Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-09 / 237. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM 1982. OKTÓBER 9. SZOMBAT Évente dönt o bizottság Pályakezdő tanárok otthona Az ÉDÁSZ és a PÁÉV Közvilágítási panaszok Jegyzet Elmenni könnyű Óhatatlan, hogy az em­ber egy idő után ne rajzol- gasson mindenféle ábrákat az értekezleten, mert a leg­nagyobb érdeklődés ellené­re is ellankad olykor a fi­gyelem. Az értekezlet té­mája váltotta ki, hogy át­húzott egyenlőségjelet raj- zolgattam a jelentés mar­gójára. — Mi ez? — kér­dezte súgva, mellettem ülő asztaltársam. A jel mellé most már odaírtam a szót is, amelyből kibogozhatta az egész mondatot. Az egysze­mélyi vezetés és felelősség nem egyenlő az egyszemé­lyi döntéssel. Nem vagyok egyedül azok közül, akik meggyő­ződéssel vallják ezt a né­zetet, mert ahol erről vala­ha is megfeledkeztek, ott mindig bonyodalom tá­madt. A szálakat mindig nehéz kibogozni, az adott és kapott sebek mindig nehe­zen gyógyulnak. Azt pedig tudjuk: akár fizikai, akár lelki fájdalmat érzünk, en­nek nagyságához mérten csökken ap aktivitásunk. A jellé formált gondola­tot konkrét közösségről szó­ló információ rajzoltatta velem a füzet margójára. A megsokasodott gondok okát az informátor abban látta, hogy merevvé vált egy idő óta a vezetés, nem működ­nek jól a kollektív tájékoz­tatást és döntést szolgáló fórumok, meglehetősen fa­gyos némely embercsopor­tok között a kapcsolat. Azok a szakemberek, akik nem érzik jól magukat eb­ben a légkörben, veszik a kalapjukat és távoznak. Hisz munkahely kínálat van mindig, bőségesen. Má­sok viszont a „nekem mind­egy" álláspont kényelmébe helyezkedve teszik azt me­chanikusan, amit monda­nak nekik, s dehogyis szállnának szembe az önis­meretre nem törekvő felet­teseik nézeteivel, ha netán szaktudásuk, gyakorlati ta­pasztalataik alapján ezt kellene tenniük. Konkrét eset ez, de nem lenne nehéz párját találni máshol sem, noha a társa­dalom rég száműzte ezt ál­talános gyakorlatából. Időnként és helyenként azonban még mindigfékez, bénít bennünket ez a li­dércnyomás, hol itt, hol ott hiszi magát valaki, vagy va­lakik szűkebb csoportja csalhatatlannak. Teheti, vagy tehetik, mert mindig akadnak, akik a közös munka és gondolkodás he­lyett a statisztálás kényel- inesebb szerepét vállalják, mert az nem jár kockázat­tal. No persze, csupán a maguk személyére nézve, közvetlenül. Elmenni könnyű: „A köd előttem, köd utánam" ké­nyelmes megoldásnak lát­szik. De mi lesz, ha min­denki ezt teszi? Azaz, ha ezt tenné. Mi lenne akkor a közösség dolgaival, az er­kölcsileg kötelező értelmi­ségi felelősséggel? Igaz, kö­vetelményt támasztani, ha­tározott kiállást várni sem nehéz, ezt megtenni viszont nem könnyű, s olykor nem is kockázatmentes. Mégis akadnak, s mindig is vol­tak, akik vállalták, más társadalmi korokban, ha­talmi és osztályviszonyok között, nagyobb veszélyek idején, amikor hősökre is szükség volt. Ök lehetnek a példáink. A helyi erőviszonyoktól függ, hogy érdemes-e ellent mondani — hallom az el­lenérveket, s ez is igaz érv. A dolog elég bonyolult. De meg kell értenünk, hogy ahol a közösség kontrollja, segítő támogatása hiányzik, előbb, vagy utóbb keresheti a helyét a világban az is, aki vezetés helyett diktálni próbált. Kovács T. István Földszintes épületegyüttes. Jellegzetes kisvárosi bérház téglalap alakú udvara Vácott, a Mártírok útja 16. szám alatt. Komor, barna ajtók és ablak­keretek, középen virágágyás. Ide nyílik a szobák ablaka is, a csend szinte garantált. Az elegánsan, berendezett három­szobás, komfortos tanácsi bér­lakást öt fiatal, pályakezdő pedagógusnő kapta meg, mi­után a pályázatukat egy kü­lönbizottság fogadta el. A lakásbérleti szerződést októ­ber 4-én délelőtt kötötték meg a lakók Mlatilik Györggyel, az Általános Iskolák Gazdasági és Műszaki Ellátó Szolgálatá­nak vezetőjével. (Rövidítve nem valami szépen hangzik az intézmény neve: GAMESZ.) Hivatalosan ugyanis ők a la­kás kezelői, a tanács művelő­dési osztálya a bérlő, s jogilag a Váci Városgazdálkodási Vál­lalat a tulajdonos. Ki ad többet? A formula persze nem ilyen egyszerű, mert a szükség te­remtette összefogásnak sokan részesei. Az intézkedést az motiválta, hogy nagy szükség van Vác városában pedagó­gusokra. A fiatal utánpótlás képvi­selőivel nyaranta gyakran folytatnak olyan beszélgetése­ket, amelyek alatt kölcsönös szimpátia alakul ki, de még­sem teremtődik munkaviszony, mert elég gyakran megesik, hogy valamelyik kisközség ve­zetői tesznek előnyösebb aján­latot, szolgálati lakással és il­letményfölddel toldva meg a fizetést. Ami a társadalom, s konk­rétan a fiatal pedagógusok ré­szére előny, az a városvezetés szempontjából ma még hát­ránynak tűnik. Nem kis la­kásgondok terhelik a művelő­dési ágazatot, s ezt a hátrányt nehéz ledolgozni. Tanítani pe­dig kell, s a tanítás a peda­gógusok dolga. Az új főbérleti lakás tágas konyháját olajkályhával fűt- hetik majd a lakói, gáztűzhe­lyen főzhetnek, s ezenkívül az evőeszközöktől az ízléses min­tájú tányérokig minden meg­található a konyhaszekrény­Október 11.,' hétfő: 9 órakor 140 éves a Fóti dal címmel já­rási szavalóverseny Foton, a 3. számú általános iskolában. — Ismerd meg Vácot! címmel Papp László előadása az Izzó­ban. — 18 órakor Fabi Sándor és Fabi Sándorné vetítettké­pes franciaországi úti beszá­molója a művelődési központ­ban. — 19 órakor ugyanott, a színházteremben Kern András és Verebes István közös estje. Október 12., kedd: Kísérlet a bánat ellen (Nagy László rajzaiból rendezett tárlat a Madách Galérián). — 11 óra­kor és 14 órakor Halász Judit zenés gyermekműsora a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pontban. — 17.30 kor előadás a 8-as teremben: A házikert tervezése és kivitelezése. Október 13., szerda: A vá rosi-járási pedagógusklub rendezésében, a művelődési központ 4-es termében 17 óra­kor A városi népfrontmozga­lom időszerű kérdéseiről tart előadást István Kálmán, a vá­rosi népfrontbizottság titkára. Október 14., csütörtök: A Madách Imre Művelődési Köz­pont 4-es termében 17 órakor ben, csupán a belevalót veszik és főzik meg majd a lakók. Innen a konyhából széles folyosóra nyílik az ajtó — így lehetett ezt a régi lakást ki­alakítani —, oldalt a tágas für­dő- és mosószobába léphetünk, egy másik ajtón benyitva pe­dig egy romantikus pincelejá­ró lépcsőzetes felülete kínál kitűnő tárolási lehetőséget a sokféle holminak. A folyosó végéről nyílik a kétszámyas nagyajtó, melyen az első szobába jutunk. A két nagy ablak csipkefüggönyei, a dohányzóasztal mellé helye­zett kagylófotelek, a pasztell­színű szőnyeg, a mindenki számára külön beállított ru­hásszekrények, a négy ágy fö­lé erősített éjjelilámpák máris a kellemes otthon be­nyomását keltik. Ilyen a belső szoba is, csak ott mindössze két rekamiét tudtak elhelyezni, s így höt­személyes lett a pedagógus­lakás. Igaz, nyílik egy harma­dik ajtó is, a legbelső szobá­ba, ahol még egy ágy elfért volna, de e nelyett — na­gyon bölcsen — inkább három íróasztalt, meg egy iratszek­rényt tettek be. Igazi otthon Így aztán netn zavarják majd egymást az otthonlévők akkor sem, ha az egyikük a tv-t akarja nézni, a másik viszont olvasni akar vagy a másnapi órájára készül. — Az igazgatási osztály többszöri lakáscsere útján tudta megteremteni a felté­teleit annak, hogy a lakás mostani szerkezetét kialakít­suk, ami a berendezéssel együtt közel 200 ezer forintunk­ba került — válaszolta Mlati­lik György kíváncsiskodó kér­déseimre Babiák Mihály tanul­mányi felügyelő gondos házi­gazdaként járt-kelt szemlénk során, s a figyelme minden­re kiterjedt. — Mi lesz, ha a konyhában kiürül a gázpa­lack? Ki hozza 'télen a fűtő­olajat? A fürdőkád elé még kell egy lábrács, az íróasztalok fölé egy-egy falipolc. — Ki kerülhet be ide és mennyit fizet az ittlakásért? — Csak elsőéves pálya­előzetes ismertetés hangzik el az 1983. évi, Budapesten ren­dezendő eszperantó világ- kongresszus előkészületeiről. Október 15., péntek: A mű­velődési központ előterében a Vác története, a Pitti Képtár, a Drezdai Képtár, az Uffizi Képtár és az Ermitázs című hangosított diasorozatokat láthatják az érdeklődők. Október 16., szombat: • 10 órakor mesedélelőtt a gyer­mekkönyvtárban, a kisdobo­soknak. — 11 órakor a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont nagytermében Weisz György, a városi tanács elnö­ke ünnepélyesen megnyitja az I. országos nemzetiségi kon­ferenciát. — 19 órakor Emié kezés a fóti faluszínpadra címmel műsoros est a fóti Vö- rösmafty Művelődési Házban majd vígság és tánc reggelig (Az idei Fóti ősz zárórendez- vénifé.) Október 17., vasárnap: A Vácott rendezett I. országos nemzetiségi konferencia szekcióülésekkel folytatódik majd plenáris üléssel és tár­sasebéddel fejeződik be. P. R. kezdő, aki másként nem tudja megoldani a lakásgond­jait, nem váci és hajadon. Csak egy évre kötünk szerző­dést, utána újra pályázni kell. — Mennyit fizetnek? — Havi 200 forintot. Ebbe a fűtésen kívül minden bele­értendő, csupán a fűtőolajat kell közösen megvásárolniuk. Egy kérdés — Mennyit enyhített ez az intézkedés a fiatal pedagógu­sok lakásgondjain? —'Nincs pontos felmérésünk a lakáshelyzetről. Ez a megoldás pusztán a pályakez­dést segíti. Esetleg lesz meg­oldás több kislakás kialakítá­sára. De ennek még nem értek meg a feltételei. Úgyhogy nincs is értelme beszélni róla. Az viszont sokat mond, hogy ebben a lakásban 6 helyet alakítottunk ki, de csak öten pályáztak, s egye­lőre ennyien laknak majd itt. — Egy évig. De mi lesz az­után? Ha tételezzük fel, nem nyerik el újra a pályázatot, hogy itt lakva gyűjtsék össze a komolyabb lakásra valót. A kérdés nyitva maradt. Ha jól értettem, ezzel a lehető­séggel az elsőéves tanárnő­ket akarják támogatni. Egyelőre ezt tudja nyújtani a művelődési osztály. Ez sem kevés. Ha késik a busz, rögtön ál­talánosítunk, kritizálunk, ha viszont pontos, jó a közleke­dés, akkor mindezt természe­tesnek dartjuk. Különösen az áremelés óta várják az utasok még inkább, hogy a pénzükért megfelelő körülmények között, gyorsan közlekedhessenek. Hogyan találkozik a vállalat és a lakosság érdeke? Erre a kérdésre kerestem választ a Volán 20. számú Vállalat vá­ci üzemegységében Majoros György üzemigazgatónál. — Csak személyforgalmat bonyolítunk — mondta. Az áremelés óta eltelt egy hónap még nem mutat teljes képet a változásokról. E rövid idő­szak alatt elsősorban a nap­közben utazók létszámában ta­A közvilágításról két panasz érkezett szerkesztőségünkbe. Az egyik, hogy hetek óta nem égnek a Dózsa György út fel­ső részén az utcai lámpák. A másik, hogy hónapok óta áll­nak már a korszerű lámpates­tek a Vám utcában, de még mindig nincsenek bekötve a hálózatba. A panaszokat továbbítottuk Szalay Istvánnak, az EDÁSZ váci kirendeltségvezetőjének, akitől a következő felvilágo­sítást kaptuk: — Vácott a 25 éve felszerelt közvilágítási lámpatestek el­használódtak. Anyagi lehetősé­geinkhez képest ezeket folya­matosan kicseréljük. Ezt a munkát hátráltatja az, hogy a lámpatestek cseréjére bizto­sított pénzből évente több százezer forintot el kell ven­ni ff garázdák által elkövetett törések, rongálások pótlására. — A Vám utca mellétti la­kótelepen lévő C. 11., M. 6. és M. 7-es épületek előtt álló köz­területi lámpatesteket a Pest megyei Állami Építőipari Vál­A betűk formájából is vi­lágos volt, hogy a levelet idős ember írta. Már az évek irán­ti tisztelet is felkeltette az érdeklődésemet, az írás tartal­ma pedig felbőszített. Arról szól ugyanis, hogy Strausz Györgyné Széchenyi út 22—24. szám alatti lakos az unokája balesete miatt telefonálni sze­retett volna a Fehér Galamb étteremből, de nem kapott le­hetőséget erre. A nyolcéves gyermek augusztus 14-én há­rom óra előtt pár perccel ne­kiesett az üvegajtónak, s a csuklóját elvágta. A nagyma­ma az erősen vérző kisfiúval előbb a Margaréta esz­presszóba rohant (szemben laknak), ott azonban nincs te­lefon, ezért futottak át a Fe­hér Galamb étterembe. Egy hölgy — bár előtte állt az erő­sen vérző gyermek — azt mondta, hogy nincs telefon, menjenek a postára. A néni és a sérült a Toronybisztróba fu­pasztalható csökkenés. Tavaly szeptemberben 278 ezer. az idén csak 215 ezer forint volt a bevételcsökkenés. A# üzem­egység az elmúlt években hu­szonegymillió forint állami tá­mogatást kapott. Évenként hatmilliárd forintot biztosított az állami költségvetés a Vo­lán részére a személyszállítás fogyasztói árának kiegészítése érdekében. Az áremelésnek ezt a támogatást kellene mérsékel­nie, önálló gazdálkodásra ösz­tönözve ezzel a vállalatokat. — Az utasforgalom alakulá­sát követve, ha üzemegysé­günknél az utascsökkenés tar­tós marad, akkor a jövőben intézkedéseket teszünk a ki­használatlan és gazdaságtalan járatok megszüntetésére. Je­lalat készítette el. Itt még egy sor hiányosság van, melyet az építőipar, valóban hónapok óta, nem hozott rendbe, illet­ve a szerelést nem fejezte be, erről szóló dokumentációkat részünkre még nem adta át. Ezek hiányában életveszély, balesetveszély miatt a lámpa­testeket nem tudjuk a háló­zatba bekapcsolni. Amennyi­ben az építőipar az előíráso­kat teljesíti, a lámpák egy hé­ten belül világítanak. Felhívtuk a Pest megyei Ál­lami Építőipari Vállalatot, ahol Simon Gyula, a villany­szerelési üzem vezetője a kö­vetkező felvilágosítást adta: — A lámpatesteket felállí­tottuk, de üzemeltetésükhöz az alkatrészek még hiányoznak, a gyártó cég még nem küldte el vállalatunkhoz. A gyártó céget megsürgettük és ígéretet kap­tunk ezek soron kívüli leszál­lítására. A leszállítás után munkánkat két héten belül be­fejezzük, és a lámpatesteket üzemeltetésre átadjuk. M. Gy. tott, s ott azonnal hívták a mentőket. A levelet átadtam á ven­déglátóipari vállalat jogászá­nak, aki a legnagyobb örö­mömre egyetértett a felhábo­rodásommal. Néhány nap múlva közölték is, hogy meg­van a vétkes dolgozó, de az eljárás befejezéséig fle közöl­jük a nevét. Az eset kapcsán nem árt nyomatékosan felhívni min­denkinek a figyelmét arra, hogy a közületi telefonokat kötelesek átengedni bárkinek, aki a rendőrséget, a mentőket vagy a tűzoltókat hívja. Az ét­terem dolgozója (bár meggyő­ződésem, hogy — három óra lévén — iflások is jelen vol­tak) tehát nemcsak az ember­telenségét bizonyította a vi­selkedésével, hanem a tör­vényt is megszegte. A vendég­látóipari vállalat vezetői ki- szabják a vétség súlyának megfelelő büntetést. Vicsotka Mihály Hancsovszki János felvétele lenleg a napi ezerötszáz járat a forgalom nyolcvan százalé­kát teszi ki, a fennmaradó húsz százalék 'szerződéses és különjárat. Úgy vélem, hogy a jelenleg közlekedő típusaink biztosítják a jó személyszállí­tás színvonalát, természetesen lehetőségeinkhez mérten to­vább igyekszünk javítani az utazás feltételeit. A korábbi években olyan bérezési rend­szert dolgoztunk ki, mely szin­tén a pontos, kulturált, bal­esetmentes közlekedésre ösz­tönzi a dolgozókat — foglalta össze álláspontját Majoros György. Surányi János ISSN 0133—2T59 (Váci Hírlap) Járási szavsióverseny Ä jövő hét műsorából K. T. L Tények és tervek a Volánnál Csökken az ártámogatás , . « )>,. i: A pályaudvar a környék településein lakók találkozóhelye. Fórum is. Várakozás közben in­formációcsere zajlik a helyi szolgáltatásokról. Nem engedte telefonálni a nagymamát Felháborító közönyösség /

Next

/
Thumbnails
Contents