé nézett. A zenészek vajúdtak mi legyen, merre menjenek tovább, milyen utat válasszanak. A kérdésekre ők igyekeztek saját maguknak megadni a választ. S hosszn-hosszú hallgatás után immárcyi négy főre fogyatkozva megjelent a Piramis Plusz nagylemezük. Ezen a főszerep már Gallai Péteré, aki átvette az énekes szerepét is. s az album mérföldkövet jelent életükben. Rafinált, újhullámos zene ez, amely talán egy kicsit már más közönséget céloz meg, mindenesetre gondosan , kivitelezett, aprólékosan elkészített album. A Piramis jövőjét néhányan megkérdőjelezik. A választ elsősorban a közönség adja majd meg, mert hiszen végül is a fiatalok döntenek, hogy kinek a zenéjét fogadják el. A Piramis nem adja fel. 1982-ben visszatért a pódiumra, hazai turnét tartott, de úgy tűnik, a társaság főleg a külföldre összpontosít manapság. Ezekben a napokban nagyszabású turnén a Szovjetunióban játszik a Piramis. A legkülönbözőbb városokba eljutnak, több mint ötven előadást tartanak. Amint Som Lajos, az együttes vezetője telefonbeszélgetésünk során elmondotta — mindenütt hatalmas sikert aratnak, a Piramis Pluszt egyértelműen elfogadták a szovjet fiatalok. Amikor csak tehetik, Nyugat-Eu- rópába is ellátogatnak. A közelmúltban Ausztriában, Svédországban és NSZK-ban turnéztak és a tervek szerint még ebben az évben ismét ellátogatnak Nyugat-Németországba. Néhány éve az egész országban tucatszámra alakultak a Piramis-bri- nádok, a Som Lajos és Révész Sándor őrsök az iskolákban. Ma már ez nincs így. A Piramis-jelenség 1982-ben megváltozott. Egészen biztos táboruk megfogyatkozott, csakúgy. mint a többi magyar totális rock-zenét látszó együttesé. A Piramis k'mondta: 1982. legyen a zene éve. Ök ezen az úton járnak tovább '... RISKÚ GÉZA Piramis-jelenség, 1982
