Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-14 / 215. szám

1982. SZEPTEMBER 14., KEDD tr x/uriav Szakszervezeti küldöttség Francia vendégek Pest megyében Hatnapos tapasztalatcsere A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsának meghívására hatnapos tapasztalacserére ér­kezett megyénkbe tegnap dél­után a francia CGT párizsi területi szövetségének három­tagú küldöttsége. A delegációt Monique Beaussier titkár ve­zeti. A vendégek itt-tartózkodá- suk során tájékozódnak a me­gyei szakszervezeti mozgalom helyzetéről, a vállalati szak- szervezeti munkáról, az üzemi demokrácia megvalósulásáról, valamint a dolgozók élet- és munkakörülményeiről. Elláto­gatnak a Csepel Autógyárba, a Budaflax budakalászi gyárá­ba, a Szilasmenti Termelőszö­vetkezetbe, valamint Szentend­rére. Dossziétól az albumig Egy éve kezdte meg munkáját a dányi Magvető Termelő­szövetkezet kókai papírfeldolgozó melléküzeme. A 80-féle árut — dosszié, nyomtatvány, album, blokk — előállító asszonyok máris jó eredményekkel büszkélkedhetnek. Erdősi Agnes (elvétele Budaörs, 5. orvosi körzet A gondozás segíti a megelőzést ... A szocialista egészségügy első alapelve a megelőzés. En­nek gyakorlati megvalósításá­ban a legfejlettebb munkamód­szer a gondozás. ... ki kell mondani, hogy — miután a gondozottak betegsé­ge, állapotuk természete, jelle­ge miatt véglegesen el nem lát­ható — a gondozásból eredő 5 esetek számának arányának S növekedése a véglegesen ellá- | tott esetek arányának csökke- Ä néséhez vezet... A két idézet dr. Bottá Adám budaörsi ügyvezető körzeti fő­orvosnak, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesü­lete gondozási fóruma egyik létrehozójának cikkeiből való, a Medicus Universalis című folyóiratban jelent meg 1981- ben. Karbantartás Budaörs, körzeti orvosi ren­delő. Hétfő reggel lévén sokan ülnek a váróban, jó néhányan csak egy injekcióért jöttek. Mint Margit néni: — Hetvenegy éves vagyok. Reumám bánt, a derekam, s a combízületem fáj, a kezem is megdagad olykor. A vérnyo­másom sincs egészen rendben, egy kicsit magas. Nem, nem jövök gyakran a rendelőbe, csak injekciózásra. Amikor elő. jönnek a fájdalmak, szüksé­gem van erre, de igazán nem érzem magam betegnek. Utol­jára egy hónapja jártam itt, a főorvos úr is havonta megláto­gat. — Orvoshoz járni? Nem szeretek. Négy gyereket szül­tem, azonkívül egy epeműté­tem volt korábban, két eszten­deje pedig a vesekövemet ope­rálták. Amióta azonban az ízü­letemmel bajlódom megjártam már két kórházat is, s nem hi­szem, hogy véglegesen kigyó­gyulok ebből a bajból. A dok­torok csak könnyíteni tudnak az állapotomon. Mi a perspek­tívám? Időnként bizony or­voshoz kerülök. Ott megnyug­tatnak, azt is megmondják, mi­re kell vigyáznom, hogy ne ro­moljon tovább az állapotom. A rendelőben mindenki segíteni akar, s nagyon kedvesek... Turgyán Lászlóné körzeti nővér: — Az 5. körzetben kétezer- hatszázan laknak, közülük fél­ezer a gyerek, őket a körzeti gyermekorvos fogadja. A munkám fele gondozási teen­dő. Kerékpárral járom a falut, sorra látogatom a betegeket, néha tizenötöt is naponta. Megmérem a vérnyomásukat, injekciót adok, gyógyszert, re­ceptet viszek, tanáccsal szolgá-' lók. Itt az idősek a családban élnek, hozzátartozóik gondot viselnek rájuk, de ha kellene ágyat is húznék, fürdetném is a betegeket. — Akiket otthon látogatok meg, többnyire idősek. Akad közöttük aki egyáltalán nem tud kimozdulni a lakásából, s van, akinek nagyon fárasztó lenne a rendelőig eljönnie. Még a körzeti nővér mond­ja: — A lényeg az, hogy javít, suk a betegek állapotát, vagy legalábbis elejét vegyük a kór súlyosbodásának. Beállítani a normál szintre a vérnyomásu­kat, vércukrukat, ehhez rend­szeres vizsgálat, kezelés kell. Türelmet kívánó a feladat, de ha nem szeretném, más pályát választottam volna. Ügy érzem a betegeim szeretnek, kereszt­nevemen — Évának — szólíta­nak. Néha persze nem köny- nyű boldogulni velük, mert akad, aki nem fogadja meg a jó szót, nem szedi a gyógy­szert, megszegi az életmód­szabályokat. Dr. Bottá Ádám így beszél: — A betegeknek csak egy ré­sze gyógyítható egyszeri, esetleg néhányszori vizsgálattal, keze­léssel, azaz befejezetten. A ki­sebbik hányadról van szó: ha a nátha múlik, ha a heveny tünetek megszűnnek, rendsze­rint ilyen — szaknyelven szól­va definitiv — ellátást adha­tunk. Bár itt is akad kivétel. Ha például az epehólyaggyul­ladás szűnik, még nem jelent végleges gyógyulást, ha a tü­neteket epekő váltotta ki, s a kő a beteg testében maradt. Hasonló a helyzet az allergiás reakciót kiváltó környezeti okokkal, amelyek újra és új­ra jelentkeznek, míg a beteg nem változtat lakóhelyet, mun­kahelyet. Akik pedig definitiven nem láthatók el, vagy továbbmen­nek a szakorvosi rendelőbe, a kórházba, vagy — akár az iménti út megtétele után is — gondozottak lesznek. — Kiket is kell gondozni? — Kezdjük azzal: kiket kel­lene. Mindenkit, aki a foglal­kozása, kora, állapota, betegsé­ge miatt rászorul. A terheseket, a csecsemőket, az időseket, azokat, akiket munkahelyi ár­talmak érhetnek, azután az idült — érrendszeri, moz­gásszervi — bajban szenvedő­ket. s a cukorbetegeket. Végső soron minden veszélynek ki­tett embert, a káros szenvedé­lyek rabjait éppúgy, mint azo­kat, akiket az idült betegséget megelőző állapot — például az elhízás, a mozgásszegény élet­mód — jellemez. — Ezen az alapon a körze­tében szinte mindenki gondo­zott lehetne... Aki felelős — Elméletileg így is van. Ha az egészséges emberekre is ki­terjesztjük a megelőző gondo­zást, eljutunk o jövő útjához, az általános lakossággondozás, hoz. — S kiket gondoznak a va­lóságban? — A tények, a realitások arra kényszerítik az egészség­ügyet, hogy szűkítse a kört. Néhány krónikus kór betegei­ről, az anyákról, a csecsemők­ről a körzetekben gondoskod­nak. a többiek egy részéről, például a tüdő- és nemibeteg- gondozó intézetekben. Az idő­sekkel — geriátriai gondozó­hálózat híján — szintén a kör­zeti orvos foglalkozik. — Vannak még ez ügyben szemléleti viták. Az egyik vég­letes nézet szerint a körzeti gyógyász mindenkinek az or­vosa, gondozzon tehát ő min­denkit. A másik szélsőség: szakgondozó intézetekben kell megoldani ezt a feladatot. Jó­magam úgy vélem: az igazság a kettő között van, mert az embert kell gondozni nem a betegségét. A meglevő speciá­lis gondozóhálózat, vagy az üzemorvosi hálózat gpndozási munkája óriási hasznú, és nem csorbítja az általános orvos gondozási szerepét. Párhuzamosság — Ezek szerint a párhuza­mosság jellemző a beteggon­dozásra? — Néhány tekintetben igen, ezért nagy a tere az ésszerűsí­tésnek. A kettősség ugyanis hibaforrás. Hadd mondjak két példát. Az egyik megyében, ahol a cukorbetegeket külön intézetben gondozzák, akadt olyan körzeti orvos, aki nem is foglalkozott a cukorbetegekkel, mondván: nem az én asztalom. A másik: ha a beteg visszajár gondozásra a kórházi kezelő, orvosához, akkor éppen a könnyen elérhető körzeti orvos marad tájékozatlan az ügyé­ben. Súlyos problémát okozhat, ha a beteg állapota hirtelen rosszabbodik. Az egészségügyi integráció előnyei e tekintet­ben nagyok, mert manapság eredményes gondozásról csak a körzeti, rendelőintézeti és kór­házi orvosok közös tevékeny­sége nyomán beszélhetünk. Ti­zenkét éves gyakorlatom alap­ján mondom, az a döntő, hogy a körzeti orvos minden hozzá­tartozó ember elsőrendű fele­lőse legyen, ha az egészségük­ről van szó ... V. G. P. Havasi Ferenc beszéde (Folytatás az I. oldalról) — Megőriztük az ország fi­zetőképességét és hitelezőink bizalmát, s ezt manapság ke­vés ország mondhatja el. Fize­tési kötelezettségeinknek min­dig pontosan eleget tettünk, pedig ezekben az években csak kamatterheink elérték a tíz évvel ezelőtti tőkés expor­tunk egy évi dollárértékét. Ezután a Központi Bizottság titkára azokat az intézkedése­ket tekintette át, amelyekkel mérsékelhettük a gazdaság működési költségeit. Az 1978- as szintet meghaladó nemzeti jövedelemhez, a növekvő ipa­ri és mezőgazdasági termelés­hez 20 százalékkal kevesebb olajat és olajterméket használ­tunk fel, az energiafelhaszná­lás abszolút mértékben is csök­kent. Az anyagfelhasználás 1,5 százalékkal mérséklő­dött. s ha nem is a kívánt ütemben, de javult a termék- szerkezet, a versenyképesség. összehasonlítható árakon 3 év alatt nem rubel elszámolá­sú exportunk 20 százalékkal nőtt, miközben a népgazdaság importja csaknem tíz százalék­kal csökkent. Az ország műkö­dési költségeit csökkentette a társadalmi közkiadások relatív mérséklése is, amit jól érzé­keltet az a tény, hogy az utób­bi két évben reálértékben ezek a kiadások alig nőttek, miköz­ben évente több ezer óvodai, bölcsődei helyet építettünk, új tantermekét, kórházi ágyakat adtunk át. Folytatódott az ál­lamigazgatási apparátus csök­kentése, megkezdődött a kuta­tóintézetek szervezeti korsze­rűsítése. Lényegesen korlátoz­tuk az állami közületi személy- gépkocsik használatából szár­mazó kiadásokat, ma mintegy 2300 darabbal kevesebb gépko­csit tarthatnak ezek az intéz­mények, mint három évvel ezelőtt, s ily módon évente 300 millió forintot takaríthat­tunk meg. — Ma a társadalmi érdeklő­dés középpontjában, különö­sen az augusztusi áremelések óta, az a kérdés áll: tartjuk-e a kongresszusi célkitűzést, ké­pesek vagyunk-e megőrizni az életszínvonalat? Nem volna-e jobb bevallani — teszik hoz­zá —, hogy e célkitűzés tartá­sa nem sikerül, nem sikerül­het. Szeretnék emlékeztetni ar­ra, hogy a XII. kongresszus az 1980 közepére kialakult reál­bér megvédését tűzte ki célul, előirányozva egyszersmind a VI. ötéves tervre a reáljöve­delmek 6—7 százalékos, a la­kossági fogyasztás 7—9 száza­lékos növelését. Mit értünk el e célok valóra váltásában négy év alatt? A fogyasztói árak 1979 és 1982 között 33—34 százalékkal, az egy főre jutó nomináljövedelmek pedig 37 százalékkal növekedtek. A la­kosság reáljövedelme csaknem 3 százalékkal, a fogyasztás pe­dig 6 százalékkal nőtt. Ezekben az esztendőkben pe- digazországok jelentékeny cso­portja nem volt képes a lakos­sági fogyasztást növelni, szá­mottevő részük pedig még tar­tani sem. Nálunk a fogyasztás növekedését olyan tények jel­zik, mint hogy e nehéz évek átlagában a kereskedelem több mint százezer személygépkocsit, 300 ezer televíziót, ebből 60 ezer színes televíziót értékesí­tett. A takarékbetét-állomány 1978 decemberétől kamatok­kal együtt mintegy 50 milliárd forinttal nőtt. Évi átlagban 82—83 ezer lakást, 1100—1200 általános iskolai tantermet. 3000 bölcsődei és 13 ezer óvo­dai helyet, 2000 gyógyintézeti ágyat létesítettünk. Évente ezekben a nehéz esztendőkben is 5—5,5 millió magyar utazik külföldre. Nem csökkent, ha­nem nőtt az egy főre jutó hús- és tejfogyasztás. — Ezek ellenőrizhető té­nyek. Mégis, milyen a társa­dalom közérzete? A közérzet nyilvánvalóan sokféle hatást jelez. Áz életszínvonal megőr­zése ugyanis társadalmi át­lagban mérhető is. Mindemel­lett a társadalom egy részé­ben nem nőtt, hanem csök­kent az életszínvonal, máso­ké stagnált, s van, akiké emel­kedett. Az életszínvonal válto­zása összefügg a családi körül­mények módosulásával is, a kereső belépésével vagy ki­esésével, a túlmunka lehetősé­gével és más tényezőkkel. — Ma elsőrendű politikai kérdés az ország fizetőképes­ségének megőrzése. A tét sok­kal nagyobb annál, minthogy 1-2 százalékos életszínvonal­különbséggel vagyunk-e képe­sek eredményeinket védeni. A fizetőképesség hiánya nem 1-2 százalékos,_ hanem nagy­ságrendileg nagyobb vissza­esést okozhat az országban. Hadd említsek egyetlen pél­dát. Amikor két hétig, tőkés- import-hiány miatt nem gyártottunk mosószert, máris kialakult a közismert helyzet. Képzeljük el, ha az ország tőkésimport-skálája kerülne csak két hétig vagy egy hó­napig ilyen helyzetbe. A pél­da azt jelzi: nagy feladatok megoldásához kell a napi dön­téseket igazítani. A lényeg az, hogy a pártvezetés, a' kor­mány nem nézhetné tétlenül, ha ilyen beláthatatlan követ­kezményekkel járó irányban haladna az ország; az a kö­telessége, hogy a kisebbik rosszat válassza. — Természetes, hogy az ár­változásokkal, az új intézke­désekkel kapcsolatban van ellenvélemény is az ország­ban. De miért nem tekinjük természetesnek ezt? Hiszen ez az ország 20 esztendőn keresz­tül hozzászokott, hogy évente 3—4 százalékkal nő a reálbér, s egy ötéves terv alatt 25—30 százalékkal a reáljövedelem. Negyedszázada úgy élűnk, hogy visszalépni kényszerű­ségből vagy munkánk kudar­cai miatt soha nem kellett. A társadalom számottevő része először tapasztal olyan helyze­tet, hogy megáll a növekedés, s az életszínvonalpolitika ne­hezebb körülmények közepet­te valósul meg. Érthető, hogy sokan kérdezik, mi az oka ennek. S ezekről az okokról őszintén kell beszélni, hiszen a kérdezőkön is múlik a gon­dok enyhítése. — Életszínvonal-politikánk fontos elemévé kell tennünk a teljesítmények arányos díjazá­sát, a jobb teljesítményeket jobban honorálva, mint eddig. A másik alapelv, hogy ilyen körülmények közepette sem szabad szűkítenünk az árukí­nálatot. Ha választanunk kell, hogy változatlan áron, de a kínálatot szűkítve — vagy pe­dig szabályozott áremelések­kel, de a kínálatot megőrizve haladj unk-e, akkor a vezetés­nek az utóbbit kell választa­nia Ma nincs a világon olyan ország, amely változatlan árakkal képes lenne tartani vagy bővíteni árukínálatát. A harmadik elem, amit az élet­színvonal-politikában folyta­tunk: a belföldi ellátást az export elé helyezzük. Ezt is kevés ország mondhatja el manapság. Miközben egyik fő célkitűzésünk a külső egyen­súlyi helyzet megteremtése, a termékek elosztásakor a bel­földi ellátást elsődlegesnek ítéltük, és ítéljük a jövőben is. A szociálpolitikában változat­lanul arra kell törekednünk, hogy közelítsenek egymáshoz a családi jövedelmek. Bármily szerény lehetősége van is a kormánynak, a rendelkezésre álló csekély pénzt az alacso­nyabb jövedelműek helyzeté­nek javítására kell fordítani. — Senkinek nem akarjuk bebizonyítani a lehetetlent — folytatta. — Akinek csökken az életszínvonala, annak nem akarjuk bebizonyítani, hogy az életszínvonala javult. Ezt az iskolát Magyarországon mi már elvégeztük. A kérdés most az: hogyan teljesíthettük és teljesíthetjük ezután íő célki­tűzéseinket? A VI. ötéves terv nemcsak az egyensúly megte­remtését és az életszínvonal megtartását rögzíti, de előírja azt is, hogy javulnia kell a hatékonyságnak az iparban, a mezőgazdaságban. — összegezve elmondhatom. mi saját teljesítményeink alap­ján, népünk érettségét ismer­ve vagyunk bizakodók. Idei terveinket lényegében teljesít­jük. Ha a mezőgazdasági ter­mékeket szorgalmas munkával betakarítjuk, jövő évi élelmi­szerellátásunk is biztosított — fejezte be beszédét Havasi Ferenc. (Arc)képek egy kertkiállításról Régi ismerősökként köszönnek Mint arról szombati la­punkban beszámoltunk, Deb­recen városa volt házigazdája a kistermelők Vili. országos kiállításának, amelyen Pest megye kertbarátkörei igen szép sikert arattak. írásunk­ban e sikerek főszereplői kö­zül három embert mutatunk be. A közösség rangja A hatalmas sportcsarnokba belépve ismerősöket kere­sünk. Közel a bejárathoz, az eredményhirdetés után né­hány perccel, Rippel Jánossal a dunabogdányi kertbarátkor elnökével futunk össze. — Mindenre gondoltunk, csak arra nem, hogy elsők le­szünk — mondja határtalan örömmel az elnök, aki egyéb­ként az Óbudai Hajógyárban csoportvezető. — Eddig még soha sem ál­lítottunk ki országos bemuta­tón és kertbarátkörünk sem tekint vissza öt évnél nagyobb múltra. Ráadásul a fiamon kí­vül nincs közöttünk végzett szakember — folytatja szinte egy szuszra Rippel János, mi­közben egy pillantást vet az első helyezést jelentő oklevél­re. — Van-e titkuk? — Ha ez titok, akkor most elárulom: nem könnyű dolog bekerülni csoportunkba. Aki csupán kifogásokat keres, ha társadalmi munkára invitál­juk, annak hamar kitelik ná­lunk az esztendő. Tudtára ad­juk, próbálkozzék másutt. f- Ilyen szigorúak? — Nem ez a dologban a fontos. De ha nem adjuk meg a rangját a közösségnek, ak­kor eleve lemondunk mun­kánk eredményességéről. Meg aztán érteni kell az emberek­hez. a fiatalokhoz különöskép­pen. S jönnek közénk ők is, mert nálunk nemcsak kertész­kedni tanulnak meg, szóra­kozási lehetőségeket is nyúj­tunk. A legjobb értelemben vett hobbi ez, a kör vala­mennyi tagja szeretetből ker­tészkedik. Aligha kell magya­rázni, hogy a gyárban egész héten szívott rossz levegő után végre milyen jól esik kiszel­lőztetni a tüdőt. Ripper Jánoshoz hasonlóan vélekedik a szomszédban ki­állító pomázi kertbarátkör el­nökhelyettese, Tóth Pálné Is. Művelődni, barátkozni — öt éve mentem nyugdíj­ba, mint anyagkönyvelő. De a munkahelytől való búcsú nem jelentette azt, hogy visszavo­nulok a négy fal közé. Könyv­tárosi munkát vállaltam és a több szabad időt arra hasz­náltam, hogy még inkább se­gíthessek kertész barátaim­nak. Arra törekedtem, ne vál­jon egysíkúvá mozgalmunk. Rájöttem, a többséa szinte mindent tud már a fákról, a zöldségtermesztésről. A szak­mai ismereteken kívül ezért a művelődésre, a barátságra is nagy hangsúlyt fektettünk. Énekkarunk van, rendszere­sen kirándulunk az ország legszebb tájaira, Szlovákiából is gyakran látogatnak hoz­zánk. így beszél Tóth Pálné, aki­nek egész lénye ügyszeretetét sugároz. A közösségért végzett hasznos cselekvés, amely az utóbbi esztendőkben minden­napjait jellemezte, önmagában is elegendő jutalmat jelentett számára. A Szocialista Kultú­ráért Érdemérem azonban a társadalmi megbecsülést is meghozta. Sokan vélik úgy, a föld bir­toklása, az ingatlanszerzés inkább elidegeníti, mintsem közelíti egymáshoz az embe­reket. Az új tulajdonosok be­tonkerítéssel veszik körül por­tájukat, befelé fordulnak. Kiss Lajos, a nagykátai járási hi­vatal osztályvezetője, a nagy­község kertbarátkörének el­nöke évekkel ezelőtt elhatá­rozta, bebizonyítja ennek el­lenkezőjét. Ügy persze, hogy nemcsak az emberi kapcsola­tokból irtja ki a tarackot, de a Nagykáta határában lévő 20 hektár parlagról is. Újkori pionírok Az igények felmérése után nem külön-külön, hanem együtt végezték el az alapozó munkákat, telepítettek gyü­mölcsfát, szőlőt. Aztán sorra megépültek a hétvégi házak is, s mire teremni kezdtek a fák, valami nagyon fontos do­log történt. Az emberek egy idő után régi ismerősökként köszöntötték egymást mint af­féle újkori pionírokat. Kiss Lajos a debreceni kiállításon miniszteri kitüntetést kapott. Cserébe egy olyan példával szolgált, amit a megye hatá­rain túl is érdemes lesz meg­szívlelni, követni. V. B.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents