Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
Jegyzet Megszólal a csengő A szeptemberi csengőszó ** nár második éve nosztalgia csupán városunk legtöbb iskolájában. Az egykor volt diákok még mindig erős érzelmi töltéssel emlékeznek a tanévkezdés szeptemberi hangulatára. A szeptember ezúttal a múlté. Az idén már szerte az országban valamivel korábban, augusztus 30-án kezdődik a tanév, s a 6—14 éves korú diáksereg ezen a napon már munkához is lát. Az ötnapos munkahét betört a tanterem falai közé is. összhangban a nép- gazdasági tervekkel és célokkal, az oktatásügy is áttér egy újfajta munkarendre. Városunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy két iskola kivételével, az összes oktatási intézmény részt vett a kipróbálásban — iskolaváros lévén — részese volt a kísérlettel járó nehézségeknek és az ezzel együtt járó örömöknek is. Minden elismerést megérdemelnek a kísérlet résztvevői, hiszen Petőfi szavait kölcsönözve: nehezebb a csecsemőnek az első lépést, megtenni, mint az óriásnak méríöldeket gyalogolni. A felsőbb művelődési szervek is feltehetően ezt értékelték, amikor a megye középfokú intézeteinek igazgatói értekezletét — amely a tanév-előkészítésre hivatott — itt, Vácott rendezték meg. Városunkban gyűltek össze augusztus 23-án a gimnáziumok, szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek vezetői, hogy „közös dolgaik”-ról tanácskozzanak, meghatározzák a legfontosabb helyi jellegű feladatokat. A város általános iskoláinak igazgatói az ezt követő napon, 24-én ugyanezzel a céllal értekeztek. Igen, mert az augusztus 30-i csengő már a tanítás kezdetét fogja jelezni, ám ezt megelőzően már javában folyik iy előkészítő munka. Nem,»w csak a tanácskozások vannak napirenden, hanem munkatervek és órarendek születnek, befejeződnek a nyári felújítási munkálatok. Most, az új tanév küszöbén tehát megteremtődnek azok a feltételek, amelyek az 1982/83. oktatási év kezdetéhez és a munka további menetéhez feltétlenül szükségesek. Igazgatók, pedagógusok váltják aprópénzre a művelődési kormányzat' által kiadott irányelveket, utasításokat. Tőlük is függ, hogy ez a tanév mennyire lesz eredményes. Rajtuk is áll. hogy a tanulók közérzete milyen lesz az iskola falai között. Űj tanévet kezdünk. A legtöbb iskola már eay- esztendős tapasztalattal a háta mögött fog hozza a munkához, míg a kísérletben részt nem vevők most ízlelik az újfajta munkarend szerinti életritmust. Bízunk abban, hogy számukra sem lesz ez törés az eddig végzett eredményes nevelésben, oktatásban. Dóra Zoltán A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1982. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT ló o félévi mérleg Visszatérnek a rideg tartáshoz hégrádi János a Letkési Ipolyvőlgye Termelőszövetkezet elnöke 1978-tól áll a gazdaság élén. Az már nem titok a váci járásban, hogy a mezőgazdasági üzemek fellendülése a vezetőségváltás után indult meg. 1982-ben először sikerült megháromszorozniuk az 1978- as év nyereségét. A pozitív oldalon ekkor 10 millió 500 ezer forintot mutattak a számok. Pótolják a kiesést Letkésen nem felejtették el, hogy a nyereség jelentős hányadát illik az alaptevékenység fejlesztésére fordítani. E törekvésnek köszönhető, hogy a régi mezőgazdasági gépparkjukat szinte teljesen kicserélték. — Erre a gazdasági évre 11,5 —12 milliós nyereséget terveztünk, mcftidja a téeszetnök. Több mint a fele már megvan — folytatja. — Igaz, a búza és a gabona csak 29 mázsára sikerült hektáronként, de a mi földjeinken a 35 mázsás átlag már kiemelkedő eredménynek számít. Ebben az évben ráadásul súlyos fagy- és vadkárt szenvedtek a kalászosaink. A kiesést a 70 hektáros másodvetéssel és öntözéssel próbáljuk pótolni. A 30 hektár silónak szánt kukoricát szemtermésnek vágjuk le, ami 15 vagon szemesterménynek felel meg. A szárát is hasznosítjuk, a lábasjóságok téli takarmányozásánál. A piros- és feketeribiszke- ültetvényeket 1978-ban fiatal fácskákkal váltották le. A 40 hektárnyi ültetvény most fordul termőre, sőt 1984-re újabb 40 hektár emeli a nyereséget. Málna nincs a közösben, csak a tagok számára telepítettek 3 hektárnyit, de az olyan jól jövedelmez. hogy ezt a területet szeretnék megkétszerezni. Ügy látják ugyanis, hogy a tagoknak adott kisebb területek jövedelmezőbbek, mintha a termelőszövetkezet maga műveli a nagyobb ültetvényeket. Ráfizetés nélkül Érdekes volt az, amit az elnök a hústermeléssel kapcsolatban mondott. Hosszú évekig ráfizetéses ágazata volt ez az Ipolyvölgyének. Volt olyan esztendő, hogy 3 millió 700 ezer passzívumot ..hozott”. Két évre aztán a húsmarhatartásra tértek át. Bevezették a szakaszos elletést. ami azt jelenti, hogy a tehenek áprilistól júliusig, borjaznak. Vagyis arról van szó, hogy a megtermékenyítést tudatosan megtervezik. így a borjak egyszerre nőnek fel, megközelítőleg azonos a súlyuk, a legelőn növekszenek, a borTömegsportversenyek A hagyományos Alkotmány napi sportesemény eredményei: Labdarúgás: 1. Gödi Tsz, 2. Gödi tanács, 3. Szovjet csapat. Tenisz (16 induló): 1. Kenéz Attila 2. Wolf Lajos. 3. Kenéz Zoltán. Sakk (13 induló): 1. Molnár Péter 11. 2. Solymosi László 10. 3. Fenyvessy György 9,5 pont (Dunakeszi SE). Felnőtt csapat: 1. Solymosi László, Molnár Péter 21. 2. Fenyvessy György, Horváth Béla 18 (Dunakeszi SE) 3. Fülöp József, dr. Perlaki László (Göd) 13 ponttal. Űttörő egyéni: 1. Bélák Zoltán, 2. Bélák Ferenc. 3. Osz- lánszki Zoltán (gödiek). Csapat: 1. Göd (Bélák Z., Bélák F.). A szobi napok keretében megrendezett asztalitenisz- és sakkverseny eredményei: Asztalitenisz: Férfi egyéni. 1. Klinyecz Lajos, 2. Lendvényi Zsolt, 3. Palovits Gábor. Férfi páros: 1. Klinyecz—Palovits. 2. Balogh—Giber. 3. Lendvényi— Batics (szobiak). Sakk: Férfi egyéni: 1. Konya Károly 5,5. 2. Fülöp József 5 (Göd), 3. Klinyecz Lajos (Szob). ★ Augusztus 20-án a verőcemarosi sportegyesület karöltve a helyi községi pártszervezettel női kézilabda-tornát rendezett. Eredmények: Nagymaros—Verőcemaros 8- 7 Gödi Tsz— V. Forte II. 9- 9 V. Forte II.—V.-maros 9-11 Gödi Tsz-—Nagymaros 9-12 Nagymaros—V. Forte II. 11-11 Verőcemaros—Gödi Tsz 11-10 Végeredmény: 1. Nagymaros 5 pont 2. Verőcemaros 4 pont 3. Forte II. 2 pont 4. Gödi Tsz 1 pont júnevelő épületek feleslegessé válnak. Az állattartás ezen szakasza tehát kiiktatódik a költségekből. Csökken az elhullás is, a hajdani 10—12 százalékkal szemben csak 7 százalék. Van itt még egy körülmény, amit figyelésibe- kell venni, mégpedig az. hogy az inszemi- nálás 3 hónapig tart, s az állatgondozóknak sem kell felügyelni a folyamatos ellésekre. Kísérleteznek Letkésen mással is. Az elmúlt esztendőben a szarvasmarha-állomány felét istállókban tartották, a másik felét, a csillagos ég alatt, karámokban. Azt tapasztalták, hogy 10 százalékos plusz takarmányadaggal a karámban tartott jószág sokkal jobban megőrizte a kondícióját, mint az istállóbeli társai. Két dologra vigyáztak nagyon, az egyik az volt, hogy az alomszalma mindig vastag és száraz legyen, s az ivóvíz állandóan 18 fok körüli legyen. Az állat ugyanis kitapasztalja, hogy hová feküdjön, csalhatatlanul megtalálja a szélárnyékos helyeket. E tapasztalatok birtokába az idén már úgy rakták a szalmakazlakat, hogy ezek védjék a leendő karámokat, s közel is legyenek az almozáshoz. A fő nyereségforrás E törekvésekkel párhuzamosan odafigyelnek a melléküzemágra is, mert a 11,5 milliós nyereségből 10 mégiscsak ebből az ágazatból adódott. Jobban szervezik az anyagellátást, költségmegtakarító ötleteket vezettek be, s azt remélik, hogy a teljesítményük mintegy 3 millióval növekedni fog. Kistranszformátorokat gyártanak az Orion hifitornyába. A hagyományossal szemben a Toroid nevű trafók súlya feleakkora, a teljesítménye pedig ugyanakkora mint a hajdani 4 kilósé volt. Gyümölcsöző a kooperációjuk a nagymarosi szövetkezettel is, a letké- siek tekercselik, hőkezelik a szövetkezet számára a transzformátorokba való vasmagokat. Ügy tűnik, hogy tovább nő a fejlesztési alapjuk. A szociális létesítményekre 2,5 milliót, a mezőgazdasági géppark fejlesztésére ennél jóval többet költhetnek. A műszerüzemükben 120 nő talál munkát, amikor málna- és ribiszkeszezon van az üzem leáll, az itt dolgozók a földekre vonulnak. A tervet annyira tudatosan dolgozták ki. hogy a műszerüzem működését csak évi 10 hónapra méretezték. Vicsotka Mihály ÜGYELET Augusztus 30-tól szeptember 5-ig az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: hétfőn: dr. Steffek Éva, kedden: dr. Bénik Gyula, szerdán: dr. Tóth Mária, csütörtökön: dr. Steffek Éva, pénteken: dr. Füredi Gyula, szombaton és. vasárnap: dr. Gulyás Zoltán. Gyermekgyógyászati ügyelet szeptember 4-én és 5-én: dr. Daróczy Károly. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.), a 11-525- ös telefonon lehet hívni. A beosztás hét közben megváltozhat. Mozin«« Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): augusztus 30-tól szeptember 1-ig — hétfőtől szerdáig — mindhárom előadáson A dögkeselyű című új, színes, magyar bűnügyi filmet vetítik, Il-es helyáron, 14 éven felüli nézőknek. Rendezte: Ragály Elemér, főszereplői: Cserhalmi György, Maria Gladkowska, Temessy Hédi és Perczel Zita. Szolgáltatás Új részleg Szabón A kemencei Vegyesipari Szövetkezet évek óta üzemelteti Vácott a Ramovill néven ismert híradástechnikai, háztartásigép- és motorszervizt. Mint mindenütt, itt is keresik az új utakat, a még megfelelőbb formákat a lakosság szolgáltatási igényének maximális kielégítésére. Másfél hónap óta új vezetője van a Rákóczi téri részlegnek. Csábi Tibor hetedik éve dolgozott itt műszerészként, s elődjének kilépése után őt bízta meg a szövetkezet vezetősége a munkacsoport irányításával. Változatlanul hozzájuk tartoznak a külföldi gyártmányú televíziók, rádiók s más híradástechnikai gépek garanciális időbeli és azon túli javítása. A fejlődés útját a rendelések alakulása, a lakossági igények emelkedése határozza meg. Régi kérés teljesült, Szobon is létesítettek egyszemélyes részleget, hogy közvetlenül elláthassák a helyi igényeket. A váci építési részleg változatlanul dolgozik, munkájuk iránt állandóan fokozódik a kereslet. P. R. Hajó- és Darugyár Többre törekedni Az ifjúkommunisták tervei A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyára ifjúkommunistáinak munkáját az év első felében csupán közepesnek értékelte a városi KlSZ-bizott- ság. Ez arra enged következtetni, hogy a fiatalok végezték a megszokott tevékenységüket, de nem törekedtek magasabb szintre emelni a mércét, elmaradtak az újabb vállalások, a tartalmas programok. Mindehhez nehézségként jött a KISZ-titkár kilépése is. A hajógyárban a KISZ-tit- kári teendők ellátásával a KISZ-életben hagy tapasztalattal rendelkező Zászlós Attilát bízták meg, aki 1969-ben lépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe, 1970-től már alapszervezeti titkár volt. A hajógyárban négy évig volt a III. KISZ-alapszervezet titkára, egy éve pedig a városi KISZ-bi- zottság tagja. Az eddig végzett eredményes munkájáért megkapta a KISZ KB dicsérő oklevelét. • Zászlós Attilát a gépműhelyben esztergálás közben találom. — Májusban bíztak meg a KISZ-titkári feladatok ellátásával. Mit csináltatok azóta? — Először is az egész KISZ- bizottságot át kellett szervezni. Négy alapszervezet volt a gyárban, ez létszámcsökkenés miatt háromba tömörült. A munkámban nagy segítséget kapok Dornai István titkárhelyettestől. aki aktív, lehet rá számítani. A városi sport- és kulturális rendezvényeken jelen vagyunk, ezen kívül saját programokat is szerveztünk. így például 11 fő hatnapos NDK kirándulásra utazott. Az országos kispályás labdarúgóbajnokságon mi képviseltük Vác városát és második helyezést értünk el. — Társadalmi munkában elvállaltuk a konténerek pány- vázását, s ezzel segítjük a termelést. Gyáron belül részt veszünk a hulladékanyagok hasznosításában, és segítünk az ösz- szegyűlt vasanyagot feldarabolni, szállításra alkalmassá tenni. — Dunakeszin, a hajógyár üdülőjében segédkeztünk a főépület újjáépítésében és egyéb karbantartási munkálatokban. A városi KISZ-bizottság I. ifjúsági lakásépítő közössége részére társadalmi munkában készítettünk egy darab konténert, raktárhelységnek. — A sport- és a társadalmi munkában szép eredményeket értek el. Mit szeretnétek a továbbiakban csinálni? — Nagyobb gondot kell fordítanunk a politikai oktatásra, s szeretnénk a fiatalokat olyan irányba terelni, hogy ne csak diszkó felé forduljanak, hanem más irányú KlSZ-felada- tok felől is érdeklődjenek, aktívan vegyenek részt a közösségi életben és megismerjék a kitűzött célokat, feladatokat, s hasznosan töltsék el a megnövekedett szabad időt. A jelenlegi vezetőség harminc év körül van, ezért a következő időszak legfontosabb feladatai közé tartozik; bevonni a fiatalokat a vezetési munkába és kiválasztani a vezetésre alkalmasakat, leginkább rátermetteket. Ez biztosíthatja a továbbiakban, hogy a hajógyárban fellendüljön a KISZ- élet, hogy az ifjú kommunisták ne elégedjenek meg azzal, ami van, hanem mindig többre, magasabb színvonalú munka elérésére törekedjenek — mondja a megbízott KISZ-tit- kát. Tflvből nem szoktam szabad■*-' ságidő alatt benézni a munkahelyre, nehogy felborzolja valami a pihentetésre szánt idegeket. Ha nagyon muszáj, inkább levelezek, elkerülve a találkozást, amire még lehet elég qlkalom az esztendő tizenegy hőnapjában. A helyzet azonban most mégis úgy alakult, hogy elindultam, s kissé évődtem is a helyettem szor- goskodókkal. — Jó nézni, hogy ügyködtök — jegyeztem meg jópofáskod- va, s az első mondat után még vették a lapot, hasonló hangulatban kötekedve, hogy jó nekem ott a páholyban, azaz a tárgyaló asztal melletti fotelben. v Túlestünk a szokásos kérdéseken. hogy ki, hogy mint van, hol nyaralt, vagy nyaral még ezután. Még egy hibátlan, szép piros almával is megkínáltak, de később, mintha idegesen villant volna a kolléga szemüvege, rövid igenekkel és nemekkel válaszolgatott az íróasztala mellől, papírjai fölé hajolva. — Hát igen — konstatáltam magamban. — Akinek a saját bőrére mennek a dolgok, az csipkedni magát, nincs ideje tereferélni, s így hát egy Szobával gyorsan odébbálltam, hogy a titkárnővel váltsak néhány szót, aki persze kedves volt, de néha az írógépére pillantott, melyben szép, tiszta, s éppen ezért betűjelet kívánó papíros várakozott befűzve. A kolléga még egy pillanatra kijött a belső szobából, hogy valamit megbeszéljen velem, s aztán félig humorosan, félig Piheraohen, páholyból Ha van Ideje az embernek komolyan értésemre adta, hogy aki szabadságon van, annak ott is a helye, menjen strandolni ha kedve tartja, de másokat hagyjon dolgozni. Ezt pedig a lehető legközvetlenebb szavakkal kifejezve így adta elő: — Mondd, volnál szíves elmenni a fenébe? — Hanyatt-homlok, dühtől tajtékozva kértem volna ki magamnak, ha nem ismerném munkájuk poklát, kínját, a rövid, napi határidős munka fegyelmét, s nem néztem volna máskor én is ilyen szemmel a körülöttem fecsegőkre, tétovázókra, akiknek épp van egy kis szabad idejük, s észre sem veszik, hogy alkalmatlanok. Hát hogy a fenébe sértődhettem volna meg? Mentem a dolgomra, s útközben az építkezés mellett haladtam el. Jit is meg kellett állnom, mert a brigádvezető ismerős, falubeli, aki a kedvemért most is letette a válláról a hosszú állványpallót, s gyorsan elpanaszolta, hogy milyen értetlenek a járókelők, akik itt mászkálnak, no meg Jáváncsiskodnak körülöttük. Nem elég magukra vigyázni, még rájuk is kell. A homlokzatvakolásnak hamarosan el kell készülnie, de nem haladnak a kíváncsiskodóktól. Erről persze érthettem is, hogy neki most sok a dolga, s már kiáltottak is neki a kollégák. — Gyere csak! — Ne haragudj — mondta, és kezet nyújtott. Nekem és néhányunknak azonban még volt időnk, nekitámaszkodtunk hát a kerítés korlátjának és úgy elemeztük az előttünk zajló munka szervezettségét. — Miért nem tesznek egy András deszkát a kijárathoz? — tette fel szinte önmagának a kérdést az egyik néző. — Ezzel visszatartanák a forgalmat, balesetveszély sem lenne. — Mikor én ott, vagy húsz évvel ezelőtt azt a félkörívet vakoltam — mutatott a boltíves kijárat fölé az egyik civil, aki feltehetőleg kőművesként dolgozik valahol —, szóltam az állvány alatt álldogáló egyik közismert tanárembernek. hogy ne álldogáljon ott. de az azt mondta: — 0 ezt a félkörívet ki tudja húzni a körzővel, papíron, de hadd lássa, hogy megy ez a gyakorlatban. Hát úgy ment, hogy amíg felfelé húztam a lécet, addig láthatta, mikor a léc lefelé haladt a friss vakolaton, a sze- me-szája tele lett malterrel. Mégis azt mondta, mikor a csapnál megmosdott, hogy megérte. Hát ilyen kíváncsi az ember természete. Ilyen, meg másféle is. Van akit zseníroz a munka közben, hogy nézzük, és vesézzük, mii hogy csinálnak, míg akad aki színpadiasán tesz-vesz, tetszik, hogy érdekel minket a dolog. De azért mégis ajánlatos odébb állni, hadd haladjon mindenki a dolgával. A hivatalban úgy látszik, még nehezen változott meg a szemlélet, amely pár évvel ezelőtt lehetővé tette, hogy magánügyben telefonálgassunk, meg minket is hívogassanak. Állok a táskaszíjamat szorongatva, s várom, hogy tudomásul vegyék: itt vagyok, szeretném, ha az ügyemet elintéznék, mert még a szabadságom alatt is drága az idő, hát még ha azután kell idejönnöm. — Egyelőre azonban a kolléganő pici babáját csodálják vagy hárman, akit behozott megmutatni. így hát szólni sem tudok, mert a gyerek kedves jelenség. Ki vállalná a mord. ügyfél szerepét, akiben semmi érzés, semmi megértés? Az utóbbi időben sok olyat vállaltam, ami nem népszerű, így hát várok, míg véget ér az idill, s viszik a gőgicsélő csöppséget egy szobával odébb, mindaddig, míg valahol, valaki el nem veszíti a türelmét. Kovács T, István . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)