Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
8 PEST MEGYEI HlRLAP MAGAZIN 1982. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT A szépművészet omszki múzeuma Tárlatlátogatáson Szibériában Külföldön jártában az ember gyakorta betér a múzeumokba. Érdeklődéssel tekinti meg a képző- és iparművészeti látnivalókat, a technikai és helytörténeti gyűjteményeket, régmúlt idők s a helyi szokások emlékeit. Vannak azonban olyan vidékek, ahová ritkán jut el az utazó. A távolságok visszatartják, s ilyenkor kíváncsiságával mások elbeszéléseire hagyatkozik. Így a szibériai testvér- megyénkben járt barátainktól, ismerőseinktől például megtudhattuk, hogy Omszkban számottevő képző- művészeti gyűjtemény található. Akik látták, valamennyien elragadtatással említették az ottani Szép- művészeti Múzeumot. Hogy élményük ne csak az övék maradjon, ezért felkértük Ivan Vaskebát, a Szovjetunió Szerzői Jogvédő Hivatalának magyarországi képviselőjét, olvasóinknak számoljon be ő a gyűjteményről. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy írás nem pótolhatja a látványt, azonban az a tudat, hogy ilyen örökséggel rendelkeznek szibériai testvérmegyénkben, az bennünket is örömmel tölt el. Ezért is ajánljuk hát jó szívvel kollégánk sorait a képzőművészet Pest megyei barátainak. ★ Ha Szibériáról beszélgetünk, az •mberek túlnyomó többségében egy elhagyatott, isten háta mögötti táj, az örökké fagyos, ember nem járta taj- ga zord képe merül fel. Ez az elképzelés, természetesen, távolról sem mondható megalapozottnak, hiszen Szibéria a Szovjetunió ázsiai részéből hatalmas terület, mintegy tízmillió négyzetkilométert ölel át: az Uráltól az Ohatszki-tenger partvidékéig, az Északi-Jeges-tengertől a ka- zah sztyeppékig. Éppen ezért, talán egy kicsit szokatlannak tűnik, hogy ezúttal nem « zord éghajlati viszonyokról esik majd szó, hanem Szibéria egyik leggazdagabb, legismertebb és legrégibb gyűjteményéről, az Omszki Szépművészeti Múzeumról. Önállósulás útján A Vrubel} nevét viselő Omszki Iparművészeti Főiskola tanára, a képzőművészetért szenvedélyesen rajongó Sz. Pahotyin építész 1921- ben a főiskolán belül házi múzeumot alapított, amelyben a szovjethatalom által átvett gyűjtemények képzőművészeti anyagát állították ki. Két évvel később ez a múzeum felkeltette Lunacsarszkij akadémikusnak, a szovjet oktatás- és művelődésügy egyik megszervezőjének a, figyelmét omszki látogatásakor. A tapasztaltak olyan mély benyomást hagytak benne, hogy Moszkvába visszatérve, lelkesen támogatta az önálló omszki képtár létrehozását, s a gyűjteményt százötvennél több festménnyel gazdagította. Mai hírét-rangját a múzeum később szerezte. A húszas évek végén a Tretyakov Galéria, a leningrádi Orosz Muzeum és az Ermitázs küldött többek között alkotásokat Omszkba. A képtár 1940-ben Omszki Szépművészeti Múzeum néven önállósult. A portré-, a történelmi és zsánerfestészet kimagasló orosz mestereinek a művei egyaránt megtalálhatók termeiben. (A közölt képek ebből adnak ízelítőt.) A múzeum állandóan gyarapodó gyűjteményét napjainkban ötezernél több műtárgy alkotja. Arcok és tájak A bemutatók sorát a XVIII. századi portréfestészet nyitja. E kor piktúráját a személyek realisztikus V. Verescsagin: Eunuch a háremajtó előtt ábrázolása, a társadalomban betöltött helyük, szerepük értelmezése és bemutatása jellemzi. Meggyőzően bizonyítja ezt D. Levickijnek a munkássága. A XVIII. és a XIX. századi orosz festészet sok szempontból a megelőző korok hagyományait folytatja. M. Vorobjov művészetét korának két legalapvetőbb irányzata, az akadémizmus és a romantika hatja át, s élő, költői vonásokkal gazdagította a természet- ábrázolást. A. Veneciánov sok alkotása látható a múzeum termeiben. Alakjai egyszerű emberek, témáit a falusi életből meríti. Az orosz nép öntudatra ébredéséről tanúskodik parasztalakjainak egész sora. Képei — a Szérűskert, az Aratók, a Pela- géja — a felfedezés elemi erejével hatottak az orosz festészetre. Omszkban 'látható munkáit a korszak legjobb alkotásai közé sorolhatjuk. A XIX. századi orosz tájképfestészet külön fejezetét jelenti a tenger testűjeként világhíressé vált I. Ajvazovszkij munkássága. A gyűjtemény kilenc, különböző időszakból származó festményét őrzi. A Keleti kikötő (1852) még dekoratív színpompájával, az 1873-ban festett Vihar a Fekete-tengeren már a későbbi művekre oly jellemző leheletfinom árnyalatokkal, üvegként áttetsző színeivel bűvöli el a szemlélőt. A századvég orosz tájképfestészetében 1. Levitán játssza a meghatározó szerepet. Tanáraitól azt a nézetet sajátította el, hogy a szépség és a látvány költészete nem más, mint a valóság lényegének vissza- tükrözése. Levitán elhagyta a kevéssé jellemző részleteket, leegyszerűsíBesze Imre■ Mihály napián Osz-zöld színű fák alatt rejtőzik, fel s alászalad egy megriadt nyúlcsapat. Lottyadt körte hull a földre, s az ökörnyálas levegőbe rést Ut az érett almaszag. Hályogszemű homok lohol szüreti szekér után — csurran a must, pezseg az újbor. csíkot rajzol a szélesszájú puttonyos nyakán. Amott, a szőlősorban nő sikolt: eombjába csípett as Őszi. másodvirágú szerelem. Fölnéz, pirongva söpri a port ruhájáról, aztán újra csörren a vödre, újra eleven. Telik a kád, csattog a satuszeg, ömlik a lé a kármentőbe — s délben röppen a nóta. A gulyásleves csípős gőze száll, szüreti béke szitál: csókot lfehel a vonóra. Ma jött el Mihály. tette és általánosította a formát és a kompozíciót. Ezzel egyidejűleg nagyobb figyelmet fordított a színek értékeinek hangsúlyozására. Hiteles ábrázolás V. Verescsagin, a háború borzalmainak hiteles, szinte jegyzőkönyvszerű bemutatása révén vált nevezetessé. Ugyanígy híresek a keleti témájú, remek megfigyelőképességről tanúskodó képei is, amelyek közül az Eunuch a háremajtpnál és a Bhutani asszony látható az omszki gyűjteményben. A szovjethatalom kezdeti korszakának művészetét az omszki múzeum termeiben olyan festők képei képviselik, akiknek az alkotói stílusa, eszköztára még a Nagy Október előtt alakult ki. A huszadik század derekán indult festőnemzedék munkásságában a szovjet nép életének legfontosabb eseményei tükröződnek. J. Moiszejenko képeiré tartalmilag a magasfokú állampolgári elkötelezettség jellemző. V. Gavrilov vásznain az ember és a' természet lírai egybefonódásának lehetünk tanúi. A kortárs művészeket az emberek hétköznapi dolgai, a fiatal nemzedék felszabadult életmódja, a világ és a béke mélyen átgondolt kérdésköre foglalkoztatja. Vendég mesterek Az Omszki Szépművészeti Múzeum jelentős nyugat-európai anyaggal is büszkélkedhet. A legrégibb alkotás egy XIV. századi ismeretlen olasz mester Madonnaképe, illetve L odovico Carracci (1555—1619) bibliai tárgyú munkái, amelyekre a formák tökéletes plasz- ticitása és a jól szerkesztett képterek a jellemzők. Nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében a kiváló olasz mester, Guido Reni (1575—1642) Kirké című képe. Az Odüsszeusz- történet olvasója bizonyára jól emlékszik arra a varázslóra, aki egy szigeten egy évig tartotta fogságban a nagy vándort. A XVIII. században készített másolat dekoratív öltözetű fiatal lányként, jellegzetes varázslói attribútumokkal ábrázolja Kirkét. A XVI. és XVII századi flamand művészetet olyan neves mesterek művei képviselik, mint David Teniers, Adriaen van de Velde, Isaac van Ostade, Van der Poulet, valamint egy ismeretlen Rembrandt-ta- nitvány gyönyörű női portréja. A XVIII. századi francia festészet számos kitűnőségének a nevével találkozhatunk a kiállítási termekben, többek között Antoine Watteau és Jean-Baptiste Pater és Jean-Baptiste Greuze műveivel. Az ismert tájképfestő, Claude Joseph Vemet Tengeri alkony című képe a király megrendelésére készült. A látványt fantasztikusan átalakítva, érzékeny színárnyalatokkal telíti a romantikus tájat a művész. A XIX. századi francia zsánerfestészetet képviselő művek alkotói közül Albert de Lambronet, Eugene Taute és J acques-Rajmond Braskasse nevét emelhetjük ki. Grafikák gyűjteménye A változatos festészeti anyag mellett az Omszki Szépművészeti Múzeum gyűjteménye szinte egyedülállóan gazdag grafikai, nemkülönben orosz és külföldi iparművészeti — főleg porcelán — kollekcióval rendelkezik. IVAN VASKEBA Vallomás három kötetről Könyvek születése v Beszélgetés Bárczy Jánossal, a ^ Vádindítvány, a Zuhanóugrás és ^ az Egy m. kir. százados bizalmas ^feljegyzései című könyvek szüle- í( tésérőL N em tartozom azok közé, akik már ifjú korukban elkötelezték magukat az irodalomnak. Háborús sebesülésem következtében az ötvenes évek elején teljesen elvesztettem látásomat, ezért föl kellett hagynom állandó s aktív tevékenységemmel. Pénzintézetben dolgoztam. Igaz, később a Lenin Kohászati Művek tanácsadóként alkalmazott, de mégis kis híján tehetetlenségbe és munkát- lanságba süllyedtem. Az utolsó szalmaszálat az írógép jelentette: 1942-ben, amikor a légierő vezérkari osztályára kerültem, mint legfiatalabb tisztnek, soha nem gépelték le időre a jelentéseimet a titkárnők. Mindig éti irathalom legaljára kerültek a fogalmazványaim, ezért megtanultam gépelni. Mint minden háborút megélt ember, én is akkori élményeimet dolgoztam fel. Pályázatokra küldtem be novelláimat, de csak kisebb sikereket értem el. Igazi írói működésem azzal kezdődött, hogy felkért a Hadtörténeti Intézet: írjam meg a magyar katonai ejtőernyőzés történetét. Gondolom, a személyi lapom alapján választottak ki, hiszen ott szerepel az, hogy Szálasi uralomra jutásáig a vezérkarban teljesítettem szolgálatot ezen a területen. Elvállaltam, noha afféle szellemi rágóguminak tekintettem ezt a munkát, tevéi tári kutatást helyzetem miatt nem vállalhattam, csak személyes élményeimre tudtam támaszkodni. Két évig kopogtattam gépemen, mire elkészült egy 6—700 oldalas anyag. El is süllyedt volna a kézirattárban, ha Cseres Tibor a Parázna szobrok című regényéhez nem keres adalékokat. ö bukkant rá az én szabálytalan emlékiratomra, s nagyon hízelgő módon azzal keresett meg, hogy nem is tudta letenni, míg végig nem olvasta. Azzal az ajánlattal állt elő, hogy ha hozzájárulok, beviszi a Magvető Kiadóhoz. M eglepődtem, amikor a kiadó vezetője kitöltött szerződéssel keresett föl. Megijedtem, hiszen nem voltam soha közéleti ember, alacsony rendfokozatban szolgáltain. A Tények és tanúk sorozatban, ahol kötetemet meg akarták jelentetni, olyanok szerepeltek előttem, t mint például Károlyi Mihály és Marosán György. Végül is abban állapodtunk meg, hogy három feltételnek kell eleget tennem, Először is hadtörténetinek szánt munkámat át kell fésülni, hogy civil ember is megérthesse. Másodszor érthetővé tenni az olvasók számára, hogy polgári származású ejtőernyős tisztből hogyan váltam 1945 tavaszán úgyszólván minden átmenet nélkül a demokratikus hadsereg tagjává. Magyarázatul az első részben családi környezetemet és iskoláztatásomat vázoltam, hiszen a váltásnak az volt a gyökere. Nem tartom magam jelentős egyéniségnek, de sorsomban meg lehetett sejteni valamint az 1920. és 1940. közötti időszak levegőjéből. Végül azt kérték, írjam le azt is, hogyan helyeztek 1949-ben tartalékállományba, mert az olvasók kíváncsiak lehetnek arra, hogy miként lehetett simán megválni a néphadseregtől. (Háborús sérüléseim miatt kértem leszerelésemet Farkas Mihály akkori hadügyminisztertől, s gondolható, hogy milyen örömmel iszkoltam aláírt papírommal.) A Zuhanóugrás című könyvemet 1976 decemberében fejeztem be. Tisztában voltam azzal, s jeleztem is: nem történelmet írok. Amit átéltem, tapasztaltam, azt próbáltam megfogalmazni. Emberi magatartásokat véleményem szerint, csak úgy lehet megérteni, ha visszahelyezzük magunkat a korba. Kötetem a múlt évi könyvhéten jelent meg. Sikere nagyon meglepett, hiszen nem vagyok születt tollforgató, inkább próbálkozónak tartom magam. Az érdeklődés okát abban látom, hogy olyan időszakról írok, amely foglalkoztatja az embereket. Kortársaimat azért, mert saját sorsukra emlékezhetnek, a fiatalokat pedig azért, mert kicsit többet láthatnak a történelemkönyvek elvont igazságainál. Illyés Gyula írta le, hogy az válhat a nemzeti öntudat részévé, amit az írók irodalmi eszközökkel is megfogalmaznak. A könyv befejezése és a megjelenés között öt év telt el. A várakozás alatt elhatároztam, hogy kiemelek egy napot — 1941. április 12-ét — és leírom az ejtőernyősök tragédiáját. Így született meg a Vádindítvány című regény. Hangsúlyozottan szépirodalom, tehát írói fantáziám terméke, ami nem zárja ki, hogy meg is történhetett volna. Típusokat válasz-
