Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
1982 SZEPTEMBER 25., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN A jövő kulcskérdése Szükség szól, hátrál a szokás Egyre nagyobb összegeket ad ki a népgazdaság Szónoki kérdésként hangzik, lesz-e holnap energiánk, hiszen gondolkodás nélkül rávághatjuk, miért ne lenne?! Óvakodjunk azonban a ha- mari okosságtól...! Az 1977-bentartott X. energiai világkonferencia — Isztambul volt a helyszíne — meglehetősen zord képet festett az energiaforrások hasznosításának jövőjéről, hacsak ... hacsak nem sikerül ésszerűbb korlátok közé terelni mindazt, amire összefoglalóan azt mondjuk, energiakérdés. Hosszű időre Gazdag hírcsokor tanúskodik arról, a világ minden táján keresik — egyre nagyobb tudományos apparátussal és anyagi ráfordításokkal — az új energiaforrásokat, a célszerűbb energiafelhasználást lehetővé tevő megoldásokat. Hír: másfél évtized alatt a KGST-országokban száznál több — különböző kapacitású — atomerőművi áramtermelő blokkot, blokkcsoportot helyeznek üzembe. Hír: egymillió méter kuta- tó-feltáró fúrást mélyítettek hazánkban szénhidrogének után az ötödik ötéves tervben. Hír: az Egyesült Államok legnagyobb energiacégeinek egyike, a United Gas több, mint IX millió dollárt költött azokra a kutatásokra, amelyeknek a célja a ví- zijácint-telepek termelte metángáz hasznosítása. Találomra és önkényesen választott példáink érzékeltetik: az energia valójában a jövő kulcskérdése, hiszen elegendő energia híján egyik percről a másikra megbénulna az élet. Csakhogy: mennyi az az elegendő energia? A kérdésre adandó válasszal összefüggő teendők súlya magyarázza: mindenütt hatalmas összegeket folyósítanak az állami költségvetésből az energiaiparnak, kutatásokra, az új követelményekhez igazodó fejlesztésekre. Nagy étvággyal ült minden fogyasztó hosszú időn át ahhoz az asztalhoz, amelyre menüként a különféle energiahordozókat, energiákat tálalták. Tavaly 3644 új traktor került a mezőgazdasági üzemekbe; másfél évtized alatt megháromszorozódott az egy ipartelepre jutó hajtóerő; 1971 és 1981 között 958 ezer tonináról több mint 2 millió tonnára nőtt a benzinfelhasználás, a gázolajé ugyanez idő alatt megkétszereződött ... Gépeink, eszközeink hajtóanyagot kívánnak, s mert eddig nem volt különösebb fennakadás abban — szemben a más országokban tapasztalhatóakkal —, hogy meg la kapják ezt az egyre többet, nem csináltunk nagy gondot abból, mi miként lesz holnap, holnapután. Nyersebben fogalmazva: általános volt az a vélemény, az energiaellátás a sokféle állami kötelesség egyike, legyen hát gondja azzal a központi irányításnak. Pontosan az energiaellátás jellegéből következően azonban, ha valahol, akkor itt kell hosszú időre és előreláthatóan tervezni. Egy-egy, jelentősebb energiaellátási beruházás kivitelezésének munkái hat-nyolc esztendőre terjednek. S a költségek! A 750 kilovoltos távvezeték, amely az ukrajnai Vinnyicát és Albertirsát köti össze — szakszerűbben jelölve, újabb és egyben legerősebb szállal a szocialista országok egyesített energiarendszerét —, csak a magyar területen 5,1 milliárd forintba került Az ország legnagyobb kőolajfinomítójának bővítése — évi 5 és fél millió tonnás feldolgozó kapacitással — 6,6 milliárd forintot emésztett fel, ám amire befejeződött a munka, kiderült: az ésszerűbb energiafelhasználási szerkezet kialakítására törekedve, a finomító tevékenységét vissza kel.1 fogni. Ami nem a Dunai Kőolajipari Válialat különlegessége! Világszerte sorozatban állítottak le rendkívül korszerű finomítókat, ami egyben válasz arra is, vajon mit lehet, lehetne előre látni és mi az, ami meg nem tervezhető, aminél kényszerű lépésekre futja már csak, előzetes korrekciókra nem. Ráadásul az eddig soroltak csupán a lehetséges példatár törekedékét teszik ki, azaz hosszú távú futás zajlik itt fejlesztés és gyorsan változó igények között s az utóbbiakkal való lépéstartás mind nagyobb kiadásokat követel, hiszen — furcsán hangzik, de így igaz — az energiamegtakarítás is pénzbe kerül. Csak éppen sakkal kevesebb pénzbe, mint maga az energia. Abonyban, a József Attila Termelőszövetkezetben, öcsán, a Vörös Október Termelőszövetkezetben mezőgazdasági hulladékok elégetésével nyernek hőenergiát. A Csepel Autógyárban, a Pest-vidéki Gépgyárban, a _ Lenfonó- és Szövőiparit Vállalatnál technológiai változtatásokkal, illetve olaj helyett földgáz hasznosításával mérsékelték a fajlagos energiaigényeket, a Nagyalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasag nagykőrösi egységének hulladéka u konzervgyár energiaellátásában vállalt áldásos szerepet... s ez maroknyi, nem több a lehetséges hivatkozásokból. Utalhatunk arra, hogy a Dunamenti Hőerőmű Vállalat célszerűbb működtetése szintén tetemes fűtőolaj-megtakarításhoz segíti a népgazdaságot, a lakossági elosztóhálózat rekonstrukciója a villamosenergia-iparban nemcsak az igények jobb kielégítését teszi lehetővé — a megyében jelentős az ún. zárolt körzetek száma, azaz az olyan helyeiké, ahol nem lehet új elektromos eszközöket a hálózatra kapcsolni —, hanem egyben az energiatakarékosságnak is forrása, mivel mérséklődnek a hálózati veszteségek. Arai mögötte áll Tényék, adatok, tervek végeérhetetlen sorban. Nincs megállás, ahogy a cselekvésben sem lehet, mert abban a pillanatban aritmiás zavarok mutatkoznának á termelő ágazatokban, a lakosság energia-felhasználásában. Itt jelentősége van minden apró mozzanatnak, lépésnek vagy megtorpanásnak. A megyében több, mint húszezer háztartás használhatja a vezetékes gázt, a palackos gáz előnyeinek élvezője pedig háromszáz- ezer család. Ami tiszteletet követelő eredménye a fejlesztésnek, ám látni kell azt is, ami mögötte áll, a gázüzemeket, a palackozókat, a bővítendő cseretelepeket, a szállító járművek seregének növelését és vele a fokozódó energiafogyasztást... Előbbiek csipetnyiek abból, amit az energiaellátás feltételrendszerének neveznek a szakemberek. S ha tetszik, ha nem tetszik, ezeknek a feltételeknek a megteremtését a népgazdaságnak egyre nagyobb összegek kiadásával kell fedeznie; az energetikai beruházások aránya évek óta fokozatosan és gyorsan növekedett az összes ipari befektetésen belül. S ennek ellenére, pontosabban ezzel párhuzamosan növekedett az import jelentősége is. Energiaigényeinknek a felét importból elégítjük ki, döntő mértékben szovjet forrásokból, ám ne födje szemérmes csend: egyre drágább áron, még ha ez a nagyobb ár alatta is marad a világpiacon érvényesnek. Manapság ritkaságnak számít az energiaellátásnak az a zavartalansága, amelyet hazánkban élvezhetünk. Ezt elismerve sem feledhetjük azonban, sok tekintetben hátul állunk a sorban. A termékegységre vetített fajlagos energiafelhasználás általában kétszerese, háromszorosa (!) annak, mint ami a fejlett tőkésországok cégeinél az olajárrobbanás után kialakult, a feldolgozott kőolajnál nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony az ún. fehéráruk aránya — ami megköveteli a techTudás és tekintély K utatóintézet fiatal munkatársainak helyzetéről szóló jelentést olvasgattam a minap. Sok mindenre voltak kíváncsiak a felmérés készítői többféle módszerrel kerestek választ kérdéseikre. Egyebek között kérdőívet is közreadtak. Ezeket név nélkül lehetett kitölteni, mert ilyen kényes pontokat is érintett, mint például: elégedett-e a főnökével, ha igen, miért, ha nem, miért nem? Avagy*, példaképének tekinti-e munkahelyi vezetőjét: miért igen, illetve miért nem? A jelentés szerencsére nemcsak a névtelen válaszokra támaszkodott. Furcsa is volna, ha bármely intézménynél ily módon derülne ki, hogyan is érzik magukat a fiatalok. A névtelenséget azért tartották elfogadható megoldásnak, mert ezzel elkerülhették a hízelgés látszatát is, valamint feloldani vélték az esetleges megtorlástól való félelmet — a nemleges válaszok esetében. Nos, lényegesen több igent számlálhattak, mint nemet. Holott a fiatal kutatók korántsem elégedtek meg előmenetelükkel, anyagi megbecsülésükkel; nehezményezték, hogy alig-alig jutnak el külföldi tudományos tanácskozásra és így tovább. Hát akkor miért elégedettek vezetőikkel, sőt, miért választják példaképül őket? Az indoklás rövid és egyértelmű; nagyon tudják a szakmát. Tekintélyük elnológia folyamatos fejlesztését, aminek; jó példája a Dunai Kőolajipari Vállalat krakküzemének építése —, csupán a legutóbbi esztendőkben tapasztalhatók törekvések a szénnek a villamosenergiatermelésben történő fokozott felhasználására. Az elégetés hatásfoka ugyanis itt a legjobb, a környezet- szennyezés mértéke itt a legkisebb. Persze, az olajra, földgázra tervezett, megépített erőművekben nem lehet szénnel tüzelni, azaz megnő a jelentősége a vállalati erőműtelepeknek is. A hetvenes években megkétszereződött a hazai földgáztermelés, s lényeges eredmény, hogy tartani tudjuk — de: egyre növekvő ráfordításokkal — az évi kétmillió tonnás hazai kőolaj felszínre hozatalt. A másik oldal: a szénhidrogének aránya — az importtal együtt — összes energiaforrásainkon belül így alakult: 1960-ban 21,2, 1970-ben 43, 1977-ben 61,8 százalék. Meredeken mentünk tehát felfelé, amikor a világ — 1973-tól kezdődően — gyorsan megindult visszafelé. Hazánkban csak tetemes késéssel, 1978-ban kezdődött meg a lépésváltás, akkor sem valami elképesztő ritmusban. Elsőbbsége van Vannak tehát eredményeink, de adósságaink is, nem kicsi számban. Valami elkezdődött: 1973 és 1979 között az energia-felhasználás évente 3 és fél százalékkal emelkedett, 1980-ban és 1981-ben viszont már egy százalékkal csökkent. Az igyekezet természetesen csak akkor célszerű, ha ésszerű korlátok között zajlik. Minden tekintetben megfelelő fedezetet kell tehát teremtenünk az energiaigények kielégítéséhez — a jogos igényekről van szó! — gazdaságosan exportálható árukban, beépíthető eszközökben, infrastruktúrában. Ezért kellemes és kellemetlen lépéseket egyaránt meg kell tennünk, például a tüzelőolaj-ellátás folyamatosságának biztosításával és ugyanakkor az évente forgalomba hozható olajkályhák számának korlátozásával. Az energiakérdésekben a többségi érdekeknek mindenkor elsőbbsége van a kisebbségi érdekekkel szemben, ezért kapcsolódik haladás és korlátozás szorosan egymáshoz. Ez nem tréfa. Valóban húszezer forintba került, hogy Kovácsné vagy Kiss a ceglédi Károlyi Mihály lakótelepen a falicsatlakozóba mélyeszt- hette hőfokszabályozós vasalójának villásdugóját. A negyven darab ötszázforintost azonban nem Kováps- nénak, nem Kissnek, hanem a népgazdaságnak fellett kiadnia; beruháznia az energiatermelésben. Eny- nyit követel ugyanis egy-egy új vasaló villamosáram-felvételének az előteremtése. Számítások igazolják: egy-egy új háztartási fogyasztó bekapcsolása a villamosenergia-háló- zatba nyolcvan-, százezer forint beruházási kiadóssal jár. Energiatermelő berendezésék — ún. blokkok — kellenek hozzá, nagyfeszültségű távvezeték-hálódat, alállomások — transzformátorok —, kisfeszültségű elosztóvezetékek. Sok más mellett. Kétséges korlát Másfél évtized alatt hazánkban több, mint a háromszorosára növekedett a villamosenergia-termelés — 7,6 milliárd kilowattóráról 24,2 mil- liárdra —, ugyanakkor a lakossági felhasználás a korábbinak a nyolcszorosa lett. A két adat összevetése már érzékeltetett valamit abból, változó életkörülményeink miféle gazdasági, fejlesztési következményekeit hoznak létre, s megfordítva, korszerűsödő termelőtevékenységünk miként hat mindennapjainkra. Az arányok szemügyre vétele sokat elmond erről A teljes villamosemer- gia-felhasználásból a lakosság 8,1 százalékkal részesedett 1960-ban. A termelés nagyfokú növekedése — és nem kevésbé az import fokozódása — mellett is 1981-re ez az arány 19,7 százalékra gyarapodott, azaz a 2,4- szeresénél is nagyobbra bővült. Néhány pillanatra elidőzve a termelésnél: idén január és június között a villamosenergia-ipar teljesítménye 5,1 százalékkal volt magasabb, mint tavaly, a hasonló időszakban. Az 1971-től 1977-ig terjedő éveket figyelembe véve, a villamosenergiaipar termelése minden esztendőben gyorsabban nőtt, mint az ipar egészének árukibocsátása, s ráadásul — ahogy azt mondani szokták büszkélkedve, amikor még ilyesmi okot adott a büszkélkedésre — töretlen, mindenféle megtorpanástól, átmeneti visszaeséstől mentes volt ez a fejlődés. Csakhogy ennek ára volt! Az energiatermelési beruházások a teljes fejlesztési kiadásoknak — nép- gazdasági összesítésben — a negyven százalékát emésztették fel, míg tizenöt esztendeje ennek a felét sem érték el. Indokoltnak látszó kérdés: nem lehertne-e korlátozni , a villamosener- gia-ígények gyors növekedését, elkerülendő a nagy kiadásokat? Lehetne, de nem sok értelme mutatkozna. Tapasztalatok is, tudományos elemzések is azt bizonyítják, hogy a villamosenergia-szükséglet — észszerű! — bővülésének visszafogása kedvezőtlen hatások sorozatával jár mind a termelői, mind a nem tér-; sődlegesen tudományos eredményeikbői táplálkozik. Tudás és tekintély Ilyetén összefüggése tudományos intézménynél természetes. Hol tisztelnék a tudást, ha nem itt? Hogyan fest azonban általában a tudás és tekintély viszonya? Vélhetőleg mindenkinek megvan erről a maga tapasztalata, és ezek nyilván nem teljesen azonosak. Egyebek között attól füg'gően, hogy milyen életkorú a válaszadó. E sorok írója meglehetősen jól emlékszik még valaha volt, tekintélyes tornatanárára. Nagy hanggal és olykor rettentő pofonokkal építgette tekintélyét. Mármint a megszeppent gyerekek körében. Felnőtt fejjel semmi tfekintélyest nem találok benne. A felnőttkor tekintély dolgában mást rejt. Tekintélyes ember — mondjuk valakiről, mert úgy hírlik, hogy remek kapcsolatai vannak. Sok mindent el tud intézni, a többi között pozíciója megtartását is. Meddig? Manapság a teljesítményről nemcsak beszélünk. hanem számon is tartjuk. Mindinkább arra kényszerülühk, hogy a képesség, a teljesítmény legyen a mérce. Az ilyen-olyan pozíció megtartásának is legfőbb kritériuma, hogy tudja-e dolgát vagy sem. Következésképpen mind kevesebb az esély a tekintély látszatát keltve megőrizni a tekintélyt. A félreértést elkerülendő: a tekintély nem valamely réteg kiváltsága. Szakmunkások, mesteremberek között kinek volt és van tekintélye? A szakma, a mesterség legjobbjainak. Manapság is előfor i-tl, hogy fölnézünk valakire, mert másoknál jobban gyarapszik. igazunk van, ha jobb munkájából származik uagyohb jövedelme, voltaképpen ily módon megintcsák a tudást tiszteljük, a szorgalmat, a tehetséget; Olykor viszont az ügyeskedést, a könnyű {4vzs7érzést mentjük föl. Adunk mellé tekintélyt is? Már aki... M**rt azért a tekintély megszerzéséhez a tudáson kívül még valami szükséges. Nevezzük emberi tartásnak, morálisan elfogadható magatartásnak. Bűnözők között is akad, aki igencsak ismeri szakmáját. Tekintélyre tettek és tehetnek szert hasonszőrű társaik között. Ép erkölcsű, józan felfogású ember legfeljebb félheti őket, s megvédi magát ellenük. J ól tudom, hogy a gyakorlatban tudás és tekintély fentebb vázolt összefüggését meg-megbontja némely visszás eset. Ami azonban a lényegen mit sem változtat. Távoli hasonlattal élve: a természeti törvények igazsága sem attól függ, hogy felismerik-e őket vagy sem, de mert igazságok, a gondolkodó elmének esélye van a felismerésükre és elfogadtatásukra. MAROS DÉNES melói területeken. A megoldás tehát nem ebben az irányban kínálkozik, Éppen ezért a tervezők azzal számolnak, hogy a lakosság villamos- energia-felhasználása továbbra is a leggyorsabban emelkedik az össze3 fogyasztási területen belül, s az évtized közepére megközelítheti a teljes mennyiség negyedét. S ez az adat azért érdemel — azért is — nagy figyelmet, mert éppen a lakossági felhasználás körében nyílnak egyszerű módjai a takarékosságnak, azaz olyan megoldásoknak, amelyek nem igényelnek különösebb befektetést. A számítások például azt mutatják, hogy a megye háztartásaiban a tényleges villamosenergia-felhasználásnak tíz, tizenkét százaléka valójában fölösleges, indokolatlan, B meglevő- eszközök célszerű használata ugyanis ennyivel kisebb fogyasztást indokolna. Téves jóslat Gyorsan növekvő villamosenergla- étvágyunkat korszerűbb életkörülményeinkre vezethetjük vissza, hiszen — nagyon egyszerű példánál maradva — tíz év alatt a száz háztartásra jutó hűtőszekrények száma a megyében a munkáscsaládoknál több, mint a kétszeresére, a szövetkezeti parasztsághoz tartozó családoknál 5,2-szeresére gyarapodott. A bojlerek esetében a munkáscsaládoknál 3,4-szeres, a parasztcsaládoknál 11,5- szeres a növekedés. Évente tíz, tizenötezer új háztartási fogyasztót kapcsolnak be a megyében a kisfeszültségű hálózatba, s természetes, mindezek mellett a már villamosított otthonok Is többet és még többet követelnek, elsősorban a városokban. Az életkörülményekről, az életmódról sokat elárul, ha leírjuk: Dunakeszin és Gödöllőn a legmagasabb az egy háztartásra jutó villa- mosenergia-felhasználás, míg a legalacsonyabb Nagykőrösön, ez utóbbin mindössze 46,5 százaléka a Dunakeszin kimutatottnak. A községek esetében még tetemesebbek az eltérések, s ezt nem feledve kell értékelni azt az adatot, hogy ma egy- egy család négyszer annyi áramot használ fel havonta, mint másfél évtizede, a havi átlag már meghaladja a 128 kilowattórát. Valamikor e szakemberek e bűvös határt — a száz kilowatt feletti átlagos fogyasztást — a nyolcvanas évek végért tartották elérhetőnek... A becslésekre, a jóslatokra tehát nemcsak az energiaszerkezet alakulása, az energiatermelés változása cáfolt rá a hetvenes években és a nyolcvanas esztendők elején, hanem elhangzott ez a cáfolat a felhasználás, a lakossági felhasználás köréből különösen, aminek természetes vonzatai vannak a beruházásoknál a hálózatfejlesztésnél, de természetesen az energiahordozók beszerzésénél is. Tavaly például a teljes vil- lamosenergia-felhasználásnak csaknem 36 és fél százaléka származott importból, ám a behozatalnak meg kell teremteni az ellensúlyát kivitelben, áruban, gazdaságosan értékesíthető termékekben. Ez a kezdőpontja ugyanis annak, hogy ma a megyében egy átlagos háztartásban az elektromos készülékek száma nyolc és tíz között változik. A mindennapos szükségletek — a mosógép, a porszívó, a hűtőszekrény stb. — találkoznak össze a kényelemmel — mint amilyen a bojler, a hőtároló* kályha —, a szórakozással — a tv- készülék sok órás működtetésével, a rádiózással, a magnetofon, a lemezjátszó elterjedésével —, azaz érthetővé válik, miért változatlan a lakosság villamosenergia-felhasználá- sának gyarapodása, tavaly például ennek mértéke hét százalékot tett ki Többet, fölöset Mindez úgy ment végbe, hogy közben a villamos energia lakossági átlagára — bármilyen furcsán hangzik, bármennyire is tamáskodunk — csökkent; ma 84,3 százaléka az I960, évinek. Akkor — az ún. övezeti díjszabás, valamint a fogyasztás több díjtételű elszámolása játszik itt közre — 1,21 forintot fizettünk országos átlagban egy kilowattóra villamos energiáért, tavaly viszont 1,02 forintot. Az 1960-as ár sem fedezte a költségeket, nem teszi ezt a mostani sem, a különbség ellensúlyozása az államháztartás gondja. Ebből azonban hiba lenne arra következtetni, semmi közünk ezekhez a gondokhoz, a dolgunk annyi, hogy bekapcsoljuk a tv-készüléket. bedugjuk a kávéfőző, a villanyvasaló zsinórját. Dolgunk az is, hogy előteremtsük a költségvetés adta ilyen támogatások fedezetét, s az szintén lehetőségünk, jogunk, de egyben kötelességünk is, csupán annyit használjunk a modern kor e nagyszerű energiaforrásából, amennyi szükséges. Annyit igen, ám többet, fölöset MÉSZÁROS OTTÖ
